A lányok és a fiúk ezúttal is külön helyszínen hétvégéztek, ami logisztikailag is kihívást jelentett, de minden jó, ha jó a vége!
A lányoknak az orfűi Pécsi-tó partján volt a bázis, ahol ismét igazán családias környezetben- a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia klubjainak 8-12 éves kajakosai, - kezdték meg szombaton a húzódzkodással és a célbadobással a versenyt. Az ezek alapján kapott másodpercek után, másnap, hendikepes rendszerben indult a nagyjából 1200 méteres futás, majd a mentőmellény felvétele utáni gyors hajóba szállás után 2000 méteres kellett evezni.
A fiúknak az előző két évhez hasonlóan Zalaegerszegen volt a találkozó, a tóparti ligetben nem csak a versenyzés, hanem az élményszerzés is komoly hangsúlyt kapott.
Ismerős arc érkezik az Atomvárosba.
Ifjúsági Európa-bajnok lett a romániai Pitestiben Pálfalvi Viktor és Gyányi Milán kenu párosban!
Hivatalos közlemény.
Június végén utánpótlásunk egy év után ismét visszatért a sukorói versenypályára, a Magyar Kupa döntőire.
Kenutúrák, hajóbérlés, csapatépítés
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17