EYBL: 4/4 győzelem

2019.11.27, 14:32 Kosárlabda UP
U14-es csapatunk hatalmasat alakított Budapesten.

EYBL CE U14, C csoport, 1. torna

 

Már régóta ezzel a gondolattal foglalkoztunk, hogy nemzetközi EYBL sorozatban próbáljuk ki magunkat. Nyáron még ez a döntés született, hogy várjuk még egy évet, de mivel november elején egy csapat kilépett a sorozatból, kaptunk lehetőséget indulni, amelyet örömmel elfogadtunk. C csoportban várt ránk török, lengyel, olasz, magyar, 2 német, cseh és bolgár csapat, első tornát 11.21. – 24. között szervezték Budapesten (Zsíros akadémia Kőbánya). Ott török, lengyel, olasz és magyar házigazda volt az ellenfelünk, erőviszonyokat nehéz volt megállapítani, mivel sok információt torna előtt nem sikerült szerezni. Mivel nemzetközi sorozatról van szó, még egy magas játékosra volt szükségünk és nagyon örültünk, hogy Mészáros Ágoston (Ricsilla) elfogadta a meghívásunkat. Köszönöm minden játékosnak és edző kollégáimnak a munkáját!

Egy közös edzés után indultunk első meccsre, török Suadiye Basketbol Kulubu csapat volt az ellenfelünk. Nem lehetett tudni, hogy mi vár ránk, nehéz volt bármilyen taktikát kitalálni, úgyhogy azt beszéltünk meg a fiúkkal, hogy kemény védekezéssel próbálunk a játékunkat alapozni, gyors indításokat végre hajtani és csapatként működni. Az gondolom, hogy az mind tökéletesen sikerül, mivel 32:13 eredménnyel nyertünk az első negyedet. Tornán FIBA szabályok szerint játszunk, így bármi engedélyezett, ami akár felnőtt kosárlabdában is, így pl. zóna letámadással, vagy zóna védekezéssel próbálkoztak a törökök, de max. 12 pontra sikerült nekik közelíteni. Végére pedig újra megtaláltunk a ritmust és több mint 20 pontos győzelem lett belőle. Mindenki kapott lehetőséget bizonyítani, mindenki harcolt és mindenki látta, hogy nemzetközi szinten mire képes. Mérkőzés statisztikája: http://www.eybl.lv/new/ce_u14_game.php?game_id=5013939&season_id=110463#mbt:103-400$t&0=1

Második mérkőzést lengyel MKS Piotrowka Radom ellen játszattunk, aki februári második torna házigazdája. Bemelegítésnél egy jó szerkezetű csapatott láttunk, volt már pár információnk róluk, mivel Radom csapata már játszott egy mérkőzést a tornán. Tudtunk kikre kell figyelni, de némi bizonytalanság így is volt bennünk. Szerintem az egész torna, vagy akár egész sorozat legjobb első negyedét produkáltunk, extra védekezéssel és fantasztikus támadó játékkal sikerült 46:7 ezt a játékrészt zárni. Meccs további percekben így lehetett forgatni a csapatot, mindenkinek sikerült új játékperceket és tapasztalatot szerezni. Mérkőzés statisztikája: http://www.eybl.lv/new/ce_u14_game.php?game_id=5013949&season_id=110463#mbt:103-400$t&0=1

Következő meccs – olasz College Basketball ellen. Úgy tűnt, hogy eddig legnehezebb ellenfél vár ránk, mivel olaszok előttünk 2 meccset is megnyerték, török csapatot hasonló különbséggel verték mint mi, úgyhogy ki-ki meccset vártunk. Mérkőzés első félidöjét szűkebb rotációval játszottunk és újra bebizonyosodott, hogy kezdő ötösünk egyik legerősebb az egész sorozatban. Félidőre sikerült 47:21 előnyt szereznünk, amelyet cserék is tudtak tartani és örülhettünk következő győzelemnek. Mivel már jól ismertünk az ellenfelet, volt lehetőségünk egyszerű taktikai utasításokat is megbeszélni, amelyeket fiúk tökéletesen betartották (pl. eddig legjobb olasz játékost 0 ponton tartottunk). Meccs után már csak erre koncentráltunk, hogy következő meccsen ne hibázzuk és 0 vereséggel zárjuk ezt a tornát. Mérkőzés statisztikája: http://www.eybl.lv/new/ce_u14_game.php?game_id=5013955&season_id=110463#mbt:103-400$t&0=1

Utolsó meccs Zsíros Akadémia Kőbánya ellen hazai bajnokság miatt is érdekes volt, mivel lehetséges, hogy ezzel a csapattal még fogunk találkozni. Új tökéletes kezdés, remek védekezés és okos támadás megalapozta könnyű győzelmet, mindenkinek gratulálok! Mérkőzés statisztikája: http://www.eybl.lv/new/ce_u14_game.php?game_id=5013969&season_id=110463#mbt:103-400$t&0=1

Első lépés tehát „pipa”, most már csak a következő tornára koncentrálunk, ahol nehezebb ellenfelekkel fogunk találkozni, de annak ellenére is gondolom, hogy most már a továbbjutás (első 2 csapat jut tovább) legyen a célunk. Gratulálunk a fiúknak, örülök annak, hogy paksi fiúk Ágostonnal (nagyon köszönjük neki!) kiegészítve képesek nemzetközi szinten is helytállni!

Remélem, hogy tovább is egy kiváló társasság leszünk, amely együtt fog működni. Kosárlabda csapatsport és pokolba vezető út lenne az, ha bárki is gondolna és annak hangot is adna, hogy pl. többet tud mint más, jobb mint más, legjobban tud mindent megoldani, stb. Ha ezek nem lesznek, biztos vagyok benne, hogy következő X éven keresztül legjobb magyar csapatokkal partiban leszünk, ahogy eddig is vagyunk.

EYBL sorozatnak tökéletesen működik a statisztikai elemzés, így csak pár mutatót szeretnék kiemelni, ahogy paksi fiúk állnak kb. 350 játékos között. Sokféle statisztika itt található: http://www.eybl.lv/new/ce_u14_statistics.php , paksi csapat összesítése pedig itt:

 

 

  1. +/- statisztika

Ez egy olyan mutató, ami jelzi, hogy adott játékos esetén, általa pályán töltött idő alatt mennyivel nyert/kikapott a csapat. Picit „láthatatlan” statisztikának tűnik, de edzőknek egyik legfontosabb, mert ez a szám alapján lehet látni, pl. melyik a legjobb ötös, kire lehet végjátékot bízni, stb. Azért először ezt a mutatót szeretnék kiemelni, mert alábbi kép szerint elég jól szerepeltek a paksi fiúk.

 

  1. Dobott pont

Kosárlabdát pontra játszunk, úgyhogy megint egy kulcsfontosságú adat, amelyet nem kell részletesebben magyarázni.

 

  1. Lepattanó

Minél több lepattanó, annál több támadási lehetőség, egyszerű a dolog.

 

  1. Gólpassz

Ez a mutató azt is jelzi, hogy mennyire együtt működik a csapat.

 

  1. Szerzett labda

Hasonló mint lepattanónál – minél több szerzett labda, ennél több támadás. Emelet még a védekezés szintjét is mutatja.

 

  1. Effektivitás

Minden ami jó mínusz minden ami rossz, így lehet egyszerűen ezt a mutatót magyarázni.