Vért izzadtunk a negyedik nyert meccsünkért.
ElolvasomAlapszakasz - I. forduló
ElolvasomA belépőket kizárólag online lehet megvásárolni!
ElolvasomFantasztikus paksi szereplést hozott a hazai rendezésű 43. Atom kupa Köves László emlékverseny. Az ASE csarnokban tartott kétnapos, magas színvonalú verseny során szinte az egész csapat ihletet kapott és mindenki egymást buzdítva élete egyik legnagyszerűbb formájában küzdött a tatamin.
ElolvasomSzeptember 11-én, szerdán megkezdjük a 2024/25-ös szezonra szóló bérletek árusítását!
ElolvasomA felnőttek országos bajnoki aranyai mellett újabb kijutásoknak is örülhettünk.
ElolvasomPupp Noémi ASE-történelmet írt, hiszen kajakosunk egy olimpián szerzett két bronzérmet!
ElolvasomPupp Réka még nem utazott haza a párizsi olimpiáról, így későbbre tolódik a személyes interjú, de elevenítsük fel a múlt hét eseményeit, mert gyönyörűen teljesítettek lányaink.
ElolvasomA lengyel versenypályán tartották a maratonista kajak-kenusok Európa-bajnokságát, ahol klubunkat Kiszli Vanda képviselte és tovább szaporította kontinensbajnoki címeinek számát.
ElolvasomJúlius utolsó hétvégéjén Szegeden rendezték a serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokságot, amelyet nyolc bajnoki arannyal fejeztünk be.
ElolvasomAz ifjúsági és U23-as síkvízi kajak-kenu világbajnokságra a bulgáriai Plovdivban került sor, ahol ezúttal kenusokkal képviseltük az ASE színeit és hoztunk haza egy-egy arany- és ezüstérmet.
ElolvasomLázárné Vajda Szidónia és Kozák Ádám a 2024.év bajnokai
ElolvasomJúnius második hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztek fiataljaink a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2024-es esztendőt.
ElolvasomA 2023-as szakosztályi élet igencsak eseménydúsra sikerült.
ElolvasomKováccsal és Eilingsfelddel hosszabbítottunk, sajtótájékoztató keretén belül mutattuk be az új igazolásainkat.
ElolvasomMájus közepén a szokásokhoz híven Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők három arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
ElolvasomAz Egyesült Arab Emírségekben, Abu Dhabiban rendezték az olimpiai játékokat megelőző utolsó nagy megmérettetést, a felnőtt judo világbajnokságot. Pupp Réka egyesületünk 52 kilogrammos állócsillaga a tavalyi évhez hasonlóan idén is az ötödik helyet szerezte meg a rangos eseményen, ezzel megszilárdítva pozícióját az olimpiai pontversenyben.
Elolvasom2024 első kajak-kenus világkupájának Szeged adott otthont, ami az olimpia közeledtével különösen erős mezőnyt vonultatott fel. Öt ASE-s versenyző is rajthoz állt, és egy döntős helyezés mellett egy érem is került Paksra.
ElolvasomBajnoki döntő első és második mérkőzés.
ElolvasomPupp Rékával karrierje második Európa-bajnoki bronzérmét követően sikerült beszélgetni. Réka részletesen elmondta a zágrábi élményeit, meccsek közbeni érzéseit.
ElolvasomEseménydús napokon vannak túl az ASE fiataljai és edzői, hiszen az elmúlt időszak igazán bővelkedett emlékezetes programokban.
ElolvasomA kezdeti bizonytalanság után a hazaiak felpörögtek, átvették az irányítást és szép gólokat szerezve teljesen megérdemelten tartották otthon a három bajnoki pontot.
ElolvasomJó szereplés az országos egyéni korcsoportoson
ElolvasomAlapszakasz - XXIII. forduló
ElolvasomElővételben is van lehetőség jegyet vásárolni.
ElolvasomMárcius 9-én a Budapest Honvéd elleni mérkőzésünk előtt tartunk ünnepséget.
ElolvasomA szlovák válogatottal kétszer is pályára lép a szünetben.
ElolvasomA szegedi Városi Sportcsarnokban rendezték az ifjúsági korosztály számára kiírt Országos Judo Bajnokságot.
ElolvasomSvéd válogatott játékost igazoltunk.
Elolvasom2023-ban fokoztuk az előző évek menetelését: az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az összes nagy világversenyen ott volt, és közben a bázis is erősödött. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomAz "A" és "B" csoportos csapatunk is itthon játszik bajnokit!
ElolvasomHa január, akkor visszaemlékezés a tavalyi évre, hiszen ismét nagyon sűrű volt a program és ezúttal is fantasztikus eredményeket sikerült elérnie az ASE-s judósoknak az elmúlt esztendőben.
ElolvasomKorábbi korosztályos válogatott játékos érkezik.
ElolvasomMórahalmon rendezték az idei Felnőtt III. osztályú Országos Bajnokságot, ahol Kovács Botond képviselte a paksi színeket a 90 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomAz UTE Horváth István judocsarnokában rendezték a Felnőtt II. osztályú országos bajnokságot, ahol Metzger Botond István képviselte az ASE-s színeket.
ElolvasomCegléd adott otthont a Serdülő B és Junior B korosztály számára kiírt országos bajnokságnak. A paksi judósok csakúgy, mint néhány héttel ezelőtt ezúttal is bajnokot avattak a rangos eseményen.
ElolvasomAlapszakasz - VIII. forduló
ElolvasomSzinte végig vezetve, magabiztosan húztuk be a bajnokit.
ElolvasomTavaly Szegeden 17.2 pontot átlagoló játékost igazoltunk
ElolvasomSzokatlan időpontban, ezúttal az év vége felé közeledve rendezték a felnőtt Európa-bajnokságot, melynek a francia Montpellier városa adott otthont. Az Atomerőmű Sportegyesület két sportolója vett részt a megmérettetésen. Pupp Réka és Gercsák Szabina hosszú felkészülési és versenyidőszakot követően érkeztek a versenyre.
ElolvasomA szegedi Városi Sportcsarnok október utolsó hétvégéjén benépesült judósokkal. Szombaton és vasárnap is versenyt rendezett a Szatymazi SE judoszakosztály.
ElolvasomA hetvenegyedik férfi és negyvenedik női felnőtt első osztályú magyar bajnokságra negyvenegy klub százharminckét judósa nevezett és idén harmadszor adott otthont Zalaegerszeg városa a neves eseménynek. A paksi színeket Cirjenics Miklós távolmaradása miatt két hölgy, Pupp Réka és Gercsák Szabina képviselte.
ElolvasomEgerben rendezték a serdülő korosztály ez évi legrangosabb hazai megmérettetését, az országos bajnokságot. A paksi judósok egy bronzéremnek, egy ötödik-, és három hetedik helynek örülhettek a verseny végén.
ElolvasomIzgatottan vártuk szeptember utolsó hétvégéjét, hiszen Pakson, az ESZI Sportcsarnokban, hazai közönség előtt rendezhettük meg az utánpótlás Atom kupát, mely egyben Diák A- és B magyar bajnokság és Diák C Magyar kupa is volt.
ElolvasomFontos információk a szezonnyitóval kapcsolatban.
ElolvasomKiszli Vanda hétszeres világbajnokként ment ki Dániába, Vejen Koldingba, a kajak-kenu maratoni világbajnokságra, onnan azonban kilencszeres világbajnokként tért haza!
ElolvasomEilingsfeld János interjú
ElolvasomAz idei év legfontosabb kajak-kenus versenyének, a kvalifikációs világbajnokságnak a németországi Duisburg adott otthont: öt versenyzőnk is rajthoz állt, és Vajda Bencének sikerült érmet is Paksra hoznia!
ElolvasomJúlius végén került át Tolnáról Fadd-Domboriba a kajak-kenus maratonisták világbajnoki válogatója, amelynek utolsó napját Tolnán izgulhattuk végig. Kiszli Vanda mindent vitt, de Pálfalvi Viktor is nagyot küzdött.
ElolvasomAugusztus elején ért véget a kajak-kenus magyar bajnokság: ebben a négy napban a serdülők, ifik, U23-asok is eldöntötték a bajnoki címek sorsát- ebből Paksra nyolc került.
ElolvasomEdzőmérkőzések és tornák várnak a csapatunkra.
ElolvasomSzeptember 30-án idegenbeli mérkőzéssel kezdjük a bajnokságot.
ElolvasomHorvátországban, a Száva folyón rendezték a maratonista kajak-kenusok Európa- bajnokságát, ahol a válogatott legeredményesebb versenyzője Kiszli Vanda, az ASE sportolója lett.
ElolvasomMagyarország 25 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzéremmel zárta a 2023-as ifjúsági, U23 világbajnokságot az olasz Alpok festői taván, Auronzóban: ebből Paksra 3, 3 és 2 került két értékes negyedik helyezéssel.
ElolvasomJúnius első hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztünk a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2023-as esztendőt.
ElolvasomA döntőben a Pilis Basket csapatát győztük le.
ElolvasomHasznos tréningen vannak túl a fiatalok.
ElolvasomA Somogy megyei Kaszón rendezték az ez évi junior korosztály számára kiírt országos Diákolimpiát. A három fős paksi küldöttség igen eredményesnek bizonyult, hiszen mindannyian érmesek lettek. Tóth Barna és Tengölics Tamás nem talált legyőzőre súlycsoportjában, Jakab Barna pedig bronzérmet szerzett.
ElolvasomASE Paks–Simontornya TC elmaradt, mert a vendégcsapat lemondta a mérkőzést.
ElolvasomPupp Rékának eddig nem volt szerencséje a VB-kkel. Ezt kijelenthetjük, annak tudatában, hogy évről évre mindig történt valami a világbajnokságot megelőzően, vagy a versenyen kapott extrém nehéz sorsolást. Most sem volt ez másként az idei Dohában megrendezett világesemény előtt, hiszen néhány héttel korábban Réka nagyon komoly térdszalag sérülést szenvedett Antalyában. Sokáig az is kérdéses volt, hogy vállalni tudja-e a megmérettetést. E tények ismeretében még értékesebb számunkra, hogy Réka nemcsak, hogy rajthoz állt a világbajnokságon, de egyenesen az elődöntőig menetelt.
ElolvasomGyőrött rendezték az ez évi diák A, B, és C korosztály számára kiírt országos diákolimpiát. A paksi utánpótlás „aranygenerációja” ismét nagyot alkotott.
ElolvasomI. osztály 11. forduló, végeredmény, egyéni kiírás
ElolvasomMórahalmon rendezték az ez évi első komoly országos megmérettetést, a Diák B és Diák A korosztály számára kiírt Magyar Kupát. A tavalyi fényes országos bajnoki sikerek miatt joggal éreztük úgy, hogy fiataljaink nagy reményekkel lépnek szőnyegre a versenyen. A várakozásunk beigazolódott, hiszen ezúttal is folytatódott a sikersorozat.
ElolvasomAz Atomerőmű SE judósai engedélyt kaptak, hogy megtekinthessék a hamarosan átadásra kerülő, új judo edző csarnokukat. A lokáció szempontjából kiváló helyen elhelyezkedő, impozáns épület kiváló lehetőséget nyújt majd az ott készülő sportolók számára.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomKét bajnokink kezdési időpontja is megváltozott!
ElolvasomMivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.
Elolvasom2022-ben, azon túl, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya a 10. helyen végzett a 90 egyesület közül, olyan korszakos sikerek is kötődnek sportolóinkhoz, amelyek a kitartásnak és a munka iránti alázatnak a lenyomatai. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomOnline jegyértékesítés lesz
ElolvasomAlapszakasz - XIV. forduló
ElolvasomAz Atomic Boys emblematikus alakja 46 éves volt.
ElolvasomIgazán exkluzív helyszínen tartották az idei Mikulás Kupát az ASE judósai.
ElolvasomIdén már előre látható volt, hogy ezévben is sikerült Péri Balázsnak és kollégájának Windischmann Bencének egy igazán ígéretes kis csapatot kinevelnie a diák c korosztályos ASE-s judósokból, de a legszembetűnőbb eredmény az idei országos bajnokságon volt látható.
ElolvasomFontos információk a következő bajnokinkról!
ElolvasomHosszú szünet után ismét hazai pályán játszunk bajnokit!
ElolvasomA Falco elleni mérkőzésünkre elővételben is lehet jegyet vásárolni.
ElolvasomMint ahogy azt már év vége tájékán megszokhattuk, idén is felkérte Pupp Rékát egy európai top judoklub, hogy képviselje színeit a Klubcsapatok Európa bajnokságán. Ezúttal a portugál Sporting Lisboa e Benfica jelentkezett 52 kilogrammos klasszisunkért és Réka igazán meghálálta a bizalmat.
ElolvasomCsirke Ferenc vezetőedzőnk nyilatkozata a Szolnoki Olajbányász elleni bajnokink után.
ElolvasomFontos információk a Szolnoki Olajbányász elleni mérkőzésünkkel kapcsolatban.
ElolvasomA felvidéki Galántára utaztak szakosztályunk sportolói, hogy harcba szálljanak a Galántai Nemzetközi Judobajnokságon, melyen hét ország, 56 klubjának 615 versenyzője lépett tatamira. A korábbi évekhez hasonlóan most sem vallottak szégyent fiatal tehetségeink.
ElolvasomNem csatlakozik a Magyar válogatotthoz a szünetben.
ElolvasomKozák Ádám ezüstérmes a junior vb-n
ElolvasomInterjú Eilingsfeld Jánossal.
ElolvasomNem volt egyszerű, de nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak sem Cirjenics Miklós tovább jutása a taskenti felnőtt világbajnokságon.
ElolvasomHivatalos közlemény.
ElolvasomSokáig vezetett a Honvéd.
ElolvasomGyönyörű helyszín, óriási küzdelmek és egy itthon tartott magyar bajnoki cím. Így lehetne összefoglalni az idei Atom kupa két napját, melyen igazán kitettek magukért az ASE judósai.
ElolvasomAz elmúlt két hétben több kajak-kenu verseny is volt, aminek egyike maratoni világbajnoki indulást ért.
ElolvasomPupp Réka és Cirjenics Miklós október elején Üzbegisztán fővárosában Taskentben fog szerepelni a judósok felnőtt világbajnokságán. Réka első helyen kiemeltként várja a megmérettetést, de Cirjenics Miki is egyre jobb formába lendül a versenyt megelőzően.
ElolvasomKlubunk szezon végéig szóló szerződést kötött a szerb játékossal.
ElolvasomItt a 2022/23-as szezon menetrendje
ElolvasomAz utánpótlás legrangosabb viadalának, az ifi és U23-as világbajnokságnak Szeged adott otthont, ahonnan Vajda Bence egy, Juhász István két arannyal, Kollár Kristóf pedig egy ezüsttel és egy bronzzal térhet haza.
ElolvasomAz ifi és U23-as világbajnokság, ahol hárman is képviselik az ASE-t, előtti héten zajlott le a felnőtt magyar kajak-kenu országos bajnokság, ahol klubunk az éremtáblázat negyedik helyén végzett.
ElolvasomKét világbajnoki-selejtező és az Európa-bajnokságon való szereplés vár Jonesyékra.
ElolvasomPupp Noémi Európa-bajnok lett női kajak egyesben, 1000 méteren! A müncheni kajak-kenu Európa-bajnokságon Noémi mellett Hodován Dávid is képviselte a magyar, és persze a paksi színeket.
ElolvasomÚjabb tétnélküli mérkőzésen győztek Jonesyék
ElolvasomA csongrád-csanádi megyeszékhely adott otthont a serdülő, ifi, U23-as magyar bajnokságnak, amely egyben a szeptember eleji szegedi ifi és U23-as világbajnokságra is válogatott. Kijött a forma, amelyet országos bajnoki címek, helyezések és világbajnoki kvalifikáció fémjelez!
ElolvasomKiszli Vanda már eddig is magasan volt, ám a Világjátékokon, a nem olimpiai sportágak legrangosabb eseményén aratott diadalaival tényleg a csúcsra tört, ráadásul 2 héttel később, július utolsó napjaiban az Európa-bajnoki címeket is megszerezte a kajakosok maratoni szakágában.
ElolvasomCsapatunkra tornák és egy edzőmérkőzés is vár
ElolvasomJúnius utolsó hétvégéjén, Szolnokon rendezték a második felnőtt válogatót, ami után csütörtökön történt csapathirdetés: három szakágban is kint leszünk világversenyeken, összesen három versenyzőnk fog a felnőtt világbajnokságon rajthoz állni!
ElolvasomKecskeméten készülnek a világbajnoki selejtezőkre.
ElolvasomAz Olimpiai Sportpark Győrött állandó helyszíne az idei korosztályos diákolimpiáknak. Nem volt ez másként az ifjúsági korosztály esetében sem, és három paksi indulónk közül mindannyian a bronzérem kapujába jutottak a megmérettetésen.
ElolvasomAlighogy megérkezett bajnokunk Pupp Réka az Antalya-i versenyről, volt olyan kedves és rendelkezésünkre állt egy rövid riport erejéig, melyben újra felelevenítette élete második Grand Slam aranyának történetét. Következzenek Réka gondolatai:
ElolvasomHétvégén, Zalaegerszegen küzdöttek a felnőtt első osztályú Ob címekért és diák A-B korosztályos Magyar Kupa érmekért hazánk legjobbjai.
ElolvasomHatalmas mezőny gyűlt össze az ifjúsági korúak országos bajnokságán Győrött. A paksi színeket hat judós képviselte és egy ötödik helyet, illetve egy bronzérmet sikerült nyernünk.
ElolvasomLitván játékos érkezik center posztra.
ElolvasomKiszli Vanda 2021-es éve több szempontból is rendkívüli volt: összeházasodott vőlegényével, majd 2 vb-aranyat nyert maratoni kajakban. Ez utóbbi eredménye az is, hogy első ASE-sként felkerült a neve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség márványtáblájára, mint Örökös Bajnok- ez azoknak adatik meg, akik olimpiát nyertek vagy legalább 5 világbajnoki címet szereztek: Vandának az eddigi utolsó volt a hatodik…
ElolvasomEbben az évben a junior és felnőtt korosztály judósai indították a versenyszezont Cegléden, egy országos rangsorversenyen.
ElolvasomHasonló lendülettel léptünk át 2021-be, mint az előző esztendőkben, és a lendületünk a versenyekig ki is tartott- az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az év végi bajnoki pontversenyben eddigi legjobb helyezését érte el, az egyesületi rangsor 9. helyén zárt. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomA 2021-es esztendő igazán bővelkedett programokban és szerencsére a hazai és nemzetközi megmérettetéseken kiválóan szerepeltek mind a fiatalabb korosztály képviselői, mind felnőttjeink.
ElolvasomÁcs Péter 2021. év magyar bajnoka!
Elolvasom2021.12.04. Bonyhád-Börzsöny 12. forduló
Elolvasom1-2-es posztos légióssal erősítettünk.
ElolvasomNem kevesebb, mint kilenc ifjú paksi judós küzdött éremért a legfiatalabb korosztály országos bajnokságán a Diák C korosztályban Mórahalmon.
ElolvasomPortugáliában nyert vb-selejtezőt a nemzeti csapat.
ElolvasomKét indulóból két OB érmet szereztek judósaink a Zalaegerszegen megrendezett felnőtt első osztályú országos bajnokságon.
ElolvasomAz ASE vezetősége Tóth János lemondása után Gulyás Róbertet nevezte ki a kosárlabda szakosztály élére.
ElolvasomA Ludovika Arénában rendezték az idei Magyar Egyetemi- és Főiskolai Országos Bajnokságot, melyen két paksi judós, Veres Marcell és Csoknyai László mérették meg magukat. Ráadásul mindketten a 100 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomMegkezdődtek az országos bajnokságok judo sportágban. Az elmúlt hétvégén Egerben két nap során mindjárt három korosztály versenyzői is megmérkőztek a bajnoki címekért.
ElolvasomA romániai Pitestiben rendezték 2021 utolsó nemzetközi kajak-kenus versenyét, a maratoni világbajnokságot: Kiszli Vanda révén két egyéni aranyérem került Paksra, ezzel az ASE Örökös Bajnoka már hat felnőtt aranyéremnél tart!
ElolvasomAz idei év történelmi kajak-kenu szempontból: olimpia mellett világ- és Európa-bajnokságot még soha nem rendeztek egy évben 2021-ig. A szeptember közepi világbajnokságon hosszú idő után szurkolhattunk újra paksi kenusnak, kenusoknak: Hodován Dávid és Kollár Kristóf a kenu négyes tagja volt.
ElolvasomEgy hét van a szezonrajtig.
ElolvasomSzeptember elején bizonyították az ASE kajak-kenusai, hogy világszínvonalat képviselnek: az ifi, U23-as világbajnokságon egy-egy első, harmadik, ötödik és két negyedik helyet gyűjtöttek sportolóink!
ElolvasomAugusztus 20-án kezdődött a szegedi Maty-éren a kajak-kenusok országos bajnoksága, ami az olimpiai utáni idei legrangosabb versenyre, a világbajnokságra is válogatott. Nem voltunk sokan, de komoly erőt képviseltünk, és kikerülhetetlen tényezői voltunk a mezőnynek.
ElolvasomA Női U16-os és U18-as csapat augusztus elején Baján kezdte meg a felkészülést.
ElolvasomNem először adott otthont a ráckevei Duna-ág a maratonisták válogatójának, ahonnan mindkét versenyzőnk biztosította helyét a világbajnoki csapatban.
ElolvasomKözel ezer indulóval, a szegedi Maty-éren tartották meg az év egyik legnagyobb hazai rendezésű utánpótlás kajak-kenu versenyét, az U23-as, az ifjúsági és a serdülő országos bajnokságot, ahonnan egyéni arany is került Paksra, és paksi is került nemzetközi vizekre.
ElolvasomAz Alba Fehérvárral kezdjük a bajnokságot.
ElolvasomHa július vége, augusztus eleje, akkor országos bajnokság a legifjabb kajak-kenusoknak: a Sukorón rendezett regattáról az ASE-s utánpótlásának a sok értékes helyezés mellett a leggyorsabbaknak járó aranyból is jutott négy! És nyitott maradt a verseny, hiszen az utolsó 10 futamot a szervezők kénytelenek voltak törölni.
ElolvasomMoszkvában kapott helyet a kajak-kenusok maratoni Európa-bajnoksága, ahonnan két versenyzőnk, Kiszli Vanda és Juhász István is két éremmel tért haza Paksra.
ElolvasomEilingsfeld jános és Hermann János is a válogatottal tartott a Nissay kupára.
ElolvasomFadd-Dombori nem először mutatkozott be idén, de a legnagyobb közönség most hétvégén volt a pályán és mellette is: Vidék Bajnokság házigazdája volt a holtág. 56 egyesület több, mint 1300 versenyzője közül az Atomerőmű SE Kajak-kenu Szakosztálya az éremtáblázat 4. helyén végzett.
ElolvasomA vakációval elindult a legkisebb kajak-kenusok nyári tábora, amelynek első hétvégéjén Eszkimó-Indián Játékokon vettek részt, míg az idősebb versenyzőink válogatóversenyen vívták ki a nemzetközi szereplés lehetőségét.
ElolvasomFiatal magyar játékosokkal erősítettünk.
ElolvasomAz olimpia és a további világversenyekre való kijutás volt a tét a Szegeden rendezett második olimpiai és első Európa-bajnoki válogatón, ahol hat versenyzővel felemás szereplést mutattunk: olimpián idén nem lesz ASE-s kajak-kenus, de a többi nemzetközi versenyen képben vannak sportolóink.
ElolvasomMenedzserként marad a sportágban.
ElolvasomA szokásokhoz hűen a győri Aranypart adott otthont a kajak-kenusok legnagyobb hazai regattájának, a maratoni országos bajnokságnak. Péntektől vasárnapig folyamatosan csökkent a versenyzők életkora, ám minden napról vannak érmeink: biztos lábakon áll a szakosztály.
ElolvasomNem akármilyen élményben lehetett része a paksi fiatal júdosoknak, hiszen magától a liszaboni hőstől Pupp Rékától hallgathatták meg Európa Bajnoki élménybeszámolóját a Paksi Judo dozsóban.
ElolvasomUtoljára Bor Barna egyéniben megszerzett 2013-as felnőtt Európa Bajnoki érmének örülhettünk Pakson és most végre megtört a jég.
ElolvasomÉrződik a tavasz lehelete, kajak-kenusainkat egyre gyakrabban látni a Dunán. Hogy melyik szakaszán, az versenyzőfüggő, Pupp Noémi például a fővárosban kezdi meg a kilométerek gyűjtését.
ElolvasomVálogatott játékosunk családja bővült.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomASE Labdarúgás 2020. év őszi értékelések
ElolvasomA judo szakosztály 2020-as évértékelőjét muszáj azzal a ténnyel kezdenünk, hogy a korábbi évektől eltérően az elmúlt esztendőben sportágunkat is súlytották a pandémiához köthető megszorítások és lévén, hogy teremben űzhető kontaktsportról van szó ez különösen nehézzé tette az edzési- és versenyzési lehetőségeket számunkra. Márciusig bezárólag azért volt alkalmunk néhány megmérettetésen részt venni.
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomNem kisebb elszántsággal futottunk neki 2020-nak, mint az előző éveknek, amit azonban a világot lelassító koronavírus másmilyenre formált. Hogy milyenre, az majd a következő években fog kiderülni, mindenesetre az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya erősödve ért el az évfordulóra. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomA korosztályos magyar bajnokságok lezárultával eljött az idő, hogy az ASE bajnoki érmeseit méltassuk és jutalmazzuk. Természetesen büszkék vagyunk minden lelkiismeretesen dolgozó sportolónkra, és voltak, akiknek nem sok hiányzott ahhoz, hogy dobogóra állhassanak az OB-n. Az idei évben tizenegy magyar bajnoki éremmel ajándékoztak meg bennünket versenyzőink.
ElolvasomAlapszakasz - X. forduló
ElolvasomNovember utolsó napján lépünk ismét pályára.
ElolvasomGyönyörű érmekkel térhettek haza az ASE judósai az eredetileg Paksra tervezett és egy héttel előrébb hozott Serdülő Országos Bajnokságról. A járványügyi intézkedések miatt volt szükség az időpont és a helyszínváltoztatásra, így a győri Olimpiai Sportparkban tartották az OB-t.
ElolvasomGyőrben rendezték az ezévi legfiatalabb versenyző korosztály, a Diák C kategória számára kiírt országos bajnokságot.
ElolvasomBuglyó Barnával, Kékesi Kolossal és Pavlík Botonddal készítettünk interjút.
ElolvasomLabdarúgó Szakosztály TÁJÉKOZTATÁS !
ElolvasomÉrmekkel és pontszerző helyezésekkel tértek haza fiataljaink hosszú útjukról, Eger városából az ez évi Diák A és Diák B korosztály számára kiírt magyar bajnokságról. Versenyzőink nem vallottak szégyent az erős mezőnyben.
ElolvasomRemekeltek az Ocsák testvérek a Győrben megrendezett Serdülő 'B' magyar bajnokságon. A Hódmezővásárhelyen készülő ASE-s Hangyási tanítványok Soma és Nimród, ahogy az elmúlt években megszokhattuk tőlük, ismét dobogóra állhattak.
ElolvasomA Jászberény csapatában is van fertőzött játékos.
ElolvasomMivel judóban az ifjúsági korosztály három évjáratot ölel fel, így a két korosztályt összegyűjtő serdülő versenyekhez hasonlóan ebben a kategóriában is megrendezik az első és másodéves ifik számára az országos bajnokságot. Egy fiatal csapattal, zömében utolsó éves serdülőkkel és első éves ifjúságiakkal vettünk rész a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett Ob-n.
ElolvasomVeres Marcell egy országos bajnoki bronzéremmel ajándékozott meg bennünket, hiszen az elmúlt hétvégén a dobogó harmadik fokára léphetett a Győrben megrendezett U-23-as országos bajnokság 90 kg-os súlycsoportjában.
ElolvasomAhogy korábban is beszámoltunk róla, Pupp Réka számára a nyár ezúttal sem a semmittevés jegyében zajlott.
ElolvasomEredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
ElolvasomJan Pavlík nem mindennapi elismerésben részesült.
ElolvasomAz Alba Fehérvár korábbi légiósa az Atomvárosban folytatja karrierjét.
ElolvasomHangyási Dávid Botond tanítványai ebben az évben is megkezdték sikeres szereplésüket a judo versenyeken.
ElolvasomASE Labdarúgás 2020. február havi értékelések.
ElolvasomNagyot alakított Cirjenics Miklós a paksiak 100 kilós klasszisa a Düsseldorfban megrendezett Grand Slam viadalon.
ElolvasomMár a harmadik januári hétvégén elindult a 2020-as versenyszezon judósaink számára.
ElolvasomSzakosztályunk elérkezvén az év végéhez mindig visszatekint az elmúlt hosszú, eseménydús időszakra, hisz tudvalevő, hogy sportágunkban nem nagyon akad az évnek olyan része, amikor ne lennének fontos versenyek, edzőtáborok vagy bármilyen esemény.
ElolvasomÚjra és újra. Akárcsak 2018-ban, ezúttal is nagy reményekkel mentünk neki az esztendőnek, amely olyan gyorsan eltelt, mint a tavalyi. Sőt! A munka nem lett kevesebb, a hozzáállás sem lett rosszabb, és az eredmények sem mutatnak csúnyábban, mint az előző esztendőkben, ráadásul nem csak ezekről szólt az év, hiszen a vízen járást, túrázást is sikerült sok amatőr sportolóval is megszerettetni. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a kajak-kenu szakosztályban?
ElolvasomKitett magáért egyetemi országos bajnokunk, Akkerman Gergely a Zalaegerszegen megrendezett felnőtt elsőosztályú csapatbajnokságon.
ElolvasomKi gondolná, hogy idén ünnepelte az Atomerőmű Sportegyesület a negyvenedik születésnapját.
ElolvasomFeltették a pontot az I-re Péri Balázs tanítványai, hiszen egész éves remek szereplésüket országos bajnoki érmekkel és helyezéssel koronázták meg.
ElolvasomASE Labdarúgás 11. havi értékelés
ElolvasomA legfrissebb igazolásunkkal beszélgettünk.
ElolvasomDobogón az ifjúsági sakkcsapatunk
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. októberi értékelések
ElolvasomNégy ASE-s sportoló képviselte a magyar színeket a kínai Shaoxingban lezajlott maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahonnan két arany- és egy ezüstérem mellett két ötödik helyet szereztek versenyzőink. Két női versenyzőnk, a hétvégén 2 aranyat szerző Kiszli Vanda és a síkvízről átruccanó Pupp Noémi szemszögéből nézünk vissza a vb-re.
ElolvasomKecskeméten rendezték meg az ez évi diák A és B korosztályos országos judo bajnokságot, melyen a paksi utánpótlás versenyzők is szőnyegre léptek.
ElolvasomGyőzelem a Kecskemét ellen.
ElolvasomAdósak maradtunk a 2018/2019-es szezon végeredményével, ezért most pótolnánk a hiányt. Annál is inkább, mert hamarosan kezdődik az újabb szezon!
ElolvasomASE Labdarúgás 2019. szeptemberi értékelések
ElolvasomPaksiak is lapátot ragadtak az idén Ukrajnában, Kijevben megrendezett sárkányhajó világbajnokságon: a magyar csapatnak tagja volt Kirschner Zoltán és Viktor Endre, az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának kenusai is. A magyar hajók immár hagyományosnak mondható jó szereplése idén sem maradt el, a kenusok nyakába is világbajnoki aranyérem került. De haladjunk sorjában.
ElolvasomA 2019/20-as mérkőzések egy A4-es lapon!
ElolvasomInterjú az egyik legfrissebb igazolásunkkal.
ElolvasomHabár nem jutott be a legjobb nyolc közé a világbajnokságon 52 kg-os üdvöskénk Pupp Réka, de mégsem vagyunk bánatosak.
ElolvasomMegkezdték a világbajnoki felkészülés véghajráját az ASE válogatott judósai az augusztus 25-én Tókióban induló világeseményre.
ElolvasomAz ASE judo szakosztálya életében a nyár nem csak a pihenésről és kikapcsolódásról szól. Így nem meglepő, hogy egy rövid töltődés után megkezdték a felkészülést a paksi judósok a nyarat követő komoly megmérettetésekre.
ElolvasomAz ifi, U23-as világbajnokságot követő héten került sor kajak-kenusaink országos bajnokságára, ahol topformát mutattak versenyzőink: 11 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmünkkel a 76 nevezett egyesület közül negyedik helyen végeztünk az ob éremtáblázatán!
ElolvasomASE Labdarúgás 2019 tavaszi szezon értékelése
ElolvasomAugusztus első hétvégéjén Sukorón mérették meg magukat a legfiatalabb kajak-kenusok. Az országból az ASE delegálta a 7., összesen 46 10-14 éves, fiatalt a versenyre, ahonnan szép számban kerültek haza érmek, szép helyezések.
ElolvasomA franciaországi Decize-ben rendezték meg a kajak-kenu maratoni specialistáinak Európa-bajnokságát, ahol Kiszli Vanda világbajnoki címvédőhöz méltó módon zsebelte be az aranyérmet.
ElolvasomNB2 futsal bajnoki mérkőzés
BővebbenAz ASE a megerősödött és bajnoki cím megnyerését kitűző DVTK-hoz látogat.
BővebbenNői Futsal NB II. bajnoki mérkőzés ELTE BEAC - ASE
BővebbenNB2 Női futsal bajnoki mérkőzés Szekszárd-ASE
BővebbenU16 Lány bajnoki mérkőzés ASE-PEAC
BővebbenU14 bajnoki mérkőzés ASE-Simontornya
BővebbenU16 lány bajnoki labdarúgó mérkőzés Dunaújváros-ASE
BővebbenHoller UFCr-ASE U14 bajnoki labdarügó mérkőzés
BővebbenFutsal NB2 női bajnoki mérkőzés
BővebbenU16 LÁNY Bajnoki mérkőzés
BővebbenHétvégén harcba szállnak a magyar bajnoki érmekért, helyezésekért a diák korosztály két idősebb évjáratának versenyzői.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17