A felnőttek országos bajnoki aranyai mellett újabb kijutásoknak is örülhettünk.
ElolvasomJúnius közepén, az iskolai évzárók alatt ismét Szolnokon versenyeztek az ifik és néhány U23-as, hogy a II. válogatón pontot tegyenek a korosztályos Európa- és világbajnokságon induló csapatra.
ElolvasomSzegeden hétközi válogatóval rendezték meg a második felnőtt és U23-as válogatót, ami után egy kicsit tisztábban látjuk a jövőt- és az olimpiához is közelebb kerültünk!
ElolvasomKováccsal és Eilingsfelddel hosszabbítottunk, sajtótájékoztató keretén belül mutattuk be az új igazolásainkat.
ElolvasomMájus utolsó hétvégéjén került sor az ifjúsági kajak-kenusok első válogatóversenyére. Kis csapattal, 5 versenyzővel érkeztünk, és felvértezve tapasztalatokkal és két éremmel tértünk haza Paksra.
ElolvasomSzolnok adta az idei, olimpiai év első igazán tétre menő versenyét: a Holt-Tiszán rendezték a felnőttek és U23-as kenusok első válogatóját, valamint az ifjúságiaknak a tájékoztatóját. Férfi kenuban komoly tényezője vagyunk a hazai sportágnak.
ElolvasomJó szereplés az országos egyéni korcsoportoson
ElolvasomA második félidőben megleptük az ellenfelünket.
ElolvasomAlapszakasz - XIV. forduló
ElolvasomSzoros mérkőzésen kaptunk ki Lukácséktól.
ElolvasomFontos információk a szezonnyitóval kapcsolatban.
ElolvasomRészletek a posztban!
ElolvasomSzeptember 30-án idegenbeli mérkőzéssel kezdjük a bajnokságot.
ElolvasomMájus végén Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők kitettek magukért, négy arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
ElolvasomSzolnok adott otthont a női kajakosok és az ifjúsági kajak-kenus versenyzők első válogatójának, ahonnan érmekkel és megerősödve jöttünk haza.
ElolvasomIsmét jól szerepeltek a fiatalok!
ElolvasomAlapszakasz - XXV. forduló
ElolvasomJunior bajnokság beszámolója Jan Pavlíktól:
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomHibát-hibára halmoztunk a záró felvonásban.
ElolvasomAlapszakasz - XX. forduló
ElolvasomA Szolnoki Olajbányász elleni mérkőzésre egész héten lehet elővételben jegyet vásárolni.
ElolvasomHétfőn sorsolták a negyeddöntő párosításait.
ElolvasomHétfőn 16:15-kor az M4 Sporton lehet követni az eseményt.
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomHosszú szünet után ismét hazai pályán játszunk bajnokit!
ElolvasomCsirke Ferenc vezetőedzőnk nyilatkozata a Szolnoki Olajbányász elleni bajnokink után.
ElolvasomA Szolnok magabiztosan nyert a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
ElolvasomAlapszakasz - VII. forduló
ElolvasomFontos információk a Szolnoki Olajbányász elleni mérkőzésünkkel kapcsolatban.
ElolvasomAlapszakasz - V. forduló
ElolvasomAlapszakasz - III. forduló
ElolvasomAz ifi és U23-as világbajnokság, ahol hárman is képviselik az ASE-t, előtti héten zajlott le a felnőtt magyar kajak-kenu országos bajnokság, ahol klubunk az éremtáblázat negyedik helyén végzett.
ElolvasomJúnius utolsó hétvégéjén, Szolnokon rendezték a második felnőtt válogatót, ami után csütörtökön történt csapathirdetés: három szakágban is kint leszünk világversenyeken, összesen három versenyzőnk fog a felnőtt világbajnokságon rajthoz állni!
ElolvasomSzeged adta a kajak-kenusok első síkvízi felnőtt és U23-as válogatóját: Pupp Noémi kajak egyes 1000 méteren, illetve Kollár Kristóf Slihoczki Ádámmal kenu 1000 párosban nyerte meg futamát, így lépéselőnybe került a három hét múlva sorra kerülő második válogatóra.
ElolvasomAz ASE egykori játékosa, számos magyar klub edzője hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.
ElolvasomÓriási pofonba szaladtunk bele a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
ElolvasomSzolnokon nem lesz helyszíni jegyértékesítés.
ElolvasomAlapszakasz - IX. forduló
ElolvasomAz első és a negyedik negyedben nem tudtunk mit kezdeni a Szolnokkal.
ElolvasomA kosárarány döntött.
ElolvasomA horvát magasemberrel egy éves szerződést kötöttünk.
ElolvasomMindenki lehetőséget kapott az idei szezon első felkészülési mérkőzésén.
ElolvasomEdzőmeccset játszunk a Tiszaligeti Városi Sportcsarnokban.
ElolvasomElérhető a hivatalos program.
ElolvasomAz Alba Fehérvárral kezdjük a bajnokságot.
ElolvasomKajak-kenu berkekben egy kicsit mindig kuriózumnak számít a Masters Országos Bajnokság, ahol évek óta jelen vagyunk mi is. Idén az örökifjú Prancz Zoltán zsebelte be az aranyakat.
ElolvasomKülföldi és hazai rendezésű tornákon is részt fogunk venni.
ElolvasomA vakációval elindult a legkisebb kajak-kenusok nyári tábora, amelynek első hétvégéjén Eszkimó-Indián Játékokon vettek részt, míg az idősebb versenyzőink válogatóversenyen vívták ki a nemzetközi szereplés lehetőségét.
ElolvasomFiatal magyar játékosokkal erősítettünk.
ElolvasomA második negyedben 17 pontos hátrányból jöttek vissza.
ElolvasomPénteken az ASE Csarnokban csapunk össze.
Elolvasom20:30-kor fog kezdődni a mérkőzés.
ElolvasomKedden élőben lehet követni az MKOSZ youtube csatornáján!
ElolvasomAlapszakasz - XXIII. forduló
ElolvasomAlapszakasz - XV. forduló
ElolvasomA judo szakosztály 2020-as évértékelőjét muszáj azzal a ténnyel kezdenünk, hogy a korábbi évektől eltérően az elmúlt esztendőben sportágunkat is súlytották a pandémiához köthető megszorítások és lévén, hogy teremben űzhető kontaktsportról van szó ez különösen nehézzé tette az edzési- és versenyzési lehetőségeket számunkra. Márciusig bezárólag azért volt alkalmunk néhány megmérettetésen részt venni.
ElolvasomA végletekig kiélezett mérkőzésen maradtunk alul Gasper Potocnik együttese ellen.
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomAlapszakasz - X. forduló
ElolvasomVégig a vendégek uralták a találkozót.
ElolvasomAlapszakasz - III. forduló
ElolvasomA VIII. Morgen Ferdinánd Emléktorna szombati napján Winston Shepard remek teljesítményével diadalmaskodtunk a Szolnoki Olajbányász felett.
ElolvasomAz Alba Fehérvár csapata lemondta a Morgen Ferdinánd Emléktornán való szereplést.
ElolvasomÚj információk az emléktornával kapcsolatban.
ElolvasomA Falco KC helyett a Kaposvári KK vesz részt a tornán.
ElolvasomAhogy korábban is beszámoltunk róla, Pupp Réka számára a nyár ezúttal sem a semmittevés jegyében zajlott.
ElolvasomEredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
ElolvasomAugusztus utolsó hete nagyüzem volt a hazai kajak-kenusoknál, hiszen előbb a felnőtt, majd a serdülő, ifi, U23-as országos bajnokságot rendezték meg a szolnoki holtágon. Az előbbin 3, az utóbbin 11 ASE-s elsőségnek lehetett szemtanúja a publikum.
ElolvasomSzeptember 18. és 19. között rendezzük meg.
ElolvasomEmléktornák és külföldi mérkőzés is vár a csapatra.
ElolvasomSzolnokon rendezték ez évben a serdülő korosztályú judósok országos diákolimpiai döntőjét, amely egyúttal a Bíber Pál Emlékverseny nevet is viselte.
Elolvasom2020. április 2-4. között rendezik meg Debrecenben a Főnix csarnokban.
ElolvasomAlapszakasz - XIII. forduló
ElolvasomA Szolnok után a Falco is legyőzött minket.
ElolvasomAlapszakasz - 11. forduló
ElolvasomElszenvedtük az idei szezon harmadik vereségét.
ElolvasomA Szolnok elleni mérkőzésen dedikált mezt is kisorsolunk.
ElolvasomEgy órával később lesz a feldobás.
ElolvasomZsinórban a hatodik megnyert meccsünk ez.
ElolvasomJátssz velünk és nyerj bérletet!
ElolvasomKaposvárra utazunk.
ElolvasomKunszentmártonon játszottunk barátságos mérkőzést.
ElolvasomEdzőmeccs és egy torna is a hét programjában.
ElolvasomA MAFC ellen is magabiztosan nyertünk.
ElolvasomFelkészülési mérkőzések és a bajnokság startja egy cikkben.
ElolvasomLezárult a kajak-kenusok második, az Európa- és a világbajnokságon indulókról döntő válogatója. Az ASE-sok derekasan helytálltak, nagy valószínűséggel többen ott lesznek a világversenyeken, de a jövő heti csapathirdetések fognak pontot tenni a kérdésre.
ElolvasomA szakosztályelnök összefoglalta a 2018/19-es szezon történéseit és a jövőről is szó esett pár mondat erejéig.
ElolvasomVéget ért számunkra a 2018/19-es szezon.
Elolvasom2018-as éves beszámoló.
ElolvasomEz történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.
ElolvasomHiába vezettünk 20 ponttal is a mérkőzésen.
ElolvasomA Szolnoki Olaj KK lesz az ellenfelünk a negyeddöntőben.
ElolvasomA felnőtt és ifjúsági tájékoztató versennyel Szolnokon folytatódott, és tulajdonképpen itt kezdődött el a kiélezett része a kajak-kenus szezonnak. Hat versenyzőnk összesen három éremmel tért haza és készül a szűk két hét múlva sorra kerülő első válogatóra.
ElolvasomAz utóbbi hetekben nem telhetett el hét a dunavarsányi edzőtáborban ASE-s kajak-kenus nélkül, ezúttal Juhász István serdülő válogatott kenusunk töltött el egy hetet a komplexumban. Szombaton a kenusok vízi felmérőjét is megtartották, ahová szintén delegáltunk indulókat.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén serdülő judósaink a szolnoki Bíber Pál Emlékversenyen, míg felnőttjeink a szarajevói European Open-en vettek részt.
ElolvasomA dunavarsányi edzőtáborban az ifi kenus válogatottat a kajakosok követik, ahol az ASE-t Spiesz Levente és a válogatott Vajda Bence képviseli.
ElolvasomÁprilis közepén az ASE kajak-kenusai edzőtáborban gyűjtik a kilométereket és az élményeket. Válogatott kenusaink, Kollár Kristóf és Hodován Dávid Szolnokon, míg a többi sportolónk nagy része Fadd-Domboriban tölt egy kemény hetet.
ElolvasomFoghíjas kerettel tudtunk felkészülni.
ElolvasomAz utolsó etapra elfogyott az erőnk
ElolvasomPupp Noémi világbajnokként zárta az ifjúsági korosztályt, az érettségi után válaszút elé érkezett: kajak vagy nem kajak. Ő az első mellett döntött, második szezonját tölti olimpiai bajnokokkal egy csapatban, és szépen közeledik a tokiói öt karikához az ASE 21 éves sportolója.
ElolvasomA Zsíros Tibor Magyar Kupa Győrben lesz Február 14-16. között.
ElolvasomKiemelt éven van túl az ASE kajak-kenu szakosztálya, hiszen sportsikerek mellett sportszervezői sikerektől is hangos volt a 2018-as év: minden korosztályban képviseltük magunkat nemzetközi porondon és emellett több országos versenyt is megszerveztünk Fadd-Domboriban- folytköv…
Elolvasom19:00-kor játszuk az alapszakasz 6. fordulóját.
ElolvasomSzolnokon lépett pályára az U20 ahol egy hasznos első félidőt produkáltunk.
ElolvasomKemény, hajtós mérkőzésen kaptunk ki a címvédőtől.
ElolvasomSzombathelyen rendezték a diák A és B korosztály számára az idei országos bajnokságot. A paksi versenyzők Andorka Kende révén egy ezüst-, Czibula Bernát által egy bronzérmet szereztek, valamint Petrik Hanna a pontszerző ötödik helyen végzett.
ElolvasomAlapszakasz - 3. forduló
ElolvasomHornyánszki Lilla ezüstérmet szerzett az ifjúsági B országos bajnokságon, Cegléden.
ElolvasomSzolnok adott helyet a kajak-kenusok országos bajnokságának, ami a síkvízi idény idei befejező állomása is volt egyben. Pupp Noémi országos bajnoki cím nélkül érkezett és ötszörös bajnokként távozott.
ElolvasomElnyúlt hétvégén vannak túl az ASE kajak-kenusai, hiszen péntektől vasárnapig Szolnokon, a 8. FISU Egyetemi és Főiskolai Kajak-Kenu Világbajnokságon volt érdekeltség, majd hétfőn és kedden, a Tolnán megrendezett maratoni válogatón kellett jeleskedniük: meg is tették a magukét.
ElolvasomSzolnokon randevúzott a 14-23 éves kajak-kenusok színe-java, a legkisebbek Fadd-Domboriban lezajlott országos bajnoksága után egy héttel a serdülő, ifi, U23-as korosztály sportolói is megküzdöttek a magyar bajnoki címekért: Paksra négy aranyat és nemzetközi szereplést hoztak fiataljaink.
ElolvasomSzolnok látta vendégül a II. kajak-kenu válogató résztvevőit, akiknek a tét a világbajnoki indulás volt. A háromnapos verseny után kijelenthetjük, hogy az idei világbajnokságon is szurkolhatunk ASE-s versenyzőnek!
Elolvasom2018-ban egyetlen esély kínálkozott az ifjúsági kajak-kenusoknak az Európa-, illetve a világbajnoki indulás kivívására, ugyanis a hétvégén, Szolnok rendezett válogató volt hivatott dönteni a nemzeti csapat indulóinak névsoráról. Két ASE-s is bekerült az utazó keretbe, Kollár Kristóf és Hodován Dávid a két hét múlva sorra kerülő Európa-bajnokságon teheti vízre kenuját.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
ElolvasomEredményes versenyt játszott az ASE
Elolvasom3-0-ra nyerte a párharcot a Szolnok
ElolvasomRuják és Tarrant játéka is kérdéses
ElolvasomFizikálisan és taktikusan kell játszanunk
ElolvasomA harmadik negyed végéig tudtunk lépést tartani a hazaiakkal
ElolvasomSzeretnénk jól szerepelni a negyeddöntőben
ElolvasomEgy ezüst -, egy bronzérmet valamint egy ötödik - és egy hetedik helyet szereztek a paksi ifjúsági és diák C korosztályos judósok a hétvégén, Szombathelyen megrendezett diákolimpián.
ElolvasomIdén áprilisban szinte nyári melegben készülhetnek a kajak-kenusok, noha a víz hőfoka azért még eltér a júliusban megszokottól. A kicsiket ez még inkább érinti egy-két vízbepottyanással, de válogatottjaink a márciusi hidegben is vízre tették hajóikat. Ők sok száz kilométerrel a hátuk mögött, edzőtáborokból hazatérve készülnek a szezonra.
ElolvasomAz idei szolnoki Bíber Pál Emlékverseny igazán erősre sikeredett, hisz a teljes dél-magyarországi élmezőny mellett nagyon sok más régióbeli egyesület is tiszteletét tette ezen az utánpótlás megmérettetésen. A rendezvény nemzetközi voltáról, a határainkon túlról érkező Kézdivásárhely-i csapat gondoskodott.
ElolvasomNem ültek a távoli dobásaink
ElolvasomSima szolnoki siker született
ElolvasomA Magyar Kupa győztes legyőzése a cél!
ElolvasomA kupadöntő, illetve az ellenfél nemzetközi kupa szereplése áll a módosítások hátterében.
ElolvasomA Szolnok legyőzésével zárták az EYBL tornát a mieink, akik megtapasztalhatták, milyen az európai élvonal.
ElolvasomAz EYBL U15-ös korosztályának soros fordulója Pakson kerül megrendezésre 01.11 és 14 között
ElolvasomAz elődöntőben a Falco-Pécs győztese vár a továbbjutóra
ElolvasomFolytatni akarjuk a jó sorozatunkat a péntek este háromnegyed hétkor kezdődő meccsen, melyet az M4 Sport is közvetít.
ElolvasomZsinórban háromszor is képernyőre kerülünk, plusz a Debrecen elleni mérkőzés időpontja is megváltozott.
ElolvasomA fővárosiak ellen folytatjuk a harcot a kuparészvételért.
ElolvasomA Derasimovic vezérelte vendégcsapat szenzációsan dobott távolról, egy percig sem hagytak esélyt nekünk.
ElolvasomKevés pont és kemény védekezés várható a Kecskemét elleni meccsen
ElolvasomAllen extrája is kevés volt az Olaj ellen, de így is maximális dicséret illeti a csapatot
ElolvasomNehéz dolgunk lesz a veretlen, de az eltiltott Milosevic nélkül játszó Olaj otthonában
ElolvasomAz Egerszegen aratott siker után a Pécset is szeretnénk legyőzni.
ElolvasomA tavalyi ezüstérmest fogadjuk az első fordulóban
ElolvasomKedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.
ElolvasomSzeptember első hétvégéjén Szolnok adott otthont a kajak-kenusok országos bajnokságának, ahonnan egy érem került az ASE-hoz, egy héttel a maratoni világbajnokság előtt.
ElolvasomSűrű hétvégét tudhat maga mögött az ASE Kajak-Kenu Szakosztálya, hiszen három fronton is helyt kellett állni. Az ifik és U23-asok Szolnokon, a második válogatón versenyeztek, a legkisebbek Dunaújvárosban, az Eszkimó-Indián Játékokon ügyeskedtek, míg a sárkányhajósoknak a szegedi Európa-bajnokságon volt jelenésük.
ElolvasomA sukorói pályán megrendezett régiós diákolimpiával vette kezdetét a kajak-kenusoknak a június, ahonnan négy győzelemmel tértek haza az ASE fiataljai. Hétvégén már nemzetközi szereplés lesz a tét!
ElolvasomAz első kilométerek megszerzése után hazai edzőtáborok vártak az ASE utánpótlás válogatott kajak-kenusaira. Vajda Bence a kajakosokkal Dunavarsányban, míg a kenus Hodován Dávid és Kollár Kristóf Szolnokon töltötte a hetet.
ElolvasomÚjabb kvóta került Paksra! A három ASE-s judós mellett Somorácz Tamás kajakos az utolsó pillanatban harcolta ki a részvételt az olimpiára, így négy sportoló utazhat Paksról az augusztusi Ötkarikás Játékokra.
ElolvasomHétvégén zajlott az ifjúsági és U23-as versenyzők második válogatóversenye, amely az Európa- és világbajnokságon induló csapatról volt hivatott dönteni. Az ASE-s Pupp Noémi és Koleszár Zoltán is tűzközelben maradt, szép versenyzéssel biztosították a nemzetközi szereplést.
ElolvasomKezdődik a kajak-kenusoknak a versenyszezon, most hétvégén a felnőttek, míg április utolsó szombatján a fiatalabbak is elindulnak az idény első regattáján.
ElolvasomSzolnokon és Dunavarsányban edzőtáborozik az ASE kajak-kenusainak egy része, Pupp Noémi, Kiszli Vanda, Koleszár Zoltán, Hodován Dávid és Kovács Ákos egy hétig készül a válogatott tavaszi edzőtáboraiban. Az első időremenések alapján jól sikerült az alapozás.
ElolvasomHárom paksi sportolóért is szoríthatunk ezen a hétvégén: Kiszli Vanda, Fritz Anett és Koleszár Zoltán is ott lesz Győrben, a maratoni kajak-kenu világbajnokság rajtjánál.
ElolvasomPupp Noémi lett a hétvége sztárja három egyéni arannyal a kajak-kenusok ifjúsági és U23 Magyar Bajnokságán, amely egyben az utánpótlás Európa-bajnokságra is válogatott. A hat paksi elsőségből még Horányi Benjámin 200 kajak egyes győzelme ér kontinensbajnoki szereplést.
ElolvasomA kajak-kenusok hétvégi, utolsó válogatóján Boros Gergely és Somorácz Tamás is kijutott a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságra! Boros Gergely pénteki K2-1000 méteres győzelme után Somorácz Tamás K2-500 méteren győzött, ezzel mindkét ASE-s sporoló ott lesz a milánói vébén!
ElolvasomCsütörtökön megkezdődött az utolsó válogató a kajak-kenusok kvalifikációs világbajnokságára. Az ASE-s Boros Gergely új párjával, Nádas Bencével kajak kettes 1000 méteren megnyerte a versenyt, ezzel övék a lehetőség, hogy megszerezzék Magyarországnak az olimpiai kvótát a milánói vébén!
ElolvasomMasters Magyar Bajnokság Szolnok, 2015. július 11-12. KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV C-1 Férfi Masters 200 m (40/44) A döntő 2. Viktor Endre 3. Prancz Zoltán C-4 Férfi Masters 200 m (45-49) A döntő 4. Bencsik Attila Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub Seres László Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub Prancz Zoltán ASE Csáky László Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub C-2 Férfi Masters 200 m (40-44) A döntő 2. Prancz Zoltán Hoffmann Szilárd
ElolvasomBohinj fogadta Európa legjobb kajakos és kenus maratonistáit július első hétvégéjén. Két paksi, ASE-s kajakos utazott el a szlovén városba, és ha már ott voltak, alkottak is: Kiszli Vanda arany-, míg Fritz Anett bronzéremmel tért haza.
ElolvasomAz ifjúsági világbajnokságra egy ASE-s kajak-kenusnak sikerült kvalifikálnia magát: Koleszár Zoltán kenu párosban a II. válogatón sem talált legyőzőre, így ő utazhat a július végi montemor-o-velhói versenyre.
ElolvasomSzeged belépett az idei versenyhelyszínek közé, hiszen a Maty-éren rendezték az első válogatót. Az egy arany-, öt ezüst- és három bronzérem rendkívül jó eredménynek számít az ASE kajak-kenusaitól, főleg mert a 9 versenyzőből hatan dobogóra állhattak a világbajnoki részvételről döntő viadalon.
ElolvasomÖt arany-, egy ezüst- és kettő bronzéremmel zárták az ASE sportolói a kajak-kenu Maraton Magyar Bajnokságot Győrben. Ez egyben válogató is volt az idei nemzetközi versenyek egy részére.
ElolvasomA szolnoki kajak-kenu pálya megújultan várta a versenyzőket, hiszen frissen lerakott rajtgépbe állhattak be a hajók. A felnőtteknek válogató, az ifjúságiaknak rangsoroló verseny zajlott a Holt-Tiszán, és nem maradt arany nélkül a paksi sportolói különítmény.
ElolvasomFantasztikusan szerepelt, 36 arany-, 24 ezüst- és 13 bronzérmet szerzett az utánpótlás kajak-kenu válogatott a pöstyéni Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyen az ASE-s versenyzők négy első és egy második hellyel járultak hozzá ahhoz, hogy a magyar csapat toronymagasan nyerje meg a pontversenyt, az éremtáblázat élén zárjon és elhódítsa a legjobb nemzetnek járó különdíjat is.
ElolvasomVéget ért a felnőtt kajak-kenusok síkvízi országos bajnoksága, ahol a friss vb-ezüstérmes Boros Gergely triplázni tudott.
ElolvasomArany nélkül, de nem eredménytelenül zártuk a viadalt
ElolvasomFényes hétvégén vannak túl a magyar versenyzők, akik a korosztályos és felnőtt Európa-bajnokságra érkeztek a szlovákiai Piestanyba. A két paksi versenyző, Koleszár Zoltán és Török Márk Aurél az ifjúsági kenupárosoknál nem talált legyőzőre és Európa-bajnoki címet szerzett!
ElolvasomA Pupp-Köteles duó, és Hodován Dávid is első helyen végzett
ElolvasomEzúttal egy első, és két harmadik hely jutott a mieinknek.
ElolvasomVanda a Világbajnokságra készül
ElolvasomEredmények a Vidék Bajnokság júliusi eredményeiről
ElolvasomEredményekVerseny: I. Ifjúsági EB VálogatóVerseny helye: SzolnokVerseny ideje: 2010. 06. 05-06. szombat-vasárnap
ElolvasomVerseny: Felnőtt és Ifjúsági RangsorolóVerseny helye: SzolnokVerseny ideje: 2010. május 14-16. péntek-vasárnap
ElolvasomU23 és Ifjúsági Magyar Bajnokság eredményeiSzolnok2009. 08. 08-09. szombat-vasárnap
ElolvasomVidék BajnokságSzolnok2009. 07. 17-19. péntek-vasárnapK-1 ffi, serdülő VI. kcs. 500 m 4. Széperdei RenátóK-1 ffi, serdülő V. kcs. 500 m 6. Árki DávidK-1 női, serdülő VI. kcs. 500 m 3. Fenyvesi RékaC-1 ffi, serdülő VI. kcs. 500 m 6. Kovács BálintK-1 ffi, ifjúsági 500 m 4. Somorácz TamásC-1 ffi, ifjúsági 500 m 4. Rohn RichárdC-2 ffi, felnőtt 500 m 1. Molnár Mihály-Prancz ZoltánC-1 ffi, felnőtt 500 m 2. Prancz ZoltánC-1 ffi, U23 500 m 4. Molnár Mihály; 5. Haag ZoltánC-4 ffi, felnőtt 500 m 1. Rohn Richárd-Molnár Mihály-Prancz Zoltán-Haag ZoltánK-1 ffi, ifjúsági 1000 m 4. Somorácz TamásC-1 ffi, serdülő VI. kcs. 1000 m 6. Kovács BálintK-1 női, serdülő VI. kcs. 1000 m 4. Kiszli VandaK-2 ffi, serdülő VI. kcs. 1000 m 2. Széperdei Renátó-Nagy Zsolt (Győr)C-2 ffi, U23 1000 m 2. Molnár Mihály-Rohn RichárdK-2 ffi, serdülő V. kcs. 1000 m 2. Árki Dávid-Bakos Dávid (Győr)K-2 női, serdülő VI. kcs. 1000 m 2. Fenyvesi Réka-Kiszli VandaK-2 ffi, ifjúsági 1000 m 1. Somorácz Tamás-Kiss Csaba (Kőrös)MK-1 ffi, kölyök III. kcs. 3x200 m váltó 6. Lukács Barna-Kovács János-Horányi PéterMK-1 női, kölyök III. kcs. 3x200 m váltó 5. Fritz Anett-Vajda Eszter-Lukács PetraMK-1 vegyes, gyermek II. kcs. 4x500 m váltó 1. Széperdei Bence-Pupp Noémi-Kerti Tamás-Ágoston VesztaMK-4 ffi, kölyök III. kcs. 4000 m 4. Lukács Barna-Kovács János-Vucsák Norbert-Széperdei BenceK-2 női, serdülő VI. kcs. 4000 m 3. Fenyvesi Réka-Kiszli VandaK-2 ffi, serdülő V. kcs. 4000 m 6. Lukács Bence-Árki DávidC-1 ffi, serdülő V. kcs. 4000 m 3. Blatt Kristóf; 8. Péri DávidMK-1 ffi, kölyök III. kcs. 4000 m 1. Pinczés Alexander; 8. Molnár BalázsC-2 ffi, kölyök IV. kcs. 4000 m 4. Till József-Ledneczky ZoltánPC-2 ffi, gyermek I-II. kcs. 2000 m 3. Fritz Krisztián-Brackó ZsomborMC-1 ffi, gyermek I-II. kcs. 2000 m 2. Koleszár ZoltánMK-2 női, gyermek II. kcs. 2000 m 4. Fritz Anett-Ágoston VesztaPC-2 ffi, kölyök III. kcs. 2000 m 4. Kővágó Attila-Török Aurél; 7. Szendi Csaba-Füredi MátyásMK-1 ffi, gyermek I. kcs. 2000 m 9. Kerti TamásMK-1 női, gyermek I. kcs. 2000 m 1. Pupp NoémiTC-4 ffi, gyermek I-II. kcs. 2000 m 6. Kovács Ákos-Róka Bence-Kasi Mátyás-Cseh OlivérEdzők: Bedecs Ferenc; Meczker András; Gutai Dániel; Feil ImreBedecs Ferencvezetőedző
ElolvasomSun Kupa Felnőtt és Ifjúsági RangsorolóSzolnok2009. 05. 15-17. péntek-vasárnapC-2 ffi, ifjúsági 500 m 5. Rohn Richárd-Erdős Szilárd (Graboplast Győri Vízisport Egy.)C-2 ffi, felnőtt 200 m 2. Viktor Endre-Fehér ImreC-2 ffi, ifjúsági 1000 m 9. Rohn Richárd-Erdős SzilárdK-2 női, ifjúsági 1000 m 6. Fenyvesi Réka-Kiszli VandaEdzők:Bedecs Ferenc, Meczker AndrásBedecs Ferencvezetőedző
Elolvasom2006-os évi felnőtt tájékoztató verseny 2006.05.11. Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 2006-os évi felnőtt tájékoztató verseny szolnoki Holt-Tiszán. Az ASE kajak-kenu szakosztályát Kozmann György képviselte a versenyen. Boros Gergő vírusos mandulagyulladás miatt kénytelen volt távol maradni. A 2006-os évnek ez volt az első rangos versenye ahol a magyar kajak-kenu sport nagyjai képet kaphattak felkészültségi szintjükről. Örömteli hír, hogy Kozmann Gyuri Kolonics Györggyel párosban 500 és 1000 méteren is besöpörték az első helyet ami azt jelenti , hogy a két Gyuri idén is nagy eséllyel pályázik a VB-n és EB-n való indulás jogáért. Boros Gergő pedig az első válogatóra élesíti magát amit szintén Szolnokon rendeznek 2006. május 19-21-ei hétvégén. - Feil Imre -
ElolvasomASE Kajak-Kenu = A siker garantált! 2006.05.23. A paksi kajakosok, kenusok újfent nem találtak legyőzőre a hétvégén megrendezett első számú felnőtt válogató és ifi tájékoztató versenyen. Kozmann György és Kolonics György neve már fogalomnak számít a magyar kajak-kenu sportban. Amilyen számban elindulnak ott a dobogóig meg sem állnak. Nem volt ez másképpen a hétvégi szolnoki válogatón sem. Az 500 és 1000 méteres számok után 200 méteren sem találtak legyőzőre ami azt jelenti, hogy megvan a ,,fél buszjegy" Szegedre az augusztusban megrendezésre kerülő Világbajnokságra. Boros Gergő a vasárnap délutánunkat aranyozta be! Nagyszerű versenyzéssel majd másfél hajóval utasította maga mögé a kajakosok 200 méteres mezőnyét. A közelmúltban még betegséggel bajlódó Geri megmutatta, hogy nem eszik olyan forrón a kását. A sikerek sorát folytatva említést kell tenni Dejcző Balázsról is aki az ifik mezőnyében szerezte meg az 500 méteres elsőséget. Balu (a csapattársak hívják így ) a következő generáció reménysége lehet. Bedecs Ferenc vezetőedző elégedetten zárta a szolnoki kiküldetést és bízik abban, hogy ezt a sikert a következő válogatón is sikerül majd megismételni. Felnőtt versenyzőink következő hétvégén Duisburgba utaznak a világkupára. Hajrá fiúk!!! - Feil Imre -
ElolvasomIfjúsági Válogató Verseny Szolnok 2006.06.3-4. szombat-vasárnap C-1 férfi, ifi 1000 m VI. Dejcző Balázs C-1 férfi, ifi 500 m I. Dejcző Balázs Edzők: Bedecs Ferenc
ElolvasomU 23 és Ifjúsági Magyar Bajnokság Szolnok 2006.08.5-6. szombat-vasárnap C-1 férfi, U23 200 m VI. Dejcző Balázs K-4 férfi, ifjúsági 1000 m VIII. Bor Alexander-Bor Dániel-Cziczer Viktor-Pinczés János C-2 férfi, ifjúsági 1000 m IX. Molnár Mihály-Rohn Tamás C-1 férfi, ifjúsági 500 m I. Dejcző Balázs C-2 férfi, ifjúsági 500 m II. Dejcző Balázs-Dejcző Bálint; VIII. Molnár Mihály-Rohn Tamás K-4 férfi, ifjúsági 500 m VIII. Bor Alexander-Bor Dániel-Cziczer Viktor-Pinczés János K-4 férfi, ifjúsági 4000 m VIII. Bor Alexander-Bor Dániel-Cziczer Viktor-Pinczés János C-4 férfi, ifjúsági 4000 m III. Dejcző Balázs-Dejcző Bálint-Rohn Tamás-Molnár Mihály K-1 női, ifjúsági 4000 m X. Járfás Tímea Edzők: Bedecs Ferenc, Meczker András, Feil Imre
ElolvasomKiváló sportolók és edzők jutalmazása 2006.08.23. Fényképen: Kozmann György, Boros Gergely, Dejcző Balázs A szegedi kajak-kenu világbajnokságon nagyszerű eredmények születtek. A sikerből az ASE sportolói is kivették a részüket hiszen a 35. síkvízi kajak-kenu világbajnokságon Kozmann György világbajnok lett. Kozmann György 1000 méteren aranyérmet, 500-on bronzérmet nyert Kolonics György társaként. Boros Gergely 200 méteren remekül versenyzett, azonban a szoros befutóban lecsúszott a dobogóról így negyedik lett a kajak-kenu világbajnokságon. Szolnokon aranyérmet szerzett Dejcző Balázs, aki Ifjúsági Magyar Bajnok 500 méteren. Az ASE Étteremben rendezett ünnepségen a város részéről Hajdú János polgármester úr, és az atomerőmű részéről Kovács József vezérigazgató úr elismeréseket és jutalmakat adott át a kiváló sportolóknak és az edzőknek.
ElolvasomSERDÜLŐ JUNIOR OB. 2004. július 31-augusztus 01. Szolnok Eredmények: K-1 férfi junior 1000 m - II. Boros Gergely K-1 férfi junior 500 m - I. Boros Gergely K-1 férfi junior 200 m - IV. Boros Gergely C-1 férfi serdülo VI. korcsoport 500 m - I. Dejczo Balázs C-1 férfi serdülo VI. korcsoport 2000 m - II. Dejczo Balázs C-2 férfi serdülo V. korcsoport 500 m - IV. Dejczo Bálint-Sohonyai Zoltán C-2 férfi serdülo V. korcsoport 2000 m - I. Dejczo Bálint-Sohonyai Zoltán K-1 noi serdülo V. korcsoport 1000 m, 2000 m - VI. Járfás Tímea
ElolvasomIfi EB Válogató Verseny Szolnok, 2004. június 5-6. C-2 férfi 500 m II. hely Lichosyt Róbert (ASE) - Nagy Tamás (Vác)
ElolvasomRégiós Válogatott Viadal Szolnok, 2004. június 5-6. C-4 férfi serdülo IV.-VI 500 m I. hely Varga Dávid (Gyor) - Németh Gergely - (Gyor) Dankházi Kornél (Gyor) - Dejczo Balázs (ASE) C-4 férfi serdülo IV.-VI 500 m VI. hely Sohonyai Zoltán (ASE) - Dejczo Bálint (ASE)- Vass András (Dunaferr)- Márton Attila (Dunaferr) C-1 fiú kölyök IV. 500 m VI. hely Sohonyai Zoltán C-1 férfi serdülo VI. 500 m IV. hely Dejczo Balázs C-2 fiú kölyök IV. 500 m III. hely Sohonyai Zoltán - Dejczo Bálint C-2 férfi serdülo VI. 500 m V. hely Dankházi Kornél (Gyor) - Dejczo Balázs (ASE)
ElolvasomRaab Karcher Kupa, I. 2004. április 30 - május 2. Felnőtt válogató (EB, Olimpia), Ifi verseny Szolnok, 2004. 05. 01. C-2 férfi 1000 m Kolonics György (Csepel) - Kozmann György (ASE) I. hely Szolnok, 2004. 05. 02. K-1 férfi 500 m Boros Gergely IV. hely K-1 férfi 200 m Boros Gergely II. hely K-2 férfi 200 m Szonyi István (Újpest) - Boros Gergely (ASE) IV. hely C-2 férfi 500 m Kolonics György (Csepel) - Kozmann György (ASE) I. hely C-1 férfi 500 m Dejczo Balázs IV. hely C-2 férfi ifi 500 m Nagy Tamás (Vác) - Lichosyt Róbert (ASE) II. hely C-1 férfi 200 m Feil Imre III. hely Fehér Imre VIII. hely Viktor Endre IX. hely C-2 férfi 200 m Kolonics György (Csepel) - Kozmann György (ASE) III. hely Viktor Endre (ASE) - Fehér Imre (ASE) VIII. hely
ElolvasomU23 Válogató, Masters Magyar BajnokságSzolnok.2005.07.02-03. U23K-1 férfi 1000 m, 500 mI. Boros Gergely- Ezzel megszerezte az indulási jogot a Plovdivban rendezendo U23 EB-re.Masters („Veteran”) Magyar BajnokságC-2 30-34 500 m, 200 mI. Viktor Endre - Feil ImreC-1 20-29 200 mII. Feil ImreC-4 30-34 200 mII. Kiss Attila - Viktor Endre - Fehér Imre - Prancz ZoltánC-2 20-29 500 mIII. Feil Imre - Lorincz ZoltánC-1 30-34 200 mIII. Prancz ZoltánC-4 30-34 500 mIII. Viktor Endre - Fehér Imre - Feil Imre - Lorincz ZoltánC-4 25-29 200 mIII. Lorincz Zoltán - Vajna Zoltán - Feil Imre - Meczker András
ElolvasomVersenynaptár 2005. Hazai és külföldi rendezésu versenyek idopont verseny megnevezése helyszín rendezo nevezés zárlat FEBRUÁR február 5. Fizikai Felméro BajnokságGyorGYVSE-MKKSZ GYVSE jan. 31. ÁPRILIS április 23-24. Hungarodeo, Vadvízi Verseny Miskolc VTE-Gazdi Raft helyszínen április 30. Hídépíto Kupa - Öböl kör bajnokság, I.Sárkányhajó Vál. U-öböl Épitok - KSI SE KSI SE ápr. 22. 16.00 MÁJUS május 7-8. Felnott és Ifjúsági Tájékoztató, Ifjúsági Olimpiai Vál.; II-III. Sárkányhajó Válogató Szolnok MKKSZ MKKSZ ápr. 29. 16.00 május 7. Évadnyitó verseny - Vasutas Kupa Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ ápr. 20. 16.00 május 13-15. Országos Maraton Bajnokság Gyor GYVSE-MKKSZ MKKSZ máj. 6. 16.00 május 21. Népszerusíto verseny Lágymos Lágymos május 21. Dunaferr Kupa Dunaújváros Dunaferr Dunaferr máj. 13. 16.00 május 21-22. Pécsi tó kupa Orfü PKKC PKKC máj. 13. 16.00 május 28-29. Alois Dallmayr International Marathon RaceTolna Tolnatext MKKSZ május 28-29. Budapest-Régió Diákolimpia U-öböl BKKSZ BKKSZ máj. 20. 16.00 május 28-29.Duna-Régió DiákolimpiaSukoró MKKSZ MKKSZ máj. 20. 16.00 május 28. Lillafüred Kupa Hámori tó BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ máj. 11. május 28. Tiszafüred Kupa Tiszafüred Tiszafüred Tiszafüred máj. 20 JÚNIUS június 3-5. I. Felnott és Ifi Válogató, Tisza-Régió Diákolimpia Szeged MKKSZ MKKSZ máj. 27. 16.00 június 11. Eszkimó-Indián Játékok MKKSZ MKKSZ máj. 3. 16.00 június 17-19. Országos Diákolimpia, Szabó F. emlékv. -I. EORV vál. Sukoró MKKSZ MKKSZ jún. 10. 16.00 június 24-26. II. Felnott és Ifi Válogató, Felnott OB , Régiós Vál. Viad Szeged MKKSZ MKKSZ jún. 17. 16.00 június 25. Simon Fiala emlékverseny Békésszent. BSZHSE Fabó I. jún. 17. 16.00 június 25. Nyékládháza Kupa (csak 2000 méter) Nyékládháza BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ jún. 8 június 25-26. Maraton VK Dinant JÚLIUS július 2-3. U23 Válogató, Masters, Szabadidos és Egyetemi OB Szolnok MKKSZ MKKSZ jún. 24. 16.00 július 2. Takarékszövetkezet Kupa Tata THAC THAC jún. 24. 16.00 július 4-8. Fiatalok Olimpiai Fesztiválja Lignano július 9-10. Budapest Bajnokság - Balatoni Kamill emlékverseny U-öböl BKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 9-10. Vidék Bajnokság. Sukoró MKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 9-10. Ifi maraton EB válogató Tolna MKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 14-17. IFI, U23 EURÓPA-BAJNOKSÁG Plovdiv július 16-17. Sárkányhajó Játékok Duisburg július 16-17. Korös Kupa Szarvas Szarvas Szarvas júl. 8. 16.00 július 16. Csorba-tavi Lazítás Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ helyszínen július 23-24. MARATON EURÓPA-BAJNOKSÁG Tyn július 23-24. Viharsarok Kupa Gyomaendrod Korös Kajak Korös Kajak júl. 15. július 28-31. FELNOTT EURÓPA-BAJNOKSÁG Poznan július 29-31. Gyermek, Kölyök, Serdülo OB Sukoró MKKSZ MKKSZ júl. 22. 16.00 AUGUSZTUS aug. 5-7. IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG Szeged MKKSZ - ICF aug. 6. MAKKE-Folyambajnokságot UKSC telep MAKKE MAKKE helyszínen aug. 11-12. Junior és Ifjúsági OB Szolnok MKKSZ MKKSZ aug. 5. 16.00 aug. 13-14. I .Európai Kajak-Kenu Európai Masters Viadal 2005 Szeged MKKSZ kiírás szerint aug. 24-28. FELNOTT VILÁGBAJNOKSÁG Zágráb aug. 26. Népszerusíto verseny Tiszafüred Tiszafüred helyszínen aug. 27. Tokaj város Nagydíja, Borsod Megye Bajnoksága Tokaj BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 13. 16.00 aug. 28. BÉM-Kupa Népszerusíto verseny Tapolca DKSC helyszínen SZEPTEMBER szept. 3. Országos Túrabajnokság Dunakiliti MKKSZ-MTSz MKKSZ aug. 26. 16.00 szept. 3. Népszerusíto verseny Csepel BKKSZ BKKSZ aug. 26. 16.00 szept. 3-4. id. Csaba András Emlékverseny Orfü PKKC PKKC aug. 26. 16.00 szept. 3-4. Felnott és Ifjúsági Maraton VB. Válogató Gyor MKKSZ MKKSZ szept.2. 16.00 szept. 10. Miskolc Város Bajnoksága Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 24. 16.00 szept. 10-11. Dunai István Emlékverseny - Keretfeltölto - II.EORV vál. Sukoró VVSI SZK-SE MKKSZ szept. 9. 16.00 szept. 17-18. EORV Racice szept. 17. Zsaró - Kopasz Túra, Népszerusíto Verseny Tokaj helyszínen szept. 24. Évadzáró Maraton verseny Tolna TMKKSZ Tolnatext szept.16. OKTÓBER október 1. Ritter Károly emlékverseny Dunaújváros Dunaferr Dunaferr szept. 23. október 1. Héra Tutajos-Kupa Népszerusíto Verseny Neszmély Révalmás Révalmás szept. 23. október 8. Évadzáró Maraton verseny Budapest BKKSZ MKKSZ szept. 30. október 15-16. MARATON VILÁGBAJNOKSÁG Perth
ElolvasomII. Ifjúsági Válogató - SzolnokC-2 ffi, ifi 1000 m 7. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánC-1 ffi, ifi 500 m 6. Dejcző BálintC-2 ffi, ifi 500 m 8. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánEdzők: Bedecs Ferenc, Meczker András, Feil Imre, Gutai DánielRégiós Válogatott Viadal - SzolnokC-1 ffi, serdülő V. kcs. 1000 m 5. Rohn RichárdC-2 ffi, serdülő V. kcs. 1000 m 1. Rohn Richárd-Erdős Szilárd (Graboplast)C-4 ffi, serdülő IV-VI. kcs. 1000 m 2. Rohn Richárd-Erdős Szilárd-Dóczé Ádám-Erdélyi Dávid (mindhárman Graboplast)
ElolvasomIfjúsági és U23 Magyar Bajnokság - SzolnokC-2 ffi, ifjúsági 1000 m3. Rohn Richárd-Erdős Szilárd (Graboplast Győri Vízisport Egyesület)C-4 ffi, U23 200 m2. Dejcző Balázs-Dejcző Bálint-Lichosyt Róbert-Rohn TamásC-1 ffi, ifjúsági 500 m 4. Dejcző BálintC-2 ffi, ifjúsági 500 m5. Rohn Richárd-Erdős Szilárd (Graboplast Győri Vízisport Egyesület)C-2 ffi, ifjúsági 4000 m 3. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánC-1 ffi, U23 4000 m 4. Molnár MihályEdzők: Bedecs Ferenc
ElolvasomII. Ifjúsági és U23 Válogató - SzolnokC-2 ffi, ifjúsági 1000 m 7. Rohn Richárd-Erdős Szilárd(Graboplast Győri Vízisport Egyesület)C-1 ffi, ifjúsági 500 m 2. Dejcző BálintC-2 ffi, ifjúsági 500 m 7. Rohn Richárd-Erdős Szilárd(Graboplast Győri Vízisport Egyesület)Edző: Bedecs Ferenc
ElolvasomVersenynaptár 2004. Hazai és külföldi rendezésu versenyek idopont verseny megnevezése helyszín rendezo nevezés zárlat FEBRUÁR február 7. Fizikai Felméro Bajnokság Gyor GYVSE-MKKSZ GYVSE febr. 2. ÁPRILIS április 17. Évadnyitó 2, 5, 10, 20, 28km Tolna TMKKSZ-Tolnatext helyszínen április 24. Hídépíto Kupa - Öböl kör bajnokság U-öböl Épitok - KSI SE KSI SE ápr. 17. 16.00 MÁJUS május 1-2. I. felnott válogató (EB, Olimpia), Ifi tájékoztató Szolnok MKKSZ MKKSZ ápr. 23. 16.00 május 8. Dunaferr Kupa Dunaújváros Dunaferr Dunaferr ápr. 30. május 8. Évadnyitó verseny - Vasutas Kupa Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ ápr. 30. május 14-16. Maraton Magyar Bajnokság Gyor MKKSZ MKKSZ máj. 7. 16.00 május 22. Gyori Sárkányhajó Fesztivál Gyor Rába Sárkányhajó C. Rába SC. május 22. Iskolák, diáksportkörök Versenye Lágymányos Lágymányos Lágym. máj. 14. május 21-23. FELNOTT EB - PÓTKVALIFIKÁCIÓ Poznan május 29. Lillafüred Kupa Hámori tó BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ máj. 21. május 29-30. I. Maraton VK Franciao. május 29-30. Budapest Diákolimpia Budapest BKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 május 29-30. Duna csop. Diákolimpia Sukoró MKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 május 29-30. Tisza csop. Diákolimpia Szolnok MKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 JÚNIUS június 4-6. Szeged MKKSZ MKKSZ máj. 28. 16.00 június 11-13. II. felnott olimpiai válogató - Felnott OB Szeged MKKSZ MKKSZ jún. 4. 16.00 június 19. Tiszafüred Kupa Tiszafüred Tiszafüred Tiszafüred jún. 11. június 18-20. Országos Diákolimpia - Szabó F. emlékv. -I. EORV vál. Sukoró MKKSZ MKKSZ jún. 11. 16.00 június 19-20. II. Maraton VK Crestuma június 26-27. II. ifi EB válogató, U23 EB válogató, Régiós Vál. Viadal Szolnok MKKSZ MKKSZ jún. 18. 16.00 június 26. Nyékládháza Kupa Nyékládháza BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ jún. 18. június 26-27. Simon Fiala emlékverseny Békésszent. BSZHSE Fabó I. jún. 18. JÚLIUS július 2-4. Budapest Bajnokság - Balatoni Kamill emlékverseny U-öböl BKKSZ MKKSZ júl. 25. 16.00 július 2-4. Vidék Bajnokság. Velence MKKSZ MKKSZ júl. 25. 16.00 július 10-11. Ifi maraton VB válogató Tokaj MKKSZ MKKSZ júl. 2. 16.00 július 17-18. Korös Kupa Szarvas Szarvas Szarvas júl. 9. július 23-25. IFI, U23 EURÓPA-BAJNOKSÁG Poznan július 31-aug.1. Serdülo, Junior OB Szolnok MKKSZ MKKSZ júl. 23. 16.00 július 31-aug.1. MARATON VILÁGBAJNOKSÁG Bergen AUGUSZTUS aug. 5-8. Gyemek, Kölyök, Ifjúsági és Masters OB Velence MKKSZ MKKSZ júl. 30. 16.00 aug. 14-15. Viharsarok Kupa Gyomaendrod Korös Kajak Korös Kajak aug. 6. aug. 20. Népszerusíto verseny Tiszafüred Tiszafüred helyszínen aug. 21. Borsod megye Bajnoksága Tokaj BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 13. aug. 22. BÉM-Kupa Népszerusíto verseny Tapolca DKSC helyszínen aug. 23-28. OLIMPIAI JÁTÉKOK Athén SZEPTEMBER szept. 4-5. id. Csaba András Emlékverseny Orfü Pécsi KKC Pécsi KKC szept. 11. 500 és 2000 méteres verseny Tolna Tolna Tolna szept. 3. szept. 11. Népszerusíto verseny Lágymányos BKKSZ BKKSZ szept. 3. szept. 11. Miskolc város Bajnoksága Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ szept. 3. szept. 18-19. Dunai István emlékverseny - Keretfeltölto - II.EORV vál. Velence VVSI SZK-VVSI SE MKKSZ szept.10. 16.00 szept. 25-26. EORV Szeged OKTÓBER október 2. Ritter Károly emlékverseny Dunaújváros Dunaferr Dunaferr szept. 24. október 9. Évadzáró Maraton verseny Budapest BKKSZ MKKSZ okt. 1. október 10. Évadzáró 2, 5, 10km Tolna TMKKSZ-Tolnatext helyszínen
ElolvasomFelnőtt válogató + Vidék Bajnokság Szolnok - 2003.07.11-13. C-1 férfi junior 1000mIV. Kirschner ZoltánC-1 férfi ifi 1000mVI. Lichosyt RóbertK-1 férfi 1000m (válogató)V. Gyökös LajosC-2 férfi 1000m (válogató)I. Kozmann György-Kolonics GyörgyC-1 férfi serdülo V. korcsoport 1000mII. Dejczo BalázsK-1 fiú kölyök IV. kcs. 1000mIII. Pinczés JánosC-2 férfi 1000mVI. Kirscner Zoltán-Rácz RóbertK-1 noi junior 1000mV. Fenyvesi JuditK-1 leány kölyök IV. kcs. 1000mIV. Járfás TímeaC-4 férfi 1000mIII. Frigyesi Kristóf-Rácz Róbert- Kirschner Zoltán-Lichosyt RóbertK-2 noi serdülo VI. kcs. 1000mV. Bodnár Dorottya-Szlanyinka MariannC-1 férfi junior 500mVI. Kirschner ZoltánC-2 férfi 500m (válogató)I. Kozmann György-Kolonics GyörgyK-1 férfi 200m (válogató)V. Boros GergelyC-1 férfi 200m (válogató)III. Feil ImreC-2 férfi 200m (válogató)II. Kozmann György-Kolonics GyörgyC-2 férfi 500mV. Kirschner Zoltán-Rácz RóbertK-1 noi junior 500mI. Fenyvesi JuditK-1 leány kölyök IV. kcs. 500mV. Járfás TímeaC-4 férfi 500mII. Feil Imre-Kirschner Zoltán- Rácz Róbert- Prancz ZoltánK-2 noi serdülo VI. kcs. 500mV. Bodnár Dorottya-Szlanyinka MariannC-4 fiú kölyök III-IV. kcs. 500mII. Sohonyai Zoltán-Dejczo Bálint-Rózsavölgyi Richárrd-Gyutai AdriánK-2 fiú gyermek II. kcs. 2000mII. Szlanyinka Róbert-Fejes IstvánC-1 férfi serdülo 2000mIII. Dejczo BalázsK-2 noi serdülo VI. kcs. 2000mV. Bodnár Dorottya-Szlanyinka MariannTC-4 fiú gyermek I-II. kcs. 2000mIII. Csipszer Bertalan-Csipszer Balázs-Sáfrány Gyula-Tóth EduárdK-2 fiú kölyök II. kcs. 2000mVI. Csányi Tibor-Bor DánielK-1 fiú kölyök IV. kcs. 2000mIV. Pinczés JánosK-2 leány gyermek II. kcs. 2000mI. Pinczés Stella-Prantner AnikóC-1 fiú kölyök III. kcs. 2000mIII. Dejczo Bálint VI. Sohonyai Zoltán
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
BővebbenAlapszakasz - IX. forduló
BővebbenAlapszakasz - VII. forduló
BővebbenMagyar Bajnokság - III. forduló
BővebbenMagyar Bajnokság - XXIII. forduló
BővebbenAz ASE-II-re hosszú utazás vár. A 4.fordulóban Szentgotthárdon találkozik Alsószölnök csapatával.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17