Nagy tétje volt az első, egyetlen idei válogatónak: mivel egyetlen, itt dőlt el, hogy ki mehet tovább a nemzetközi színtérre. Hat versenyzőnk közül Pupp Noémi, Juhász István, Kollár Kristóf és Hodován Dávid is továbblépett.
Kenusaink- Juhász, Kollár, Hodován mellett Besenyei Ádám- 1000 és 500 egyesben versenyeztek: Ádám a B-döntőkig jutott, Dávid A-döntőzött, Pisti 500-on nagyot ment, jó idővel lett második, 1000-en saját elmondása szerint sem tudta magából kihozni a maximumot, így lett ötödik. Kristóf 500 méteren harmadik lett, az 1000 métertől pedig visszalépett egy húzódás miatt, hogy az 500 párosuknál ne legyen gond. Nem is lett, az olimpiai hatodik helyezettet is legyőzve, magabiztosan húzták be az aranyat!
„Az biztos, hogy nagyon jó pálya volt, jól ki tudtunk jönni az elején. Kristóf olyan tempót diktált végig, amivel hatékonyan tudtunk végig jönni, sőt még a végén rá is tudtunk erősíteni. Folytatjuk közösen, reméljük a világkupán tudunk menni egy jó ötszázat.” - mondta Juhász István, a páros kormányosa.
„Ez volt az a szám, amit nagyon szerettünk volna. A hátsérülésem miatt az ezer egyest nekem el is kellett engednem. Úgy készültünk végig, hogy az idei évet erre tesszük fel, így készültünk év elején mindketten, úgyhogy ezt muszáj volt megcsinálni.” - összegzett Kollár Kristóf.
Pupp Noémi az olimpia után is fel tudta magát pörgetni, 500 egyesben harmadik lett, az olimpiai bronzérmes párosuk Fojt Sárával pedig ezüstérmet vehetett át: ezzel a következő két világkupán, Szegeden és Poznanban harcban lesznek az 500 páros Eb- és vb-indulásáért.
Vajda Bencének ezúttal nem jött ki a lépés, nem sikerült A-döntőbe kerülnie, nem tudta erre a versenyre összetenni magát, ennél sokra többre képes 2001-es születésű kajakosunk.
Az ifi tájékoztatón is érdekeltek voltunk, ahol Pálfalvi Viktor képviselte az ASE-t. Ifi világbajnokunknak 1000 egyesben és a szegedi Barna Zsomborral alkotott párosban jutott az ezüstérem, 500 egyesben 5. lett, jó úton halad a május végi válogatókig.
Sárkányhajóban is érdekeltek voltunk, Kirschner Zoltán az összesítésben első Römi KKSK hajóját kormányozta, megszerezve ezzel a jogot az augusztusi, Kínában sorra kerülő Világjátékokon való szereplésre!
Felnőtt Kajak-Kenu Válogató és Ifjúsági Tájékoztató Verseny
Szeged, 2025.04.30-05.06.
KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV
C1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 1000m A Döntő
2.Pálfalvi Viktor Gyula
K2 Női Felnőtt 500m A Döntő
2.Pupp Noémi, Fojt Sára (Kovács Katalin Akadémia)
C2 Férfi Felnőtt 500 m A Döntő
1.Kollár Kristóf, Juhász István Dávid
C2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m A Döntő
2.Pálfalvi Viktor Gyula, Barna Dávid Zsombor (MVM Szegedi Vízisport SE)
K1 Női Felnőtt 500 m A Döntő
3.Pupp Noémi
C1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m A Döntő
5.Pálfalvi Viktor Gyula
C1 Férfi Felnőtt 1000m A Döntő
5.Juhász István Dávid
9.Hodován Dávid
C1 Férfi felnőtt 1000 m B Döntő
6.Besenyei Ádám
1 Férfi Felnőtt 1000 m B Döntő
3.Vajda Bence Ferenc
C1 Férfi felnőtt 500 m A Döntő
2.Juhász István Dávid
3.Kollár Kristóf
8.Hodován Dávid
C1 Férfi felnőtt 500 m B Döntő
4.Besenyei Ádám
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17