U16: alapszakasz összefoglaló

2021.02.16, 08:56 Kosárlabda
Jan Pavlík foglalta össze az U16-os alapszakasz történéseit

 
2021.02.14-én lezárult az U16-os Nemzeti Bajnokság alapszakasza, paksi csapatunk az A csoportban szerepelt. Az alapszakasz kezdése előtt, ismerve az erőviszonyokat, reális célnak a 6. hely megszerzését állítottunk fel, de titkon jobb helyről is álmodtunk. Nagyon örülök, hogy a jelenlegi pandémiás helyzetben is sikerült az összes mérkőzést lejátszani szinte problémamentesen, csak ősszel volt pár napos karanténunk, de a meccsek nagy részében teljes csapattal tudtunk kiállni. Csoportunkban erős akadémiai csapatok voltak, akiktől sokat tudtunk tanulni, de olyan csapatok is, akik ellen sikerült megmutatnunk, hogy jó úton haladunk és jó kosárlabdát játszunk. A Körmend és a Dombóvár elleni hazai sikernek köszönhetően 5. helyen végeztünk a csoportban, ami a vártnál jobb eredménynek mondható.
 
A fiúkkal mérkőzésről-mérkőzésre szoktunk értékelni, próbálunk a hibáinkból tanulni és a jó dolgokat kiemelni. Pár héten belül következik a rájátszás, egy másik 8 csapatos csoportba fogunk kerülni és tovább szeretnénk harcolni a döntőért, ami nekünk extra jó eredményt jelentene, mert csapatunk 70%-a 2006-ban született játékosoból áll, idén pedig az U16-os korosztályban a 2005-ben született gyerekek az idősebbek. Néha nagy fizikális különbség látszik, amit nem egyszerű megoldani, de azért is jó, hogy tudtunk erősebb csapatokkal találkozni, mert volt lehetőségünk megszokni ezt a különbséget, amiből a szezon hátralévő szakaszában profitálni fogunk.
 
Az egész csapat rendesen dolgozik az edzéseken, minden nap tudunk előre haladni, ami a teljesítményünkön is látszik. Mivel a következő csoportba viszünk tovább a velünk továbbjutó csapatok elleni mérlegünket, jó pozícióban fogunk állni már a kezdésnél, ezáltal a döntő is közelebb került, azomnban még nagyon sok munka vár ránk!!!
 
A fiúknak gratuláció, dolgozunk tovább!
 
Alapszakaszban (14 meccs, 6-8 mérleg) és az előző selejtezőben (5 meccs, 3-2 mérleg) a következő játékosok léptek pályára, ezekkel a teljesítményekkel (meccs átlag):
 
Géringer Gergő - 17 meccs, 13,6 pont, 7,8 lepattanó, 2 szerzett labda, 23 perc/meccs
Kékesi Kolos - 17 meccs, 15,9 pont, 4,4 lepattanó, 2,6 szerzett labda, 2 gólpassz 27 perc/meccs
Pavlík Botond - 19 meccs, 13,5 pont, 5,2 lepattanó, 4 szerzett labda, 4 gólpassz, 29 perc/meccs
Takács Áron - 19 meccs, 4,4 pont, 4,7 lepattanó, 23 perc/meccs
Pajor Kristóf - 19 meccs, 6,2 pont, 1,6 lepattanó, 1,6 gólpassz, 1,6 szerzett labda, 18 perc/meccs
Arató Geri - 19 meccs, 4,8 pont, 3,6 lepattanó, 2,2 szerzett labda, 19 perc/meccs
Gulyás Geri - 18 meccs, 5,8 pont, 4,3 lepattanó, 3 szerzett labda, 22 perc/meccs
Nagy Roland - 10 meccs, 4,8 pont, 6 lepattanó, 16 perc/meccs
Solymosi Armand - 17 meccs, 1,8 pont, 3,4 lepattanó, 1,1 szerzett labda, 13 perc/meccs
Nagy Dani - 18 meccs, 2,8 pont, 13 perc/meccs
Pach Péter - 17 meccs, 1,9 pont, 9 perc/meccs
Mágocsi Martin, Békési Laci, Borsodi Bence, Barcza Kristóf - nem sok meccsen lépték pályára, de nagyon fontos munkát végeznek nap mint nap az edzéseken, illetve a B csapatban kapnak megfelelő játékperceket.
 
 
Jan Pavlík