Utolsó simítások

2019.08.21, 08:38 Judo
Megkezdték a világbajnoki felkészülés véghajráját az ASE válogatott judósai az augusztus 25-én Tókióban induló világeseményre.

Míg Pupp Réka itthon, addig Cirjenics Miklós Japánban igyekeztek a lehető legjobb formát kihozni magukból az év legfontosabb versenyére. Mindketten azt nyilatkozták, hogy jól érzik magukat, az elmúlt időszak sérülései már nem hátráltatják munkájukat.

Cirjenics Mikin átrohant egy vírus két héttel ezelőtt, így a tatai edzőtáborban csak kímélő programot végzett.

Réka a Zágrábi Grand Prix-t követően Szlovéniában Isolán, azt követően pedig a tatai nemzetközi táborban folytatta a munkát. A közvetlen formaidőzítést itthon, időként Bajára utazva töltötte.

Arról is beszámolt mindkét versenyző, hogy az utolsó héten már a gyorsító edzésmunkát és a mozdulatok pontosítását részesítik előnyben.

Mindketten igyekeznek kialakítani magukban egy egészséges „szőnyegéhséget”, hogy testileg-lelkileg megfelelő állapotban tudjanak szembeszállni a világ legjobbjaival.

Habár nincsenek jelenleg a legjobb nyolc között a ranglista helyezéseik alapján, azonban mindketten találkoztak már a nyolc kiemelt judós legtöbbjével, így ha a sorsolás szeszélye folytán rangos ellenfelet kapnak az első fordulóban, akkor sem érheti őket meglepetés.

Augusztus 24-én, szombaton tudjuk meg kivel sorsolták össze a paksiakat, de számolgatni felesleges, hisz egy világbajnokságon bárki okozhat meglepetést, így a mieink is tudnak nyerni nagynevű ellenfeleikkel szemben, de nem szabad lebecsülni az ismeretlen, látszólag esélytelenebb judósokat sem.

Réka és Miki is arról nyilatkoztak, hogy nem szoktak előre kombinálni, mindig csak a következő meccsre koncentrálnak. Miki szereti a sorsolás után egyből megtudni az első ellenfelét, Réka viszont kivár a verseny napjának reggeléig, hogy még legyen egy nyugodt éjszakája.

Reméljük sikerül minél több győztes meccsel, látványos judóval megörvendeztetniük a hazai szurkolókat!

Hajrá ASE!!!