Sukorói Magyar Kupa

2025.07.04, 06:40 Kajak-kenu
Június végén utánpótlásunk egy év után ismét visszatért a sukorói versenypályára, a Magyar Kupa döntőire.

A Magyar Kupára a régiós kupákról lehetett továbbjutni, létszámarányos továbbjutási szisztéma szerint, amit versenyzőink nagy része június elején Fadd-Domboriban, hazai pályán teljesített.

A sukorói pálya régi arcát mutatta, hiszen a szél ugyanúgy be tud fújni és érezteti a pályaelőnyt/hátrányt, illetve a kenusoknak, akik egy oldalon eveznek, sem kellemes az állandó oldalszél. Ezzel együtt nagyon színvonalas futamokat láthatott a közönség, akik ugyan az akadémiára nem mehettek be, de a parti részen követhették a futamokat. Az egyesületek pedig ismét ki voltak terelve az árnyék nélküli félszigetre, ahol egy év alatt még nem nőttek meg a fák…

Arany ezúttal nem került Paksra, de például egyes kajakban, illetve kenuban a 13 éves Pap Réka második helye vagy a 15 éves Kovács Roland 4. helye is nagyon értékes helyezés!

Két hét múlva várjuk Fadd-Domboriba a Vidék Bajnokság résztvevőit!

Magyar Kupa Döntő, Sukoró

2025.06.27-28.

 

MK1 Női Gyermek U11 2000 m Döntő I.

21. Fehér Anna Dalma

PC4 Vegyes Gyermek U12 2000 m Döntő I

8.Kerti Ármin, Kovács Márk Ákos, Kepics Bálint, Ilyés Péter

MK1 Női Gyermek U12 2000 m Döntő I.

18. Viktor Gréta

C1 Férfi Serdülő U15 1000m A Döntő

4. Kovács Roland

6. Kirschner Dávid

8. Rózsa Bence

C1 Férfi Serdülő U16 1000m A Döntő

7. Vajna Lóránt

C1 Férfi Kölyök U13 2000 m Döntő I

13. Rikli Balázs

19. Orbán László

21. Nyitrai Gergő

22. Prókai Máté

MK1 Női Kölyök U13 2000 m Döntő I.

2. Pap Réka

10. Staub Gréta

11. Babarik Hanna

21. Kirschner Dorka

23. Boros Zoé Lilla

MK1 Női Gyermek U10 2000 m Döntő I.

30. Schmitzberger Julianna Lilla

35. Tóth Eszter

C4 Vegyes Serdülő U15-U16 500 m A Döntő

3. Rózsa Bence,Galó Árpád, Kirschner Dávid, Kovács Roland

4. Vajna Lóránt, Kóti Szabolcs, Mészáros Milán (Mogyi Baja), Faragó Szabolcs (Dunaföldvár)

MK4 Női Kölyök U13. 2000m Döntő I

3. Pap Réka, Babarik Hanna, Takács Hanga Róza (Szekszárd), Demkó Dorka Emese (Szekszárd)

14. Boros Zoé Lilla, Kirschner Dorka, Staub Gréta, Zrinyi Eszter (Siófok)

MK4 Női Gyermek U10-U11 2000 m Döntő I.

8. Fehér Anna, Virág Alíz (Siófok), Pap Alexandra Vivien (KASI), Bodor Boglárka (Siófok)

16. Schmitzberger Julianna Lilla, Süli Vivien (Kanizsa), Bodnár Málna Lotti (Kanizsa)

Kovalcsik Borbála (Szekszárd)

K4 Női Serdülő U15-U16. 500m A Dönő

8. Pap Dorka,Nyúl Brigitta Anna (Tolna), Kuti Kisanna Maja (Tolna),Révész Boglárka (Pécs)

C4 Mix Kölyök U13-U14 500 m A Döntő

7. Orbán László, Futó Dorka (Dunaföldvár), Bakcsi Zalán (Dunaföldvár), Paréj Milán (Dunaföldvár)

C2 Férfi Serdülő U15-U16 500 m A Döntő

6. Galó Árpád, Kirschner Dávid

8. Matity Marin, Kóti Szabolcs

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%