Az első és másodéves ifjúsági korú judósok számára rendezték az elmúlt hétvégén Szegeden az Ifjúsági B országos bajnokság Csaba Béla-emlékversenyt, melyen igazán szép paksi eredmények születtek.
ElolvasomAlapszakasz - I. forduló
ElolvasomFantasztikus paksi szereplést hozott a hazai rendezésű 43. Atom kupa Köves László emlékverseny. Az ASE csarnokban tartott kétnapos, magas színvonalú verseny során szinte az egész csapat ihletet kapott és mindenki egymást buzdítva élete egyik legnagyszerűbb formájában küzdött a tatamin.
ElolvasomHosszú edzőtábori heteken vannak túl az ASE-s sportolók, hiszen nyáron sem állt meg az élet házunk táján. Itthoni összetartások és táborok, bajai nemzetközi edzőtábor, a korosztályos válogatottak számára pedig Cegléden tartott edzőtábor, csak hogy a legjelentősebbeket említsük.
ElolvasomA dél-dunántúli régió, Tolna, Baranya és Somogy-Vármegye amatőr csapatainak tekeversenye
ElolvasomA felnőttek országos bajnoki aranyai mellett újabb kijutásoknak is örülhettünk.
ElolvasomPupp Réka még nem utazott haza a párizsi olimpiáról, így későbbre tolódik a személyes interjú, de elevenítsük fel a múlt hét eseményeit, mert gyönyörűen teljesítettek lányaink.
ElolvasomCiprusi bajnok érkezik az Atomvárosba!
ElolvasomA lengyel versenypályán tartották a maratonista kajak-kenusok Európa-bajnokságát, ahol klubunkat Kiszli Vanda képviselte és tovább szaporította kontinensbajnoki címeinek számát.
ElolvasomJúlius utolsó hétvégéjén Szegeden rendezték a serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokságot, amelyet nyolc bajnoki arannyal fejeztünk be.
ElolvasomAz ifjúsági és U23-as síkvízi kajak-kenu világbajnokságra a bulgáriai Plovdivban került sor, ahol ezúttal kenusokkal képviseltük az ASE színeit és hoztunk haza egy-egy arany- és ezüstérmet.
ElolvasomHarminchetedik alkalommal rendezte meg az Atomerőmű Sportegyesület judo szakosztálya a hagyományos Junior Atom kupát, melyre ez évben is igen komoly versenyzői létszám gyűlt össze. Huszonkilenc ország 360 versenyzője lépett tatamira az ASE csarnokban megrendezett rangos viadalon.
ElolvasomJúnius közepén, az iskolai évzárók alatt ismét Szolnokon versenyeztek az ifik és néhány U23-as, hogy a II. válogatón pontot tegyenek a korosztályos Európa- és világbajnokságon induló csapatra.
ElolvasomJúnius második hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztek fiataljaink a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2024-es esztendőt.
ElolvasomA 2023-as szakosztályi élet igencsak eseménydúsra sikerült.
ElolvasomRemekeltek fiataljaink az elmúlt hétvégén megrendezett diákolimpián.
ElolvasomAz Egyesült Arab Emírségekben, Abu Dhabiban rendezték az olimpiai játékokat megelőző utolsó nagy megmérettetést, a felnőtt judo világbajnokságot. Pupp Réka egyesületünk 52 kilogrammos állócsillaga a tavalyi évhez hasonlóan idén is az ötödik helyet szerezte meg a rangos eseményen, ezzel megszilárdítva pozícióját az olimpiai pontversenyben.
Elolvasom…mármint Komlóról Pécsre Még nem jelenthetjük ki bizonyosan, de alakulgat egy hazagyaloglás-túrasorozat. Hazagyaloglás Pécsre, valahonnan Pécs környékéről. A túrasorozat a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség túrája, ehhez csatlakozunk Paksról. Tavaly Hásságyról gyalogoltunk Pécsre, ami ismeretlen helyszínek felfedezését, újrafelfedezését is jelentette a résztvevők számára. Az idei mecseki túra klasszikusabb útvonalon, látványos turista-látnivalókat érintve (természetesen az eredeti hazagyaloglás-túra-elvek mentén) szerveződött.
ElolvasomA szuperdöntőt Pécsett rendezték.
ElolvasomSzolnok adta az idei, olimpiai év első igazán tétre menő versenyét: a Holt-Tiszán rendezték a felnőttek és U23-as kenusok első válogatóját, valamint az ifjúságiaknak a tájékoztatóját. Férfi kenuban komoly tényezője vagyunk a hazai sportágnak.
ElolvasomPupp Rékával karrierje második Európa-bajnoki bronzérmét követően sikerült beszélgetni. Réka részletesen elmondta a zágrábi élményeit, meccsek közbeni érzéseit.
ElolvasomAz elmúlt hétvége mindkét napján érdekeltek voltak az ASE-s fiatalok a Baján megrendezett judós megmérettetéseken.
ElolvasomNehezen törte meg a paksiak ellenállását a Dombóvár, amely akár nagyobb arányban is nyerhetett volna.
ElolvasomGyőr városa adott otthont az idei Hungarian Masters Open viadalnak, amelyen paksi judósok is képviseltették szakosztályunkat.
ElolvasomRutkai Péter beszámolója
ElolvasomAz elmúlt hetek eseménydúsan teltek az ASE judósainak életében, habár versenyek szempontjából csak két olimpiai aspiránsunk lépett tatamira.
ElolvasomRutkai Péter beszámolója.
ElolvasomMárcius 9-én a Budapest Honvéd elleni mérkőzésünk előtt tartunk ünnepséget.
ElolvasomSzent Demeter legyen velünk a 2024-es túráinkon! A március 9-e túrán ezt lezsírozzuk. Meg megnézünk minden látnivalót, amit az útvonal kínál.
ElolvasomFebruár közepén ismét Paksra érkeztek a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyesületeinek versenyzői, edzői, az év első versenyén, a Héraklész Fizikai Felmérőn a régió 8-14 éves kajak-kenusai viaskodtak egymással és magukkal. Másnap a 15-18 évesek Győrbe látogattak, ahol országosan mérették meg magukat.
ElolvasomAz Olimpiai Játékok évében vagyunk és ilyenkor minden harcra kész judós a kvalifikációs pontok további gyűjtögetésére összpontosít. Így vannak ezzel az ASE-s olimpiai aspiránsok Pupp Réka és Gercsák Szabina is, aki a portugál Odivelasban megrendezett Grand Prix tornán léptek tatamira az elmúlt hétvégén.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
Elolvasom2023-ban fokoztuk az előző évek menetelését: az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az összes nagy világversenyen ott volt, és közben a bázis is erősödött. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomKozármislenyben is elsők helyen végeztünk!
ElolvasomRészletek a cikkben.
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomHa január, akkor visszaemlékezés a tavalyi évre, hiszen ismét nagyon sűrű volt a program és ezúttal is fantasztikus eredményeket sikerült elérnie az ASE-s judósoknak az elmúlt esztendőben.
ElolvasomVida Máté lett a forduló MVP-je!
ElolvasomFölényes győzelem a Bonyhád ellen.
ElolvasomMenetrendszerűen érkeztek az egyesületek Paksra, ahol november 25-én, szombaton tartottuk a Héraklész Fizikai Felmérőt a régió 8-14 éves kajak-kenusainak.
ElolvasomCegléd adott otthont a Serdülő B és Junior B korosztály számára kiírt országos bajnokságnak. A paksi judósok csakúgy, mint néhány héttel ezelőtt ezúttal is bajnokot avattak a rangos eseményen.
ElolvasomKét győzelem és egy vereség az első fordulóban.
ElolvasomA szegedi Városi Sportcsarnok október utolsó hétvégéjén benépesült judósokkal. Szombaton és vasárnap is versenyt rendezett a Szatymazi SE judoszakosztály.
ElolvasomEleget tettek a paksi judósok erdélyi meghívásuknak és ellátogattak Szentegyházára, hogy a XV. Mártonffi János Judo versenyen mérettessék meg magukat.
ElolvasomAlapszakasz - III. forduló
ElolvasomA hagyományos tolnai versennyel zártuk a 2023-as vízi szezont.
ElolvasomAz ősz egy szokott, ám mégis más versennyel kezdődött: a dunaújvárosi verseny évek óta része a versenynaptárnak, ám idén Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta néven, megújult köntösben fogadta a versenyzőket.
ElolvasomIzgatottan vártuk szeptember utolsó hétvégéjét, hiszen Pakson, az ESZI Sportcsarnokban, hazai közönség előtt rendezhettük meg az utánpótlás Atom kupát, mely egyben Diák A- és B magyar bajnokság és Diák C Magyar kupa is volt.
ElolvasomBakuban rendezték a World Tour versenyek következő állomását, amelyen a paksi judósokat ezúttal Pupp Réka képviselte az 52 kg-os súlycsoportban. Vele tartott edzője Braun Ákos is, aki egyben a női szövetségi kapitány tisztséget is betölti.
ElolvasomSzeptember 7-10. között a lengyelországi Poznan adott otthont az Olimpiai Reménységek Versenyének, amely a serdülő kajak-kenusok legnagyobb nemzetközi viadala: Pálfalvi Viktor 3 arany mellé egy értékes ezüstöt is szerzett!
ElolvasomEgerben rendezték a nyarat követő első ASE judós megmérettetést. A Tóth Péter Emlékversenyen három ország 487 judósa lépett tatamira. Az ASE-s diák és serdülőkorú versenyzők szép érmekkel és helyezésekkel bizonyították, hogy nem voltak hiábavalók a kemény nyári edzőtáborok.
ElolvasomKiszli Vanda hétszeres világbajnokként ment ki Dániába, Vejen Koldingba, a kajak-kenu maratoni világbajnokságra, onnan azonban kilencszeres világbajnokként tért haza!
ElolvasomAz idei World Masters tornát Budapesten rendezték, amely a világ legjobb 36 judósának teremt lehetőséget az olimpiai pontok további gyűjtögetésére. Mind a három versenynap során volt paksi érdekeltség, hiszen Pupp Réka 52, Gercsák Szabina 70, míg Cirjenics Miklós 100 kilogrammban képviselte az ASE-s színeket. Közülük Pupp Réka szerepelt a legjobban, aki az igen előkelő ötödik helyen végzett.
ElolvasomPortugália adott otthont július végén az ifi és U23-as kajak-kenusok Európa-bajnokságának, ahonnan kenusaink mindhárom éremből hoztak egyet-egyet!
ElolvasomMagyarország 25 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzéremmel zárta a 2023-as ifjúsági, U23 világbajnokságot az olasz Alpok festői taván, Auronzóban: ebből Paksra 3, 3 és 2 került két értékes negyedik helyezéssel.
ElolvasomVidék Bajnokságnak adott helyet Fadd-Dombori július elején, és a háromnapos viadalon, ami az országos bajnokságra is kvalifikált, születtek szép ASE-s eredmények, és a pálya is megmutatta mindkét oldalát.
ElolvasomHarminchatodik alkalommal rendezte meg az Atomerőmű Sportegyesület a hagyományos nemzetközi junior Atom kupát. Idén huszonhat országból, háromszázhatvanhét judós lépett tatamira a két napos verseny során.
ElolvasomA 44 ország 344 judósa állt rajthoz az Ulánbátorban megrendezett mongol Grand Slam-en, melynek helyezés pontjai már 100%-ban hozzájárultak az olimpiai ranglistához. Ennek megfelelően igen erős mezőny gyűlt össze az egyes súlycsoportokban.
ElolvasomJúnius első hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztünk a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2023-as esztendőt.
ElolvasomŐsszel is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottója is: "ami a térképen kifér.
ElolvasomMájus végén Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők kitettek magukért, négy arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
ElolvasomA Somogy megyei Kaszón rendezték az ez évi junior korosztály számára kiírt országos Diákolimpiát. A három fős paksi küldöttség igen eredményesnek bizonyult, hiszen mindannyian érmesek lettek. Tóth Barna és Tengölics Tamás nem talált legyőzőre súlycsoportjában, Jakab Barna pedig bronzérmet szerzett.
ElolvasomSikeres hétvégét zártak ismét az ASE utánpótlás korú judósai. Az elmúlt szombaton két helyen is jelen kellett lenniük sportolóinknak. A diák A és B, illetve a serdülő korosztály zöme Domaszéken vett részt a hét ország 256 sportolóját felvonultató Tökmag Kupán, míg az itthon maradottak a Város napi felvonuláson vettek részt.
ElolvasomBíró Miklós beszámolója
ElolvasomPupp Rékának eddig nem volt szerencséje a VB-kkel. Ezt kijelenthetjük, annak tudatában, hogy évről évre mindig történt valami a világbajnokságot megelőzően, vagy a versenyen kapott extrém nehéz sorsolást. Most sem volt ez másként az idei Dohában megrendezett világesemény előtt, hiszen néhány héttel korábban Réka nagyon komoly térdszalag sérülést szenvedett Antalyában. Sokáig az is kérdéses volt, hogy vállalni tudja-e a megmérettetést. E tények ismeretében még értékesebb számunkra, hogy Réka nemcsak, hogy rajthoz állt a világbajnokságon, de egyenesen az elődöntőig menetelt.
ElolvasomA gyorsan kapott gól után paksi mezőnyfölény mutatkozott, de a több helyzetet is kihagyó hazaiak játékából hiányzott az a plusz, ami a győzelmet jelentette volna.
ElolvasomGyőrött rendezték az ez évi diák A, B, és C korosztály számára kiírt országos diákolimpiát. A paksi utánpótlás „aranygenerációja” ismét nagyot alkotott.
ElolvasomÁprilis utolsó két napjának mindegyikén versenyzett ASE-s kajak-kenusunk, szombaton az Újpesti-öbölben, vasárnap Kaposváron melegítettek a szezonra a sportolók.
ElolvasomCsaládi túrán jött az ötlet, hogy levendula-virágzáskor milyen szép lehet ez a gejzírkúpos, Balatonra kilátós túra. Na, most kiderül.
ElolvasomHárom kimaradt hazai helyzettel indult a találkozó, válaszul egy szöglet utáni lecsorgó labdából vezetést szereztek a vendégek, akik a második félidő elején megítélt büntetővel eldöntötték a mérkőzést az összességében gyengén játszó hazaiak ellen.
ElolvasomAmíg Pupp Réka Törökországban szerzett újabb Grand Slam érmet, addig a paksi fiatal judósok sem tétlenkedtek.
ElolvasomPupp Réka remekelt az elmúlt időszak World Tour versenyein, így joggal reménykedtünk, hogy a szép sorozata folytatódik az Antalyaban megrendezett török Grand Slamen is. Réka második helyen kiemeltként állt rajthoz.
ElolvasomA rájátszásba kerülés sorsa dől el szombaton.
ElolvasomJó mutatóval zártuk a fordulót.
ElolvasomMórahalmon rendezték az ez évi első komoly országos megmérettetést, a Diák B és Diák A korosztály számára kiírt Magyar Kupát. A tavalyi fényes országos bajnoki sikerek miatt joggal éreztük úgy, hogy fiataljaink nagy reményekkel lépnek szőnyegre a versenyen. A várakozásunk beigazolódott, hiszen ezúttal is folytatódott a sikersorozat.
ElolvasomBaranya megyei fiú regionális junior bajnokság.
ElolvasomSzinte hihetetlen, de Pupp Réka már a tizedik Grand Slam érmét szerezte meg az üzbég fővárosában, Taskentben. Réka zsinórban három World Tour versenyen szerzett érmeket, ami nagyon kiegyensúlyozott formára vall.
ElolvasomDiák B-s korú judósaink vettek részt Baján a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség által megrendezett judo versenyen. Mindhárom versenyzőnk, akik már tavaly is érmeket nyertek az OB-n, derekasan helyt állt.
ElolvasomFebruár közepén ismét Paksra érkezett a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyesületeinek többsége, az év első versenyén, a Héraklész Fizikai Felmérőn a régió 8-14 éves kajak-kenusai viaskodtak egymással és magukkal. Másnap a 15-18 évesek Győrbe látogattak, ahol országosan mérették meg magukat.
ElolvasomRozsnyai Mátyás emlékverseny Paks 2023.02.04.
ElolvasomAz idei második ASE-s megmérettetésen végre éremnek örülhettünk. Tatán az Olimpiai Sportközpontban rendezték az idei első ifjúsági korosztály számára kiírt országos rangsorversenyt.
ElolvasomMivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.
Elolvasom2022-ben, azon túl, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya a 10. helyen végzett a 90 egyesület közül, olyan korszakos sikerek is kötődnek sportolóinkhoz, amelyek a kitartásnak és a munka iránti alázatnak a lenyomatai. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomNéhány nappal karácsony előtt rendezték meg Jeruzsálemben a Mesterek Tornáját, mely egyfajta mini világbajnokságnak is felfogható, hiszen minden súlycsoport legjobb harminchat judósa kapott meghívást a rangos viadalra. Pupp Réka természetesen kiemeltként állt rajthoz az olimpiai bajnokokat és érmeseket felvonultató mezőnyben.
ElolvasomIgazán exkluzív helyszínen tartották az idei Mikulás Kupát az ASE judósai.
ElolvasomMenetrendszerűen érkeztek az egyesületek Paksra, ahol november 26-án, szombaton tartottuk a Héraklész Fizikai Felmérőt a régió 8-14 éves kajak-kenusainak.
ElolvasomIdén már előre látható volt, hogy ezévben is sikerült Péri Balázsnak és kollégájának Windischmann Bencének egy igazán ígéretes kis csapatot kinevelnie a diák c korosztályos ASE-s judósokból, de a legszembetűnőbb eredmény az idei országos bajnokságon volt látható.
ElolvasomA második félidőben mutatott játékunkkal megleptük a Falcot.
ElolvasomMint ahogy azt már év vége tájékán megszokhattuk, idén is felkérte Pupp Rékát egy európai top judoklub, hogy képviselje színeit a Klubcsapatok Európa bajnokságán. Ezúttal a portugál Sporting Lisboa e Benfica jelentkezett 52 kilogrammos klasszisunkért és Réka igazán meghálálta a bizalmat.
ElolvasomA felvidéki Galántára utaztak szakosztályunk sportolói, hogy harcba szálljanak a Galántai Nemzetközi Judobajnokságon, melyen hét ország, 56 klubjának 615 versenyzője lépett tatamira. A korábbi évekhez hasonlóan most sem vallottak szégyent fiatal tehetségeink.
ElolvasomA hazaiak játékából ezúttal hiányzott a kellő koncentráció, így a mezőnyfölényük ellenére a szervezetten és lelkesen játszó vendégek pontot raboltak.
ElolvasomEgerben rendezték a Junior B és Serdülő B korosztály számára kiírt országos bajnokságot.
ElolvasomAlapszakasz - III. forduló
ElolvasomPupp Réka nagy reményekkel indult a Taskentben megrendezett judo világbajnokságra, de a sors most máshogy akarta, nem jutott a legjobb tizenhat közé.
ElolvasomGyönyörű helyszín, óriási küzdelmek és egy itthon tartott magyar bajnoki cím. Így lehetne összefoglalni az idei Atom kupa két napját, melyen igazán kitettek magukért az ASE judósai.
ElolvasomAz újonc Zönge SE a hajrában fordított és nyert Pakson. Az akarat és a szív diadalmaskodott.
ElolvasomA hosszú nyári felkészülési időszak után az ASE utánpótlás judósai végre versenykörülmények között tudták megméretni magukat.
ElolvasomAz ifi és U23-as világbajnokság, ahol hárman is képviselik az ASE-t, előtti héten zajlott le a felnőtt magyar kajak-kenu országos bajnokság, ahol klubunk az éremtáblázat negyedik helyén végzett.
ElolvasomA csongrád-csanádi megyeszékhely adott otthont a serdülő, ifi, U23-as magyar bajnokságnak, amely egyben a szeptember eleji szegedi ifi és U23-as világbajnokságra is válogatott. Kijött a forma, amelyet országos bajnoki címek, helyezések és világbajnoki kvalifikáció fémjelez!
ElolvasomKiszli Vanda már eddig is magasan volt, ám a Világjátékokon, a nem olimpiai sportágak legrangosabb eseményén aratott diadalaival tényleg a csúcsra tört, ráadásul 2 héttel később, július utolsó napjaiban az Európa-bajnoki címeket is megszerezte a kajakosok maratoni szakágában.
ElolvasomVidék Bajnokságnak adott helyet Fadd-Dombori július közepén, és a háromnapos viadalon, ami az országos bajnokságra kvalifikált, születtek szép ASE-s eredmények, ám a legkisebbek nem tudták megmutatni, hogy mit tudnak, ugyanis a viharos szél miatt törölni kellett az utolsó nap délutánjainak futamait.
ElolvasomMég fel sem ocsúdtunk Pupp Réka fantasztikus Grand Slam diadalából, máris újabb komoly feladat előtt állt a paksi edzői és versenyzői gárda, hiszen harmincötödik alkalommal szerveztük a hagyományos nemzetközi junior Atom Kupát.
ElolvasomHihetetlenül jó érzés paksi szurkolóként azt megélni, hogy Pupp Réka első számú kiemelt egy Grand Slam versenyen és abszolút érem-, akár aranyérem esélyesként lép a szőnyegre egy ilyen világraszóló eseményen. Pedig ez napjainkra már a realitás, és kedvencünk igazolva klasszisát bombaformában versenyezve utasította maga mögé a világ krémjét a Budapesten megrendezett World-Tour eseményen az 52 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomPaul Atkinson Jr. egy szezonra szóló szerződést kapott.
ElolvasomFadd-Dombori abszolút visszakerült a kajak-kenus vérkeringésbe, idén már a második versenyt rendeztük: a Magyar Kupa két napján több, mint 1000 gyerek szállt vízre.
ElolvasomEzen a túrán egy, a túravezető szívéhez közelálló vidékre, a Káli-medencébe fogunk barangolni. Hangulatos táj, hagyományos népi építészet megmaradt emlékei, csodás panoráma, geológiai érdekességek, és még sorolhatnánk mindazt, amiért érdemes erre a területre ellátogatni.
ElolvasomBeindítottuk Fadd-Domborit: 2022-ben összesen négyszer látjuk vendégül a régió és az ország kajak-kenusait, június első hétvégéje volt az első a sorban. Szombaton a Csay Renáta Akadémia kajakosai és kenusai, illetve a Kammerer Akadémia kenusai, másnap a Kammerer Akadémia kajakosai szálltak vízre, hogy kivívják a június végén, szintén Fadd-Domboriban sorra kerülő Magyar Kupán való részvételt.
ElolvasomAz Európa-bajnokság óta eltelt néhány hétben paksi kiválóságunk, Pupp Réka profi sportolóhoz méltóan levonta a tanulságokat és rendületlenül dolgozott tovább. A georgiai főváros Tbiliszi adott otthon a következő Grand Slam versenynek, ahol az előkelő világranglista helyezés megőrzése volt a legfőbb cél. Nemhogy sikerült megőrizni a kiemelkedő harmadik pozíciót, de még feljebb sikerült kerülni a ranglistán.
ElolvasomSzeged adta a kajak-kenusok első síkvízi felnőtt és U23-as válogatóját: Pupp Noémi kajak egyes 1000 méteren, illetve Kollár Kristóf Slihoczki Ádámmal kenu 1000 párosban nyerte meg futamát, így lépéselőnybe került a három hét múlva sorra kerülő második válogatóra.
ElolvasomVonta felpakolva, másik vonta is felpakolva, lapátok, mentőmellények, a kenusoknak térdeplők bepakolva, irány Győrbe, a maratoni országos bajnokság szinte örökös házigazdájához. Versenyzőink 2 arany és 3 ezüstérem mellett nagyon értékes, sokat érő helyezéseket is szereztek, megágyazva ezzel az idei évnek!
ElolvasomAz elmúlt hétvégéken beindult a kajak-kenus versenyszezon- mindhárom eseményről került Paksra arany, az egyik, Kiszli Vandáé Világjátékok indulást is ér.
ElolvasomEgy jól, szervezetten védekező csapat ellen a cseréknek köszönhetően a hajrában tudta megszerezni a győzelmet a hazai gárda. A forduló válogatottjában bekerült Keresztes Dániel és Karszt Attila.
ElolvasomKözépszakasz - Alsóház - VI. forduló
ElolvasomA bajai szombat-vasárnapot követően ezúttal Domaszékre látogattak el a paksi utánpótlás korú judósok.
ElolvasomAlighogy megérkezett bajnokunk Pupp Réka az Antalya-i versenyről, volt olyan kedves és rendelkezésünkre állt egy rövid riport erejéig, melyben újra felelevenítette élete második Grand Slam aranyának történetét. Következzenek Réka gondolatai:
ElolvasomAz elmúlt hétvége is bővelkedett judoversenyekben és paksi sikerekben.
ElolvasomHétvégén, Zalaegerszegen küzdöttek a felnőtt első osztályú Ob címekért és diák A-B korosztályos Magyar Kupa érmekért hazánk legjobbjai.
ElolvasomSzombaton és vasárnap is egyaránt Bajára látogattak a paksi utánpótláskorú judokák, hogy a téli alapozást követően végre újra versenyszerű körülmények között tesztelhessék tudásukat.
ElolvasomA tavalyi évhez hasonlóan idén is Grand Slam bronzéremnek örülhetett Pupp Réka Tel Avivban.
ElolvasomHatalmas mezőny gyűlt össze az ifjúsági korúak országos bajnokságán Győrött. A paksi színeket hat judós képviselte és egy ötödik helyet, illetve egy bronzérmet sikerült nyernünk.
ElolvasomKiszli Vanda 2021-es éve több szempontból is rendkívüli volt: összeházasodott vőlegényével, majd 2 vb-aranyat nyert maratoni kajakban. Ez utóbbi eredménye az is, hogy első ASE-sként felkerült a neve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség márványtáblájára, mint Örökös Bajnok- ez azoknak adatik meg, akik olimpiát nyertek vagy legalább 5 világbajnoki címet szereztek: Vandának az eddigi utolsó volt a hatodik…
ElolvasomAmióta utoljára Bátaapáti felé túráztunk vagy versenyt szerveztünk ott az egyesületeinkkel, azóta felépült itt egy kilátó, ahonnan szép panoráma tárul a zsibriki halastavakra és a Kelet-Mecsekre egyaránt.
ElolvasomHasonló lendülettel léptünk át 2021-be, mint az előző esztendőkben, és a lendületünk a versenyekig ki is tartott- az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az év végi bajnoki pontversenyben eddigi legjobb helyezését érte el, az egyesületi rangsor 9. helyén zárt. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomA 2021-es esztendő igazán bővelkedett programokban és szerencsére a hazai és nemzetközi megmérettetéseken kiválóan szerepeltek mind a fiatalabb korosztály képviselői, mind felnőttjeink.
ElolvasomHiába próbált támadni a hazai csapat, nem igazán tudott dominálni és ezáltal helyzeteket kialakítani a szervezetten és jól játszó vendégek ellen, akik így megérdemelt győzelmet arattak.
ElolvasomMontenegrói szakember érkezik.
ElolvasomSzemléletformáló kampányt indított a Szerencsejáték Zrt.
ElolvasomKét indulóból két OB érmet szereztek judósaink a Zalaegerszegen megrendezett felnőtt első osztályú országos bajnokságon.
ElolvasomA Ludovika Arénában rendezték az idei Magyar Egyetemi- és Főiskolai Országos Bajnokságot, melyen két paksi judós, Veres Marcell és Csoknyai László mérették meg magukat. Ráadásul mindketten a 100 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomEljött az idő, hogy Pupp Réka olimpiai ötödik helyezett klasszisunk újra megkezdje a pontgyűjtést és tovább őrizze előkelő világranglista helyezését. A bakui Grand Slam volt az első állomás és ennél jobban nem is sikerülhetett volna a debütálás.
ElolvasomMegkezdődtek az országos bajnokságok judo sportágban. Az elmúlt hétvégén Egerben két nap során mindjárt három korosztály versenyzői is megmérkőztek a bajnoki címekért.
ElolvasomA romániai Pitestiben rendezték 2021 utolsó nemzetközi kajak-kenus versenyét, a maratoni világbajnokságot: Kiszli Vanda révén két egyéni aranyérem került Paksra, ezzel az ASE Örökös Bajnoka már hat felnőtt aranyéremnél tart!
ElolvasomIdén kerek jubileumhoz érkezett az ASE judo szakosztály által rendezett Köves László Emlékverseny, a Diák, Serdülő és Ifjúsági Atom-kupa.
ElolvasomFolytatjuk a Baranyai-dombság felfedezését, amit néhány éve kezdtünk meg. Túránk során sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között, ahol kápolnák, képoszlopok teszik színessé az útvonalat. Érintjük Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stációképeivel – látnivalót az ideérkezőnek. Ha időnk lesz, a helyi alkotótábor munkáiból létrehozott kiállítást is meg tudjuk nézni.
ElolvasomVégig jó energiával játszottunk.
ElolvasomSzeptember közepén a csehországi Rasice kapta meg az Olimpiai Reménységek Versenye rendezésének jogát, ahol 36 ország 2004 és 2006 között született versenyzői mérték össze erejüket. Sok fiatalnak ez az első nemzetközi viadala, így tapasztalatszerzésnek sem utolsó ez a minden ősszel sorra kerülő regatta.
ElolvasomA kosárarány döntött.
ElolvasomKözel ezer indulóval, a szegedi Maty-éren tartották meg az év egyik legnagyobb hazai rendezésű utánpótlás kajak-kenu versenyét, az U23-as, az ifjúsági és a serdülő országos bajnokságot, ahonnan egyéni arany is került Paksra, és paksi is került nemzetközi vizekre.
ElolvasomHa július vége, augusztus eleje, akkor országos bajnokság a legifjabb kajak-kenusoknak: a Sukorón rendezett regattáról az ASE-s utánpótlásának a sok értékes helyezés mellett a leggyorsabbaknak járó aranyból is jutott négy! És nyitott maradt a verseny, hiszen az utolsó 10 futamot a szervezők kénytelenek voltak törölni.
ElolvasomKajak-kenu berkekben egy kicsit mindig kuriózumnak számít a Masters Országos Bajnokság, ahol évek óta jelen vagyunk mi is. Idén az örökifjú Prancz Zoltán zsebelte be az aranyakat.
ElolvasomGyönyörű paksi sikernek örülhettünk a tokiói olimpia második versenynapján. Pupp Réka ötödik lett a földkerekség legnagyobb sportrendezvényén és habár a végén kicsit búslakodtuk amiatt, hogy nem lett meg a dobogó, de összességében mégis tudjuk, hogy hatalmas dolgot vitt véghez 52 kilogrammos olimpikonunk.
ElolvasomPupp Zsuzsanna több korosztálynál is értékelte a szezont.
ElolvasomFadd-Dombori nem először mutatkozott be idén, de a legnagyobb közönség most hétvégén volt a pályán és mellette is: Vidék Bajnokság házigazdája volt a holtág. 56 egyesület több, mint 1300 versenyzője közül az Atomerőmű SE Kajak-kenu Szakosztálya az éremtáblázat 4. helyén végzett.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén válogatott versenyzőink az Európa-bajnokságon, míg fiataljaink a Magyar Kupán tették vízre kenuikat-kajakjaikat: mindenhonnan került Paksra érem.
ElolvasomPupp Réka kiváló formában küzdött a hazai rendezésű judo világbajnokságon, ám a sorsolás szeszélye folytán a későbbi aranyérmes japán judóstól vereséget szenvedett a legjobb nyolc közé jutásért.
ElolvasomA megújult akadémiai rendszerben álltak rajthoz a régió kajak-kenus fiataljai június első hétvégéjén Fadd-Domboriban, hogy onnan kvalifikálják magukat a három héttel későbbi országos kupára. Az ASE-soknál voltak debütálók, akikre szép folytatás vár!
ElolvasomVeres Marcell ötödik helyen végzett a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett junior országos bajnokság 100 kilogrammos kategóriájában.
ElolvasomIsmét érmeket szereztek utánpótlás korú judósaink a Győrben megrendezett Diák A és B korosztály számára kiírt Magyar Kupán.
ElolvasomA szokásokhoz hűen a győri Aranypart adott otthont a kajak-kenusok legnagyobb hazai regattájának, a maratoni országos bajnokságnak. Péntektől vasárnapig folyamatosan csökkent a versenyzők életkora, ám minden napról vannak érmeink: biztos lábakon áll a szakosztály.
ElolvasomA júniusi budapesti felnőtt világbajnokság előtti Kazanyban megrendezett Grand Slam viadalon a paksi Cirjenics Miklósnak nem sikerült jelentős mértékben növelni olimpiai kvalifikációs pontjainak számát.
ElolvasomÁprilis utolsó hétvégéjén rendezték a kajak-kenusok első Marathon Challenge-ét a kaposvári Deseda-tavon, ami beindított a versenyszezont és Kiszli Vandának meghozta első idei aranyát.
ElolvasomVisszatekintés képekkel és interjúval.
ElolvasomKemény küzdelmek és sok-sok paksi érem jellemezték a hétvégi zárt regionális Diák A-B, Serdülő versenyt Mórahalmon. Az ASE utánpótlás versenyzői igazán nagyot alakítottak.
ElolvasomPupp Réka egy aranyéremmel indította a hazai versenyek sorát a Cegléden megrendezett Felnőtt (Junior) Magyar Kupán. Veres Marcell ezúttal egy súllyal feljebb, 100kg-ban lett ötödik.
ElolvasomKét paksi judós állt rajthoz az év első rangos nemzetközi World Tour tornáján a Dohában megrendezett World Masters versenyen. Pupp Réka az 52 kilogrammosok között egy nagyon értékes ötödik helyett szerzett. Cirjenics Miklós elsőkörös búcsúra kényszerült.
ElolvasomA judo szakosztály 2020-as évértékelőjét muszáj azzal a ténnyel kezdenünk, hogy a korábbi évektől eltérően az elmúlt esztendőben sportágunkat is súlytották a pandémiához köthető megszorítások és lévén, hogy teremben űzhető kontaktsportról van szó ez különösen nehézzé tette az edzési- és versenyzési lehetőségeket számunkra. Márciusig bezárólag azért volt alkalmunk néhány megmérettetésen részt venni.
ElolvasomNem kisebb elszántsággal futottunk neki 2020-nak, mint az előző éveknek, amit azonban a világot lelassító koronavírus másmilyenre formált. Hogy milyenre, az majd a következő években fog kiderülni, mindenesetre az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya erősödve ért el az évfordulóra. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomA korosztályos magyar bajnokságok lezárultával eljött az idő, hogy az ASE bajnoki érmeseit méltassuk és jutalmazzuk. Természetesen büszkék vagyunk minden lelkiismeretesen dolgozó sportolónkra, és voltak, akiknek nem sok hiányzott ahhoz, hogy dobogóra állhassanak az OB-n. Az idei évben tizenegy magyar bajnoki éremmel ajándékoztak meg bennünket versenyzőink.
ElolvasomNem sikerült pontszerző helyezést elérnie az ASE felnőtt válogatottjainak a zárt kapus Judo Európa Bajnokságon Prágában.
ElolvasomGyönyörű érmekkel térhettek haza az ASE judósai az eredetileg Paksra tervezett és egy héttel előrébb hozott Serdülő Országos Bajnokságról. A járványügyi intézkedések miatt volt szükség az időpont és a helyszínváltoztatásra, így a győri Olimpiai Sportparkban tartották az OB-t.
ElolvasomÉrmekkel és pontszerző helyezésekkel tértek haza fiataljaink hosszú útjukról, Eger városából az ez évi Diák A és Diák B korosztály számára kiírt magyar bajnokságról. Versenyzőink nem vallottak szégyent az erős mezőnyben.
ElolvasomA TÚRA ELMARAD. Folytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat. Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel - látnivalót az ideérkezőnek.
ElolvasomRemekeltek az Ocsák testvérek a Győrben megrendezett Serdülő 'B' magyar bajnokságon. A Hódmezővásárhelyen készülő ASE-s Hangyási tanítványok Soma és Nimród, ahogy az elmúlt években megszokhattuk tőlük, ismét dobogóra állhattak.
ElolvasomKét paksi olimpiai aspiránsunk az elmúlt hétvégén végre igazán nívós megmérettetésen tudott harcolni az olimpiai pontokért, ráadásul itthon, a Papp László Sportarénában léphettek szőnyegre kiválóságaink.
ElolvasomRendhagyó módon és időben, de egy rendhagyó évben hogyan máshogy, került sor a kajak-kenusok maratoni országos bajnokságára, ahonnan a paksi versenyzők egy arany mellett két ezüst- és három bronzérmet hoztak Paksra.
ElolvasomLerágtuk a 10 körmünket, remegve vártuk, de végül imáink meghallgatásra találtak, és megrendezhettük a Diák- és Serdülő Atom kupa, Köves László Emlékversenyt szeptember 26-án, az ASE csarnokban.
ElolvasomA baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat.
ElolvasomEredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
ElolvasomAugusztus utolsó hete nagyüzem volt a hazai kajak-kenusoknál, hiszen előbb a felnőtt, majd a serdülő, ifi, U23-as országos bajnokságot rendezték meg a szolnoki holtágon. Az előbbin 3, az utóbbin 11 ASE-s elsőségnek lehetett szemtanúja a publikum.
Elolvasom1457 versenyző, egy 55 egyesület, 324 futam, 3 nap: a Fadd-Domboriban rendezett kajak-kenus Vidék Bajnokságon volt nyüzsgés, csalódottan maximum egy-egy eredmény miatt távozhattak az egyesületek- az ASE nem ezek közé tartozik.
ElolvasomAz Alba Fehérvár korábbi légiósa az Atomvárosban folytatja karrierjét.
ElolvasomHangyási Dávid Botond tanítványai ebben az évben is megkezdték sikeres szereplésüket a judo versenyeken.
ElolvasomNagyon hasznos állomás a nagykőrösi Kőrös Kupa a paksi utánpótlás korú judósoknak, hiszen igen erős mezőny szokott összegyűlni a megmérettetésen, és kiváló felkészülési lehetőséget teremt fiataljaink számára a közelgő korosztályos diákolimpiákra és egyéb komoly versenyekre.
ElolvasomKissé foghíjas volt a mezőny a magyar bajnokság után egy héttel Cegléden megrendezett felnőtt országos rangsorversenyen, de ez semmit nem von le Veres Marcell érdemeiből, aki dobogóra állhatott a 90 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomMindkét olimpiai aspiránsunk a 16 között fejezte be a küzdelmeket a Tel Avivban megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Prix viadalon.
ElolvasomMár a harmadik januári hétvégén elindult a 2020-as versenyszezon judósaink számára.
ElolvasomSzakosztályunk elérkezvén az év végéhez mindig visszatekint az elmúlt hosszú, eseménydús időszakra, hisz tudvalevő, hogy sportágunkban nem nagyon akad az évnek olyan része, amikor ne lennének fontos versenyek, edzőtáborok vagy bármilyen esemény.
ElolvasomÚjra és újra. Akárcsak 2018-ban, ezúttal is nagy reményekkel mentünk neki az esztendőnek, amely olyan gyorsan eltelt, mint a tavalyi. Sőt! A munka nem lett kevesebb, a hozzáállás sem lett rosszabb, és az eredmények sem mutatnak csúnyábban, mint az előző esztendőkben, ráadásul nem csak ezekről szólt az év, hiszen a vízen járást, túrázást is sikerült sok amatőr sportolóval is megszerettetni. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a kajak-kenu szakosztályban?
ElolvasomHa év vége, akkor Trieszt, ha Trieszt, akkor éremeső. Ez a szép hagyomány idén is folytatódott. ASE-s fiataljaink a legelső decemberi napon ismét a gyönyörű fekvésű olasz kikötővárosban harcolhattak a 11. Trofeo Internazionale versenyen, Triesztben. Természetesen most sem maradhatott el a séta a történelmi városrészben és a kikötőben a szombati megérkezés délutánján.
ElolvasomMindig is nagy tisztelettel voltunk azok iránt a sportolóink iránt, akik a mindennapos kemény edzésmunka mellett a tanulást is fontosnak tartják. Ezért is különösen nagy öröm számunkra, hogy versenyzőink szép eredményekkel tértek haza az Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságról.
ElolvasomMindenféle színű éremből sikerült nem is egyet gyűjteniük a paksi fiataloknak testvérvárosunkban, Galántán megrendezett nemzetközi versenyen.
ElolvasomIgazán bővelkedett versenyekben az elmúlt hétvége, hiszen szombaton és vasárnap is küzdöttek az ASE judósai. Győrben rendezték a Serdülő B-, és Junior B fiú korosztály számára kiírt magyar bajnokságot. Mind a serdülők, mind a juniorok között sikerült érmet szereznünk.
ElolvasomA Keleti – Mecsek határán a Baranyai Zöld túra nyomvonalát járjuk be.
ElolvasomHosszú útra vállalkoztak felnőtt judósaink az Abu-Dzabi Grand Slam után. Egészen az ausztrál Perth városáig repültek, hogy tovább gyarapítsák kvalifikációs pontjaikat. A verseny sikerülhetett volna szerencsésebben is, de kicsin múlott az előrébb lépés.
ElolvasomDobogón az ifjúsági sakkcsapatunk
ElolvasomInterjú a fiatal amerikai játékossal.
ElolvasomÚgy gondoljuk, hogy vannak még lehetőségek Dél-Baranyában, így ebben az évben is folytatjuk a Baranyai-dombság megismerését, felfedezését. Idén Somberek és Székelyszabar környékén túrázunk, érintve Görcsönydobokát, reméljük, hogy még szép őszi időben.
ElolvasomNégy ASE-s sportoló képviselte a magyar színeket a kínai Shaoxingban lezajlott maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahonnan két arany- és egy ezüstérem mellett két ötödik helyet szereztek versenyzőink. Két női versenyzőnk, a hétvégén 2 aranyat szerző Kiszli Vanda és a síkvízről átruccanó Pupp Noémi szemszögéből nézünk vissza a vb-re.
ElolvasomNégy ASE-s sportoló képviselte a magyar színeket a kínai Shaoxingban lezajlott maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahonnan két arany- és egy ezüstérem mellett két ötödik helyet szereztek versenyzőink. Két ifjúsági kenusunk, Hodován Dávid és Kollár Kristóf szemszögéből nézünk először vissza a vb-re.
ElolvasomKét rendezvényen is érdekeltek voltak a paksi utánpótlás judósok az elmúlt hétvégén.
ElolvasomSzeptember utolsó hétvégéjén Fadd-Domboriban találkoztak a legjobb utánpótláskorú kajak-kenusok. Ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték a fiatalok, akiknek a diákolimpián való jó szereplés a felvételijükben is többletpontokat jelent.
ElolvasomAdósak maradtunk a 2018/2019-es szezon végeredményével, ezért most pótolnánk a hiányt. Annál is inkább, mert hamarosan kezdődik az újabb szezon!
ElolvasomPaksiak is lapátot ragadtak az idén Ukrajnában, Kijevben megrendezett sárkányhajó világbajnokságon: a magyar csapatnak tagja volt Kirschner Zoltán és Viktor Endre, az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának kenusai is. A magyar hajók immár hagyományosnak mondható jó szereplése idén sem maradt el, a kenusok nyakába is világbajnoki aranyérem került. De haladjunk sorjában.
ElolvasomElső helyen végeztünk a Morgen Ferdinánd Emléktornán.
ElolvasomTokajt is felavatta a kajak-kenu versenyrendszere: a Tisza ezen szakaszán zajlott a második maratoni kajak-kenu válogató, amelynek tétje az október közepi, kínai világbajnokság volt: négy indulónkból mindenki kvalifikálta magát Ázsiába.
ElolvasomPár hónapos nyári szünet után megkezdte az őszi versenyszezont az ASE utánpótlás és felnőtt csapata. Míg a fiatalabbak Szegeden a Nemzetközi Csaba Béla emlékversenyen, addig felnőttjeink Pozsonyban, az Európa Kupa versenyen léptek tatamira.
ElolvasomA Pécs együttesét győztük le a nyitónapon.
ElolvasomMíg augusztus 21. és 25. között a „profi” kajak-kenu világbajnokságon szurkolhattunk a magyaroknak a szegedi Maty-éri versenypályán, addig a rákövetkező héten az amatőr sportolóknak jutott a főszerep: augusztus 29-30-án rendezték meg ugyanitt a masters világbajnokságot, teljes nevén: a KayakFirst Masters Gyorsasági Világbajnokságot.
ElolvasomCirjenics Miklós nem tudott továbblépni az első fordulóból a Tokiói Judo Világbajnokság hatodik versenynapján a 100 kg-osok között.
ElolvasomAz ifi, U23-as világbajnokságot követő héten került sor kajak-kenusaink országos bajnokságára, ahol topformát mutattak versenyzőink: 11 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmünkkel a 76 nevezett egyesület közül negyedik helyen végeztünk az ob éremtáblázatán!
ElolvasomAugusztus első hétvégéjén Sukorón mérették meg magukat a legfiatalabb kajak-kenusok. Az országból az ASE delegálta a 7., összesen 46 10-14 éves, fiatalt a versenyre, ahonnan szép számban kerültek haza érmek, szép helyezések.
ElolvasomAz utóbbi idők legsikeresebb síkvízi utánpótlás világbajnokságán vannak túl az ASE kajak-kenusai: egy arany, három ezüst, egy-egy ötödik, hetedik és tizenegyedik hely került Paksra a romániai Pitestiben rendezett versenyről.
ElolvasomA franciaországi Decize-ben rendezték meg a kajak-kenu maratoni specialistáinak Európa-bajnokságát, ahol Kiszli Vanda világbajnoki címvédőhöz méltó módon zsebelte be az aranyérmet.
ElolvasomZágrábban rendezték meg a World Tour versenysorozat legutóbbi állomását, amelyen két paksi reménységünk Pupp Réka és Cirjenics Miklós is tatamira lépett, hogy tovább gyarapítsák pontjaikat az olimpiai kvalifikációs rangsorban.
ElolvasomÖt kontinens, 82 országából 544 judós lépett tatamira a budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Prix viadalon.
ElolvasomHabár a versenynaptár miatt korábbi időpontban, de idén is sikeresen rendezte meg az Atomerőmű Sportegyesület a 34. Junior Atom Kupát.
ElolvasomIdén is szépen csillogó érmekkel és pontszerző helyezésekkel tértek haza fiataljaink a hagyományosan Pünkösdkor megrendezett ausztriai nemzetközi versenyről, melynek ezúttal is Strasswalchen adott otthont.
ElolvasomSerdülő Európa-kupa viadalon vettek részt Győrben az ASE fiatal judósai. Ezúttal nem tudtak érmes, vagy pontszerző helyezést elérni versenyzőink.
ElolvasomÉrmekkel hangolódtak legjobbjaink a pár hét múlva kezdődő Európa Játékokra, hiszen a Kolozsváron megrendezett European Openen Pupp Réka és Cirjenics Miklós is a döntőbe verekedte magát.
ElolvasomA horvát tengerparti város, Solin adott otthont az idei Salona Open nemzetközi utánpótlás versenynek, melyen 9 ország, 52 klubjából 644 versenyző állt rajthoz.
ElolvasomHa május, akkor az a kajak-kenusoknál a maratoni országos bajnokság, aminek állandó házigazdája Győr, ahol keringenek a folyók és pezseg az élet. Ezen a hétvégén rekordszámú, 2300 nevezés érkezett, ami izgalmas futamokat adott és eredményes ASE-s szerepléssel zárult.
ElolvasomLezajlottak az elődöntők küzdelmei és a várakozásoknak megfelelően a két legerősebb csapat jutott a döntőbe.
ElolvasomEbben az évben is nagyon sok hétvége bővelkedik judo versenyekben. Ez alól a mostani sem volt kivétel. Miután Pupp Réka a bakui Grand Slam-en küzdött, a diák C-sek és az ifjúsági korúak Kecskemétre utaztak, hogy megmérkőzzenek a korosztályos országos diákolimpiai érmekért. Sőt, vasárnap a legifjabbak is összemérhették tudásukat, ugyancsak a „hírös városban”, a Mindenkinek aranyérmet vetélkedőn.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén serdülő judósaink a szolnoki Bíber Pál Emlékversenyen, míg felnőttjeink a szarajevói European Open-en vettek részt.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén több mint 1600 versenyző küzdött a 32. Budapest Kupán.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén Kecskemét városában randevúztak az ország legjobb judósai, hogy idén is megküzdjenek az országos bajnoki érmekért.
ElolvasomCegléd adott otthont a diák A és B korosztályú judósok Magyar Kupájának. Mindkét korosztályban sikerült egy-egy döntőt kiharcolnia a paksiaknak. Közülük Tóth Zsombor örülhetett az aranyéremnek, másik finalistánk Czibula Bernát egy értékes ezüstöt szerzett.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén két szempontból is Miskolc városára kellett figyelnünk. Egyrészt versenyzőink az ifjúsági nemzetközi Eb-Mex Kupán mérettették meg magukat, másrészt edzőink vettek részt a versenyt követő továbbképzésen, mely során sok hasznos, új ismerettel gazdagodtak.
ElolvasomNépes paksi delegáció utazott az idei első határon túli utánpótlás versenyére, melyen sportolóink az ifjúsági korosztálytól egészen a diákig képviselték egyesületünket.
ElolvasomSzinte minden versenyzőnk dobogóra állhatott a Solti Tavasz Kupán, amelyet idén már a huszonkettedik alkalommal rendeztek meg a házigazdák.
ElolvasomSérülésekkel tarkított felkészülést követően kezdte meg a versenyszezont 52 kg-os paksi kiválóságunk, Pupp Réka.
ElolvasomSiklós városa adott otthont a hétvége mindkét napján ifjúsági és felnőtt judo versenyeknek.
ElolvasomA szerb-magyar mester szerdán érkezik az Atomvárosba.
ElolvasomJubilált a kajak-kenusok paksi fizikai felmérője, az idei volt az ötödik alkalom, hogy itt gyűlt össze a régió utánpótlása egy kis „izomkodásra”. Az elmúlt évekhez képest több újítás is a szombati Héraklész Fizikai Felmérőn debütált élesben, ám a fiatalok lendülete és lelkesedése hozta az évek átlagát.
ElolvasomMinden színű éremből szereztek egyet a paksi felnőtt versenyzők a hétvégi Magyar Kupán.
ElolvasomPupp Noémi világbajnokként zárta az ifjúsági korosztályt, az érettségi után válaszút elé érkezett: kajak vagy nem kajak. Ő az első mellett döntött, második szezonját tölti olimpiai bajnokokkal egy csapatban, és szépen közeledik a tokiói öt karikához az ASE 21 éves sportolója.
ElolvasomMiközben utánpótlás korú fiataljaink Mórahalmon, addig a felnőttek Cegléden mérettették meg magukat az idei első felnőtt országos rangsor versenyen.
ElolvasomMint ahogy a tavalyi évben, úgy idén is Mórahalmon kezdték meg a versenyszezont az ASE utánpótlás korú judósai.
ElolvasomIsmét egy győzelem a Schmidt-Pavlík érában.
ElolvasomBár jó néhány rendezvény lesz ezen a hétvégén, de érdemes ezt a programot is átgondolni. Ezen a túrán, egy a túravezető szívéhez közelálló vidékre, a Káli-medencébe fogunk barangolni. Hangulatos táj, hagyományos népi építészet megmaradt emlékei, csodás panoráma, geológiai érdekességek és még sorolhatnánk mindazt, amiért érdemes erre a területre ellátogatni.
BővebbenFolytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat. Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel - látnivalót az ideérkezőnek.
BővebbenA baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat.
BővebbenA Keleti – Mecsek határán a Baranyai Zöld túra nyomvonalát járjuk be.
BővebbenÚgy gondoljuk, hogy vannak még lehetőségek Dél-Baranyában, így ebben az évben is folytatjuk a Baranyai-dombság megismerését, felfedezését. Idén Somberek és Székelyszabar környékén túrázunk, érintve Görcsönydobokát, reméljük, hogy még szép őszi időben.
BővebbenSzent András vagy Őszutó, akinek esetleg jobban tetszik Enyészet havának 24. napjára rendeltetett túra keretében, folytatjuk kalandozásunkat a Baranyai- dombságban, most Máriakéménddel és környékével fogunk megismerkedni.
BővebbenGyalogos kirándulás a Tihanyi-félszigeten, az ország első tanösvényén Túravezető: Wollner Pál
BővebbenDél-Dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó Mattyon
BővebbenA 2017 szeptember 02.i versennyel kapcsolatos információk a menüpontok alatt már meg találod.Sőt a nevezés is elindult... http://onlinenevezes.atomfutas.hu Amit már most is lehet tudni, hogy változások lesznek a távokban. Természetesen pozitívan fog mindenkit érinteni.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17