Kováccsal és Eilingsfelddel hosszabbítottunk, sajtótájékoztató keretén belül mutattuk be az új igazolásainkat.
ElolvasomA tavalyi bajnok végig vezetve szállította a tizenhetedik győzelmet Vas megyébe.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomA záró etap második felében már a hazaiak diktáltak.
ElolvasomVendégjegyet kizárólag online lehet vásárolni.
ElolvasomAlapszakasz - III. forduló
ElolvasomA jelenlegi helyzetben erősítésre van szükségünk
ElolvasomA Falco-Vulcano Energia KC Szombathellyel kötöttünk megállapodást.
ElolvasomRemek hetet zártak a fiatalok.
ElolvasomHétfőn sorsolták a negyeddöntő párosításait.
ElolvasomHétfőn 16:15-kor az M4 Sporton lehet követni az eseményt.
ElolvasomAlapszakasz - XII. forduló
ElolvasomA második félidőben mutatott játékunkkal megleptük a Falcot.
ElolvasomHosszú szünet után ismét hazai pályán játszunk bajnokit!
ElolvasomKét világbajnoki-selejtező és az Európa-bajnokságon való szereplés vár Jonesyékra.
ElolvasomÚjabb tétnélküli mérkőzésen győztek Jonesyék
ElolvasomA Falco szinte végig vezetve nyert a Gesztenyés úton.
ElolvasomAlapszakasz - XXIII. forduló
ElolvasomZsinórban az ötödik vereségünk volt ez.
Elolvasom20:30-kor fog kezdődni a mérkőzés.
ElolvasomKedden élőben lehet követni az MKOSZ youtube csatornáján!
ElolvasomLóránt Péter volt a csapat motorja.
ElolvasomAlapszakasz - XV. forduló
ElolvasomA XI. Horváth Zoltán Emléktornán lépünk pályára.
ElolvasomKevin Capers és Verasztó Péter is csatlakozik a csapathoz.
ElolvasomEmléktornák és külföldi mérkőzés is vár a csapatra.
Elolvasom2020. április 2-4. között rendezik meg Debrecenben a Főnix csarnokban.
ElolvasomA Szolnok után a Falco is legyőzött minket.
ElolvasomAlapszakasz - 11. forduló
ElolvasomJátssz velünk és nyerj bérletet!
ElolvasomSzoros mérkőzésen estünk ki a Magyar Kupából.
ElolvasomMagyar Kupa - Nyolcaddöntő
ElolvasomAz utolsó etapra elfogyott az erőnk
ElolvasomA Zsíros Tibor Magyar Kupa Győrben lesz Február 14-16. között.
ElolvasomA hátvédet szezon végig szerződtettük.
Elolvasom19:00-kor játszuk az alapszakasz 6. fordulóját.
ElolvasomKifejezetten jó mérkőzést játszottunk hazai pályán a Falco ellen.
ElolvasomSzombathelyen rendezték a diák A és B korosztály számára az idei országos bajnokságot. A paksi versenyzők Andorka Kende révén egy ezüst-, Czibula Bernát által egy bronzérmet szereztek, valamint Petrik Hanna a pontszerző ötödik helyen végzett.
ElolvasomBrusztolós mérkőzésen maradtunk alul
ElolvasomAlapszakasz - 4. forduló
ElolvasomMérkőzésekkel is hangolunk a szeptember 29-én kezdődő idényre.
ElolvasomKét szezonra írt alá a szakember.
ElolvasomA május hónap hagyományosan az utánpótlás korosztály diákolimpiáinak megrendezését jelenti. Nem volt ez másképp idén sem, hisz a múlt hétvégi szombathelyi Diák C diákolimpia után ezúttal Zalaegerszegen rendezték meg e rangos viadalt a Diák A és Diák B korosztályos judósok számára. A paksi fiatalok két bronzérmet, egy ötödik - és egy hetedik helyet szereztek az erős mezőnyben.
ElolvasomEgy ezüst -, egy bronzérmet valamint egy ötödik - és egy hetedik helyet szereztek a paksi ifjúsági és diák C korosztályos judósok a hétvégén, Szombathelyen megrendezett diákolimpián.
ElolvasomTisztességgel helyt álltunk a jobb erőkből álló Falco ellen, de ez nem volt elég a döntőbe jutáshoz.
ElolvasomSzombathely sakkozóit fogadtuk Pakson az Erzsébet Szállodában.
ElolvasomAz elődöntőben a Falco-Pécs győztese vár a továbbjutóra
ElolvasomAz elmúlt hetek álomszerű szereplése után csúnyán beleszaladtunk a késbe Szombathelyen
ElolvasomA hazai pályán majdnem két éve veretlen szombathelyi csapat otthonából is megpróbáljuk elhozni a győzelmet.
ElolvasomASE-Pénzügyőr 9,5:2,5 ASE II-Pénzügyőr II 7:5
ElolvasomA kiváló kezdés után bízunk a hasonló folytatásban
ElolvasomJól szerepeltek fiaink a kiváló erőkből álló Szombathely ellen
ElolvasomRemek játékkal, elsősorban kiváló védekezésünknek köszönhetően fektettük két vállra az ezüstérmest.
ElolvasomA tavalyi ezüstérmest fogadjuk az első fordulóban
ElolvasomAz első negyedben még vezettünk, de aztán szép lassan felőröltek minket a hazaiak, az utolsó negyedben pedig örömjátékkal duplázták meg a különbséget és megérdemelten nyerték meg a VIII. Horváth Zoltán Emléktornát.
ElolvasomA második félidőben elöl-hátul kiváló teljesítményt nyújtva léptük le a Komarno csapatát.
ElolvasomKimagasló színvonal, rapszodikus időjárás és remek hangulat jellemezte a Strandröplabda Grand Prix első fordulóját.
ElolvasomA Nagy Sportágválasztó alapítói sajtótájékoztató keretében adták hírül, hogy 2010-ben a rendezvény túllép Budapesten határain és 15 vidéki városban is megjelenik. A fővárosban a rendezvényt 2007 szeptemberében indított útjára a Merkapt Maraton Team SE, hogy egy évben kétszer májusban és szeptemberben rendszeresen lehetőséget adjon a sportot „kínáló” és a sportot „kívánók” számára, hogy egymásra találjanak.
ElolvasomKedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.
ElolvasomMegvédte tavalyi ezüstérmét az Atomerőmű SE, miután az utolsó fordulóban (05. 20., Erzsébet Nagy Szálloda) 8:4 arányban legyőzte Zalaegerszeg csapatát.
ElolvasomNB I. 3. forduló: Kiütéses győzelem: ASE-TABÁN 10:2
ElolvasomAz Atomerőmű SE szerezte a legtöbb pontot a 7. fordulóban: Dunaharaszti – ASE 3:9.
ElolvasomNB I/B. Charousek csoport (2008/2009) - Atomerőmű SE II. Paks1. forduló 2008. október 26.Győri Elektromos 6.5 - 5.5 ASE II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza9021 Győr, Révai M. u. 5.2. forduló 2008. november 02.ASE II. Paks 5.5 - 6.5 Metinda-HóbagolyEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.3. forduló 2008. november 30.HASE 10 - 2 ASE II. PaksHM Kulturális Szolgáltató Központ1145 Budapest, Stefánia út 34-36.4. forduló 2008. december 21.ASE II. Paks 8 - 4 Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.5. forduló 2009. január 11.Tapolca Rockwool VSE 6.5 - 5.5 ASE II. PaksVárosi Művelődési Központ8300 Tapolca, Kisfaludy utca 2.6. forduló 2009. január 25.ASE II. Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSK II.Energetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.7. forduló 2009. február 08.Barcza Gedeon SC 5 - 7 ASE II. PaksMagyar Sakkszövetség1055 Budapest, Falk Miksa utca 10. II. em.8. forduló 2009. február 22.Pannonpower SE. 9 - 3 ASE II. Paks41-es sportbarakk7630 Pécs, Edison utca 1.9. forduló 2009. március 08.ASE II. Paks 5.5 - 6.5 Sárvári Sakk Club SEEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA II. 8 - 4 ASE II. PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 19.ASE II. Paks - Szenna Pack SCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95. NB I/B. Charousek csoport (2008/2009)Végeredmény:Csapat neve1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.Össz1. HASE7787.598.59.51098.5 84 2. Aquaprofit-NTSK II.5578.57.57.597.57.58 72.53. Pannonpower SE.5775.55.5879810.5 72.54. Tapolca Rockwool VSE455578.56.56.57.57.5 62.55. Sárvári Sakk Club SE4.53.56.57534.56.587.5 56 6. HVSE-SZOVA II.34.56.55775.5853 54.57. Metinda-Hóbagoly3.54.543.59566.57.54.5 54 8. Z.Csuti-Hydrocomp SK2.5355.57.56.56467.5 53.59. ASE II. Paks24.535.55.545.585.57 50.510. Győri Elektromos34.544.5474.566.56 50 11. Barcza Gedeon SC3.541.54.54.597.54.556 50 12. Szenna Pack SC 0
ElolvasomNB I. Szabó László csoport (2008/2009) - Atomerőmű SE Paks1. forduló 2008. október 26.MLTC 5.5 - 6.5 ASE PaksErzsébetliget MLTC klub1165 Budapest, Bökényföldi út 27.2. forduló 2008. november 02.ASE Paks 7.5 - 4.5 Kbarcika VSCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 953. forduló 2008. november 30.Makói SVSE 4- 8 ASE PaksKollégium6900 Makó, Szent János tér 19/A. II/15.4. forduló 2008. december 21.ASE Paks 6 - 6 Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 955. forduló 2009. január 11.P.S.E. 6 - 6 ASE PaksPénzügyőr klub1093 Budapest, Mátyás utca 16.6. forduló 2009. január 25.ASE Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 957. forduló 2009. február 08.BEAC 3.5 - 8.5 ASE PaksXI.ker. Polgármesteri Hivatal1113 Budapest, Bocskai út 39/41. (Zsombolyai u. 5. felől)8. forduló 2009. február 22.MTK-Erzsébetváros 5 - 7 ASE PaksMTK-Erzsébetváros versenyterme1073 Budapest, Erzsébet körút 24.9. forduló 2009. február 21.ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni SpartacusVízművek telepe1126 Budapest, Istenhegyi út 1-3.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA 5.5 - 6.5 ASE PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 18.ASE Paks 7.5 - 4.5 Hungaropharma DecsRamada Plaza Hotel (volt Corinthia Aquincum Hotel)Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I. Szabó László csoport (2008/2009) Végeredmény: Csapat neve1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.Össz1. Aquaprofit-NTSK 7.57.58.57.58.58.59101011997 2. Z.Csuti-Hydrocomp SK4.5 669.57.59.5106.59.577.583.53. ASE Paks4.56 6.58.5866.57.57.578.576.54. HVSE-SZOVA3.565.5 666.577.57.55.57.568.55. BEAC4.52.53.56 56.56.57.575.57.562 6. Makói SVSE3.54.5467 55.57.556.5660.57. P.S.E.3.52.565.55.57 55.56.54.5859.58. MLTC325.555.56.57 6.55.55.5759 9. Kbarcika VSC25.54.54.54.54.56.55.5 5.58758 10. Hungaropharma Decs22.54.54.5575.56.56.5 6.56.557 11. MTK-Erzsébetváros1556.56.55.57.56.545.5 457 12. Tabáni Spartacus34.53.54.54.564555.58 53.5Webszemle:A Nagykanizsa nagy fölénnyel lett sakkbajnok - [origo] - Bentmaradt az NB I-ben a Hungaropharma-Decs - TEOL.hu -
ElolvasomDupla fordulón kettős győzelemKettős győzelemmel indította a hajrát az Atomerőmű sakkcsapata az első osztályú bajnokságban. A rendhagyó kettős fordulóra az egyéni EB részvétel miatt került sor, így a paksiak szombaton a tabella utolsó Tabán ellen 8,5-3,5 míg vasárnap a középcsapatnak számító MTK otthonában aratott győzelmet, ez utóbbi mérkőzésen 7-5 arányban. A hétvége hősei kettős győzelmükkel Papp Gábor és Fodor Tamás voltak. Nagy lépést tettek az atomosok a bronzérem megszerzéséhez ezen a hosszú hétvégén. Ezúttal a külföldi idegenlégiósok nélkül ült asztalhoz a Berkes vezette gárda és két magabiztos győzelemmel nagy lépés előnyhöz jutott az üldöző vasi legénységgel szemben. A soron következő utolsó előtti fordulóban kerülhet fel az i-re a pont, amikor a Szombathely otthonába utaznak az ASE sakkozói. A bajnoki tabella még nem egyenesedett ki az előrehozott mérkőzések miatt, de a 12 pontos előny az újabb paksi bronzérem megszerzését sejteti. A sárköziek számára kevesebb sikerélményt jelentett a 9. forduló. Tartalékos csapattal utaztak a bajnok otthonába Nagykanizsára, ahol nagyarányú 10-2-es vereséget szenvedett a fiatal csapat. A találkozón Sedlak, Pap Gyula, Pataki és Taskovits döntetlen eredménye jelentette a decsi pontszerzést. A Hungaropharma-Decs gárdája jelen pillanatban a középmezőnyben foglal helyet. Soron következő mérkőzésükön a kiesés ellen harcoló BEAC együttesét fogadják április 5-én.Molnár Béla
ElolvasomKét győzelemmel rajtolt az ASE sakkcsapata a Maróczy Géza első osztályú sakkcsapatbajnokságban. A bronzérmes paksi gárda két fiatal idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak, igaz egyelőre csak papíron szerepel a holland Stellwagen Daniel és a bosnyák Predojevic Borki, az első fordulókban még nem jutottak szerephez a rangadó mérkőzésekre szerződtetett profik. Amint arról már a legtöbb hírforrás beszámolt a bajnoki címre aspiráló kanizsaiak - mint utóbb kiderült – az újdonsült világbajnokkal, az indiai Ananddal, és a világbajnokjelölt spanyol Shirovval igazi nagyágyúkat állított csatasorba. Az élen tehát nagy küzdelem várható a Zala-megyeiek között és a megszokott koreográfia szerint, az utánpótlás-nevelésre építő atomos gárda leginkább a bronzéremért szállhat majd ringbe. Az első fordulóra a Statisztika - új nevén MLTC – otthonában utazott a tartalékos Duna-parti legénység. Berkes Ferenc távollétében Ács Péter kapta az első táblát, ami jó döntésnek bizonyult, mert a kiegyenlített találkozón ő aratta az egyetlen győzelmet, míg a többi játszma szokatlan módon kivétel nélkül döntetlenül végződött. Nagyobb arányú győzelem is benne volt az állásokban, de a két utolsó táblán játszó fiatal Balázs Gábor és Lizák Péter nem tudta érvényesíteni előnyét, így maradt a sovány 6,5-5,5 arányú győzelem.A második fordulóban a Kazincbarcika együttesét fogadták a paksiak, a tavalyi rossz emlékű mérkőzés után a hazaiak felkészülten fogadták az ellenfelet és Papp Gábor, Szabó Krisztián valamint Vidéki Sándor győzelmének köszönhetően 7,5-4,5 arányban visszavágtak a tavalyi vereségért.A harmadik játéknapon győzelmi reményekkel a Makó otthonába utaznak majd az ASE sakkozói.A Hungaropharma Decs gárdája - ahogy a névváltásból kiderül – a fővárosi gyógyszergyár támogatását élvezi az idei szezontól. A sárközi csapat a szerb Sedlak Nikola és két szlovák Jan Markos és Jan Plachetka nagymesterrel erősítette sorait és szintén győzelemmel vette az első akadályt a bajnokság kezdetén. Hazai pályán a Tabáni Spartacust fogadták a legendás Fekete Ló sakk-klubban és Roganovic, Taskovits, Papp Tamás valamint az ifjúsági Amstadt Áron győzelmével 6,5-5,5 arányban nyerték a találkozót. A második fordulóban a Szombathely otthonába meglehetősen tartalékosan utazott a csapat és 7,5-4,5-re vereséget szenvedtek az ideglégiósokkal megtűzdelt vasi legénységgel szemben. Ezen a találkozón Tóth Ervin és Amstadt Áron volt a csapat nyerő embere. A harmadik fordulóban a két győzelemmel rajtoló MTK csapatát fogadják majd.Molnár Béla
ElolvasomA fordulók csapatmérkőzései1. forduló 2008. október 26.Győri Elektromos - ASE II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza9021 Győr, Révai M. u. 52. forduló 2008. november 02.ASE II. Paks - Metinda-HóbagolyEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.3. forduló 2008. november 30.HASE - ASE II. PaksHM Kulturális Szolgáltató Központ1145 Budapest, Stefánia út 34-36.4. forduló 2008. december 21.ASE II. Paks - Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.5. forduló 2009. január 11.Tapolca Rockwool VSE - ASE II. PaksVárosi Művelődési Központ8300 Tapolca, Kisfaludy utca 2.6. forduló 2009. január 25.ASE II. Paks - Aquaprofit-NTSK II.Energetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.7. forduló 2009. február 08.Barcza Gedeon SC - ASE II. PaksMagyar Sakkszövetség 1055 Budapest, Falk Miksa utca 10. II. em.8. forduló 2009. február 22.Pannonpower SE. - ASE II. Paks41-es sportbarakk7630 Pécs, Edison utca 1.9. forduló 2009. március 08.ASE II. Paks - Sárvári Sakk Club SEEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.10. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA II. - ASE II. PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 19.ASE II. Paks - Szenna Pack SCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 95.
ElolvasomA fordulók csapatmérkőzései1. forduló 2008. október 26.MLTC - ASE PaksErzsébetliget MLTC klub1165 Budapest, Bökényföldi út 27.2. forduló 2008. november 02.ASE Paks - Kbarcika VSCEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 953. forduló 2008. november 30.Makói SVSE - ASE PaksKollégium6900 Makó, Szent János tér 19/A. II/15.4. forduló 2008. december 21.ASE Paks - Z.Csuti-Hydrocomp SKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 955. forduló 2009. január 11.P.S.E. - ASE PaksPénzügyőr klub1093 Budapest, Mátyás utca 16.6. forduló 2009. január 25.ASE Paks - Aquaprofit-NTSKEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 957. forduló 2009. február 08.BEAC - ASE PaksXI.ker. Polgármesteri Hivatal1113 Budapest, Bocskai út 39/41. (Zsombolyai u. 5. felől)8. forduló 2009. február 22.MTK-Erzsébetváros - ASE PaksMTK-Erzsébetváros versenyterme1073 Budapest, Erzsébet körút 24.9. forduló 2009. március 08.ASE Paks - Tabáni SpartacusEnergetikai Szakközépiskola7030 Paks, Dózsa György út 9510. forduló 2009. április 05.HVSE-SZOVA - ASE PaksPannónia étterem9700 Szombathely, Fő tér 29.11. forduló 2009. április 18.ASE Paks - Hungaropharma DecsKözös budapesti helyszín
Elolvasom2006.01.01. Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz A hagyományos két ünnep közötti időpontban (december 27-30.) Harkányban zajlott az ifjúsági sakkcsapatbajnokság, amelyen idén rekord létszámot regisztráltak, összesen 74 csapat közel 450 versenyzője ült asztalhoz. Tolna megyét három egyesület Paks, Decs és Dombovár képviselte. Az egyes sorszámmal rangsorolt Atomerőmű SE hétszeres bajnokként és a papírforma szerint abszolút esélyesként indult, ám megyebeli vetélytársa a Decs KSE csapata jelentős erősítéssel igyekezett a tavalyi ezüstérem után ismét versenyben lenni a bajnoki címért folyó csatában, így ők a kettes rajtszámot kapták. Dombóváron az utóbbi évben szervezett utánpótlás-nevelés kezdődött, a 28-as sorszámmal asztalhoz ülő csapat szintén a mezőny első feléhez tartozott. A lebonyolítás - rendhagyó módon - hat fordulós egyenes kieséses rendszerben történt, ahol a vesztes csapatok egy párhuzamos nyílt versenyen folytatták a játékot. Az ASE gárdája a könnyebbik ágon ellenállás nélkül jutott a döntőig, úgy hogy a harminc játszma során csupán három döntetlent engedélyeztek az ellenfeleknek. A másik oldalon - az addig szintén hibátlanul menetelő - Decs a hármas sorszámmal rangsorolt, tavalyi bronzérmes Makóval került össze az elődöntőben. Az éltáblán két régi ismerős csapott össze Erdős Viktor (Makó) korosztályos világbajnok és Gonda László (Decs) világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző. 2000-ben a spanyol Oropesa del Mar-ban a világbajnoki címért mérkőztek egymással a 12 éves korosztályban, ugyan akkor is és most is döntetlenül végződött a találkozó, ám ismét a makói versenyző örülhetett a pontosztozkodásnak. A feszült és időzavaroktól sem mentes háromesélyes összecsapásból ezúttal a Makóiak kerültek ki győztesen, 4-2 arányú sikerükkel a döntőbe jutottak, míg Decs a Szombathelyi Haladással mérkőzött a bronzért. A bronzmérkőzés kezdete előtt került sor a Lindner László Emlékdíj átadására amelyet az Év Ifjúsági Sakkozója vehetett át. A legeredményesebb serdülő versenyző díját, az ez évi kiemelkedő nemzetközi szereplésért, a decsi Pap Gyula vehette át. A bronzérem megszerzése nem okozott gondot a sárközieknek 4,5-1,5 arányban győztek a kicsit enerváltnak tűnő szombathelyiek ellen. A decsi csapat legjobb pontszerzője a Papp Tamás 100%-os teljesítményével tábladíjat nyert a 4. táblán. Miután a tolna-megyei álomdöntőre (Paks-Decs) nem kerülhetett sor, a döntőben a Makó együttesével mérkőztek a paksiak. A találkozó első két órája után egyre inkább felülkerekedtek a bajnokcsapat versenyzői és a lélektanilag döntő első gólt Szabó Krisztián lőtte be, majd ezt követően Fodor Tamás a harmadik táblán fokozta az előnyt. Papp Gábor az élen sötéttel is könnyedén került előnybe, ám a fokozatosan leegyszerűsödő állásban nem maradt elegendő lehetőség a győzelemre így találkozójuk döntetlenre végződött Erdős ellen. Az időzavaros szakasz aztán felborzolta a kedélyeket, miután két táblán is előnyösebb állást rontottak az atomosok, ezért az utolsó játszmában Balázs Gábor gyalogelőnyös állásban nem kockáztatott, rutinos döntetlennel biztosította a paksiak nyolcadik aranyát. A találkozó 3-3 arányú döntetlennel végződött, a holtversenyt a magasabb táblán elért győzelem döntötte el, így Szabó Krisztián győzelme a 2. táblán döntőnek bizonyult. A bajnokcsapat táblánkénti eredménye:1. Papp Gábor 4,5/5 2. Szabó Krisztián 4,5/5 3. Fodor Tamás 6/6 4. Ignácz Mária 4,5/6 5. Balázs Gábor 5,5/6 6. Szabó Noémi 4,5/6 7. Fodor Ádám 1/1 8. Tóth Gergely 1/1 Fodor Tamás a legjobb 3. táblás különdíját nyerte el. Tizedik alkalommal szerepelt a paksi csapat az ifjúsági csapatbajnokságon. Az eddigi mérleg egyrészt tekintélyt parancsoló – nyolc arany, két ezüst – másrészt minden korábbi sikeres egyesület teljesítményét is felülmúlja.Végredmény: 1 Atomerőmű SE Paks 2 Makói SVSE 3 Decs 1 4 Haladás VSE Szombathely 5 Budapesti EAC 1 6 Köszolg SC Kiskunhalas 7 Tapolca VSE 8 Barcza Gedeon SC 2 9 Hűvösvölgyi SC Budapest 10 Maróczy Géza SE 2 Szeged 22. Decs 2 28. Dombóvár --- Molnár Béla ---
ElolvasomNB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ... ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 2005.10.16. Győzelem a rajtnál A hétvégi ASE-Hajdúböszörmény találkozóval sakkozóink számára kezdetét vette az NBI-es csapatbajnokság. Az első fordulóban két újonccal is debütáló ezüstérmes csapat 7-5 arányú győzelemmel rajtolt. Az új bajnoki idényt merész tervekkel indította az atomos csapat, az eddig a „fakóban” (NBI/B) szereplő játékosok közül, két fiatal beépítésével vágtak a szezonnak, valamint a rangadó mérkőzésekre gondolva, a szerb Kovacevic Alexandar nagymester igazolásával erősítették meg a csapat elejét. A női táblán Tóth Lili mellett ebben az évadban a 15 éves Ignácz Mária is lehetőséget kap a játékra. Az első fordulóban mindjárt az idei korcsoportos VB negyedik helyezettje, Ignácz kapta a női táblát és jól bírva a „mélyvizet” győzelemmel bizonyított. A 14 éves Fodor Tamás korcsoportos világbajnokunk második számú debütánsként játszotta bemutatkozó mérkőzését az első osztályban, a fiatal versenyző fordulatos játszmában döntetlent ért el. Az éltáblán Berkes sötéttel nem bírta feltörni nemzetközi mester ellenfele bunker állását, így ez a találkozó is döntetlenül végződött, csakúgy mint a Nevednichy és Pataki játszmája. A teljes pont megszerzésével Ács Péter, Tóth András, Szabó Krisztián, Vidéki Sándor és Ignácz Mária vette ki a részét a 7-5 arányú csapatgyőzelemből, ami elfogadható eredmény a bajnokság elején általában nehezen bemelegedő paksi csapat számára. A következő ASE-Nagykanizsa találkozó már igazi tétmeccsnek ígérkezik a tavalyi bajnokság bronzérmese ellen. Az utóbbi két évben ugyan mindkétszer gázolt a kanizsai lokomotív, de a dobogóért folyó csatában mindkét alkalommal az utolsó fordulóban siklottak ki és végeredményben a paksiak benyúlással tudtak előzni. Miután az atomosok az egyes sorszámot húzták ezen a találkozón is hazai pályán fogadhatják majd a Tungsram csapatát. Az első forduló eredményei:Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapat ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Nagykanizsai TSK 7 - 5 PMSE-AH.-MTK Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 Tabáni Spartacus Makói SVSE. 5.5 - 6.5 Láng Vasas Piremon SE. Nyh. 6.5 - 5.5 HONVÉD Haladás VSE. 4 - 8 Statisztika PSC. 2006.01.23. Dupla, de nem semmi - 6. forduló A hétvégén dupla fordulót játszottak az ASE sakkozói az első osztályban. A szombati játéknapon a második fordulóból elmaradt találkozót a bajnok Zalaegerszeg otthonában, míg vasárnap a Szombathelyi Haladás ellen hazai pályán a bajnokság soron következő hatodik fordulóra került sor. A bajnok elleni összecsapást nagy várakozás előzte meg, hiszen szoros eredmény esetén a kiegyensúlyozott versenyhelyzet miatt az ASE akár az élre is ugorhatott volna. Mindkét csapat az idegen légiósait mozgósítva jelentős erőkkel ült asztalhoz, a zalai oldalon Igor Stohl cseh nagymester, míg a paksiak a román Nevednichy és a szerb Kovacevic játékában bíztak a szakvezetők. Egy sajnálatos körülmény is befolyásolta a hazaiak összeállítását, Grószpéter nagymestert a mérkőzés reggelén vérnyomás problémák miatt kórházba kellett szállítani. Ez a körülmény váratlanul megkeverte a felkészülést, miután a bajnok csapat így más táblasorrendben ült le, ami a végeredmény tudatában a zalaiak számára alakult kedvezően. A hazai csapat nyolc nagymesterrel az élen kezdte a mérkőzést, míg a paksi oldalon öt hasonló címmel büszkélkedő versenyző állt harcra készen. A bajnokcsapat éltábláján nem kisebb név mint Portisch Lajos nézett farkasszemet Berkes Ferenccel aki világos színnel könnyedén tartotta az egyensúlyt a magyar sakkozás legnagyobb egyénisége ellen. Játszmájuk gyors döntetlennel ért véget. A Gyimesi – Ács találkozón a paksiak nagymestere a megnyitásban meglepte ellenfelét és két gyalogelőnnyel zárta a nyitó küzdelmet, ám a bonyolult hadállás sok időt elemésztett, ami a játszma döntő pillanataiban nagyon hiányzott. Az időzavarban ezen a táblán egy esélyes játszmát vesztettek az atomosok. A Nevednichy-Sax találkozó döntetlennel zárult, míg Kovacevicet Horváth Ádám látványos játszmában kényszerítette térdre. A fiatal Papp Gábor az elméleti szakemberként is ismert Stohl nagymestert rosszabb állásból is kitartotta értékes félpontot szerezve a csapatnak, csakúgy mint Csom István aki Horváth József ellen hozta ugyanezt. A Tóth András - Horváth Csaba mérkőzés ismét pontosztozkodással ért véget. Szabó Krisztián a paksiak 100%-os versenyzője korcsoportos ellenfele Boros Dénes ellen mérkőzött. A paksiak tehetséges fiatalja hátrányosabb nyitás után nehéz védekezésre kényszerült, az ismert rádiós apuka úgy tűnik nem csak a beszédkészséget örökítette fiában; Dénes a sláger mérkőzésen szép játszmában nyert. Györkös Lajos – Horváth Gyula találkozó gyors remi révbe ért, az egyetlen veszélyt a játszmában az jelentette, hogy Horváth bekapcsolva felejtette a telefonját ami épp a remi ajánlatot követően megszólalt. A szabályok értelmében ez azonnali vereséget von maga után. Ezt a zalai versenyző úgy védte ki, hogy azonnal megragadta a felkínált békejobbot. A Horváth Tamás – Vidéki Sándor partiban kevésbé voltak békülékenyek a felek és ugyan öt órai játék után a táblán egyenlő állás alakult ki, de a paksiak nemzetközi mestere pechjére „elfeledkezett” az óráról és leesett. A csapat egyetlen győzelmét a fiatal Pataki Győző érte el, aki Csiszár Csaba ellen higgadt játékkal szállította a pontot. A Mádl Ildikó – Tóth Lili játszmában a bajnokcsapat női nagymestere túl kemény falatnak bizonyult az egyetemista paksi diáklánynak és ezzel a vereséggel 8-4 arányban a zalai gárda szerezte meg a győzelmet. A mérkőzést értékelve elmondhatjuk, hogy nyílt küzdelemben megérdemelten győzött a bajnok, a szorosabb eredmény reálisabb képet adott volna a küzdelemről ami a hadállásokban benne volt a paksiak számára. A vasárnapi Szombathelyi Haladás elleni találkozón fűtötte a bizonyítási vágy a csapatot és látványos küzdelemben 9-3 győzelemmel javították az előző napi mérleget. Győzött Berkes, Nevednichy, Kovacevic, Papp, Szabó, Györkös, Ignácz. Döntetlent ért el Ács, Csom, Vidéki és Pataki. A bajnoki tabella ezzel teljessé vált és a paksiak tisztán a harmadik helyen várhatják a következő fordulót, ahol a hatodik helyen álló Statisztika csapata ellen idegenben folytatják a bajnoki küzdelmet, amelyben immár a korábbi években megszokott pozícióból kerülhet sor a hajrára.A 6. forduló eredményei:Hajdúböszörmény 5 - 7 Láng Vasas Tabáni Spartacus 4.5 - 7.5 HONVÉD PMSE-AH.-MTK 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Piremon SE. Nyh. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Makói SVSE. 1. Csuti Hydrocomp - 48.5 2. Nagykanizsai TSK - 46 3. ASE Paks - 44 2006.02.14. Csak statisztált a Statisztika Ötödik győzelmét aratta az Atomerőmű SE csapata a sakk NB I. Szabó László csoportjában a hétvégi hetedik fordulóban. A Statisztika PSC. otthonában 7,5-4,5 arányú pontrablással azonban csupán biztosították harmadik helyüket, tekintve, hogy az „örök rivális” Nagykanizsa 8,5-3,5 –re diadalmaskodott a Szombathely otthonában, újabb ponttal növelve előnyét. Igaz az összehasonlítás az atomosokra kedvező, miután az elmúlt fordulóban a vasi legénységet ők 9-3 arányban múlták felül, ám ez csak játék a számokkal. A hátralévő négy fordulóban még sok jég úszik le a Dunán. Annál is inkább igaz lehet a jóslat, mert az élen álló Zalaegerszeg az utóbbi fordulóban jóllakott oroszlánnak mutatkozik és némi bizonytalansággal szerepel az alsóházban lévő csapatok elleni összecsapásokon, így jelen helyzetben mindössze két pont előnnyel vezet. A már már hagyományos fej-fej melletti hajrába -így meglehet - a bajnokcsapatnak is be kell szállnia. Visszakanyarodva a hétvégi találkozóra a Berkes vezette paksi csapat komolyan készült a Statisztika elleni mérkőzésre, hiszen a korábbi években kemény és kiegyenlített csatákat vívott a két gárda. A fővárosiak ebben a szezonban a szerb Ilincic Zlatko nagymesterrel erősítettek az éltáblán, így a paksiakhoz hasonlóan négy nagymesterrel ültek asztalhoz. Berkes kedvenc változatát a Nimzo-indiai ellen most talonban hagyta és megnyitás választásával meg is lepte ellenfelét aminek köszönhetően látványos győzelemmel adott lökést a csapatnak. Ács Péter sötéttel is aktívan játszott és végig irányítva a küzdelmet szerezte meg a teljes pontot. Tóth András és Szabó Krisztián szintén nyerő párosnak bizonyult a 6-7. táblán. Krisztián a frissen szerzett junior bajnoki címmel a zsebében a bajnokságban is folytatta győzelmi sorozatát , hatodik győzelmével továbbra is a csapat legjobb pontszerzője. Az ötödik teljes pontot a 9. táblán Vidéki Sándor harcolta ki, így Pataki Győzővel együtt öt-öt szerzett ponttal húzó embere a csapatnak. A találkozón öt döntetlen született Nevednichy, Papp, Csom, Pataki és Fodor jóvoltából, míg Györkös és Ignácz vereséggel szerepeltek. A csapat legjobb pontszerzője: Szabó Krisztián. A nyolcadik fordulóban február 26.-án a legutóbbi Marx György emlékverseny győztese Almási Zoltán vezette Honvéd együttesét fogadják majd az atomosok, míg a rivális Nagykanizsa a Statisztika ellen szerepel. A bajnok Csuti a kieső jelölt Haladás sorsát pecsételheti meg ugyanezen a fordulón. A hetedik forduló eredményei: Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapatMakói SVSE. 5.5 - 6.5 HajdúböszörményPiremon SE. Nyh. 4 - 8 Csuti HydrocompHaladás VSE. 3.5 - 8.5 Nagykanizsai TSKStatisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE PaksHONVÉD 6.5 - 5.5 PMSE-AH.-MTKLáng Vasas 5.5 - 6.5 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Csuti Hydrocomp 56.5 2. Nagykanizsai TSK 54.5 3. ASE Paks 51.5 4. Láng Vasas 47.5 5. HONVÉD 47 6. Statisztika PSC. 42.5 7. PMSE-AH.-MTK 41.5 8. Tabáni Spartacus 40 9. Hajdúböszörmény 32 10. Makói SVSE. 31.5 11. Haladás VSE. 30.5 12. Piremon SE. Nyh. 29 2006.02.26. Váratlan vereség - 9. forduló Az sakkcsapatbajnokság hétvégi kilencedik fordulójában az Atomeromu – Honvéd találkozóra került sor. A táblázat középso harmadában szereplo fovárosi csapat nem kis meglepetésre 7-5 arányú gyozelemmel oszlatta a paksi ezüstreményeket. Három fordulóval a bajnoki zárás elott, már csupán a bronzérem tunik elérhetonek a Duna-parti csapat számára. A paksi csapat összeállítási nehézségekkel küzdött ezen a találkozón, mindkét idegenlégiós nagymesterét – egyéb verseny elfoglaltság miatt - nélkülözni volt kénytelen, így a tartalékok jutottak szóhoz. Az ellenfél élve a lehetoség adta eséllyel, a legerosebb összeállításban ült asztalhoz. Az olimpiai csapat harmadik táblása Almási Zoltán nagymester, a tavalyi Marx György emlékverseny gyoztese mellett, négy vietnámi versenyzo is asztalhoz ült, köztük a frissiben „magyarított” noi sakkozó Hoang Thanh Trang, aki a magyar olimpiai csapat éltábláján játszik majd a májusban Torinóban megrendezésre kerülo sakkolimpián. Almási Zoltán az idei bajnokságban most második alkalommal vállalta a játékot, ami kitünteto figyelmet jelent a szintén olimpiai csapattagként jelölt paksi nagymester Berkes Ferenc számára. Magyarázatként szolgál, hogy kettejük párharca az utóbbi idoben kemény presztízs csatává változott, tekintve, hogy Berkes többször is kijelentette, hogy Almási megelozését tuzte ki célul. Hogy nagy fába vágta a fejszét az bizonyos, mint ahogy az is, hogy Almási nem vette félvállról a fenyegetést és az utóbbi években mutatott stagnálás után – talán épp a fenyegetés miatt – az utóbbi félévben ismét a régi „Almát” látjuk a tábla mellett. Egy bizonyos ezen a meccsen joggal mondhatta Ferinek; - Öreg, ez nem a te napod! Berkes a játszmában egy meglepo nyitásválasztással igyekezett lélektani elonyhöz jutni, életében eloször játszotta meg a Caro-Kann védelmet, hogy ellenfelét eltérítse felkészülés adta útról, de a csodafegyver pechjére fordítva sült el. Almási – köztudott - ha világossal játszik nehéz zavarba hozni, most is jól reagált a meglepetésre és már a játszma elején eros támadáshoz jutott Berkes középen maradt királya ellen és könnyedén begyujtötte a paksi fiatal skalpját. Mindettol eltekintve a találkozó a paksiak számára indult reménykeltobben, hiszen mindjárt az elso félórában egy váratlan körülmény folytán vezetéshez jutottak a hazaiak. A vendégcsapat hatodik táblásának váratlanul megszólalt a mobil telefonja, ami a szabályok szerint azonnali játszmavesztést jelent. Az elso két órai játékot követoen nagy arányú hazai gyozelmet jósolhattak volna a szakemberek, tekintve hogy Szabó Krisztián a paksi csapat legjobb pontszerzoje könnyedén fektette két vállra a vietnámi Duong-ot és Vidéki gyors gyalognyeréssel, míg Csom nagymester Hoang ellen bíztató támadással látszott fölénybe kerülni, ezenfelül Ács Péter és Pataki Gyozoállása is esélyesnek látszott. Szabó és Csom végül érvényesítette ugyan az elonyét és nyert, ám az utolsó négy táblán minden balul sült el a paksiak számára és az összes találkozót, ezzel együtt a mérkozést is elvesztették. A gyoztes Csom, Tóth és Szabó mellett Ács, Papp, Hazai és Györkös döntetlennel járult hozzá az öt pont megszerzéséhez. A tabellára tekintve a kanizsai expressz ötpontnyi távolságban zakatol az ezüstérem felé a bronzot szorongató paksiak elott és ugyan mindössze 2,5 pont a lemaradásuk az élen álló Zalaegerszeg mögött, a hátralévo ellenfeleket tekintve a jelen állapot végeredményként is valószínu. A tizedik fordulóban az atomváros „szellemi tornászai” az ötödik helyezett Láng Vasashoz látogatnak majd, ami ismét fontos találkozó lehet, hiszen a frissen feljutott csapat eddigi teljesítménye feltunoen kiegyensúlyozott. A kilencedik forduló eredményei: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Hajdúböszörmény - Tabáni Spartacus PMSE-AH.-MTK 6.5 - 5.5 Láng Vasas ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Nagykanizsai TSK 7 - 5 Statisztika PSC. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Haladás VSE. Makói SVSE. 6 - 6 Piremon SE. Nyh. A H.böszörmény SE-Tabáni Spartacus mérkozést 2006.03.18-án 10,00-kor játszák le Budapesten. A bajnokság állása: Ssz. Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz. 1. Csuti Hydrocomp - 7.5 8 7 9.5 7.5 8 7.5 9 64 2. Nagykanizsai TSK 4.5 - 7 7 7 8 9.5 8.5 10 61.5 3. ASE Paks 4 5 - 5 7.5 11 8 9 7 56.5 4. HONVÉD 7 - 6 6.5 6 7.5 5.5 8 7.5 54 5. Láng Vasas 6 - 5.5 6.5 5.5 6.5 8 8 7 53 6. PMSE-AH.-MTK 5 5 5.5 6.5 - 5.5 6.5 8 6 48 7. Statisztika PSC. 5 4.5 6 5.5 6.5 - 6 8 6 47.5 8. Tabáni Spartacus 2.5 4.5 6.5 6 - 6.5 8 6 40 9. Makói SVSE. 4.5 4 1 5.5 5.5 5.5 - 6 5.5 37.5 10. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 4 4 6 - 35 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 4 6 4 6 - 35 12. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 5 6 6.5 - 32 2006.03.19. Takarékon a Láng Vasas - 10. forduló Nagyarányú gyozelemmel kezdte meg a hajrát az ASE az elso osztályú sakkbajnokság tizedik fordulójában. Az atomos csapat 9-3 arányban gyozte le otthonában az ötödik helyezett Láng Vasast, 2,5 pontot faragva ezzel hátrányából az ezüstéremért folyó csatában. A Láng Vasas otthonában tartott „tuzoltó gyakorlatot” a Paks a hétvégi fordulóban. A versenyhelyszín megközelítése, tekintettel a pesti rakparton folyó felújításokra – ki gondolta volna? – nagyobb nehézséget jelentett, mint maga a találkozó. Bár kisebb zökkenok – két elvesztett játszma – akadtak a mérkozésen is, ezen a napon száguldott a csapat. Különösen értékes volt az éltáblákon aratott gyozelem a Berkes –Balogh és a Ruck – Ács játszmákban. Az olimpiai csapatban is aspiráns fiatalok presztízs mérkozését hozta a Berkes Ferenc – Balogh Csaba játszma. Az eddigi mérleg ugyan a paksi sakkozó számára hízelgo – Balogh még nem nyert ellene -, de a néhány napja véget ért felnott magyar bajnokság utolsó fordulójában a vasas versenyzoje hasonló színelosztásban döntetlent ért el és ezzel meg is elozte a paksi sakkozót. A bajnokság eredménye alapján ugyan mindketten biztos csapattagnak számítanak a Torinóban sorra kerülo sakkolimpián, mégis ezt a mérkozést – mi szurkolók - a táblaszámot érinto helyosztónak tekintettük. Berkes találékonyan játszotta a megnyitást; egy pozíciós áldozattal beültette a „hintába” ellenfelét, gyors gyozelmével nagy lökést adott a csapatnak. Az Ács – Ruck mérkozés a régi riválisok összecsapását hozta, néhány éve még a kieséses magyar-bajnokság döntojében párbajoztak egymással. Akkor a döntetlenül végzodött viadalt a tizenegyes rúgást jelento villámjátszmák döntötték el Ruck javára, most azonban ilyen esély nem kínálkozott a Szombathelyen nevelkedett fiatal számára. Péter nagy csatában utolsóként, de gyoztesen állt fel az asztaltól. A hátsó csapatrész ezúttal kiemelkedo eredményt nyújtott, az utolsó hat táblán hat gyozelmet könyvelhettek el az atomosok; Szabó Krisztián, Györkös Lajos, Vidéki Sándor, Pataki Gyozo, Molnár Béla és Ignácz Mária jóvoltából. A két döntetlen eredményt Papp Gábor és dr.Hazai László érte el. Takarék lángon égett a Vasas ezen a fordulón, a paksiak számára ellenben égetoen fontos volt minden pont, hiszen ezzel ismét szorosan felzárkózhattak a lassanként ezüstérmesnek tekintheto kanizsai csapat mögé. Reméljük ezt a lángot képes lesz megorizni a csapat a hátralévo két mérkozésre, ebben az esetben a rivális Kanizsa rémálma – ami két alkalommal már valóra vált -, hogy az utolsó fordulóban veszti el az ezüstérmet Pakssal szemben, ismét megkísértheti a zalai legénységet. A soron következo forduló a Tabáni Spartacus-sal április 9-én döntonek bizonyulhat a találgatások szempontjából. A tizedik forduló eredményei: Piremon SE. Nyh. 5 - 7 Hajdúböszörmény Haladás VSE. 5.5 - 6.5 Makói SVSE. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp HONVÉD 5.5 - 6.5 Nagykanizsai TSK Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Tabáni Spartacus 5 - 7 PMSE-AH.-MTK 2006.04.10. Dobogón a Paks A bajnokság utolsó hazai mérkőzését biztos győzelemmel zárta az ASE az első osztályú sakk csapatbajnokságban. A tabellán nyolcadik helyen tanyázó vendég Tabáni Spartacus csupán 3,5 pontot tudott szerezni az atomosok otthonában, így az ASE sakkozói 8,5 ponttal léptek előrébb a táblázaton ez - halkan akár ki is mondhatjuk – vélhetően a bronzérmet jelenti a csapat számára. A találkozó két gyors hazai győzelmet hozott Molnár Béla és Ignácz Mária révén, mindkét táblán nagy játékerő különbség volt a küzdő felek között, amit biztosan realizáltak a paksiak. Az atomosok végig nagy fölényben játszottak és egy-két kisebb pontatlanság miatt elmulasztottak néhány győzelmi esélyt, ami különösen fájó volt az éltáblás Berkes számára, aki nyert állást rontott el az időzavarban. A teljes pontot végül Csom István, Tóth András, Györkös Lajos, Pataki Győző tudta megszerezni, míg döntetlent játszott Ács Péter, Papp Gábor, Hazai László, Szabó Krisztián és Vidéki Sándor. A forduló előtti latolgatások mindegyike ha-val kezdődő mondatokban fogalmazódott meg, ami fényesen jelzi, hogy az ezüstéremért folyó csatában a 2,5 ponttal lemaradt paksiak, nagyarányú győzelem esetén is csak az ellenfelek botlásával kerülhettek volna ziccerbe. A csapat ugyan győzni tudott, de az ellenfelek nem adtak esélyt, kihasználva a kedvezőbb párosítást , 3,5 pontra fokozták az előnyüket. A bajnoki tabellából első látásra kiolvasható, a dobogón végzők névsora, ám a bajnoki cím sorsát illetően az utolsó forduló eredménye dönt majd az azonos pontszámmal élen álló Nagykanizsa és Zalaegerszeg között. Az ASE tíz pontos előnnyel áll a negyedik Honvéd előtt, ezért az utolsó fordulóban különösebb izgalom nélkül tekinthet a Postás-MTK elleni mérkőzése elé. Erre a találkozóra április 23-án a fővárosban az összevont utolsó fordulóban kerül sor, a rendezvény házigazdája az Aqvincum-Hotel lesz.A 10. forduló csapatmérkőzéseiHajdúböszörmény 4 - 8 PMSE-AH.-MTK ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Láng Vasas Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 HONVÉD Makói SVSE. 6 - 6 Statisztika PSC. Piremon SE. Nyh. 5.5 - 6.5 Haladás VSE.NB I. Szabó László csoport (2005/2006)1. Nagykanizsai TSK 77.5 2. Csuti Hydrocomp 77.5 3. ASE Paks 74 4. HONVÉD 64 5. PMSE-AH.-MTK 63 6. Statisztika PSC. 59.5 7. Láng Vasas 58.5 8. Tabáni Spartacus 53.5 9. Makói SVSE. 50 10. Hajdúböszörmény 50 11. Haladás VSE. 47 12. Piremon SE. Nyh. 45.5
Elolvasom2007. május 24-26. Rapid Országos Bajnokság - Szeged A rapidversenyek hívei szép létszámban - 429 - fővel jelentek meg az országos korcsoportos bajnokságon Szegeden. Ennek a versenyformának az egyre nagyobb térnyerését - különösen a fiatalabb korosztályokban – a kicsik szaporább játéktempója mellett a rövidebb verseny, kisebb költségek gondolata is erősíti. Ez a mostani rendezvény is lement egy hétvége alatt és a Pünkösd hétfő miatt még a csapatversenyen indulók is megúszták iskolai kihagyás nélkül. Tolna megyéből leginkább az esélyesek vállalkoztak a hosszú hétvégére és ennek alapján a mérleg négy arany. A paksiak részéről a legértékesebb a 16 évesek között Balázs Gábor első helyezése, aki 7 ponttal egyedül végzett az élen, To Nhat Minh és az ezen a versenyen jó formában lévő Handó Vilmos előtt. Negatív meglepetés, hogy a rapid versenyeken nagyon eredményes, egyes sorszámmal asztalhoz ülő Balog Imre ötödik helyezése. A 18 éves lányok között a Mitrópa-kupán kiválóan szereplő Ignácz Máriának ellenben nem okozott gondot az esélyesség és 5,5 ponttal testvérét Rózát megelőzve végzett az élen. Jó döntésnek bizonyult az ASE villámigazolása, a kilencéves Antal Tibor Kendére az átigazolási szezon elején csaptak le a paksiak. Csom István tanítványa 7,5 ponttal végzett az élen, a tavalyi évben korcsoportos VB-én legjobb magyar versenyzőként hazatérő Tisza-parti legényke Herpai József tehetségei között nevelkedett, tavaly a korcsoportos bajnokságon Vámos Viktor segédletével nyolc évesen 2. helyezést ért el. A decsiek siker embere ezúttal Vince Andrea volt aki a 14 éves lányok között 8 ponttal végzett az élen. A mögötte 7,5 pontot elért Varga Klárával kimagaslottak a mezőnyből, a harmadik helyet Papp Petra szerezte meg 6 ponttal. A rapidversenyek sorozata - mindössze egy hét pihenő után - a debreceni Diákolimpia küzdelmeivel folytatódik, ahol részben a szegedi versenyen résztvevők összecsapásával zajlik majd az éremcsata. A „rapid szezon” ezzel még nem ér véget, hiszen azt követő hétvégén - ismét átszelve az országot - Szombathelyre utazhatnak majd a csapat diákolimpia nevezői. -- Molnár Béla ---
ElolvasomNB I. Szabó László csoport (2006/2007) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2006. november 12. Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 ASE Paks MSSZ versenyterme 1055 Budapest, Falk Miksa. u. 10. II. em. 2. forduló 2006. november 26. ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények:Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei:HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után: Ssz. Csapat neve Össz. 1. Zalaegerszeg 20 2. Nagykanizsa 16.5 3. ASE Paks 15 4. Haladás VSE. 14 5. Edelényi VSE. 12.5 6. Vasas-Novák-MKB 12.5 7. PMSE Ant.H-MTK 11 8. Statisztika PSC. 10 9. HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7 3. forduló 2006. december 03. Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Vízművek 1125 Budapest, Istenhegyi út 1-3. .... Bajnoki mesterhármas Tartalékosan is hozta a kötelezőt az ASE első osztályban szereplő sakkcsapata hétvégi 3. fordulóban. A Tabán otthonában aratott 9-3-as győzelemmel a paksiak fél pontra megközelítették a biztos bajnoknak kikiáltott, de egyelőre csak második helyen álló kanizsai gárdát. Az ASE réglátott eredményességgel vette a rajtot és a hétvégi találkozón ismét játszmavesztés nélkül gyűjtött be 9 pontot a tabella legalján tanyázó Tabáni Spartacus otthonában. A kötelező győzelem értékét növeli, hogy az atomosok erősen tartalékos összeállításban kényszerültek asztalhoz ülni ezen a fordulón. Az alapcsapat tagjai, Papp Gábor és Hazai László távolléte miatt Siklósi Zoltán mellett, egy 15 éves debütánsa is volt a csapatnak Balázs Gábor személyében, aki első NB-I-es mérkőzésén győzelemmel mutatkozott be. A találkozó az éltáblákon gyors békekötéssel indult, a két olimpikon nagymester Berkes Ferenc és Varga Zoltán hamar kibékültek és két órai játék után három táblán is követték példájukat. Amikor a hazai csapat kicsit fellélegzett, jött az a bizonyos „ritmusváltás” és lassan kidomborodott a vendégcsapat taktikája, hogy a paksiak az erőfölényüket valójában a hátsó táblákon akarják kiaknázni. Ezen a találkozón ez az elképzelés fényesen igazolódott, az atomosok az utolsó hat táblán 5,5 pontot gyűjtöttek be. Teljes pontot szerzett: Vidéki Sándor, Pataki Győző, Fodor Tamás, Molnár Béla, Tóth Lili és Balázs Gábor, döntetlen lett Berkes Ferenc, Ács Péter, Csom István, Szabó Krisztián, Györkös Lajos és Siklósi Zoltán játszmája. A forduló csapatmérkőzéseiHazai csapat - Eredmény - Vendég csapat BEAC-Rufusz 5.5 - 6.5 HONVÉD Statisztika PSC. 4 - 8 Aquaprofit Nk. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Vasas-Novák-MKB Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Edelényi VSE. Haladás VSE. 2.5 - 9.5 Csuti Hydrocomp A bajnokság állása a 3. forduló után - NB I. Szabó László csoport (2006/2007) 1. Csuti Hydrocomp 29.5 2. Aquaprofit Nk. 24.5 3. ASE Paks 24 4. PMSE Ant.H-MTK 19 5. Edelényi VSE. 17.5 6. Haladás VSE. 16.5 7. Vasas-Novák-MKB 16.5 8. HONVÉD 16 9. Makói SVSE. 15.5 10. Statisztika PSC. 14 11. BEAC-Rufusz 13 12. Tabáni Spartacus 10 4. forduló 2006. december 17. ASE Paks 7.5 - 4.5 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks HVSE sakkterem Szombathely, Rohonci u. 3. 6. forduló 2007. március 04. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Csalódottan távozott a bajnokcsapat Az első osztályú sakkbajnokság hatodik fordulójában a bajnok Csuti Hydrocomp Zalaegerszeg csapatát fogadták hazai környezetben az ASE sakkozói. A mérkőzésen szoros küzdelemben és minimális arányban ugyan, de 6,5-5,5–re győzött a tabella éllovasa. A paksiak oldalán a „veterán” Csom István nagymester törte meg a bajnokcsapat öt forduló óta tartó játszmavesztés nélküli menetelését. A nagy várakozással kísért mérkőzésen mindkét fél respektálta az ellenfél erejét, ennek megfelelően sok játszma végződött pontosztozkodással, ami inkább a nyolc nagymesterrel asztalhoz ülő vendégeknek kedvezett. A találkozó kimenetele szempontjából a csapatösszeállítás gyenge pontjainak kihasználásának volt döntő szerepe, a világos táblákon pedig a paksiaknak nem sikerült győzelemmel kompenzálni ezt, egyedül Csom István tudott a sötét szín babonáján túllépve győzelmet elérni. A mérkőzés végeredménye ennek ellenére az atomos csapat számára siker, a bajnok menetelését viszont erősen fékezte ez a mostani mérsékelt siker – ami a kanizsai csapat nagyarányú győzelme tükrében - különösen izgalmassá teszi a hátralévő fordulókat. A 6. forduló csapatmérkőzései: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat HONVÉD 7.5 - 4.5 Edelényi VSE. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Vasas-Novák-MKB 3 - 9 Haladás VSE. Aquaprofit Nk. 10 - 2 Makói SVSE. BEAC-Rufusz 8 - 4 Tabáni Spartacus Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK NB I. Szabó László csoport (2006/2007) Ssz. Csapat neve 1. Csuti Hydrocomp 52.5 2. Aquaprofit Nk. 49.5 3. ASE Paks 44.5 4. Haladás VSE. 38 5. PMSE Ant.H-MTK 36.5 6. Statisztika PSC. 34 7. HONVÉD 34 8. Vasas-Novák-MKB 32.5 9. BEAC-Rufusz 29.5 10. Edelényi VSE. 29 11. Makói SVSE. 27.5 12. Tabáni Spartacus 24.5 -- Molnár Béla --- 7. forduló 2007. március 25. Edelényi VSE. 3 - 9 ASE Paks Művelődési Ház Edelény, Borsodi u. 9. 8. forduló 2007. április 15. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Bp, XIV. Stefánia út 34. Leszerelte a Honvédot az ASE A hétvégi nyolcadik játéknappal megkezdődött a sakkcsapatbajnokságok hajrája. Az ASE első osztályban szereplő csapata egy hét késéssel utazott a Honvéd otthonába, miután az egyéni Európa-bajnokságon szereplő játékosok miatt halasztást rendelt el a versenybíróság. A két csapat összecsapásait hagyományosan presztízs hangulat övezi és most sem volt ez másként, annál is inkább miután bizonyos forgatókönyv szerint még a Honvéd számára a harmadik hely is elérhetővé válhatott volna a paksiak ellen aratott győzelemmel. Berkesék dacára annak, hogy az ellenfél idei legjobb csapatával „futott ki az öltözőből” nem lepődtek meg és hetedik győzelmüket aratva 7,5-4,5 arányban a maguk javára fordították a találkozót. Nem sok hiányzott a „Honvédség” teljes leszereléséhez sem, hiszen az atomosok számára még több pont is volt a meccsben. Így is kellemes meglepetést keltett Papp Gábor győzelme a vietnámi magyar Hoang Trang ellen, hiszen a hölgyversenyző az említett dresdai EB-én negyedik helyen végzett és teljesítményével kvalifikálta magát a VB-re is. A további pontszerzéshez Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás, Tóth Lili, teljes ponttal, míg Berkes, Ács, Csom, Hazai és Pataki döntetlennel járult hozzá. A találkozón elért kitűnő eredménnyel a paksiak immár biztosan számíthatnak a célként kitűzött érmes helyezésre, annak ellenére, hogy a bajnok aspiráns Nagykanizsa elleni találkozó még hátra van. A forduló mérkőzésén a Nagykanizsa - Zalaegerszeg összecsapás vaskos meglepetéssel ért véget. A Kanizsa expressz végig száguldott az ötszörös bajnokon és 9-3 arányban gázolta a megyeszékhely csapatát, amivel a táblázaton is helyet cserélt a két együttes. A hátralévő ellenfeleket tekintve Paks lehet az az állomás, ahol még mellékvágányra terelhető a kanizsai lokomotív ebben talán még a paksiaknál is jobban reménykedik a nehéz helyzetbe került bajnok Zalaegerszeg. Az izgalmak előjátékának számít majd a kilencedik forduló ahol mindhárom élen álló csapat gyengébb ellenfelek ellen melegítheti a motort a végső száguldáshoz. 8. forduló eredményei: HONVÉD 4.5-7.5 ASE Paks Vasas-Novák-MKB 6.5-5.5 Edelényi VSE. Aquaprofit Nk. 9-3 Csuti Hydrocomp BEAC-Rufusz 4.5-7.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 9-3 Makói SVSE. PMSE Ant.H-MTK 5-7 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 67 2. Csuti Hydrocomp 66.5 3. ASE Paks 61 4. Statisztika PSC. 52.5 5. Haladás VSE. 49 6. HONVÉD 46.5 7. PMSE Ant.H-MTK 45.5 8. BEAC-Rufusz 40.5 9. Vasas-Novák-MKB 40 10. Edelényi VSE. 37.5 11. Makói SVSE. 36 12. Tabáni Spartacus 34 9. forduló 2007. április 29. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-Novák-MKB Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. .... Drámai végjáték Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrájának lehetünk tanúi a sakk csapatbajnokságban. Az ötszörös bajnok Zalaegerszeg megyebeli vetélytársa idén úgy döntött,; itt az ideje elragadni a koronát a megyeszékhely csapatától. Az ásványvíz forgalmazó Aquaprofit által támogatott nagykanizsai csapat fél tucat idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak. Úgy tűnt nem bízzák a véletlenre a dolgot, hiszen Kotronias, Lupulescu, Istratescu mellett egy csúcs igazolással, a világranglista 14. helyezett Polgár Judit személyében egy valódi éltáblásra is futotta. Aztán elkezdődött a bajnokság és a jelentős erősítések ellenére sem tűnt egyszerű feladatnak a trónfosztás, miután sokáig a bajnokcsapat evezősei húztak jobban és félidőben még úgy tűnt túlzottak a kanizsai remények. Aztán a nyolcadik fordulóban sor került a ki-ki meccsre, ahol nagy meglepetésre 9-3 arányú kiütéses győzelemmel a „kihívó” állt az élre. A következő fordulóban úgy tűnt a bajnokcsapat képes talpra állni miután 10-2 –re legyőzte a Vasas gárdáját, csakhogy a kanizsaiak pontosan ilyen arányban diadalmaskodtak Edelény ellen megőrizve fél-pontos előnyüket. Ebben a fordulóban a paksiak 8,5-3,5 pontos sikere a Vasas ellen biztossá tette a harmadik helyezésüket, de még egy a bajnokság végeredménye szempontjából akár döntő megmérettetés maradt hátra. A zalaegerszegiek utolsó esélyét a rivális kanizsaiak otthonába utazó paksiak hétvégi tízedik fordulós összecsapása jelentette, feltételezve, hogy ők nagyobb arányú sikert érnek el a Statisztika otthonában, mint megyebeli vetélytársa az atomosok ellen. A forduló eredménye alapján a Zalaegerszeg utolsó reménye is oszladozni látszik, a sokszoros bajnok keze megremegett a döntő pillanatban. A forduló meglepetés eredménye, hogy a Zalaegerszeg nem volt képes legyőzni a bajnokság elejétől a feloszlás réme alatt játszó Statisztika csapatát. Az atomosok pedig keményen harcoltak az eddigi legerősebb összeállításban asztalhoz ülő Polgárék ellen. Berkes az éltáblán igazolta tehetségét, világklasszis ellenfele nem tudta legyőzni. A találkozón a paksiak alaposan ráijesztettek ellenfelükre, miután Szabó Krisztián sötéttel is kétvállra fektette az egyébként nagyon masszív Faragó nagymestert. Sajnos végeredményben ez volt az egyetlen győzelme a paksi csapatnak. A 7,5-4,5 arányú hazai győzelemhez ezúttal a szerencse is kellett, Berkes mellett még Nevednichi, Csom, Vidéki, Fodor, Molnár és Ignácz döntetlenjével alakult ki a végeredmény, közülük többen ígéretes állásból engedték ki ellenfelüket. A befejező forduló előtt eldőlni látszik a dobogós helyezések kérdése, miután a Kanizsa a kiesés ellen küzdő Vasassal ül asztalhoz, míg a Zalaegerszegiek a jóval erősebb Postás-MTK-val meccselnek majd. A paksiak szintén a sereghajtó csapatok között található BEAC-al zárják a bajnoki szereplést és a bronzérem megszerzését aligha veszélyeztetik a jelentős ponthátrányban lévők. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks HONVÉD 8 - 4 Vasas-Novák-MKB BEAC-Rufusz 4.5 - 7.5 Edelényi VSE. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Haladás VSE. Tabáni Spartacus 5.5 - 6.5 Makói SVSE. A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 84.5 2. Csuti Hydrocomp 82.5 3. ASE Paks 74 4. Statisztika PSC. 64.5 5. HONVÉD 61 6. PMSE Ant.H-MTK 59 7. Haladás VSE. 59 8. Makói SVSE. 49 9. Vasas-Novák-MKB 47.5 10. BEAC-Rufusz 47 11. Edelényi VSE. 47 12. Tabáni Spartacus 45 11. forduló 2007. május 20. ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Közös budapesti helyszín Trónfosztással zárult a sakkcsapatbajnokság Miután mindkét élen álló csapat azonos arányban győzött az utolsó fordulóban, bizonyossá vált amit a hajrában már sejtettünk az Aquaprofit Nagykanizsa gárdája elragadta a koronát az ötszörös bajnok Zalaegerszegtől. Az ASE 7-5 arányban szintén győzelemmel zárta a bajnokságot és a Berkes vezette csapat - megismételve tavalyi eredményét - bronzérmesként végzett. Ács Péter a második táblán kiemelkedő teljesítménnyel a csapat legjobb pontszerzője lett. Tekintettel az utolsó forduló párosítására, amely alapján a két ponttal vezető kanizsaiak az utólag könnyűnek találtatott és végeredményben kieső Vasassal, míg a Zalaegerszegiek a jóval acélosabb Postás-MTK ellen ültek asztalhoz, az Aquaprofit számára könnyű levezető mérkőzésnek tűnt a záró forduló. A laikusok számára legfőbb kérdésnek az látszott, hogy a nagyágyúkkal kockázat nélkül, vagy a biztos előny birtokában - kímélve az erőket és nem utolsósorban az anyagiakat - „sajáterőből” kívánják leküzdeni az utolsó akadályt. A válasz sajátos lett, a teljes fegyverarzenál - Polgár Judittal az élen - felvonult ugyan, de látva, hogy a rivális egerszeg az összeállítását tekintve „takaréklángra” kapcsolt, feladva ezzel az egyébként is inkább matematikai tekinthető esélyét, eltekintettek a női világranglista vezetőjének asztalhoz ültetésétől. Hogy volt ok a túlbiztosításra igazolja, hogy a Csutisok mérsékelt összeállításuk dacára 9,5-2,5 arányú bravúros győzelemmel végeztek. Az ASE kilenc pontos előnye birtokában kényelmes helyzetben és a bronzérem biztos tudatában várhatta a zárónapot. Az egyetlen intőjel a tavalyi utolsó fordulós vereség volt csupán, amikor is a kényelmes helyzet eredményeként váratlan vereséget szenvedtek a Postás-MTK ellen. Óvatosságra adott az is okot, hogy ezen a találkozón a kiesés ellen küzdő BEAC gárdája volt az ellenfél. A találkozó néhány gyors döntetlennel indult, Hazai, Pataki, Fodor és Vidéki egyezett ki a megnyitás után, miután a „szerváikat” jól fogadta az ellenfél. A találkozó békés hangulatát, amit Berkes, Csom, Papp, Szabó, Molnár és Tóth döntetlenje jelzett, Györkös Lajos és a csapat legjobb pontszerzője Ács Péter rázta fel győzelmével, ami az idei szezon tizedik meccsgyőzelmét jelentette a csapatnak. 7-5 arányú sikerrel zárta tehát a bajnokit az ASE gárdája és elérte ezzel a célul kitűzött bronzérmet. Az idei év sikerei között tartja számon a csapatvezetés, hogy a 15 éves Balázs Gábor személyében egy újabb tehetséges sajátnevelésű fiatallal erősödött az első osztályban szereplő csapat. Egyéni teljesítmények: 1. Berkes Ferenc 11/6 2 Ács Péter 11/8.5 3. Nevednichy Vladislav 3/1 4. Papp Gábor 9/4.5 5. Csom István 11/6.5 6. Szabó Krisztián 11/7.5 7. dr. Hazai László 4/1.5 8. Tóth András 1/05 9. Györkös Lajos 10/6 10. Vidéki Sándor 11/7 11. Pataki Győző 10/6 12. Jr. Fodor Tamás 11/8.5 13. Siklósi Zoltán 3/1.5 14. Molnár Béla 11/7.5 15. Ignácz Mária 5/ 2.5 16. Tóth Lili 6/2.5 17. Balázs Gábor 4/3.5 11. forduló eredményei: Vasas-Novák-MKB 2.5 - 9.5 Aquaprofit Nk. Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 PMSE Ant.H-MTK ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Edelényi VSE. 4.5 - 7.5 Statisztika PSC. Makói SVSE. 5 - 7 HONVÉD Haladás VSE. 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus A bajnokság végeredménye: 1. Aquaprofit Nk. 9 7.5 8 7 8.5 8 10 9.5 10 9.5 7 94 2. Csuti Hydrocomp 3 6.5 6 7.5 9.5 9.5 9 10 9 11 11 92 3. ASE Paks 4.5 5.5 8.5 7.5 7.5 6.5 7.5 7 9 8.5 9 81 4. Statisztika PSC. 4 6 3.5 6 6 6.5 9 7.5 7.5 6.5 9.5 72 5. HONVÉD 5 4.5 4.5 6 4.5 8 7 6.5 7.5 8 6.5 68 6. Haladás VSE. 3.5 2.5 4.5 6 7.5 4 6.5 7.5 8 9 8.5 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 4 2.5 5.5 5.5 4 8 5.5 8 5.5 8 5 61.5 8. Makói SVSE. 2 3 4.5 3 5 5.5 6.5 5.5 7 5.5 6.5 54 9. BEAC-Rufusz 2.5 2 5 4.5 5.5 4.5 4 6.5 4.5 5 8 52 10. Edelényi VSE. 2 3 3 4.5 4.5 4 6.5 5 7.5 5.5 6 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 2.5 1 3.5 5.5 4 3 4 6.5 7 6.5 6.5 50 12. Tabáni Spartacus 5 1 3 2.5 5.5 3.5 7 5.5 4 6 5.5 48.5 NB I. Szabó László csoport (2006/2007) végeredmény: Csapat neve 1. Aquaprofit Nk. 94 2. Csuti Hydrocomp 92 3. ASE Paks 81 4. Statisztika PSC. 72 5. HONVÉD 68 6. Haladás VSE. 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 61.5 8. Makói SVSE. 54 9. BEAC-Rufusz 52 10. Edelényi VSE. 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 50 12. Tabáni Spartacus 48.5
ElolvasomOrszágos Diákolimpia - Debrecen A rapidverseny sorozat következő állomása a szegedi országos bajnokság után a debreceni Diákolimpia országos döntője volt. A szegedi győztesek közül Ignácz Máriának és Antal Tibor Kendének sikerült a duplázás. Az első versenyszámot a diákolimpiákon megszokott regisztrációs maraton jelentette a részvevőknek, ami ugyan lényegesen rövidebb volt mint a három évvel ezelőtti, ám néhányan így is csak három órás sorban állás után juthattak hozzá a szobakulcshoz. A felesleges tumultus helyett, szerencsésebb lett volna a regisztráció helyszínéül a minden tekintetben kiváló versenyhelyszín - a Tóth Árpád gimnázium – tágas auláját választani, mint a szűkös kollégiumi előtérbe zsúfolni a sorbanállókat. Mindezeket a próbatételeket kisebb zúgolódással ugyan de elfogadták a részvevők és másnaptól egy kulturáltan szervezett, jó hangulatú rendezvényen vehettünk részt. A Tolna-megyeik több korosztályban érem esélyes versenyzőkkel indultak, így a F5 versenyben a szegedi bajnok Balázs Gábor, az F10-ben Antal Kende, a L5 között Ignácz Mária és L14 Vince Andrea valamint a szegeden is jól induló Papp Tamás számított esélyesnek a dobogóért folytatott csatában. Végeredményben 3 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel zártak megyénk versenyzői. A frappánsan levezényelt ünnepélyes eredményhirdetésen szép kupákkal, érmekkel és könyvdíjazással lepték meg a győzteseket, így mindent összevetve színvonalas rendezvényen vehettek részt a Debrecenbe látogatók. A korcsoportok érmesei: F6 1 Papp Tamás-Garay TOL-Szekszárd 6.5 2 Bednay Bence-Budai Nagy A BP- 6.0 3 Ress Tamás-Jedlik GMS Gyor 6.0 F5 1 Balog Imre Széchenyi BÉK-Békéscsaba 8.0 2 Balázs Gábor Vak Bottyán TOL-Paks 6.0 3 Gergácz Attila Gépipari VAS-Szombathely 5.5 F4 1 Kobán Bálint-Batthyány ZAL-Nagykanizsa 6.5 2 Szabó Leon--Herman BAZ--Miskolc 6.0 3 Veszprémi András-Tolnai TOL-Gyönk 6.0 F3 1 Szabó Bence-Deák BP-8. ker. 6.5 2 Kovács Lajos--Karacs F. HBM-Püspökladán 6.0 3 Juhász Kristóf-Áldás u. BP--2. ker. 5.5 F2 1 Rapport Richárd-Dési VAS-Szombathely 7.5 2 Bódi Tibor-Jókai BP-12. ker. 6.5 3 Csonka Balázs-Tisza-parti CSO-Szeged 6.0 F1 1 Antal Tibor Kende CSO-Szeged 7.5 2 Ngo Tan Don-Janikovszki BP--10. ker. 6.0 3 Dankházi András-Zrínyi SOM-Kaposvár 5.5 F6 1 Ihionvien Katalin--Kossuth HBM-Debrecen 7.5 2 Varga Zsófia-Kossuth GMS-M.m.óvár 6.0 3 Bakos Andrea-Patrona BP-9. ker. 5.5 L5 1. Ignácz Mária-Vörösmarty BP--8. ker. 6.5 2. Tóth Sarolta-Bibó BKK-Kiskunhalas 6.5 3. Kiss Kinga-Nagy L. GI BP--XX. ker. 5.0 L4 1 Tanács Anna--Waldorf CSO-Szeged 8.0 2 Virág Kinga--Petofi HBM--Debrecen 6.0 3 Hönsch Kamilla-Szt. András PES-Szentendre 6.0 L3 1 Varga Klára--Rigó J. BKK-Bugac 7.0 2 Vince Andrea-III. Béla BKK-Baja 6.0 3 Havanecz Bianka-Széchenyi SOM-Kéthely 5.5 L2 1 Terbe Julianna-- SZO-Kunmadaras 7.0 2 Molnár Adrienn--Kokuti KOM-Tata 6.0 3 Szalaji Renáta-Petofi CSO-Szentes 5.5 L1 1 Ács Petra-Kafka M. BAZ--Miskolc 8.0 2 Gál Hanna--Huszár Gál HBM-Debrecen 6.5 3 Egyed Viktória--Gyorffy JNK-Karcag 6.0 -- Molnár Béla ---
ElolvasomHoltversenyben az élen Genda Károly sikere Kiskunhalason A 9 évesek bajnokságán Kiskunhalason a paksiak fiatal tehetsége Genda Károly veretlenül, holtversenyben végzett az élen. Hiába nyert azonban rangadót az utolsó fordulóban a végeredményben bajnok Korpa Bence ellen, a holtversenyben bronzérmesként került ki. A kilenc fordulós verseny küzdelmeit három napba sűrítették a halasi szervezők, ami az 1-1 órás játékidő mellett, meglehetősen erős tempót kívánt a fiataloktól. A fáradtság is szerepet játszott a kicsik teljesítményében, hiszen az első napon 3, a másodikon 4 és a befejező napra a maradék két fordulóval ért véget a verseny. A fiú mezőnyben 63 résztvevő nevezett és amint a hármas holtverseny mutatja kiegyensúlyozott erőviszonyok alakultak ki az élmezőnyben. A papírforma alapján a Csonka – Genda páros versenyfutását lehetett jósolni és jó darabig ez így is történt. A végül holtversenyben legjobb bucholz-al élen végzett Korpa Bence kevesebb döntetlent játszott így még az is belefért, hogy az utolsó fordulóban teljes pont előnnyel vezetve vereséget szenvedett Genda Károly ellen. A Karcsi veretlenül lett bronzérmes lányok csoportjában 39 résztvevő ült asztalhoz, ami a mai leánysakkban igencsak „ínségesnek” számító időkben nagyon szép szám. A Mattolna Sakkiskola tanulója Haszon Kamilla képviselte iskolánkat ebben a csoportban. Jó rajt után (3-ból 3 pont) kicsit leengedett a második napon és két vereség is becsúszott. A hajrában még lett volna lehetőség a javításra, de az utolsó két fordulóra már elfáradt és a szombathelyi Varga Melinda elleni záró fordulón vereséggel fejezte be a versenyt. A szervezők dicséretére legyen mondva, hogy párhuzamosan egy Komír-versenyt is rendeztek a kísérők részvételére számítva, a 35 fős mezőny élén a Decs KSE versenyzője Slobodan Adzic végzett. Karcsi veretlenül lett bronzérmes A fiú verseny 1-10 helyezettje 1. 4 Korpa Bence 7.5 54.0 42.75 42.0 1526 1685 +1.41 1 Csonka Balázs 7.5 52.5 41.75 40.0 1743 1678 -0.34 2 Genda Károly 7.5 50.5 40.25 39.0 1653 1800 +1.06 4. 14 Márta Dominik 7.0 43.5 31.50 34.0 1396 1585 +0.98 5. 62 Zsirai Péter 6.5 54.5 35.75 35.5 0000 1622 +1.50 12 Szentmihályi Dániel 6.5 50.5 32.75 36.0 1416 1598 +1.42 7. 30 Dankházi András 6.0 51.0 31.50 33.0 0000 1586 +1.00 6 Janzer Barnabás 6.0 50.0 28.25 29.0 1501 1471 -0.17 21 Váradi Benedek 6.0 47.5 27.50 31.0 1262 1543 +1.83 5 Kiss Martin 6.0 47.0 27.00 31.0 1504 1344 -1.06 A lány verseny 1-10 helyezettje 1. 9 Terbe Julianna 7.5 50.5 42.50 40.5 1369 1659 +1.94 2. 4 Varga Melinda 7.0 56.0 38.75 36.0 1500 1591 +0.90 6 Terbe Zsuzsanna 7.0 46.5 32.50 36.0 1491 1597 +0.83 4. 3 Gombos Bettina 6.5 50.5 33.25 37.0 1516 1559 +0.46 5. 7 Varga Katinka 6.0 48.0 28.75 31.0 1466 1414 -0.32 37 Vályi Adél 6.0 45.0 26.50 29.5 0000 1412 1412 29 László Debora 6.0 44.5 28.00 26.0 0000 1293 1293 8 Kiss Sydney Olimpia 6.0 43.5 24.50 31.0 1377 1366 -0.08 14 Ács Petra 6.0 42.0 23.50 26.0 1207 1378 +0.85 10. 5 Haszon Kamilla Sára 5.5 49.5 27.75 33.0 1493 1453 -0.36 --- Molnár Béla ---
ElolvasomKettős kupagyőzelem a Régiós Kupán Kiemelkedő Tolna-megyei sikerrel zárult a tavaszi szünetben megrendezésre kerülő Régiós Kupa ifjúsági csapatverseny, amely Faddon a Duna-holtág Volent-öbölként ismert horgászparadicsomában zajlott. Az ország hét régiójából érkeztek a versenyzők, hogy a nyolc táblás csapatversenyen összemérjék utánpótlás-nevelésük sikerét. A program első részében a Régiós Kupa megszerzésért versenyzett két csoportban a nevező nyolc csapat, amelyben a hazaiak két együttessel is szerepeltek. A Mattolna Sakkiskola csapata a csoport mérkőzések megnyerését követően az elődöntőben 6-2 arányban diadalmaskodott a Szombathely ellen. A folytatásban a kupavédő Szeged gárdájával játszottak egy vérbeli, feszültséggel teli döntőt, ahol nagy izgalmak után 4-4-es eredmény alakult ki. A holtversenyt a magasabb táblán elért győzelem döntötte el, ebben köszönhetően Veszprémi Andrásnak, aki a Mattolna éltáblásaként száz százalékos teljesítménnyel segítette csapatát, a Tolna-megyeiek bizonyultak jobbnak. A Régiós Kupa programját a Szuperkupáért folyó küzdelem koronázta meg, ahol a Régiós Kupa győztese a Maróczy Központi Sakkiskola csapatával mérkőzött. A tavalyi nagysikerű Sakkcsillagok Háborúja rendezvény után tehát ismét egymással ülhetett szemben a két iskola. A Tolna-megyeieket fűtötte a visszavágás lehetősége és ennek megfelelően motiváltan készülődtek a mérkőzésre. A nagy összecsapás - ragaszkodva a filmtörténeti előzményhez - a Birodalom Visszavág fejezettel folytatódott. A Mattolna Régiós Kupa győztes csapata 6-2 arányban fölényes győzelmet aratott a találkozón, megszerezve ezzel a Szuperkupát. A Régiós Kupa csapatverseny végeredménye: 1. Mattolna-I. 2. Szeged 3. Szombathely 4. Miskolc 5. Budapest 6. Nyíregyháza 7. Mattolna-II. 8. Bács-Kiskun A győztes csapat tagjai: 1. Veszprémi András 2. Amstadt Áron 3. Straubinger Dániel 4. Szabó Richárd 5. Vince Andrea 6. Eltigani Omár 7. Genda Károly 8. Reményi Szilárd 9. Dankházi András 10. Kaczúr Flórián edzők: Takovits István, Balázs Imre, Molnár Béla A Szuperkupa végeredménye: MATTOLNA – MGKSI 6-2 1. Veszprémi András – Lóránd Norbert 1-0 2. Amstadt Áron – Szabó Bence 1-0 3. Straubinger Dániel - Fehér Ádám remi 4. Szabó Richárd - Tanács Anna remi 5. Vince Andrea – Surinya Tibor 1-0 6. Eltigani Omár – Csonka Balázs 1-0 7. Kaczúr Flórián – Korpa Bence 0-1 8. Dankházi András – Egri László 1-0 A házigazdák számára fontos eredményt jelent a kettős győzelem, hiszen egy rendkívül sikeres generációt követően (Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Szabó Krisztián, Papp Gyula, Fodor Tamás, Rudolf Anna) az elmúlt két évben az újabb nagymester palánták útba indításának alapjain dolgoznak, amely munka sikerének első állomása ez az eredmény. Az elmúlt időszakban a számos nehézség dacára sikeres volt a szakmai munka kereteinek kialakítása Tolna-megyében. A Mattolna Talentum Program által útba indított Tehetségkutató Tábor idén augusztusban a negyedik alkalommal verbuválja a 8-10-12 éves korosztály versenyzőit, akik az ország egyre több részéből látogatnak el a Tolna-megyei sakk sikerek fellegvárába Fadd-Domboriba. A továbblépés külső feltételeit a bejegyzés előtt álló Mattolna Tehetségkutató Alapítvány révén kívánják megteremteni, ami hosszútávon lehetővé teheti majd a tehetség-gondozás feladatainak ellátását is. - Molnár Béla - Rudolf Anna a legfiatalabb női nagymester Amint arról a Chessdom internetes sakkportál a napokban beszámolt, a FIDE Törökországban rendezett rendkívüli kongresszusán döntött a legújabb nemzetközi címek megítéléséről. Az ötven díjazott között öt női nagymesteri cím adományozásáról árulkodik a hivatalos okirat, közöttük egyetlen magyarként Rudolf Anna a DECS 1990 versenyzőjének nevét láthattuk a az újdonsült címviselők között. Molnár Béla tanítványa a tavalyi év során előbb Drezdában a felnőtt női EB-én teljesítette a nagymesteri normát, majd ezt követően az év végén a francia Vandoeuvre-ben ismételte meg a címszerzéshez szükséges teljesítményt. A bátaszéki hölgyversenyző ezzel immár hivatalosan is hazánk legfiatalabb női nagymestere. - Molnár Béla -
ElolvasomTolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság A decsi sakkszakosztály 15 évesen elhunyt sakktehetségére Pap Mihályra emlékezve egy perces gyászszünettel vette kezdetét az ifjúsági csapatbajnokság Miskolcon. A versenyteremben fotókkal, gyertyákkal kialakított kis emlékhelyen búcsúztatták országos bajnok csapattársukat a decsi sakkozók és valamennyi sakkbarát. A fekete szalaggal karjukon asztalhoz ülő Tolna-megyeiek négy csapattal vettek részt az eseményen, a bajnoki cím védője a Decs 1990 és az ezüstérmes ASE egyaránt két gárdával szerepelt az 59 nevező csapat között. A hat táblán zajló küzdelemben - az élőpontszám átlagot tekintve - az ASE fiataljai számítottak a fő esélyesnek, a legnagyobb riválisnak pedig a több ponton igazolásokkal erősítő és első bajnoki címére aspiráló nagykanizsai csapatot ígérte a papírforma. A bajnok Decs esélye a körülmények ismeretében – az utolsó pillanatig kérdéses volt éltáblásuk Pap Gyula részvétele – kisebbnek tűnt, így a bajnoki címért folyó versenyfutásban elsősorban Kanizsa-Paks párharc ígérkezett. A verseny feléig mindhárom csapat jól teljesített, és a csapatgyőzelmeket illetően holtversenyben haladtak, ám a kanizsai gőzős nagyobb fordulatszámon vette az akadályokat. Az első négy fordulót követően három 6-0-s eredmény mellett egyetlen pontot vesztettek csupán, ami holtverseny esetén döntő előnyt jelentett volna. Az első komoly párharcra az ötödik fordulóban került sor, ami Tolna-megyei rangadót és atomos sikert hozott. A paksiak 3,5-2,5 arányú győzelmet értek el a bajnok Decs ellen, amivel az élre álltak, majd másnap reggel holtversenyes ellenfelük a bravúrosan menetelő Nagykanizsa ellen ültek asztalhoz. A sorsdöntőnek ígérkező találkozó érdekessége, hogy minden táblán eldőlt a küzdelem és mindkét gárda megnyerte a világos tábláit. A 3-3-as eredmény – az olimpiai pontszámítást tekintve - természetesen lépéselőnyt jelentett az Aquaprofit csapatának, de az utolsó nagyobb akadály még hátra volt, hiszen a bajnok Decs várta őket a délutáni fordulóban. A kanizsai remények szertefoszlatásában Pap Gyula nyitotta meg a sort az éltáblán. A verseny szépségdíjjal jutalmazott támadó játszmájában, vezéráldozattal fektette két vállra az addig 100%-os teljesítményt nyújtó Bánusz Tamást. A vezérevezős veresége demoralizálta a csapattársakat és sorra hibázták el a játszmáikat, az eredmény kiütéses decsi győzelem lett, játszmavesztés nélkül 4,5-1,5 arányban. Az utolsó fordulóban mindhárom csapat hozta a kötelező győzelmet. Az ASE fiataljai éltek a lehetőséggel és 6-0 arányban lépték le a négyes rajtszámmal rangsorolt Szombathely gárdáját, ami az egyedüli elsőséget jelentette a csapat számára. A decsiek 4,5-1,5-re végeztek a BEAC ellen, míg a Nagykanizsa 4-2-re tudott nyerni a Maróczy SE Szegeddel szemben. A bajnok Atomerőmű SE csapatának tagjai és eredményük: 1.Szabó Krisztián 4,5(6), 2.Fodor Tamás 5,5 (8), 3.Balázs Gábor 6,0 (8), 4.Lizák Péter 5,0 (6), 5.Szabó Bence 2,0 (4), 6.Dudás Eszter 5,5 (8), 7.Antal Kende 6 (8) Az ASE második csapata hét csapatponttal a 40. helyen végzett. A Decs 1990 csapatának teljesítménye: 1.Pap Gyula 5,5 (8), 2. Papp Tamás 5,5 (8), 3. Maródi Mátyás 4,0 (8), 4. Veszprémi András 6,5 (8), 5. Amstadt Áron 7,0 (8), 6. Vince Andrea 6,5 (8), Tábladíjas: Veszprémi András. A Decs 2 csapata kilenc csapatponttal 21. helyen zárta a versenyt. A hazai ifjúsági sakkozás legnagyobb létszámú eseményén a Tolna-megyei utánpótlás nevelés újabb szép fejezetét írta. A paksiak - szakosztályuk fennállásának 25. évfordulóján - egyedülálló sorozatot tudhatnak maguk mögött; idén a kilencedik országos bajnoki kupának örülhettek. Végeredmény (1-10): (59 induló) + = - pont 1 ASE Paks 8 7 1 0 15 34,5 241,5 2 Decs 1990 8 7 0 1 14 35,0 234,5 3 Aquaprofit-Nagykanizsa 8 6 1 1 13 36,0 236,5 4 Maróczy SE 2-Szeged 8 6 0 2 12 30,5 201,0 5 Maróczy SE 1-Szeged 8 5 1 2 11 30,5 235,0 6 BEAC 8 5 1 2 11 29,5 228,0 7 Haladás VSE-Szombathely 8 5 1 2 11 28,5 223,5 8 Dési HI STE-Szombathely 8 5 0 3 10 30,0 216,0 9 Kazincbarcika 8 4 2 2 10 30,0 199,5 10 Hüsi SC-Budapest 8 4 2 2 10 30,0 193,5 --- Molnár Béla ---
ElolvasomRövid hírek 2007 -2008 NB I. Szabó László csoport (2007/2008) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Postás-MTK. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Budapest, VII. Erzsébet körút 24. I. em. Kettős győzelem a sakkcsapatbajnoki rajton Az Atomerőmű csapata a Postás-MTK otthonában 7,5-4,5 arányú győzelemmel indult, míg az első osztályban debütáló decsi gárda meglepő magabiztossággal 7-5 arányban verte a borsodiak újoncát, Kazincbarcikát. A sakkcsapatbajnokság első osztályában az idei szezontól az ASE mellett, a feljutó Decs KSE-nek is szoríthatnak a sakkbarátok. A két Tolna-megyei gárda hasonló csapatépítésre rendezkedett be, tekintve, hogy mindkét csapat kitűnő ifjúsági nevelő munkával dicsekedhet és csapataik szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a sajátnevelésű fiatalok, illetve edzőik. A paksi csapat már megvetette magát az első osztályban, annak is az élmezőnyében, míg a községi csapat számára nehéz küzdelemnek ígérkezik a bennmaradás kiharcolása. Papp Csaba a decsiek csapatvezetője, szervezője, szponzora nehéz évadra ám ennek ellenére bennmaradásra számít, amihez a hétvégi fordulóban az első nagy lépést pedig már meg is tette csapata. A nyolc ifjúsági versenyzővel asztalhoz ülő sárköziek bravúros győzelemmel rúgták el magukat a startkockáról. A csapat önbizalmát a találkozón Adzic Slobodan gyors győzelme hozta meg. Ezt követően az éltáblákon taktikus döntetlenek születtek Gonda László, Pap Gyula, Galyas Miklós, Papp Tamás révén, majd az újabb győzelmet Taskovits István a csapat ifjúsági edzője harcolta ki. A két pont előnnyel álló csapattal szemben Sebestyén Balázs és Maródi Mátyás taktikus döntetlenje után a hazaiak ugyan még egyenlíteni tudtak, de Amstadt Áron és Vince Andrea az utolsó táblákon kitűnően élt a beugró szereppel és győzelemmel hálálta meg a csapatba állítást. A fiatal csapat fontos győzelmet ért a bemutatkozó mérkőzésén, ami önbizalmat adhat a további találkozókra. A tavalyi bronzérmes ASE győzelmi reményekkel utazott a fővárosba a Postás-MTK csapatához. A paksiak háza táján a nyáron történt egysmás, egyrészt a Zalaegerszegtől igazolt Grószpéter Attila személyében újabb nagymesterrel erősítették soraikat, valamint a női táblán is cseréltek, a Nagykanizsa női játékosa Vajda Szidónia váltotta Ignácz Máriát, aki pedig a kanizsaiaknál folytatja szereplését. Az első forduló mérkőzésén pikáns összecsapásának ígérkezett a Pintér-Berkes párharc az éltáblán, a parti a döntetlen végződés ellenére nem okozott csalódást; fordulatos küzdelemben, két királyig folyó csatára került sor a szövetségi kapitány és játékosa között. Meglepetésre a hazaiak számára indult jobban a találkozó. A Marx György verseny győztesét, Ács Pétert két kézzel cserélve, szemtelenül kiremizte a fiatal Varga Csaba és az első győzelem is az MTK utódcsapatának nevéhez került, miután a rutinos Grószpéter elfogódottan játszotta első paksi meccsét; egy remi ajánlatra vesztő lépéssel válaszolt Lukács Péter nagymesternek. A folytatásban az ASE lerázta magáról az idény eleji forma rémképét, Györkös Lajos szép győzelme lökést adott a csapatgépezetnek. A továbbiakban ugyan még egy vereség becsúszott a paksiaknál, de összességében Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás és Tóth Lili győzelmével, Berkes, Ács, Papp, Csom, Molnár döntetlenje mellett 7,5-4,5 arányú sikerrel, jó rajtot vett az atomos csapat. A folytatásban a paksiak Kazincbarcikát fogadják, míg a decsi csapat a bajnok Nagykanizsa otthonában utazik. 2. forduló 2007. nov. 11. - ASE Paks 5.5- 6.5 Kazincbarcikai VSC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. NB I. csapatbajnokság 2. fordulója Első hazai mérkőzésén az újonc Kazincbarcika ellen vereséget szenvedett az ASE, így két forduló után a harmadik helyen áll a nemzeti bajnokság első osztályában. A DECS 1990 csapata a bajnok Nagykanizsa otthonából rabolt négy pontot, így elkerülve a kieső zónát a kilencedik helyen várhatja a folytatást. Hazai mérkőzésén szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban alulmaradt az ASE az erre a találkozóra alaposan felkészült Kazincbarcika ellen. Az atomosoknak egyedül az éltáblán sikerült győzelmet elérni, a közelmúltban befejeződött csapat EB legeredményesebb magyar versenyzője Berkes Ferenc ezen a találkozón sötét színnel is nyerésre játszott az ukrán Sikula ellen és gyors győzelme jó előjelnek látszott. A találkozón sok óvatos döntetlen született és az időzavarban pedig a vendégek kerekedtek felül, két mérkőzést is nyerni tudtak, míg a paksi csapat néhány előnyösebb állása döntetlenre oldódott. Ács, Papp, Grószpéter, Csom, Fodor, Györkös, Pataky és Molnár döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A decsi csapat a balszerencsés sorsolási szám jóvoltából ismét idegenben szerepelt és a bajnok csapat otthonába történő látogatás nem ígért pontözönt a vendégeknek. A fiatal sárközi gárda az esélytelenek nyugalmával ült asztalhoz és nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Az éltáblán Gonda László szép győzelmet ért el a görög Kotronias nagymester ellen, Veszprémi András és a 11 éves Amstadt Áron pedig a hátsó táblákon vezette győzelemre figuráit. Galyas Miklós és Roganovic Milos döntetlenjével értékes négy ponttal utazhatott haza a bennmaradást célul kitűző újonc. A bajnokság harmadik fordulójában november 25-én a két Tolna-megyei csapat találkozójára kerül sor. 2. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 8 - 4 Decs 1990 ASE Paks 5.5 - 6.5 Kazincbarcikai VSC. BEAC I. 4.5 - 7.5 Postás-MTK. Statisztika PSC. 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp Honvéd Auróra 5.5 - 6.5 Vasas SC. Haladás VSE. 6 - 6 Makói SVSE. 3. forduló 2007. november 25. - Decs 1990 5.5- 6.5 ASE Paks ... Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. Paksi győzelem – decsi öröm A Tolna-megyei csapatok első NB-I-es találkozóján az Atomerőmű SE 6,5-5,5 arányban győzött Decsen. A paksiak a harmadik, Decs a 7-9. helyről várhatja a folytatást. Baráti hangulatú, de a mérkőzés képe alapján annál kevésbé volt békés az összecsapás a két Tolna-megyei csapat találkozóján az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az Atomerőmű SE erősen tartalékos összeállításban ült asztalhoz, miután Berkes és Ács a Bundes-ligában játszott, Fodor Tamás pedig a Török-országban zajló korcsoportos VB miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. A decsiek éltábláján Popovics Dusan szerb nagymester ezen a találkozón mutatkozott be és így a bennmaradást célul kitűző sárközi csapat a legerősebb összeállításban és meglehetősen elszántan vette fel a küzdelmet. A paksi csapatban szintén akadt debütáns, mindjárt kettő is. Vajda Szidónia a kanizsai csapattól érkezett és most játszotta első mérkőzését paksi mezben, valamint az ifjúsági korú Lizák Péter, aki győzelemmel mutatkozott be az első osztályban. A találkozó a paksiak vezetésével kezdődött, Balázs Gábor gyorsan előnybe került és a második óra végén besöpörte a teljes pontot. Decsi részről Sebestyén Balázs viszonozta a „tüzet”, váratlan vezérnyeréssel fektette két vállra rutinos ellenfelét. A továbbiakban kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Hazai - Nagyhegyesi, Grószpéter – Popovics és a Gonda – Szabó összecsapás is döntetlent hozott. A rendkívül hangulatos, ám kis légterű helyiségben a még játszók is tisztán hallották az izgatott nézői suttogást - Csom elnézte a bástyáját! Valóban drámai fordulat történt, a paksiak olimpiai bajnoka előbb visszautasította ellenfele Galyas Miklós korrekt döntetlen ajánlatát, majd a következő lépésben elnézett egy huszár kettős-támadást. Ám a szerencse nem csak a decsieknek kedvezett ezen a napon, Taskovits István nyert végjátékban egy könnyelmű lépéssel fél pontot ajándékozott a paksiak női játékosának Vajda Szidóniának, aki a játszma nagy részében a rossz megnyitás után gyaloghátrányban játszott. Döntetlenül végződött még a Papp Gábor - Pap Gyula, a Papp Tamás – Györkös Lajos és a Pataki Győző – Rudolf Anna mérkőzés is. Az atomosok a találkozót végeredményben szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban, az utolsó három táblán – Molnár Béla, Balázs Gábor és Lizák Péter – elért győzelmeikkel tudták megnyerni. A bajnokság első negyedét követően elmondható, hogy mindkét Tolna-megyei csapat az általa kitűzött célnak megfelelően áll a táblázatban. Az atomosok a kicsit mérsékeltebb kezdés ellenére egy pont előnnyel a harmadik helyen, míg a kiesés elkerülését megcélzó sárköziek, kitűnő rajt után a kieső helyet szintén egy teljes ponttal elkerülve a 7-9. helyet foglalták el a tabellán. A folytatásban december 9-én a paksiak a bajnok Nagykanizsa otthonába látogatnak, míg a Decs 1990 csapata az utolsó helyen álló BEAC-hoz utazik majd. A harmadik forduló eredményei: Makói SVSE. 5 - 7 Aquaprofit NTSK. Vasas SC. 4 - 8 Haladás VSE. Z. Csuti-Hydrocomp 9 - 3 Honvéd Auróra Postás-MTK. 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. Kazincbarcikai VSC. 6.5 - 5.5 BEAC I. Decs 1990 5.5 - 6.5 ASE Paks 4. forduló 2007. december 09. - Aquaprofit NTSK. 5 - 7 ASE Paks .. Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Bajnokverés Kanizsán Bravúros vendég győzelmet hozott a Nagykanizsa - ASE összecsapás a sakkcsapatbajnokság első osztályában. A paksiak 7-5 arányban múlták felül a Polgár Judittal asztalhoz ülő kanizsát. A negyedik fordulóban fontos mérkőzésen az eddig kiválóan szereplő Decs KSE 7-5 arányban vesztett a BEAC ellen. A paksiak behúzták a vészféket a kanizsa expresszen, bravúros játékkal idegenben győzték le a bajnokot. Az éltáblákon ugyan jobbnak bizonyult a bajnokcsapat, ám a további csapatrészben négy táblán is a paksiak fogadhatták a gratulációt. Az első meccsét paksi színekben játszó Berescu ugyan – a hagyományokhoz hűen – vereséggel debütált, ellenben a szintén friss erőt képviselő Grószpéter Attila szép győzelme bizonyítja, hogy a beilleszkedése sikeres. Csom István nagymester és Vidéki Sándor is fontos győzelemmel javította legutóbbi botlását, míg Papp Gábor korosztályos riválisát Bánusz Tamást fektette kétvállra. Az atomosok egy pontra közelítették meg a második helyet, esélyüket növeli, hogy a következő fordulóban a tabella utolsó BEAC lesz az ellenfelük. Meglepetésre az élen álló Zalaegerszeg is botlott Szombathelyen, így az előnyük fokozásához kínálkozó nagy esélyt szalasztották el. A decsi csapat a jó rajt után fellelkesülve győzelmi reményekkel látogatott a BEAC otthonába, ám a találkozó rossz előjelekkel indult, miután a csapat szerb idegenlégiósai negyven perces késéssel érkeztek a mérkőzésre. Papp Tamás szép győzelmével ugyan a sárköziek jutottak vezetéshez, de több táblán is sorra hibáztak amit csak részben tudott szépíteni győzelmével az éltáblás Popovics Dusan és a női táblán Rudolf Anna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jól alakult eredményeknek köszönhetően a decsi csapat a megszerzett öt pontjával is tovább távolodott a kieső zónától és a nyolcadik helyet foglalta el a táblázatban. A folytatásban a Statisztika PSC elleni találkozóra kerül sor a decsi Fekete Ló sakk-klubban. A 4. forduló eredményei: Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram SK - Atomerőmű SE. 5 – 7 Polgár Judit (2708) - Berkes Ferenc (2606) döntetlen Andrei Istratescu (2631) - Ács Péter (2548) 1 - 0 Robert Markus (2586) - Vladiszlav Nevednichy (2531) döntetlen Piotr Bobras (2564) - Alin Berescu (2508) 1 - 0 Constatntin Lupulescu (2562) - Grószpéter Attila (2540) 0 - 1 Luka Lenic (2531) - Szabó Krisztián (2492) döntetlen Bánusz Tamás (2491) - Papp Gábor (2489) 0 - 1 Faragó Iván (2504) - Csom István (2455) 0 - 1 Bokros Albert (2445) - Fodor Tamás (2422) döntetlen Szabó Gergely (2518) - Vajda Szidónia (2407) döntetlen Krizsány László (2456) - Vidéki Sándor (2420) 0 - 1 Mihók Olivér (2371) - Györkös Lajos (2389) döntetlen BEAC - Decs 1990 7 - 5 Statisztika - Kazincbarcika 4,5 - 7,5 Honvéd - Postás - MTK 5,5 - 6,5 Haladás Szhely - Zalaegerszeg SK 6,5 - 5,5 Makói SVSE. - Vasas SC. 8 - 4 5. forduló 2007. december 16. - ASE Paks 7.5- 4.5 BEAC I. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős Tolna-megyei siker a sakk csapatbajnokságban A bajnokság harmadik helyén álló ASE 7,5-4,5 arányban nyert a tabella végén álló BEAC ellen, míg a DECS KSE fiataljai kitűnő játékkal 7-5-re verték a nagy múltú Statisztika PSC gárdáját. Az atomerőmű sakkozói a bajnokverés után nagy reményekkel ültek asztalhoz a hét végi ötödik fordulóban. A kieső helyen tanyázó BEAC csapata verhető ellenfélnek tűnt, (nagyon is) ezért az optimistábbak már két számjegyű győzelmet rebesgettek. Ám a fővárosiaknak a Decsiek elleni első és egyetlen győzelme úgy tűnik visszaadta a reményt a bennmaradásért folytatott küzdelemben és az eddigi legerősebb összeállításban ültek asztalhoz Pakson. A kissé meglepett hazaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy a lélektanilag fontos első „gólt” a vendégcsapat szerezte meg. Szerencsére a hazaiak egyenlítés sem váratott sokáig az idei bajnokságban a sikeres bemutatkozás után ismét játékhoz jutó fiatal, Balázs Gábor a világos színeket vezetve könnyedén győzött az utolsó táblán. Ács Péter győzelméhez a játék alapján nem nagyon fért kétség, az Angliából a mérkőzésre hazautazó Pintér Gábor nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ismét az utolsó három tábla bizonyult a nyerő csapatrésznek, sajnos csak itt sikerült a papírformának megfelelő eredményt elérni. Papp Gábor rosszabb állásban sem nyugodott bele a döntetlenbe és maratoni küzdelemben mentette a csapat becsületét. A 7,5-4,5 arányú győzelem alulmúlta a várakozást, az ezüstéremért folytatott csatában – tekintettel a Nagykanizsa nagy arányú győzelmére - romlottak a paksiak esélyei. Atomerőmű SE – BEAC 7,5-4,5 Berkes Ferenc (2606) – Antal Gergely (2456) remi Ács Péter (2548) – Pintér Gábor (2362) 1-0 Grószpéter Attila(2540) – Somlai László (2369) remi Szabó Krisztián (2492) – Torma Róbert (2337) remi Papp Gábor (2489) – To Nhat Minh (2281) 1-0 Tóth András (2410) – Szamosközi Gábor (2280) remi Fodor Tamás (2422) – Radnai Ádám (2279) 0-1 Vajda Szidónia (2407) – Kerek Krisztián (2304) remi Vidéki Sándor (2420) – Kerek Csaba (2289) 0-1 Györkös Lajos (2389) – Dombai István (2213) 1-0 Molnár Béla (2382) – Schneider Veronika (2247) 1-0 Balázs Gábor (2283) – Kormos Ádám (2146) 1-0 A DECS 1990 csapata a szebb időket is megélt, újabban a megszűnéssel küszködő ám még mindig erős játékosállománnyal bíró Statisztika otthonába utazott. A hazaiak három nagymesterrel és négy nemzetközi mesterrel biztos esélyesnek tűntek a fiatal decsi csapat ellen. Ugyanakkor a Tolna-megyeiek kisebbik csapata már az eddigiek során is fittyet hányt a papírformára és sorra írta át az esélyesek névsorát. Ebből ezúttal is jutott bőven. Veszprémi Andrásnak nem kellett sok mérkőzés ahhoz, hogy felvegye a ritmust az első osztályban, a legutóbbi találkozóhoz hasonlóan ismét elsőként fogadhatta ellenfele gratulációját. Pap Gyula a második táblán meglepetésre a szerb Ilincic nagymestert fektette kétvállra, Sebestyén Balázsnak pedig Medvegy Nóra női nagymester az olimpiai csapatunk oszlopos tagja volt kénytelen gratulálni. A csapat tanult az előző heti kudarcból és fegyelmezett játékot nyújtott, ha kellett megcsinálták a taktikai döntetleneket is. Ezzel a szép meglepetés győzelemmel zárták a bajnokság idei küzdelmét. A jelen állás szerint a 7-8. helyen áll a gárda, így tehát megalapozottak a remények a nyugodt folytatásra. A következő bajnoki fordulóra február 17-ig kell majd várni, amikor a Statisztika – Paks és a Honvéd – Decs mérkőzésekre kerül sor. DECS - STATISZTIKA Gonda László (2502) – Medvegy Zoltán (2512) remi Pap Gyula (2427) – Ilincic Zlatko (2545) 1-0 Galyas Miklós (2433) – Fogarasi Tibor (2428) remi Nagy Hegyesi Bálint (2380) – Danner Georg (2434) remi Roganovics Milos (2369) – Izsák Gyula (2427) remi Taskovits István (2336) – Zsinka László (2320) remi Sebestyén Balázs (2273) – dr. Medvegy Nóra (2369) 1-0 Papp Tamás (2300) – Lőrincz István (2315) remi Rudolf Anna (2273) – Horváth András (2312) remi Horváth Gábor (2276) – Glatt Gábor (2271) 0-1 Maródi Mátyás (2175) – dr. Füsthy Zsolt (2291) remi Veszprémi András (2156) – Szekeres Róbert (2238) 1-0 Az 5. forduló eredményei: ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC I. Decs 1990 7 - 5 Statisztika PSC. Vasas SC. 2.5 - 9.5 Aquaprofit NTSK. Zalaegerszeg 8 - 4 Makói SVSE. Postás-MTK. 5.5 - 6.5 Haladás VSE. Kazincbarcika 6 - 6 Honvéd Auróra 6. forduló 2008. február 17. - Statisztika PSC. 5.5- 6.5 ASE Paks ... Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház 1165 Budapest, Hunyadvári utca 43/c. Szoros küzdelmekkel indult a sakk csapatbajnokság második szakasza Az ASE minimális arányú 6.5-5,5 győzelemmel vette az akadályt az első osztályú bajnokság 6. fordulójában a Statisztika ellen. Úgy tűnik képes a kieső zónától távol tartani magát a Decs 1990 gárdája, szoros találkozón 5,5 pontot raboltak a nagynevű budapesti Honvéd otthonából. Az ASE harmadik, a DECS 1990 csapata pedig a nyolcadik helyről folytathatja a bajnoki küzdelmeket. A táblázat harmadik helyén tanyázó atomosok az év eleji hagyományos füredi edzőtábort követően elszántan készülődtek a bajnokság második szakaszára. Az előttük álló Nagykanizsa bravúros legyőzését követően még az előrelépés lehetősége is adottnak látszott, ám az ehhez szükséges nagyarányú győzelmeknek továbbra is híján van a csapat. Hiába a bravúr a riválisokkal szemben, ha a mezőny hátsó felében lévő ellenfelek ellen nem jönnek a pontok, és míg a konkurensek nagyarányú győzelmekkel lépdelnek előre, addig Berkesék csupán szolid győzelmeket tudhatnak magukénak. A Statisztika elleni mérkőzés a lelkiismeretes felkészülés dacára sem hozta meg a várt átütő (nagy pontszámú) sikert, igaz ezúttal három alapemberét nélkülözve ült asztalhoz a paksi csapat. A találkozón Nevednichy és Grószpéter mellett Szabó Krisztián győzelmének örülhettek az atomosok, míg Berkes, Ács, Berescu, Csom, Fodor, Györkös és Molnár fél ponttal járult hozzá a csapatgyőzelemhez. A 6.5-5.5-es siker, izzadtságszagú győzelem - különösen a rivális Nagykanizsa kiütéses 11.5-0.5 arányú BEAC elleni diadala tükrében - és míg az ezüsthajó egyre távolodik, a hátralévő mérkőzések tétje a bronzérem megőrzése marad a paksiak számára. A decsiek kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívnak és ennek eredményeként nincs okuk izgulni a bennmaradásért. A hétvégi találkozón szoros mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget a sokszoros bajnok Honvéd otthonában. A sárközi fiatalok ismét kivették részüket a győzelmekből, Pap Gyula a rutinos Petrán Pál nemzetközi mester ellen, míg Vince Andrea a női táblán Ignácz Rózsa ellen kasszírozta a teljes pontot. A csapat további része Popovics, Gonda, Galyas, Sebestyén, Papp, Veszprémi és Amstadt döntetlent ért el. A kieső zónától 3,5 pontra áll a bajnokság egyetlen községi csapata és úgy tűnik szereplésük az első osztályban nem lesz tiszavirág életű, a kritikus első év - a jelen helyzet alapján - sikeresen zárulhat a fiatalokra építő lelkes kis csapat számára. A soron következő találkozót a harmadik helyre aspiráló Haladás Szombathely ellen játsszák, amelyet így kettős érdekeltséggel figyelhetnek majd a Tolna-megyei sakkrajongók. A bajnoki cím kérdésében is döntő összecsapást hoz majd a bajnokság hetedik játéknapja; a két élen álló találkozójára kerül sor. Március 2-án a Zalaegerszegiek otthonukban biztosíthatják be előnyüket a bajnok Nagykanizsával szemben. A 6. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 11.5 - 0.5 BEAC I. Statisztika PSC. 5.5 - 6.5 ASE Paks Honvéd Auróra 6.5 - 5.5 Decs 1990 Haladás VSE. 6.5 - 5.5 Kazincbarcikai VSC. Makói SVSE. 5.5 - 6.5 MTK Vasas SC. 2.5 - 9.5 Z. Csuti-Hydrocomp 7. forduló 2008. március 02. - ASE Paks 7- 5 - Honvéd Auróra ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Előnyös pozícióban a Tolna-megyei sakkcsapatok A csapatbajnokság hajrája előtt jó pozícióból várhatják a folytatást megyénk sakkozói az első osztályú bajnokságban. A hétvégi 7. fordulóban fontos mérkőzésekre került sor, amelyen mindkét csapat sikerrel szerepelt. Az ASE – Honvéd találkozó 7-5, míg a Decs – Szombathely mérkőzés meglepetésre 6,5-5,5 arányú hazai győzelemmel ért véget. A paksiak hazai pályán fogadták az előző fordulóban Decs ellen győztes Honvéd gárdáját. Almási Zoltán olimpikon nagymester a hagyományokhoz hűen ismét leült Pakson, ám Berkes Feri ellen ezúttal sem sikerült begyűjtenie a teljes pontot. A játszmájukban a paksi nagymester sötét színnel is bátran játszott, érdekes tisztáldozattal lepte meg ellenfelét. Almási sokat töprengett, majd az óvatos játék mellett döntött és visszaadta az előnyt, ami után rövidesen döntetlennel zárult a játszma. A találkozón ezúttal elmaradtak a békés és gyors döntetlenek, az atomosok minden táblán élesen, kezdeményezően játszottak, ennek ellenére csak Szabó Krisztiánnak és Vidéki Sándornak sikerült a teljes pont megszerzése. Fejlődést mutat, hogy a paksiak ezúttal játszmavesztés nélkül zárták a meccset. Berkes, Ács, Grószpéter, Papp, Csom, Fodor, Györkös, Pataky, Molnár és Tóth játszmája is pontosztozkodással ért véget. A tabellán őrzi a harmadik helyet az ASE, miután a forduló mérkőzésén az élen álló Zalaegerszeg legyőzte a bajnok Nagykanizsát hat pontra csökkent az atomosok hátránya. A Decs számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett a dobogóra aspiráló Szombathely elleni találkozó. A vasi legénység néhány szlovák idegenlégióssal megerősödve érkezett a papírformának megfelelően győzelemi reményekkel. A találkozó ezzel ellentétben végig a sárköziek fölényével zajlott, igaz ehhez néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény kellett. A csapat legjobb pontszerzője Pap Gyula ezúttal is biztos pontnak bizonyult és Rudolf Anna bravúros győzelemmel fektette két vállra a többszörös olimpikon nagymesternőt Lakos Nikolettát. Veszprémi András ismét fontos pontszerzéssel igazolta helyét a csapatban. A csapat idegenlégiósa a szerb Roganovic eddig biztosan szállította a félpontokat, ezen a mérkőzésen első győzelmét is ünnepelhette. A 7. forduló eredményei: Z. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 Aquaprofit NTSK. MTK 6.5 - 5.5 Vasas SC. Kazincbarcikai VSC. 6 - 6 Makói SVSE. Decs 1990 6.5 - 5.5 Haladás VSE. ASE Paks 7 - 5 Honvéd Auróra BEAC I. 6 - 6 Statisztika PSC. 8. forduló 2008. március 16. - Haladás VSE. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Haladás Vasutas Sportegyesület sakkterme Szombathely, Rohonci utca 3. Idegenben aratta hetedik győzelmét az ASE Rangadó mérkőzést nyertek a paksiak a Szombathely otthonában. A vasiaknak nem sikerült megszorongatni az ASE sakkozóit az éremért folyó csatában, Berkesék 7,5-4,5 arányú győzelmét követően, három fordulóval a bajnokság vége előtt, aligha forog veszélyben az újabb paksi bronzérem. A Decs KSE szoros mérkőzésen 7-5 arányban maradt alul a Makó ellen, nyolcadik helyezettként a középmezőny biztos tagja. A paksi csapat elszántan készült a Haladás elleni találkozóra, az előzmények is kedvezően alakultak, a csapat idegenlégiósa Nevednichy Vladislav frissen szerzett román bajnoki címmel ült asztalhoz, Papp Gábor a napokban első nagymester normáját ünnepelte, míg Fodor Tamás személyében az aktuális Junior Bajnokot láthattuk az atomosok sorai között. Az ellenfél szlovák idegenlégiósait mozgósította a rangadóra, de ezúttal az erősítés is kevésnek bizonyult. Berkesék négy mérkőzést is nyertek; Nevednichy, Papp Gábor, Györkös Lajos és Molnár Béla jóvoltából. Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Szabó, Csom és Fodor pedig döntetlent ért el. A decsiek éltáblásukat nélkülözték a Makó elleni találkozón, Popovics egészségügyi problémák miatt lemondta a mérkőzést. A tartalékos sárköziek ezen a találkozón többet hibáztak mint a korábbi mérkőzéseken és így nem sikerült elérniük a célul kitűzött hat pontot. Nagyhegyesi Bálint és Papp Tamás győzelme mellett, Gonda, Galyas, Roganovics, Sebestyén, Rudolf és Veszprémi döntetlenjével 5 pontot értek el ezen a fontos találkozón. Aggodalomra nincs oka Papp Csaba gárdájának, a kiesés réme már nem fenyeget, a nyolcadik helyről való előrelépésre is meg van az esélye a csapatnak. A következő fordulóban a sárköziek a bajnokság utolsó helyezettje ellen mérkőzik, míg a paksiak a makói csapatot fogadják. A 8. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Honvéd Auróra 3.5 - 8.5 BEAC I. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Decs 1990 Vasas SC. 4.5 - 7.5 Kazincbarcikai VSC. Z. Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 MTK 9. forduló 2008. március 30. - ASE Paks 9- 3 Makói SVSE. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős hazai siker a hajrában Mindkét Tolna-megyei együttes sikerrel szerepelt otthonában a sakkcsapatbajnokság kilencedik fordulójában. A harmadik helyen álló Paks a szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmével 9-3 arányban múlta felül a Makó együttesét, míg a Decs 1990 gárdája tartalékosan 6,5-5,5 tudott győzni a szebb időket is megért Vasas ellen. Ma KO. Akár így is fogalmazhatta volna a Makó elleni taktikát a csapatvezetés Pakson. Ezen a napon nem sokon múlott, hogy valóban sikerüljön padlóra küldeni a vendégcsapatot, miután az első öt táblán 5-0 arányban diadalmaskodtak a hazaiak. Ezen a napon nem volt gond a küzdőszellemmel sem, minden mérkőzést kijátszottak a paksiak és ennek jutalma az eddigi legnagyobb arányú győzelmük a bajnokságban. A decsi csapat a sereghajtó Vasast fogadta a Fekete Ló Sakk-klubban. A hazai csapat tartalékos erőkkel ült asztalhoz, a betegeskedő éltáblás Popovics helyettesítése mellett, egy váratlan nehézség az óraátállítás is gondot okozott. A késés miatt kikerülő játékos helyére a fiatal Straubinger Dániel állt a csatasorba, így személyében egy újabb ifjúsági játékos debütálására került sor ezen a napon. A nehézségek ellenére a decsiek eredményesen vették az akadályt és győzelmükkel az előkelő 6. helyre ugrottak a táblázatban. Az első osztályú sakkcsapat bajnokság a véghajrához közelít, de megyénk csapatai számára már kevesebb izgalmat tartogat a finis, ugyan mindkét csapatunknak jut majd szerep akár a végeredmény alakításában is, de ez aligha változtat a kitűzött célok elérésében. Az élen álló csapatok a Zalaegerszeg és a Nagykanizsa eredményével fordulóról-fordulóra fogalmazza újra a végső győzelemmel kapcsolatos esélylatolgatásokat – most a kanizsai gőzös kapcsolt rá, két számjegyű győzelme izgalmas véghajrát sejtet. A következő fordulóban a Zalaegerszeg – Decs mérkőzés nem sok jót ígér a sárközi pontok gyűjtögetőinek, igaz a lelkes fiatal gárda az esélytelenek nyugalmával néhány alkalommal már borsot tört a nagy csapatok orra alá, de ezen a találkozón még ennél is több kell majd. Az ASE pedig az utolsó fordulóban csap össze a tabella éllovasával, ami igazi rangadó mérkőzésnek ígérkezik és könnyen meglehet, hogy a bajnoki cím sorsát illetően döntő szereposztás lesz. Mindez aligha lesz befolyással az atomosok helyezését tekintve, hiszen a dobogó harmadik helyét az utóbbi két fordulóban elért győzelmeikkel már kibérelték maguknak. A 9. forduló eredményei: MTK 2 - 10 Aquaprofit NTSK. Kazincbarcikai VSC. 4.5 - 7.5 Z. Csuti-Hydrocomp Decs 1990 6.5 - 5.5 Vasas SC. ASE Paks 9 - 3 Makói SVSE. BEAC I. 4 - 8 Haladás VSE. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 Honvéd Auróra 10. forduló 2008. április 27. - Vasas SC. 6.5- 5.5 ASE Paks ... Magyar Sakkszövetség Budapest, V. Falk Miksa utca 10. II. emelet A végletek hétvégéje Meglepetésre 6,5-5,5 arányú vereséget szenvedett az ASE a táblázat utolsó helyén álló Vasas otthonában. A tartalékos Decs szintén idegenben, az éllovas Zalaegerszeg ellen ült asztalhoz, a bajnokaspiráns zalai csapat 9,5- 2,5 arányban hozta a mérkőzést, amivel az utolsó forduló előtt megerősítette vezető pozícióját. Az ASE számára a bajnokságban a harmadik hely elérése volt a kitűzött cél, a rivális Szombathely elleni győzelmet követően így már korán világossá vált a bronzérem sorsa, ezt követően jóllakott oroszlánként készülődött a csapat a könnyű zsákmánynak ígérkező, (több sebből vérző) Vasas elleni találkozóra. Sajnálatos tény, hogy a nagynevű klub kivéreztetésének újabb állomásaként megfosztották a Vasas Sporttelepen lévő klubhelyiségétől is (akik jártak ott tudják, hogy valódi sakktörténeti panteon volt a hely) így a felújítás alatt lévő Sakkszövetségben került sor a találkozóra. Káposztás Miklós a Vasas szakosztályvezetője (jövőre lesz hetven éves!??) életműként tekint gárdájára és a körülmények ellenére szívvel, lélekkel igyekszik egybe- és az NB egybe tartani lelkes csapatát. A mérkőzésen a paksi oldalról ugyan az egyéni EB küzdelmei miatt Szabó Krisztián és Vajda Szidónia mellett a csapat idegenlégiósai sem szerepeltek, a papírforma alapján így is nagyarányú atomos győzelem ígérkezett a forduló előtt még biztos kiesőként számon tartott Vasas ellen. A találkozó néhány óvatos döntetlennel indult, majd szinte egy időben két jobb állásban is tragikus elnézés történt és a paksi játékosok tiszthátrányos reménytelen pozícióba kerültek. Két pont hátrány! A pánik hangulat végig hullámzott a csapaton; itt még veszíteni is lehet! A továbbiakban az ismert koreográfia szerint zajlottak az események jött a jobb állások remire rontása, az erőlködés a döntetlen elkerülésére, az erőszakolt játék és az ezzel járó törvényszerű hibák. A nagyobb arányú vereség elkerülését Berkes Feri éltáblán aratott győzelmének köszönhettük, a Makó elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét maratoni végjátékban értékesítette előnyét. A paksiak első táblás nagymestere kitűnő évet zárhat, hiszen eddig veretlenül három győzelemmel a csapat legeredményesebb pontszerzőinek egyike. Grószpéter Attila szintén szép játékkal mattolta ellenfelét Boguszlavszkijt, aki maga is támadójátékos, így nehezen viselte a védekező szerepkört, talán ennek köszönhető, hogy gyorsan összeomlott az állása. A csapatmérkőzés pontszerzői tehát Berkes Ferenc és Grószpéter Attila voltak, míg döntetlent Papp Gábor, Csom István, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Molnár Béla, Balázs Gábor és Tóth Lili értek el. A kisiklás ellenére az ASE 8,5 pontos előnnyel őrzi a dobogót és a bajnok Kanizsa legyőzését követően a Zalaegerszeg sem lehet nyugodt 3 pontos előnye dacára, az utolsó fordulóban kemény rangadó mérkőzés ígérkezik, amelynek tétje nem kevesebb a zalaiak számára mint a bajnoki cím visszahódítása. A tartalékos Decs nehéz teherrel a vállán utazott idegenbe, hiszen éltáblásuk Popovics Dusan játéka - súlyos veseproblémái - miatt szóba sem jöhetett, csak remélni tudjuk, hogy a transzplantáció költségeire szervezett gyűjtés és az azt követő műtét eredményes lesz és a 26 éves szerb fiatalember egészségi állapota javulni fog. Rudolf Annát az EB miatt szintén nélkülözni volt kénytelen a sárközi csapat, így maradt a csodavárás. A zalaiak számára komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a rivális Nagykanizsa előrehozott mérkőzésen 9-3 arányban múlta felül a Honvéd gárdáját. A mérkőzésen szép meglepetés győzelem született, Maródi Mátyás a decsiek versenyzője Horváth Csaba nagymestert fektette kétvállra. Gonda László az orosz Kosztantyin Landa (2678), Papp Tamás pedig Igor Stohl nagymester ellen ért el értékes döntetlent. A találkozó utolsó játszmájában Sebestyén Balázs harcolt ki értékes fél pontot Horváth Ádám nagymester ellen. A Decs úgy tűnik sikerrel veszi első évét az első osztályban, az utolsó fordulóban nem kell izgulniuk a bennmaradásért és még akár a 6. hely elérésére is lehetősége van a csapatnak. A 10. forduló eredményei: Haladás VSE - Statisztika PSC 5 - 7 Vasas S. - Atomerőmű SE Paks 6,5 - 5,5 Csuti Zalaegerszeg SK - Decs 1990 9,5 -2,5 MTK - Kazincbarcikai VSC 6- 6 Aquaprofit Nagykanizsai - Honvéd Auróra 9 - 3 Makói SVSE - BEAC 5,5 - 6,5Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. 11. forduló 2008. május 18. - ASE Paks 4- 8 Z. Csuti-Hydrocomp Közös budapesti helyszín Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. Az utolsó forduló eredményei: Kazincbarcikai VSC. 1.5 - 10.5 Aquaprofit NTSK. Decs 1990 5 - 7 MTK ASE Paks 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp BEAC I. 9.5 - 2.5 Vasas SC. Statisztika-MLTC. 6 - 6 Makói SVSE. Honvéd Auróra 7 - 5 Haladás VSE. A bajnokság végeredménye: 1. Z. Csuti-Hydrocomp - 91 2. Aquaprofit NTSK. 90.5 3. ASE Paks 73.5 4. Haladás VSE. 66 5. Kazincbarcikai VSC. 62.5 6. MTK 62 7. Makói SVSE. 61.5 8. Statisztika-MLTC. 60.5 9. Decs 1990 59.5 10. BEAC I. 58 11. Honvéd Auróra 57 12. Vasas SC. 50 NB II. Asztalos csoport (2007/2008) ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Pannonpower SE. II. 2.5- 9.5 ASE II. Paks 41-es sportbarakk Erőmű Pécs, Edison utca 1. 2. forduló 2007. november 11. - ASE II. Paks 6 - 6 Nagyatádi VSK. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 3. forduló 2007. november 25. - Komlói Bányász 3 - 9 ASE II. Paks Komló, Kossuth Lajos utca 11. 4. forduló 2007. december 09. - Koppány SE. Tamási 3 - 9 ASE II. Paks Közútkezelő KHT. I. emeleti tanácsterme Tamási, Dózsa György utca 92. 5. forduló 2007. december 16. - ASE II. Paks 8.5- 3.5 MÁV Előre SC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 6. forduló 2008. február 17. - Dombóvár 2004 SE. 4 - 8 ASE II. Paks Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. 7. forduló 2008. március 02. - ASE II. Paks 9 - 3 Mohácsi TE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 8. forduló 2008. március 16. - Szekszárd-Decs 5.5- 6.5 ASE II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. 9. forduló 2008. március 30. - ASE II. Paks 11.5- 0.5 Balatonberény SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 10. forduló 2008. április 27. - Szenna Pack SC. II. 1 - 11 ASE II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa György utca 16. 11. forduló 2008. május 18. - ASE II. Paks 8 - 4 Fehérvár SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. A bajnokság végeredménye: 1. ASE II Paks 96 2. Szekszárd-Decs 84 3. Nagyatádi VSK. 81.5 4. Komlói Bányász 71.5 5. Fehérvár SE. 69 6. MÁV Előre SC 66 7. Dombóvár 2004 SE. 65.5 8. Mohácsi TE. 61.5 9. Pannonpower SE. II. 55.5 10. Koppány SE. Tamási 53 11. Szenna Pack SC. II. 51 12. Balatonberény SE. 35.5 Mattolna Kupa 2007-2008 1. forduló - 2007. szeptember 30. vasárnap: Decs 1990 SE III. 7 - 3 Paksi Oroszlánok 2. forduló - 2007. október 28. vasárnap: Paksi Oroszlánok 10 - 0 Gyönki Hegyhát Sakk Club 3. forduló - 2007. november 4. vasárnap: Bonyhádi SSE 4 - 6 Paksi Oroszlánok 4. forduló - 2007. november 18. vasárnap: Paksi Oroszlánok - szabad! 5. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Rendőr SE Szekszárd 6. forduló - 2008. ??? : Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 7. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Szekszárdi SE
Elolvasom2007.11.05. Tolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság A decsi sakkszakosztály 15 évesen elhunyt sakktehetségére Pap Mihályra emlékezve egy perces gyászszünettel vette kezdetét az ifjúsági csapatbajnokság Miskolcon. A versenyteremben fotókkal, gyertyákkal kialakított kis emlékhelyen búcsúztatták országos bajnok csapattársukat a decsi sakkozók és valamennyi sakkbarát. A fekete szalaggal karjukon asztalhoz ülő Tolna-megyeiek négy csapattal vettek részt az eseményen, a bajnoki cím védője a Decs 1990 és az ezüstérmes ASE egyaránt két gárdával szerepelt az 59 nevező csapat között. A hat táblán zajló küzdelemben - az élőpontszám átlagot tekintve - az ASE fiataljai számítottak a fő esélyesnek, a legnagyobb riválisnak pedig a több ponton igazolásokkal erősítő és első bajnoki címére aspiráló nagykanizsai csapatot ígérte a papírforma. A bajnok Decs esélye a körülmények ismeretében – az utolsó pillanatig kérdéses volt éltáblásuk Pap Gyula részvétele – kisebbnek tűnt, így a bajnoki címért folyó versenyfutásban elsősorban Kanizsa-Paks párharc ígérkezett. A verseny feléig mindhárom csapat jól teljesített, és a csapatgyőzelmeket illetően holtversenyben haladtak, ám a kanizsai gőzős nagyobb fordulatszámon vette az akadályokat. Az első négy fordulót követően három 6-0-s eredmény mellett egyetlen pontot vesztettek csupán, ami holtverseny esetén döntő előnyt jelentett volna. Az első komoly párharcra az ötödik fordulóban került sor, ami Tolna-megyei rangadót és atomos sikert hozott. A paksiak 3,5-2,5 arányú győzelmet értek el a bajnok Decs ellen, amivel az élre álltak, majd másnap reggel holtversenyes ellenfelük a bravúrosan menetelő Nagykanizsa ellen ültek asztalhoz. A sorsdöntőnek ígérkező találkozó érdekessége, hogy minden táblán eldőlt a küzdelem és mindkét gárda megnyerte a világos tábláit. A 3-3-as eredmény – az olimpiai pontszámítást tekintve - természetesen lépéselőnyt jelentett az Aquaprofit csapatának, de az utolsó nagyobb akadály még hátra volt, hiszen a bajnok Decs várta őket a délutáni fordulóban. A kanizsai remények szertefoszlatásában Pap Gyula nyitotta meg a sort az éltáblán. A verseny szépségdíjjal jutalmazott támadó játszmájában, vezéráldozattal fektette két vállra az addig 100%-os teljesítményt nyújtó Bánusz Tamást. A vezérevezős veresége demoralizálta a csapattársakat és sorra hibázták el a játszmáikat, az eredmény kiütéses decsi győzelem lett, játszmavesztés nélkül 4,5-1,5 arányban. Az utolsó fordulóban mindhárom csapat hozta a kötelező győzelmet. Az ASE fiataljai éltek a lehetőséggel és 6-0 arányban lépték le a négyes rajtszámmal rangsorolt Szombathely gárdáját, ami az egyedüli elsőséget jelentette a csapat számára. A decsiek 4,5-1,5-re végeztek a BEAC ellen, míg a Nagykanizsa 4-2-re tudott nyerni a Maróczy SE Szegeddel szemben. A bajnok Atomerőmű SE csapatának tagjai és eredményük: 1.Szabó Krisztián 4,5(6), 2.Fodor Tamás 5,5 (8), 3.Balázs Gábor 6,0 (8), 4.Lizák Péter 5,0 (6), 5.Szabó Bence 2,0 (4), 6.Dudás Eszter 5,5 (8), 7.Antal Kende 6 (8) Az ASE második csapata hét csapatponttal a 40. helyen végzett. A Decs 1990 csapatának teljesítménye: 1.Pap Gyula 5,5 (8), 2. Papp Tamás 5,5 (8), 3. Maródi Mátyás 4,0 (8), 4. Veszprémi András 6,5 (8), 5. Amstadt Áron 7,0 (8), 6. Vince Andrea 6,5 (8), Tábladíjas: Veszprémi András. A Decs 2 csapata kilenc csapatponttal 21. helyen zárta a versenyt. A hazai ifjúsági sakkozás legnagyobb létszámú eseményén a Tolna-megyei utánpótlás nevelés újabb szép fejezetét írta. A paksiak - szakosztályuk fennállásának 25. évfordulóján - egyedülálló sorozatot tudhatnak maguk mögött; idén a kilencedik országos bajnoki kupának örülhettek. Végeredmény (1-10): (59 induló) + = - pont 1 ASE Paks 8 7 1 0 15 34,5 241,5 2 Decs 1990 8 7 0 1 14 35,0 234,5 3 Aquaprofit-Nagykanizsa 8 6 1 1 13 36,0 236,5 4 Maróczy SE 2-Szeged 8 6 0 2 12 30,5 201,0 5 Maróczy SE 1-Szeged 8 5 1 2 11 30,5 235,0 6 BEAC 8 5 1 2 11 29,5 228,0 7 Haladás VSE-Szombathely 8 5 1 2 11 28,5 223,5 8 Dési HI STE-Szombathely 8 5 0 3 10 30,0 216,0 9 Kazincbarcika 8 4 2 2 10 30,0 199,5 10 Hüsi SC-Budapest 8 4 2 2 10 30,0 193,5 --- Molnár Béla ---
ElolvasomRövid hírek 2003 -20042003-2004. évi csapatbajnoki mérkőzések időpontjaiA hazai mérkőzések a Művelődési házban kerülnek megrendezésre, 10:00 órai kezdéssel.2003.10.05. ASE - Nagykanizsa / ASE II. - Geniusz Tata2003.11.16. Statisztika PSC - ASE / Gyori Elektromos - ASE II.2003.11.30. ASE - BEAC / ASE II. - BEAC II.2003.12.07. Miskolci SSC - ASE / HÜSI - ASE II.2003.12.21. ** ASE - Csuti SK / ASE II. - Csuti SK II.2004.01.25. ASE - Honvéd / ASE II. - Szenna Pack Kap.2004.01.26. - 2004.02.01. EDZŐTÁBOR2004.02.08. Hajdúböszörmény - ASE / Decs - ASE II.2004.02.22. ASE - Vasas / ASE II. - Vízügyi SC2004.03.21. Tabáni Spartacus - ASE - / Tapolca VSK - ASE II.2004.04.04. ASE - Makó / ASE II. - PMSE AH2004.04.18. Haladás VSE - ASE / Keszthely - ASE II.NB I. Szabó László csoport 2003-2004 évi. eredményei NB I. 1. forduló ASE 6,5-5,5 Csuti-HYDROCOMP 2. forduló ASE 4 -8 Nagykanizsa 3. forduló Statisztika 6,5-5,5 ASE 4. forduló ASE 8 - 4 BEAC-RUFUSZ 5. forduló Miskolc SSC 5,5-6,5 ASE 6. forduló ASE 8,5-3,5 Honvéd 7. forduló H.böszörmény 4,5-7,5 ASE 8. forduló ASE 8,5-3,5 Vasas-Novák Rt. 9. forduló Tabáni Spartacus 3,5-8,5 ASE 10. forduló ASE 8,5-3,5 Makói SVSE 11. forduló HVSE 3,5-8,5 ASE NB I. Szabó László csoport végeredmény (2003/2004) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 6 5.5 9 8 7.5 10 7.5 9 9.5 10 9.5 91.5 2. Nagykanizsai TSK 6 - 8 7 8 5 4 8 10 7.5 10.5 9.5 83.5 3. ASE Paks 6.5 4 - 6.5 5.5 7.5 8.5 8.5 8.5 8 8.5 8.5 80.5 4. Miskolc SSC. 3 5 5.5 - 6 8 6 7.5 10.5 7 11 10.5 80 5. Statisztika PSC. 4 4 6.5 6 - 6.5 8 7 7 7 6.5 9 71.5 6. Hajdúböszö-rmény 4.5 7 4.5 4 5.5 - 7.5 7.5 5.5 6.5 7.5 8.5 68.5 7. HONVÉD 2 8 3.5 6 4 4.5 - 5.5 6 10 7 8 64.5 8. Haladás VSE. 4.5 4 3.5 4.5 5 4.5 6.5 - 5.5 5.5 6.5 8.5 58.5 9. Makói SVSE. 3 2 3.5 1.5 5 6.5 6 6.5 - 5 6.5 7 52.5 10. BEAC-Rufusz 2.5 4.5 4 5 5 5.5 2 6.5 7 - 5 4.5 51.5 11. Vasas-Novák 2 1.5 3.5 1 5.5 4.5 5 5.5 5.5 7 - 6.5 47.5 12. Tabáni Spartacus 2.5 2.5 3.5 1.5 3 3.5 4 3.5 5 7.5 5.5 - 42 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE Paks 6.5 - 5.5 Csuti HydrocompVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.2. forduló 2003. október 05. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSKVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.3. forduló 2003. november 16. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 ASE PaksKSH Tanácsterem Budapest, II. Keleti Károly utca 5-7.4. forduló 2003. november 30. ASE Paks 8 - 4 BEAC-RufuszVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.5. forduló 2003. december 07. Miskolc SSC. 5.5 - 6.5 ASE PaksMiskolci Sakk Sport Club Miskolc, Vasgyári út 16.6. forduló 2004. január 25. ASE Paks 8.5 - 3.5 HONVÉDAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.7. forduló 2004. február 08. Hajdúböszörmény 4.5 - 7.5 ASE PaksSillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.8. forduló 2004. február 22. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-NovákAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.9. forduló 2004. március 21. Tabáni Spartacus 3.5 - 8.5 ASE PaksBudapest, I. Bem rakpart 6. 10. forduló 2004. április 04. ASE Paks 8.5 - 3.5 Makói SVSE.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Haladás VSE. 3.5 - 8.5 ASE PaksHVSE Sportcsarnok Szombathely, Rohonci utca 5.NB I/B. Charousek csoport ASE II. eredményei (2003/2004) NB I/B. 1. forduló ASE II. 9-3 Csuti-HYDROCOMP II. 2. forduló ASE II. 7-5 Géniusz SE 3. forduló Győri Elektromos 8-4 ASE II. 4. forduló ASE II. 4,5-7,5 BEAC-RUFUSZ II. 5. forduló HÜSI SC 6-6 ASE II. 6. forduló ASE II. 4-8 Szenna Pack 7. forduló Decs 1990 7,5-4,5 ASE II. 8. forduló ASE II. 6,5-5,5 Vizügy SC 9. forduló Tapolca Isolyth 7,5-4,5 ASE II. 10. forduló ASE II. 4-8 PMSE Ant. Hung. 11. forduló Khelyi Spartacus 6,5-5,5 ASE II. NB I/B. Charousek csoport végeredményei (2003/2004) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Szenna Pack SC - 7 8 7.5 6.5 7 7 7 7.5 8 8.5 8 82 2. PMSE. Antenna Hung 5 - 7.5 8 5.5 6 7.5 6.5 7.5 8 10.5 8 80 3. Tapolca Rockwool 4 4.5 - 6 7 6 8.5 7.5 5 7.5 10.5 10 76.5 4. Khelyi Spartacus 4.5 4 6 - 4.5 6.5 6.5 8 7.5 6.5 8 10 72 5. HÜSI SC. 5.5 6.5 5 7.5 - 4 4.5 6.5 7.5 6 7 9 69 6. Csuti-Hydro II. 5 6 6 5.5 8 - 3.5 8 8 3 8 8 69 7. Győri Elektromos 5 4.5 3.5 5.5 7.5 8.5 - 3.5 7.5 8 6 9.5 69 8. Decs 1990 5 5.5 4.5 4 5.5 4 8.5 - 8.5 7.5 7.5 7 67.5 9. BEAC Rufusz II. 4.5 4.5 7 4.5 4.5 4 4.5 3.5 - 7.5 9.5 6.5 60.5 10. ASE-II. Paks 4 4 4.5 5.5 6 9 4 4.5 4.5 - 7 6.5 59.5 11. GÉNIUSZ SE. Tata 3.5 1.5 1.5 4 5 4 6 4.5 2.5 5 - 7 44.5 12. Vízügyi SC. 4 4 2 2 3 4 2.5 5 5.5 5.5 5 - 42.5 ASE-II. csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE-II. Paks 9 - 3 Csuti-Hydro II.Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1.2. forduló 2003. október 05. ASE-II. Paks 7 - 5 GÉNIUSZ SE. TataVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 3. forduló 2003. november 16. Győri Elektromos 8 - 4 ASE-II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 4. forduló 2003. november 30. ASE-II. Paks 4.5 - 7.5 BEAC Rufusz II. Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 5. forduló 2003. december 07. HÜSI SC. 6 - 6 ASE-II. PaksÁltalános Iskola Budapest, II. Áldás u. 1. 6. forduló 2004. január 25. ASE-II. Paks 4 - 8 Szenna Pack SCAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 7. forduló 2004. február 08. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. PaksFekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 8. forduló 2004. február 22. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Vízügyi SC.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2004. március 21. Tapolca Rockwool 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Városi Sporttelep Tapolca, Sümegi u. 40. 10. forduló 2004. április 04. ASE-II. Paks 4 - 8 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Khelyi Spartacus 6.5 - 5.5 ASE-II. PaksGoldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 2003. év rövid hírei - eredmények Tehetség és kurázsi Budapest 2003.04.11-20.10 játékos körmérkozés4. Ács Péter 4,5 pont9. Berkes Ferenc 3,5 pont20 éven aluliak Magyar Bajnoksága Budapest 2003.04.14-22.32 játékos 9 forduló3. Mácsik Tamás 6,5 pont6. Szabó Krisztián 5,5 pont8. Papp Gábor 5,5 pontElső Szombat verseny Budapest 2003.05.03-15„A” csoport 14 játékos körmérkőzés3. Dembo Jelena 8,0 pont53. Férfi Magyar Bajnokság Budapest 2003.05.11-21.10 induló körmérkőzés5. Berkes Ferenc 4,5 pont6. Ács Péter 4,5 pont 21. Zalakaros Kupa 2003.05.16-24152 induló, 9 forduló17. Györkös Lajos 6.0 pont20. Vidéki Sándor 6.0 pont23. Papp Gábor 6.0 pontI. Magyar sakkfesztivál Balatonlelle 2003.06.21-29.Mester csoport 10 induló3. Papp Gábor 6.0 pont4. Györkös Lajos 5.0 pontMagyar Nyilt Bajnokság Balatonlelle 2003.06.21-29.76 induló 9 forduló7. Vidéki Sándor 6.5 pont a győztessel azonos pontszámmal16. Pataki Gyozo 5,5 pont51. női Magyar Bajnokság Budapest 2003.06.21-29.10 induló körmérkozés1. Dembo Jelena 7,5 pontOrszágos Korcsoportos Bajnokság Miskolc 2003.07.04-12.12 éven aluli fiúk ( 36 induló )2. ifj.Fodor Tamás 7.5 pont26. Fodor Ádám 4.0 pont14 éven aluli fiúk ( 38 induló )4. Szabó Krisztián 6.5 pont16 éven aluli fiúk ( 28 induló )1. Papp Gábor 8.0 pont18 éven aluli fiúk ( 34 induló )3. Mácsik Tamás 6,5 pont18 éven aluli lányok ( 7 induló )1. Tóth Lili 5,5pont18 év alatti fiúk csapat EB Balatonlelle 2003.07.19-26Berkes Ferenc Európa Bajnok a magyar „A” együttes elsőtáblásaként 7 játszmából 6,5 pontPapp Gábor a „B” csapattal 6. Helyezést ért elTóth Lili a női csapattal 6. helyezést ért el16 év alatti fiúk csapat VB - Denizli (Törökország ) 2003.08.03-11Papp Gábor Világ Bajnok a magyar együttes legjobb pontszerzoje 8 játszmából 6,5 pont. A harmadik táblások között is a legjobb volt és újabb aranyérmet szerzettSakk csapat EB- PlovdivDembo Jelena az ezüstérmes nőicsapat tagjaRapid Bajnokság Tiszasziget 2003.08.1784 induló 7 forduló4. Molnár Béla 5,5 pont5. Vidéki Sándor 5,5 pontOrszágos Ifjúsági Csapatbajnokság Budapest 2003.12.27-311. ASE ifi csapata már hatodik alkalommalPapp Gábor 6 pontMácsik Tamás 6 pontSzabó Krisztián 5,5 pontTóth Lili 5,5Fodor Tamás 6,5Fodor Ádám 3 pont
Elolvasom2006.10.25. Holtversenyben az élen Genda Károly sikere Kiskunhalason A 9 évesek bajnokságán Kiskunhalason a paksiak fiatal tehetsége Genda Károly veretlenül, holtversenyben végzett az élen. Hiába nyert azonban rangadót az utolsó fordulóban a végeredményben bajnok Korpa Bence ellen, a holtversenyben bronzérmesként került ki. A kilenc fordulós verseny küzdelmeit három napba sűrítették a halasi szervezők, ami az 1-1 órás játékidő mellett, meglehetősen erős tempót kívánt a fiataloktól. A fáradtság is szerepet játszott a kicsik teljesítményében, hiszen az első napon 3, a másodikon 4 és a befejező napra a maradék két fordulóval ért véget a verseny. A fiú mezőnyben 63 résztvevő nevezett és amint a hármas holtverseny mutatja kiegyensúlyozott erőviszonyok alakultak ki az élmezőnyben. A papírforma alapján a Csonka – Genda páros versenyfutását lehetett jósolni és jó darabig ez így is történt. A végül holtversenyben legjobb bucholz-al élen végzett Korpa Bence kevesebb döntetlent játszott így még az is belefért, hogy az utolsó fordulóban teljes pont előnnyel vezetve vereséget szenvedett Genda Károly ellen. A Karcsi veretlenül lett bronzérmes lányok csoportjában 39 résztvevő ült asztalhoz, ami a mai leánysakkban igencsak „ínségesnek” számító időkben nagyon szép szám. A Mattolna Sakkiskola tanulója Haszon Kamilla képviselte iskolánkat ebben a csoportban. Jó rajt után (3-ból 3 pont) kicsit leengedett a második napon és két vereség is becsúszott. A hajrában még lett volna lehetőség a javításra, de az utolsó két fordulóra már elfáradt és a szombathelyi Varga Melinda elleni záró fordulón vereséggel fejezte be a versenyt. A szervezők dicséretére legyen mondva, hogy párhuzamosan egy Komír-versenyt is rendeztek a kísérők részvételére számítva, a 35 fős mezőny élén a Decs KSE versenyzője Slobodan Adzic végzett. Karcsi veretlenül lett bronzérmes A fiú verseny 1-10 helyezettje 1. 4 Korpa Bence 7.5 54.0 42.75 42.0 1526 1685 +1.41 1 Csonka Balázs 7.5 52.5 41.75 40.0 1743 1678 -0.34 2 Genda Károly 7.5 50.5 40.25 39.0 1653 1800 +1.06 4. 14 Márta Dominik 7.0 43.5 31.50 34.0 1396 1585 +0.98 5. 62 Zsirai Péter 6.5 54.5 35.75 35.5 0000 1622 +1.50 12 Szentmihályi Dániel 6.5 50.5 32.75 36.0 1416 1598 +1.42 7. 30 Dankházi András 6.0 51.0 31.50 33.0 0000 1586 +1.00 6 Janzer Barnabás 6.0 50.0 28.25 29.0 1501 1471 -0.17 21 Váradi Benedek 6.0 47.5 27.50 31.0 1262 1543 +1.83 5 Kiss Martin 6.0 47.0 27.00 31.0 1504 1344 -1.06 A lány verseny 1-10 helyezettje 1. 9 Terbe Julianna 7.5 50.5 42.50 40.5 1369 1659 +1.94 2. 4 Varga Melinda 7.0 56.0 38.75 36.0 1500 1591 +0.90 6 Terbe Zsuzsanna 7.0 46.5 32.50 36.0 1491 1597 +0.83 4. 3 Gombos Bettina 6.5 50.5 33.25 37.0 1516 1559 +0.46 5. 7 Varga Katinka 6.0 48.0 28.75 31.0 1466 1414 -0.32 37 Vályi Adél 6.0 45.0 26.50 29.5 0000 1412 1412 29 László Debora 6.0 44.5 28.00 26.0 0000 1293 1293 8 Kiss Sydney Olimpia 6.0 43.5 24.50 31.0 1377 1366 -0.08 14 Ács Petra 6.0 42.0 23.50 26.0 1207 1378 +0.85 10. 5 Haszon Kamilla Sára 5.5 49.5 27.75 33.0 1493 1453 -0.36 --- Molnár Béla ---
ElolvasomA 2001-es ÉV SAKKOZÓI Tolna megyében Ács Péter (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben a Tolna megyei sakkozás eddigi legnagyobb sikerét érte el Ács Péter nemzetközi nagymester a görög fővárosban: a magyar sakkozók közül elsőként ifjúsági világbajnoki (U 20) címet nyert. Teljesítménye minden bizonnyal aranybetükkel kerül sakktörténelmünk lapjaira. Az Atomerőmű SE 20 éves, saját nevelésű játékosa fantasztikus hajrával tört az élre, és 13 játszmából elért 10 pontjával érdemelte ki az aranyérmet. Papp Judit (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben megnyerte a 18 és a 20 éven aluli lányok korcsoportjában az országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE 17 éves játékosa az első magyar sakkozó, aki egy évben két különböző korcsoportban nyert országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE versenyzőinek nemzetközi versenyeken elért eredményei Csapat világbajnokság (Jereván, 2001. október 10-20.) (9 induló, körmérkőzés) 5. Magyarország (Lékó Péter, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Varga Zoltán, Ács Péter) Női csapat Európa-bajnokság (, 2001. november 6-16.) (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 17. Magyarország (Mádl Ildikó, Dembo Yelena, Gara Tícia) Egyéni Európa-bajnokság (Ohrid, 2001. június 1-15.) (203 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 152. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 5,0 pont Senior világbajnokság (Arco, 2001. október 20-30.) (163 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 2. Csom István nk. nm. ASE Paks 8,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. január 3-16.) (14 induló, körmérközés, FIDE VII. kategória) 4. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 8. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Szlovénia Open (Nova Gorica, 2001. január 25-február 7.) (85 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 9. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 6,0 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. április 7-20.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VIII. kategória) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 13. Lenk Open (Svájc, 2001. április 21-27.) (129 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 6,0 pont 4. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Elekes Dezső-emlékverseny (Budapest, 2001. május 21-31.) (12 induló, körmérkőzés, FIDE IX. kategória) 6. Csom István nk. nm. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. június 2-14.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VI. kategória) 7. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 6,5 pont Kecskeméti Tavasz (Kecskemét, 2001. június 10-16.) Mester csoport (10 induló, körmérkőzés, FIDE II. kategória) 3. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 5,5 pont 7. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont Open (40 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 16. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 5,0 pont Hotel Lipa nemzetközi verseny (Szentgotthárd, 2001. június 13-23.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 5. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE VII. kategória) 2. Györkös Lajos fm. ASE Paks 6,5 pont V. Paks Open (Paks, 2001. június 20-24.) (26 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 5,5 pont 2. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás mj. ASE Paks 5,0 pont 4. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont 5. Berta Tibor mj. ASE Paks 4,5 pont 6. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 4,0 pont 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 4,0 pont VI. Atom Kupa (Paks, 2001. augusztus 18-25.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 1. Pataki Gyozomj. ASE Paks 3,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE I. kategória) 1. Tóth András 2382 ASE Paks 8,5 pont 2. Tancsa Róbert 2205 ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 4,0 pont 4. Szabó Krisztián 2191 ASE Paks 3,0 pont Szekszárdi Sakkfesztivál (Szekszárd, 2001. december 4-9.) FIDE csoport (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,0 pont 2. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont XXV. Szekszárdi Kupa villámverseny (Szekszárd, 2001. december 8.) Egyéni (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,5 pont Csapatbajnokságok Az NB I. végeredménye: 1. Miskolci SSC 89,0 pont 2. Csuti SK Zalaegerszeg 80,0 pont 3. Nagykanizsai Izzó SK 79,5 pont 4. Postás MATÁV SE 75,0 pont 5. Atomerőmű SE Paks 72,0 pont 6. Honvéd Mediflóra 68,5 pont 7. Statisztika PSC 65,5 pont 8. HVSE Szombathely 63,5 pont 9. Hajdúböszörmény 58,0 pont 10. Sárospataki ESE 55,5 pont 11. Vasas-Infoland 50,5 pont 12. Pénzügyőr SE 35,0 pont Az NB II. Asztalos Lajos csoport végeredménye: 1. Atomerőmű SE Paks II. 86,0 pont 2. Decs 1990 SE 81,5 pont 3. Nagyatádi VSK 80,5 pont 4. Kármin SE Pécs 75,0 pont 5. Fehérvár SE 74,5 pont 6. Dunaújvárosi SSE 66,5 pont 7. Bajai Vízügy 63,0 pont 8. Kalocsai SE 61,5 pont 9. Tamási Koppány SE 54,0 pont 10. Komlói Bányász 53,5 pont 11. Sefag Kaposvár 49,5 pont 12. MÁV Előre Székesfehérvár 46,5 pont A Tolna Megyei Sakkszövetség nyilvántartása alapján az országos csapatbajnokságok különböző osztályaiban - NB I, NB I/B, NB II - 1985. január 1.-2001. december 31. között legtöbbször szerepelt ASE-sakkozók: 5. Gosztola István mj. ASE Paks 134 játszma 6. Kis József mj. ASE Paks 128 játszma Megyei csapatbajnokság végeredménye: 3. Atomerőmű SE Paks III. 7,5 pont Egyéb versenyek: X. Pintér István Emlékverseny (Tamási, 2001, augusztus 1-5.) "A" csoport (28 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula 2372 ASE Paks 8,0 pont 2. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 7,0 pont Ifjúsági versenyek: Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság (Balatonlelle, 2001. június 22-29.) 18 év alatti fiúk (14 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 4. Magyarország (Berkes Ferenc, Szeberényi Ádám, Pintér Gábor, Flumbort András, Jakab Attila) 20 év alattiak világbajnoksága (Athén, 2001. Augusztus 16-29.) Fiúk (89 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 1. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 10,0 pont 35. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (60 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 40. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont Ifjúsági Európa-bajnokság (Khalitea, 2001. augusztus 31-szeptember 9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (60 induló) 19. Pataki Győző mj. ASE Paks 5,0 pont Ifjúsági Világbajnokság (Oropesa del Mar, 2001. október 24-november 5.) (11 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (86 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,5 pont 12 év alatti fiúk (117 induló) 5. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont 16 év alatti fiúk (101 induló) 24. Berkes Ferenc nk. m. ASE Paks 6,5 pont Ifjúsági Rapid és Villám Sakk Európa-bajnokság (Újvidék, november 20-25.) Egyéni rapidverseny 12 éven aluli fiúk (25 induló) 3. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,0 pont 14 éven aluli fiúk (57 induló) 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 6,0 pont 20 éven aluliak országos bajnoksága (Budapest 2001 április 5-14.) Fiúk (25 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (11 induló, körmérkozés) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 8,0 pont Országos nyílt korcsoportos ifjúsági bajnokság (Balatonlelle, július 1-9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (43 induló) 7. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 5,5 pont 26. Fodor Ádám - ASE Paks 4,5 pont 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,5 pont 14 év alatti fiúk (39 induló) 5. Papp Gábor mj. ASE Paks 5,5 pont 16 év alatti fiúk (37 induló) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,0 pont 18 év alatti lányok (7 induló) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont 4. Simon Zsuzsanna I. o. ASE Paks 4,5 pont 18 év alatti fiúk (19 induló) 1. Pataki Győző mj. ASE Paks 6,5 pont Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2001.12.27-30 között rendeztek Budapesten A Dembo Jelena, Pataki Győző, Papp Gábor, Mácsik Tamás, Szabó Krisztián, Papp Judit, Simon Zsuzsanna, Fodor Tamás Összeállítású csapatunk 32 ponttal (4 pont hátránnyal )a 2. Helyet szerezte meg a BEAC mögött. Országos ifjúsági rapid bajnokság (Szeged, 2001. május 18-20.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (48 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,0 pont 12 év alatti fiúk (59 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont Visegrádi nemzetközi gyermekverseny (Visegrád, 2001. május 25-27.) (9 forduló, svájci rendszer) 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 9,0 pont Bátya Kupa (Bátya, 2001. június 2.) (7 forduló, svájci rendszer) Alsós fiúk 5. Fejes István ASE Paks 4,5 pont "Jó tanuló, jó sportoló" Megyénk sakk-utánpótlásának újabb elismeréseként Fodor Tamás (ASE Paks) és Szabó Krisztián (ASE Paks) december 12-én "A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" kitüntetést vehette át Budapesten Pálinkás József oktatási minisztertől.

ElolvasomTíz mérkőzéssel hangolunk a szeptember 30-án rajtoló idényre, többek között a Cibona Zagrebbel is összecsapunk.
ElolvasomParádés játékkal rohantunk át a szombathelyieken a második félidőben!

ElolvasomSérülésektől és betegségektől hátráltatva is győzelemre törünk a Falco ellen.
ElolvasomGilbert még nem léphet pályára, Medve pedig sérüléssel bajlódik, így meglehetősen foghíjas kerettel utazunk Dzunicsékhoz.
ElolvasomA héten két mérkőzést is játszott az U20, szerdán Szombathelyen vasárnap Pakson. Szombathelyen sajnos nem voltunk egyenrangú ellenfelei a Falconak. Minden labdafelhozatalért, passzért, dobóhelyzetért vért izzadtunk a Falco pedig rendre megbüntette a hibáinkat. Ezen a napon ráadásul extra dobóformát is mutattak.2016.10.19.Falco - ASE 109:65ASE: Csobán -, Pupp 7, Plézer 2, Major -, Gulyás 14, Kling 2, Fazekas 8, Illés 14, Szalai 8, Krasznai 10Hazai pályán sikerült azonban javítani és a mérkőzésen végig vezetve, Gulyás Milán vezérletével győztünk a Jaszberény ellen.2016.10.22.ASE - Jászberény 86:75ASE: Pupp 8, Plézer 16, Major 6, Gulyás 31, Bagó 19, Kling -, Fazekas 6, Szalai -
ElolvasomItthon nem hibázhatunk, de a sikerhez minden téren javulni kell. Ha papírok rendben lesznek, Morse pályára lép a Jászberény ellen.
ElolvasomNem bírtuk tartani a lépést a 44 pontig jutó amerikai vezette Falcoval, így hiba dobtunk tizenöt hármast, csúnya vereségbe néztünk bele.
ElolvasomNem feltartott kézzel utazunk el Vas megyébe, de Watkins nélkül nagyon nehéz dolgunk lesz a nyáron igencsak megerősödött Falco otthonában.
ElolvasomAz Olaj nyerte a Horváth Zoltán Emléktorna bronzmérkőzését.
ElolvasomTizenegy meccsel hangolunk a szezonra, melyek közül négyet itthon játszunk. Ismét megrendezzük a Morgen Ferdinánd Emléktornát, illetve mint eddig minden évben, ezúttal is részt veszünk a Horváth Zoltán emlékére rendezett tornán.
ElolvasomLaurynas Samenas három éve már dolgozott együtt vezetőedzőnkkel, akkor 15 pontos átlagával a litván bajnokság egyik legjobb dobója volt. Két további igazolásunk is volt, Sömenek Martin és Bagó Martin is elkötelezték magukat a csapathoz.
ElolvasomSzokás szerint nagyon kemény meccs vár ránk az Alba otthonában, mely komoly befolyással lesz az alapszakasz végeredményére.
ElolvasomA fordulók során a - mezőnyt már ismerve - reális célokat fogalmazunk meg minden mérkőzés előtt, melyek egyéni illetve csapatfeladatok. Kicsit nehezíti a munkát, hogy az alapból is foghíjas létszámot mindig valamilyen betegség vagy sérülés szűkíti. Az edzésmunkával maximálisan elégedettek lehetünk, a csapatmorál is kifogástalan és pozitívum, hogy sok csapattal simán megyünk egy félidőt, meglepetést okozva ezzel az ellenfeleknek is. Azonban a 2. félidőt már nem bírjuk el sem fizikálisan sem mentálisan ezzel a rotációval, de azon dolgozunk, hogy minél közelebb kerüljünk már egy győzelemhez és hogy az egyéni feladatokat minél tökéletesebben oldják meg a játékosok. Kaposvári KK - Atomerőmű SE 87-64 Atomerőmű SE PVSK-PANNONPOWER 57-87 Szolnoki Olaj - Atomerőmű SE 77-47 Atomerőmű SE - Falco KC Szombathely 43-83 Naturtex-SZTE-Szedeák - Atomerőmű SE 88-72 ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomSzeged a "turné" következő állomása, ezúttal a Tisza-partjáról kellene elhozni a két pontot. Tóth Ádám és Medve Máté biztosan kihagyja a mérkőzést.
ElolvasomSzombathelyen csúnyán kikaptunk, itt a lehetőség a javításra. Nem lesz egyszerű dolgunk, Tóth Ádám biztosan nem játszik, de Watkins sem egészséges. A szombat délután négykor kezdődő meccset az M4 Sport közvetíti.
ElolvasomA tavalyihoz hasonlóan idén is 1900 forintba kerülnek a napijegyek. Az első napra már lehet a paksi szektorba jegyet venni, szombatra - vasárnapra majd a pénteki eredmények ismeretében alakítják ki a klubokhoz tartozó szektorokat.
ElolvasomA Szolnokkal és a Falcoval is országos nyilvánosság előtt mérkőzünk meg, változnak az időpontok is.
ElolvasomRemek sorozatban vagyunk, zsinórban négy meccset - közte két rangadót - nyertünk, idei utolsó meccsünkön Egerszegről kellene elhozni a két pontot.
ElolvasomParádés játékkal, hatalmas küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve győztük le a Körmendet. Szép volt fiúk!
ElolvasomKiss Zsolték vizitálnak Pakson az ötödik fordulóban, náluk Jeremirov, míg nálunk Rakocevic hagyja ki a mérkőzést.
ElolvasomAz első félidőben még úgy-ahogy tartottuk magunkat, de a végére teljesen szétestünk, a Falco pedig kivégzett minket.
ElolvasomA negyedik fordulóban Szombathelyre látogatunk, ahol a hazai pályán már a Kecskemétet és a Sopront is két vállra fektető Falco lesz az ellenfél.
ElolvasomAugusztus 17-én kezdjük meg a felkészülést, amely során ismét részt veszünk a Horváth Zoltán Emléktornán, valamint megrendezzük a Morgen Ferdinánd Emléktornát is.
ElolvasomA Bonyhádról visszatérő Illés Mátéval is szerződét kötött a klub.
ElolvasomNem volt egyszerű menet, a harmadik negyedben már tízzel is vezetett a Falco, de a záró felvonásban megfordítottuk az állást, és megérdemelten jutottunk az elődöntőbe.
ElolvasomKettő-kettőre áll a párharc, amelyik csapat nyer, az lesz a Kecskemét ellenfele az elődöntőben.
ElolvasomA Falco végig vezetve, megérdemelten nyerte meg a találkozót a rosszul játszó ASE ellen, és kiharcolta az ötödik meccset.
ElolvasomA negyedik meccsre ismét a Falco otthonában kerül sor, egy esetleges győzelemmel ott lennénk a négy között, ahol a Kecskemét vár a továbbjutóra.
ElolvasomA sérüléséből felépülő center parádés teljesítményt tett le az asztalra, de a többiek is remekeltek. Védekezésben és támadásban egyaránt felülmúltuk ellenfelünket.
ElolvasomEgy-egyre álla a párharc, itthon ismét előnybe kell kerülni, most már nem fér bele a vereség. Jarrod Jones már ott lesz a keretben, de a hosszú kihagyás után kérdéses, mennyit tud hozzátenni.
ElolvasomA hazai csapat végig vezetve, megérdemelten nyerte meg a találkozót, és egyenlítette ki a párharc állását.
ElolvasomAz első győzelmet szerdán megszereztük, most idegenben kellene bizonyítani.
ElolvasomNehezen indult a mérkőzés, sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám az utolsó negyedben szép fokozatosan felőröltük a szombathelyieket, és végül megérdemelten nyertük meg a meccset.
ElolvasomKezdetét veszi a szezon legizgalmasabb része, innentől élesben megy a játék. A Falco ellen hibátlan az idei mérlegünk, jó lenne megőrizni.
ElolvasomSzerda, szombat, kedd, péntek, vasárnap menetrendben zajlanak a meccsek, a párharcok három győzelemig tartanak.
ElolvasomEgy félidőnyi jó teljesítmény bőven elég volt az elődöntőbe jutáshoz, ahol a Szolnok lesz az ellenfél.
ElolvasomCsütörtökön rajtol a Zsíros Tibor magyar kupa nyolcas döntője, amelyben a négy közé jutásért a Falco-Trend Optika KC Szombathely csapatával csapunk össze este hattól. A csapatból mindenki egészségesen várja a megmérettetést. Információk, edzői nyilatkozat, múltidézés, videók!
ElolvasomElőzetes egyeztetéssel lehetőség van a rossz szektorba vásárolt jegyek ASE-szektorba (C-szektor) szóló jegyekre történő cseréjére. Kérünk mindenkit, hogy a kellemetlenségek elkerülése végett ellenőrizze, hogy nem más csapat szektorába szól-e az előzetesen megváltott belépőjegye!
ElolvasomNagyjából egy negyeden át volt kérdéses, melyik csapat hagyja el győztesen a parkettet. A csapat ismét jól játszva, magabiztosan diadalmaskodott, immáron kilencedszerre, és robog tovább az alapszakasz elsőség felé.
ElolvasomA legutóbbi hat meccséből ötöt megnyerő Falco látogat ma Paksra, az összecsapást a Duna World élőben közvetíti. Szabó és Markovic továbbra sem bevethető, a többiek azonban készek tovább nyújtani nyolc meccses győzelmi szériát!
ElolvasomA csapatok a korábbiaktól eltérően ezúttal nem kapnak belépőjegyeket, azok megvásárlására a TEX weboldalán és jegyirodáiban van lehetőség. További részletek és jegyárak a cikkben.
ElolvasomA Duna World élőben közvetíti a vasiak elleni meccset, amely után - győzelem esetén - a Kaposvár-Szolnok meccs továbbjutója várhat ránk. A helyszín a Tüskecsarnok lesz, ám korábban megadottnál egy nappal korábban rendezik a nyolcas döntőt, 02.19-21-ig fog tartani.
ElolvasomMindkét csapat egy vereséggel áll a bajnokságban, mindkettő Sopron ellen marad alul, ráadásul egyaránt hosszabbításos meccsen. Eilingsfeld János pályára lépése kérdéses a mieinknél. Tovább után az utolsó meccsünk összefoglalója is megtekinthető!
ElolvasomKattintás után a Falco és a Kolozsvár elleni siker összefoglalója, valamint a sárga-feketék elleni teljes meccs és az EC-mérkőzés hajrája is megtekinthető.
ElolvasomDugat vezérletével szinte végig vezetve, remek játékkal győztük le a Kálmán Lászlót ünneplő Falco csapatát, és ugrottunk a tabella élére.
ElolvasomA vártnál nehezebb meccsen, de végül két vállra fektettük a szlovák bajnokot.
ElolvasomAz első és a harmadik negyedben dominált a Martinic vezette Szombathely, ez elég volt a győzelemhez
ElolvasomA második napon a Falco bizonyult jobbnak a mieinknél, ma pedig a Sopron győzte le az immáron tartalékosan játszó csapatunkat
ElolvasomHazai pályán is legalább négy meccset játszunk, így lesz lehetőség megtekinteni a formálódó csapatot
ElolvasomA Szegeden ezüstérmet szerző junior csapat edzője, Nagy Gábor élménybeszámolója az ominózus hétvégéről.
ElolvasomAz első félidőben még vezetett, de a végére elfáradt a sérülésektől tizedelt csapatunk, így a Szombathely összességében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A fiúk ezzel együtt minden elismerést megérdemelnek, óriási szívvel és akarattal jutottak el a döntőig, ahol egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet az esélyesebb vasiak ellen. A végeredmény egy ezüstérem lett, amire igazán büszkék lehetünk!
ElolvasomA Honvéd, a Pécs és a Szeged vár ránk a csoportmérkőzések során.
ElolvasomMegőriztük hazai veretlenségünket a rájátszásban, így 3. helyen kerültünk be a kiemelt U18-as bajnokság Országos Döntőjébe!
ElolvasomA harmadik negyed döntött a hazai csapat javára az Óbuda elleni meccsen.
ElolvasomAz alapszakasz utolsó fordulója következik, számunkra immáron tét nélkül, hiszen az első hely már zsebben van. A csapat azonban ugyanilyen feltételek mellett szenzációs győzelmet aratott a múlt hétvégén Sopronban, így most is remek meccsre van kilátás a Jászberény ellen. Ráadásul a másfél hete igazolt Robinson is bemutatkozik ASE mezben, így jut izgalom erre a találkozóra is!
ElolvasomMár elutaztak a fiatalok Bulgáriába, ahol Antóni Csanád képviseli a paksiakat
ElolvasomA Falco múlt héten elküldött angol válogatott légiósa, Justin Robinson idény végéig az ASE csapatát erősíti majd.

ElolvasomElolvasom
Elolvasom
IV. Horváth Zoltán Emléktorna programja
ElolvasomElolvasom
Vojvoda Dávid az ALL-Star csapatban
ElolvasomTóth Ádám kitűnő formában várja a rajtot.
ElolvasomSzurkolói ankét és sajtótájékoztató a SportCult Kávézóban
ElolvasomV. korcsoportos fiú kosárlabda csapata a múlt hét végén Pakson megrendezett diákolimpia országos döntőjében
ElolvasomMájus 4-6 között Budapesten rendezték meg az Országos Kadet Bajnokság Döntőjét Budapesten.
Elolvasom46 csapatot megelőzve az ASE kadet az alapszakasz bajnoka
ElolvasomÚjabb vasi gárdát sikerült nagy különbséggel legyőzni
Elolvasom99:69-re kikapott Szombathelyen az Atomerőmű SE kosárlabda csapata.
ElolvasomElolvasom
Alapszakasz - XVIII. forduló
BővebbenAlapszakasz - V. forduló
BővebbenAlapszakasz - XXI. forduló
BővebbenAlapszakasz - VIII. forduló
BővebbenAlapszakasz - XXIII. forduló
BővebbenAlapszakasz - X. forduló
BővebbenMagyar Bajnokság - II. forduló
BővebbenMagyar bajnokság - XXIV. forduló
BővebbenMagyar Bajnokság - XI. forduló
Bővebben17. forduló
Bővebben4. forduló
BővebbenPakson fogadjuk a szombathelyi ellenfelünket az idei év első meccsén.
BővebbenHat fős csapatok küzdenek a csapatbajnokságon
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17