2024/2025-ös szezon tavaszi felkészülését január második hetében kezdtük meg,
szerencsére a zord időjárás ellenére is megfelelő létszámmal tudtunk készülni, ami végig
jellemző volt a szezon során, úgyhogy elégedett lehetek az edzéslátogatottsággal. A gyerekek
nyitottak voltak az új dolgokra, az edzéseket mindig a korosztály igényeihez mérten próbáltam kialakítani.
Januárban, februárban több teremtornára kaptunk meghívást, amit természetesen örömmel
fogadtunk, és vettünk részt, emellett folytatódtak a Téli Bozsik Tornák. Márciustól a futsal
bajnokság felsőházában szerepeltünk, amit az őszi „A” csoportban elért jó eredményeinknek
köszönhetünk, és még ebben a hónapban elkezdődtek a szabadtéri Bozsik Tornák, plusz több
meghívásos tornán vehettünk részt. A tornákon nyújtott játékkal összeségében elégedett
voltam. Nagyon örülök, hogy mindenki szerephez jutott valamely szintéren.
Ami az eredményességet illeti a Bozsik Tornákat nagy részben győzelmekkel zártuk, a futsal
bajnokság felsőházában szoros véghajrát követően sikerült megszerezzük az első helyet. A meghívásos tornákon dobogós helyeken végeztünk.
Amiben nagy előrelépést ért el a csapat, széleken való játék alkalmazása, csapatrészek
tagozódása, védekező-támadó rögzített helyzetek végrehajtása, illetve hatékonysága.
Udvaros és kisjátékok gyakorlásával a labda nélküli mozgásban is fejlődtünk, és ennek
köszönhetően jól alkalmazzák a gyerekek a kisjátékról tanultakat. Kis hiányérzetem volt a
dinamikával és a koncentráció folyamatos fenntartásával, így a heti edzésmunkában
rendszeresen labda, illetve olyan labda nélküli gyakorlatok szerepeltek, amivel ez
fejleszthető, nagy öröm számomra, hogy a gyerekek lelkesen és örömmel végezték.
Összegezve a 2024/2025-ös szezont, Mindenkit Dicséret Illet!
Jó közösséget alkotva, egész évben egységesek voltunk, csapatként működtünk!
Köszönetet szeretnék mondani a szakosztály vezetésének, és minden dolgozójának
segítőkész munkájukért, a feltételek biztosításáért.
edző: Dömény Balázs
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17