Balaton-felvidéki kék túra HÍROLVASÓ

Balaton-felvidéki kék túra

2019.07.08, 19:48 Természetjáró

Itt a következő lehetőség a hosszú távú turistautakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. A Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség által a Millecentenárium évében, 1996-ban elindított - Pétfürdőtől Badacsonyig húzódó - kék sáv jelzésen a kicsivel több, mint 100 km hosszan húzódó Balaton-felvidéki Kéktúra, amely a „magyar tenger” felvidékén kanyarog. Ez a panorámákban bővelkedő túraútvonal feltárja előttünk a balatoni táj minden szépségét, de megmutatja a kihívásait is.

Elolvasom
Gyalogtúra a Balaton déli partján/oldalán HÍROLVASÓ

Gyalogtúra a Balaton déli partján/oldalán

2019.06.14, 14:03 Természetjáró

2019. június 29-én gyalogos kirándulás a Balaton déli partjánál. Tegye fel a kezét, aki szerint a Balaton északi partjának látványa a déli partról érvényesül legjobban.

Elolvasom
Pünkösdi országjárás HÍROLVASÓ

Pünkösdi országjárás

2019.05.03, 17:51 Természetjáró

Nagykanizsa – Zalaegerszeg – Dobronak – Lendva (szlovéniai szomszédolás) Ismét olyan területre megyünk, ahova ritkán jutunk el, túrázni már jártunk Zalában, de a kulturális látnivalók még felfedezésre várnak. Remélhetőleg a pünkösdi 4 nap elegendő lesz arra, hogy ízelítőt kapjunk a megyéből, illetve átlépve a határon, szlovéniai élményekben is részünk lesz.

Elolvasom
Balaton-felvidéki piknik HÍROLVASÓ

Balaton-felvidéki piknik

2018.10.04, 16:27 Természetjáró

Könnyű, piknik hangulatú, borozgatós túra a Balaton-felvidéken.

Elolvasom
Grand Slam HÍROLVASÓ

Grand Slam

2018.06.11, 15:17 Kajak-kenu

Sűrű hétvége volt az ASE háza táján, regionális, országos és európai versenyen is volt jelenése a kajak-kenu szakosztálynak, és nem lehet hiányérzet senkiben, hiszen mindhárom területről került Paksra arany!

Elolvasom
2017. évi szakosztályi beszámolók HÍROLVASÓ

2017. évi szakosztályi beszámolók

2018.05.29, 11:15 ASE

Az Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.

Elolvasom
Gyalogtúra a Balaton-felvidéken HÍROLVASÓ

Gyalogtúra a Balaton-felvidéken

2018.02.14, 21:25 Természetjáró

2018. február 24-én szombaton gyalogtúra Balatonfüred környékén Túravezető: Péter Imre Indulás: 7 órakor a CsDKK parkolóból

Elolvasom
Dupla forduló,dupla győzelem HÍROLVASÓ

Dupla forduló,dupla győzelem

2017.11.30, 21:20 Sakk

Dupla fordulóval megkezdődtek a küzdelmek a sakk-NB-I-ben.

Elolvasom
Nagyarányú győzelem az NB-I/B.-ben HÍROLVASÓ

Nagyarányú győzelem az NB-I/B.-ben

2017.11.01, 18:30 Sakk

Nagyarányú győzelem az NB-I/B 1. fordulójában: ASE-II. - Balatonfüred 8:4

Elolvasom
Versenyek, rendezvények - 2016 HÍROLVASÓ

Versenyek, rendezvények - 2016

2016.04.09, 20:12 Vitorlás

Tavaszi Bográcstúra 2016.05.02 - 2016.05.06 Burgmann-Atom kupa 2016.05.06 - 2016.05.08 Mentori Hétvége 2016.05.21 - 2016.05.22 Felnőtt kalóztábor 2016.05.30 - 2016.06.03 Immo C Service Csapatépítő tréning 2016.06.03 - 2016.06.04 Nyiltvizi Sportnap 2016.06.04 - 2016.06.05 Soltész Paks kupa 2016.06.11 - 2016.06.12 Gyerektábor I. - Dombori 2016.06.18 - 2016.06.23 Gyerektábor I. - Balatonfüred 2016.06.20 - 2016.06.26 Gyerektábor II. - Dombori 2016.06.26 - 2016.07.01 Kosarasok csapatépítés 2016.06.27 - 2016.06.28 Gyerektábor II - Balatonfüred 2016.07.04 - 2016.07.10 Faludi ügyvédi vitorláztatás 2016.07.02 – 2016.07.03. Burgmann Kalóz OB 2016.07.23 - 2016.07.28 Artesz kupa 2016.08.20 - 2016.08.21 Dolfin OB 2016.09.01 - 2016.09.04 45. VVT 2016.09.15 - 2016.09.18 Őszi Bográcstúra 2016.09.26 - 2016.09.30

Elolvasom
Tanúhegyek nyomában HÍROLVASÓ

Tanúhegyek nyomában

2017.09.27, 04:42 Természetjáró

Gyalogtúra a Balaton-felvidéken

Elolvasom
Irány Szlovénia! HÍROLVASÓ

Irány Szlovénia!

2017.09.27, 04:42 Természetjáró

Szlovénia ismeretlen kirándulóhely az egyesületeink életében. Mindannyian hallottunk már szépségeiről, s most lehetőség nyílik egy kis/közepes csapattal való felkeresésére.

Elolvasom
Gyalogtúra a Balaton Felvidéken HÍROLVASÓ

Gyalogtúra a Balaton Felvidéken

2017.09.27, 04:42 Természetjáró

Szeretnénk megmutatni ezeknek a különleges hegyeknek a szépségét, megismertetni a vidék sajátos derűjével és értékeivel. A tanúhegyek térségét a különleges geológia, az építészeti emlékek és a kitűnő bor akár külön-külön is látogatásra érdemessé tennék, a túrák útvonalával igyekszünk ízelítőt adni mindháromból.

Elolvasom
Interjú, Varjú Gáborral HÍROLVASÓ

Interjú, Varjú Gáborral

2012.11.05, 19:13 Szabadidő

Nekem ez a sport az életem. Vízben születtem, vízen élek és remélhetőleg vízen halok meg.

Elolvasom
Varjú Gábor a vitorlázásról HÍROLVASÓ

Varjú Gábor a vitorlázásról

2011.09.29, 18:54 Szabadidő

Varjú Gábort az Atomerőmű SE vitorlaszakosztály egyik vezetőjét kérdeztem a Sportágválasztón a vitorlázásról. Gábor már gyerek kora óta szerelmes ebbe a sportba és minden szabadidejében a hullámokat szeli, vagy a gyerekekkel próbálja megszeretetni ezt a csodálatos sportot.

Elolvasom
Szakosztályi beszámolók 2010 HÍROLVASÓ

Szakosztályi beszámolók 2010

2011.05.27, 09:28 Szabadidő

Elolvasom
Kivel legyen interjú? HÍROLVASÓ

Kivel legyen interjú?

2011.05.25, 08:42 Szabadidő

Elolvasom
Vitorlás SC 2010 programjai HÍROLVASÓ

Vitorlás SC 2010 programjai

2010.02.01, 07:13 Szabadidő

Az Atomerőmű SE VSC kiemelt programjai a 2010 évben

Elolvasom
Győzelem a 3. fordulóban is HÍROLVASÓ

Győzelem a 3. fordulóban is

2012.11.08, 17:12 Sakk

Elolvasom
Második helyen a sakkosok HÍROLVASÓ

Második helyen a sakkosok

2011.02.24, 10:50 Sakk

 

Elolvasom
Győzelem és verség a hétvégén HÍROLVASÓ

Győzelem és verség a hétvégén

2010.10.13, 11:57 Sakk

Nehéz mérkőzés, szoros eredmény.

Elolvasom
Győzelem a 6. fordulóban (is) HÍROLVASÓ

Győzelem a 6. fordulóban (is)

2010.02.16, 12:10 Sakk

Félidejéhez érkeztek az országos csapatbajnokságok, vasárnap (02. 14.) a 4. helyezett Makó vendégeskedett a szombaton még alig megközelíthető városunkban. A hagyományos Balatonfüredi edzőtáborozás után (a téli időszakban évente 1 hetet töltünk sakkedzőtáborban a Paksi Atomerőmű Rekreációs Központjában) került sor a meccsre. Jól sikerült a felkészülés, hoztuk a papírformát, 3 győzelemmel és 9 döntetlennel kialakult a végeredmény.

Elolvasom
Ács Péter interjú HÍROLVASÓ

Ács Péter interjú

2009.09.21, 06:47 Sakk

Interjú Ács Péterrel az Atomerőmű Sportegyesület sakkozójával.

Elolvasom
Négy arany, két ezüst HÍROLVASÓ

Négy arany, két ezüst

2006.07.12, 04:34 Sakk

2006.07.12. Négy arany, két ezüst Nagy létszámú mezőnyök, erős élcsoportok és kiélezett küzdelem jellemezte az idei korcsoportos sakkbajnokságot. Ugyan hagyományosnak mondható a tolna megyei sakkozók kiemelkedő szereplése ezen a tornán, a paksi és decsi fiatalok az ifjúsági sakkozás élmezőnyét alkotják, jószerével elvárás tehát, hogy a két sikeres klub komoly eredményekkel zárja a korcsoportos versenyek országos döntőjét. Ám egy nagy generáció Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Rudolf Anna kifutása után, most a jövő kiemelkedő tehetségeinek képzése kezdődött el, amelyben a decsi sakkiskola most lépéselőnnyel áll. Tolna megye idén négy arany és két ezüstéremmel zárta a versenyt, amelyből Decs két arany, két ezüsttel idén a legeredményesebb nevelő egyesületnek bizonyult. Más kérdés, hogy a két nevelő klub jórészt azonos edzőkkel dolgozik, közös edzőtáborozásokon, közös versenyeken vesznek részt. Talán épp ez a hosszantartó siker titka!? A Balatonlellén július 1-9. között megrendezett torna legfőbb tétje a bajnoki címek mellett, a korosztályos kontinens viadalokon való részvétel kiharcolása, amely a svájci rendszerű lebonyolítás mellett kevés hibázási lehetőséget enged. A verseny győztesei a Batumiban megrendezésre kerülő VB-én, míg az ezüstérmesek Montenegróba az EB küzdelmeire kapnak meghívót. Az öt korosztályban 286 sakkozó vágott a tornának, amely 9 fordulóban zajlott, ahol a lány versenyzők külön korcsoportban játszottak. A legidősebb korosztályban (18 év) Szabó Krisztián (ASE) és Gonda László (DECS) 7-7 ponttal végzett az élen, a holtversenyes számítás - a 20 éves korcsoportban is bajnok – Szabó Krisztián számára kedvezett, így ötödik bajnoki címét könyvelhette el az atomos versenyző. Ez volt az ún. „halálcsoport”, minden élversenyző részt vett, helyezésük a verseny után induló 18 évesek csapat EB-én a magyar válogatott tábla sorrendjét volt hivatott eldönteni. A 16 évesek között - megismételve tavalyi sikerét - Pap Gyula (Decs) végzett az élen 7,5 ponttal. A lányok versenyében Ignácz Mária (ASE) magabiztosan nyert 8 ponttal, veretlenül. A 12 éves lányok korcsoportjában Vincze Andrea (Decs) 7 ponttal második, míg ebben a korosztályban a fiúknál Tóth Gergely (ASE) 13. helyen zárt. A 10 évesek korcsoportjában Eltigani Omar (Decs) hatalmas hajrával végzett az élen 7,5 ponttal. A tíz éves lányok között a 9 éves bátaszéki Werner Anna élete első versenyén 4 ponttal a 13. helyen végzett, személyében a korcsoportos versenyekből „kiöregedett” sokszoros bajnok Rudolf Anna utódját látják a szakemberek. Tolna megyei eredmények: 18 fiú: (26 résztvevő) 1. Szabó Krisztián (ASE) 2. Gonda László (Decs)…7.Papp Tamás (Decs)…15.Maródi Mátyás (Decs) 16 fiú: (35 résztvevő) 1. Pap Gyula (Decs)…17.Balázs Gábor (ASE) 16 leány: (13 résztvevő) 1. Ignácz Mária (ASE) …10. Vincze Viola (Decs) 14 fiú: (49 résztvevő) 10.Veszprémi András (Decs)… 29.Szabó Richárd (Decs)…Fodor Ádám (ASE) 12 fiú: (64 résztvevő) 13.Tóth Gergely (ASE)… 19.Straubinger Dániel (Decs)…26.Bogár Péter (Decs)…34.Genda Attila (ASE) …44.Eltigani Amír (Decs) …54.Reményi Szilárd (ASE) 12 leány: (15 résztvevő) 2. Vincze Andrea (Decs) 10 fiú: (39 résztvevő) 1.Eltigani Omar (Decs)… 13.Genda Károly (ASE)… 32.Benedeczky Lehel (ASE) 10 leány: (22 résztvevő) 13.Werner Anna (Bátaszék)   --- Molnár Béla ---

Elolvasom
Három paksi, három decsi HÍROLVASÓ

Három paksi, három decsi

2005.07.10, 04:09 Sakk

2005.07.10. Három paksi, három decsi A tolnai „aranyeső” júliusban virágzik. Bár ezzel a ténnyel a természettudósok bizonyára vitába szállnak, a sakksport kedvelői számára az utóbbi évek megfigyelése alátámasztja a kijelentést. Az idei termés; négy arany és két bronz. Három paksi aranyérem mellett a decsi Fekete Ló sakk-klub egy bajnoki címet és két bronzérmet szerzett. Ha július, akkor korcsoportos országos döntő, tavaly, és az azt megelőző években Miskolcon, idén Balatonlellén. A balatonpart varázsának köszönhetően a korábbinál nagyobb létszámban, háromszáz-öten ültek asztalhoz a Lelle Hotelben, hogy öt korosztályban fiú és leány bajnokot avassanak, eldöntve egyúttal a világversenyeken indulók személyét. A 18 éves fiúknál Papp Gábor (ASE) és Erdős Viktor (Makó) párharcát jósolták a hozzáértők és a verseny ennek megfelelően is alakult. Az egymás elleni rangadó döntetlenül végződött, így a „ki hibázik a gyengék ellen” versenyfutás döntött, ahol a makói fiú maradt alul. Papp Gábor hatodik bajnoki címét ünnepelhette, amivel csúcstartónak számít a mezőnyben. Érdekesség, hogy a nemzetközi mesteri címmel rendelkező paksi fiú már rendkívül fiatalon, hat évesen beverekedte magát az akkor még zárt rendszerű, tíz résztvevős döntőbe és 12 évesen 2-3. helyezést ért el a görög-országban rendezett EB-én. A 16 éves korosztályban Szabó Krisztián (ASE) és Bánusz Tamás (Nagykanizsa) emelkedett ki a mezőnyből, Krisztián jobban indult riválisánál és hat fordulón keresztül az élen állt. Az egymás közötti rangadón alulmaradt ugyan, de a már korábban hibázó riválisa ezzel csak felzárkózott az élmezőnyhöz. A hajrában az ASE versenyzője megőrizte előnyét és végül a hármas holtversenyben jobb mezőnyértékével bajnoki címet szerzett. A serdülő korcsoportnak nevezett 14 éves korosztály abszolút esélyese a decsi Pap Gyula volt, amit eredményével is igazolni tudott; egy döntetlent engedélyezve, másfél pontot vert a mezőnyre! Személyében a világversenyen is éremesélyes versenyző indulhat majd két hét múlva a Belfortban sorra kerülő VB küzdelmein. Kellemes meglepetést jelentett klubtársa Veszprémi András bronzérme, a hőgyészi legény korcsoport fiataljaként - két parádés győzelemmel a hajrában - kapaszkodott fel a dobogóra. A lányok között a 16 éves csoportban Ignácz Mária (ASE) győzelméhez nem férhetett kétség könnyed játékkal gyűjtötte be a bajnoki címet. A decsiek második bronzérmét Rudolf Anna szerezte meglehetősen balszerencsés körülmények között, hiszen „paraszthajszállal” maradt le az EB részvételt jelentő ezüstről, miután a holtversenyben a minimális 0,25 különbség döntött a helyezésről. A sakksikerek mellett a kispályás labdarúgás, a strandröplabda és a homokfoci bajnokságban is a tolna megyei sakkozók végeztek az élen - virágzott hát a tolnai aranyeső! Tolna megyei eredmények:14 fiú: 1.Pap Gyula (Decs) 8,5 pont 2.Balog Imre 7.0, 3.Veszprémi András (Decs) 5.Fodor Tamás (ASE) 6.0, …12.Balázs Gábor (ASE) 5.0, …29.Fodor Ádám 4.0 pont (41 résztvevő) 16 fiú: 1.Szabó Krisztián (ASE) 7.0, 2.Bakos Balázs 7.0, 3.Bánusz Tamás 7.0 pont 6.Papp Tamás (Decs) 6.0, …12.Maródi Mátyás 5.0 pont (39 résztvevő) 18 fiú: 1.Papp Gábor (ASE) 8.0, 2.Erdős Viktor 7,5 3.Balog Márton 6.0 pont (24 résztvevő)16 lány: 1.Ignácz Mária (ASE) 8.0, 2.Tóth Sarolta 7.0, 3.Bali Eszter 6.0 pont (17 résztvevő) 18 lány: 1.Schneider Veronika 8.0, 2.Zakar Dóra 7,5 3.Rudolf Anna (Decs) 7,5 pont (11 résztvevő)   [ Molnár Béla ]

Elolvasom
2007-2008 év hírei HÍROLVASÓ

2007-2008 év hírei

2008.09.10, 00:35 Sakk

Rövid hírek 2007 -2008 NB I. Szabó László csoport (2007/2008) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Postás-MTK. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Budapest, VII. Erzsébet körút 24. I. em. Kettős győzelem a sakkcsapatbajnoki rajton Az Atomerőmű csapata a Postás-MTK otthonában 7,5-4,5 arányú győzelemmel indult, míg az első osztályban debütáló decsi gárda meglepő magabiztossággal 7-5 arányban verte a borsodiak újoncát, Kazincbarcikát. A sakkcsapatbajnokság első osztályában az idei szezontól az ASE mellett, a feljutó Decs KSE-nek is szoríthatnak a sakkbarátok. A két Tolna-megyei gárda hasonló csapatépítésre rendezkedett be, tekintve, hogy mindkét csapat kitűnő ifjúsági nevelő munkával dicsekedhet és csapataik szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a sajátnevelésű fiatalok, illetve edzőik. A paksi csapat már megvetette magát az első osztályban, annak is az élmezőnyében, míg a községi csapat számára nehéz küzdelemnek ígérkezik a bennmaradás kiharcolása. Papp Csaba a decsiek csapatvezetője, szervezője, szponzora nehéz évadra ám ennek ellenére bennmaradásra számít, amihez a hétvégi fordulóban az első nagy lépést pedig már meg is tette csapata. A nyolc ifjúsági versenyzővel asztalhoz ülő sárköziek bravúros győzelemmel rúgták el magukat a startkockáról. A csapat önbizalmát a találkozón Adzic Slobodan gyors győzelme hozta meg. Ezt követően az éltáblákon taktikus döntetlenek születtek Gonda László, Pap Gyula, Galyas Miklós, Papp Tamás révén, majd az újabb győzelmet Taskovits István a csapat ifjúsági edzője harcolta ki. A két pont előnnyel álló csapattal szemben Sebestyén Balázs és Maródi Mátyás taktikus döntetlenje után a hazaiak ugyan még egyenlíteni tudtak, de Amstadt Áron és Vince Andrea az utolsó táblákon kitűnően élt a beugró szereppel és győzelemmel hálálta meg a csapatba állítást. A fiatal csapat fontos győzelmet ért a bemutatkozó mérkőzésén, ami önbizalmat adhat a további találkozókra. A tavalyi bronzérmes ASE győzelmi reményekkel utazott a fővárosba a Postás-MTK csapatához. A paksiak háza táján a nyáron történt egysmás, egyrészt a Zalaegerszegtől igazolt Grószpéter Attila személyében újabb nagymesterrel erősítették soraikat, valamint a női táblán is cseréltek, a Nagykanizsa női játékosa Vajda Szidónia váltotta Ignácz Máriát, aki pedig a kanizsaiaknál folytatja szereplését. Az első forduló mérkőzésén pikáns összecsapásának ígérkezett a Pintér-Berkes párharc az éltáblán, a parti a döntetlen végződés ellenére nem okozott csalódást; fordulatos küzdelemben, két királyig folyó csatára került sor a szövetségi kapitány és játékosa között. Meglepetésre a hazaiak számára indult jobban a találkozó. A Marx György verseny győztesét, Ács Pétert két kézzel cserélve, szemtelenül kiremizte a fiatal Varga Csaba és az első győzelem is az MTK utódcsapatának nevéhez került, miután a rutinos Grószpéter elfogódottan játszotta első paksi meccsét; egy remi ajánlatra vesztő lépéssel válaszolt Lukács Péter nagymesternek. A folytatásban az ASE lerázta magáról az idény eleji forma rémképét, Györkös Lajos szép győzelme lökést adott a csapatgépezetnek. A továbbiakban ugyan még egy vereség becsúszott a paksiaknál, de összességében Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás és Tóth Lili győzelmével, Berkes, Ács, Papp, Csom, Molnár döntetlenje mellett 7,5-4,5 arányú sikerrel, jó rajtot vett az atomos csapat. A folytatásban a paksiak Kazincbarcikát fogadják, míg a decsi csapat a bajnok Nagykanizsa otthonában utazik. 2. forduló 2007. nov. 11. - ASE Paks 5.5- 6.5 Kazincbarcikai VSC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. NB I. csapatbajnokság 2. fordulója Első hazai mérkőzésén az újonc Kazincbarcika ellen vereséget szenvedett az ASE, így két forduló után a harmadik helyen áll a nemzeti bajnokság első osztályában. A DECS 1990 csapata a bajnok Nagykanizsa otthonából rabolt négy pontot, így elkerülve a kieső zónát a kilencedik helyen várhatja a folytatást. Hazai mérkőzésén szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban alulmaradt az ASE az erre a találkozóra alaposan felkészült Kazincbarcika ellen. Az atomosoknak egyedül az éltáblán sikerült győzelmet elérni, a közelmúltban befejeződött csapat EB legeredményesebb magyar versenyzője Berkes Ferenc ezen a találkozón sötét színnel is nyerésre játszott az ukrán Sikula ellen és gyors győzelme jó előjelnek látszott. A találkozón sok óvatos döntetlen született és az időzavarban pedig a vendégek kerekedtek felül, két mérkőzést is nyerni tudtak, míg a paksi csapat néhány előnyösebb állása döntetlenre oldódott. Ács, Papp, Grószpéter, Csom, Fodor, Györkös, Pataky és Molnár döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A decsi csapat a balszerencsés sorsolási szám jóvoltából ismét idegenben szerepelt és a bajnok csapat otthonába történő látogatás nem ígért pontözönt a vendégeknek. A fiatal sárközi gárda az esélytelenek nyugalmával ült asztalhoz és nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Az éltáblán Gonda László szép győzelmet ért el a görög Kotronias nagymester ellen, Veszprémi András és a 11 éves Amstadt Áron pedig a hátsó táblákon vezette győzelemre figuráit. Galyas Miklós és Roganovic Milos döntetlenjével értékes négy ponttal utazhatott haza a bennmaradást célul kitűző újonc. A bajnokság harmadik fordulójában november 25-én a két Tolna-megyei csapat találkozójára kerül sor. 2. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 8 - 4 Decs 1990 ASE Paks 5.5 - 6.5 Kazincbarcikai VSC. BEAC I. 4.5 - 7.5 Postás-MTK. Statisztika PSC. 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp Honvéd Auróra 5.5 - 6.5 Vasas SC. Haladás VSE. 6 - 6 Makói SVSE. 3. forduló 2007. november 25. - Decs 1990 5.5- 6.5 ASE Paks ... Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. Paksi győzelem – decsi öröm A Tolna-megyei csapatok első NB-I-es találkozóján az Atomerőmű SE 6,5-5,5 arányban győzött Decsen. A paksiak a harmadik, Decs a 7-9. helyről várhatja a folytatást. Baráti hangulatú, de a mérkőzés képe alapján annál kevésbé volt békés az összecsapás a két Tolna-megyei csapat találkozóján az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az Atomerőmű SE erősen tartalékos összeállításban ült asztalhoz, miután Berkes és Ács a Bundes-ligában játszott, Fodor Tamás pedig a Török-országban zajló korcsoportos VB miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. A decsiek éltábláján Popovics Dusan szerb nagymester ezen a találkozón mutatkozott be és így a bennmaradást célul kitűző sárközi csapat a legerősebb összeállításban és meglehetősen elszántan vette fel a küzdelmet. A paksi csapatban szintén akadt debütáns, mindjárt kettő is. Vajda Szidónia a kanizsai csapattól érkezett és most játszotta első mérkőzését paksi mezben, valamint az ifjúsági korú Lizák Péter, aki győzelemmel mutatkozott be az első osztályban. A találkozó a paksiak vezetésével kezdődött, Balázs Gábor gyorsan előnybe került és a második óra végén besöpörte a teljes pontot. Decsi részről Sebestyén Balázs viszonozta a „tüzet”, váratlan vezérnyeréssel fektette két vállra rutinos ellenfelét. A továbbiakban kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Hazai - Nagyhegyesi, Grószpéter – Popovics és a Gonda – Szabó összecsapás is döntetlent hozott. A rendkívül hangulatos, ám kis légterű helyiségben a még játszók is tisztán hallották az izgatott nézői suttogást - Csom elnézte a bástyáját! Valóban drámai fordulat történt, a paksiak olimpiai bajnoka előbb visszautasította ellenfele Galyas Miklós korrekt döntetlen ajánlatát, majd a következő lépésben elnézett egy huszár kettős-támadást. Ám a szerencse nem csak a decsieknek kedvezett ezen a napon, Taskovits István nyert végjátékban egy könnyelmű lépéssel fél pontot ajándékozott a paksiak női játékosának Vajda Szidóniának, aki a játszma nagy részében a rossz megnyitás után gyaloghátrányban játszott. Döntetlenül végződött még a Papp Gábor - Pap Gyula, a Papp Tamás – Györkös Lajos és a Pataki Győző – Rudolf Anna mérkőzés is. Az atomosok a találkozót végeredményben szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban, az utolsó három táblán – Molnár Béla, Balázs Gábor és Lizák Péter – elért győzelmeikkel tudták megnyerni. A bajnokság első negyedét követően elmondható, hogy mindkét Tolna-megyei csapat az általa kitűzött célnak megfelelően áll a táblázatban. Az atomosok a kicsit mérsékeltebb kezdés ellenére egy pont előnnyel a harmadik helyen, míg a kiesés elkerülését megcélzó sárköziek, kitűnő rajt után a kieső helyet szintén egy teljes ponttal elkerülve a 7-9. helyet foglalták el a tabellán. A folytatásban december 9-én a paksiak a bajnok Nagykanizsa otthonába látogatnak, míg a Decs 1990 csapata az utolsó helyen álló BEAC-hoz utazik majd. A harmadik forduló eredményei: Makói SVSE. 5 - 7 Aquaprofit NTSK. Vasas SC. 4 - 8 Haladás VSE. Z. Csuti-Hydrocomp 9 - 3 Honvéd Auróra Postás-MTK. 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. Kazincbarcikai VSC. 6.5 - 5.5 BEAC I. Decs 1990 5.5 - 6.5 ASE Paks 4. forduló 2007. december 09. - Aquaprofit NTSK. 5 - 7 ASE Paks .. Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Bajnokverés Kanizsán Bravúros vendég győzelmet hozott a Nagykanizsa - ASE összecsapás a sakkcsapatbajnokság első osztályában. A paksiak 7-5 arányban múlták felül a Polgár Judittal asztalhoz ülő kanizsát. A negyedik fordulóban fontos mérkőzésen az eddig kiválóan szereplő Decs KSE 7-5 arányban vesztett a BEAC ellen. A paksiak behúzták a vészféket a kanizsa expresszen, bravúros játékkal idegenben győzték le a bajnokot. Az éltáblákon ugyan jobbnak bizonyult a bajnokcsapat, ám a további csapatrészben négy táblán is a paksiak fogadhatták a gratulációt. Az első meccsét paksi színekben játszó Berescu ugyan – a hagyományokhoz hűen – vereséggel debütált, ellenben a szintén friss erőt képviselő Grószpéter Attila szép győzelme bizonyítja, hogy a beilleszkedése sikeres. Csom István nagymester és Vidéki Sándor is fontos győzelemmel javította legutóbbi botlását, míg Papp Gábor korosztályos riválisát Bánusz Tamást fektette kétvállra. Az atomosok egy pontra közelítették meg a második helyet, esélyüket növeli, hogy a következő fordulóban a tabella utolsó BEAC lesz az ellenfelük. Meglepetésre az élen álló Zalaegerszeg is botlott Szombathelyen, így az előnyük fokozásához kínálkozó nagy esélyt szalasztották el. A decsi csapat a jó rajt után fellelkesülve győzelmi reményekkel látogatott a BEAC otthonába, ám a találkozó rossz előjelekkel indult, miután a csapat szerb idegenlégiósai negyven perces késéssel érkeztek a mérkőzésre. Papp Tamás szép győzelmével ugyan a sárköziek jutottak vezetéshez, de több táblán is sorra hibáztak amit csak részben tudott szépíteni győzelmével az éltáblás Popovics Dusan és a női táblán Rudolf Anna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jól alakult eredményeknek köszönhetően a decsi csapat a megszerzett öt pontjával is tovább távolodott a kieső zónától és a nyolcadik helyet foglalta el a táblázatban. A folytatásban a Statisztika PSC elleni találkozóra kerül sor a decsi Fekete Ló sakk-klubban. A 4. forduló eredményei: Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram SK - Atomerőmű SE.  5 – 7 Polgár Judit (2708) - Berkes Ferenc (2606)  döntetlen Andrei Istratescu (2631) - Ács Péter (2548)  1 - 0 Robert Markus (2586) - Vladiszlav Nevednichy (2531) döntetlen Piotr Bobras (2564) - Alin Berescu (2508) 1 - 0 Constatntin Lupulescu (2562) - Grószpéter Attila (2540)  0 - 1 Luka Lenic (2531) - Szabó Krisztián (2492)  döntetlen Bánusz Tamás (2491) - Papp Gábor (2489) 0 - 1 Faragó Iván (2504) - Csom István (2455) 0 - 1 Bokros Albert (2445) - Fodor Tamás (2422)  döntetlen Szabó Gergely (2518) - Vajda Szidónia (2407)  döntetlen Krizsány László (2456) - Vidéki Sándor (2420) 0 - 1 Mihók Olivér (2371) - Györkös Lajos (2389) döntetlen BEAC - Decs 1990   7 - 5 Statisztika - Kazincbarcika 4,5 - 7,5 Honvéd - Postás - MTK  5,5 - 6,5 Haladás Szhely - Zalaegerszeg SK  6,5 - 5,5 Makói SVSE. - Vasas SC.  8 - 4 5. forduló 2007. december 16. - ASE Paks 7.5- 4.5 BEAC I. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős Tolna-megyei siker a sakk csapatbajnokságban A bajnokság harmadik helyén álló ASE 7,5-4,5 arányban nyert a tabella végén álló BEAC ellen, míg a DECS KSE fiataljai kitűnő játékkal 7-5-re verték a nagy múltú Statisztika PSC gárdáját. Az atomerőmű sakkozói a bajnokverés után nagy reményekkel ültek asztalhoz a hét végi ötödik fordulóban. A kieső helyen tanyázó BEAC csapata verhető ellenfélnek tűnt, (nagyon is) ezért az optimistábbak már két számjegyű győzelmet rebesgettek. Ám a fővárosiaknak a Decsiek elleni első és egyetlen győzelme úgy tűnik visszaadta a reményt a bennmaradásért folytatott küzdelemben és az eddigi legerősebb összeállításban ültek asztalhoz Pakson. A kissé meglepett hazaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy a lélektanilag fontos első „gólt” a vendégcsapat szerezte meg. Szerencsére a hazaiak egyenlítés sem váratott sokáig az idei bajnokságban a sikeres bemutatkozás után ismét játékhoz jutó fiatal, Balázs Gábor a világos színeket vezetve könnyedén győzött az utolsó táblán. Ács Péter győzelméhez a játék alapján nem nagyon fért kétség, az Angliából a mérkőzésre hazautazó Pintér Gábor nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ismét az utolsó három tábla bizonyult a nyerő csapatrésznek, sajnos csak itt sikerült a papírformának megfelelő eredményt elérni. Papp Gábor rosszabb állásban sem nyugodott bele a döntetlenbe és maratoni küzdelemben mentette a csapat becsületét. A 7,5-4,5 arányú győzelem alulmúlta a várakozást, az ezüstéremért folytatott csatában – tekintettel a Nagykanizsa nagy arányú győzelmére - romlottak a paksiak esélyei. Atomerőmű SE – BEAC 7,5-4,5 Berkes Ferenc (2606) – Antal Gergely (2456) remi Ács Péter (2548) – Pintér Gábor (2362) 1-0 Grószpéter Attila(2540)  – Somlai László (2369) remi Szabó Krisztián (2492) – Torma Róbert (2337) remi Papp Gábor (2489) – To Nhat Minh (2281) 1-0 Tóth András (2410) – Szamosközi Gábor (2280) remi Fodor Tamás (2422) – Radnai Ádám (2279) 0-1 Vajda Szidónia (2407) – Kerek Krisztián (2304) remi Vidéki Sándor (2420) – Kerek Csaba (2289) 0-1 Györkös Lajos (2389) – Dombai István (2213) 1-0 Molnár Béla (2382) – Schneider Veronika (2247) 1-0 Balázs Gábor (2283) – Kormos Ádám (2146) 1-0 A DECS 1990 csapata a szebb időket is megélt, újabban a megszűnéssel küszködő ám még mindig erős játékosállománnyal bíró Statisztika otthonába utazott. A hazaiak három nagymesterrel és négy nemzetközi mesterrel biztos esélyesnek tűntek a fiatal decsi csapat ellen. Ugyanakkor a Tolna-megyeiek kisebbik csapata már az eddigiek során is fittyet hányt a papírformára és sorra írta át az esélyesek névsorát. Ebből ezúttal is jutott bőven. Veszprémi Andrásnak nem kellett sok mérkőzés ahhoz, hogy felvegye a ritmust az első osztályban, a legutóbbi találkozóhoz hasonlóan ismét elsőként fogadhatta ellenfele gratulációját. Pap Gyula a második táblán meglepetésre a szerb Ilincic nagymestert fektette kétvállra, Sebestyén Balázsnak pedig Medvegy Nóra női nagymester az olimpiai csapatunk oszlopos tagja volt kénytelen gratulálni. A csapat tanult az előző heti kudarcból és fegyelmezett játékot nyújtott, ha kellett megcsinálták a taktikai döntetleneket is. Ezzel a szép meglepetés győzelemmel zárták a bajnokság idei küzdelmét. A jelen állás szerint a 7-8. helyen áll a gárda, így tehát megalapozottak a remények a nyugodt folytatásra. A következő bajnoki fordulóra február 17-ig kell majd várni, amikor a Statisztika – Paks és a Honvéd – Decs mérkőzésekre kerül sor. DECS - STATISZTIKA Gonda László (2502) – Medvegy Zoltán (2512) remi Pap Gyula (2427) – Ilincic Zlatko (2545) 1-0 Galyas Miklós (2433) – Fogarasi Tibor (2428) remi Nagy Hegyesi Bálint (2380) – Danner Georg (2434) remi Roganovics Milos (2369) – Izsák Gyula (2427) remi Taskovits István (2336) – Zsinka László (2320) remi Sebestyén Balázs (2273) – dr. Medvegy Nóra (2369) 1-0 Papp Tamás (2300) – Lőrincz István (2315) remi Rudolf Anna (2273) – Horváth András (2312) remi Horváth Gábor (2276) – Glatt Gábor (2271) 0-1 Maródi Mátyás (2175) – dr. Füsthy Zsolt (2291) remi Veszprémi András (2156) – Szekeres Róbert (2238) 1-0 Az 5. forduló eredményei: ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC I. Decs 1990 7 - 5 Statisztika PSC. Vasas SC. 2.5 - 9.5 Aquaprofit NTSK. Zalaegerszeg 8 - 4 Makói SVSE. Postás-MTK. 5.5 - 6.5 Haladás VSE. Kazincbarcika 6 - 6 Honvéd Auróra 6. forduló 2008. február 17. - Statisztika PSC. 5.5- 6.5 ASE Paks ... Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház 1165 Budapest, Hunyadvári utca 43/c. Szoros küzdelmekkel indult a sakk csapatbajnokság második szakasza Az ASE minimális arányú 6.5-5,5 győzelemmel vette az akadályt az első osztályú bajnokság 6. fordulójában a Statisztika ellen. Úgy tűnik képes a kieső zónától távol tartani magát a Decs 1990 gárdája, szoros találkozón 5,5 pontot raboltak a nagynevű budapesti Honvéd otthonából. Az ASE harmadik, a DECS 1990 csapata pedig a nyolcadik helyről folytathatja a bajnoki küzdelmeket. A táblázat harmadik helyén tanyázó atomosok az év eleji hagyományos füredi edzőtábort követően elszántan készülődtek a bajnokság második szakaszára. Az előttük álló Nagykanizsa bravúros legyőzését követően még az előrelépés lehetősége is adottnak látszott, ám az ehhez szükséges nagyarányú győzelmeknek továbbra is híján van a csapat. Hiába a bravúr a riválisokkal szemben, ha a mezőny hátsó felében lévő ellenfelek ellen nem jönnek a pontok, és míg a konkurensek nagyarányú győzelmekkel lépdelnek előre, addig Berkesék csupán szolid győzelmeket tudhatnak magukénak. A Statisztika elleni mérkőzés a lelkiismeretes felkészülés dacára sem hozta meg a várt átütő (nagy pontszámú) sikert, igaz ezúttal három alapemberét nélkülözve ült asztalhoz a paksi csapat. A találkozón Nevednichy és Grószpéter mellett Szabó Krisztián győzelmének örülhettek az atomosok, míg Berkes, Ács, Berescu, Csom, Fodor, Györkös és Molnár fél ponttal járult hozzá a csapatgyőzelemhez. A 6.5-5.5-es siker, izzadtságszagú győzelem - különösen a rivális Nagykanizsa kiütéses 11.5-0.5 arányú BEAC elleni diadala tükrében - és míg az ezüsthajó egyre távolodik, a hátralévő mérkőzések tétje a bronzérem megőrzése marad a paksiak számára. A decsiek kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívnak és ennek eredményeként nincs okuk izgulni a bennmaradásért. A hétvégi találkozón szoros mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget a sokszoros bajnok Honvéd otthonában. A sárközi fiatalok ismét kivették részüket a győzelmekből, Pap Gyula a rutinos Petrán Pál nemzetközi mester ellen, míg Vince Andrea a női táblán Ignácz Rózsa ellen kasszírozta a teljes pontot. A csapat további része Popovics, Gonda, Galyas, Sebestyén, Papp, Veszprémi és Amstadt döntetlent ért el. A kieső zónától 3,5 pontra áll a bajnokság egyetlen községi csapata és úgy tűnik szereplésük az első osztályban nem lesz tiszavirág életű, a kritikus első év - a jelen helyzet alapján - sikeresen zárulhat a fiatalokra építő lelkes kis csapat számára. A soron következő találkozót a harmadik helyre aspiráló Haladás Szombathely ellen játsszák, amelyet így kettős érdekeltséggel figyelhetnek majd a Tolna-megyei sakkrajongók. A bajnoki cím kérdésében is döntő összecsapást hoz majd a bajnokság hetedik játéknapja; a két élen álló találkozójára kerül sor. Március 2-án a Zalaegerszegiek otthonukban biztosíthatják be előnyüket a bajnok Nagykanizsával szemben. A 6. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 11.5 - 0.5 BEAC I. Statisztika PSC. 5.5 - 6.5 ASE Paks Honvéd Auróra 6.5 - 5.5 Decs 1990 Haladás VSE. 6.5 - 5.5 Kazincbarcikai VSC. Makói SVSE. 5.5 - 6.5 MTK Vasas SC. 2.5 - 9.5 Z. Csuti-Hydrocomp 7. forduló 2008. március 02. - ASE Paks 7- 5 - Honvéd Auróra ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Előnyös pozícióban a Tolna-megyei sakkcsapatok A csapatbajnokság hajrája előtt jó pozícióból várhatják a folytatást megyénk sakkozói az első osztályú bajnokságban. A hétvégi 7. fordulóban fontos mérkőzésekre került sor, amelyen mindkét csapat sikerrel szerepelt. Az ASE – Honvéd találkozó 7-5, míg a Decs – Szombathely mérkőzés meglepetésre 6,5-5,5 arányú hazai győzelemmel ért véget. A paksiak hazai pályán fogadták az előző fordulóban Decs ellen győztes Honvéd gárdáját. Almási Zoltán olimpikon nagymester a hagyományokhoz hűen ismét leült Pakson, ám Berkes Feri ellen ezúttal sem sikerült begyűjtenie a teljes pontot. A játszmájukban a paksi nagymester sötét színnel is bátran játszott, érdekes tisztáldozattal lepte meg ellenfelét. Almási sokat töprengett, majd az óvatos játék mellett döntött és visszaadta az előnyt, ami után rövidesen döntetlennel zárult a játszma. A találkozón ezúttal elmaradtak a békés és gyors döntetlenek, az atomosok minden táblán élesen, kezdeményezően játszottak, ennek ellenére csak Szabó Krisztiánnak és Vidéki Sándornak sikerült a teljes pont megszerzése. Fejlődést mutat, hogy a paksiak ezúttal játszmavesztés nélkül zárták a meccset. Berkes, Ács, Grószpéter, Papp, Csom, Fodor, Györkös, Pataky, Molnár és Tóth játszmája is pontosztozkodással ért véget. A tabellán őrzi a harmadik helyet az ASE, miután a forduló mérkőzésén az élen álló Zalaegerszeg legyőzte a bajnok Nagykanizsát hat pontra csökkent az atomosok hátránya. A Decs számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett a dobogóra aspiráló Szombathely elleni találkozó. A vasi legénység néhány szlovák idegenlégióssal megerősödve érkezett a papírformának megfelelően győzelemi reményekkel. A találkozó ezzel ellentétben végig a sárköziek fölényével zajlott, igaz ehhez néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény kellett. A csapat legjobb pontszerzője Pap Gyula ezúttal is biztos pontnak bizonyult és Rudolf Anna bravúros győzelemmel fektette két vállra a többszörös olimpikon nagymesternőt Lakos Nikolettát. Veszprémi András ismét fontos pontszerzéssel igazolta helyét a csapatban. A csapat idegenlégiósa a szerb Roganovic eddig biztosan szállította a félpontokat, ezen a mérkőzésen első győzelmét is ünnepelhette. A 7. forduló eredményei: Z. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 Aquaprofit NTSK. MTK 6.5 - 5.5 Vasas SC. Kazincbarcikai VSC. 6 - 6 Makói SVSE. Decs 1990 6.5 - 5.5 Haladás VSE. ASE Paks 7 - 5 Honvéd Auróra BEAC I. 6 - 6 Statisztika PSC. 8. forduló 2008. március 16. - Haladás VSE. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Haladás Vasutas Sportegyesület sakkterme Szombathely, Rohonci utca 3. Idegenben aratta hetedik győzelmét az ASE Rangadó mérkőzést nyertek a paksiak a Szombathely otthonában. A vasiaknak nem sikerült megszorongatni az ASE sakkozóit az éremért folyó csatában, Berkesék 7,5-4,5 arányú győzelmét követően, három fordulóval a bajnokság vége előtt, aligha forog veszélyben az újabb paksi bronzérem. A Decs KSE szoros mérkőzésen 7-5 arányban maradt alul a Makó ellen, nyolcadik helyezettként a középmezőny biztos tagja. A paksi csapat elszántan készült a Haladás elleni találkozóra, az előzmények is kedvezően alakultak, a csapat idegenlégiósa Nevednichy Vladislav frissen szerzett román bajnoki címmel ült asztalhoz, Papp Gábor a napokban első nagymester normáját ünnepelte, míg Fodor Tamás személyében az aktuális Junior Bajnokot láthattuk az atomosok sorai között. Az ellenfél szlovák idegenlégiósait mozgósította a rangadóra, de ezúttal az erősítés is kevésnek bizonyult. Berkesék négy mérkőzést is nyertek; Nevednichy, Papp Gábor, Györkös Lajos és Molnár Béla jóvoltából. Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Szabó, Csom és Fodor pedig döntetlent ért el. A decsiek éltáblásukat nélkülözték a Makó elleni találkozón, Popovics egészségügyi problémák miatt lemondta a mérkőzést. A tartalékos sárköziek ezen a találkozón többet hibáztak mint a korábbi mérkőzéseken és így nem sikerült elérniük a célul kitűzött hat pontot. Nagyhegyesi Bálint és Papp Tamás győzelme mellett, Gonda, Galyas, Roganovics, Sebestyén, Rudolf és Veszprémi döntetlenjével 5 pontot értek el ezen a fontos találkozón. Aggodalomra nincs oka Papp Csaba gárdájának, a kiesés réme már nem fenyeget, a nyolcadik helyről való előrelépésre is meg van az esélye a csapatnak. A következő fordulóban a sárköziek a bajnokság utolsó helyezettje ellen mérkőzik, míg a paksiak a makói csapatot fogadják. A 8. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Honvéd Auróra 3.5 - 8.5 BEAC I. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Decs 1990 Vasas SC. 4.5 - 7.5 Kazincbarcikai VSC. Z. Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 MTK 9. forduló 2008. március 30. - ASE Paks 9- 3 Makói SVSE. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős hazai siker a hajrában Mindkét Tolna-megyei együttes sikerrel szerepelt otthonában a sakkcsapatbajnokság kilencedik fordulójában. A harmadik helyen álló Paks a szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmével 9-3 arányban múlta felül a Makó együttesét, míg a Decs 1990 gárdája tartalékosan 6,5-5,5 tudott győzni a szebb időket is megért Vasas ellen. Ma KO. Akár így is fogalmazhatta volna a Makó elleni taktikát a csapatvezetés Pakson. Ezen a napon nem sokon múlott, hogy valóban sikerüljön padlóra küldeni a vendégcsapatot, miután az első öt táblán 5-0 arányban diadalmaskodtak a hazaiak. Ezen a napon nem volt gond a küzdőszellemmel sem, minden mérkőzést kijátszottak a paksiak és ennek jutalma az eddigi legnagyobb arányú győzelmük a bajnokságban. A decsi csapat a sereghajtó Vasast fogadta a Fekete Ló Sakk-klubban. A hazai csapat tartalékos erőkkel ült asztalhoz, a betegeskedő éltáblás Popovics helyettesítése mellett, egy váratlan nehézség az óraátállítás is gondot okozott. A késés miatt kikerülő játékos helyére a fiatal Straubinger Dániel állt a csatasorba, így személyében egy újabb ifjúsági játékos debütálására került sor ezen a napon. A nehézségek ellenére a decsiek eredményesen vették az akadályt és győzelmükkel az előkelő 6. helyre ugrottak a táblázatban. Az első osztályú sakkcsapat bajnokság a véghajrához közelít, de megyénk csapatai számára már kevesebb izgalmat tartogat a finis, ugyan mindkét csapatunknak jut majd szerep akár a végeredmény alakításában is, de ez aligha változtat a kitűzött célok elérésében. Az élen álló csapatok a Zalaegerszeg és a Nagykanizsa eredményével fordulóról-fordulóra fogalmazza újra a végső győzelemmel kapcsolatos esélylatolgatásokat – most a kanizsai gőzös kapcsolt rá, két számjegyű győzelme izgalmas véghajrát sejtet. A következő fordulóban a Zalaegerszeg – Decs mérkőzés nem sok jót ígér a sárközi pontok gyűjtögetőinek, igaz a lelkes fiatal gárda az esélytelenek nyugalmával néhány alkalommal már borsot tört a nagy csapatok orra alá, de ezen a találkozón még ennél is több kell majd. Az ASE pedig az utolsó fordulóban csap össze a tabella éllovasával, ami igazi rangadó mérkőzésnek ígérkezik és könnyen meglehet, hogy a bajnoki cím sorsát illetően döntő szereposztás lesz. Mindez aligha lesz befolyással az atomosok helyezését tekintve, hiszen a dobogó harmadik helyét az utóbbi két fordulóban elért győzelmeikkel már kibérelték maguknak. A 9. forduló eredményei: MTK 2 - 10 Aquaprofit NTSK. Kazincbarcikai VSC. 4.5 - 7.5 Z. Csuti-Hydrocomp Decs 1990 6.5 - 5.5 Vasas SC. ASE Paks 9 - 3 Makói SVSE. BEAC I. 4 - 8 Haladás VSE. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 Honvéd Auróra 10. forduló 2008. április 27. - Vasas SC. 6.5- 5.5 ASE Paks ... Magyar Sakkszövetség Budapest, V. Falk Miksa utca 10. II. emelet A végletek hétvégéje Meglepetésre 6,5-5,5 arányú vereséget szenvedett az ASE a táblázat utolsó helyén álló Vasas otthonában. A tartalékos Decs szintén idegenben, az éllovas Zalaegerszeg ellen ült asztalhoz, a bajnokaspiráns zalai csapat 9,5- 2,5 arányban hozta a mérkőzést, amivel az utolsó forduló előtt megerősítette vezető pozícióját. Az ASE számára a bajnokságban a harmadik hely elérése volt a kitűzött cél, a rivális Szombathely elleni győzelmet követően így már korán világossá vált a bronzérem sorsa, ezt követően jóllakott oroszlánként készülődött a csapat a könnyű zsákmánynak ígérkező, (több sebből vérző) Vasas elleni találkozóra. Sajnálatos tény, hogy a nagynevű klub kivéreztetésének újabb állomásaként megfosztották a Vasas Sporttelepen lévő klubhelyiségétől is (akik jártak ott tudják, hogy valódi sakktörténeti panteon volt a hely) így a felújítás alatt lévő Sakkszövetségben került sor a találkozóra. Káposztás Miklós a Vasas szakosztályvezetője (jövőre lesz hetven éves!??) életműként tekint gárdájára és a körülmények ellenére szívvel, lélekkel igyekszik egybe- és az NB egybe tartani lelkes csapatát. A mérkőzésen a paksi oldalról ugyan az egyéni EB küzdelmei miatt Szabó Krisztián és Vajda Szidónia mellett a csapat idegenlégiósai sem szerepeltek, a papírforma alapján így is nagyarányú atomos győzelem ígérkezett a forduló előtt még biztos kiesőként számon tartott Vasas ellen. A találkozó néhány óvatos döntetlennel indult, majd szinte egy időben két jobb állásban is tragikus elnézés történt és a paksi játékosok tiszthátrányos reménytelen pozícióba kerültek. Két pont hátrány! A pánik hangulat végig hullámzott a csapaton; itt még veszíteni is lehet! A továbbiakban az ismert koreográfia szerint zajlottak az események jött a jobb állások remire rontása, az erőlködés a döntetlen elkerülésére, az erőszakolt játék és az ezzel járó törvényszerű hibák. A nagyobb arányú vereség elkerülését Berkes Feri éltáblán aratott győzelmének köszönhettük, a Makó elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét maratoni végjátékban értékesítette előnyét. A paksiak első táblás nagymestere kitűnő évet zárhat, hiszen eddig veretlenül három győzelemmel a csapat legeredményesebb pontszerzőinek egyike. Grószpéter Attila szintén szép játékkal mattolta ellenfelét Boguszlavszkijt, aki maga is támadójátékos, így nehezen viselte a védekező szerepkört, talán ennek köszönhető, hogy gyorsan összeomlott az állása. A csapatmérkőzés pontszerzői tehát Berkes Ferenc és Grószpéter Attila voltak, míg döntetlent Papp Gábor, Csom István, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Molnár Béla, Balázs Gábor és Tóth Lili értek el. A kisiklás ellenére az ASE 8,5 pontos előnnyel őrzi a dobogót és a bajnok Kanizsa legyőzését követően a Zalaegerszeg sem lehet nyugodt 3 pontos előnye dacára, az utolsó fordulóban kemény rangadó mérkőzés ígérkezik, amelynek tétje nem kevesebb a zalaiak számára mint a bajnoki cím visszahódítása. A tartalékos Decs nehéz teherrel a vállán utazott idegenbe, hiszen éltáblásuk Popovics Dusan játéka - súlyos veseproblémái - miatt szóba sem jöhetett, csak remélni tudjuk, hogy a transzplantáció költségeire szervezett gyűjtés és az azt követő műtét eredményes lesz és a 26 éves szerb fiatalember egészségi állapota javulni fog. Rudolf Annát az EB miatt szintén nélkülözni volt kénytelen a sárközi csapat, így maradt a csodavárás. A zalaiak számára komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a rivális Nagykanizsa előrehozott mérkőzésen 9-3 arányban múlta felül a Honvéd gárdáját. A mérkőzésen szép meglepetés győzelem született, Maródi Mátyás a decsiek versenyzője Horváth Csaba nagymestert fektette kétvállra. Gonda László az orosz Kosztantyin Landa (2678), Papp Tamás pedig Igor Stohl nagymester ellen ért el értékes döntetlent. A találkozó utolsó játszmájában Sebestyén Balázs harcolt ki értékes fél pontot Horváth Ádám nagymester ellen. A Decs úgy tűnik sikerrel veszi első évét az első osztályban, az utolsó fordulóban nem kell izgulniuk a bennmaradásért és még akár a 6. hely elérésére is lehetősége van a csapatnak. A 10. forduló eredményei: Haladás VSE - Statisztika PSC  5 - 7 Vasas S. - Atomerőmű SE Paks 6,5 - 5,5 Csuti Zalaegerszeg SK - Decs 1990 9,5 -2,5 MTK - Kazincbarcikai VSC 6- 6 Aquaprofit Nagykanizsai - Honvéd Auróra 9 - 3 Makói SVSE - BEAC 5,5 - 6,5Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. 11. forduló 2008. május 18. - ASE Paks 4- 8 Z. Csuti-Hydrocomp Közös budapesti helyszín Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. Az utolsó forduló eredményei: Kazincbarcikai VSC. 1.5 - 10.5 Aquaprofit NTSK. Decs 1990 5 - 7 MTK ASE Paks 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp BEAC I. 9.5 - 2.5 Vasas SC. Statisztika-MLTC. 6 - 6 Makói SVSE. Honvéd Auróra 7 - 5 Haladás VSE. A bajnokság végeredménye: 1. Z. Csuti-Hydrocomp - 91 2. Aquaprofit NTSK. 90.5 3. ASE Paks 73.5 4. Haladás VSE. 66 5. Kazincbarcikai VSC. 62.5 6. MTK 62 7. Makói SVSE. 61.5 8. Statisztika-MLTC. 60.5 9. Decs 1990 59.5 10. BEAC I. 58 11. Honvéd Auróra 57 12. Vasas SC. 50 NB II. Asztalos csoport (2007/2008) ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Pannonpower SE. II. 2.5- 9.5 ASE II. Paks 41-es sportbarakk Erőmű Pécs, Edison utca 1. 2. forduló 2007. november 11. - ASE II. Paks 6 - 6 Nagyatádi VSK. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 3. forduló 2007. november 25. - Komlói Bányász 3 - 9 ASE II. Paks Komló, Kossuth Lajos utca 11. 4. forduló 2007. december 09. - Koppány SE. Tamási 3 - 9 ASE II. Paks Közútkezelő KHT. I. emeleti tanácsterme Tamási, Dózsa György utca 92. 5. forduló 2007. december 16. - ASE II. Paks 8.5- 3.5 MÁV Előre SC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 6. forduló 2008. február 17. - Dombóvár 2004 SE. 4 - 8 ASE II. Paks Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. 7. forduló 2008. március 02. - ASE II. Paks 9 - 3 Mohácsi TE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 8. forduló 2008. március 16. - Szekszárd-Decs 5.5- 6.5 ASE II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. 9. forduló 2008. március 30. - ASE II. Paks 11.5- 0.5 Balatonberény SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 10. forduló 2008. április 27. - Szenna Pack SC. II. 1 - 11 ASE II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa György utca 16. 11. forduló 2008. május 18. - ASE II. Paks 8 - 4 Fehérvár SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. A bajnokság végeredménye: 1. ASE II Paks 96 2. Szekszárd-Decs 84 3. Nagyatádi VSK. 81.5 4. Komlói Bányász 71.5 5. Fehérvár SE. 69 6. MÁV Előre SC 66 7. Dombóvár 2004 SE. 65.5 8. Mohácsi TE. 61.5 9. Pannonpower SE. II. 55.5 10. Koppány SE. Tamási 53 11. Szenna Pack SC. II. 51 12. Balatonberény SE. 35.5 Mattolna Kupa 2007-2008 1. forduló - 2007. szeptember 30. vasárnap: Decs 1990 SE III. 7 - 3 Paksi Oroszlánok 2. forduló - 2007. október 28. vasárnap: Paksi Oroszlánok 10 - 0 Gyönki Hegyhát Sakk Club 3. forduló - 2007. november 4. vasárnap: Bonyhádi SSE 4 - 6 Paksi Oroszlánok 4. forduló - 2007. november 18. vasárnap: Paksi Oroszlánok - szabad! 5. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Rendőr SE Szekszárd 6. forduló - 2008. ??? : Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 7. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Szekszárdi SE

Elolvasom
2003-2004 év hírei HÍROLVASÓ

2003-2004 év hírei

2004.12.20, 00:21 Sakk

Rövid hírek 2003 -20042003-2004. évi csapatbajnoki mérkőzések időpontjaiA hazai mérkőzések a Művelődési házban kerülnek megrendezésre, 10:00 órai kezdéssel.2003.10.05. ASE - Nagykanizsa / ASE II. - Geniusz Tata2003.11.16. Statisztika PSC - ASE / Gyori Elektromos - ASE II.2003.11.30. ASE - BEAC / ASE II. - BEAC II.2003.12.07. Miskolci SSC - ASE / HÜSI - ASE II.2003.12.21. ** ASE - Csuti SK / ASE II. - Csuti SK II.2004.01.25. ASE - Honvéd / ASE II. - Szenna Pack Kap.2004.01.26. - 2004.02.01. EDZŐTÁBOR2004.02.08. Hajdúböszörmény - ASE / Decs - ASE II.2004.02.22. ASE - Vasas / ASE II. - Vízügyi SC2004.03.21. Tabáni Spartacus - ASE - / Tapolca VSK - ASE II.2004.04.04. ASE - Makó / ASE II. - PMSE AH2004.04.18. Haladás VSE - ASE / Keszthely - ASE II.NB I. Szabó László csoport 2003-2004 évi. eredményei NB I. 1. forduló ASE 6,5-5,5 Csuti-HYDROCOMP 2. forduló ASE 4 -8 Nagykanizsa 3. forduló Statisztika 6,5-5,5 ASE 4. forduló ASE 8 - 4 BEAC-RUFUSZ 5. forduló Miskolc SSC 5,5-6,5 ASE 6. forduló ASE 8,5-3,5 Honvéd 7. forduló H.böszörmény 4,5-7,5 ASE 8. forduló ASE 8,5-3,5 Vasas-Novák Rt. 9. forduló Tabáni Spartacus 3,5-8,5 ASE 10. forduló ASE 8,5-3,5 Makói SVSE 11. forduló HVSE 3,5-8,5 ASE NB I. Szabó László csoport végeredmény (2003/2004)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 6 5.5 9 8 7.5 10 7.5 9 9.5 10 9.5 91.5 2. Nagykanizsai TSK 6 - 8 7 8 5 4 8 10 7.5 10.5 9.5 83.5 3. ASE Paks 6.5 4 - 6.5 5.5 7.5 8.5 8.5 8.5 8 8.5 8.5 80.5 4. Miskolc SSC. 3 5 5.5 - 6 8 6 7.5 10.5 7 11 10.5 80 5. Statisztika PSC. 4 4 6.5 6 - 6.5 8 7 7 7 6.5 9 71.5 6. Hajdúböszö-rmény 4.5 7 4.5 4 5.5 - 7.5 7.5 5.5 6.5 7.5 8.5 68.5 7. HONVÉD 2 8 3.5 6 4 4.5 - 5.5 6 10 7 8 64.5 8. Haladás VSE. 4.5 4 3.5 4.5 5 4.5 6.5 - 5.5 5.5 6.5 8.5 58.5 9. Makói SVSE. 3 2 3.5 1.5 5 6.5 6 6.5 - 5 6.5 7 52.5 10. BEAC-Rufusz 2.5 4.5 4 5 5 5.5 2 6.5 7 - 5 4.5 51.5 11. Vasas-Novák 2 1.5 3.5 1 5.5 4.5 5 5.5 5.5 7 - 6.5 47.5 12. Tabáni Spartacus 2.5 2.5 3.5 1.5 3 3.5 4 3.5 5 7.5 5.5 - 42 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE Paks 6.5 - 5.5 Csuti HydrocompVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.2. forduló 2003. október 05. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSKVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.3. forduló 2003. november 16. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 ASE PaksKSH Tanácsterem Budapest, II. Keleti Károly utca 5-7.4. forduló 2003. november 30. ASE Paks 8 - 4 BEAC-RufuszVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.5. forduló 2003. december 07. Miskolc SSC. 5.5 - 6.5 ASE PaksMiskolci Sakk Sport Club Miskolc, Vasgyári út 16.6. forduló 2004. január 25. ASE Paks 8.5 - 3.5 HONVÉDAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.7. forduló 2004. február 08. Hajdúböszörmény 4.5 - 7.5 ASE PaksSillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.8. forduló 2004. február 22. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-NovákAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.9. forduló 2004. március 21. Tabáni Spartacus 3.5 - 8.5 ASE PaksBudapest, I. Bem rakpart 6. 10. forduló 2004. április 04. ASE Paks 8.5 - 3.5 Makói SVSE.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Haladás VSE. 3.5 - 8.5 ASE PaksHVSE Sportcsarnok Szombathely, Rohonci utca 5.NB I/B. Charousek csoport ASE II. eredményei (2003/2004) NB I/B. 1. forduló ASE II. 9-3 Csuti-HYDROCOMP II. 2. forduló ASE II. 7-5 Géniusz SE 3. forduló Győri Elektromos 8-4 ASE II. 4. forduló ASE II. 4,5-7,5 BEAC-RUFUSZ II. 5. forduló HÜSI SC 6-6 ASE II. 6. forduló ASE II. 4-8 Szenna Pack 7. forduló Decs 1990 7,5-4,5 ASE II. 8. forduló ASE II. 6,5-5,5 Vizügy SC 9. forduló Tapolca Isolyth 7,5-4,5 ASE II. 10. forduló ASE II. 4-8 PMSE Ant. Hung. 11. forduló Khelyi Spartacus 6,5-5,5 ASE II. NB I/B. Charousek csoport végeredményei (2003/2004)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Szenna Pack SC - 7 8 7.5 6.5 7 7 7 7.5 8 8.5 8 82 2. PMSE. Antenna Hung 5 - 7.5 8 5.5 6 7.5 6.5 7.5 8 10.5 8 80 3. Tapolca Rockwool 4 4.5 - 6 7 6 8.5 7.5 5 7.5 10.5 10 76.5 4. Khelyi Spartacus 4.5 4 6 - 4.5 6.5 6.5 8 7.5 6.5 8 10 72 5. HÜSI SC. 5.5 6.5 5 7.5 - 4 4.5 6.5 7.5 6 7 9 69 6. Csuti-Hydro II. 5 6 6 5.5 8 - 3.5 8 8 3 8 8 69 7. Győri Elektromos 5 4.5 3.5 5.5 7.5 8.5 - 3.5 7.5 8 6 9.5 69 8. Decs 1990 5 5.5 4.5 4 5.5 4 8.5 - 8.5 7.5 7.5 7 67.5 9. BEAC Rufusz II. 4.5 4.5 7 4.5 4.5 4 4.5 3.5 - 7.5 9.5 6.5 60.5 10. ASE-II. Paks 4 4 4.5 5.5 6 9 4 4.5 4.5 - 7 6.5 59.5 11. GÉNIUSZ SE. Tata 3.5 1.5 1.5 4 5 4 6 4.5 2.5 5 - 7 44.5 12. Vízügyi SC. 4 4 2 2 3 4 2.5 5 5.5 5.5 5 - 42.5  ASE-II. csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE-II. Paks 9 - 3 Csuti-Hydro II.Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1.2. forduló 2003. október 05. ASE-II. Paks 7 - 5 GÉNIUSZ SE. TataVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 3. forduló 2003. november 16. Győri Elektromos 8 - 4 ASE-II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 4. forduló 2003. november 30. ASE-II. Paks 4.5 - 7.5 BEAC Rufusz II. Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 5. forduló 2003. december 07. HÜSI SC. 6 - 6 ASE-II. PaksÁltalános Iskola Budapest, II. Áldás u. 1. 6. forduló 2004. január 25. ASE-II. Paks 4 - 8 Szenna Pack SCAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 7. forduló 2004. február 08. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. PaksFekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 8. forduló 2004. február 22. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Vízügyi SC.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2004. március 21. Tapolca Rockwool 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Városi Sporttelep Tapolca, Sümegi u. 40. 10. forduló 2004. április 04. ASE-II. Paks 4 - 8 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Khelyi Spartacus 6.5 - 5.5 ASE-II. PaksGoldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 2003. év rövid hírei - eredmények Tehetség és kurázsi Budapest 2003.04.11-20.10 játékos körmérkozés4. Ács Péter 4,5 pont9. Berkes Ferenc 3,5 pont20 éven aluliak Magyar Bajnoksága Budapest 2003.04.14-22.32 játékos 9 forduló3. Mácsik Tamás 6,5 pont6. Szabó Krisztián 5,5 pont8. Papp Gábor 5,5 pontElső Szombat verseny Budapest 2003.05.03-15„A” csoport 14 játékos körmérkőzés3. Dembo Jelena 8,0 pont53. Férfi Magyar Bajnokság Budapest 2003.05.11-21.10 induló körmérkőzés5. Berkes Ferenc 4,5 pont6. Ács Péter 4,5 pont 21. Zalakaros Kupa 2003.05.16-24152 induló, 9 forduló17. Györkös Lajos 6.0 pont20. Vidéki Sándor 6.0 pont23. Papp Gábor 6.0 pontI. Magyar sakkfesztivál Balatonlelle 2003.06.21-29.Mester csoport 10 induló3. Papp Gábor 6.0 pont4. Györkös Lajos 5.0 pontMagyar Nyilt Bajnokság Balatonlelle 2003.06.21-29.76 induló 9 forduló7. Vidéki Sándor 6.5 pont a győztessel azonos pontszámmal16. Pataki Gyozo 5,5 pont51. női Magyar Bajnokság Budapest 2003.06.21-29.10 induló körmérkozés1. Dembo Jelena 7,5 pontOrszágos Korcsoportos Bajnokság Miskolc 2003.07.04-12.12 éven aluli fiúk ( 36 induló )2. ifj.Fodor Tamás 7.5 pont26. Fodor Ádám 4.0 pont14 éven aluli fiúk ( 38 induló )4. Szabó Krisztián 6.5 pont16 éven aluli fiúk ( 28 induló )1. Papp Gábor 8.0 pont18 éven aluli fiúk ( 34 induló )3. Mácsik Tamás 6,5 pont18 éven aluli lányok ( 7 induló )1. Tóth Lili 5,5pont18 év alatti fiúk csapat EB Balatonlelle 2003.07.19-26Berkes Ferenc Európa Bajnok a magyar „A” együttes elsőtáblásaként 7 játszmából 6,5 pontPapp Gábor a „B” csapattal 6. Helyezést ért elTóth Lili a női csapattal 6. helyezést ért el16 év alatti fiúk csapat VB - Denizli (Törökország ) 2003.08.03-11Papp Gábor Világ Bajnok a magyar együttes legjobb pontszerzoje 8 játszmából 6,5 pont. A harmadik táblások között is a legjobb volt és újabb aranyérmet szerzettSakk csapat EB- PlovdivDembo Jelena az ezüstérmes nőicsapat tagjaRapid Bajnokság Tiszasziget 2003.08.1784 induló 7 forduló4. Molnár Béla 5,5 pont5. Vidéki Sándor 5,5 pontOrszágos Ifjúsági Csapatbajnokság Budapest 2003.12.27-311. ASE ifi csapata már hatodik alkalommalPapp Gábor 6 pontMácsik Tamás 6 pontSzabó Krisztián 5,5 pontTóth Lili 5,5Fodor Tamás 6,5Fodor Ádám 3 pont

Elolvasom
2002. év eredményei HÍROLVASÓ

2002. év eredményei

2002.12.20, 00:20 Sakk

Sakk szakosztály2002. év eredményeiRubicon Diák SakkfesztiválBudapest 2002.március.15-161987-89 szül. fiúk: 38 résztvevő 9forduló svájci rendszerSzabó Krisztián 1. HelyezettOrszágos Junior BajnokságPaks 2002.március 27-április 2Berkes Ferenc Junior bajnokTóth Lili Junior BajnokSimon Zsuzsanna 3.helyen végzettMitropa Kupa Lipcse 2002. május 3-113. MagyarországA csapat 2. Táblásaként Berkes Ferenc kiemelkedő játékkal9 játszmából 7,5 ponttal járult hozzá a csapat bronzérméhez.21. Zalakaros Kupa 2002.május 23-319 forduló 132 résztvevőGyörkös Lajos 1. Helyen végzett, nagymesteri normát teljesítettIfjúsági Rapid Európa bajnokság ÚjvidékDembo Jelena a 20 év alatti lányok mezőnyében 1. helyen végzett 11 mérkőzésből 10 pontjával Cseh Open 2002. július 11-28 Pardubice310 résztvevő közte 39 GM Ács Péter a 2. Helyet szerezte meg elsővel azonos pontszámmal Buholcz döntött Korcsoportos Magyar BajnokságMiskolcFiú 12 év alattiak 2. Fodor TamásFiú 14 év alattiak4. Szabó KrisztiánFiú 16 év alattiak Lányok 16 év alattiak1. Papp Gábor 1.Tóth LiliFiú 18 év alattiak Lányok 18 év alattiak8. Mácsik Tamás 1. Papp Judit2. Simon ZsuzsannaMagyar Férfi Egyéni BajnokságBalatonlelle 2002. Június 1-9.Az alapszakaszban két hatos csoportból, két-két játékos jutott az elődöntőbe.Itt először két 90-90 perc gondolkodási idejű játszmára került sor lépésenként 30 másodperc hozzáadással, döntetlen esetén 2x25 perces rapid parti, majd 2 villám játszma 5-5 perccel.Végeredmény :2. Ács Péter4. Berkes Ferenc20. Balatoni Nyári SakkfesztiválBalatonlelle, 2002.június 20-30.Nagymester csoport 11 résztvevő, körmérkőzés1. Ács Péter 7,5 pontElső Szombat Versenyek 2002.július 6-18.Nagymester csoportban Tóth András 6. Helyével és 6,5 pontjával harmadszor teljesítette a normát és Nemzetközi mester minősítést szerzett.Cerbona Szenna Pack KupaKaposvár 2002.július 13-219 forduló 34 résztvevő1. Vidéki Sándor2. Györkös LajosSpanyolország Benasque 2002. Július 5-1418 országból 329 résztvevőBerkes Ferenc a 3. Helyet szerezte meg, az utolsó fordulóig vezetett.NB I-ben 2001/2002 bajnokság végeredmény4. Atomerőmű SENB I/B-ben 2001/2002 bajnokság végeredmény8. Atomerőmű SETalentum Kupa Zamárdi 2002. Augusztus 12-209 forduló 84 játékos2. Molnár Béla50. Női Egyéni Bajnokság Budapest 2002. Szeptember 5-13Dembo Jelena 4. Helyen végzett"Essent Crown"Hoogeveen 2002. Október 13-191. Ács Péter 4.02. Polgár Judit 3.03. Halifman 3.04. Van Wely l. 2.0Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2002.12.27-30 között rendeztek Budapesten aBerkes Ferenc Papp GáborSzabó KrisztiánMácsik TamásTóth LiliPapp JuditSimon Zsuzsanna Fodor Tamás összeállítású csapatunk 34 ponttal 6 pont előnnyel nyert. 1. Helyével az 5. Ifi csapatbajnoki címét Korábban még 2 ezüstérmet (2000 és 2001-ben ) szerzett.2002-benCsom István az "Év eddzője"ASE ifik az "Év Ifjúsági csapata"Dembo Jelena az " Év junior játékosa " lányoknálBerkes Ferenc az " Év junior játékosa " fiúknál

Elolvasom
2001. év eredményei HÍROLVASÓ

2001. év eredményei

2001.12.20, 00:19 Sakk

A 2001-es ÉV SAKKOZÓI Tolna megyében Ács Péter (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben a Tolna megyei sakkozás eddigi legnagyobb sikerét érte el Ács Péter nemzetközi nagymester a görög fővárosban: a magyar sakkozók közül elsőként ifjúsági világbajnoki (U 20) címet nyert. Teljesítménye minden bizonnyal aranybetükkel kerül sakktörténelmünk lapjaira. Az Atomerőmű SE 20 éves, saját nevelésű játékosa fantasztikus hajrával tört az élre, és 13 játszmából elért 10 pontjával érdemelte ki az aranyérmet. Papp Judit (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben megnyerte a 18 és a 20 éven aluli lányok korcsoportjában az országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE 17 éves játékosa az első magyar sakkozó, aki egy évben két különböző korcsoportban nyert országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE versenyzőinek nemzetközi versenyeken elért eredményei Csapat világbajnokság (Jereván, 2001. október 10-20.) (9 induló, körmérkőzés) 5. Magyarország (Lékó Péter, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Varga Zoltán, Ács Péter) Női csapat Európa-bajnokság (, 2001. november 6-16.) (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 17. Magyarország (Mádl Ildikó, Dembo Yelena, Gara Tícia) Egyéni Európa-bajnokság (Ohrid, 2001. június 1-15.) (203 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 152. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 5,0 pont Senior világbajnokság (Arco, 2001. október 20-30.) (163 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 2. Csom István nk. nm. ASE Paks 8,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. január 3-16.) (14 induló, körmérközés, FIDE VII. kategória) 4. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 8. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Szlovénia Open (Nova Gorica, 2001. január 25-február 7.) (85 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 9. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 6,0 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. április 7-20.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VIII. kategória) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 13. Lenk Open (Svájc, 2001. április 21-27.) (129 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 6,0 pont 4. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Elekes Dezső-emlékverseny (Budapest, 2001. május 21-31.) (12 induló, körmérkőzés, FIDE IX. kategória) 6. Csom István nk. nm. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. június 2-14.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VI. kategória) 7. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 6,5 pont Kecskeméti Tavasz (Kecskemét, 2001. június 10-16.) Mester csoport (10 induló, körmérkőzés, FIDE II. kategória) 3. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 5,5 pont 7. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont Open (40 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 16. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 5,0 pont Hotel Lipa nemzetközi verseny (Szentgotthárd, 2001. június 13-23.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 5. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE VII. kategória) 2. Györkös Lajos fm. ASE Paks 6,5 pont V. Paks Open (Paks, 2001. június 20-24.) (26 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 5,5 pont 2. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás mj. ASE Paks 5,0 pont 4. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont 5. Berta Tibor mj. ASE Paks 4,5 pont 6. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 4,0 pont 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 4,0 pont VI. Atom Kupa (Paks, 2001. augusztus 18-25.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 1. Pataki Gyozomj. ASE Paks 3,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE I. kategória) 1. Tóth András 2382 ASE Paks 8,5 pont 2. Tancsa Róbert 2205 ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 4,0 pont 4. Szabó Krisztián 2191 ASE Paks 3,0 pont Szekszárdi Sakkfesztivál (Szekszárd, 2001. december 4-9.) FIDE csoport (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,0 pont 2. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont XXV. Szekszárdi Kupa villámverseny (Szekszárd, 2001. december 8.) Egyéni (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,5 pont Csapatbajnokságok Az NB I. végeredménye: 1. Miskolci SSC 89,0 pont 2. Csuti SK Zalaegerszeg 80,0 pont 3. Nagykanizsai Izzó SK 79,5 pont 4. Postás MATÁV SE 75,0 pont 5. Atomerőmű SE Paks 72,0 pont 6. Honvéd Mediflóra 68,5 pont 7. Statisztika PSC 65,5 pont 8. HVSE Szombathely 63,5 pont 9. Hajdúböszörmény 58,0 pont 10. Sárospataki ESE 55,5 pont 11. Vasas-Infoland 50,5 pont 12. Pénzügyőr SE 35,0 pont Az NB II. Asztalos Lajos csoport végeredménye: 1. Atomerőmű SE Paks II. 86,0 pont 2. Decs 1990 SE 81,5 pont 3. Nagyatádi VSK 80,5 pont 4. Kármin SE Pécs 75,0 pont 5. Fehérvár SE 74,5 pont 6. Dunaújvárosi SSE 66,5 pont 7. Bajai Vízügy 63,0 pont 8. Kalocsai SE 61,5 pont 9. Tamási Koppány SE 54,0 pont 10. Komlói Bányász 53,5 pont 11. Sefag Kaposvár 49,5 pont 12. MÁV Előre Székesfehérvár 46,5 pont A Tolna Megyei Sakkszövetség nyilvántartása alapján az országos csapatbajnokságok különböző osztályaiban - NB I, NB I/B, NB II - 1985. január 1.-2001. december 31. között legtöbbször szerepelt ASE-sakkozók: 5. Gosztola István mj. ASE Paks 134 játszma 6. Kis József mj. ASE Paks 128 játszma Megyei csapatbajnokság végeredménye: 3. Atomerőmű SE Paks III. 7,5 pont Egyéb versenyek: X. Pintér István Emlékverseny (Tamási, 2001, augusztus 1-5.) "A" csoport (28 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula 2372 ASE Paks 8,0 pont 2. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 7,0 pont Ifjúsági versenyek: Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság (Balatonlelle, 2001. június 22-29.) 18 év alatti fiúk (14 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 4. Magyarország (Berkes Ferenc, Szeberényi Ádám, Pintér Gábor, Flumbort András, Jakab Attila) 20 év alattiak világbajnoksága (Athén, 2001. Augusztus 16-29.) Fiúk (89 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 1. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 10,0 pont 35. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (60 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 40. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont Ifjúsági Európa-bajnokság (Khalitea, 2001. augusztus 31-szeptember 9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (60 induló) 19. Pataki Győző mj. ASE Paks 5,0 pont Ifjúsági Világbajnokság (Oropesa del Mar, 2001. október 24-november 5.) (11 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (86 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,5 pont 12 év alatti fiúk (117 induló) 5. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont 16 év alatti fiúk (101 induló) 24. Berkes Ferenc nk. m. ASE Paks 6,5 pont Ifjúsági Rapid és Villám Sakk Európa-bajnokság (Újvidék, november 20-25.) Egyéni rapidverseny 12 éven aluli fiúk (25 induló) 3. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,0 pont 14 éven aluli fiúk (57 induló) 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 6,0 pont 20 éven aluliak országos bajnoksága (Budapest 2001 április 5-14.) Fiúk (25 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (11 induló, körmérkozés) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 8,0 pont Országos nyílt korcsoportos ifjúsági bajnokság (Balatonlelle, július 1-9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (43 induló) 7. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 5,5 pont 26. Fodor Ádám - ASE Paks 4,5 pont 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,5 pont 14 év alatti fiúk (39 induló) 5. Papp Gábor mj. ASE Paks 5,5 pont 16 év alatti fiúk (37 induló) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,0 pont 18 év alatti lányok (7 induló) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont 4. Simon Zsuzsanna I. o. ASE Paks 4,5 pont 18 év alatti fiúk (19 induló) 1. Pataki Győző mj. ASE Paks 6,5 pont Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2001.12.27-30 között rendeztek Budapesten A Dembo Jelena, Pataki Győző, Papp Gábor, Mácsik Tamás, Szabó Krisztián, Papp Judit, Simon Zsuzsanna, Fodor Tamás Összeállítású csapatunk 32 ponttal (4 pont hátránnyal )a 2. Helyet szerezte meg a BEAC mögött. Országos ifjúsági rapid bajnokság (Szeged, 2001. május 18-20.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (48 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,0 pont 12 év alatti fiúk (59 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont Visegrádi nemzetközi gyermekverseny (Visegrád, 2001. május 25-27.) (9 forduló, svájci rendszer) 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 9,0 pont Bátya Kupa (Bátya, 2001. június 2.) (7 forduló, svájci rendszer) Alsós fiúk 5. Fejes István ASE Paks 4,5 pont "Jó tanuló, jó sportoló" Megyénk sakk-utánpótlásának újabb elismeréseként Fodor Tamás (ASE Paks) és Szabó Krisztián (ASE Paks) december 12-én "A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" kitüntetést vehette át Budapesten Pálinkás József oktatási minisztertől.

Elolvasom
Ács Péter HÍROLVASÓ

Ács Péter

2008.09.30, 15:57 Sakk

Ács Péter Nemzetközi nagymester, Olimpiai ezüstérmes, junior Világbajnok és korosztályos Európabajnok. 1981. május 10-én Egerben született. 1982-tol él Pakson. Négy éves korától sakkozik. 2001-ben érettségizett a Paksi Atomeromu Energetikai Szakképzési Intézetében. 17 évesen megszerzi a Nemzetközi nagymesteri címet. Hat éves kora óta tagja az Atomerőmű SE csapatának. A sakkválogatott tagja. Legmagasabb ÉLO pontszáma: 2623 Idegen nyelv ismerete: angol, német Kiegészítő sportok: foci, tenisz Hazai eredményei 1991. - Debrecen, Korcsoportos OB (10 éven aluliak): I. helyezés Ács Péter ÉLŐ pontszáma a 2003 júliusi lista alapján: 2606 1992. - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): II. helyezés 1993. - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): III. helyezés 1994. - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): III. helyezés 1995. - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): I. helyezés - Budapest, FIDE III-as kategóriájú verseny: I. helyezés (IM-norma teljesítés) 1996. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés 1997. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - Budapest, IGM: I. helyezés (a nemzetközi mesteri cím végleges elérése és a nagymesteri norma teljesítése) - Budapest, Nemzetközi nagymester verseny:III. helyezés - Budapest, IGM: II. helyezés 1998. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - Budapest (nagymesteri norma 2.alk.) III. helyezés - Budapest, X-es kategória: I. helyezés (nagymesteri norma 3. alkalommal) 1999. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - július-augusztus, Budapest, X-es kategória: I. helyezés 2002. - Június, Balatonlelle, Magyar férfi bajnokság, II. helyezés - Július, Balatonlelle, XI. kategória, I. helyezés 2003. - Április, Tehetség és Kurázsi Nemzetközi Sakkverseny Budapest, XVII. Kategória (2003, április) IV. helyezés - OB I-es CSB 2002/2003. év II. helyezés - Magyar bajnokság /egyéni/ Hévíz, VI. helyezés Nemzetközi eredményei  1991. Varsó, Korcsoportos VB (10 éven aluliak): IX. 1992. Rimaszombat, Korcsoportos EB (12 éven aluliak): I. 1994. Málta, Csapat-VB (16 éven aluliak): III. 1995. Verdun, Korcsoportos EB (14 éven aluliak): VIII. 1995. Kanári szigetek, Csapat-VB (16 éven aluliak): II. 1996. Jugoszlávia, Sutomore, Ifjúsági Olimpia: III. 1996. Spanyolország, Menorca,Korcsoportos VB(16 év): III. 1997. augusztus, Spanyolország, San Agustin Kupa: I. 1997. október, Olaszország, Montecatini, MITROPA Kupa: III. 1998. november, Spanyolország, Korcsoportos VB (18 év): IV. 1999. április, Svájc, Baden, MITROPA Kupa: I. 1999. augusztus 21-29. Ausztria, Wattens Open: I. 2000. augusztus, Brazília, Rio de Janeiro, Junior CS VB:II. 2000. december, Franciaország, Charleville, MITROPA K: II. 2001. augusztus 15-29. Görögország, Athén, Junior VB I. 2001. október 10-20. Örményország, Jereván,csapat VB:V. 2002. Július, Csehország, Pardubice Open II. 2002. Október, Hollandia Üvegsakk, XVII. kategória I. helyezés 2002. November, Szlovénia, Bled, SAKKOLIMPIA II. 2003. Április,Tehetség és Kurázsi Nemzetköz verseny IV. Címek, kitüntetések FIDE mester (1992) Nemzetközi nagymester (1998) Nemzetközi mester (1997) * Perényi Béla Díj (1997) * A "Magyar Köztársaság jó tanulója jó sportolója" cím (1995) * Kiváló ifjúsági sportoló cím (1996) * Tolna megye legjobb sportolója cím Tolna megye legjobb sakkozója cím (1992, 1993, 1994, 1996, 1997, 1998, 2002) * Paks legjobb férfi sportolója (2001, 2002) * A Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztje kitüntetés (2003) Fényképek 2003. július 13-án Pakson a sakk obeliszknél 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén

Elolvasom
Versenynaptár 2005. HÍROLVASÓ

Versenynaptár 2005.

2005.01.01, 13:12 Kajak-kenu

Versenynaptár 2005. Hazai és külföldi rendezésu versenyek idopont verseny megnevezése helyszín rendezo nevezés zárlat FEBRUÁR   február 5. Fizikai Felméro BajnokságGyorGYVSE-MKKSZ GYVSE jan. 31. ÁPRILIS   április 23-24. Hungarodeo, Vadvízi Verseny Miskolc VTE-Gazdi Raft   helyszínen április 30. Hídépíto Kupa - Öböl kör bajnokság, I.Sárkányhajó Vál. U-öböl Épitok - KSI SE KSI SE ápr. 22. 16.00 MÁJUS május 7-8. Felnott és Ifjúsági Tájékoztató, Ifjúsági Olimpiai Vál.;   II-III. Sárkányhajó Válogató Szolnok MKKSZ MKKSZ ápr. 29. 16.00 május 7. Évadnyitó verseny - Vasutas Kupa Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ ápr. 20. 16.00 május 13-15. Országos Maraton Bajnokság Gyor GYVSE-MKKSZ MKKSZ máj. 6. 16.00 május 21. Népszerusíto verseny  Lágymos Lágymos     május 21. Dunaferr Kupa Dunaújváros Dunaferr Dunaferr máj. 13. 16.00 május 21-22. Pécsi tó kupa Orfü PKKC PKKC máj. 13. 16.00 május 28-29. Alois Dallmayr International Marathon RaceTolna Tolnatext MKKSZ   május 28-29. Budapest-Régió Diákolimpia U-öböl BKKSZ BKKSZ máj. 20. 16.00 május 28-29.Duna-Régió DiákolimpiaSukoró MKKSZ MKKSZ máj. 20. 16.00 május 28. Lillafüred Kupa Hámori tó BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ máj. 11. május 28. Tiszafüred Kupa Tiszafüred Tiszafüred Tiszafüred máj. 20 JÚNIUS június 3-5. I. Felnott és Ifi Válogató, Tisza-Régió Diákolimpia Szeged MKKSZ MKKSZ máj. 27. 16.00 június 11. Eszkimó-Indián Játékok   MKKSZ MKKSZ máj. 3. 16.00 június 17-19. Országos Diákolimpia, Szabó F. emlékv. -I. EORV vál. Sukoró MKKSZ MKKSZ jún. 10. 16.00 június 24-26. II. Felnott és Ifi Válogató, Felnott OB , Régiós Vál. Viad Szeged MKKSZ MKKSZ jún. 17. 16.00 június 25. Simon Fiala emlékverseny  Békésszent. BSZHSE Fabó I. jún. 17. 16.00 június 25. Nyékládháza Kupa (csak 2000 méter) Nyékládháza BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ jún. 8 június 25-26. Maraton VK Dinant       JÚLIUS július 2-3. U23 Válogató, Masters, Szabadidos és Egyetemi OB Szolnok MKKSZ MKKSZ jún. 24. 16.00 július 2. Takarékszövetkezet Kupa Tata THAC THAC jún. 24. 16.00 július 4-8. Fiatalok Olimpiai Fesztiválja Lignano       július 9-10. Budapest Bajnokság - Balatoni Kamill emlékverseny U-öböl BKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 9-10. Vidék Bajnokság. Sukoró MKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 9-10. Ifi maraton EB válogató Tolna MKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 14-17. IFI, U23 EURÓPA-BAJNOKSÁG Plovdiv       július 16-17. Sárkányhajó Játékok Duisburg       július 16-17. Korös Kupa Szarvas Szarvas Szarvas júl. 8. 16.00 július 16. Csorba-tavi Lazítás Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ helyszínen július 23-24. MARATON EURÓPA-BAJNOKSÁG Tyn       július 23-24. Viharsarok Kupa Gyomaendrod Korös Kajak Korös Kajak júl. 15. július 28-31. FELNOTT EURÓPA-BAJNOKSÁG Poznan       július 29-31. Gyermek, Kölyök, Serdülo OB  Sukoró MKKSZ MKKSZ júl. 22. 16.00 AUGUSZTUS aug. 5-7.  IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG Szeged MKKSZ - ICF     aug. 6.  MAKKE-Folyambajnokságot UKSC telep MAKKE MAKKE helyszínen aug. 11-12.  Junior és Ifjúsági OB    Szolnok MKKSZ MKKSZ aug. 5. 16.00 aug. 13-14.  I .Európai Kajak-Kenu Európai Masters Viadal 2005 Szeged MKKSZ   kiírás szerint aug. 24-28. FELNOTT VILÁGBAJNOKSÁG Zágráb       aug. 26. Népszerusíto verseny Tiszafüred Tiszafüred   helyszínen aug. 27. Tokaj város Nagydíja, Borsod Megye Bajnoksága Tokaj BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 13. 16.00 aug. 28. BÉM-Kupa Népszerusíto verseny Tapolca DKSC   helyszínen SZEPTEMBER szept. 3. Országos Túrabajnokság Dunakiliti MKKSZ-MTSz MKKSZ aug. 26. 16.00 szept. 3. Népszerusíto verseny Csepel BKKSZ BKKSZ aug. 26. 16.00 szept. 3-4. id. Csaba András Emlékverseny Orfü PKKC PKKC aug. 26. 16.00 szept. 3-4. Felnott és Ifjúsági Maraton VB. Válogató Gyor MKKSZ MKKSZ szept.2. 16.00 szept. 10. Miskolc Város Bajnoksága Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 24. 16.00 szept. 10-11. Dunai István Emlékverseny - Keretfeltölto - II.EORV vál. Sukoró VVSI SZK-SE MKKSZ szept. 9. 16.00 szept. 17-18. EORV Racice       szept. 17. Zsaró - Kopasz Túra, Népszerusíto Verseny Tokaj     helyszínen szept. 24. Évadzáró Maraton verseny Tolna TMKKSZ Tolnatext szept.16. OKTÓBER október 1. Ritter Károly emlékverseny Dunaújváros Dunaferr Dunaferr szept. 23. október 1. Héra Tutajos-Kupa Népszerusíto Verseny Neszmély Révalmás Révalmás szept. 23. október 8. Évadzáró Maraton verseny Budapest BKKSZ MKKSZ szept. 30. október 15-16. MARATON VILÁGBAJNOKSÁG Perth      

Elolvasom
Versenynaptár 2004. HÍROLVASÓ

Versenynaptár 2004.

2004.01.01, 02:11 Kajak-kenu

Versenynaptár 2004. Hazai és külföldi rendezésu versenyek idopont verseny megnevezése helyszín rendezo nevezés zárlat FEBRUÁR             február 7. Fizikai Felméro Bajnokság Gyor GYVSE-MKKSZ GYVSE febr. 2. ÁPRILIS             április 17. Évadnyitó 2, 5, 10, 20, 28km Tolna TMKKSZ-Tolnatext helyszínen   április 24. Hídépíto Kupa - Öböl kör bajnokság U-öböl Épitok - KSI SE KSI SE ápr. 17. 16.00 MÁJUS           május 1-2. I. felnott válogató (EB, Olimpia), Ifi tájékoztató Szolnok MKKSZ MKKSZ ápr. 23. 16.00 május 8. Dunaferr Kupa Dunaújváros Dunaferr Dunaferr ápr. 30. május 8. Évadnyitó verseny - Vasutas Kupa Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ ápr. 30. május 14-16. Maraton Magyar Bajnokság Gyor MKKSZ MKKSZ máj. 7. 16.00 május 22. Gyori Sárkányhajó Fesztivál Gyor Rába Sárkányhajó C. Rába SC.   május 22. Iskolák, diáksportkörök Versenye Lágymányos Lágymányos Lágym. máj. 14. május 21-23. FELNOTT EB - PÓTKVALIFIKÁCIÓ Poznan       május 29. Lillafüred Kupa Hámori tó BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ máj. 21. május 29-30. I. Maraton VK Franciao.       május 29-30. Budapest Diákolimpia Budapest BKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 május 29-30. Duna csop. Diákolimpia Sukoró MKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 május 29-30. Tisza csop. Diákolimpia Szolnok MKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 JÚNIUS           június 4-6. Szeged MKKSZ MKKSZ máj. 28. 16.00 június 11-13. II. felnott olimpiai válogató - Felnott OB Szeged MKKSZ MKKSZ jún. 4. 16.00 június 19. Tiszafüred Kupa Tiszafüred Tiszafüred Tiszafüred jún. 11. június 18-20. Országos Diákolimpia - Szabó F. emlékv. -I. EORV vál. Sukoró MKKSZ MKKSZ jún. 11. 16.00 június 19-20. II. Maraton VK Crestuma       június 26-27. II. ifi EB válogató, U23 EB válogató, Régiós Vál. Viadal Szolnok MKKSZ MKKSZ jún. 18. 16.00 június 26. Nyékládháza Kupa Nyékládháza BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ jún. 18. június 26-27. Simon Fiala emlékverseny  Békésszent. BSZHSE Fabó I. jún. 18. JÚLIUS           július 2-4. Budapest Bajnokság - Balatoni Kamill emlékverseny U-öböl BKKSZ MKKSZ júl. 25. 16.00 július 2-4. Vidék Bajnokság. Velence MKKSZ MKKSZ júl. 25. 16.00 július 10-11. Ifi maraton VB válogató Tokaj MKKSZ MKKSZ júl. 2. 16.00 július 17-18. Korös Kupa Szarvas Szarvas Szarvas júl. 9. július 23-25. IFI, U23 EURÓPA-BAJNOKSÁG Poznan       július 31-aug.1. Serdülo, Junior OB  Szolnok MKKSZ MKKSZ júl. 23. 16.00 július 31-aug.1. MARATON VILÁGBAJNOKSÁG Bergen       AUGUSZTUS           aug. 5-8.  Gyemek, Kölyök, Ifjúsági és Masters OB Velence MKKSZ MKKSZ júl. 30. 16.00 aug. 14-15.  Viharsarok Kupa Gyomaendrod Korös Kajak Korös Kajak aug. 6. aug. 20. Népszerusíto verseny Tiszafüred Tiszafüred helyszínen   aug. 21. Borsod megye Bajnoksága Tokaj BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 13. aug. 22. BÉM-Kupa Népszerusíto verseny Tapolca DKSC helyszínen   aug. 23-28. OLIMPIAI JÁTÉKOK Athén       SZEPTEMBER           szept. 4-5. id. Csaba András Emlékverseny Orfü Pécsi KKC Pécsi KKC   szept. 11. 500 és 2000 méteres verseny Tolna Tolna Tolna szept. 3. szept. 11. Népszerusíto verseny Lágymányos BKKSZ BKKSZ szept. 3. szept. 11. Miskolc város Bajnoksága Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ szept. 3. szept. 18-19. Dunai István emlékverseny - Keretfeltölto - II.EORV vál. Velence VVSI SZK-VVSI SE MKKSZ szept.10. 16.00 szept. 25-26. EORV Szeged       OKTÓBER           október 2. Ritter Károly emlékverseny Dunaújváros Dunaferr Dunaferr szept. 24. október 9. Évadzáró Maraton verseny Budapest BKKSZ MKKSZ okt. 1. október 10. Évadzáró 2, 5, 10km Tolna TMKKSZ-Tolnatext helyszínen  

Elolvasom
Paksi sportágválasztó HÍROLVASÓ

Paksi sportágválasztó

2009.09.01, 13:44 Judo

Paksi sportágválasztó a SPORT napja.Helyszín: Paksi strandIdőpont: 2009.09.03. 8:00-15:00 2009.09.04. 8:00-18:00  Több mint 20 kipróbálható sportág egy helyszínen , élsportolókkal, szakmai tanácsadással.    

Elolvasom
Győzelem a 3. fordulóban is HÍROLVASÓ

Győzelem a 3. fordulóban is

2012.11.08, 17:12 Sakk

Elolvasom
Második helyen a sakkosok HÍROLVASÓ

Második helyen a sakkosok

2011.02.24, 10:50 Sakk

 

Elolvasom
Győzelem és verség a hétvégén HÍROLVASÓ

Győzelem és verség a hétvégén

2010.10.13, 11:57 Sakk

Nehéz mérkőzés, szoros eredmény.

Elolvasom
Győzelem a 6. fordulóban (is) HÍROLVASÓ

Győzelem a 6. fordulóban (is)

2010.02.16, 12:10 Sakk

Félidejéhez érkeztek az országos csapatbajnokságok, vasárnap (02. 14.) a 4. helyezett Makó vendégeskedett a szombaton még alig megközelíthető városunkban. A hagyományos Balatonfüredi edzőtáborozás után (a téli időszakban évente 1 hetet töltünk sakkedzőtáborban a Paksi Atomerőmű Rekreációs Központjában) került sor a meccsre. Jól sikerült a felkészülés, hoztuk a papírformát, 3 győzelemmel és 9 döntetlennel kialakult a végeredmény.

Elolvasom
Ács Péter interjú HÍROLVASÓ

Ács Péter interjú

2009.09.21, 06:47 Sakk

Interjú Ács Péterrel az Atomerőmű Sportegyesület sakkozójával.

Elolvasom
Négy arany, két ezüst HÍROLVASÓ

Négy arany, két ezüst

2006.07.12, 04:34 Sakk

2006.07.12. Négy arany, két ezüst Nagy létszámú mezőnyök, erős élcsoportok és kiélezett küzdelem jellemezte az idei korcsoportos sakkbajnokságot. Ugyan hagyományosnak mondható a tolna megyei sakkozók kiemelkedő szereplése ezen a tornán, a paksi és decsi fiatalok az ifjúsági sakkozás élmezőnyét alkotják, jószerével elvárás tehát, hogy a két sikeres klub komoly eredményekkel zárja a korcsoportos versenyek országos döntőjét. Ám egy nagy generáció Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Rudolf Anna kifutása után, most a jövő kiemelkedő tehetségeinek képzése kezdődött el, amelyben a decsi sakkiskola most lépéselőnnyel áll. Tolna megye idén négy arany és két ezüstéremmel zárta a versenyt, amelyből Decs két arany, két ezüsttel idén a legeredményesebb nevelő egyesületnek bizonyult. Más kérdés, hogy a két nevelő klub jórészt azonos edzőkkel dolgozik, közös edzőtáborozásokon, közös versenyeken vesznek részt. Talán épp ez a hosszantartó siker titka!? A Balatonlellén július 1-9. között megrendezett torna legfőbb tétje a bajnoki címek mellett, a korosztályos kontinens viadalokon való részvétel kiharcolása, amely a svájci rendszerű lebonyolítás mellett kevés hibázási lehetőséget enged. A verseny győztesei a Batumiban megrendezésre kerülő VB-én, míg az ezüstérmesek Montenegróba az EB küzdelmeire kapnak meghívót. Az öt korosztályban 286 sakkozó vágott a tornának, amely 9 fordulóban zajlott, ahol a lány versenyzők külön korcsoportban játszottak. A legidősebb korosztályban (18 év) Szabó Krisztián (ASE) és Gonda László (DECS) 7-7 ponttal végzett az élen, a holtversenyes számítás - a 20 éves korcsoportban is bajnok – Szabó Krisztián számára kedvezett, így ötödik bajnoki címét könyvelhette el az atomos versenyző. Ez volt az ún. „halálcsoport”, minden élversenyző részt vett, helyezésük a verseny után induló 18 évesek csapat EB-én a magyar válogatott tábla sorrendjét volt hivatott eldönteni. A 16 évesek között - megismételve tavalyi sikerét - Pap Gyula (Decs) végzett az élen 7,5 ponttal. A lányok versenyében Ignácz Mária (ASE) magabiztosan nyert 8 ponttal, veretlenül. A 12 éves lányok korcsoportjában Vincze Andrea (Decs) 7 ponttal második, míg ebben a korosztályban a fiúknál Tóth Gergely (ASE) 13. helyen zárt. A 10 évesek korcsoportjában Eltigani Omar (Decs) hatalmas hajrával végzett az élen 7,5 ponttal. A tíz éves lányok között a 9 éves bátaszéki Werner Anna élete első versenyén 4 ponttal a 13. helyen végzett, személyében a korcsoportos versenyekből „kiöregedett” sokszoros bajnok Rudolf Anna utódját látják a szakemberek. Tolna megyei eredmények: 18 fiú: (26 résztvevő) 1. Szabó Krisztián (ASE) 2. Gonda László (Decs)…7.Papp Tamás (Decs)…15.Maródi Mátyás (Decs) 16 fiú: (35 résztvevő) 1. Pap Gyula (Decs)…17.Balázs Gábor (ASE) 16 leány: (13 résztvevő) 1. Ignácz Mária (ASE) …10. Vincze Viola (Decs) 14 fiú: (49 résztvevő) 10.Veszprémi András (Decs)… 29.Szabó Richárd (Decs)…Fodor Ádám (ASE) 12 fiú: (64 résztvevő) 13.Tóth Gergely (ASE)… 19.Straubinger Dániel (Decs)…26.Bogár Péter (Decs)…34.Genda Attila (ASE) …44.Eltigani Amír (Decs) …54.Reményi Szilárd (ASE) 12 leány: (15 résztvevő) 2. Vincze Andrea (Decs) 10 fiú: (39 résztvevő) 1.Eltigani Omar (Decs)… 13.Genda Károly (ASE)… 32.Benedeczky Lehel (ASE) 10 leány: (22 résztvevő) 13.Werner Anna (Bátaszék)   --- Molnár Béla ---

Elolvasom
Három paksi, három decsi HÍROLVASÓ

Három paksi, három decsi

2005.07.10, 04:09 Sakk

2005.07.10. Három paksi, három decsi A tolnai „aranyeső” júliusban virágzik. Bár ezzel a ténnyel a természettudósok bizonyára vitába szállnak, a sakksport kedvelői számára az utóbbi évek megfigyelése alátámasztja a kijelentést. Az idei termés; négy arany és két bronz. Három paksi aranyérem mellett a decsi Fekete Ló sakk-klub egy bajnoki címet és két bronzérmet szerzett. Ha július, akkor korcsoportos országos döntő, tavaly, és az azt megelőző években Miskolcon, idén Balatonlellén. A balatonpart varázsának köszönhetően a korábbinál nagyobb létszámban, háromszáz-öten ültek asztalhoz a Lelle Hotelben, hogy öt korosztályban fiú és leány bajnokot avassanak, eldöntve egyúttal a világversenyeken indulók személyét. A 18 éves fiúknál Papp Gábor (ASE) és Erdős Viktor (Makó) párharcát jósolták a hozzáértők és a verseny ennek megfelelően is alakult. Az egymás elleni rangadó döntetlenül végződött, így a „ki hibázik a gyengék ellen” versenyfutás döntött, ahol a makói fiú maradt alul. Papp Gábor hatodik bajnoki címét ünnepelhette, amivel csúcstartónak számít a mezőnyben. Érdekesség, hogy a nemzetközi mesteri címmel rendelkező paksi fiú már rendkívül fiatalon, hat évesen beverekedte magát az akkor még zárt rendszerű, tíz résztvevős döntőbe és 12 évesen 2-3. helyezést ért el a görög-országban rendezett EB-én. A 16 éves korosztályban Szabó Krisztián (ASE) és Bánusz Tamás (Nagykanizsa) emelkedett ki a mezőnyből, Krisztián jobban indult riválisánál és hat fordulón keresztül az élen állt. Az egymás közötti rangadón alulmaradt ugyan, de a már korábban hibázó riválisa ezzel csak felzárkózott az élmezőnyhöz. A hajrában az ASE versenyzője megőrizte előnyét és végül a hármas holtversenyben jobb mezőnyértékével bajnoki címet szerzett. A serdülő korcsoportnak nevezett 14 éves korosztály abszolút esélyese a decsi Pap Gyula volt, amit eredményével is igazolni tudott; egy döntetlent engedélyezve, másfél pontot vert a mezőnyre! Személyében a világversenyen is éremesélyes versenyző indulhat majd két hét múlva a Belfortban sorra kerülő VB küzdelmein. Kellemes meglepetést jelentett klubtársa Veszprémi András bronzérme, a hőgyészi legény korcsoport fiataljaként - két parádés győzelemmel a hajrában - kapaszkodott fel a dobogóra. A lányok között a 16 éves csoportban Ignácz Mária (ASE) győzelméhez nem férhetett kétség könnyed játékkal gyűjtötte be a bajnoki címet. A decsiek második bronzérmét Rudolf Anna szerezte meglehetősen balszerencsés körülmények között, hiszen „paraszthajszállal” maradt le az EB részvételt jelentő ezüstről, miután a holtversenyben a minimális 0,25 különbség döntött a helyezésről. A sakksikerek mellett a kispályás labdarúgás, a strandröplabda és a homokfoci bajnokságban is a tolna megyei sakkozók végeztek az élen - virágzott hát a tolnai aranyeső! Tolna megyei eredmények:14 fiú: 1.Pap Gyula (Decs) 8,5 pont 2.Balog Imre 7.0, 3.Veszprémi András (Decs) 5.Fodor Tamás (ASE) 6.0, …12.Balázs Gábor (ASE) 5.0, …29.Fodor Ádám 4.0 pont (41 résztvevő) 16 fiú: 1.Szabó Krisztián (ASE) 7.0, 2.Bakos Balázs 7.0, 3.Bánusz Tamás 7.0 pont 6.Papp Tamás (Decs) 6.0, …12.Maródi Mátyás 5.0 pont (39 résztvevő) 18 fiú: 1.Papp Gábor (ASE) 8.0, 2.Erdős Viktor 7,5 3.Balog Márton 6.0 pont (24 résztvevő)16 lány: 1.Ignácz Mária (ASE) 8.0, 2.Tóth Sarolta 7.0, 3.Bali Eszter 6.0 pont (17 résztvevő) 18 lány: 1.Schneider Veronika 8.0, 2.Zakar Dóra 7,5 3.Rudolf Anna (Decs) 7,5 pont (11 résztvevő)   [ Molnár Béla ]

Elolvasom
2007-2008 év hírei HÍROLVASÓ

2007-2008 év hírei

2008.09.10, 00:35 Sakk

Rövid hírek 2007 -2008 NB I. Szabó László csoport (2007/2008) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Postás-MTK. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Budapest, VII. Erzsébet körút 24. I. em. Kettős győzelem a sakkcsapatbajnoki rajton Az Atomerőmű csapata a Postás-MTK otthonában 7,5-4,5 arányú győzelemmel indult, míg az első osztályban debütáló decsi gárda meglepő magabiztossággal 7-5 arányban verte a borsodiak újoncát, Kazincbarcikát. A sakkcsapatbajnokság első osztályában az idei szezontól az ASE mellett, a feljutó Decs KSE-nek is szoríthatnak a sakkbarátok. A két Tolna-megyei gárda hasonló csapatépítésre rendezkedett be, tekintve, hogy mindkét csapat kitűnő ifjúsági nevelő munkával dicsekedhet és csapataik szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a sajátnevelésű fiatalok, illetve edzőik. A paksi csapat már megvetette magát az első osztályban, annak is az élmezőnyében, míg a községi csapat számára nehéz küzdelemnek ígérkezik a bennmaradás kiharcolása. Papp Csaba a decsiek csapatvezetője, szervezője, szponzora nehéz évadra ám ennek ellenére bennmaradásra számít, amihez a hétvégi fordulóban az első nagy lépést pedig már meg is tette csapata. A nyolc ifjúsági versenyzővel asztalhoz ülő sárköziek bravúros győzelemmel rúgták el magukat a startkockáról. A csapat önbizalmát a találkozón Adzic Slobodan gyors győzelme hozta meg. Ezt követően az éltáblákon taktikus döntetlenek születtek Gonda László, Pap Gyula, Galyas Miklós, Papp Tamás révén, majd az újabb győzelmet Taskovits István a csapat ifjúsági edzője harcolta ki. A két pont előnnyel álló csapattal szemben Sebestyén Balázs és Maródi Mátyás taktikus döntetlenje után a hazaiak ugyan még egyenlíteni tudtak, de Amstadt Áron és Vince Andrea az utolsó táblákon kitűnően élt a beugró szereppel és győzelemmel hálálta meg a csapatba állítást. A fiatal csapat fontos győzelmet ért a bemutatkozó mérkőzésén, ami önbizalmat adhat a további találkozókra. A tavalyi bronzérmes ASE győzelmi reményekkel utazott a fővárosba a Postás-MTK csapatához. A paksiak háza táján a nyáron történt egysmás, egyrészt a Zalaegerszegtől igazolt Grószpéter Attila személyében újabb nagymesterrel erősítették soraikat, valamint a női táblán is cseréltek, a Nagykanizsa női játékosa Vajda Szidónia váltotta Ignácz Máriát, aki pedig a kanizsaiaknál folytatja szereplését. Az első forduló mérkőzésén pikáns összecsapásának ígérkezett a Pintér-Berkes párharc az éltáblán, a parti a döntetlen végződés ellenére nem okozott csalódást; fordulatos küzdelemben, két királyig folyó csatára került sor a szövetségi kapitány és játékosa között. Meglepetésre a hazaiak számára indult jobban a találkozó. A Marx György verseny győztesét, Ács Pétert két kézzel cserélve, szemtelenül kiremizte a fiatal Varga Csaba és az első győzelem is az MTK utódcsapatának nevéhez került, miután a rutinos Grószpéter elfogódottan játszotta első paksi meccsét; egy remi ajánlatra vesztő lépéssel válaszolt Lukács Péter nagymesternek. A folytatásban az ASE lerázta magáról az idény eleji forma rémképét, Györkös Lajos szép győzelme lökést adott a csapatgépezetnek. A továbbiakban ugyan még egy vereség becsúszott a paksiaknál, de összességében Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás és Tóth Lili győzelmével, Berkes, Ács, Papp, Csom, Molnár döntetlenje mellett 7,5-4,5 arányú sikerrel, jó rajtot vett az atomos csapat. A folytatásban a paksiak Kazincbarcikát fogadják, míg a decsi csapat a bajnok Nagykanizsa otthonában utazik. 2. forduló 2007. nov. 11. - ASE Paks 5.5- 6.5 Kazincbarcikai VSC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. NB I. csapatbajnokság 2. fordulója Első hazai mérkőzésén az újonc Kazincbarcika ellen vereséget szenvedett az ASE, így két forduló után a harmadik helyen áll a nemzeti bajnokság első osztályában. A DECS 1990 csapata a bajnok Nagykanizsa otthonából rabolt négy pontot, így elkerülve a kieső zónát a kilencedik helyen várhatja a folytatást. Hazai mérkőzésén szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban alulmaradt az ASE az erre a találkozóra alaposan felkészült Kazincbarcika ellen. Az atomosoknak egyedül az éltáblán sikerült győzelmet elérni, a közelmúltban befejeződött csapat EB legeredményesebb magyar versenyzője Berkes Ferenc ezen a találkozón sötét színnel is nyerésre játszott az ukrán Sikula ellen és gyors győzelme jó előjelnek látszott. A találkozón sok óvatos döntetlen született és az időzavarban pedig a vendégek kerekedtek felül, két mérkőzést is nyerni tudtak, míg a paksi csapat néhány előnyösebb állása döntetlenre oldódott. Ács, Papp, Grószpéter, Csom, Fodor, Györkös, Pataky és Molnár döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A decsi csapat a balszerencsés sorsolási szám jóvoltából ismét idegenben szerepelt és a bajnok csapat otthonába történő látogatás nem ígért pontözönt a vendégeknek. A fiatal sárközi gárda az esélytelenek nyugalmával ült asztalhoz és nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Az éltáblán Gonda László szép győzelmet ért el a görög Kotronias nagymester ellen, Veszprémi András és a 11 éves Amstadt Áron pedig a hátsó táblákon vezette győzelemre figuráit. Galyas Miklós és Roganovic Milos döntetlenjével értékes négy ponttal utazhatott haza a bennmaradást célul kitűző újonc. A bajnokság harmadik fordulójában november 25-én a két Tolna-megyei csapat találkozójára kerül sor. 2. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 8 - 4 Decs 1990 ASE Paks 5.5 - 6.5 Kazincbarcikai VSC. BEAC I. 4.5 - 7.5 Postás-MTK. Statisztika PSC. 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp Honvéd Auróra 5.5 - 6.5 Vasas SC. Haladás VSE. 6 - 6 Makói SVSE. 3. forduló 2007. november 25. - Decs 1990 5.5- 6.5 ASE Paks ... Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. Paksi győzelem – decsi öröm A Tolna-megyei csapatok első NB-I-es találkozóján az Atomerőmű SE 6,5-5,5 arányban győzött Decsen. A paksiak a harmadik, Decs a 7-9. helyről várhatja a folytatást. Baráti hangulatú, de a mérkőzés képe alapján annál kevésbé volt békés az összecsapás a két Tolna-megyei csapat találkozóján az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az Atomerőmű SE erősen tartalékos összeállításban ült asztalhoz, miután Berkes és Ács a Bundes-ligában játszott, Fodor Tamás pedig a Török-országban zajló korcsoportos VB miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. A decsiek éltábláján Popovics Dusan szerb nagymester ezen a találkozón mutatkozott be és így a bennmaradást célul kitűző sárközi csapat a legerősebb összeállításban és meglehetősen elszántan vette fel a küzdelmet. A paksi csapatban szintén akadt debütáns, mindjárt kettő is. Vajda Szidónia a kanizsai csapattól érkezett és most játszotta első mérkőzését paksi mezben, valamint az ifjúsági korú Lizák Péter, aki győzelemmel mutatkozott be az első osztályban. A találkozó a paksiak vezetésével kezdődött, Balázs Gábor gyorsan előnybe került és a második óra végén besöpörte a teljes pontot. Decsi részről Sebestyén Balázs viszonozta a „tüzet”, váratlan vezérnyeréssel fektette két vállra rutinos ellenfelét. A továbbiakban kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Hazai - Nagyhegyesi, Grószpéter – Popovics és a Gonda – Szabó összecsapás is döntetlent hozott. A rendkívül hangulatos, ám kis légterű helyiségben a még játszók is tisztán hallották az izgatott nézői suttogást - Csom elnézte a bástyáját! Valóban drámai fordulat történt, a paksiak olimpiai bajnoka előbb visszautasította ellenfele Galyas Miklós korrekt döntetlen ajánlatát, majd a következő lépésben elnézett egy huszár kettős-támadást. Ám a szerencse nem csak a decsieknek kedvezett ezen a napon, Taskovits István nyert végjátékban egy könnyelmű lépéssel fél pontot ajándékozott a paksiak női játékosának Vajda Szidóniának, aki a játszma nagy részében a rossz megnyitás után gyaloghátrányban játszott. Döntetlenül végződött még a Papp Gábor - Pap Gyula, a Papp Tamás – Györkös Lajos és a Pataki Győző – Rudolf Anna mérkőzés is. Az atomosok a találkozót végeredményben szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban, az utolsó három táblán – Molnár Béla, Balázs Gábor és Lizák Péter – elért győzelmeikkel tudták megnyerni. A bajnokság első negyedét követően elmondható, hogy mindkét Tolna-megyei csapat az általa kitűzött célnak megfelelően áll a táblázatban. Az atomosok a kicsit mérsékeltebb kezdés ellenére egy pont előnnyel a harmadik helyen, míg a kiesés elkerülését megcélzó sárköziek, kitűnő rajt után a kieső helyet szintén egy teljes ponttal elkerülve a 7-9. helyet foglalták el a tabellán. A folytatásban december 9-én a paksiak a bajnok Nagykanizsa otthonába látogatnak, míg a Decs 1990 csapata az utolsó helyen álló BEAC-hoz utazik majd. A harmadik forduló eredményei: Makói SVSE. 5 - 7 Aquaprofit NTSK. Vasas SC. 4 - 8 Haladás VSE. Z. Csuti-Hydrocomp 9 - 3 Honvéd Auróra Postás-MTK. 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. Kazincbarcikai VSC. 6.5 - 5.5 BEAC I. Decs 1990 5.5 - 6.5 ASE Paks 4. forduló 2007. december 09. - Aquaprofit NTSK. 5 - 7 ASE Paks .. Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Bajnokverés Kanizsán Bravúros vendég győzelmet hozott a Nagykanizsa - ASE összecsapás a sakkcsapatbajnokság első osztályában. A paksiak 7-5 arányban múlták felül a Polgár Judittal asztalhoz ülő kanizsát. A negyedik fordulóban fontos mérkőzésen az eddig kiválóan szereplő Decs KSE 7-5 arányban vesztett a BEAC ellen. A paksiak behúzták a vészféket a kanizsa expresszen, bravúros játékkal idegenben győzték le a bajnokot. Az éltáblákon ugyan jobbnak bizonyult a bajnokcsapat, ám a további csapatrészben négy táblán is a paksiak fogadhatták a gratulációt. Az első meccsét paksi színekben játszó Berescu ugyan – a hagyományokhoz hűen – vereséggel debütált, ellenben a szintén friss erőt képviselő Grószpéter Attila szép győzelme bizonyítja, hogy a beilleszkedése sikeres. Csom István nagymester és Vidéki Sándor is fontos győzelemmel javította legutóbbi botlását, míg Papp Gábor korosztályos riválisát Bánusz Tamást fektette kétvállra. Az atomosok egy pontra közelítették meg a második helyet, esélyüket növeli, hogy a következő fordulóban a tabella utolsó BEAC lesz az ellenfelük. Meglepetésre az élen álló Zalaegerszeg is botlott Szombathelyen, így az előnyük fokozásához kínálkozó nagy esélyt szalasztották el. A decsi csapat a jó rajt után fellelkesülve győzelmi reményekkel látogatott a BEAC otthonába, ám a találkozó rossz előjelekkel indult, miután a csapat szerb idegenlégiósai negyven perces késéssel érkeztek a mérkőzésre. Papp Tamás szép győzelmével ugyan a sárköziek jutottak vezetéshez, de több táblán is sorra hibáztak amit csak részben tudott szépíteni győzelmével az éltáblás Popovics Dusan és a női táblán Rudolf Anna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jól alakult eredményeknek köszönhetően a decsi csapat a megszerzett öt pontjával is tovább távolodott a kieső zónától és a nyolcadik helyet foglalta el a táblázatban. A folytatásban a Statisztika PSC elleni találkozóra kerül sor a decsi Fekete Ló sakk-klubban. A 4. forduló eredményei: Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram SK - Atomerőmű SE.  5 – 7 Polgár Judit (2708) - Berkes Ferenc (2606)  döntetlen Andrei Istratescu (2631) - Ács Péter (2548)  1 - 0 Robert Markus (2586) - Vladiszlav Nevednichy (2531) döntetlen Piotr Bobras (2564) - Alin Berescu (2508) 1 - 0 Constatntin Lupulescu (2562) - Grószpéter Attila (2540)  0 - 1 Luka Lenic (2531) - Szabó Krisztián (2492)  döntetlen Bánusz Tamás (2491) - Papp Gábor (2489) 0 - 1 Faragó Iván (2504) - Csom István (2455) 0 - 1 Bokros Albert (2445) - Fodor Tamás (2422)  döntetlen Szabó Gergely (2518) - Vajda Szidónia (2407)  döntetlen Krizsány László (2456) - Vidéki Sándor (2420) 0 - 1 Mihók Olivér (2371) - Györkös Lajos (2389) döntetlen BEAC - Decs 1990   7 - 5 Statisztika - Kazincbarcika 4,5 - 7,5 Honvéd - Postás - MTK  5,5 - 6,5 Haladás Szhely - Zalaegerszeg SK  6,5 - 5,5 Makói SVSE. - Vasas SC.  8 - 4 5. forduló 2007. december 16. - ASE Paks 7.5- 4.5 BEAC I. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős Tolna-megyei siker a sakk csapatbajnokságban A bajnokság harmadik helyén álló ASE 7,5-4,5 arányban nyert a tabella végén álló BEAC ellen, míg a DECS KSE fiataljai kitűnő játékkal 7-5-re verték a nagy múltú Statisztika PSC gárdáját. Az atomerőmű sakkozói a bajnokverés után nagy reményekkel ültek asztalhoz a hét végi ötödik fordulóban. A kieső helyen tanyázó BEAC csapata verhető ellenfélnek tűnt, (nagyon is) ezért az optimistábbak már két számjegyű győzelmet rebesgettek. Ám a fővárosiaknak a Decsiek elleni első és egyetlen győzelme úgy tűnik visszaadta a reményt a bennmaradásért folytatott küzdelemben és az eddigi legerősebb összeállításban ültek asztalhoz Pakson. A kissé meglepett hazaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy a lélektanilag fontos első „gólt” a vendégcsapat szerezte meg. Szerencsére a hazaiak egyenlítés sem váratott sokáig az idei bajnokságban a sikeres bemutatkozás után ismét játékhoz jutó fiatal, Balázs Gábor a világos színeket vezetve könnyedén győzött az utolsó táblán. Ács Péter győzelméhez a játék alapján nem nagyon fért kétség, az Angliából a mérkőzésre hazautazó Pintér Gábor nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ismét az utolsó három tábla bizonyult a nyerő csapatrésznek, sajnos csak itt sikerült a papírformának megfelelő eredményt elérni. Papp Gábor rosszabb állásban sem nyugodott bele a döntetlenbe és maratoni küzdelemben mentette a csapat becsületét. A 7,5-4,5 arányú győzelem alulmúlta a várakozást, az ezüstéremért folytatott csatában – tekintettel a Nagykanizsa nagy arányú győzelmére - romlottak a paksiak esélyei. Atomerőmű SE – BEAC 7,5-4,5 Berkes Ferenc (2606) – Antal Gergely (2456) remi Ács Péter (2548) – Pintér Gábor (2362) 1-0 Grószpéter Attila(2540)  – Somlai László (2369) remi Szabó Krisztián (2492) – Torma Róbert (2337) remi Papp Gábor (2489) – To Nhat Minh (2281) 1-0 Tóth András (2410) – Szamosközi Gábor (2280) remi Fodor Tamás (2422) – Radnai Ádám (2279) 0-1 Vajda Szidónia (2407) – Kerek Krisztián (2304) remi Vidéki Sándor (2420) – Kerek Csaba (2289) 0-1 Györkös Lajos (2389) – Dombai István (2213) 1-0 Molnár Béla (2382) – Schneider Veronika (2247) 1-0 Balázs Gábor (2283) – Kormos Ádám (2146) 1-0 A DECS 1990 csapata a szebb időket is megélt, újabban a megszűnéssel küszködő ám még mindig erős játékosállománnyal bíró Statisztika otthonába utazott. A hazaiak három nagymesterrel és négy nemzetközi mesterrel biztos esélyesnek tűntek a fiatal decsi csapat ellen. Ugyanakkor a Tolna-megyeiek kisebbik csapata már az eddigiek során is fittyet hányt a papírformára és sorra írta át az esélyesek névsorát. Ebből ezúttal is jutott bőven. Veszprémi Andrásnak nem kellett sok mérkőzés ahhoz, hogy felvegye a ritmust az első osztályban, a legutóbbi találkozóhoz hasonlóan ismét elsőként fogadhatta ellenfele gratulációját. Pap Gyula a második táblán meglepetésre a szerb Ilincic nagymestert fektette kétvállra, Sebestyén Balázsnak pedig Medvegy Nóra női nagymester az olimpiai csapatunk oszlopos tagja volt kénytelen gratulálni. A csapat tanult az előző heti kudarcból és fegyelmezett játékot nyújtott, ha kellett megcsinálták a taktikai döntetleneket is. Ezzel a szép meglepetés győzelemmel zárták a bajnokság idei küzdelmét. A jelen állás szerint a 7-8. helyen áll a gárda, így tehát megalapozottak a remények a nyugodt folytatásra. A következő bajnoki fordulóra február 17-ig kell majd várni, amikor a Statisztika – Paks és a Honvéd – Decs mérkőzésekre kerül sor. DECS - STATISZTIKA Gonda László (2502) – Medvegy Zoltán (2512) remi Pap Gyula (2427) – Ilincic Zlatko (2545) 1-0 Galyas Miklós (2433) – Fogarasi Tibor (2428) remi Nagy Hegyesi Bálint (2380) – Danner Georg (2434) remi Roganovics Milos (2369) – Izsák Gyula (2427) remi Taskovits István (2336) – Zsinka László (2320) remi Sebestyén Balázs (2273) – dr. Medvegy Nóra (2369) 1-0 Papp Tamás (2300) – Lőrincz István (2315) remi Rudolf Anna (2273) – Horváth András (2312) remi Horváth Gábor (2276) – Glatt Gábor (2271) 0-1 Maródi Mátyás (2175) – dr. Füsthy Zsolt (2291) remi Veszprémi András (2156) – Szekeres Róbert (2238) 1-0 Az 5. forduló eredményei: ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC I. Decs 1990 7 - 5 Statisztika PSC. Vasas SC. 2.5 - 9.5 Aquaprofit NTSK. Zalaegerszeg 8 - 4 Makói SVSE. Postás-MTK. 5.5 - 6.5 Haladás VSE. Kazincbarcika 6 - 6 Honvéd Auróra 6. forduló 2008. február 17. - Statisztika PSC. 5.5- 6.5 ASE Paks ... Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház 1165 Budapest, Hunyadvári utca 43/c. Szoros küzdelmekkel indult a sakk csapatbajnokság második szakasza Az ASE minimális arányú 6.5-5,5 győzelemmel vette az akadályt az első osztályú bajnokság 6. fordulójában a Statisztika ellen. Úgy tűnik képes a kieső zónától távol tartani magát a Decs 1990 gárdája, szoros találkozón 5,5 pontot raboltak a nagynevű budapesti Honvéd otthonából. Az ASE harmadik, a DECS 1990 csapata pedig a nyolcadik helyről folytathatja a bajnoki küzdelmeket. A táblázat harmadik helyén tanyázó atomosok az év eleji hagyományos füredi edzőtábort követően elszántan készülődtek a bajnokság második szakaszára. Az előttük álló Nagykanizsa bravúros legyőzését követően még az előrelépés lehetősége is adottnak látszott, ám az ehhez szükséges nagyarányú győzelmeknek továbbra is híján van a csapat. Hiába a bravúr a riválisokkal szemben, ha a mezőny hátsó felében lévő ellenfelek ellen nem jönnek a pontok, és míg a konkurensek nagyarányú győzelmekkel lépdelnek előre, addig Berkesék csupán szolid győzelmeket tudhatnak magukénak. A Statisztika elleni mérkőzés a lelkiismeretes felkészülés dacára sem hozta meg a várt átütő (nagy pontszámú) sikert, igaz ezúttal három alapemberét nélkülözve ült asztalhoz a paksi csapat. A találkozón Nevednichy és Grószpéter mellett Szabó Krisztián győzelmének örülhettek az atomosok, míg Berkes, Ács, Berescu, Csom, Fodor, Györkös és Molnár fél ponttal járult hozzá a csapatgyőzelemhez. A 6.5-5.5-es siker, izzadtságszagú győzelem - különösen a rivális Nagykanizsa kiütéses 11.5-0.5 arányú BEAC elleni diadala tükrében - és míg az ezüsthajó egyre távolodik, a hátralévő mérkőzések tétje a bronzérem megőrzése marad a paksiak számára. A decsiek kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívnak és ennek eredményeként nincs okuk izgulni a bennmaradásért. A hétvégi találkozón szoros mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget a sokszoros bajnok Honvéd otthonában. A sárközi fiatalok ismét kivették részüket a győzelmekből, Pap Gyula a rutinos Petrán Pál nemzetközi mester ellen, míg Vince Andrea a női táblán Ignácz Rózsa ellen kasszírozta a teljes pontot. A csapat további része Popovics, Gonda, Galyas, Sebestyén, Papp, Veszprémi és Amstadt döntetlent ért el. A kieső zónától 3,5 pontra áll a bajnokság egyetlen községi csapata és úgy tűnik szereplésük az első osztályban nem lesz tiszavirág életű, a kritikus első év - a jelen helyzet alapján - sikeresen zárulhat a fiatalokra építő lelkes kis csapat számára. A soron következő találkozót a harmadik helyre aspiráló Haladás Szombathely ellen játsszák, amelyet így kettős érdekeltséggel figyelhetnek majd a Tolna-megyei sakkrajongók. A bajnoki cím kérdésében is döntő összecsapást hoz majd a bajnokság hetedik játéknapja; a két élen álló találkozójára kerül sor. Március 2-án a Zalaegerszegiek otthonukban biztosíthatják be előnyüket a bajnok Nagykanizsával szemben. A 6. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 11.5 - 0.5 BEAC I. Statisztika PSC. 5.5 - 6.5 ASE Paks Honvéd Auróra 6.5 - 5.5 Decs 1990 Haladás VSE. 6.5 - 5.5 Kazincbarcikai VSC. Makói SVSE. 5.5 - 6.5 MTK Vasas SC. 2.5 - 9.5 Z. Csuti-Hydrocomp 7. forduló 2008. március 02. - ASE Paks 7- 5 - Honvéd Auróra ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Előnyös pozícióban a Tolna-megyei sakkcsapatok A csapatbajnokság hajrája előtt jó pozícióból várhatják a folytatást megyénk sakkozói az első osztályú bajnokságban. A hétvégi 7. fordulóban fontos mérkőzésekre került sor, amelyen mindkét csapat sikerrel szerepelt. Az ASE – Honvéd találkozó 7-5, míg a Decs – Szombathely mérkőzés meglepetésre 6,5-5,5 arányú hazai győzelemmel ért véget. A paksiak hazai pályán fogadták az előző fordulóban Decs ellen győztes Honvéd gárdáját. Almási Zoltán olimpikon nagymester a hagyományokhoz hűen ismét leült Pakson, ám Berkes Feri ellen ezúttal sem sikerült begyűjtenie a teljes pontot. A játszmájukban a paksi nagymester sötét színnel is bátran játszott, érdekes tisztáldozattal lepte meg ellenfelét. Almási sokat töprengett, majd az óvatos játék mellett döntött és visszaadta az előnyt, ami után rövidesen döntetlennel zárult a játszma. A találkozón ezúttal elmaradtak a békés és gyors döntetlenek, az atomosok minden táblán élesen, kezdeményezően játszottak, ennek ellenére csak Szabó Krisztiánnak és Vidéki Sándornak sikerült a teljes pont megszerzése. Fejlődést mutat, hogy a paksiak ezúttal játszmavesztés nélkül zárták a meccset. Berkes, Ács, Grószpéter, Papp, Csom, Fodor, Györkös, Pataky, Molnár és Tóth játszmája is pontosztozkodással ért véget. A tabellán őrzi a harmadik helyet az ASE, miután a forduló mérkőzésén az élen álló Zalaegerszeg legyőzte a bajnok Nagykanizsát hat pontra csökkent az atomosok hátránya. A Decs számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett a dobogóra aspiráló Szombathely elleni találkozó. A vasi legénység néhány szlovák idegenlégióssal megerősödve érkezett a papírformának megfelelően győzelemi reményekkel. A találkozó ezzel ellentétben végig a sárköziek fölényével zajlott, igaz ehhez néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény kellett. A csapat legjobb pontszerzője Pap Gyula ezúttal is biztos pontnak bizonyult és Rudolf Anna bravúros győzelemmel fektette két vállra a többszörös olimpikon nagymesternőt Lakos Nikolettát. Veszprémi András ismét fontos pontszerzéssel igazolta helyét a csapatban. A csapat idegenlégiósa a szerb Roganovic eddig biztosan szállította a félpontokat, ezen a mérkőzésen első győzelmét is ünnepelhette. A 7. forduló eredményei: Z. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 Aquaprofit NTSK. MTK 6.5 - 5.5 Vasas SC. Kazincbarcikai VSC. 6 - 6 Makói SVSE. Decs 1990 6.5 - 5.5 Haladás VSE. ASE Paks 7 - 5 Honvéd Auróra BEAC I. 6 - 6 Statisztika PSC. 8. forduló 2008. március 16. - Haladás VSE. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Haladás Vasutas Sportegyesület sakkterme Szombathely, Rohonci utca 3. Idegenben aratta hetedik győzelmét az ASE Rangadó mérkőzést nyertek a paksiak a Szombathely otthonában. A vasiaknak nem sikerült megszorongatni az ASE sakkozóit az éremért folyó csatában, Berkesék 7,5-4,5 arányú győzelmét követően, három fordulóval a bajnokság vége előtt, aligha forog veszélyben az újabb paksi bronzérem. A Decs KSE szoros mérkőzésen 7-5 arányban maradt alul a Makó ellen, nyolcadik helyezettként a középmezőny biztos tagja. A paksi csapat elszántan készült a Haladás elleni találkozóra, az előzmények is kedvezően alakultak, a csapat idegenlégiósa Nevednichy Vladislav frissen szerzett román bajnoki címmel ült asztalhoz, Papp Gábor a napokban első nagymester normáját ünnepelte, míg Fodor Tamás személyében az aktuális Junior Bajnokot láthattuk az atomosok sorai között. Az ellenfél szlovák idegenlégiósait mozgósította a rangadóra, de ezúttal az erősítés is kevésnek bizonyult. Berkesék négy mérkőzést is nyertek; Nevednichy, Papp Gábor, Györkös Lajos és Molnár Béla jóvoltából. Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Szabó, Csom és Fodor pedig döntetlent ért el. A decsiek éltáblásukat nélkülözték a Makó elleni találkozón, Popovics egészségügyi problémák miatt lemondta a mérkőzést. A tartalékos sárköziek ezen a találkozón többet hibáztak mint a korábbi mérkőzéseken és így nem sikerült elérniük a célul kitűzött hat pontot. Nagyhegyesi Bálint és Papp Tamás győzelme mellett, Gonda, Galyas, Roganovics, Sebestyén, Rudolf és Veszprémi döntetlenjével 5 pontot értek el ezen a fontos találkozón. Aggodalomra nincs oka Papp Csaba gárdájának, a kiesés réme már nem fenyeget, a nyolcadik helyről való előrelépésre is meg van az esélye a csapatnak. A következő fordulóban a sárköziek a bajnokság utolsó helyezettje ellen mérkőzik, míg a paksiak a makói csapatot fogadják. A 8. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Honvéd Auróra 3.5 - 8.5 BEAC I. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Decs 1990 Vasas SC. 4.5 - 7.5 Kazincbarcikai VSC. Z. Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 MTK 9. forduló 2008. március 30. - ASE Paks 9- 3 Makói SVSE. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős hazai siker a hajrában Mindkét Tolna-megyei együttes sikerrel szerepelt otthonában a sakkcsapatbajnokság kilencedik fordulójában. A harmadik helyen álló Paks a szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmével 9-3 arányban múlta felül a Makó együttesét, míg a Decs 1990 gárdája tartalékosan 6,5-5,5 tudott győzni a szebb időket is megért Vasas ellen. Ma KO. Akár így is fogalmazhatta volna a Makó elleni taktikát a csapatvezetés Pakson. Ezen a napon nem sokon múlott, hogy valóban sikerüljön padlóra küldeni a vendégcsapatot, miután az első öt táblán 5-0 arányban diadalmaskodtak a hazaiak. Ezen a napon nem volt gond a küzdőszellemmel sem, minden mérkőzést kijátszottak a paksiak és ennek jutalma az eddigi legnagyobb arányú győzelmük a bajnokságban. A decsi csapat a sereghajtó Vasast fogadta a Fekete Ló Sakk-klubban. A hazai csapat tartalékos erőkkel ült asztalhoz, a betegeskedő éltáblás Popovics helyettesítése mellett, egy váratlan nehézség az óraátállítás is gondot okozott. A késés miatt kikerülő játékos helyére a fiatal Straubinger Dániel állt a csatasorba, így személyében egy újabb ifjúsági játékos debütálására került sor ezen a napon. A nehézségek ellenére a decsiek eredményesen vették az akadályt és győzelmükkel az előkelő 6. helyre ugrottak a táblázatban. Az első osztályú sakkcsapat bajnokság a véghajrához közelít, de megyénk csapatai számára már kevesebb izgalmat tartogat a finis, ugyan mindkét csapatunknak jut majd szerep akár a végeredmény alakításában is, de ez aligha változtat a kitűzött célok elérésében. Az élen álló csapatok a Zalaegerszeg és a Nagykanizsa eredményével fordulóról-fordulóra fogalmazza újra a végső győzelemmel kapcsolatos esélylatolgatásokat – most a kanizsai gőzös kapcsolt rá, két számjegyű győzelme izgalmas véghajrát sejtet. A következő fordulóban a Zalaegerszeg – Decs mérkőzés nem sok jót ígér a sárközi pontok gyűjtögetőinek, igaz a lelkes fiatal gárda az esélytelenek nyugalmával néhány alkalommal már borsot tört a nagy csapatok orra alá, de ezen a találkozón még ennél is több kell majd. Az ASE pedig az utolsó fordulóban csap össze a tabella éllovasával, ami igazi rangadó mérkőzésnek ígérkezik és könnyen meglehet, hogy a bajnoki cím sorsát illetően döntő szereposztás lesz. Mindez aligha lesz befolyással az atomosok helyezését tekintve, hiszen a dobogó harmadik helyét az utóbbi két fordulóban elért győzelmeikkel már kibérelték maguknak. A 9. forduló eredményei: MTK 2 - 10 Aquaprofit NTSK. Kazincbarcikai VSC. 4.5 - 7.5 Z. Csuti-Hydrocomp Decs 1990 6.5 - 5.5 Vasas SC. ASE Paks 9 - 3 Makói SVSE. BEAC I. 4 - 8 Haladás VSE. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 Honvéd Auróra 10. forduló 2008. április 27. - Vasas SC. 6.5- 5.5 ASE Paks ... Magyar Sakkszövetség Budapest, V. Falk Miksa utca 10. II. emelet A végletek hétvégéje Meglepetésre 6,5-5,5 arányú vereséget szenvedett az ASE a táblázat utolsó helyén álló Vasas otthonában. A tartalékos Decs szintén idegenben, az éllovas Zalaegerszeg ellen ült asztalhoz, a bajnokaspiráns zalai csapat 9,5- 2,5 arányban hozta a mérkőzést, amivel az utolsó forduló előtt megerősítette vezető pozícióját. Az ASE számára a bajnokságban a harmadik hely elérése volt a kitűzött cél, a rivális Szombathely elleni győzelmet követően így már korán világossá vált a bronzérem sorsa, ezt követően jóllakott oroszlánként készülődött a csapat a könnyű zsákmánynak ígérkező, (több sebből vérző) Vasas elleni találkozóra. Sajnálatos tény, hogy a nagynevű klub kivéreztetésének újabb állomásaként megfosztották a Vasas Sporttelepen lévő klubhelyiségétől is (akik jártak ott tudják, hogy valódi sakktörténeti panteon volt a hely) így a felújítás alatt lévő Sakkszövetségben került sor a találkozóra. Káposztás Miklós a Vasas szakosztályvezetője (jövőre lesz hetven éves!??) életműként tekint gárdájára és a körülmények ellenére szívvel, lélekkel igyekszik egybe- és az NB egybe tartani lelkes csapatát. A mérkőzésen a paksi oldalról ugyan az egyéni EB küzdelmei miatt Szabó Krisztián és Vajda Szidónia mellett a csapat idegenlégiósai sem szerepeltek, a papírforma alapján így is nagyarányú atomos győzelem ígérkezett a forduló előtt még biztos kiesőként számon tartott Vasas ellen. A találkozó néhány óvatos döntetlennel indult, majd szinte egy időben két jobb állásban is tragikus elnézés történt és a paksi játékosok tiszthátrányos reménytelen pozícióba kerültek. Két pont hátrány! A pánik hangulat végig hullámzott a csapaton; itt még veszíteni is lehet! A továbbiakban az ismert koreográfia szerint zajlottak az események jött a jobb állások remire rontása, az erőlködés a döntetlen elkerülésére, az erőszakolt játék és az ezzel járó törvényszerű hibák. A nagyobb arányú vereség elkerülését Berkes Feri éltáblán aratott győzelmének köszönhettük, a Makó elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét maratoni végjátékban értékesítette előnyét. A paksiak első táblás nagymestere kitűnő évet zárhat, hiszen eddig veretlenül három győzelemmel a csapat legeredményesebb pontszerzőinek egyike. Grószpéter Attila szintén szép játékkal mattolta ellenfelét Boguszlavszkijt, aki maga is támadójátékos, így nehezen viselte a védekező szerepkört, talán ennek köszönhető, hogy gyorsan összeomlott az állása. A csapatmérkőzés pontszerzői tehát Berkes Ferenc és Grószpéter Attila voltak, míg döntetlent Papp Gábor, Csom István, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Molnár Béla, Balázs Gábor és Tóth Lili értek el. A kisiklás ellenére az ASE 8,5 pontos előnnyel őrzi a dobogót és a bajnok Kanizsa legyőzését követően a Zalaegerszeg sem lehet nyugodt 3 pontos előnye dacára, az utolsó fordulóban kemény rangadó mérkőzés ígérkezik, amelynek tétje nem kevesebb a zalaiak számára mint a bajnoki cím visszahódítása. A tartalékos Decs nehéz teherrel a vállán utazott idegenbe, hiszen éltáblásuk Popovics Dusan játéka - súlyos veseproblémái - miatt szóba sem jöhetett, csak remélni tudjuk, hogy a transzplantáció költségeire szervezett gyűjtés és az azt követő műtét eredményes lesz és a 26 éves szerb fiatalember egészségi állapota javulni fog. Rudolf Annát az EB miatt szintén nélkülözni volt kénytelen a sárközi csapat, így maradt a csodavárás. A zalaiak számára komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a rivális Nagykanizsa előrehozott mérkőzésen 9-3 arányban múlta felül a Honvéd gárdáját. A mérkőzésen szép meglepetés győzelem született, Maródi Mátyás a decsiek versenyzője Horváth Csaba nagymestert fektette kétvállra. Gonda László az orosz Kosztantyin Landa (2678), Papp Tamás pedig Igor Stohl nagymester ellen ért el értékes döntetlent. A találkozó utolsó játszmájában Sebestyén Balázs harcolt ki értékes fél pontot Horváth Ádám nagymester ellen. A Decs úgy tűnik sikerrel veszi első évét az első osztályban, az utolsó fordulóban nem kell izgulniuk a bennmaradásért és még akár a 6. hely elérésére is lehetősége van a csapatnak. A 10. forduló eredményei: Haladás VSE - Statisztika PSC  5 - 7 Vasas S. - Atomerőmű SE Paks 6,5 - 5,5 Csuti Zalaegerszeg SK - Decs 1990 9,5 -2,5 MTK - Kazincbarcikai VSC 6- 6 Aquaprofit Nagykanizsai - Honvéd Auróra 9 - 3 Makói SVSE - BEAC 5,5 - 6,5Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. 11. forduló 2008. május 18. - ASE Paks 4- 8 Z. Csuti-Hydrocomp Közös budapesti helyszín Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. Az utolsó forduló eredményei: Kazincbarcikai VSC. 1.5 - 10.5 Aquaprofit NTSK. Decs 1990 5 - 7 MTK ASE Paks 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp BEAC I. 9.5 - 2.5 Vasas SC. Statisztika-MLTC. 6 - 6 Makói SVSE. Honvéd Auróra 7 - 5 Haladás VSE. A bajnokság végeredménye: 1. Z. Csuti-Hydrocomp - 91 2. Aquaprofit NTSK. 90.5 3. ASE Paks 73.5 4. Haladás VSE. 66 5. Kazincbarcikai VSC. 62.5 6. MTK 62 7. Makói SVSE. 61.5 8. Statisztika-MLTC. 60.5 9. Decs 1990 59.5 10. BEAC I. 58 11. Honvéd Auróra 57 12. Vasas SC. 50 NB II. Asztalos csoport (2007/2008) ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Pannonpower SE. II. 2.5- 9.5 ASE II. Paks 41-es sportbarakk Erőmű Pécs, Edison utca 1. 2. forduló 2007. november 11. - ASE II. Paks 6 - 6 Nagyatádi VSK. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 3. forduló 2007. november 25. - Komlói Bányász 3 - 9 ASE II. Paks Komló, Kossuth Lajos utca 11. 4. forduló 2007. december 09. - Koppány SE. Tamási 3 - 9 ASE II. Paks Közútkezelő KHT. I. emeleti tanácsterme Tamási, Dózsa György utca 92. 5. forduló 2007. december 16. - ASE II. Paks 8.5- 3.5 MÁV Előre SC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 6. forduló 2008. február 17. - Dombóvár 2004 SE. 4 - 8 ASE II. Paks Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. 7. forduló 2008. március 02. - ASE II. Paks 9 - 3 Mohácsi TE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 8. forduló 2008. március 16. - Szekszárd-Decs 5.5- 6.5 ASE II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. 9. forduló 2008. március 30. - ASE II. Paks 11.5- 0.5 Balatonberény SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 10. forduló 2008. április 27. - Szenna Pack SC. II. 1 - 11 ASE II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa György utca 16. 11. forduló 2008. május 18. - ASE II. Paks 8 - 4 Fehérvár SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. A bajnokság végeredménye: 1. ASE II Paks 96 2. Szekszárd-Decs 84 3. Nagyatádi VSK. 81.5 4. Komlói Bányász 71.5 5. Fehérvár SE. 69 6. MÁV Előre SC 66 7. Dombóvár 2004 SE. 65.5 8. Mohácsi TE. 61.5 9. Pannonpower SE. II. 55.5 10. Koppány SE. Tamási 53 11. Szenna Pack SC. II. 51 12. Balatonberény SE. 35.5 Mattolna Kupa 2007-2008 1. forduló - 2007. szeptember 30. vasárnap: Decs 1990 SE III. 7 - 3 Paksi Oroszlánok 2. forduló - 2007. október 28. vasárnap: Paksi Oroszlánok 10 - 0 Gyönki Hegyhát Sakk Club 3. forduló - 2007. november 4. vasárnap: Bonyhádi SSE 4 - 6 Paksi Oroszlánok 4. forduló - 2007. november 18. vasárnap: Paksi Oroszlánok - szabad! 5. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Rendőr SE Szekszárd 6. forduló - 2008. ??? : Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 7. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Szekszárdi SE

Elolvasom
2003-2004 év hírei HÍROLVASÓ

2003-2004 év hírei

2004.12.20, 00:21 Sakk

Rövid hírek 2003 -20042003-2004. évi csapatbajnoki mérkőzések időpontjaiA hazai mérkőzések a Művelődési házban kerülnek megrendezésre, 10:00 órai kezdéssel.2003.10.05. ASE - Nagykanizsa / ASE II. - Geniusz Tata2003.11.16. Statisztika PSC - ASE / Gyori Elektromos - ASE II.2003.11.30. ASE - BEAC / ASE II. - BEAC II.2003.12.07. Miskolci SSC - ASE / HÜSI - ASE II.2003.12.21. ** ASE - Csuti SK / ASE II. - Csuti SK II.2004.01.25. ASE - Honvéd / ASE II. - Szenna Pack Kap.2004.01.26. - 2004.02.01. EDZŐTÁBOR2004.02.08. Hajdúböszörmény - ASE / Decs - ASE II.2004.02.22. ASE - Vasas / ASE II. - Vízügyi SC2004.03.21. Tabáni Spartacus - ASE - / Tapolca VSK - ASE II.2004.04.04. ASE - Makó / ASE II. - PMSE AH2004.04.18. Haladás VSE - ASE / Keszthely - ASE II.NB I. Szabó László csoport 2003-2004 évi. eredményei NB I. 1. forduló ASE 6,5-5,5 Csuti-HYDROCOMP 2. forduló ASE 4 -8 Nagykanizsa 3. forduló Statisztika 6,5-5,5 ASE 4. forduló ASE 8 - 4 BEAC-RUFUSZ 5. forduló Miskolc SSC 5,5-6,5 ASE 6. forduló ASE 8,5-3,5 Honvéd 7. forduló H.böszörmény 4,5-7,5 ASE 8. forduló ASE 8,5-3,5 Vasas-Novák Rt. 9. forduló Tabáni Spartacus 3,5-8,5 ASE 10. forduló ASE 8,5-3,5 Makói SVSE 11. forduló HVSE 3,5-8,5 ASE NB I. Szabó László csoport végeredmény (2003/2004)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 6 5.5 9 8 7.5 10 7.5 9 9.5 10 9.5 91.5 2. Nagykanizsai TSK 6 - 8 7 8 5 4 8 10 7.5 10.5 9.5 83.5 3. ASE Paks 6.5 4 - 6.5 5.5 7.5 8.5 8.5 8.5 8 8.5 8.5 80.5 4. Miskolc SSC. 3 5 5.5 - 6 8 6 7.5 10.5 7 11 10.5 80 5. Statisztika PSC. 4 4 6.5 6 - 6.5 8 7 7 7 6.5 9 71.5 6. Hajdúböszö-rmény 4.5 7 4.5 4 5.5 - 7.5 7.5 5.5 6.5 7.5 8.5 68.5 7. HONVÉD 2 8 3.5 6 4 4.5 - 5.5 6 10 7 8 64.5 8. Haladás VSE. 4.5 4 3.5 4.5 5 4.5 6.5 - 5.5 5.5 6.5 8.5 58.5 9. Makói SVSE. 3 2 3.5 1.5 5 6.5 6 6.5 - 5 6.5 7 52.5 10. BEAC-Rufusz 2.5 4.5 4 5 5 5.5 2 6.5 7 - 5 4.5 51.5 11. Vasas-Novák 2 1.5 3.5 1 5.5 4.5 5 5.5 5.5 7 - 6.5 47.5 12. Tabáni Spartacus 2.5 2.5 3.5 1.5 3 3.5 4 3.5 5 7.5 5.5 - 42 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE Paks 6.5 - 5.5 Csuti HydrocompVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.2. forduló 2003. október 05. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSKVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.3. forduló 2003. november 16. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 ASE PaksKSH Tanácsterem Budapest, II. Keleti Károly utca 5-7.4. forduló 2003. november 30. ASE Paks 8 - 4 BEAC-RufuszVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.5. forduló 2003. december 07. Miskolc SSC. 5.5 - 6.5 ASE PaksMiskolci Sakk Sport Club Miskolc, Vasgyári út 16.6. forduló 2004. január 25. ASE Paks 8.5 - 3.5 HONVÉDAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.7. forduló 2004. február 08. Hajdúböszörmény 4.5 - 7.5 ASE PaksSillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.8. forduló 2004. február 22. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-NovákAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.9. forduló 2004. március 21. Tabáni Spartacus 3.5 - 8.5 ASE PaksBudapest, I. Bem rakpart 6. 10. forduló 2004. április 04. ASE Paks 8.5 - 3.5 Makói SVSE.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Haladás VSE. 3.5 - 8.5 ASE PaksHVSE Sportcsarnok Szombathely, Rohonci utca 5.NB I/B. Charousek csoport ASE II. eredményei (2003/2004) NB I/B. 1. forduló ASE II. 9-3 Csuti-HYDROCOMP II. 2. forduló ASE II. 7-5 Géniusz SE 3. forduló Győri Elektromos 8-4 ASE II. 4. forduló ASE II. 4,5-7,5 BEAC-RUFUSZ II. 5. forduló HÜSI SC 6-6 ASE II. 6. forduló ASE II. 4-8 Szenna Pack 7. forduló Decs 1990 7,5-4,5 ASE II. 8. forduló ASE II. 6,5-5,5 Vizügy SC 9. forduló Tapolca Isolyth 7,5-4,5 ASE II. 10. forduló ASE II. 4-8 PMSE Ant. Hung. 11. forduló Khelyi Spartacus 6,5-5,5 ASE II. NB I/B. Charousek csoport végeredményei (2003/2004)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Szenna Pack SC - 7 8 7.5 6.5 7 7 7 7.5 8 8.5 8 82 2. PMSE. Antenna Hung 5 - 7.5 8 5.5 6 7.5 6.5 7.5 8 10.5 8 80 3. Tapolca Rockwool 4 4.5 - 6 7 6 8.5 7.5 5 7.5 10.5 10 76.5 4. Khelyi Spartacus 4.5 4 6 - 4.5 6.5 6.5 8 7.5 6.5 8 10 72 5. HÜSI SC. 5.5 6.5 5 7.5 - 4 4.5 6.5 7.5 6 7 9 69 6. Csuti-Hydro II. 5 6 6 5.5 8 - 3.5 8 8 3 8 8 69 7. Győri Elektromos 5 4.5 3.5 5.5 7.5 8.5 - 3.5 7.5 8 6 9.5 69 8. Decs 1990 5 5.5 4.5 4 5.5 4 8.5 - 8.5 7.5 7.5 7 67.5 9. BEAC Rufusz II. 4.5 4.5 7 4.5 4.5 4 4.5 3.5 - 7.5 9.5 6.5 60.5 10. ASE-II. Paks 4 4 4.5 5.5 6 9 4 4.5 4.5 - 7 6.5 59.5 11. GÉNIUSZ SE. Tata 3.5 1.5 1.5 4 5 4 6 4.5 2.5 5 - 7 44.5 12. Vízügyi SC. 4 4 2 2 3 4 2.5 5 5.5 5.5 5 - 42.5  ASE-II. csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE-II. Paks 9 - 3 Csuti-Hydro II.Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1.2. forduló 2003. október 05. ASE-II. Paks 7 - 5 GÉNIUSZ SE. TataVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 3. forduló 2003. november 16. Győri Elektromos 8 - 4 ASE-II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 4. forduló 2003. november 30. ASE-II. Paks 4.5 - 7.5 BEAC Rufusz II. Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 5. forduló 2003. december 07. HÜSI SC. 6 - 6 ASE-II. PaksÁltalános Iskola Budapest, II. Áldás u. 1. 6. forduló 2004. január 25. ASE-II. Paks 4 - 8 Szenna Pack SCAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 7. forduló 2004. február 08. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. PaksFekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 8. forduló 2004. február 22. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Vízügyi SC.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2004. március 21. Tapolca Rockwool 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Városi Sporttelep Tapolca, Sümegi u. 40. 10. forduló 2004. április 04. ASE-II. Paks 4 - 8 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Khelyi Spartacus 6.5 - 5.5 ASE-II. PaksGoldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 2003. év rövid hírei - eredmények Tehetség és kurázsi Budapest 2003.04.11-20.10 játékos körmérkozés4. Ács Péter 4,5 pont9. Berkes Ferenc 3,5 pont20 éven aluliak Magyar Bajnoksága Budapest 2003.04.14-22.32 játékos 9 forduló3. Mácsik Tamás 6,5 pont6. Szabó Krisztián 5,5 pont8. Papp Gábor 5,5 pontElső Szombat verseny Budapest 2003.05.03-15„A” csoport 14 játékos körmérkőzés3. Dembo Jelena 8,0 pont53. Férfi Magyar Bajnokság Budapest 2003.05.11-21.10 induló körmérkőzés5. Berkes Ferenc 4,5 pont6. Ács Péter 4,5 pont 21. Zalakaros Kupa 2003.05.16-24152 induló, 9 forduló17. Györkös Lajos 6.0 pont20. Vidéki Sándor 6.0 pont23. Papp Gábor 6.0 pontI. Magyar sakkfesztivál Balatonlelle 2003.06.21-29.Mester csoport 10 induló3. Papp Gábor 6.0 pont4. Györkös Lajos 5.0 pontMagyar Nyilt Bajnokság Balatonlelle 2003.06.21-29.76 induló 9 forduló7. Vidéki Sándor 6.5 pont a győztessel azonos pontszámmal16. Pataki Gyozo 5,5 pont51. női Magyar Bajnokság Budapest 2003.06.21-29.10 induló körmérkozés1. Dembo Jelena 7,5 pontOrszágos Korcsoportos Bajnokság Miskolc 2003.07.04-12.12 éven aluli fiúk ( 36 induló )2. ifj.Fodor Tamás 7.5 pont26. Fodor Ádám 4.0 pont14 éven aluli fiúk ( 38 induló )4. Szabó Krisztián 6.5 pont16 éven aluli fiúk ( 28 induló )1. Papp Gábor 8.0 pont18 éven aluli fiúk ( 34 induló )3. Mácsik Tamás 6,5 pont18 éven aluli lányok ( 7 induló )1. Tóth Lili 5,5pont18 év alatti fiúk csapat EB Balatonlelle 2003.07.19-26Berkes Ferenc Európa Bajnok a magyar „A” együttes elsőtáblásaként 7 játszmából 6,5 pontPapp Gábor a „B” csapattal 6. Helyezést ért elTóth Lili a női csapattal 6. helyezést ért el16 év alatti fiúk csapat VB - Denizli (Törökország ) 2003.08.03-11Papp Gábor Világ Bajnok a magyar együttes legjobb pontszerzoje 8 játszmából 6,5 pont. A harmadik táblások között is a legjobb volt és újabb aranyérmet szerzettSakk csapat EB- PlovdivDembo Jelena az ezüstérmes nőicsapat tagjaRapid Bajnokság Tiszasziget 2003.08.1784 induló 7 forduló4. Molnár Béla 5,5 pont5. Vidéki Sándor 5,5 pontOrszágos Ifjúsági Csapatbajnokság Budapest 2003.12.27-311. ASE ifi csapata már hatodik alkalommalPapp Gábor 6 pontMácsik Tamás 6 pontSzabó Krisztián 5,5 pontTóth Lili 5,5Fodor Tamás 6,5Fodor Ádám 3 pont

Elolvasom
2002. év eredményei HÍROLVASÓ

2002. év eredményei

2002.12.20, 00:20 Sakk

Sakk szakosztály2002. év eredményeiRubicon Diák SakkfesztiválBudapest 2002.március.15-161987-89 szül. fiúk: 38 résztvevő 9forduló svájci rendszerSzabó Krisztián 1. HelyezettOrszágos Junior BajnokságPaks 2002.március 27-április 2Berkes Ferenc Junior bajnokTóth Lili Junior BajnokSimon Zsuzsanna 3.helyen végzettMitropa Kupa Lipcse 2002. május 3-113. MagyarországA csapat 2. Táblásaként Berkes Ferenc kiemelkedő játékkal9 játszmából 7,5 ponttal járult hozzá a csapat bronzérméhez.21. Zalakaros Kupa 2002.május 23-319 forduló 132 résztvevőGyörkös Lajos 1. Helyen végzett, nagymesteri normát teljesítettIfjúsági Rapid Európa bajnokság ÚjvidékDembo Jelena a 20 év alatti lányok mezőnyében 1. helyen végzett 11 mérkőzésből 10 pontjával Cseh Open 2002. július 11-28 Pardubice310 résztvevő közte 39 GM Ács Péter a 2. Helyet szerezte meg elsővel azonos pontszámmal Buholcz döntött Korcsoportos Magyar BajnokságMiskolcFiú 12 év alattiak 2. Fodor TamásFiú 14 év alattiak4. Szabó KrisztiánFiú 16 év alattiak Lányok 16 év alattiak1. Papp Gábor 1.Tóth LiliFiú 18 év alattiak Lányok 18 év alattiak8. Mácsik Tamás 1. Papp Judit2. Simon ZsuzsannaMagyar Férfi Egyéni BajnokságBalatonlelle 2002. Június 1-9.Az alapszakaszban két hatos csoportból, két-két játékos jutott az elődöntőbe.Itt először két 90-90 perc gondolkodási idejű játszmára került sor lépésenként 30 másodperc hozzáadással, döntetlen esetén 2x25 perces rapid parti, majd 2 villám játszma 5-5 perccel.Végeredmény :2. Ács Péter4. Berkes Ferenc20. Balatoni Nyári SakkfesztiválBalatonlelle, 2002.június 20-30.Nagymester csoport 11 résztvevő, körmérkőzés1. Ács Péter 7,5 pontElső Szombat Versenyek 2002.július 6-18.Nagymester csoportban Tóth András 6. Helyével és 6,5 pontjával harmadszor teljesítette a normát és Nemzetközi mester minősítést szerzett.Cerbona Szenna Pack KupaKaposvár 2002.július 13-219 forduló 34 résztvevő1. Vidéki Sándor2. Györkös LajosSpanyolország Benasque 2002. Július 5-1418 országból 329 résztvevőBerkes Ferenc a 3. Helyet szerezte meg, az utolsó fordulóig vezetett.NB I-ben 2001/2002 bajnokság végeredmény4. Atomerőmű SENB I/B-ben 2001/2002 bajnokság végeredmény8. Atomerőmű SETalentum Kupa Zamárdi 2002. Augusztus 12-209 forduló 84 játékos2. Molnár Béla50. Női Egyéni Bajnokság Budapest 2002. Szeptember 5-13Dembo Jelena 4. Helyen végzett"Essent Crown"Hoogeveen 2002. Október 13-191. Ács Péter 4.02. Polgár Judit 3.03. Halifman 3.04. Van Wely l. 2.0Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2002.12.27-30 között rendeztek Budapesten aBerkes Ferenc Papp GáborSzabó KrisztiánMácsik TamásTóth LiliPapp JuditSimon Zsuzsanna Fodor Tamás összeállítású csapatunk 34 ponttal 6 pont előnnyel nyert. 1. Helyével az 5. Ifi csapatbajnoki címét Korábban még 2 ezüstérmet (2000 és 2001-ben ) szerzett.2002-benCsom István az "Év eddzője"ASE ifik az "Év Ifjúsági csapata"Dembo Jelena az " Év junior játékosa " lányoknálBerkes Ferenc az " Év junior játékosa " fiúknál

Elolvasom
2001. év eredményei HÍROLVASÓ

2001. év eredményei

2001.12.20, 00:19 Sakk

A 2001-es ÉV SAKKOZÓI Tolna megyében Ács Péter (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben a Tolna megyei sakkozás eddigi legnagyobb sikerét érte el Ács Péter nemzetközi nagymester a görög fővárosban: a magyar sakkozók közül elsőként ifjúsági világbajnoki (U 20) címet nyert. Teljesítménye minden bizonnyal aranybetükkel kerül sakktörténelmünk lapjaira. Az Atomerőmű SE 20 éves, saját nevelésű játékosa fantasztikus hajrával tört az élre, és 13 játszmából elért 10 pontjával érdemelte ki az aranyérmet. Papp Judit (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben megnyerte a 18 és a 20 éven aluli lányok korcsoportjában az országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE 17 éves játékosa az első magyar sakkozó, aki egy évben két különböző korcsoportban nyert országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE versenyzőinek nemzetközi versenyeken elért eredményei Csapat világbajnokság (Jereván, 2001. október 10-20.) (9 induló, körmérkőzés) 5. Magyarország (Lékó Péter, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Varga Zoltán, Ács Péter) Női csapat Európa-bajnokság (, 2001. november 6-16.) (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 17. Magyarország (Mádl Ildikó, Dembo Yelena, Gara Tícia) Egyéni Európa-bajnokság (Ohrid, 2001. június 1-15.) (203 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 152. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 5,0 pont Senior világbajnokság (Arco, 2001. október 20-30.) (163 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 2. Csom István nk. nm. ASE Paks 8,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. január 3-16.) (14 induló, körmérközés, FIDE VII. kategória) 4. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 8. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Szlovénia Open (Nova Gorica, 2001. január 25-február 7.) (85 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 9. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 6,0 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. április 7-20.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VIII. kategória) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 13. Lenk Open (Svájc, 2001. április 21-27.) (129 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 6,0 pont 4. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Elekes Dezső-emlékverseny (Budapest, 2001. május 21-31.) (12 induló, körmérkőzés, FIDE IX. kategória) 6. Csom István nk. nm. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. június 2-14.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VI. kategória) 7. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 6,5 pont Kecskeméti Tavasz (Kecskemét, 2001. június 10-16.) Mester csoport (10 induló, körmérkőzés, FIDE II. kategória) 3. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 5,5 pont 7. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont Open (40 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 16. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 5,0 pont Hotel Lipa nemzetközi verseny (Szentgotthárd, 2001. június 13-23.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 5. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE VII. kategória) 2. Györkös Lajos fm. ASE Paks 6,5 pont V. Paks Open (Paks, 2001. június 20-24.) (26 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 5,5 pont 2. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás mj. ASE Paks 5,0 pont 4. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont 5. Berta Tibor mj. ASE Paks 4,5 pont 6. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 4,0 pont 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 4,0 pont VI. Atom Kupa (Paks, 2001. augusztus 18-25.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 1. Pataki Gyozomj. ASE Paks 3,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE I. kategória) 1. Tóth András 2382 ASE Paks 8,5 pont 2. Tancsa Róbert 2205 ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 4,0 pont 4. Szabó Krisztián 2191 ASE Paks 3,0 pont Szekszárdi Sakkfesztivál (Szekszárd, 2001. december 4-9.) FIDE csoport (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,0 pont 2. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont XXV. Szekszárdi Kupa villámverseny (Szekszárd, 2001. december 8.) Egyéni (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,5 pont Csapatbajnokságok Az NB I. végeredménye: 1. Miskolci SSC 89,0 pont 2. Csuti SK Zalaegerszeg 80,0 pont 3. Nagykanizsai Izzó SK 79,5 pont 4. Postás MATÁV SE 75,0 pont 5. Atomerőmű SE Paks 72,0 pont 6. Honvéd Mediflóra 68,5 pont 7. Statisztika PSC 65,5 pont 8. HVSE Szombathely 63,5 pont 9. Hajdúböszörmény 58,0 pont 10. Sárospataki ESE 55,5 pont 11. Vasas-Infoland 50,5 pont 12. Pénzügyőr SE 35,0 pont Az NB II. Asztalos Lajos csoport végeredménye: 1. Atomerőmű SE Paks II. 86,0 pont 2. Decs 1990 SE 81,5 pont 3. Nagyatádi VSK 80,5 pont 4. Kármin SE Pécs 75,0 pont 5. Fehérvár SE 74,5 pont 6. Dunaújvárosi SSE 66,5 pont 7. Bajai Vízügy 63,0 pont 8. Kalocsai SE 61,5 pont 9. Tamási Koppány SE 54,0 pont 10. Komlói Bányász 53,5 pont 11. Sefag Kaposvár 49,5 pont 12. MÁV Előre Székesfehérvár 46,5 pont A Tolna Megyei Sakkszövetség nyilvántartása alapján az országos csapatbajnokságok különböző osztályaiban - NB I, NB I/B, NB II - 1985. január 1.-2001. december 31. között legtöbbször szerepelt ASE-sakkozók: 5. Gosztola István mj. ASE Paks 134 játszma 6. Kis József mj. ASE Paks 128 játszma Megyei csapatbajnokság végeredménye: 3. Atomerőmű SE Paks III. 7,5 pont Egyéb versenyek: X. Pintér István Emlékverseny (Tamási, 2001, augusztus 1-5.) "A" csoport (28 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula 2372 ASE Paks 8,0 pont 2. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 7,0 pont Ifjúsági versenyek: Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság (Balatonlelle, 2001. június 22-29.) 18 év alatti fiúk (14 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 4. Magyarország (Berkes Ferenc, Szeberényi Ádám, Pintér Gábor, Flumbort András, Jakab Attila) 20 év alattiak világbajnoksága (Athén, 2001. Augusztus 16-29.) Fiúk (89 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 1. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 10,0 pont 35. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (60 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 40. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont Ifjúsági Európa-bajnokság (Khalitea, 2001. augusztus 31-szeptember 9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (60 induló) 19. Pataki Győző mj. ASE Paks 5,0 pont Ifjúsági Világbajnokság (Oropesa del Mar, 2001. október 24-november 5.) (11 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (86 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,5 pont 12 év alatti fiúk (117 induló) 5. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont 16 év alatti fiúk (101 induló) 24. Berkes Ferenc nk. m. ASE Paks 6,5 pont Ifjúsági Rapid és Villám Sakk Európa-bajnokság (Újvidék, november 20-25.) Egyéni rapidverseny 12 éven aluli fiúk (25 induló) 3. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,0 pont 14 éven aluli fiúk (57 induló) 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 6,0 pont 20 éven aluliak országos bajnoksága (Budapest 2001 április 5-14.) Fiúk (25 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (11 induló, körmérkozés) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 8,0 pont Országos nyílt korcsoportos ifjúsági bajnokság (Balatonlelle, július 1-9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (43 induló) 7. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 5,5 pont 26. Fodor Ádám - ASE Paks 4,5 pont 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,5 pont 14 év alatti fiúk (39 induló) 5. Papp Gábor mj. ASE Paks 5,5 pont 16 év alatti fiúk (37 induló) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,0 pont 18 év alatti lányok (7 induló) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont 4. Simon Zsuzsanna I. o. ASE Paks 4,5 pont 18 év alatti fiúk (19 induló) 1. Pataki Győző mj. ASE Paks 6,5 pont Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2001.12.27-30 között rendeztek Budapesten A Dembo Jelena, Pataki Győző, Papp Gábor, Mácsik Tamás, Szabó Krisztián, Papp Judit, Simon Zsuzsanna, Fodor Tamás Összeállítású csapatunk 32 ponttal (4 pont hátránnyal )a 2. Helyet szerezte meg a BEAC mögött. Országos ifjúsági rapid bajnokság (Szeged, 2001. május 18-20.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (48 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,0 pont 12 év alatti fiúk (59 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont Visegrádi nemzetközi gyermekverseny (Visegrád, 2001. május 25-27.) (9 forduló, svájci rendszer) 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 9,0 pont Bátya Kupa (Bátya, 2001. június 2.) (7 forduló, svájci rendszer) Alsós fiúk 5. Fejes István ASE Paks 4,5 pont "Jó tanuló, jó sportoló" Megyénk sakk-utánpótlásának újabb elismeréseként Fodor Tamás (ASE Paks) és Szabó Krisztián (ASE Paks) december 12-én "A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" kitüntetést vehette át Budapesten Pálinkás József oktatási minisztertől.

Elolvasom
Papírforma győzelem Siófok ellen HÍROLVASÓ

Papírforma győzelem Siófok ellen

2015.02.12, 20:56 Kosárlabda

121 pontos győzelmet arattunk a Balaton-partiak ellen.

Elolvasom
U18: Fölényes győzelem a Siófok otthonában HÍROLVASÓ

U18: Fölényes győzelem a Siófok otthonában

2014.11.14, 09:25 Kosárlabda

Több mint száz ponttal vertük a Balaton-partiakat.

Elolvasom
U16: Gálamérkőzés Siófokon HÍROLVASÓ

U16: Gálamérkőzés Siófokon

2014.03.16, 20:25 Kosárlabda

115 pontos győzelmet arattunk a Balaton-parton.

Elolvasom
Most két negyed is elég volt a győzelemhez HÍROLVASÓ
Kötelező győzelem HÍROLVASÓ

Kötelező győzelem

2010.11.18, 06:48 Kosárlabda

8. forduló

Elolvasom
Paksi sportágválasztó HÍROLVASÓ

Paksi sportágválasztó

2009.09.01, 13:20 Kosárlabda

Paksi sportágválasztó a SPORT napja.Helyszín: Paksi strandIdőpont: 2009.09.03. 8:00-15:002009.09.04. 8:00-18:00 Több mint 20 kipróbálható sportág egy helyszínen , élsportolókkal, szakmai tanácsadással.     BOCSA  A bocsa ősi eredetű golyós játék, az olaszok nemzeti sportja.A golyós sportok közül a legizgalmasabb, legfifikásabb játék. Nem egyszerűen ügyességi sport, hanem legalább annyira stratégiai, logikai játék is. Kell hozzá egy kis ravaszság, vagányság, ki lehet, sőt ki is kell tolni az ellenféllel. Nincs két egyforma állás, szituáció.Legjobb helyen van parkokban, strandon, vízparton, szóval mindenütt, ahol a legkellemesebb a szabadidőt kicsit játékosan, kicsit komolyan, sportosan eltölteni.A téli időszakban szőnyegen bármely tornateremben is játszható.Ha pedig a legjobbak között akarsz lenni, kijutni Olaszországba, Svájcba, Törökországba, vagy Ciprusra, akkor persze kell hozzá rendszeres edzéslátogatás, több ezer dobás, állóképesség a hosszú játszmákhoz, koncentráció, gömbérzék.Ez az a sportág, amiben kicsi túlsúllyal, bice-bócán, előképzettség nélkül eséllyel indulhatsz. Hamar ledolgozhatod a mekiben, tv, számítógép előtt ülve összeszedett hátrányt, gyorsan utolérheted korosztályod élmezőnyét.  BÚVÁRKODÁS  A búvárkodás a "kívülállók" számára valami igen távoli, az emberektől idegen, extrém és veszélyes tevékenységet jelent. A búvárok számára életforma a testi és szellemi megújulás legszórakoztatóbb, legkellemesebb lehetőségét biztosítja. Lemerülni a földi élet bölcsőjébe, rácsodálkozni a víz alatti világ lenyűgöző szépségeire úgy, hogy közben a kiteljesedett háromdimenziós világban szabadon mozoghatunk, olyan élmény, amit semmi más nem helyettesíthet.A Paksi Búváriskola egész évben folyamatosan indítja nemzetközi minősítést adó hobby- és sportcélú búvártanfolyamait az alapoktól egészen a merülésvezetői szintig. Az iskolában végzett hallgatók olyan nemzetközileg elfogadott búvárminősítést kapnak, mellyel életük végéig bármely országban részt vehetnek szervezett merüléseken, hozzájuthatnak búvárfelszerelésekhez vagy kedvezményesen, kibérelhetik azokat: illetve búvárbázisokon palackot tölthetnek.A tanfolyamok során elméleti ismereteket helyben, az iskola oktatóhelyiségében, a gyakorlati ismeretek alapjainak elsajátítását a városi tanuszodában tartja.  FÉRFI KOSÁRLABDA  Az 1940-es évek közepétől a városi gimnáziumban rendeztek osztályok közötti bajnokságot. A sportág történetében döntő változást hozott a paksi születésű Szentesi Alajos középiskolához való  kerülése. Az új testnevelő nevéhez fűződik a sportág alapjainak lerakása Pakson. Az első hivatalos mérkőzést 1948. október 10-én a Tolnai Textilgyár csapata ellen vívta a paksi csapat.1979 végén megalakult az Atomerőmű Sportegyesület, majd 1980-ban a Kosárlabda Szakosztály. Nagy János játékos-edző vezetésével a csapat a megye bajnokságot megnyerve feljutott az NB II-be.A csapat 1987-ben felkerült az NB I B csoportjába és tulajdonképpen innen kezdődött a paksi kosárlabda fénykora. A bentmaradást kiharcoló csapat tagjai voltak: Morgen, Tarnai, Szaffnauer, Nagy, Kirr, Antóni, Juhász, Búzási, Bozi, Kovács. A következő évben sikerült a feljutás az NB I A csoportjába  és azóta is itt szerepel a csapat.  Az elmúlt húsz év alatt az ASE csapata  a magyar bajnokság egyik legsikeresebb csapata lett, mi sem bizonyítja ezt jobban mint a nény-négy bajnoki cím és kupagyőzelem. Az utolsó bajnoki címet az  idei évad végén ünnepelhette a paksi közönség.Az ASE csapatában sok válogatott játékos megfordult az évek során pl: Gulyás Róbert, Morgen Frigyes, Radovics József, Sitku Ernő, Fodor Márton és Fodor Gergely, Czigler László, Mészáros Zalán. Az új idényre szintén két válogatott játékossal erősödött a csapat: Horváth Ákos és Körtélyesi Gergely.Az utánpótlás csapataink változóan szerepeltek a különböző korosztályos versenyeken, a kilencvenes években Mini bajnoki cím mellé néhány értékes érmet is sikerült szerezni, majd az ezt követő évek sikertelensége után az elmúlt három évben a kenguru, gyermek, serdülő korosztályban is képviseltettük magunkat az országos bajnoki döntőben.A hosszú  ínséges időszak végén az idei III korcsoportos fiú diákolimpiai országos döntőben a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata veretlenül szerezte meg az országos bajnoki címet. Most már elmondhatjuk, hogy az utánpótlás korú játékosok között is vannak akik szerephez jutnak a különböző korosztályos válogatottakban. Jelentkezés: Antóni József Tel: 06-20-539-14-10 FLOORBALL  A floorball a labdajátékok csoportjába tartozó csapatjáték. Az egymás ellen játszó két csapat igyekszik ellenfele kapujába minél több gólt ütni. A játék közben a gyorsaság és állóképesség  mellett a labda megszerzése, továbbadása, ütése, a cselezés elképzelhetetlen kitűnő reflexek nélkül. A játékot teremben, 50 cm magas palánkkal elkerített játéktéren játsszák. A szabályai a veszély nélküli, sportszerű játékot segítik. A labda kezelése, továbbítása, valamint a lövések a futómozgással összhangban fejlesztik a törzs és a karok izomzatát, s fejlesztik a gyorsaságot, a gyorsasági állóképességet, s magát az állóképességet is.Természetesen az előbb említett kondicionális képességek mellet olyan koordinációs képességeket, mint az ügyesség, a téri tájékozódó képesség, egyensúlyérzék, ritmuskészség is remekül fejleszti. A játékban nagy szerep jut a térlátásnak, összpontosító-képességnek, és a gyors reflexnek. A játékhelyzet a mérkőzés során többször is változik, s bár posztok szerint megkülönböztetünk védőket, s támadókat, de a korszerű játék a játékosok azon komplex játéktudását igényli, hogy mindegyik játékos tudjon védekezni, támadni, s minden játékos egyszerre tudjon védekezni, s támadni, annak megfelelően, hogy a játékhelyzet mit kíván meg.Mint csapatjáték, fejleszti a gyerekek (sportolók) közösségi érzését, értelmét  és kombinációs képességét. Gondoljunk csak bele, mennyi feladathelyzet elé állítja a játékosokat a játék. A megannyi játékszituáció  megannyi döntési kényszert jelent.A floorball magán hordozza a gyeplabda, a jégkorong, a bandy (jéglabda), s a kispályás labdarúgás (futsall) különböző jellegzetes jegyeit. A floorball paksi története és jelene Pakson, Poór József kezdte meg először a sportág népszerűsítését, és a mai napig rengeteg diákolimpiai siker fűződik a nevéhez. Azóta minden paksi iskolában jelen van a floorball, és már komoly dicsőség az iskolának, ha diákjai jól szerepelnek a városi megmérettetésben. Az első korosztályok, akik iskolai bajnokságokban jeleskedtek már oszlopos tagjai a mai, Paksi Floorball Klubnak. Az első versenyszerű bajnokságban, 2004-ben szerepeltünk, akkor OB II-nek keresztelték, és a 12 csapatból a 4. helyen végeztünk. Azóta folyamatos a florballélet Pakson, több-kevesebb sikerrel végzünk a bajnokságban. A tavalyi szezonban már megkezdődött a munka az utánpótlás kiépítésében, és sikernek könyvelhetjük el, hogy az idei U16-os bajnokságban 12+1 játékost neveztünk.A felnőtt csapat idén az OB I/B - versenysorozat résztvevője. Ez a négy bajnoki osztály második vonala. Ebben a bajnokságban 17 játékost neveztünk. Edzéseinket a Deák Ferenc Általános Iskolában, illetve Bölcskén, a helyi iskola tornatermében tartjuk. A hazai rendezésű bajnoki mérkőzéseket Dunaújvárosban játsszuk. Ebben az évben elindult az egyesület weblapja, ahol figyelemmel kísérhető egyesületünk tevékenysége: www.paksifloorball.huBővebb tájékoztatás:                       Feicht László                       70/311-91-06                    ÍJÁSZAT  Az íjászat kezdetét nem tudhatjuk, az viszont bizonyos, hogy a barlangrajzokon már mint eszköz szerepel az íj.Mondhatjuk tehát, hogy ez a látszólag egyszerű tárgy egykorú a vadászó, harcoló emberrel.Időszámításunk előtt 25000 évvel használták a mindennapokban, és egyúttal feltételezhetjük, hogy játszottak is vele.Innét a versengés már csak kis ugrás lehetett, így az egyik legrégebbi sportágról beszélhetünk.Ugorva az időben, minden kornak és a kialakuló nemzeteknek meg voltak a sajátos íjtípusai és a jellemző harcmodora.Csak említés szinten ki ne ismerné ezeket a neveket:II. Ramses, Marathon, Nagy Sándor, Hannibal, A római hadsereg, Attila a hun, Dzsingisz kán.Tell Vilmos és Robin Hood, vagy VIII. Henrik, aki 220 méterről talált a cél közepébe, így kérkedve a Francia Király előtt. „A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!” „A magyarok nyilaitól ments meg minket Uram!” Bulcsu vezér hadjáratait a mai napig oktatják a hadi iskolákban. Abban az időben a nyílvesszőt, amit egész Európa rettegett, még CELŐKÉ-nek hívták. Jól érzékelhető, hogy az íjászat milyen mélyen beleivódott a magyarság mindennapjaiba. A XIX. századig jellemzően mint harci eszköz van jelen, egészen az első olimpiáig, ahol a hölgyek is versenyezhettek. 1972 óta ismét versenyszám az íjászat. Sokat változó és fejlődő sportágról van tehát szó, ami nem nélkülözheti az embert magát és annak szellemét.  Védőszentünk: Szent Sebestyén, ki 376 AD óta vigyázza nyilaink és bátorítja szívünk.  JUDO  A judo az egyik legkiválóbb személyiségformáló sport. Amellett, hogy az egész testet átmozgatja számos olyan tulajdonság (kitartás, küzdeni tudás, fair play) kialakításában segít, melyekből egész életünk során profitálhatunk.A helyes eséstechnika kialakítása segít megelőzni a különböző baleseteket a mindennapi életben.Kovács Antal olimpiai és világbajnok, valamint Braun Ákos világ- és európa-bajnok példája bizonyítja, hogy egy híres judos nemcsak a tatamin lehet eredményes, hanem a civil életben is tökéletesen meg tudja állni a helyét. Nem lehet mindenkiből világbajnok, habár az élsport és akár az egyetemi tanulmányok is sikeresen összehangolhatóak és kiegészítik egymást. Aki csak hobbi szinten szeretné űzni annak is tökéletes elfoglaltság. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy szívesen kipróbálná ezt a nagyszerű, sokoldalú küzdősportot, jelentkezzen az alábbi edzőknél:           Dobai László 20/584-2203           Kanczler István 20/939-7408        KAJAK-KENU  Az Atomerőmű  Sportegyesület fennállásának kezdete óta működő Kajak-Kenu Szakosztály nagyon sok fiatal számára biztosít sportolási lehetőséget. A kajak-kenu sportot csodálatos környezete, a Duna vadregényes szépsége, a sporttevékenységek változatossága, a versenyzési lehetőség és nem utolsó sorban a szép sporteredmények elérésének lehetősége teszi vonzóvá a paksi gyerekek számára. A múltban elért kiemelkedő sporteredmények (Országos-bajnoki, Világbajnoki, Európa-bajnoki címek, Olimpia bajnoki helyezések) példaértékként szolgálnak a fiatalok számára. A versenyzés mellett egész évben rengeteg különféle izgalmas programon vehetnek részt a szakosztályunk tagjai (vízitúrák, kirándulások, sí-tábor, stb.). A kajak és kenu oktatása mellett nagy figyelmet fordít az úszástudás megfelelő szintű elsajátítására is a szakosztály szakmai stábja. Aki szereti a változatos sportolást és szereti a kihívásokat azelőtt nyitva áll az ország legszebb és legmodernebb csónakházának kapuja.   ATOMERŐMŰ  SE KYOKUSHIN KARATE SZAKCSOPORTJA  Edzések helye: II Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermeEdzések időpontja: Hétfő, Szerda, Péntek : 18:00-20:30-igJelentkezni lehet a fenti helyen és napokon: 19-20 óra között.  ATOMERŐMŰ  SE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY  A foci egy játék, méghozzá a legnézettebb játék a világon!Az ASE Labdarúgó  Szakosztály edzői a legfontosabb célnak azt tartják, hogy egészséges és pozitív mentalítású fiatalokat neveljenek a társadalom számára, megszerettessék a sportot velük és azon belül a labdarúgást.  Jelenleg, az ASE labdarúgó szakosztálya 140 igazolt labdarúgóval rendelkezik. 1999-től csak Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály létezik az egyesületnél.A legkisebbtől a legnagyobb korosztályig csapataink részt vesznek a korosztályos bajnokságokban, sokat utazva, rengeteg új élménnyel gazdagodva, sok sportbaráttal találkozva, hétről-hétre jó eredményeket elérve folyamatosan fejlődnek.Nem is olyan régen Buzás Attila, Vayer Gábor, Éger László, Ambrus Sándor az ASE pályán rúgták az utánpótlás csapatokban a labdát és előbb-utóbb az ország jegyzett NBI-es felnőtt csapataihoz kerültek.Jelenleg az NBI-es fiatalok között is vannak olyanok, akik az ASE színekben kezdték a labdarúgást és több éven keresztül az ASE-nál játszottak.Az egyesület csapatai az utóbbi években érmes helyeken végeztek a különböző  bajnokságokban. Ez azért is fantasztikus, mert az Atomerőmű  Sportegyesület a fiatal egyesületek közé tartozik, szeptemberben lesz 30 éves. Ha te is szeretnél rengeteg élménnyel gazdagabb lenni, de ugyanakkor a labdarúgás fortélyaival és szépségeivel hajlandó lennél megismerkedni közelebbről, akkor jelentkezzél az Atomerőmű Sportegyesület sportpályáján, ahol minden délután 17.00 órától edzések vannak.Gyere, Te is tartozzál az Atomerőmű Sportegyesülethez, legyél Te a következő  NBI-es válogatott labdarúgó.  PSE LABDARÚGÁS  A paksi labdarúgást szeretők 1952. november 28-án megalakították a Paksi Kinizsi Sportkört. Azonban már korábban is aktív labdarúgás folyt a városban, hiszen erről az első írásos emlék 1912. augusztus 4-ről maradt fenn, amikor egy paksi diákcsapat játszott a bölcskei diákokkal.1954-1964 között a labdarúgók a megyei bajnokság élmezőnyében szerepeltek. A 60-as években már foglalkoztak helyi utánpótlással is, mely a későbbiekben megalapozta a 70-es évek felnőtt csapatát.1966-ban felavatták az új füves pályát és az 500 nézőt befogadó fedett lelátót.A csapat folyamatosan lépett előre, egyre magasabb osztályokban szerepelt. Az igazi áttörés 2006-ban következett be, amikor a PAKSI SE megnyerte a bajnokságot az NB II. Nyugati csoportjában, és ezzel felkerült az élmezőnybe. Ekkor a felnőtt csapat felvette a PAKSI FC nevet.Az eltelt három évben sikerült bennmaradni az NB I-ben, minden alkalommal a 11. helyen végezve. Olyan játékosok igazoltak a klubhoz, mint például Éger László, Tököli Attila, Lisztes Krisztián, akik méltó példaképei lehetnek a fiatal focistapalántáknak. A PAKSI SE Labdarúgó Szakosztálya várja azokat a fiúkat, akik szeretnének komolyan foglalkozni a labdarúgással.  NÉPTÁNC TŰZVIRÁG TÁNCEGYÜTTES  A Tűzvirág Táncegyüttes 1980. óta működik Paks városában.Az együttes számos előadást tart Pakson és más magyar városokban. Felléptek többek között a Magyar Állami Operaházban, a Nemzeti Színházban, a Kongresszusi Központban.Bejárták szinte egész Európát, de jártak már Ázsiában és az afrikai kontinensen is.Több neves hazai és külföldi televíziós társasággal forgattak (MTV, RTL, TV2; ZDF, RAI).Közel 8 órányi repertoárjukban nemcsak a magyar nyelvterület táncai találhatók meg, hanem a világ szinte minden tájáról érkezett már vendégkoreográfus az együtteshez.Hazai koreográfusok: pl.: Román Sándor (az ExperiDance vezetője), Horváth Zsófia (Honvéd Táncszínház cigány-specialistája), Vári Bertalan (PresiDance vezetője), Ónodi Béla (Magyar Táncművészeti Főiskola pedagógusa)Külföldi koreográfusok:pl.: Dara O’Shea (RiverDance szólistája), Therese Laurant (Holland Táncszínház koreográfusa), Ahmet Demirbag (Török Táncakadémia Vezetője), Kadri Sonuk ( Holland Táncszínház szólistája, tánckarvezetője)Az együttes munkája és bemutatói során számos nagy tekintélyű művésszel dolgozott, dolgozik együtt: pl. Herencsár Viktória (NIVÓ-díjas cimbalomművész, a Cimbalmosok Világszövetségének Elnöke, a Magyar Állami Operaház tagja), Hollókői Lajos (a Hegedős Zenekar vezetője, a Magyar Táncház - találkozó Igazgatója), Rékasi Károly, színművész, Antal Imre (†), Ferdinand van Altena († - a Holland Táncszínház Igazgatója), Szvorák Katalin,  Benkó Dixieland Band.Az együttes hazánkban és külföldön is számos kitüntetést és elismerést szerzett.A város PRO URBE díjjal, a Paksi Atomerőmű Zrt. HELIOS díjjal, a Tolna Megyei Önkormányzat Babits Mihály-díjjal, a Vállalkozók Országos Szövetsége PRÍMA díjjal, Tolna megyei civil szervezetek „A Tolna megyei művészetért” plakettel jutalmazták az együttes színvonalas tevékenységét.Külföldi nemzetközi fesztiválok résztvevőjeként szinte minden alkalommal I. helyezést értek el. Ezek emlékeként múzeumnyi serleg és kupa birtokosa az együttes. Az együttes fontosnak tartja, hogy az általa képviselt értékrendet, a magyar tánckultúrát megismertesse a fiatalokkal.Paks város óvodáiban és iskoláiban is oktatják a gyermekeket a magyar néptánc kultúra alapjaira. A Tűzvirág Táncegyüttesbe 6 éves kortól várják az gyermekeket, az oktatás négy korcsoportban folyik.Az együttes tavaszi gálaműsorában már a legkisebbek is önállóan mutatják be az év folyamán elsajátított koreográfiát. Aki szeretne a Tűzvirág Táncegyüttesben táncolni, bővebb felvilágosítást kaphat a Városi Művelődési Központban, az együttes irodájában a következő időpontokban: 2009. szeptember 8-9-10-én (Kedd – szerda - csütörtök): 15 -18 óráig Információ: Kövesdiné Juhász Mónika: 30-916-7058  NŐI KOSÁRLABDA  Lányok gyertek hozzánk kosarazni, ismerjétek meg a kosárlabda rejtelmeit, várunk benneteket! A kosárlabda városunkban népszerű sportág. Paks valamennyi iskolájából, valamint a városkörnyék iskoláiból járnak edzéseinkre a gyerekek. Heti 3-4 alkalommal biztosítunk lehetőséget a mozgásra a 2. osztályos gyerekektől egészen a felnőtt korosztályig. Utánpótlás korosztályunk versenyeztetését tornarendszerben oldjuk meg, valamint egy csapatunk szerepel az NB II-es bajnokságban.  Edzéseink időpontjáról és helyszínéről Hangyási Eszter vezetőedzőnél lehet érdeklődni a 20/395-4919-es telefonszámon. Tartozz közénk, próbáld ki Önmagad!  ÖKÖLVÍVÁS  A paksi ökölvívást a PSE megalakulását követő 14. évben, 1966-ban Takács Gyula hozta létre. Első felnőtt versenyzője, a jelenleg is edzőként dolgozó Feil Ádám volt.Önvédelmet, illetve versenysportot tanuló fiatalok látogatják edzéseinket.Fizikai terhelés, technikai és taktikai oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a helyes életmód, illetve a sportolói magatartás normáinak betartására.Büszkén mondhatjuk, hogy számtalan korosztályos és felnőtt magyar bajnokot neveltünk. Olimpikonokat, világbajnoki és Európa bajnoki résztvevőket adott a PSE a magyar ökölvívásnak. Erős Lajos, Bognár László, Kalocsai Zoltán vitte Paks hírnevét a világban. Nálunk nevelkedett és itt ismerkedett meg az ökölvívás szépségeivel ifj. Balzsay Károly is.Edzőink is sokat tettek a paksi és a magyar ökölvívásért. Id. Balzsay Károly szövetségi kapitányként is dolgozott, míg Kajtár László, jelenlegi vezetőedző három alkalommal érdemelte ki Magyarország legjobb utánpótlás-nevelő edzője címet. Jó edzői hírnevünket hivatott betölteni Szakály Sándor is, aki fiatalos lendületével népszerű a feltörekvő ökölvívó palánták között. A PAKSI SE ÖKÖLVÍVÓ Szakosztálya várja azokat a fiúkat és lányokat, akik szeretnének kesztyűt ragadni és megismerkedni egy küzdősporttal.  RITMIKUS GIMNASZTIKA     A szakosztályban a munka 1986. március 1-jén kezdődött, amikor Farkas Gabriella edző és Gulyás Gabriella balett-oktató megkezdte munkáját.     Első sikerünket 1986. júniusában értük el, amikor Hermesz Anita az országos diákolimpián szalaggyakorlatokban első helyezést ért el.  Legjobb versenyzőink: Hermesz Anita, Falusi Lívia, Saáry Ágnes, Istók Orsolya. 1989-ben Hermesz Anitát és Saáry Ágnest beválogatták a válogatott kéziszer csapatba. 1990-ben az EB-n 5. helyezést értek el. Hermesz Anita 1992-ben és 1993-ban az EB-n 3. helyezést elért csapat tagja volt.    A 90-es években a legsikeresebb versenyzőnk a fiatalabb korosztályban Nikl Aranka volt, aki a mesterfokú bajnokságon is indult és külföldi versenyen is részt vett.    A szakosztály napjainkban két saját nevelésű edzővel működik, a vezetőedző: Falusi Lívia, edző: Hermesz Anita.   A PAKSI SE Ritmikus Gimnasztika Szakosztálya várja azokat a fiatal lányokat, akik szeretnének nőies mozgást választani.  SAKK  Az ASE sakkszakosztálya nem csak az NBI, NBI/B-ben jól szereplő csapatairól, kiváló  sakkozóiról ismert, hanem arról is, hogy az ország legjobb utánpótlás-nevelő szakosztálya hosszú évek óta.Kiváló  sakkedzők - Hazai László, Csom István, Vidéki Sándor, Molnár Béla - eredményes munkájának köszönhetően olyan korosztályos világbajnokok nőttek fel, mint Ács Péter, Berkes Ferenc, Fodor Tamás, akik már a magyar válogatott tagjaiként is sok sikert értek el olimpiákon, EB-n, VB-n. Számos országos bajnoki címmel büszkélkedhet a szakosztály, de egyúttal sakktörténelmet is írt, amikor az évenként megrendezett rangos országos ifjúsági csapatbajnokságot tavaly tizedszer is megnyerte. A sakkozás megismerésére, ennek a szép szellemi játéknak az elsajátítására Pakson a Sakk-klubban nyílik lehetőség, ahol gyakorlott és képzett edzők várják a kezdőket, de a haladókat is. A Sakk-klub a Gesztenyés úton az ASE Konditerem emeletén található. Várjuk a sakkozni vágyókat!  TÁJFUTÁS   Városunkban 1970-ben, immár 39 esztendeje, hogy a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban Mittler József tanár úr a természetjárás mellett elkezdett foglalkozni a tájfutással, majd 1975-ben került be a Paksi Sportegyesület égisze alá. Nagy előrelépés 1973-ban történt, amikor az első tájfutó térkép elkészült az imsósi erdőről. Ezt a helyet 1981-től már a „megyei tájfutás fellegváraként” emlegeti a sportújságírás.A városban a tájfutás egyre népszerűbb: a 39 év alatt közel 1500 gyermek ismerkedett meg a sportággal. A Szakosztály legnagyobb eredménye, hogy az országos középiskolai bajnokságokon szerzett második helyezése alapján Tuba Csilla az Ifjúsági Válogatottal Bulgáriában, a Rogyina Kupán képviselte hazánk és szűkebb pátriája színeit.A Tolna megyei Testnevelési és Sporthivatal által alapított, sportáganként évente kiadásra kerülő Tolna Megye Legjobb Tájfutója címet már tíz éve paksi tájfutók hozhatják el. A PAKSI SE TÁJFUTÓ Szakosztálya várja azokat a fiúkat és lányokat, akik szeretnék kipróbálni és akár versenyszerűen űzni ezt a természetbarát sportágat.  TEKE  Hazánkban a tekézés mindig nagyon népszerű sport volt. A világbajnokságokon és más világeseményeken sportolóink rendre a dobogón álltak, igen sokszor annak legfelső fokán.A tekesport legjelentősebb magyar alakjai a kilencszeres világbajnok Csányi Béla és a nyolcszoros világbajnok Kovácsné Grampsch Ágota.A játék lényege, hogy egy 2,8 kg-os golyót kell elgurítani 19,5 m-re, ahol 9 bábú van felállítva rombusz alakban. A cél: minél több fát döntsön el az elgurított golyó.A verseny két részből áll: a gurítások felénél minden gurítás után  újra felállítják mind a 9 bábút, ezt hívják „telizésnek”. A másik részben csak akkor kerül mind a 9 bábú felállításra, ha már valamennyit sikerült ledönteni, ez a „tarolás”. A gurítások száma versenyfajtánként változó (40 és 120 között).Nagyon érdekes, jó állóképességet – fizikai, idegi –, továbbá jó koncentráló készséget igénylő játék. Csapatban, párosban és egyéniben is rendeznek bajnokságokat.A tekéhez hasonló játék már az ókori Egyiptomban is létezett, a legkorábbi leletet 7000 éve egy piramis maradványai között találták. A korai középkorban vallási szertartások részeként is említenek egy tekejátékot. Magyarországon már a középkorban ismertek különböző tekejátékokat. Elsősorban falusi kocsmák mellett építettek döngölt agyagú pályákat, ahol kis golyóval, eltérő számú bábura, különböző szabályok szerint gurítottak. A sport-szerű tekézés a 19. sz. végén alakult ki.Pakson 1988-ban a tekéző megépítésével jött létre az igény, hogy az akkori technikai színvonalnak megfelelően, kulturált körülmények között lehessen űzni ezt a sportágat.  Napjainkban egy az 50-60 fős szakcsoport űzi ezt a sportágat. A nagy érdeklődésre való tekintettel 1998-ban indult be a Városi Bajnokság, melynek kiírása, lebonyolítása, szervezése a szakcsoport feladata. A Városi Bajnokságban 2 csoportban, feljutásos rendszerben zajlanak a versenyek.  TENISZ  A Paksi SE Tenisz Szakosztálya közel 30 éves.  Megyei országos bajnokságban indultunk 1981-ben, akkor még csak idegen bitumenes pályákkal. A jelenlegi tenisztelep a salakos pályáival 1983-ra alakult ki, miközben szép lassan beindult a rendszeres utánpótlás és ifjúsági képzés. 1984-es évben már a klasszikus összetételű szakosztályként működtünk, tehát; Utánpótlás nevelésOrszágos csapatbajnokságban való részvétel,Ifjúsági versenyeztetésAmatőrök Legnagyobb sikerünket 1988-ban értük el, akkor a felnőtt férfi csapat az OB 1-ben szerepelt. Jelenleg OB 2-ben szerepel csapatunk.  Legjobbjaink között vannak országos bajnokok, (Klopcsik Dia, Fábián Ágnes) éljátékosok, (Dávid Antal, Barta Attila) 2006-ban megépült a téli szezonban is használható csarnokunk, így edzéseink folyamatosak, éves szinten tervezhetők. Pakson közel 150 ember teniszezik heti rendszerességgel.  A PAKSI SE Tenisz Szakosztálya várja azokat a fiúkat és lányokat, akik szeretnének teniszütőt ragadni és szép környezetben, mozgással tölteni a szabadidőt.  TWIRLING  A PAKSI TWIRLING ÉS BOTFORGATÓ KULTURÁLIS ÉS SPORT EGYESÜLET BEMUTATÁSA      A Paksi Twirling és Botforgató Kulturális és Sport Egyesület 2000 év őszén alakult Margaréta Mazsorett Csoport névvel, Kalmár Lívia vezetésével. 2004 őszétől a csoport elsősorban twirling sporttal foglalkozik, így a munkába további edzők is bekapcsolódtak. A gimnasztikai testtechnika oktatását Falusi Lívia, a bottechnikai edzéseket Kalmár Lívia vezeti, munkájukat Meczker Bettina és Sólya Erzsébet edzők segítik. Jelenleg 25 fő 5-17 év közötti fiatal vesz részt a foglalkozásokon.      A sportegyesület munkájának alapja az összehangolt, fegyelmezett közös tevékenység, ennek nevelő hatását különösen ezekben a korcsoportokban igen fontosnak tartják. Céljuk a harmonikus mozgás kialakítása, a fizikai erőnlét – és ízületi mozgékonyság fejlesztése, illetve látványos produkciók létrehozása, amelyek a különböző események színvonalát emelik, színesítik, de akár önálló műsorszámként is bemutathatók.  Mi a twirling?      A twirling olyan sport, ahol a bot – sporteszköz –  a testen és a test körül forog, közben gimnasztikai gyakorlatokat végez a versenyző. A repertoárban magas dobások és fergeteges botforgatási elemek vannak.      E sportágban Európa- és Világbajnokságokat is rendeznek már több évtizede a nyugati világban, amelyeken az elmúlt években már a Sportegyesület versenyzői szép eredménnyel szerepeltek (Olaszország, Franciaország, Németország, Hollandia). Közép és Kelet Európában most kezd terjedni a twirling. A versenyeken kötelező és szabadon választott elemekből összeállított kűrökkel, egyéni, páros és csoportos versenyszámokban lehet részt venni három korcsoportban.Természetesen a lányokon kívül lehetőség van a fiúk részvétele is a sportágban.      A twirling sport oktatása, mint paksi kezdeményezés egyedülálló a megyében.  Érdeklődni személyesen vagy telefonon Kalmár Líviánál a 06 (20) 569-3757 számon, vagy Meczker Bettinánál a helyszínen lehet.  ÚSZÁS Az egyik legkedveltebb sport, gyermekek számára gyakran ajánlott. Nem ritkán az orvos javasolja. Magyarország sporthagyományokban gazdag kultúrájának egyik alappillére az úszósport. Gondoljunk csak a nagy nevekre Hajós Alfrédtól, Egerszegi Krisztináig,  hosszú a sor, de ne felejtsük el a vízilabdázókat se, akik hét olimpiáról jöttek haza bajnokként.Miért jó  az úszás?Több szempontból is igen kedvező hatással van a fejlődő gyermekre ez a sport.  Első és legfontosabb szempont, hogy az izmokra és csontokra gyakorolt hatása nagyon kiegyensúlyozott. Az ízületek terhelése szinte elhanyagolható a "szárazföldi" sportokhoz képest. Gondoljunk csak arra, hogy nincsenek hirtelen nagy erőbehatások, esések, ütések. A sportsérülések valószínűsége, a többi sportághoz viszonyítva nagyon kicsi, leszámítva persze a sakkot. Az izmok és csontozat kedvező gyermekkori fejlődésének kulcsszerepe van az időskori csontritkulás és más mozgásszervi betegségek megelőzésében! Fontos az is, hogy az izmok közül szinte mindegyik részt vesz a mozgásban, ezért nagyon egyenletes az igénybevétel. Ezek alapján kifejezetten ajánlott mellkas fejlődési zavarok, gerincferdülés esetében.Második szempont a légzés javítása. Úszás során nagy a szervezet oxigénigénye. Ennek következtében az állandó fokozott légzés miatt, hosszútávon nő a tüdő befogadóképessége, teljesítőképessége.Az egyenletes és kíméletes terhelés mellett nagy energiafelhasználással járó  sport az úszás, így kifejezetten jó a túlsúlyos gyerekek számára is.Mikor kezdjen úszni a gyerek?Általánosságban nagyon fontoljuk meg, mikor kezdje a gyerek és milyen intenzitással a sportot. A kicsik korai túlerőltetésének leginkább lelki következményei lehetnek, hiszen szervezetük a fizikai terhelést nagyon jól tűri. Gyermekeinknek elsősorban testmozgásra, játékra és szórakozásra van szükségük, nem pedig a tűréshatárig fokozott edzésre! Tehát kezdjék minél korábban, de ügyeljünk arra is, hogy jó társaságban, barátok közt, jó edző/pedagógus vezetésével sportoljon a gyermek. Hol jelentkezhetünk úszásra?A paksi Tanuszodában Paksi Úszó Club-nál, ahol Adorján György foglakozik a gyerekekkel, hetente 2 edzésen.  VITORLÁZÁS  A Vitorlás Szakcsoport céljai:      A rendszeres testedzés, sportolás a vitorlázás lehetőségének szervezett formában történő biztosítása.     A sportág mindhárom ágának, a versenyvitorlázás, a túravitorlázás és kedvtelési célú szabadidő vitorlázás szervezett formában történő művelése, népszerűsítése.     Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az Atomerőmű Sportegyesület és a Szakcsoport méltó képviselete a Villamosenergia-ipari Vitorlás Találkozókon és az egyéb versenyeken. Jelenleg mintegy 300 fő részére biztosít az egyesület lehetőséget a rendszeres sportoláshoz a vitorlázás szerelmeseinek. Az egyesület tevékenységének népszerűsége folyamatosan bővül. A Szakcsoport eszközparkja ennek megfelelően az utóbbi években nagyarányú fejlődésen ment keresztül, üzemeltetésünkben van 16 db nagyhajó, melyek átlag életkora a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően 5 évre tehető, 10 db versenykalóz, 6 db túrakalóz, 3 db motoros, melyek a Koloska Marina kikötőben állnak a tagok részére. A túrázás elősegítésére a hajókhoz a BH Zrt. túraháromszög biztosított.A Pakstól 25 km-re található Fadd-Dombori Pihenőtelep, a Dunai holtág ad otthont, immár 20 éve, az egyesület legifjabb nemzedékének.  Az utánpótlás neveléséhez az egyesület itt üzemelteti optimist, laser, sikló, kadett hajóparkját és nem utolsó sorban a jolle 15 típusú zászlóshajót, és itt tartja edzéseit heti rendszerességgel.A Domboriban elvégzett folyamatos edzésmunkának köszönhetően 2009-től már olimpiai hajóosztályban is indul ASE versenyző. Minden év júniusában korosztályos gyerektáborokat szervezünk a kisebbeknek Domboriban, aki néhány év után Balatonfüreden folytathatják a felkészülést a versenyzői tapasztalat, ill. a vitorlás kishajó vezetői engedély megszerezése érdekében. Ha szeretnél vitorlázni szeretettel várunk szünidei gyermektáborunkban!Jó  szelet!További információ:Stadler Csaba20/96-555-01utánpótlás osztálykapitány

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../img/hirek_2.gif) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
2004/2005. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek HÍROLVASÓ

2004/2005. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek

2005.01.01, 13:51 Kosárlabda

ALAPSZAKASZ - 2004/2005.DátumNapNB ICsapatEredmény2004. október 24.   vasárnap 18:00 ASE - MAFC Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 94-64 2004. október 30. szombat 18:00 DOMBÓVÁR - ASE Kosárlabda.com Online oldalán Tolnai Népújság Online oldalán 67-93 2004. november 6. szombat 18:00 ASE - ZTE Kosárlabda.com Online oldalán Tolnai Népújság Online oldalán 81-63 2004. november 14. vasárnap 18:00 UNIVER - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 87-85 2004. november 20. szombat 17:00 ASE - KÖRMEND Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 77-65 2004. november 27. szombat 18:00 ASE - ALBACOMP Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 73-67 2004. december 4. szombat 18:00 EGER - ASE Kosárlabda.com Online oldalán 67-101 2004. december 9. csütörtök 18:00 SZOLNOK - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 85-82 2004. december 18. szombat 18:00 ASE - PÉCS Nemzeti Sport online oldalán 83-61 2005. január 8. szombat 18:00 ASE - NY.HÁZA Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 94-68 2005. január 15. szombat 18:00 FALCO - ASE Nemzeti Sport online oldalán Kosárlabda.com - Statisztika Tolnai Népújság online oldalán 85-96 2005. január 22. szombat 18:00 ASE - DEBRECEN Nemzeti Sport online oldalán Tolnai Népújság online oldalán 82-62 2005. január 29. szombat 18:00 KAPOSVÁR - ASE 85-86 2005. február 5. szombat 18:00 MAFC - ASE Tolnai Népújság online oldalán 63–104 2005. február 12. szombat 18:00 ASE - DOMBÓVÁR Tolnai Népújság online oldalán 98 -68 2005. február 19. szombat 18:00 ZTE - ASE Tolnai Népújság online oldalán 78 - 101 2005. február 26. szombat 17:30 ASE - UNIVER Tolnai Népújság online oldalán 82–79 2005. március 5. szombat 18:00 KÖRMEND - ASE Tolnai Népújság online oldalán 76 - 87 2005. március 12. szombat 18:00 ALBACOMP - ASE Tolnai Népújság online oldalán 100 - 80 2005. március 16. szerda 18:00 ASE - EGER Tolnai Népújság online oldalán 78 - 73 2005. március 26. szombat 18:00 PÉCS - ASE Tolnai Népújság online oldalán 83–74 2005. március 30. szerda 18:00 ASE - SZOLNOK Tolnai Népújság online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 87–46 2005. április 2. szombat 18:00 NY.HÁZA - ASE Tolnai Népújság online oldalán 82–84 2005. április 6. szerda 18:00 DEBRECEN - ASE Tolnai Népújság online oldalán 69–51 2005. április 9. szombat 18:00 ASE - FALCO Sportfórum online oldalán 89–60 2005. április 12.   ASE - DEBRECEN77–592005. április 16.   Debreceni Vadkakasok - ASE60-522005. április 19. kedd18:00 ASE - KAPOSVÁR Tolnai Népújság online oldalán 82–71 Csapat fényképe: Férfi kosárlabda-NB I. alapszakaszának végeredménye H.Csapatokm gy v pk p 1. Atomerőmű SE 26 21 5 2143-1807 47 2. Debreceni Vadkakasok 26 20 6 2111-1809 46 3. Albacomp 26 20 6 2484-2132 46 4. Univer KSE Kecskemét 26 19 7 2214-1986 45 5. PVSK-Pécs EXPO 26 19 7 2161-2042 45 6. Szolnoki Olaj KK 26 18 8 2081-2023 44 7. Falco-Swietelsky 26 13 13 2170-2139 39 8. Kaposvári KK 26 12 14 2110-2038 38 9. Marc-Körmend 26 12 14 1996-1974 38 10. ZTE KK 26 8 18 1953-2135 34 11. Marso-Carmo Suzuki NYKK 26 7 19 1904-2149 33 12. Gunaras KC Dombóvár 26 6 20 1951-2271 32 13. MAFC-Újbuda 26 4 22 1881-2221 30 14. Fenstherm-Vitai Eger* 26 3 23 1360-1793 29 *November 10-e óta az Eger valamennyi mérkőzését 0-20-szal igazolták. Idei mérkőzések: Kosárlabda.com Online oldalán    Rövid hírek - NB I. - 2004/2005. ASE -KAPOSVÁR -> 82–71 / 2005.04.19.Alapszakasz-győztes lett a Paks kosárcsapataA férfi kosárlabda bajnokság alapszakaszának utolsó mérkozésén az Atomerőmű SE április 19-én a Kaposvár gárdáját fogadta a Gesztenyés úton. NB I, 26. forduló:Atomerőmű – Kaposvári KK 82–71 (28–14, 20–26, 20–14, 14–17).Paks, 1100 nézo. V: dr. Vígh, Ádám.ASE: MÉSZÁROS (8), MONROE (17/3), Kiss Zs. (8/6), MÉLICIE (15), Czigler (11). Csere: Pavlik (6), Smith (8), Sitku (9/3). Edzo: Zsoldos András.Kaposvár: Strnad (–), MOSELEY (18/3), Dénes (7), Kunc (6), Trepák (7). Csere: Szőke (–), WYLIE (18/6), PRINC (15/9), Filipovics (–). Edzo: Kmézics Zorán.Az eredmény alakulása: 4. perc: 9–8, 9. p.: 23–14, 15. p.: 34–29, 18. p.: 43–35, 22. p.: 52–40, 28. p.: 63–45, 32. p.: 71–59, 38. p.: 76–69.Kipontozódott: Dénes (30.), Mélicie (37.). Tolnai Népújság online oldalán .... Origo online oldalán ....  Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó/05.04.16.Debreceni Vadkakasok - Atomerőmű SE 60-52 (6-14, 18-16, 16-10, 20-12)Debrecen, 2000 nézo. V: Szabó Gy., Vígh DEBRECEN: Anzulovic 12, Lee 3, Tóth G. 3/3, Szendrei 2, BUKVA 16/3. Cs: Lóránt 2, Toya 9/3, Trummer, HORVAT 13/6. Edzo: Robert Reid Atomerőmű Mészáros 4, MONROE 15/3, Kiss Zs. 3/3, Mélicie 5, Czigler. Cs: Pavlík 11/3, Sitku 9/3, Smith 5. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 4. p.: 0-7. 9. p.: 4-11. 12. p.: 12-16. 16. p.: 18-28. 19. p.: 22-30. 24. p.: 31-32. 26. p.: 35-32. 33. p.: 48-43. 37. p.: 54-47 Kipontozódott: Szendrei (39. p.) Továbbjutott: az Atomerőmű (129-119-es összesítéssel)Nemzeti Sport online oldalán .... - Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - DEBRECEN -> 77–59 / 2005.04.12.Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzésAtomerőmű SE - Vadkakasok 77-59 (12-13, 14-12, 34-15, 17-19)Sportfórum online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - FALCO -> 89–60 / 2005.04.09.Atomerőmű–Falco KC Szombathely 89–60 (27–18, 16–16, 22–10, 24–16).Paks, 1100 nézo. V: Ádám, Bognár.ASE: MÉSZÁROS (8), MONROE (20/3), Kiss Zs. (8/3), Mélicie (10), Czigler (14). Csere: Sitku (5/3), PAVLIK (21/15), Lorincz (3/3), Dohar (–), Jilling L. (–). Edzo: Zsoldos András.Falco: Henrik (4/3), GRÁCZER (14/3), PANKÁR (15/6), Reed (7), Crouse (8/3). Csere: Horváth B. (–), Feigl (3), Mándity (–), Borszéki (5/3), Váradi K. (4). Edzo: Váradi Attila.Az eredmény alakulása: 4. perc: 16–2, 9. p.: 24–13, 13. p.: 35–21, 17. p.: 39–27, 24. p.: 51–38, 28. p.: 63–42, 35. p.: 75–48, 39.: 87–55.Kipontozódott: Mélicie a 34. percben.Sportfórum online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán ....  DEBRECEN - ASE -> 69–51 / 2005.04.06.Debreceni Vadkakasok–Atomerőmű 69–51 (20–20, 22–8, 10–13, 17–10). Debrecen, 2200 nézo. V: Földházi, Benczúr.Debrecen: Lee (16/6), TOYA (13/3), Horvat (9), Szendrei (–), Bukva (9/3). Csere: Lóránt (6), Tóth G. (8/3), Thomson (4), Trummer (3/3), Simon (1). Edzo: Robert Reid.ASE: Mészáros Z. (3), MONROE (18/3), Smith (2), Melicie (7), Czigler (10). Csere: Sitku (1), Pavlik (4), Kiss Zs. (6/6), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 8–12, 16. p.: 32–24, 27. p.: 44–39, 34. p.: 57–41.Tolnai Népújság online oldalán ....  NYÍREGYHÁZA - ASE -> 82–84 / 2005.04.02.Nyíregyháza–Atomerőmű 82–84 (18–20, 24–18, 17–25, 23–21).Nyíregyháza, 700 nézo. V: Bognár, Jobbágy.Nyíregyháza: STAKIC (18/3), Maljkovics (14/6), PAVLOVICS (24/6), SCOTT (18/3), Livajics (3). Csere: Adorján (–), Zsoldos (2), Zácói (3). Edzo: Merim Mehme-dovics.ASE: MÉSZÁROS Z. (7/3), MONROE (21/3), Smith (11), Mélicie (8), Czigler (19). Csere: Pavlik (7), Sitku (11/3), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 6–13, 15. p.: 30–27, 25. p.: 46–51, 35. p.: 68–74.Kipontozódott: Maljkovics (24.), Livajics (25.), Pavlovics (39.), Monroe (39.).Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - SZOLNOKI OLAJ -> 87–46 / 2005.03.30.Atomerőmű–Szolnoki Olaj 87–46 (18–12, 20–10, 32–11, 17–13).Paks, 1200 nézo. V: dr. Vígh, dr. Páli.ASE: Mészáros (10/6), MONROE (25/9), Smith (8), MÉLICIE (8), Czigler (9). Csere: PAVLIK (9/3), SITKU (13/6), Kiss Zs. (–), Lorincz (–), Dohar (5/3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Szolnok: THOMAS (10), Cziczás (–), Alekszics (6), STROUD (8/3), Frana (6). Csere: Majoros (7/3), Szarvas (3/3), Fülöp (2), Dávid (4), Balogh (–). Edzo: Pór Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–3, 8. p.: 14–5, 16. p.: 28–18, 26. p.: 58–27, 33. p.: 74–35, 37. p.: 80–37.Kipontozódott: Thomas (37.)Tolnai Népújság online oldalán ....  PVSK - ASE -> 83–74 / 2005.03.26.PVSK-Pécs Expo– Atomerőmű SE 83–74 (22–15, 20–21, 22–15, 19–23).Pécs, 2200 nézo. V: dr. Valovics, Szabó Gy.PVSK: CSIRKE (7/3), Richardson (13/3), JOVA-NOVIC (9), IVKOVIC (29), HORVÁTH Z. (10). Csere: OROSZ (6), LAKATOS (7/3), Fodor M. (2), Kovács B. (–) Edzo: Fodor Péter.ASE: MÉSZÁROS (14/6), MONROE (22/3), SMITH (13), Sitku (8), Czigler (5). Csere: Mélicie (3), Kiss Zs. (–), Pavlik (9/3), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–5, 7. p.: 10–9, 13. p.: 22–21, 16. p.: 33–23, 23. p.: 44–36, 27. p.: 58–39, 33. p.: 64–51, 37. p.: 71–60.Kipontozódott: Richardson (36.), Czigler (37.), Mélicie (39.), Sitku (40.), Lakatos (40.), Smith (40.). Kizárva: Fodor M. (35.).Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - EGER -> 78–73 / 2005.03.16.Atomerőmű–Vitai Eger Fekete Sasok 78-73 (23-17, 20-21, 23-17, 12-18).Paks, 500 nézo. V: Téczely, Pestality.ASE: Mészáros (6/6), MONROE (27/3), Smith (12), Mélicie (-), SITKU (22/3). Csere: Kiss Zs. (2), Czigler (6), Pavlik (3/3), Dohar (-). Edzo: Zsoldos András.Eger: Ughy (5/3), Djokics (10/6), JOSEPH (18/6), Kraidy (8), Stulga (14). Csere: HARTVICH (14/3), Kiss K. (4). Edzo: Farkas Attila.Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-9, 13. p.: 29-22, 16. p.: 40-28, 26. p.: 59-50, 28. p.: 61-55, 36. p.: 72-70, 39. p.: 76-71.Kipontozódott: Djokics (29.), Joseph (40.). Tolnai Népújság online oldalán ....  ALBACOMP - ASE -> 100–80 / 2005.03.12.Albacomp–Atomerőmű 100–80 (31–20, 27–17, 21–22, 21–21)Székesfehérvár, 2800 nézo. V: Forrai, Földházi.Albacomp: NISAVICS (15/3), SPIVEY (26/3), Bódi (8/3), Younger (12/3), GÓBI (16/6). Csere: Gáspár (3/3), Behr (4), Wittmann (4), Bencze (12), Petrovics (–). Edzo: Farkas Sándor.ASE: Mészáros (5/3), MONROE (26/6), Smith (11/3), Ridl (8), Czigler (11). Csere: Mélicie (6), Pavlik (7/3), Kiss Zs. (2), Dohar (1), Sitku (3/3). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 19–5, 15. p.: 43–28, 25. p.: 68–45, 35. p.: 88–66.Kipontozódott: Mélicie (36.), Gáspár (38.), Smith (40.). Tolnai Népújság online oldalán ....  KÖRMEND - ASE -> 76–87 / 2005.03.05.Marc-Körmend–Atomerőmű 76–87 (19–17, 15–23, 16–26, 26–21).Körmend, 2400 nézo. V: dr. Vígh, Bognár.Körmend: Quadri (11/3), Zuniga (4), Ferencz (11/9), VIDACAK (14/3), Vavra (12/3). Csere: Kutasi (9), Grebenár (–), Érsek (–), CUBE-LA (15/6). Edzo: Zsebe Ferenc.ASE: MÉSZÁROS (5/3), MONROE (20/12), Smith (11), Ridl (6), Czigler (13). Csere: Sitku (5/3), Kiss Zs. (6/6), MÉLICIE (16), Pavlik (5/3), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–10, 15. p.: 24–29, 25. p.: 41–50, 35. p.: 62–79.Kipontozódott: Vidacak (40.)Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - UNIVER KSE -> 82–79 / 2005.02.26.Atomerőmű – Univer Kecskemét 82–79 (25–23, 11–18, 27–21, 19–17).Paks, 1200 nézo. V: Bodnár, Benczúr.ASE: MÉSZÁROS Z. (12/12), MONROE (22), Smith (6), RIDL (12/3), CZIGLER (18). Csere: Sitku (7/3), Pavlik (5/3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Kecskemét: BRADFORD (18/6), CELEJ (14/12), HORVÁTH Á. (14/6), McClandon (9), LAPOV (24/3). Csere: Mérész (-), Horváth Cs. (-). Edzo: Meszlényi Róbert.Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–5, 8. p.: 20–16, 12. p.: 26–27, 19. p.: 36–38, 25. p.: 44–51, 29. p.: 63–58, 32. p.: 66–67, 38. p.: 80–77.Kipontozódott: Sitku (35.). Tolnai Népújság online oldalán ....  ZTE - ASE -> 78–101 / 2005.02.19.ZTE KK – Atomerőmű SE 78–101 (26–21, 23–27, 12–25, 17–28).Zalaegerszeg, 500 néző. V: Váradi, Tóth.ZTE: Simon (4), KOVÁCS (17/9), Wechner (7/3), KÁMÁN (22/6), KERESZTES (21/3). Csere: Tóth (4), Kákonyi (–), Wolf (–), Baki (–). Edzo: Kiss Attila.ASE: Mészáros Z. (5/3), Monroe (14), Smith (16/3), Ridl (6), CZIGLER (43). Csere: PAVLIK (12/9), Kiss Zs. (3), Sitku (2), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 12–9, 15. p.: 33–34, 25. p.: 55–58, 35. p.: 67–83.A szurkolók Zalaegerszeg felé, a befagyott Balaton jegénTolnai Népújság online oldalán ....  ASE - DOMBÓVÁR -> 98–68 / 2005.02.12.Atomerőmű – Gunaras KC Dombóvár 98–68 (26–9, 20–21, 23–21, 29–17).Paks, 900 nézo. V: dr. Valovics, Cziffra.ASE: PAVLIK (20/12), MONROE (25/3), Kiss Zs. (3/3), SMITH (26), Ridl (8). Csere: Czigler (7), Lorincz (7/3), Verli (–), Jilling L. (2). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Dombóvár: FORBES (21/3), KRASZNAI T. (23/3), Veréb (2), Radnóti (12/6), Balogh (6/6). Csere: Szente (4), Tamás (–), Klír (–). Edzo: Bálind József.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–7, 9. p.: 21–9, 15. p.: 34–20, 18. p.: 43–22, 24. p.: 54–34, 28. p.: 65–46, 34. p.: 82–57, 38. p.: 93–63.Kipontozódott: Radnóti (36.). Tolnai Népújság online oldalán ....  MAFC - ASE -> 63–104 / 2005.02.05.MAFC-Újbuda – Atomerőmű SE 63–104 (15–19, 15–26, 13–33, 20–26). Budapest, 400 nézo. V: Szabó Gy., dr. Szakál.MAFC: SMIGIC (14/6), GREEN (19/9), Kangyal (2), Sajni (5), Kecskés (6). Csere: Balogh (2), Molnár (9/3), Tóth (6), Fisher (–), Pojbics (–). Edzo: Dinnyés Attila. Atomerőmű: Mészáros Z. (2), MONROE (20/3), SMITH (17/3), RIDL (17/9), Sitku (8/6). Csere: CZIGLER (19), Pavlik (9/3), Kiss Zs. (6/6), Dohar (6/6), Lorincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–13, 15. p.: 20–31, 25. p.: 36–57, 35. p.: 48–92. KAPOSVÁRI KK - ASE -> 85-86 / 2005.01.29.Kaposvári KK – Atomerőmű SE 85-86 (21-18, 26-17, 20-19, 18-32)Helyszín: Kaposvár, 1100 nézo.Játékvezetok: Bodnár, BenczurKAPOSVÁR: Strnad 7/3, Moseley 3/3, DÉNES 11/6, WYLIE 26/3, KUNC 28/9. Cs: Varga 3/3, Trepák, Hendlein 5/3, Filipovics 2. Edzo: Kmézics ZoránATOMERŐMŰ: Mészáros 2, MONROE 23/3, SMITH 25/6, Ridl 8, CZIGLER 12. Cs: Pavlík 9, Sitku 7/3, Kiss Zs. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 5. p.: 15-9. 15. p.: 32-26. 18. p.: 47-30. 24. p.: 58-41. 33. p.: 69-59. 36. p.: 75-69Kipontozódott: Moseley (31. p.), Strnad (40. p.) ASE - DEBRECEN -> 82-62 / 2005.01.22.NB I, férfiak, tizenkettedik forduló: Atomerőmű - Debrecen Vadkakasok 82-62 (22-14, 19-19, 22-8, 19-21)Paks, 1200 nézo. V: Hartyányi, Földházi.ASE: MÉSZÁROS Z. (17/9), MONROE (17/6), SMITH (17), RIDL (13/6), Czigler (6). Csere: Sitku (2), Kiss Zs. (–), Pavlik (10/6). Edzo: Zsoldos András, Nagy László. Debrecen: Toya (7), LEE (16/12), Tóth G. (8/6), Szendrei (8), Bukva (4). Csere: Thomson (4), Horvat (9/3), Simon (1), Lóránt (5). Edzo: Robert Reed.Az eredmény alakulása: 7. perc: 15–13, 8. p.: 19–13, 14. p.: 24–21, 18. p.: 33–27, 24. p.: 54–37, 28. p.: 63–40, 33. p.: 70–45, 39. p.: 78–62.Kipontozódott: Thomson (39.).Nemzeti Sport online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán ....  SZOMBATHELY - ASE -> 85-96 / 2005.01.15.Falco-Swietelsky KC Szombathely - Atomerőmű SE 85-96(27-19, 12-25, 28-30, 18-22) Szombathely, 1200 nézo. V: Valovics, PállaFALCO: Kálmán 18/6, Pankár 12/6, Henrik 12/12, BORSZÉKI 10/6, REED 15. Cs: Benítez 6, GRÁCZER 10/6, Feigl 2. Edzo: Váradi AttilaAtomerőmű Mészáros 11/9, Monroe 10/6, SMITH 21/6, RIDL 18/6, CZIGLER 12. Cs: Kiss Zs., Pavlík 11/6, SITKU 13/6. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 3. p.: 11-10. 8. p.: 20-13. 13. p.: 29-21. 18. p.: 35-36. 23. p.: 48-47. 28. p.: 56-66. 33. p.: 69-80. 37. p.: 77-90Kipontozódott: Czigler (37. p.), Monroe (38. p.)Nemzeti Sport online oldalán .... Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....   ASE - NYÍREGYHÁZI KK -> 94-68 / 2005.01.08.Atomerőmű – Nyíregyházi KK 94–68 (30–13, 19–21, 20–17, 25–17).Paks, 900 nézo. V: Téczely, Farkas.ASE: MÉSZÁROS (10/3), MONROE (23/3), Kiss Zs. (6/3), Ridl (11/3), CZIGLER (18). Csere: Smith (8), Sitku (14/6), Pavlik (4), Dohar (–), Jilling L. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Nyíregyháza: Ádám (–), KOBALE (25/3), Pavlovics (9/3), Scott (9), Livajic (10). Csere: WALKE (15/3), Boczkó (–), Kollár (–), Zászói (–). Edzo: Horváth Imre.Az eredmény alakulása: 3. perc: 13–0, 8. p.: 26–9, 14. p.: 36–21, 16. p.: 45–22, 23. p.: 56–37, 27. p.: 67–40, 38. p.: 87–59.Kipontozódott: Pavlovics (33.), Livajic (38.) Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - PVSK -> 83-61 / 2004.12.18.Atomerőmű – PVSK-Pécs 83–61 (21–12, 24–15, 17–14, 21–20).Paks, 1200 nézo. V: dr. Vígh, Papp. Az ASE legjobb dobói: Monroe (19/3), Smith (19/3), Czigler (18), Ridl (14/6).Nemzeti Sport online oldalán ....  SZOLNOK - ASE -> 85-82 / 2004.12.09.Szolnoki Olaj – Atomerőmű SE 85–82 (30–15, 17–23, 17–22, 21–22).Szolnok, 1800 nézo. V: Földházi, Hegedüs.Szolnok: Cziczás (3/3), THOMAS (17/12), ALEKSIC (33/9), STROUD (16), Frana (9). Csere: Fülöp (5), Majoros (2), Szarvas (2). Edzo: Pór Péter.ASE: Mészáros (2), MONROE (24/3), Smith (14), RIDL (18/12), Czigler (–). Csere: SITKU (19), Pavlik (6), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Az eredmény alakulása: 5. perc: 14–7, 15. p.: 38–22, 25. p.: 53–46, 35. p.: 73–71.Kipontozódott: Majoros a 31., Smith a 39., Ridl és Cziczás a 40. percben.Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....  EGER -ASE -> 67-101 / 2004.12.04.Vitai Eger Fekete Sasok–Atomerőmű 67-101 (20-19, 15-31, 15-27, 17-24)Helyszín: Eger, 900 nézo;.Játékvezetok: Kékesi, CsoszEGER: Ughy 6, Kahrimanovics 14/6, Petrucsik K. 11/3, HARTVICH 21/6, Bajramovics 13/6. Cs: Kollár 2. Edző: Farkas AttilaATOMERÔMU: Mészáros Z. 5/3, MONROE 25/3, Smith 7, RIDL 16/6, Czigler 12. Cs: Kiss Zs. 5/3, SITKU 19/3, Pavlik 7/3, Dohar 5/3, Lorincz. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 4. p.: 7-6. 8. p.: 18-16. 15. p.: 29-31. 18. p.: 32-40. 25. p.: 41-67. 26. p.: 41-71. 35. p.: 58-84Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - ALBACOMP -> 73- 67/2004.11.27.Atomerőmű SE – Albacomp 73–67 (27–15, 10–12, 20–14, 16–26).Paks, 1100 nézo. V: Bodnár, Bognár.ASE: Mészáros (–), MONROE (19/3), SMITH (14/3), Ridl (6), CZIGLER (13). Csere: SITKU (13), Kiss Zs. (–), Pavlik (5/3), Lorincz (–), Dohar (3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Albacomp: NISAVICS (11/9), Spivey (8), Cits-kovskis (–), YOUNGER (20), Góbi (6). Csere: BÓDI (9/3), Stulga (2), Gáspár (8/6), Soós (–), Wittmann (3/3). Edzo: Farkas Sándor.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–2, 7. p.: 19–5, 12. p.: 27–20, 14. p.: 31–20, 22. p.: 39–27, 28. p.: 50–39, 32. p.: 57–49, 37. p.: 72–62.Kipontozódott: Spivey (34.), Góbi (37.).Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - KÖRMEND -> 77- 65/2004.11.20.Atomerőmű–Marc-Körmend 77–65 (22–22, 20–16, 16–18, 19–9).Paks, 1100 nézo. V: Ádám, Pálla.ASE:Mészáros (3/3), MONROE (22/12), SMITH (13), Ridl (6), CZIGLER (17). Csere: PAVLIK (16/9), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Körmend:Williams (13/6), QUADRI (30/12), Érsek (5/3), EDMONSON (16), Grebenár (–). Csere: Ferencz (1), Vavra P. (–), Cubela (–). Edzo: Zsebe Ferenc.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–11, 9. p.: 22–20, 13. p.: 31–25, 24. p.: 46–42, 27. p.: 49–53, 35. p.: 68–59, 37. p.: 75–61. ASE - ZTE -> 81- 63/2004.11.06.Atomerőmű SE – ZTE KK 81-63 (20-13, 17-21, 19-10, 25-19)Helyszín: Paks, 1000 nézo.Játékvezetok: Bognár Tibor, Fekete LászlóAtomerőműMészáros 12/9, PAVLÍK 19/6, Monroe 16/3, RIDL 21/12, Sitku 8. Cs: Kiss Zs., Czigler 5, Dohar. Edzo: Zsoldos AndrásZALAEGERSZEG:Cseszlai 11/3, Kováts V. 13/3, Kámán 11/3, Hoffmann 2, Keresztes 2. Cs: CSAPLÁR-NAGY 17/9, Kákonyi, Wechner 7, Tóth Á., Vertetics. Edzo: Kovács LászlóAz eredmény alakulása: 3. p.: 5-0. 8. p.: 15-6. 13. p.: 28-16. 17. p.: 30-27. 27. p.: 54-38. 32. p.: 60-45. 39. p.: 77-57.Kipontozódott: Keresztes (27. p.)Statisztika....  Dombóvár -ASE -> 67- 93/2004.10.30.Gunaras KC - Atomerőmű 67-93 (17-25, 20-14, 20-24, 10-30)Statisztika....  ASE - MAFC -> 94 - 64 /2004.10.24.Elkezdődött a kosárlabda bajnokság. Az ASE NB I.-es csapata első mérkőzését hazai pályán vívta a MAFC együttesével. Képriport az ASE-MAFC kosármeccsről a 2004/2005 Alapszasz cikkei közt ALAPSZAKASZ - 2004/2005Férfi kosárlabda szakosztály - 2004. október A kosárlabda csapat műsorfüzetéből"Az ASE elnökeként immáron másodszor üdvözölhetem Önöket a kosárlabda csapat műsorfüzetének lapjain. A csapat elmúlt évi bajnokságban közel állt a nagy sikerhez. Az ezüstérem szép teljesítmény volt. Bízom abban, hogy a csapatforma stabilitásban még a 2004-2005. évi bajnokságban további fejlődésre lesz képes. A szurkolók az idén is jó mérkőzéseket és főként ASE győzelmeket várnak a csapattól. Úgy gondolom, hogy a főszponzor, a Paksi Atomerőmű Rt. támogatásával a jövőben is biztosítani tudjuk a jó szerepléshez a szükséges anyagi hátteret, tehát ezen nem múlhat a csapat szereplése. Természetesen az ASE elnöksége és én is jó eredményeket remélek, de legalább ennyire fontosnak tartom azt is, hogy a paksi sportszerető emberek hétről hétre találják meg színvonalas szórakozásukat a mérkőzéseken. A hazai mérkőzéseken rendszeresen teljenek meg a lelátók, a szurkolók érezzék magukénak a csapatot, az elért eredményeket. Az ASE 25. születésnapját követő bajnokság fokozott kihívás a csapat számára. Az ASE és a Paksi Atomerőmű hazai és nemzetközi jó hírének javítása érdekében természetesen az erőmű munkavállalói mellett az ASE színeiben versenyző sportoló csapatok tehetik a legtöbbet, különösen a hazai szinten élvonalba tartozó kosárlabda csapat és játékosai. A fegyelmezett, sportszerű játék és a sportemberhez méltó viselkedés jellemzi az igazi, jó csapat játékosait. Sok sikert kívánok az új évadhoz, új reményekkel és remélhetőleg gyakori ASE győzelemmel!"Hetzmann Albert, ASE elnök

Elolvasom
Balaton-felvidéki kék túra ESEMÉNY

Balaton-felvidéki kék túra

2019.09.23, 00:00 Természetjáró

Itt a következő lehetőség a hosszú távú turistautakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. A Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség által a Millecentenárium évében, 1996-ban elindított - Pétfürdőtől Badacsonyig húzódó - kék sáv jelzésen a kicsivel több, mint 100 km hosszan húzódó Balaton-felvidéki Kéktúra, amely a „magyar tenger” felvidékén kanyarog. Ez a panorámákban bővelkedő túraútvonal feltárja előttünk a balatoni táj minden szépségét, de megmutatja a kihívásait is.

Bővebben
Pünkösdi országjárás ESEMÉNY

Pünkösdi országjárás

2019.06.07, 08:00 Természetjáró

Nagykanizsa – Zalaegerszeg – Dobronak – Lendva (szlovéniai szomszédolás) Ismét olyan területre megyünk, ahova ritkán jutunk el, túrázni már jártunk Zalában, de a kulturális látnivalók még felfedezésre várnak. Remélhetőleg a pünkösdi 4 nap elegendő lesz arra, hogy ízelítőt kapjunk a megyéből, illetve átlépve a határon, szlovéniai élményekben is részünk lesz.

Bővebben
Balaton-felvidéki piknik ESEMÉNY

Balaton-felvidéki piknik

2018.10.13, 07:00 Természetjáró

Könnyű, piknik hangulatú, borozgatós túra a Balaton-felvidéken.

Bővebben
Gyalogtúra Balaton-felvidéken ESEMÉNY

Gyalogtúra Balaton-felvidéken

2018.02.24, 07:00 Természetjáró

Gyalogtúra Túravezető: Péter Imre

Bővebben
NB-I/B  1. forduló ESEMÉNY

NB-I/B 1. forduló

2017.10.29, 10:00 Sakk

Sakk csapatbajnoki forduló

Bővebben