Szakosztályi beszámolók, 2019.

2020.09.08, 14:05 ASE
Eredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!

Férfi Kosárlabda Szakosztály

 

2019 év elején Magyar Kupa nyolcas döntőjére készültünk, negyeddöntőben a Falco volt az ellenfelünk. Pár nappal a torna előtt a vezetőedzői poszton változás történt, Schmidt Béla távozott, így a Magyar Kupán Pavlík Jan megbízott edzőként irányította a csapatot. A későbbi magyar bajnok Falco ellen szoros meccset játszottunk, de meglepetés nem sikerült és a negyeddöntőben kiestünk. Magyar kupa után Dzunic Branislav vette át a csapatot, megbízása következő szezonra is szólt.

2018/19. szezonban rájátszásba kerültünk a 6. helyről, Szolnoki Olaj csapatával találkoztunk első körben. Szolnok erősebbnek bizonyult, főleg ex-paksi Vojvoda Dávid remekelt. Szoros volt a párharc annak ellenére, hogy 0:3 eredménnyel zártunk, mivel összesítésben csak 14 pont volt a különbség 3 meccs eredményeit figyelembe véve.

 

2019 nyarán elkezdtünk új csapatot építeni, visszatért sérülés után Shannon Evans, később Nick Faust is újra Paksi mezbe öltözött, de a legnagyobb erősítés magas poszton történt, mivel egyik meghatározó magyar játékos – Lóránt Péter – igazolt hozzánk. Keretünk egyik legjobb volt a mezőnyben, sajnos nyári válogatott szereplés után Eilingsfeld Jánosnál porckorong sérvet találták az orvosok, műtétre kellett mennie és teljes 2019/20-as szezont kénytelen volt kihagyni. Emiatt kellett csapat szerkezetén változtatni, Justin Jackson és Raphiael Putney érkezett, később Orlando Coleman helyett Omar Calhoun lett a csapat tagja. Csapatunk végig első 4 csapat között mozgott, könnyen kiharcolta magának a Magyar kupában való szereplést, de sajnos koronavírussal kapcsolatos világ problémái miatt megállt a bajnokság. Eilingsfeld János visszatérésével a csapatunknak reális esélye volt dobogóra kerülni.

 

Férfi Kosárlabda Utánpótlás

 

Paks városa és a sportegyesületek rengeteg lehetőséget kínálnak a gyerekek számára a szabadidő hasznos eltöltésére.

A SPORT mindig is közösségépítő szerepet is betöltött, amely a csapatsportoknál - mint a kosárlabda - még intenzívebben tetten érhető. Gyorsan változó világunkban (és talán az elmúlt évek alacsony születési rátája miatt is) fontosnak tartjuk, hogy a szakmai munka mellett sokféleképp hozzájáruljunk ahhoz, hogy a sportoló gyerekek a felsőbb korosztályokban is a kosárlabdánál maradjanak, szeressenek az edzésekre, mérkőzésekre járni, miáltal a napi rutinjuk aktív része legyen a kosárlabda, a sport.

Az Atomerőmű Sport Egyesület lehetőséget biztosított számunkra, hogy szinte minden korosztály komolyabb és sokoldalúbb képzésben részesülhessen (segédedzők, gyógytornász, erőnléti edző).

Nagyon örülünk, hogy a sok alternatíva közül ebben az évben is sokan választották a kosárlabdát. Az előkészítő csoport is magas létszámmal készült hétről-hétre (20-30 fő).

Az edzéseken jó a légkör, játékos formában igyekeznek a gyerekek a kosárlabda alapjait minél stabilabban elsajátítani.

2019-ben először rendeztünk Toborzó napot nyílt edzéssel amin a gyerekek nagyon aktívan és nagyon boldogan vettek részt. A felnőtt csapat játékosaival egyetemben váltóversenyeken és dobóversenyeken -Paks általános iskoláiból érkező-kisdiákok sportoltak közel 150 fővel.

2019-ben is csakúgy mint 2018-ban a legütőképesebb korosztályunk a 2005/2006-os gyerekek (U14) Jan Pavlík vezetésével. Az eredményesség mellett sokkal fontosabb, hogy sok egyéni potenciál van ebben a korosztályban így igyekszünk erre a csapatra nagy odafigyeléssel tekinteni. Már most megmutatkoznak olyan tehetségek, akik paksi kötődésűekként reményeink szerint a felnőtt csapatot is erősíthetik majd, de addig még sok feladat áll előttünk. Az ősz folyamán egyesülésre került sor az U14-ben a Ricsilla (Zalaegerszeg) sportegyesülettel mely után ez a csapat nem talált legyőzőre 2019-ben.

Az U14-es korosztály az országos főtáblára jutott amelyből 3 játékos is meghívót kapott a korosztályos válogatottba Pavlik Botond, Buglyó Barna, Kékesi Kolos személyében.

Az U16-os korosztályban kicsit kevesebben voltunk ebben az évben, ők nem jutottak a Regionális Döntőbe.

Ahogy azt már többször említettük az U20 korosztály és az U18 korosztály szinte ugyanaz a játékosállomány hiszen a város sajnos nem rendelkezik főiskolával/egyetemmel, így 19 éves korban a fiatalok szinte 100 százalékban más városokban folytatják tanulmányaikat. Ebben a korosztályban sajnos nem sikerült a kiemelt bajnokságba jutnunk, de nagyon hasznos mérkőzéseket játszottunk a régióban. A tanulásra hivatkozva gyakran előfordult, hogy nem tudtunk minden edzésen 10 fővel dolgozni így hangsúlyosak az egyéni képzések, hogy aki komolyan akar foglalkozni a sporttal az minél jobb képességekkel rendelkezzen a felnőtt bajnokságokban. Jó az edzésmorál, a fiatalok elszántan dolgoznak

Az U20-ban sok U18-as fiatal versenyzett és bár a szezonban a 8. helyen végeztünk végig kiemelkedően teljesített Pupp Bence (18 pont, 7 gólpassz) - aki az NBI B-csoportos Bonyhád irányítója is - mely lehetőség rengeteg tapasztalattal vértezte már fel.

Fontos megjegyezni, hogy minden fronton igyekszünk versenylehetőséget és képzést biztosítani a gyerekek számára ezért törekszünk a Tolna megyei klubok szorosabb együttműködésére így a GYKSE-vel és a Bonyhádi Kosárlabda Klubbal mely egy új perspektívát nyit a játékosaink számára. Azon játékosok akik továbbra is komolyan szeretnének foglalkozni a kosárlabdával, kellően motiváltak és fizikálisan készek, lehetőséget kapnak Magyarország második számú bajnokságában versenyezni, hogy kiderülhessen azon a szinten mire hivatottak.

 

 

Judo Szakosztály

 

A 2019-es esztendő is bővelkedett rendezvényekben, hiszen a hazai- és nemzetközi válogatóversenyek már januárban kezdetüket vették. Örömteli, hogy a tokiói olimpiára jelenleg két versenyzőnk is kijutó helyen áll: Pupp Réka és Cirjenics Miklós, így remélhetőleg az a hosszú hagyomány nem szakad meg, hogy nem rendeznek olimpiát paksi judos nélkül.

Két fronton kell tekintenünk szakosztályunk versenyzőire, hiszen egyrészt olimpiai kerettagjaink Pupp Réka és Cirjenics Miklós teljesítményére összpontosítunk, másrészt az utánpótlás versenyek közül a Magyar Kupákra, Diákolimpiákra és korosztályos országos bajnokságokra fókuszálunk.

Mindezek mellett olyan fontos rendezvényeken is igyekszünk megfelelni, mint a paksi versenyeink megszervezése (Junior-, ifjúsági-, serdülő- és diák Atom kupa), illetve különböző összetartások, valamint judós világnapi faültetés, övvizsgák vagy a decemberi hagyományos Mikulás Kupa.

Szerencsére ebben az évben sem volt szégyenkezni valónk, hiszen majdnem az összes hazai, illetve nemzetközi versenyről érmekkel, helyezésekkel tértünk haza.

Ha a legifjabbaktól indulunk felfelé, akkor mindenképpen ki kell emelni, hogy nagyon sok lelkes fiatal judóst sikerült megnyerni sportágunknak a múlt évben is, de ha az első éves versenyző korosztályt tekintjük, akkor mindenképpen Anderkó Bencével kell kezdenünk a méltatást. Bence a 2019-es esztendőben valósággal berobbant nemcsak a hazai, de a nemzetközi élmezőnybe is és diákolimpiai aranyérme mellett, az év végi országos bajnokságon sem talált legyőzőre. Szintén óriási tehetségek az OB ezüstös Pálszabó Levente, illetve Molnár Ákos magyar bajnoki ötödik helyezett. Reméljük, hogy sikerül motiváltnak maradniuk és még sok örömet fognak szerezni nekünk.

Tóth Zsombor judós családból érkezik, hisz édesapja révén szinte csecsemőkorától a judo bűvkörében él és két bátyja mellett gyönyörűen folytatja a családi judo hagyományokat. Az elmúlt esztendőben fantasztikus érmeket szerzett majd minden versenyről, ahol indult és az OB-n is dobogóra állhatott.

A serdülők között Krausz Kornélnak hozta meg a nagy áttörést az elmúlt esztendő. Kornél egy magyar bajnoki bronzéremmel mutatkozott be a serdülő B-sek között. Kori mellett még a középső Tóth testvér Barna és Száraz Csenge voltak a legeredményesebb serdülőink, de szerencsére mellettük is van sok fiatal, akik jövőre nagy eredményekkel rukkolhatnak elő.

Veres Marcell a junior B OB-n szerzett bronzérmével jelezte, hogy nagyon kemény munkát végez most már hosszú ideje, reméljük a jövőben a nemzetközi porondra is be fog toppani.

Felnőttjeink szenzációs érmekkel tértek haza az áprilisban megrendezett első osztályú magyar bajnokságról. Pupp Réka és a már edzőként is tevékenykedő Bor Barna sokadik aranyérmüket söpörték be, mellettük Akkerman Gergely ezüst-, és a szintén trénerként is dolgozó Csoknyai László nyert bronzérmet. Windischmann Bence nemcsak edzőként mutatkozott be sikeresen szakosztályunkban, de U23-as Ob bronzot is hozott.

Első danos mesteri fokozatot szerzett utánpótlás-edzőnk Szabó Anna, Dobai-Krecht Dominik és Veres Marcell.

Pupp Réka kolozsvári Európa Kupa ezüstjével és pontszerző helyezéseivel, valamint Cirjenics Miklós szintén érmeivel (Kolozsvár: Európa Kupa ezüstérem, Brazíliaváros: Grand Slam bronzérem) és helyezéseivel őrzik olimpiai kijutó helyeiket, reméljük 2020-ban bebetonozzák magukat az ötkarikás játékokra utazó keretbe.

Az elmúlt esztendőhöz hasonló terveink vannak a jövőben is, hiszen a felsorolt klasszisaink mellett akadnak még titkos favoritjaink és talán, ami az eredményesség mellet a legfontosabb célkitűzésünk, hogy igazi csapatot is szeretnénk építeni és értékes embereket kívánunk nevelni, akikre igazán büszkék lehetünk a közeljövőben.

A környező országokban sikerült remek partnerkapcsolatokat kiépítenünk: a szlovákiai Pezinok és Galánta, az ausztriai Strasswalchen, a horvátországi Solin és az olaszországi Trieszt judo csapatával.

 

 

Kajak-Kenu Szakosztály

 

A szakosztály 2018-ban a különböző korosztályokban 66 kiváltott versenyzési engedéllyel rendelkezett, 2019-ben ezt a számot sikerült 75-re emelni. A versenyzői létszám emelkedése megmutatkozott a bajnoki pontok számában is: míg 2018-ban 355,75, addig az idei évben 403,5 pontot gyűjtöttek sportolóink. Az utánpótlás létszámának emelkedésén felül a szakosztály több válogatott versenyzőt is foglalkoztat: U23 korosztályban Pupp Noémi, ifjúsági korosztályban Hodován Dávid, Kollár Kristóf, Vajda Bence, kölyök korosztályban Juhász István, Kertész Gréta, Frast Medárd, maraton szakágban Kiszli Vanda és Koleszár Zoltán.

 

Nemzetközi versenyek 2019-ben az Ifjúsági és U23-as Gyorsasági Európa-bajnokságon Kollár Kristóf és Hodován Dávid C-2 férfi ifjúsági 1000m-en a VIII. helyen ért célba. Augusztus elején a romániai Pitestiben megrendezett Ifjúsági és U23 Gyorsasági Világbajnokságon Pupp Noémi K-1 U23 500 m-en győzni tudott, K-1 U23 1000 m-en II. helyen ért célba, K-4 U23 500 m-en a II. helyezett csapat tagja volt. C-1 ifjúsági 200 m-en Hodován Dávid 11., C-4 ifjúsági 500 m-en Kollár Kristóf az V. helyezett csapat tagjai voltak. K-4 ifjúsági 500 m-en Vajda Bence a csapat tagjaként ezüstérmet nyert, C-2 U23 500 m-en Koleszár Zoltán VII. helyezett lett. Maraton Európa-bajnokságon Kiszli Vanda az új versenyszámban, a 3,6 km-es távon IV. helyezett, míg a klasszikus távon, 26,2 km-en Európa-bajnoki címet nyert. A Felnőtt, U23 és Ifjúsági Maraton Világbajnokságon Kollár Kristóf C-1 ifjúsági korosztályban ezüstérmet nyert, párosban Hodován Dáviddal az V. helyen értek célba. Kiszli Vanda a női felnőtt rövidkörös és klasszikus maratoni távon sem talált legyőzőre, míg párosban Pupp Noémivel V. helyezettek lettek.

 

2019-ben a szakosztály versenyzői 15 magyar bajnoki címet nyertek.

 

 

Női Kosárlabda Szakosztály

 

2019-ben két edző Hangyási Eszter és Pupp Zsuzsanna vezette az edzéseket. Az előkészítő és kenguru korosztályban mind a ketten, a megyei serdülő korosztályoknál Pupp Zsuzsanna és az országos kadet korosztály edzéseit Hangyási Eszter vezette.

Az edzéseinket a Bezerédj, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolák tornatermeiben, az ASE és az ESZI Sportcsarnokban tartottuk, valamint a város által biztosított erdei futópályán és erősítő gépeken és a KRESZ parkban felállított erősítő gépeken végeztük. Serdülő és kadet korosztályban is tartottunk edzőtáborokat. Kenguru, serdülő korosztályban megyei bajnokságban, kadet csapatunk országos bajnokságban indult és tornákon vettünk részt. Kadet csapatunkkal Prágában nemzetközi tornán is részt vettünk. Serdülő csapatunkkal Szerbiában voltunk tornán. Összességben minden korosztályunk az elvárt szinten teljesített, célunk a fejlődés és a még több tudás átadása.

 

 

Sakk Szakosztály

 

Sakkozóink az NB I, NB I/B, NB II., ifjúsági csapatbajnokságokon, egyéni versenyeken vettek részt. Felkészülésüket több szintű edzésmunka, edzőtábor (Fadd-Dombori) segítette. Több, mint 20 éve szerepel csapatunk az NB I-ben, dobogós helyen végezve. A 2018/19-es bajnokságban a 3. helyezés nagyon jó csapatteljesítményt takar: a 10 csapatos bajnokságban 7-szer győztünk, egy döntetlen és egy vereség mellett. A legjobb pontszerzőnk Krstulovic Alex ifjúsági játékosunk, - aki egyben az NB I-es mezőny legjobb pontszerzője is volt - 9 játszmából 8 pontot szerzett.

A tavalyi eredményén javítva 3. lett ifi csapatunk az Országos Ifjúsági Bajnokságon. Ezt a szép eredményt a mezőny egyik legfiatalabb csapatával értük el!

Kiemelkedő egyéni eredmények is születtek a külföldi és hazai versenyeken, ezek közül néhány:

- Férfi egyéni EB (Skopje; 42 ország, 360 versenyző)

5. Berkes Ferenc 8 pont (11 játszmából) Ezzel az eredménnyel Berkes bejutott a világkupára! Sajnos ezen a kieséses rendszerű tornán az első fordulóban búcsúznia kellett.

- Zalakarosi Sakkfesztivál (13 ország, 135 résztvevő)

1. Vidéki Sándor 7,5 pont, (9 játszma) Ezzel az eredménnyel Vidéki bejutott a magyar KO bajnokságra! Nagy visszatérése ez nemzetközi mesterünknek, aki már inkább az ifjúsági sakk menedzselésével foglalkozik.

- Teplice Open(Csehország, 150 versenyző)

4. Berkes Ferenc 7 pont (9 játszma)

- (U12 csapat EB Pardubice, 12 csapat)

3. Magyarország, Tancsa Tamás 3,5 ponttal, (6 játszma) járult hozzá a sikerhez.

- Egyetemi EB (Budapest, 21 csapat)

4. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Kaczur Flórián 6 ponttal (9 játszma) segítette a csapatot.

- Sakk csapat EB (Batumi

A férfiaknál Berkes Ferenc nemcsak a magyar csapat, de az egész mezőny legjobb teljesítményét nyújtotta 7 játszmából szerzett 6 pontjával.

A nőknél a 10. helyezést elért csapat tagja volt Lázárné Vada Szidónia, a női csapat kapitánya Papp Gábor nagymesterünk volt.

- 2019. évi női és férfi KO Magyar Bajnokság (Budapest)

Nők: 2. Lázárné Vajda Szidónia

Férfiak: 4. Ács Péter

Csapatunkból a fenti két legjobban szereplő játékos mellett résztvevő volt még Gál Hanna, Vidéki Sándor, Kaczúr Flórián, Papp Gábor, Berkes Ferenc

 

 

UP Labdarúgó Szakosztály

 

A tavalyi évben az ASE labdarúgó szakosztály csapatai az MLSZ által előírt tornákon és bajnokságokban szerepeltek. A pandémiás állapotok miatt a bajnokság félbeszakadt, de így is részsikereket értek el csapataink.

 

Az idei bajnoki évben az U11-es és az U13-as korosztályunk a megyei futsal bajnokságban is szerepelt.

 

  1. U14-es és az U16-os csapataink a nagypályás korosztályos bajnokságban jól szerepeltek, bár fiatalabbak voltak, de játékukban ez nem látszott. Nagyon látványos játékot mutattak, az edzésen gyakoroltakat tudatosan visszaadták a pályán.

 

  1. női NB2-es futsal csapatunk az idei bajnokságban a 2. helyen végzett, ezzel jogot szerezve az NB1-es feljutásra, de mivel törölték a bajnoki eredményeket, így ez a siker elveszett. A lányok sokat tettek ezért az eredményért, ezért kár, hogy félbeszakadt az idei év.

 

A nagypályás felnőtt férfi csapatunk a tavalyi évben megnyerte a bajnokságot, az ideiben kevés ponttal lemaradva a 2. helyen állt, amikor a bajnokság félbeszakadt. A ponthátrány behozható lett volna, ezért sajnálatos, hogy félbeszakadt a bajnokság.

 

Az U7-U9-U11-U13-as korosztályaink az MLSZ által előírt „Bozsik” tornákon vettek részt, ahol minden torna végén, az első helyen végeztek. Az előkészítő csapatoknál ugyanúgy, mint az előző években nagy gyerek létszámmal dolgoznak az edzőink.

Télen, rengeteg teremtornán vettünk részt, ahol a csapatok jól szerepeltek, érmes helyeken végeztek.

 

Az edzések látogatása mindegyik csapatnál jónak mondható. A játékosok szeretnek járni, mi sem bizonyítja jobban, hogy kb. 150 igazolt játékosunk van. Több új játékos került a csapatokhoz, sőt akik eligazoltak, azok is szívesen visszajönnének az egyesületünkhöz.

 

 

Szabadidősport Szakosztály

 

Asztalitenisz Szakcsoport

 

A hét öt napján van lehetőségünk az ASE csarnokban sportolási lehetőségre. Kedden a haladók, csütörtökön a felzárkózók és hétfő szerda péntek pedig közös öröm pingpongot tudhatunk magunkénak. Több csapattársunk versenyzik különböző bajnokságban, Bács Kiskun megyében, Fejér megyében, néhány tagunk részt vesz a szekszárdi városi bajnokságban. Sportolási lehetőséget biztosítunk a Paks 2-n dolgozó magyar és külföldi dolgozóknak is. A villamosenergia-ipari asztalitenisz találkozónak Tata adott otthont június 14-16 között. Az atomerőmű csapata ismét szép sikereket ért el. A „Mi vagyunk a legjobbak” versenyben másodikak lettünk. Az év végén, november 30-án ismét egy nagysikerű pingpong versenynek adtunk otthon. Ismét megrendeztük A katasztrófavédelem országos pingpong bajnokságát.

Reméljük, hogy a nagy sikert aratott versenyre a továbbiakban is minket kérnek fel rendezésre, hogy tovább öregbítsük egyesületünk hírnevét.

 

Asszonytorna szakcsoport

 

Szeptembertől június közepéig, nyári szünetet tartva zajlanak a tornák. A helyszín az ASE csarnok. Időpontok: kedd, csütörtök 19.45, vasárnap 19.00. A tornák szakképzett oktató vezetésével zajlanak, a különböző korosztályok mozgásigényeinek - lehetőség szerinti - kielégítésének figyelembevételével.

Az évek óta állandó, sőt az utóbbi időkben egyre növekvő létszám is bizonyítja, hogy nagy igény van az ilyen jellegű mozgás biztosítására a hölgyek körében.

A tornák jellegüket tekintve általános kondicionáló, fitnesz jellegűek, aerobic és jóga elemeket is tartalmaznak, így biztosítva a különböző korosztályok igényét.

 

Kyokushin Karate Szakcsoport

 

Év közben több alkalommal vettek részt különböző továbbképzéseken és összevont küzdő edzéseken az ország több pontján. Elmondható, hogy a szakcsoport által kitűzött stratégiai célt, a létszám növelését sikerült elérniük. Hatékonyan vonták be közös programjainkba a tagok családját és támogatói kört is bővítették. Ezen felül a küzdőképesség (technika, taktika, kitartás) terén sikerült előre mutató fejlődést elérni. Az eszköz park bővítése, fejlesztése a következő évben is célkitűzés marad. December végén ismét téli klub edzőtábor zajlott, melyet övvizsgával zártak.

 

Öregfiú Kosárlabda Szakcsoport

 

A szakcsoport elsődleges feladata a városban kosárlabdázni kívánóknak versenyzési lehetőség biztosítása a városi bajnokság keretében. Az indulók száma 8 csapat volt. A külső kapcsolatok keretében nyáron Boconádon kosárlabdában, illetve horgászásban mértük össze tudásunkat a vendéglátókkal.

 

Öregfiúk Labdarúgó Szakcsoport

 

Szakcsoportunk létszáma 34fő.

A nyári szünet kivételével / július 01-augusztus 31/ az év minden pénteki napján edzést tartottunk. A tréningeket az ASE műfüves, valamint füves pályáján végeztük télen-nyáron számunkra kiváló körülmények között.

Az év során, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően több kis, és nagypályás mérkőzést játszottunk oda-visszavágó alapon tatabányai, és dusnoki barátaink öregfiúk csapataival.

A négy mérkőzésen 3 győzelmet és 1 döntetlen eredményt értünk el.

Október hónapban Moszkvában került megrendezésre a hagyományos „Vonuch atomsport” futtsal kupa, melyen atomerőműves csapatok vesznek részt. A Paksi Atomerőmű csapata megerősítve játékosainkkal az előkelő 4. helyezést érte el.

2019. évben is megtartottuk névnapi és év végi rendezvényeinket, melyek egyike és legsikeresebbje egy kiválóan sikerült disznótor volt.

December végén évzáró kispályás tornát rendeztünk az ASE csarnokban öt csapat részvételével „Blatt Vince emléktorna” néven. A torna névadója az ASE labdarúgó szakosztály alapítója volt. A kiváló hangulatú és színvonalas tornát magabiztosan nyerte csapatunk.

Csapatunk tagjai mind hazai, mind külföldi mérkőzésein magas szinten öregbítették az ASE hírnevét.

 

Rádióamatőr Szakcsoport

 

Szervezeti élet:

Taglétszámunk jelenleg 25 fő, melyből 2 fő 16 év alatti. A 25 főből egyéni rádióengedélyes tag 9 fő, konstruktőr 12 fő, gyermek 2 fő. Pártoló tagunk jelenleg nincs. Tiszteletbeli tag 7 fő. A rendes tagok közül 12 fő tagja a Magyar Rádióamatőr Szövetségnek (a továbbiakban: MRASZ).

 

Rádióamatőr szabadidő- és versenysport:

A napi szabadidős rádióamatőr tevékenység szakaszosan biztosított. Kiemelkedő a rövidhullámú rádióamatőr sávokon folytatott szabadidős rádióforgalmi tevékenység, mely heti egy alkalommal biztosított.

A rádióamatőr versenysportban a 14 hétvégi világversenyen (HA DX, ARRL DX, RUDX, CQ-M, CQ 160 CW6SSB, CQ WPX, IARU VB, CQ WW, ARRL 160M, valamint az összes spanyol ajkú versenyeken) jelentős hazai/nemzetközi helyezéseket értünk el, melyek Nyemcsek Károly HA4XH és Mach János HA3UU klubtagjaink eredményes rádióforgalmi versenytevékenységének és Keszei Sándor HA4XC műszaki tevékenységének köszönhetők. Kiemelkedő Nyemcsek Károly az ASE RSC sportolója folyamatos rádióamatőr rádiósport versenytevékenysége, melynek köszönhetően idén is I.o. címet szerzett.

 

Az ASE RSC 2019. évre tervezett sport-szakmai feladatai teljesültek:

- A rendszeres rádióamatőr szabadidősport és versenysport tevékenység a tervezettnek megfelelően alakult.

- A rádióamatőr utánpótlás nevelés az ASE RSC Nyílt napoknak köszönhetően várhatóan be fog indulni.

 

Sí Szakcsoport

 

A síklub 2019 évi munkájára az erős stagnálás volt a jellemző. A hagyományos januári síoktató táborban ketten képezték tovább magukat.

A „Stiga” emléktúrát megtartottunk, amely 2019.01.20.-01.26. között került megrendezésre az Ausztriai Bad-Gasteinben. Az egész Gastein völgyet kipróbáltuk ki 42 fővel.

Februárban taggyűlést tartottunk 34 fővel a Paksi Halászcsárdában, ahol az aktuális kérdésekről tanácskoztunk. Mint mindig a túravezetői utánpótlás került előtérbe.

Még ebben a hónapban 8 fő vett részt az Iparági Sí Találkozón, ami a Mátrában került megrendezésre és egy napig tartott.

A tavaszi szünetben 22 év után elmaradt a hagyományos Viehhofeni táborozás. Helyette 8 fővel Söldenben voltunk egy felfedező túrán.

Szeptemberben megkezdtük a 2020-es szezon túráinak szervezését.

2019-ben 50 fő szabadságának sportos és kulturált eltöltését szerveztük meg.

A szakcsoport fizető létszáma 41 fő. Ez csökkenés az elmúlt évekhez képest, amit az egyre dráguló szolgáltatásokkal és a régebbi tagok élethelyzetével (építkezés, nyugdíj stb.) hoztunk összefüggésbe

 

Teke Szakcsoport

 

Két csoportos városi teke bajnokság

A szakcsoport szervezi és rendezi a népszerű Paks városi teke bajnokságot. 12-12 csapattal, két osztályban átlagosan 130 fő résztvevővel. A versenyek szeptember és április között zajlottak 11 fordulós rendszerben.

A városi bajnokság csapatversenye március végére befejeződött.

A csapatversenyek után egyéni versenyt rendeztünk március végén a 12 legjobb versenyzőnek az egész évi teljesítménye alapján.

2019 szeptemberében megkezdődtek a 2019-2020 évi csapatbajnokság küzdelmei.

Atom Kupa nyílt csapatbajnokság

A városi bajnokság befejeztével indítottuk el, és 2019 április és május hónapban zajlottak a versenyek. Az első és a másodosztályban szereplő csapatok versenyzői indulhattak, bármilyen csapatösszeállításban.

Női Városi Teke bajnokság

2019-ben közkívánatra megrendeztük az I. Női bajnokságot, ami hatalmas érdeklődés mellett zajlott és nagyon élvezték a hölgyek az 5 fordulós bajnokságot.

A bajnokságon 6 csapat vett részt.

Meghívásos versenyek

A 2019-ben is részt vettünk több országos versenyen és nagyszerű sikereket értünk el, mindenhol népszerűsítettük az ASE-t.

Szeged, Budapest, Nyíregyháza, Tata, Szolnok, Székesfehérvár

Maratoni teke

Az Atomerőmű Sportegyesület Teke Szakcsoportja már negyedik alkalommal rendezte meg a maratoni teke versenyét. A verseny 2019. 06.08 péntek reggel 08:00-kor kezdődött és 06.09 szombat 22:00-ig tartott.

Péntek délelőtt újból megrendeztük az iskolák közötti versenyt, amit a gyerekek már nagyon vártak.

Részt vett a versenyen a Deák, a Balogh Antal és a II. Rákóczi Általános Iskola és a Vak Bottyán Gimnázium.

Péntek délután és szombaton a nagyközönség vette birtokába a tekepályát és ahol jó hangulatú folyamatos tekézés folyt.

Nyílt amatőr egyéni versenyek Pakson:

V. Paksi Vegyes páros Teke verseny, januárban

Húsvét Kupa, áprilisban

Nyárbúcsúztató verseny szeptember elején,

Mikulás kupa december elején,

 

Ezek a versenyek nagyon népszerűek, gyerekek, családok, kollektívák nagy örömmel jönnek ezekre a rendezvényekre.

 

XXX. Villamosenergia-ipari Teketalálkozó:

Tatán került megrendezésre az olimpiai központban október 11-13 között.

Az ASE férfi csapata 2. a női csapata 1. lett, a női egyéni 1. helyezett, vegyespáros 1. helyezett és az összetett csapatversenyt az ASE nyerte és mi lettünk a legeredményesebb társaság is.

 

Természetjáró Szakcsoport

 

Különösen a 2020-as év ismeretében az mondható, hogy a 2019-es év az ASE természetjárók szempontjából kiugró eseményektől mentes volt, amit eddig is pozitívan értékeltünk.

Az ASE Természetjáró Szakosztályának programjai 2019-ben is a Demeter Egyesülettel közösen kerültek kidolgozásra, a két egyesület közösen 40 alkalommal kínált változatos programokat: egynapos, hosszúhétvégés vagy egyhetes; gyalogos, kerékpáros és evezős; nappali és éjszakai túrákat, kirándulásokat.

Egy-egy programon 20-50 fő szokott részt venni. Ez alól kivétel a Bakancsos Atom Kupa, ami 2019-ben a Mecsekben volt, a tájékozódási túraversenyen 300 fő vett részt.

Programjaink bronz- és ezüstjelvényes túravezetők és önkéntesek segítségével valósulhattak meg.

 

Vitorlás Szakcsoport

 

A tagjaink létszáma 350 fő, melyből látszik a vitorlázás és az ASE vitorlás klub népszerűsége.

A tagjaink vizsgázott versenyrendezők, illetve versenybírók, és hivatásos jogosítvánnyal rendelkeznek motoros és vitorláshajó vezetéséhez a sikeres versenyrendezésekhez, illetve versenyzéshez. A főszezoni vitorlázás esetén pedig tagjaink szinte 100 % kihasználtsággal használják a hajóinkat. A tagjaink részt vesznek kollektívák és iskolás gyerekek vitorláztatásban, a klub színeiben térítésmentesen.

Tagjaink versenysport, tömegsport és versenyrendezés és természetesen az utánpótlás nevelésben aktívan részt vesznek.

A 2019-os évben is egyesületünk számos versenyt tudott sikeresen megrendezni, sportolóink nemcsak az általunk, de más egyesületek szervezésében lebonyolított rendezvényeken is részt vettek, eredményeikkel gazdagították egyesületünket és hírnevünket növelték.

Az utánpótlás területén is előre léphettünk, a VSC utánpótlás létszáma 30 fő feletti (tagjelöltek, leigazoltak). De, több mint 70 gyerek vitorlázik a 7 évestől a 20 évesig! Az edzői megbízással rendelkező edzőnk Stadler Csaba vezetésével a gyerekeknek egész éves programot tudunk biztosítani. Fejlődésüket az általunk szervezett edzőtáborokkal, illetve a versenyeken való részvételekkel próbáljuk biztosítani Domboriban és Balatonfüreden egyaránt!

 

Szabadidősport rendezvények

 

A tömegsport rendezvények, az Iparági Sporttalálkozókat is beleértve, magas színvonalon, jó feltételek mellett, változatos sportolási lehetőségeket kínálva biztosítják a munkavállalók és családtagjaik számára a szabadidő aktív eltöltését.

Az ún. központi programok az évek során folyamatosan változtak, átalakultak. A jelenlegiek közül a legnagyobb közönségsikere és egyben a legnagyobb igény továbbra is a Játszóházakra van. A foglalkozásokon minden alkalommal megtelik a sportcsarnok, ill. a sporttelep.

Lehetőség szerint valamilyen jeles esemény köré építjük fel a programokat. Farsang, Húsvét, Télapó. Az elmúlt év végén második alkalommal rendezett Családi Karácsony ismét nagy siker volt a szülők, gyermekek körében. Örömteli, hogy környékbeli egyesületek, szervezetek bevonásával, segítségével folyamatosan sikerül még jobban kibővíteni, sokrétűbbé, színesebbé tenni a programokat. Mindenki talál magának való elfoglaltságot, a család legkisebb tagja is és az unokával érkező nagypapa, nagymama egyaránt.

 

2019. szeptember 29-én vasárnap délelőtt tizedik alkalommal rendeztünk sportnapot az ASE sporttelepen. Ezúttal is elsősorban a hölgyek részvételére számítottunk, de szívesen láttuk a családdal érkezőket is. Az ASE sportcsarnokába vártuk a mozogni, új mozgásformákat kipróbálni vágyókat. Az esemény célja, hogy a nem aktívan sportoló, de a mozgást kedvelő hölgyek együtt töltsenek egy jó hangulatú, sportos délelőttöt.

Az idei rendezvényen a bemelegítést követően erősítőszalagos torna, majd gymstick volt a kínálatban. Ezt követően különböző ügyességi feladatokat próbálhattak ki a résztvevők. A zárásként jógaoktató segítségével relaxálhattak. A támogatóknak köszönhetően tombolasorsolást is tarthattunk, a sok felajánlásnak köszönhetően nagyon sokan gazdagodtak egy-egy aprósággal, sportszerrel, bérletekkel, belépőkkel.

 

Az Ökocsiga Egyesület segítségével több, egynapos túrát, kirándulást szerveztünk a madarak, természetben élő állatok, gombák megfigyelésére, gyűjtésére. A résztvevők köre itt is széles, a tizenévesektől egészen a nyugdíjasokig.

 

Az általános iskolák közötti év végi próbatétel, a Suli Olimpia nagy kihívás a tanulók és tanáraik részére. 2019-ben tizenharmadik alkalommal rendeztük meg nagysikerű, helyi általános iskolák részvételével zajló év végi vetélkedőnket. A helyszín ezúttal is az ASE csarnok, az időpont pedig szokásosan a téli szünet előtti napok egyike, december 18. volt. A versenyben volt kötélhúzás, teke, darts, amőbajáték, sorverseny, TOTO, és a klasszikus labdajátékok.

Remek hangulatban, színvonalas küzdelemben születtek meg a végső eredmények.

A vetélkedő végén mind a gyerekek, mind testnevelőik, az ASE Szabadidősport szakosztály ajándékaival térhettek haza.

 

A tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő városi női röplabda bajnokságra az idei szezonban 7 csapat nevezett. A Deák iskola tornatermében hétfő esténként, őszi-tavaszi rendszerben lebonyolított versenyben mindenki játszott mindenkivel kétszer. Ezek után született meg a végeredmény, mely a tavalyi évhez hasonlóan, és immár sorrendben hetedszer, az Amazonok sikerét hozta. Idén ismételten, a második helyen a Vad Libák, harmadikon pedig az Angels csapata végzett.

 

A szakosztály emellett a városi rendezvények néhány programjának lebonyolításában is segítséget nyújtott.

Az eseményekkel, programokkal kapcsolatos információk terjesztésében segítségünkre van a helyi média, a megyei újság és az egyesület honlapja is.

Összegzésképp elmondható, hogy a felnőtt és gyerek korosztály számára a programok színvonalának megőrzése, sokrétűbbé tétele a szakosztály egyik fő célja.