Budapesten 2024.09.11-09.22. között került megrendezésre.
ElolvasomLázárné Vajda Szidónia és Kozák Ádám a 2024.év bajnokai
ElolvasomA 2023-as szakosztályi élet igencsak eseménydúsra sikerült.
ElolvasomII. osztály, 6. forduló, őszi szakasz zárása.
ElolvasomI. osztály, 6. forduló, Izgalmas zárás a csapatbajnokság őszi szakaszában.
ElolvasomBerkes Ferenc remekelt a sakk Világkupán a férfi mezőnyben
ElolvasomNyílt, egyéni 50 vegyes gurításos tekeverseny
ElolvasomKicsit másképpen mint eddig... Egyéni nyílt verseny
ElolvasomNői és férfi egyéni, páros és csapatverseny
ElolvasomI .osztály 6. forduló, Őszi egyéni verseny pályabeosztás
ElolvasomNyílt egyéni verseny a Városi Bajnokságra való felkészülés szellemében
ElolvasomÖt paksi sportoló indul az egyéni sakk Európa-bajnokságon
ElolvasomEgyedülálló sportműsor érkezik
ElolvasomÉvnyitó 50 vegyes és Újévi Mix versenyek kiírása
ElolvasomAz MVM Paksi Atomerőmű Zrt. csapata rendezte a 2021. évi találkozót!
ElolvasomNyílt, 40 vegyes , egyéni verseny
ElolvasomVárva várt, de korlátozással terhes esemény!
ElolvasomEredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
Elolvasom40 vegyes gurításos, nyílt verseny pályabeosztás
Elolvasom40 vegyes gurításos , nyílt verseny
ElolvasomBefejeződött a verseny, Zavarkó Vilmos megvédte címét.
Elolvasom2020 évi Vegyes páros Tekeverseny!
ElolvasomA magyar férfi-válogatott legjobbja Berkes Ferenc volt
ElolvasomNyílt 50 vegyes gurításos verseny pályabeosztása.
Elolvasom2019-ben is maratoni teke és általános iskolák közötti tekeverseny.
ElolvasomI. osztály tavaszi egyéni verseny végeredmény
ElolvasomI. osztály, tavaszi Egyéni verseny, legjobb 12 fő részére
ElolvasomBerkes Ferenc 8. alkalommal szerzett bajnoki címet!
ElolvasomPaks a legjobb 1000 fő feletti társaság
ElolvasomA nyáron véghez vitt pályafelújítás és a nyár végének alkalmából nyílt versenyt rendezünk.
ElolvasomTisztes helytállás volt a cél a rangos nemzetközi mezőnyben és a pokoli hőségben.
ElolvasomAvassuk fel együtt a felújított tekepályát
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
ElolvasomEredményes versenyt játszott az ASE
ElolvasomPaksi általános iskolák közötti hagyományos verseny és nyílt amatőr verseny a kiírás szerint.
ElolvasomA bajnokság végeredménye és a tavaszi egyéni verseny kiírása
ElolvasomNB-I: Dunaharaszti- ASE 4,5: 7,5 NB-I/B: Tapolca- ASE II 4,5: 7,5
ElolvasomÚjévi Mix verseny eredmények
Elolvasom2018. év első nyílt versenye
ElolvasomIV. Paksi Nyílt Vegyes páros Tekeverseny
ElolvasomKrétán, 2017.10.27-11.06 között, 40 csapat részvételével lezajlott csapat-Eb-n 5. helyezést ért el férfi válogatottunk.
ElolvasomA mostoha körülmények ellenére lezajlott a verseny.
ElolvasomMindkét magyar válogatott győzött a sakkcsapat Európa-bajnokság nyitófordulóján
Elolvasom2017.10.13-15. Online követhető eredmények
ElolvasomNyereményük 1-1 sportágválasztós póló, melyet 2014. október 1-je után szállítunk ki az iskolákba.
ElolvasomElolvasom
A nyertesek névsora.
ElolvasomA szakcsoportunk hetven fővel működik.Nagyon népszerű , és sokakat megmozgató két szintű városi bajnokságot szervezünk és bonyolítunk le.Részt veszünk az országos amatőr versenyeken. Sajnos, a legnagyobb megmérettetést jelentő Országos Amatőr Bajnokság döntőjét nem tudta a szövetség megrendezni, anyagi okok miatt. Azért az idei év sem maradt el sikerek nélkül.
ElolvasomAz I. osztály 3.fordulója után már csak 3 veretlen csapat van. A forduló meglepetése volt a Sörpatika csapat gyengélkedése és a Bomber csapatának szoros győzelme.
ElolvasomHagyományosan ünnepélyes eredményhirdetéssel, záró bankettel fejeződött be a Marx emlékverseny. A szövetség képviseletében Horváth Tamás alelnök értékelte a tornát. Kiemelte a játékosok küzdőszellemét az eldőlt játszmák magas arányát. Elmondta, hogy a közeljövőben a Magyar Sakkszövetség is szeretne a paksihoz hasonló erősségű versenyeket rendezni. A támogató Paksi Atomerőmű Zrt. nevében Mittler István kommunikációs igazgató adta át a díjakat. Beszédében kiemelte, hogy a jelentős sportesemények támogatása is hozzájárul atomerőmű országos elfogadottságához.
ElolvasomTovábbra is nagy küzdelem, de csökkenő színvonal jellemezte az 5. fordulót. A pihenő nap a lehető legjobbkor érkezik a mezőny számára. Ezt a tempót a vezetők sem bírnák sokáig, míg a többet vesztők számára mindenképpen szükséges a sorok rendezéséhez, a hibák elfelejtéséhez. Online stat itt.
ElolvasomA Marx György Emléktorna 4. napja, kicsit másképpen kezdődött, mint az elmúlt három nap. A torna 4. napján Salgado döntetlenre mentette a játszmát, a nap győzelme újra Berkesé.
ElolvasomBefejeződtek a férfiak küzdelmei. Bologan, caro-cann védelme sikert hozott. Dudás ma már jobban játszott.
ElolvasomA Marx György emlékversenyek első napja izgalmas játszmákat és csak egyetlen békés döntetlent hozott. Bárcsak minden játéknap hasonló lenne!
Elolvasom7. forduló
ElolvasomAz 1-4 forduló női és férfi eredmnyei a Marx György emlékversenyről.
ElolvasomA részletes párosítás itt olvasható.
ElolvasomFordulók értékelése 2009.09.25 Küzdelmes játszmák már az első napon
ElolvasomIV. Marx György sakk-emlékverseny Sakk Szupertorna Pakson [ Molnár Béla ] Tíz napos viadalon emlékeznek Marx György fizikus professzorról Pakson a negyedik alkalommal sorra kerülő emlékversenyen. A magyar sakkozás fiatal tehetségei - köztük két paksi nagymester – a világranglistán előkelő helyet elfoglaló kínai, indiai és ukrán versenyzők ellen ülnek majd asztalhoz az eddigi legerősebb élőpont átlagú tornán. Az év legszínvonalasabb magyar sakkrendezvénye veszi kezdetét csütörtökön 19 órakor Pakson, amikor a IV. Marx György emlékverseny megnyitójára kerül sor. A rangos esemény az Atomerőmű Zrt. támogatásával július 28 – augusztus 7 között zajlik az Energetikai Szakképző Intézet Főiskolai nagytermében. A hat résztvevős főversenyben a tavalyi győztes, olimpiai csapatunk éltáblása, Almási Zoltán mellett, a paksi Berkes Ferenc ifjúsági - és Ács Péter junior világbajnok képviseli a magyar színeket. A három külföldi részvevőt tekintve a fiatalítás mellett döntöttek a szervezők – a korábbiakban az idősebb korosztályt képviselő Korcsnoj, Portisch és Beljavszkij kapott meghívást. A mezőny legnagyobb értékszámú versenyzője a húszéves indiai Harikrishna (2682) a versenysorozat történetének eddigi legerősebb versenyzője, -akárcsak Ács Péter- a hoogeveeni szupertorna megnyerésével robbant be a világ élvonalába, jelen pillanatban a világranglista 25 helyét foglalja el. Az ukrán olimpiai csapat tagja a 21 éves Efimenko Zahar szintén a „bűvös százban” szerepel 2632 élőpontjával a hetvenkilencedik. A mezőny legfiatalabb versenyzője a torinói olimpián ezüstérmes kínai csapat játékosa, Wang Yue. Az idén tizenkilencedik életévét betöltő sakkozó az olimpia legeredményesebb versenyzőjeként 12/10 pontot ért el csapata 3-4. tábláján. A versenysorozat történetének legerősebb élőpont átlagú tornája lesz az idei, 2622 ponttal, ami FIDE-XV kategóriát jelent. A legek felsorolásában a legharcosabb játszmákat tekintve is a hagyomány folytatásában reménykednek a szervezők, erre - a részvevők játékstílusát ismerve – jó esély mutatkozik. A szupertorna küzdelmeit július 28-tól kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, az egyes fordulók díjtalanul megtekinthetők naponta 15 órától a helyszínen. A verseny játszmái az internetes közvetítés segítségével is követhetőek lesznek a verseny hivatalos honlapján a www.ase.hu/marxgy oldalon. A főtornával párhuzamosan, azonos helyszínen, három kísérőversenyre is sor kerül majd. A megyei sakkozók részvételére számítva 28-án pénteken 16 órai kezdettel villámversenyre kerül sor, 29-30-án rapid torna, majd augusztus 1-7-ig rangos díjazású nemzetközi nyíltverseny szerepel a programban. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A verseny 1. fordulója [ Molnár Béla ] A csütörtök esti megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a IV. Marx György sakk emlékverseny Pakson. A pénteki első forduló a hazai szurkolók számára kevés örömöt tartogatott, miután mindkét paksi versenyző gratulálni volt kénytelen ellenfelének. A forduló leghosszabb játszmájában a kínai, ukrán párharc pontosztozkodással zárult. Úgy tűnt a szerencsére nem lehet panasza a paksi játékosoknak, miután a megnyitót követő sorszámhúzáson mindketten kis számot vehettek elő a borítékból, ami azt jelentette, hogy a kisebb előnynek számító világos színnel vágnak majd a versenynek. Hogy a szerencse forgandó, arról hamar meggyőződhettek fiataljaink amint kiderült, a mezőny két legerősebb játékosával kezdik a pénteki első fordulót. Berkes Ferenc a tavalyi győztes Almási Zoltánt, míg Ács Péter a verseny legmagasabban rangsorolt nagymesterét az indiai Harikrishna kapta ellenfélül. A harmadik táblán a kínai Wang Yue és az ukrán Efimenko Zahar ültek asztalhoz. Leggyorsabban a Berkes – Almási játszma fejleményei okoztak izgalmat a nézők soraiban. A megnyitólépéseket villámgyorsan pakolták ki a játékosok egy hosszú ismert változatban, amikor a 17. lépésben Berkes elnézett egy finom közbeszúrást ami után gyaloghátrányba és magasabb szinten vesztett pozícióba került. A játszma ugyan csak a negyvenedik lépésben ért véget, de a hátrány ledolgozására nem volt esélye a paksiak olimpikonjának. Az Ács – Harikrishna mérkőzésen nagy elméleti párbajt kísérhettünk figyelemmel, sötét az elmélet által ismert gyalogáldozatos változatot az ún. Marshall-cselt választotta. Péter aki korábban rendre elkerülte ezt az éles és hosszantartó védekezést igénylő változatot, most talán taktikai okokból felhúzta a kesztyűt. Mindkét játékos jelentős időt szánt a hadállás bonyodalmainak számítására, az indiai nagymester egy tipikus áldozattal fokozta a támadását. Péternek – aki kitűnő taktikus - nem volt igazán ínyére a kialakult szereposztás és sok időt használt el a védelmi lehetőségek feltárására és fokozatosan időzavarba került. A nehéz állás és az időzavar gyilkos párosítás a sakkban, ezt igazolta ez a játszma is. Mire az időellenőrzéshez jutott az összecsapás, átütött az indiai támadása és Péter a 42. lépésben kapitulált. A harmadik pár kevésbé töltötte élesre a fegyvert, a gyors vezércserét követően a kínai Wang kisebb térelőnnyel rendelkezett, ennek ellenére Efimenko gond nélkül szállította a döntetlent. Az első nap mérlege a harci szellemet illetően kellemes meglepetéssel szolgált, hasonló versenyeken nemritkán az utazás fáradalmaira hivatkozva békülékeny rajtot vesznek a játékosok. A második forduló párosítása újabb hazai rangadót tartogat, miután Almási, Ács ellen vezeti majd a világos bábokat. Berkes a kínai Wang ellen sötét színnel ül asztalhoz, míg a „legszerencsétlenebb” sorszámmal játszó indiai második sötét játszmáját vezeti majd Efimenko ellenében. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A verseny 2. fordulója - Ács értékes remije [ Molnár Béla ] Békés napot zártak a sakkozók a IV. Marx György emlékverseny második fordulójában. Ács Péter sötéttel is tartani tudta a lépést a tavalyi győztes Almási Zoltánnal, a hazaiak másik üdvöskéje Berkes Ferenc pedig másodhúzóként semlegesítette a kínai Wang Yue játékát. Az ukrán Efimenko és az indiai Harekrishna csatájában kiegyensúlyozott küzdelemben született békekötés. Ezen a játéknapon a bágyasztó meleg sakkozóinkat sem hagyta hidegen, s hogy ez a nap nem játék, arról a hőmérőre tekintve meggyőződhetett mindenki. Persze a tegnapi hidegzuhany után a paksiak úgy döntöttek, hogy ezúttal klíma ide – klíma oda megizzasztják ellenfeleiket. Ács Péter számára ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a hatszoros magyarbajnok Almási Zoltán ellen ült asztalhoz. Péter főiskolai tanulmányai miatt átmenetileg szakított a profi sakkozással és élőpontszáma alapján az utolsó helyen áll a mezőnyben, ám ezúttal a játszma képe alapján úgy tűnt; jól megtanulta a leckét. A meglepetés fegyverét húzta elő a megnyitásban, hiszen, Viktor Korcsnoj - hogy a nagy elődöknél maradjunk – kedvenc változatát a nyílt spanyolt húzta elő a csizmaszárból. A kialakult hadállásban ezúttal kedvenc stílusában játszhatott Péter, kezdeményezéshez jutott és a játékidő ötödik órájában aktív ellenjátékkal gyalogelőnyös bástyavégjátékot harcolt ki. Ám a második világbajnok Lasker szállóigéje miszerint ”Minden bástyavégjáték döntetlen!” ezúttal is megerősítést nyert. Ács ezen a napon ötletes játékot mutatott és eredménye bíztató jel lehet a folytatásban. Berkes Ferenc a kínai Wang Yue ellen a Grünfeld védelemben vette fel a harcot, játszmájuk hosszú elméleti párharcot hozott. Feri egy előkészített házi változatot tálalt fel magyarosan, a hazai specialitások területén azonban a kínai is jártasnak tűnt és néhány csípős lépéssel fűszerezte a hadállást. Miután a „beetetés” csak részleges sikerrel járt, a két játékos pontéhségét az osztozkodás öröme váltotta fel és békésen megosztoztak az egységen. A harmadik párban az ukrán Efimenko és az indiai Harikrishna játszmában az ukrán sakkozó nem adta meg az esélyt a mezőny egyes számú favoritjának, hogy megismételje az előző napon Ács sikeresen vizsgázott Marshall-cselt és elhárította az éles változatokat és szigorú biztonsági játékát majdnem siker koronázta, hiszen a végjátékban gyalogelőnyhöz jutott. Az indiai versenyző ellenben pontos teknikával hárította a fenyegetéseket és újabb gyalogáldozattal elméleti döntetlen állásba menekítette a játszmát. A nap mérlege az eredményeket tekintve három döntetlen, ám a játszmákat tükrében nem okozott csalódást a második játéknap sem, különösen igaz ez a két paksi fiatal esetében akik ezzel a félponttal „beiratkoztak” a versenytáblázatba. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... 2. forduló Efimenko, Z 1-1 Harikrishna, P Almási, Z 1-1 Ács, P Wang, Y 1-1 Berkes, F 1. Harikrishna, P 11 pont Almási, Z 11 3.Wang, Y 1 Efimenko, Z 1 5.Ács, P 1 Berkes, F 1 pont. 3. forduló (2006.07.30 15:00) Berkes, F - Efimenko, Z Ács, P - Wang, Y Harikrishna, P - Almási, Z A verseny 3. fordulója - Berkes becsületgólja [ Molnár Béla ] Rangadó mérkőzést nyert az indiai Harikrishna a tavalyi győztes Almási Zoltán ellen a IV. Marx György emlékverseny harmadik fordulójában. Ács Péter éles játszmában szenvedett vereséget a kínai Wang Yue ellen. Berkes döntetlenje mentette meg a magyarok „becsületét”. Az előző napi „fegyverszünet” után, a harmadik játéknapon ismét élesre töltöttek a sakkozóink Pakson. A nap slágermérkőzésének a Harikrishna – Almási játszma ígérkezett, ahol a mezőny két legmagasabb értékszámú versenyzője csapott össze. Almási egy előkészített újítással lepte meg az ellenfelét, de az indiai gyors válaszlépéseiből kiderült, nem érte váratlanul a játszmalépés. A világranglista 25. helyezettje előbb gyalog majd tisztáldozattal vezette a támadást, Almási a nehéz állásban ötletes védekezéssel leszerelte ugyan ellenfele kezdeményezését, de ennek áraként egy gyaloghátrányos végjátékot kellett vállalnia, ahol Harikrishna biztos teknikával érvényesítette anyagi előnyét. Ács Péter ismét szájízének megfelelő hadállást hozott ki a kínai Wang elleni játszmájában és ígéretes támadással szorongatta ellenfelét. A kínai számára csak a gyalogelőny jelentett némi vigaszt passzív figuráiért cserébe. Péter a játszma időzavaros szakaszában nem találta meg a kulcsot ellenfele állásának feltörésére és a leegyszerűsödő állásban az anyagi hátrány a döntőnek bizonyult. Berkes Ferenc az ukrán Efimenko ellen ült asztalhoz és akár az előző két játszmában itt is gyorsan felborult az anyagi egyensúly, Feri korai gyalogáldozattal igyekezett fogást találni az óvatos ukrán állásán. Ellenfele a nehéz állás ellenére pontosan hárított és megőrizte veretlenségét, harmadik játszmája is pontosztozkodással ért véget. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... 3. forduló eredményei: Berkes, F 1-1 Efimenko, Z Ács, P 0-1 Wang, Y Harikrishna, P 1-0 Almási, Z A verseny állása: 1. Harikrishna, P 21 2. Wang, Y 2 3. Efimenko, Z 11 4. Almási, Z 11 5. Berkes, F 1 6. Ács, P 1 4. forduló párosítása: Ács, P - Efimenko, Z Harikrishna, P- Berkes, F Almási, Z - Wang, Y A verseny 4. fordulója - Almási javított [ Molnár Béla ] A Marx-emléktorna 4. fordulójában Almási Zoltán az előző fordulóban elszenvedett vereségét követően szép győzelemmel köszörülte ki a csorbát. A magyarbajnok kedvenc változatába a szicíliai védelem Szvesnyikov orosz nagymesterről elkeresztelt variánsába csalta a mezőny legfiatalabbját a kínai Wang Yuét, aki szintén szakértőként mozog ebben a megnyitásban, legutóbb az olimpián több játszmában is sikerrel alkalmazta. A tavalyi viadalon Zoli az izraeli Emil Szutovszkijt is "oktatta" ebben a tisztáldozatos folytatásban amely a mostani játszmában terítékre került, így a 19 éves titánt nem érhette váratlanul a megjátszott folytatás. A játszmában a tisztáldozatért cserébe világosnak három szabadgyalogja robogott az átváltozási mező felé és miután a sebtében összetákolt blokád nem bizonyult nagy Falnak, így végül egy döntő gyalogátváltozás tett pecsétet a küzdelemre. Almási ezzel a győzelemmel felzárkózott legyőzője az élen álló Harikrishna mögé. Berkes Ferenc fontos fél pontot rabolt el az éllovas indiai Pentala Harikrishnától, dacára annak, hogy a paksiak ifjúsági világbajnoka a sötét bábokat vezette, előnyösebben állt amikor döntetlenben egyeztek meg. Feri a hajszálnyi pozíció előnyben nem látott reális nyerési esélyt, amit a játszma utáni elemzés is igazolt. Ács Péter világossal törik-szakadra játszott az ukrán Efimenko ellen és a megnyitásban ígéretes támadóállást épített ki. Az ukrán nagymester veretlenül versenyzett a korábbi fordulókban és most is jól reagált, kitűnően szervezte meg az ellenjátékot és sötéttel átvette a kezdeményezést, anyagi előnyre tett szert, s megszerezte első győzelmét, amivel rögtön a holtversenyes második helyre ugrott a tabellán. A második kör előtti utolsó fordulóra kerül sor az ötödik játéknapon, amelyben a hazaiak versenyzői Berkes és Ács csapnak össze. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 4. forduló eredményei: Ács Péter (magyar, 2520) - Zahar Efimenko (ukrán, 2632) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 44) Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen (Vezércsel, 24) Almási Zoltán (magyar, 2672) - Wang Yue (kínai, 2626) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 48) A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 3 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 2,5 4. Wang Yue 2 5. Berkes Ferenc 1,5 6. Ács Péter 0,5 Az 5. forduló párosítása: Efimenko - Almási Wang - Harikrishna Berkes – Ács A verseny 5. fordulója - Félidőben a Marx-emléktorna [ Molnár Béla ] Félidejéhez érkezett a IV. Marx György emlékverseny, az első kör befejező fordulójában mind három mérkőzés döntetlennel ért véget. A papírformát látszik igazolni, hogy a világranglista 25. helyezettje az indiai Harikrishna fél pontos előnnyel áll a mezőny élén. Az ötödik játéknapon meglepetésre a két hazai versenyző játszmájában alakult ki a legnagyobb küzdelem. Berkes Feri a megnyitásban kisebb előnyt szerzett ám a folytatásban nem a legelőnyösebben rendezte el a figuráit, így az előny lassanként elolvadt. Péter egy gyalogáldozattal igyekezett megkavarni az állást, támadással szerette volna kihasználni ellenfele kissé szellős sáncállását. Berkes veszélyérzete jól működött, így időben áthangolódott arra, hogy a döntetlen kiharcolását kell célul kitűznie és leegyszerűsítette a hadállást. A végjátékban a gyalogelőny dacára nem volt reális nyerési esély, így a két paksi versenyző döntetlenben állapodott meg. Almási Zoltán sötéttel kedvenc Berlini-változatában fogadta az ukrán Efimenko nyerési kísérletét, a változatra jellemző korai vezércsere ugyan gyakran a döntetlen végződés árnyékát veti a játékra, de Almási sok kiváló nagymester ellen bizonyította már, hogy a végjáték ellenére képes nyerésre játszani. Ez az óvatos ukrán ellen most nem sikerült, a játékidő harmadik órájában Efimenko ajánlatára megosztoztak a ponton. Az élen álló indiai úgy döntött egy nappal meghosszabbítja a szabadnapját és már a 15 lépésben döntetlent ajánlott a kínai Wangnak. Az ázsiai sakkozó nem sokat tépelődött a válaszon, respektálta ellenfele formáját és nem utolsósorban a hadállás szürkeségét és elfogadta az ajánlatot. A versenyben vezető Harikrishna esélyeit tovább növeli, hogy a második körben három alkalommal is világos színnel ül majd asztalhoz. Az egyaránt három pontos Almási és Efimenkó számára pedig több kockázatvállalásra lesz szükség a felzárkózáshoz. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... Az 5. forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen (Spanyol megnyitás, 32) Wang Yue (kínai, 2626) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 15) Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen (Réti megnyitás, 43) A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 3,5 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 3 4. Wang Yue 2,5 5. Berkes Ferenc 2 6. Ács Péter 1 A csütörtöki 6. forduló párosítása: Efimenko - Wang Almási - Berkes Harikrishna – Ács A verseny 6. fordulója - Meglepetések fél sikerrel [ Molnár Béla ] Három döntetlennel kezdődött meg a 15-ös kategóriájú Marx-emléktorna második félideje. Ács Péter sötéttel is tartani tudta a versenyben vezető indiait, Berkes a hatszoros Almási ellen biztosan szállította a félpontot. Másodszor is remi lett az ukrán Zahar Efimenko és a kínai Wang Yue párharca. A szabadnapot követően a 6. fordulóval folytatódott a IV. Marx György emlékverseny. A versenyzők a pihenőnapon is sport programot választottak és egy jó hangulatú kispályás labdarúgó mérkőzésen vett részt a teljes mezőny. Mindemellett a szabadnap lehetőséget nyújtott a versenyzőknek arra is, hogy átgondolják a második körben követendő taktikát. Ács Péter a Szláv védelemben egy kevésbé közismert folytatással lepte meg a versenyben vezető Harikrishnát, az indiai óvatosan mozgott a számára ismeretlen terepen, minden oka megvolt erre, mert a paksi versenyző gyalogáldozatát követően királya csiklandós pozícióban nézett farkasszemet Ács bástyáival. A játékot végig a paksi versenyző irányította és végeredményben „felülről” remizett az élenálló indiai versenyzővel. Péter számára bíztató jelnek tűnik ez a teljesítmény, láthatóan kezdi ismét felvenni a tempót a profikkal. Az Almási – Berkes mérkőzésen a magyar bajnokot láthatóan meglepte az atomos versenyző megnyitás választása, aki a szicíliai védelem Najdorf változatában akarta vizsgáztatni az olimpiai csapat éltáblását. Almási elbizonytalanodott és elkerülve az éles főváltozatokat és egy mellékösvényre terelve a játékot kitért az összecsapás elől. A játszma így gyorsan békés mederbe került és a 24. lépésben döntetlennel ért véget. Az ukrán Efimenko is a meglepetés erejében bízva egy ritkább változatot készített elő Wang számára. A felkészült kínait jól láthatóan nem lepte meg, hogy kedvenc Szvesnyikovját elkerülte az eddig óvatos duhajként megismert ukrán és szenvtelen arccal ritmusos tempóban pakolászta figuráit. A végeredmény gond nélküli döntetlen lett, ezzel a kínai továbbra is a félvonalon teljesít. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 6. forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen Almási Zoltán (magyar, 2672) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 4 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 3,5 4. Wang Yue 3 5. Berkes Ferenc 2,5 6. Ács Péter 1,5 A 7. forduló párosítása: Harikrishna - Efimenko Ács - Almási Berkes – Wang A verseny 7. fordulója - Állóháború a sakktáblánál [ Molnár Béla ] Ács Péter kiremizte a tavalyi bajnokot Óvatos játékra váltott a IV. Marx György emlékverseny mezőnye. A visszavágó körben lejátszott második forduló - hasonlóan az előzőhöz - nem hozott döntést a játszmákban. A kialakult állóháború a versenyben vezető indiai Harikrishna számára lehet kedvező, ugyanakkor az üldözők - Almási és Efimenko – számára egyre fogy a lehetőség a felzárkózásra. A tornán élen álló Harikrishna a versenyhelyzetet tekintve lépéselőnyben van, ennek megfelelően óvatos játékra rendezkedett be. Jóllehet ennek a taktikának is lehetnek buktatói, a második kör fejleményei egyelőre az ő malmára hajtják a vizet. Az üldöző bojt képviselő ukrán Efimenko törekvését ami a játék kiélezésére irányult az indiai sakkozó már a megnyitásban profi módon leszerelte és ugyan a játszma két királyig tartott, a 46 lépés során semmi említésre méltó dolog nem történt. Almási Zoltán dícséretére legyen mondva a hetedik fordulóban Ács Péter ellen megpróbált sötéttel is nyerésre játszani. Már a megnyitásban váratlan fegyverhez nyúlt, a királyindiai védelemmel igyekezett olyan hadállást kiépíteni, ahol elkerülheti a hadállás egyszerűsödését. Rendkívül megfontoltan lépegetett mindkét versenyző igyekezve ráérezni ellenfele készülésének gyenge pontjaira, saját stílusának megfelelő hadállásra törekedve. Ács Péter az utóbbi fordulókban fokozatosan bemelegedett és egyre jobb teljesítményt láthatunk tőle, a megnyitást követően hátrányosabb állásba került ugyan, de pontos védekezésének köszönhetően örökös sakkos döntetlennel végződött játszmája. A Berkes Ferenc – Wang Yue partiban a kínai versenyző a szláv védelem kőfalra emlékeztető alakzatát állította szembe Berkes nyerési kísérleteivel. Az olimpián ezüstérmes kínai csapat házi változata biztos erődnek bizonyult ebben a játszmában is. Feri ugyan parányi rést tudott ütni ezen a falon a c vonal elfoglalásával, de a fokozatosan cserélődő figurák mellett nem maradt haderő a rohamra. Így továbbra is várat magára a paksi fiúk első győzelme. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 7. forduló eredményei: Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Zahar Efimenko (ukrán, 2636) döntetlen Ács Péter (magyar, 2520) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 4,5 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 4 4. Wang Yue 3,5 5. Berkes Ferenc 3 6. Ács Péter 2 A 8. forduló párosítása: Efimenko - Berkes Wang - Ács Almási – Harikrishna A verseny 8. fordulója - Indiai győzelem a rangadón [ Molnár Béla ] Rangadó mérkőzést nyert a versenyben vezető Harikrishna a címvédő Almási ellen a Marx emléktorna nyolcadik fordulójában. A kínai Wang a győzelem kapujában rontott Ács ellen. Berkes az ukrán Efimenko ellen hozta a remit. Eldőlni látszik a tornagyőzelem kérdése a Pakson folyó IV. Marx György emlékversenyen. Úgy tűnik a két napos állóháborút követően a nyolcadik fordulóban sorra kerülő rangadóra pihentek rá a verseny résztvevői. Már az első félórában nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a napon döntésre akarja vinni a versenygyőzelem kérdését a mezőny két kiemelkedő egyénisége a hatszoros magyarbajnok Almási Zoltán a torna címvédője és az indiai Harikrishna akinek jelen pillanatban komoly esélyese van a trónfosztásra. A spanyol megnyitás Marshall támadása kedvenc fegyvere az indiai nagymesternek, a viadal első fordulójában Ács Péter ellen is ebben a változatban nyert játszmát. Almási a változatban megszokott minőségáldozatot játszotta meg, de Harikrishna új edzőjével - Anand egykori szekundánsával - a grúz Ubilavával gondosabban elemezte a varit és túljátszotta a tavalyi bajnokot. Ezzel az összecsapásuk mérlege 2-0 lett az indiai javára és Harikrishna két fordulóval a torna befejezése előtt teljes pont előnyre tett szert. Hetedik játszmája végződött döntetlennel Zahar Efimenkonak és Berkes Ferencnek egyaránt, a különbség, hogy az ukrán nagymester neve mellett egy győzelem is áll. A szicíliai védelmű összecsapásban Berkes időben végrehajtott centrumáttöréssel megközelítőleg kiegyenlített álláshoz jutott, az ukrán beton biztos bunkerből várt a paksi sakkozó hibájára, de miután ez nem következett be a játszma döntetlen révbe ért. Meglepő fordulattal lett remi Wang Yue és Ács Péter csatája, a kínai nagymester tisztelőnyt szerzett a fordulatokban bővelkedő összecsapásban és a tisztelőnyös végjátékra egyszerűsödött pozícióban, nem ismerte Philidor még 1749-ben született híres tanulmányát, és az időzavaros végkifejletben nem tudta győzelemig fokozni az elméleti nyert állását. A játszma végül bírói döntéssel döntetlenül végződött. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 8. forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen Wang Yue (kínai, 2626) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen Almási Zoltán (magyar, 2672) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) 0 - 1 A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 5,5 pont 2. Zahar Efimenko 4,5 3-4. Almási Zoltán és Wang Yue 4 5. Berkes Ferenc 3,5 6. Ács Péter 2,5 A 9. forduló párosítása: Almási - Efimenko Harikrishna - Wang Ács – Berkes A verseny 9. fordulója - Harikrishna fél pontra a győzelemtől [ Molnár Béla ] A Pakson folyó sakk emlékverseny utolsó előtti fordulójában ismét három döntetlennel álltak fel a játékosok az asztaltól. A tavalyi győztes Almási csupán a harmadik helyen áll, a hazaiak két fiatal versenyzője Berkes és Ács pedig még játszmagyőzelem nélkül szerepel. Végső hajrájához érkezett a Marx György emléktorna, a vezérhajós Harikrishna már behúzott evezővel is elsőként ér a célba, így érthető, hogy biztonsági játékkal kívánja abszolválni a versenygyőzelmet. Almási Zoltán az elvesztett rangadó után világossal megkísérelte a második helyezéshez szükséges győzelmet a fél ponttal előtte álló Efimenko ellen, de a két királyig tartó csatában az ukrán sakkozó sikeresen védte meg a versenyben elfoglalt pozícióját. A hazai összecsapás szintén békével zárult Berkes Ferenc a szicíliai védelem egyik éles változatát tálalta fel csapattársának, Ács Péter egy ritkább mellékváltozatba terelte a játékot és a játszma gyors döntetlennel zárult. Az utolsó fordulóban az indiai Pentala Harikrishna számára már a döntetlen elegendő az egyedüli elsőséghez, miután azonban sötét színnel ül asztalhoz a paksi Berkes Ferenccel szemben még nem lehet teljesen nyugodt. A második hely kérdésében az ukrán sakkozó esélyei a legjobbak, a záró fordulón világossal ül majd asztalhoz Ács Péter ellen. A csalódott Almási számára csak a győzelem szolgálhatna vigaszul, jelen pillanatban a világranglista 35. helyezettje jelentős élőpont veszteséget könyvelhet el. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 9. forduló eredményei: Almási Zoltán (magyar, 2672) - Zahar Efimenko (ukrán, 2632) Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen Ács Péter (magyar, 2520) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 6 pont 2. Zahar Efimenko 5 3. Wang Yue és Almási Zoltán 4,5 5. Berkes Ferenc 4 6. Ács Péter 3 Az utolsó forduló párosítása: Efimenko - Ács Berkes - Harikrishna Wang – Almási A verseny 10. fordulója - Harikrishna az emlékverseny győztese [ Molnár Béla ] A IV. Marx György emlékversenyen az indiai Harikrishna igazolta a papírformát, a világranglista 25. helyezettje könnyed játékkal írta be a nevét az emlékverseny győzteseinek sorába. Borisz Gelfand, Viktor Korcsnoj, Almási Zoltán után Harikrishna Pentala a negyedik bajnoka a versenysorozatnak. A Marx György fizikus professzor emlékére megrendezett torna az idei esztendő legrangosabb hazai sakkviadala volt. A verseny fővédnöke Kovács József, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, főtámogatója a Paksi Atomerőmű ZRt. volt. A verseny utolsó fordulójában mind a három játszma döntetlennel végződött. Elsőként a Berkes-Harikrishna párharc fejeződött be békekötéssel, az indiai nagymester pontos lépésekkel tartotta az egyensúlyt, bebiztosítva ezzel tornagyőzelmét. Ács Péter sötét figurákat vezetve az ukrán Efimenko ellen ült asztalhoz. A játszma kisebb összecsapás után remivel végződött. A forduló leghosszabb játszmáját a tavalyi verseny győztese Almási Zoltán játszotta a kínai Wang ellen, akit miután az első körben sikerült legyőznie, ismét igyekezett begyűjteni a magyar versenyző. Almási elszántságát kis híján megbüntette a kínai, miután egy kiskombinációt követően a magyarbajnok került anyagi hátrányba. Az időzavaros kapkodásban azonban a torinói sakkolimpián ezüstérmes kínai válogatott legeredményesebb pontszerzője, a 19 éves Wang Yue addig ügyetlenkedett, hogy megfordult a játszma, már-már biztosnak látszott Almási győzelme. A két gyalogelőnyös állásban az óvatlan sakkadásoknak köszönhetően háromszoros lépésismétlés állt elő és a kínai a szabályok értelmében kérhette a döntetlen megállapítását. A győztes indiai versenyző 5 ponttal gyarapította értékszámát, így közel került a 2700-as elit pontszámhoz, amely a legjobb beugró a nagy világversenyek elitmezőnyébe. Harikrishna ezen a versenyen hiba nélkül, könnyed játékkal végzett az élen. A mindössze 21 éves fiatalt Anand mögött a legígéretesebb tehetségként tartják számon hazájában. A paksi verseny hagyománya szerint a záró banketten a győztesnek járó kupa mellett a következő évi tornára is meghívást kapott az indiai bajnok. A második helyezett ukrán Zahar Efimenko a bajnokhoz hasonlóan veretlenül szerepelt, biztos pozíciójátékával ha nem is a látványos sakkot kedvelőket szolgálta ki, de egyetlen játszmában sem tudták igazán megszorítani. Három ponttal gyarapította értékszámát. A tavalyi bajnok Almási Zoltán a harmadik helyen zárta a versenyt. Felemás képet nyújtott, harcosságával kiemelkedett a mezőnyből, de az időzavarai jelentősen hátráltatták az eredményességét. Minden játszmában bátran nyerésre játszott, a torna győztes elleni kettős veresége azonban rámutatott megnyitási problémáira. Kilenc élő-pontot vesztett. A kínai Wang Yue a mezőny legfiatalabb résztvevőjeként a negyedik helyen zárta a tornát. Ötvenszázalékos teljesítményével egy élő-pontot vesztett. A torinói sakkolimpián az ötödik helyen végzett válogatottunk egyik legjobbja Berkes Ferenc nyeretlenül, kilenc döntetlennel zárta a versenyt. Elmondása szerint a felkészülése nem sikerült jól, az emlékverseny előtt közvetlenül érkezett vissza egy kínai tornáról, emiatt fáradtan és erőtlenül játszott. A hazaiak másik fiatalja Ács Péter az első félidőben három vereséget is szenvedett, de a második körben nem talált legyőzőre. Iskolai tanulmányai miatt elszokott a hasonló versenyek színvonalától és csak a második körben talált önmagára. Két élő-pont nyereséggel fejezte be a versenyt. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... Az utolsó forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) döntetlen Wang Yue (kínai, 2626) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen A verseny végeredménye: 1. Pentala Harikrishna (indiai) 6,5 pont 2. Zahar Efimenko (ukrán) 5,5 3-4. Almási Zoltán (magyar) és Wang Yue (kínai) 5 5. Berkes Ferenc (magyar) 4,5 6. Ács Péter (magyar) 3,5 További információ a verseny hivatalos honlapján. Eredményhírdetés, díjkiosztó .........
ElolvasomIII. Marx György sakk-emlékverseny 2005. június 12-22. között immár harmadik alkalommal ad otthont Paks a Marx György professzorról elnevezett sakk-emlékversenynek. A Paksi Atomerőmű Rt. főtámogatásával megrendezett hatfős tornán három-három magyar és külföldi nemzetközi sakk-nagymester ül asztalhoz. A címvédő svájci Viktor Korcsnoj, az izraeli Emil Sutovszkij, az indiai Krishnan Sasikiran valamint Almási Zoltán és a két paksi sakkozó, Berkes Ferenc és Ács Péter rész-vételével oda-visszavágós rendszerben zajlik a paksi viadal. Hazánk legerősebb sakkversenyéről információt gyűjthetnek, illetve a partik alakulását is nyomon követhetik az interneten a www.atomeromuse.hu/marxgy oldalon. A sakkozás nagyágyúi ismét Pakson A III. Marx György Emlékversennyel folytatódik Pakson az a kiemelkedő színvonalú sakkesemény sorozat, amely a három éve elhunyt fizika professzor Marx György emlékét hivatott ápolni. A június 12-22. között megrendezésre kerülő verseny az év legrangosabb hazai tornája, amely főtámogatóként a Paksi Atomerőmű Rt. tudhatja maga mögött, védnökséget a PA Rt. vezérigazgatója Kovács József vállalta. A tíznapos rendezvény fő tornája a paksi Energetikai Szakképzési Intézet Főiskolájában zajlik majd hat fő részvételével naponta 15 órától. A tavalyi győztes svájci „veterán” Viktor Korcsnoj mellett, még két külföldi szupernagymestert kapott meghívást a 2616 élőátlagú, FIDE XV. kategóriájú tornára. Az Európa-bajnok, és a moszkvai Euroflot Open idei győztese Emil Sutovszkij Izraelből valamint India háromszoros bajnoka Krishnan Sasikiran. A magyar résztvevők közül Almási Zoltán ötszörös magyarbajnok, az ezüstérmes olimpiai válogatott tagja, a magyar ranglista harmadik helyezettje szerepel új meghívottként, valamint a két paksi fiatal, a lendületesen fejlődő Berkes Ferenc és a szintén olimpiai ezüstös Ács Péter alkotják a mezőnyt. A tavalyi rendezvény sikereként a színvonalas és a hasonló versenyeknél jóval több döntést hozó játszmát említik a szakemberek. A békülékeny döntetlenek elmaradása az idei torna esetében is borítékolható, hiszen Almási, Sutovszkij és Sasikiran asztalhoz ültetése erre biztos garanciát ígér. Az esélylatolgatásnál tartva a „címvédő” Korcsnojt kell elsőként említeni, aki tavaly alapos leckét adott a „fiatalságnak”, hajlott kora ellenére könnyed és fiatalosan friss játékkal lepte meg ellenfeleit, az elsőségért folyó küzdelemben nem akadt vetélytársa. Berkes Ferenc a helyiek büszkesége, második helyezésével messzemenően igazolta a tehetségében bízó szakembereket, az idei versenyen erősebb mezőnyben lesz alkalma bizonyítani. Almási Zoltán nagy küzdő, harcos játékát az olimpiai csapatban is sokszor csodálhatták a magyar sakkrajongók, vélhetően most sem fognak csalódni. Zoli a nemrégiben véget ért magyarbajnokságon ugyan csak holtversenyes elsőséget szerzett, de ígéretes formát sejtető, élvezetes játszmákat láthattunk tőle. Papírforma szerint a legmagasabb értékszámú Emil Sutovszkij a torna favoritja, akitől szintén izgalmakban bővelkedő játékot vár a szakértő közönség, az izraeli versenyző korábban még nem járt hazánkban csakúgy mint Sasikiran aki a legismertebb indiai, Anand mögött a második számú versenyző hazájában. A paksi Ács Péter vizsgaidőszaka dacára is vállalta a játékot, hogy megmutassa magát a helyi szurkolóknak és miután iskolai tanulmányai miatt az utóbbi évben egyéni versenyen alig-alig ült asztalhoz, a sakkéhségével bizonyára nem lesz gond. A sakkjáték igazi ünnepének ígérkezik ez a tíz nap, a szervezők az internetes nézettség tekintetében minden korábbi nézőcsúcs megdöntésére számítanak. A verseny főbírája Verőczi Zsuzsa nagymesternő lesz, aki a rendezvény nemzetközi szaksajtó felelőse is, az ő tollából megjelenő tudósítások, interjúk a sakkozás világában ismert sakk honlapokon jelennek majd meg. A főversennyel párhuzamosan egy nyílt verseny is zajlik majd, amelyen közel hatvan játékos jelezte indulási szándékát, köztük svéd, ukrán, szlovén és amerikai versenyzőket találunk a verseny önálló honlapján amelynek címe: (www.ase.hu/marxgy). Ezen az oldalon internetes élőközvetítéssel kísérhetik figyelemmel a főtorna játszmáit az érdeklődők, a helyszínen szakkomentátorok közvetítik az egyes fordulók játszmáit. A rendezvény megnyitójára 11.-én szombaton 19 órakor kerül sor, a főverseny első fordulójára 12.-én kerül sor és az egyes fordulók naponta 15 órától kezdődnek. A kísérő verseny 14-én kezdődik, a szervezők ezen a napon 14 óráig fogadják a helyszínen nevezőket. --- Molnár Béla --- A verseny 1. fordulója A parádés párosítás, izgalmas rajtot ígért már a vasárnapi első fordulóban a III. Marx György emlékversenyen. Pakson szombaton este tartották meg az emlékverseny megnyitóját, Horváth Miklós, a Paksi Atomerőmű Rt. karbantartási igazgatója köszöntötte a vendégeket, üdvözölte a verseny meghívott résztvevőit, ahol a 74 éves Viktor Korcsnojt vastaps köszöntötte. A tavalyi verseny győztese a megnyitót követő párosításon az ötös rajtszámot húzta, így az első fordulóban az indiai Sasikirannal került párba. A torna legmagasabb értékszámú sakkozója Emil Sutovszkij az Európa-bajnok és junior világbajnok izraeli nagymester a sorszámhúzásnál is tartotta a papírformát; szerencsés kézzel az egyes rajtszámot emelte ki a borítékból. Ez a szabályok értelmében két egymást követő világos játszmát jelent számára az első két fordulóban, ami a legoptimálisabb kezdet. Ellenfele a magyar ranglista harmadik Almási Zoltán lett, akinek a borítékja - nem kis bosszúságára - a hatos sorszámot rejtette. A harmadik párt, a hazai rangadó Ács – Berkes találkozó jelentette. Berkes a legszerecsétlenebbnek számító négyes számot választotta, ami két sötét csatát jelent a rajtnál, míg Ács Péternek utolsó húzóként a megmaradt hármas szám jutott, így kapta csapattársát ellenfélül a kezdethez. Az élesre sikeredett párosítás, izgalmakban bővelkedő rajtot hozott az első fordulóban. Az izraeli Sutovszkij esetében csak az időzítés volt a kérdés, hogy mikor „borítja fel a táblát” egy tőle megszokott tisztáldozattal, miután Almási királya közelébe jut. A fenti forgatókönyv beteljesedni látszott a mérkőzésen, miután 40 perces gondolkodást követően megvillant a penge Sutovszkij kezében. Igaz a partit követő elemzésben, a rendkívül éles állásban tervezett tisztáldozata lyukasnak bizonyulhatott volna, ha Almási - a kölcsönös hallucináció következtében - nem a döntetlent eredményező lépésismétlést választja. A hazai pár, Ács és Berkes a baráti kézfogást követően azonnal kést rántott, pillanatnyi kétséget sem hagyva a küzdelem kérdésében. A megnyitásban Berkes otthonosabban mozgott és könnyedén tért ki a szúrások elől, majd egy visszavágást követően érezhető előnyhöz jutott. Ács Peti a nehéz helyzetekben rá jellemző találékonysággal keresett és talált taktikai ellenesélyeket és Berkes hibáját kihasználva kis híján kiütötte a fegyvert ellenfele kezéből, tisztelőnyhöz jutott. A befejező szakaszban Berkes ellenfele bizonytalan királyát célozva meg, örökös sakkal mentette a fél pontot. Korcsnoj sötéttel is ambiciózus játékkal kezdett, bár lassabbnak bizonyult ellenfelénél, ezért a megnyitást követően jelentős időhátrányba került. A táblán is kissé hátrébb szorította őt a fiatal indiai, aki az előny fokozásán töprengve maga is jelentősen fogyasztotta az időt. A játszma csúcspontjához közeledve, mindketten jelentős időzavarban szaporázták a lépéseket, amikor is a veterán Viktor - egy lépésének nagyobb nyomatékot adva – jókora csapást mért az időmérő szerkezetre, ami ettől egyszerűen kikapcsolt. Az ominózus jelenet az időzavar csúcsán, jókora jelenlétet követelt a verseny főbírájától, ez alighanem a legnagyobb rémálom ami történhet a versenybíróval. A rövidebb szünetet követően Verőczi Zsuzsa nagymesternő egy tartalékóra beiktatásával ismét uralta a helyzetet és folytatódhatott a párharc. Korcsnoj kisebb anyagi előnyhöz jutott a folytatásban de az indiai Sasikiran aktív könnyűtisztjeivel könnyedén tartotta az egyensúlyt, így a harmadik mérkőzés is pontosztozkodást eredményezett. Az első forduló eredményei: Szutovszkij (izraeli, 2665) - Almási Zoltán (2628) döntetlen Sasikiran (indiai, 2642) - Korcsnoj (svájci, 2619) döntetlen Ács Péter (2525) - Berkes Ferenc (2617) döntetlen --- Molnár Béla --- A verseny 2. fordulója - Három világos győzelem Éles összecsapásokat és három világos győzelmet hozott a III. Marx György emlékverseny második játéknapja. Vérpezsdítő küzdelem jellemezte a forduló játszmáit, ami az Almási – Berkes találkozóban már a megnyitásban megkezdődött a Honvéd éltáblás nagymestere egy tisztáldozatos, éles változatban előkészített nagyerejű újítással lepte meg a paksiak klasszisát. Berkes a táblánál hosszas gondolkodás után sem talált meggyőző felállást ellenfele házi változatára és a világos vezérszárnyi gyalogok biztosították Almási győzelmét. Ács Péter nehéz lélektani hátránnyal ült asztalhoz Viktor Korcsnoj ellen, aki a tavalyi tornán mindkét alkalommal legyőzte olimpikonunkat. Korcsnoj a megnyitásban nem tűnt meggyőzőnek, Péter ötletes gyalogáldozattal kavart és kényelmes játékhoz jutott. A végjátékhoz közeledve úgy tűnt pontosztozkodással zárul a „mumus” elleni mérkőzés, amikor is egy pontatlan folytatás eredményeként, hirtelen a nagy Viktor ölébe hullott a pont. Korcsnoj szokása egyébként, hogy a játszma alatti frissességét biztosítsa, általában kihagyja az ebédet a programból és miután ellenfelét részben „elfogyasztotta”, teátrális mozdulatok kíséretében felbontja a magával hozott banánját is. Ha a mérkőzés elhúzódik a „nagy Öreg” nejlonzacskójából előkerül a csodafegyver is; a csokoládé. Sutovszkij második világos partiját játszotta ezúttal az indiai „kis ember” Sasikiran ellen. A találkozó az első játszmához hasonlóan a spanyol megnyitással indult, ami az izraeli játékos kedvenc fegyvere. Az indiai ügyes felépítést talált a megnyitásban és a támadást erőszakoló ellenfele kis híján túlfeszítette a húrt, ami a külső szemlélők számára is nyílván valóvá vált. Amint hátrányosra fordult a helyzete, Sutovszki izgett-mozgott a széken, oda-oda pisszegett a játszmáját befejező Korcsnojnak, aki a szokásosnál kissé hangosabban diskurált. Ám amint fordult a kocka, az izraeli nagymester nyugodtan hátradőlt székében, kedélyesen körül pillantott, még a közelgő időzavar sem okozott problémát számára. Bár az órája már csak másfél percet mutatott, minőség előnyét lelkesen próbálta érvényesíteni, egy elmélet által ismert „hulla remi” állásban. Az indiai, a szabályok értelmében igényelhette volna a döntetlen megállapítását, de mint ahogy 2000-ben a Lékó-Kramnyik rapid találkozón, itt sem történt meg a remi igénylés, ezért amikor Sasikiran gondolkodási ideje elfogyott a verseny főbírája Verőczi Zsuzsa kénytelen volt megállapítani a vesztést. Elképesztő hiba egy világklasszis versenyzőtől, szabályismeretből bukott el ezen a mérkőzésen. A 2. forduló eredményei: Almási Zoltán (2628) - Berkes Ferenc (2617) 1 - 0 Korcsnoj (svájci, 2619) - Ács Péter (2525) 1 - 0 Szutovszkij (izraeli, 2665) - Sasikiran (indiai, 2642) 1 - 0 A verseny állása: 1-3. Almási Zoltán, Viktor Korcsnoj és Emil Szutovszkij 1,5 pont 4-6. Ács Péter, Berkes Ferenc és Krishnan Sasikiran 0,5 A 3. forduló párosítása: Sasikiran - Almási Ács - Szutovszkij Berkes – Korcsnoj --- Molnár Béla --- A verseny 3. fordulója - Korcsnoj az élen A harmadik játéknap sem okozott csalódást a sakkjáték szerelmeseinek a III. Marx György emlékversenyen. A játékosok mellett a nézők is egyre inkább belemelegednek a versenybe, aminek nem csak az időjárás változás az okozója, mint inkább a játszmákban tapasztalt küzdelem hőfoka. Tény hogy a 15 órátó kezdődő fordulókon kezd benépesülni a paksi főiskola díszelőadója. A sakkjáték sajátossága, hogy az internetes közvetítésnek köszönhetően a legkényelmesebb sakkbarátokat is lehetőség nyílik bevonni a játszmák élvezetébe, legyen akár a világ másik felén, méghozzá ahol a leginkább jól érzik magukat; a saját otthonukban. Az ún. online közvetítés amely a verseny honlapjáról (www.ase.hu/marxgy) érhető el, több ezer érdeklődőt vonz az egyes fordulókon, különösen a mindenki kedvencének számító Korcsnoj játszmáit kíséri nagy érdeklődés. Tegyük hozzá; méltán! A 74 éves sakkmatador az utóbbi két fordulóban „lemészárolta” fiataljainkat és máris az élre állt. Bár a versenynek még koránt sincs vége, az már látható, hogy a nagy Viktor elemében van Pakson. A Berkes – Korcsnoj összecsapáson a fiatal paksi bátran játszott, talán túlságosan is, amikor a legnagyobb védekező hírében álló Korcsnojnak három gyalogot áldozott a támadás érdekében. Korcsnoj amint kiderült nem kedveli a meseszámokat és megelégedett két gyalog leütésével is, megerősítette a hadállását és azután tényleg nem volt mese! Feri a leegyszerűsödött sima gyaloghátrányos állásban akceptálta ellenfele végjáték teknikáját és eltekintve a reménytelen folytatástól, feladta a játszmát. Ez a gesztusa kissé megzavarta a hírközlést, sokan döntetlen eredményt regisztráltak, míg az elemzőteremből kifelé siető Berkes Feri tisztázta a történteket. Sasikiran – Almási párharcban sötét kisebb javítással élt egy divatos változatban, fejlődési előnyhöz jutott és megragadta a kezdeményezést. Az indiai versenyző időben kapcsolt és pontos játékkal tartani tudta a pozíciót, néhány egyszerűsítő csere a szimmetrikus gyalogállásban elegendőnek bizonyult a kiegyenlítéshez és a játszma a 30. lépésben döntetlennel zárult. Az Ács – Sutovszkij párharc a szicíliai védelem Szvesnyikov változatában igazi csemegének számított. Ács Péter eddigi legnagyobb skalpját Lékó-ét épp ebben a változatban szerezte a 2002 Tehetség és Kurázsi versenyen. Két taktikus kemény csatáját élvezhette a közönség. A játszma sokáig az elmélet által kitaposott ösvényen haladt, míg Sutovszkij a 15.lépésben eltért az ismert folytatástól, majd egy gyalogáldozat mellett döntött. Péter felhúzta a kesztyűt aminek eredményeként egy nehezen áttekinthető pozíció alakult ki a középjátékban. Világos királya csiklandós helyzetben maradt és Sutovszkij mindent elkövetett, hogy hozzáférjen Péter hadállásához. A játszma az időzavarban a villámkezű izraeli előnyét hozta, ám a 41 lépést feleslegesen gyorsan tette meg, elmulasztva ezzel egy nyerőesélyes folytatást. Péter megragadta a kínálkozó lehetőséget, hiába váltotta át ellenfele a gyalogját vezérré, a paksi fiú örökös sakkal biztosította a döntetlent. A 3. forduló eredményei: Sasikiran (indiai, 2642) - Almási Zoltán (2628) döntetlen Ács Péter (2525) - Szutovszkij (2665) döntetlen Berkes Ferenc (2617) - Korcsnoj (svájci, 2619) 0 - 1 A verseny állása: 1. Viktor Korcsnoj 2,5 pont 2-3. Almási Zoltán és Emil Szutovszkij 2 4-5. Ács Péter és Krishnan Sasikiran 1 6. Berkes Ferenc 0,5 A versenyzők: Szutovszkij (izraeli) 2665 Sasikiran (indiai) 2642 Ács Péter 2525 Berkes Ferenc 2617 Korcsnoj (svájci) 2619 Almási Zoltán 2628 A 4. forduló párosítása: Ács - Almási Berkes - Sasikiran Korcsnoj – Szutovszkij --- Molnár Béla --- A verseny 4. fordulója - Korcsnoj mesterhármasa A III. Marx György emlékverseny 4. fordulójában a veterán svájci nagymester Viktor Korcsnoj sorozatban harmadik győzelmét aratta. Ezúttal a mezőny legnagyobb értékszámmal rendelkező versenyzője, az izraeli Sutovszkij kellett meghajoljon a rutinos öreg harcos előtt. Viktor Korcsnoj, akiről 1975-ben a Karpovval vívott világbajnoki mérkőzés kapcsán azt hangoztatta a szaksajtó, hogy a hatvanas években volt pályája csúcsán és csillaga már leáldozóban van, legyőzőjét a nálánál két évtizeddel fiatalabb Karpovot túlélte a sakktáblán. Míg a XII. világbajnok már csak bemutató tornákon szerepel, az akkori párosmérkőzés vesztese Korcsnoj sokadik virágzását éli, ötödik évtizede áll a világ élvonalában. A paksi szervezők bravúrja, hogy az élő sakklegenda játékát ismét élőben csodálhatjuk és a mutatott játék alapján elismeréssel adózhatunk a ténynek; a legenda tovább él. Az ellentámadás nagymestereként emlegetett klasszis tavaly kimerítő leckét adott a fiataloknak, ám az izraeli Sutovszkij akkor kimaradt az óráról. Az első „pótvizsga” jól indult az újfiúnak, a megnyitásban tökéletesen adta vissza a tananyagot, sőt már-már rápirított mesterére aki túl könnyű kérdésekkel vizsgáztatta. Ám amikor a neveletlen fiatal könnyelműen át akarta venni az irányítást, a Tanár Úr rácsapott a katedrára és a megszeppent diák nem kerülhette el a bukást. Játszmájuk fordulatos küzdelmet hozott, Korcsnoj jobban bírta idegekkel és Sutovszkij könnyelmű tisztáldozatát követően, könnyedén szerelte le a támadást. A végjátékban a tisztelőny érvényesítése csak technika kérdése volt, annak pedig igazán nincs híján a „Nagy Öreg”. Berkes Feri két vereség nyomasztó terhével a lelkén ült asztalhoz a negyedik játéknapon az indiai Sasikiran ellen. A vereség után a legjobb gyógyszer a győzelem, ám néha csak a fájdalom csillapítására futja és a megcsappant önbizalom helyreállítására megfelelő egy döntetlen is. Ezt a receptet követte Feri is és az előző napi vakmerő játék után, most óvatosabban építette fel az állását. Sasikiran, - az addig üssd a vasat amíg meleg!- mondást követve sötéttel is megpróbálta zavarba hozni a rossz lelkiállapotban játszó ellenfelét, de próbálkozását a paksiak örömére nem koronázta siker és a játszma a 33. lépésben döntetlennel zárult. Az Ács – Almási párharc is csemegének ígérkezett a sakk-kedvelők számára. A két fiatal a csapatbajnoki mérkőzéseken már jó néhány alkalommal találkozott egymással és bár Almási mérlege kedvezőbb az összehasonlításban, Péter világossal veszélyes ellenfélnek ígérkezett. A játszma megnyitása a divatos vezérindiai-védelemben zajlott. Péter támadást szimatolt a sötét király ellen és felégetve maga mögött a hidakat rárontott ellenfelére, de figyelmen kívül hagyott egy erőteljes vezérszárnyi ellenjátékot és támadása kifulladt, ami a játszma elvesztését jelentette. Ezzel Almási felzárkózott Korcsnoj mögé, ami izgalmakat igér az 5. fordulóra, ahol Almási-Korcsnoj mérkőzés zárja majd az első félidejét a versenynek. A 4. forduló eredményei: Ács Péter (2525) - Almási Zoltán (2628) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 36) Berkes Ferenc - Sasikiran (indiai, 2642) döntetlen (Angol megnyitás, 33) Korcsnoj (svájci, 2619) - Szutovszkij (izraeli, 2665) 1 - 0 (Angol megnyitás, 68) A verseny állása: 1. Viktor Korcsnoj 3,5 pont 2. Almási Zoltán 3 3. Emil Szutovszkij 2 4. Krishnan Sasikiran 1,5 5-6. Ács Péter és Berkes Ferenc 1 Az ötödik forduló párosítása: Almási - Korcsnoj Szutovszkij - Berkes Sasikiran - Ács --- Molnár Béla --- A verseny 5. fordulója - Félidő a paksi tornán Az ötödik fordulóval lezárult a III. Marx György emlékverseny első félideje. Korcsnoj megőrizte vezető pozícióját, a verseny győzelemért folyó versenyfutásban a jelen helyzetben leginkább Almási Zoltán veszélyeztetheti a svájci nagymestert, de Emil Sutovszkij feltámadására is sokan esküsznek. Az ötödik játéknap legnagyobb érdeklődéssel kísért összecsapása az Almási – Korcsnoj játszma kölcsönös taktikázással indult. Almási tekintettel riválisa félpontos előnyére, a bombabiztos francia-védelmet várta, de Korcsnoj öreg róka, megint ravaszul csavart egyet a labdán. A királygyalog lépésre a nyílt megnyitások felé irányította a játékot 1.-e5 válasszal, Almási némi töprengés után eltért a kedvelt spanyoljától amiben pedig legutóbb a magyar bajnokságon Portisch ellen nyert szépségdíjas játszmát. Választása az olasz megnyitásra esett és a játszma sokáig őt igazolta, Korcsnoj mélyen eltöprengett a középjátékban és gondterheltnek látszott, időnként türelmetlenül dobolt ujjaival az asztalon. Ez utóbbi gesztusa nem aratott sikert Almásinál, aki reklamált is a versenybírónak. Sorry! – mondta kurtán Viktor, majd néhány perc múlva ismét elfeledkezve magáról az asztalon kocogtatta körmeit, őrületbe kergetve ellenfelét. Pedig ő is érzékeny az ilyesfajta figyelem elterelő manőverekre. Anno a Petroszjan ellen vívott ogyesszai párosmérkőzésén - midőn ellenfele a spiritiszta mutatványnak beillő asztalrezegtetéssel próbálkozott - alaposan rendre utasította Petroszjant. Eközben a sakktáblán inkább az idős nagymester érezhette magát zavartnak, Almási fokozatosan fölényes pozícióhoz jutott. Ám az időzavaros kapkodásban több nyerő esélyt mulasztva, a magyar fiú végül elforgácsolta előnyét és amikor az időellenőrzés a végéhez érkezett, csupán egy tökremi bástyavégjáték árválkodott a táblán. Korcsnoj megrögzött harcos. Ismert történet, hogy amikor Kubában rendezték az olimpiát a nagymesterek több szimultánt is adtak. Szinte valamennyin részt vett egy szenvedélyes sakkozó: Che Guevara… Minden szovjet döntetlent engedett neki… Ám Korcsnoj „szigorúan” játszott ellene és legyőzte őt. Berkes Feri szintén a meglepetés fegyvert húzta elő és életében talán először, Aljechin védelmet játszott. Sutovszkij ugyan pozíció előnyhöz jutott, ám nem igazán érezte az állást és előnye hamar elolvadt, Feri értékes döntetlent szerzett. A Sasikiran – Ács játszma zártan indult és Péter ezúttal óvatosan játszott. Az elmélet által jól ismert változatban az egyensúly megmaradt és a 42. lépésben döntetlenül végződött a harmadik találkozó is, csakúgy mint az első fordulóban. A pénteki szabadnapot követően folytatódnak a küzdelmek, kérdés, hogy az élen álló 74 éves svájci nagymester, fizikálisan hogyan bírja majd a versenyt a nyomában lihegő fiatalokkal. A verseny állása: 1. Viktor Korcsnoj 4 pont 2. Almási Zoltán 3,5 3. Emil Szutovszkij 2,5 4. Krishnan Sasikiran 2 5-6. Ács Péter és Berkes Ferenc 1,5 A szombati 6. forduló párosítása: Almási - Szutovszkij Korcsnoj - Sasikiran Berkes – Ács --- Molnár Béla --- A verseny 6. fordulója - „Alma” kitette az indexet A pénteki szabadnapot követően a hat résztvevős sakk tornán kezdetét vették a visszavágó mérkőzések. A nap sláger mérkőzésének az Almási – Sutovszkij párharc ígérkezett. Zoli nagy játékkedvvel ült asztalhoz ezen a napon is, miután Verőczi Zsuzsa nagymesternő a verseny főbírája pontban 15 órakor elindította az órákat, a két sakkozó villámgyorsan kidobálta a szicíliai védelem Szvesnyikov változatának alapállását. Ez a védelem jórészt lerágott csont a sakkelmélet számára, ahol a főváltozatok ismerete kávéházi pancserek számára tartogatott mentőkérdésnek számit. Sötét aktív játék lehetősége - amit ez a védelem nyújt - sok hívet szerzett az orosz nagymesterről elnevezett változatnak. Emil Sutovszkij is a neves hívek közül való, ezen a tornán Ács Péter ellen már bevetette a „Szvesit” és újításának köszönhetően kitűnő álláshoz is jutott. Ezen felbátorodva ismét előhúzta a régi fegyvert, ám ezúttal a megnyitás meglehetősen balul sült el. Almási taktikusan saját fegyverét fordította az izraelinek, egy tisztáldozatos változattal átvette a játék irányítását, védekezésre kényszerítve a mezőny legmagasabb értékszámú játékosát. Szutovszkij rövid töprengés után egy újítást hozott, visszaadva a tisztet gyaloghátrányt vállalt bízva abban, hogy cserébe ismét kézbe veheti majd az események irányítását. „Alma” kitűnően reagált - akár egy spanyol torreádor - kitért az öklelés elől, királyával egy szokatlan gondolatot követve, hosszú oldalra sáncolt. Sötét ezt a pofon egyszerű tervet vélhetően figyelmen kívül hagyta, stratégiailag eldőlt a játszma, sötét törvényszerűen játék nélkül maradt és csak idő kérdése volt a kegyelemdöfés. Almási lenyűgözően könnyed játéka nehéz helyzetet teremtett a versenyben vezető Korcsnoj számára, akinek ezen a napon nagyon nem ment a játék. A megnyitásban túl óvatosan játszva, nehézkes, zárt felépítést alkalmazott az indiai ellen, aki gond nélkül egyenlített ki és míg a svájci bajnok lassan kibontakozó királyszárnyi játéka meglehetősen dadogósra sikeredett, Sasikiran másik szárnyon vezetett ellenjátéka gyalognyeréssel zárult. Korcsnoj úgy tűnt - nem először a versenyen - nagy gondba került! „Semmi baj! az néki a tulajdonsága, Hogy ha nő veszélye, nő a bátorsága” Valóban, a Toldiból vett hasonlat pontosan jellemzi Korcsnoj személyiségé. Az indiai szinte az egész játszmában előnyben volt, a küzdelem már a hetedik órájába lépett, ám a veterán nagymester tartotta az állást és ugyan már csak két percet mutatott az órája, ám a fáradhatatlan Viktor pontos játékkal döntetlenre vezette a játszmát. Nagy mentés volt! A paksi fiatalok rangadója - csak úgy mint az első fordulóban - óvatos játék mellett döntetlennel zárult. Ács váratlanul nem a kockázatos királyindiai védelmet, inkább a jó öreg vezércselt választotta ott is kicsit eltérve a korábbi játszmáitól. Feri is óvatos volt, veszélyt szimatolva biztosította állását, a játszmát így leginkább a fogás keresés jellemezte. A pontszerzés, csakúgy mint Sasikiran esetében továbbra is várat magára. A jelen állás alapján Almási felzárkózott Korcsnoj mellé és játékát figyelve az index továbbra is kint maradhat, esély van rá, hogy lendülete az előzést is lehető teszi. Korcsnojt persze sosem lehet leírni, most rajta a sor, hogy újabb fokozatra kapcsoljon. 6. forduló eredményei: Almási – Sutovszkij (izraeli) 1-0 Korcsnoj – Sasikiran (indiai) 1 Berkes – Ács 1 A verseny állása: 1-2. Korcsnoj, Almási 4,5 3-4. Sasikiran, Sutovszkij 2,5 5-6. Berkes, Ács 2,0 pont Molnár Béla A verseny 7. fordulója - Korcsnoj ismét az élre vágott Nem lehet panasza Korcsnojnak a szerencsére, az utóbbi fordulókban legendás szívóssága mellett, a Fortunával kötött barátsága is megbonthatatlannak tűnik a III. Marx György emlékversenyen. Ismét nehéz állásból menekült, sőt ellenfele időzavarát kihasználva, teljes pontot kasszírozott a vasárnapi 7.fordulóban. Ezzel a váratlan pontszerzéssel Korcsnoj hatalmas lépést tett a torna megnyerése felé, hiszen a hátralévő három fordulóban két alkalommal is a világos színeket vezetve ül asztalhoz. Találkozójuk Ács Péterrel a fehér bábukat vezető paksi fiú számára indult jól, miután Korcsnoj a szokottnál gyorsabban lépegetett kedvenc nyílt spanyoljában, hamar eljutottak a játszma 16. lépéséhez. Itt Péter ügyesen eltért a korábban játszott folytatástól és Korcsnoj pontatlan játékát kihasználva jelentős álláselőnyhöz jutott. Sötét királya a tábla közepén rekedt, világos kedvére való állásban válogathatott a támadó lehetőségek közül. Péter legfőbb erénye, hogy kitűnően számol a taktikus állásokban és a gyenge király számára; mint bikának a vörös posztó… Ám Korcsnoj, mintha megbabonázná ellenfeleit, azok sorra puskázzák el ellene a jobbnál jobb lehetőségeket. Most sem történt ez másként. Péter nem találta el a helyes tervet és még vezért is cserélt, amivel végképp elillant előnye. Az időzavarban Korcsnoj szigorú precizitással használta ki a centrumgyalogjaiban rejlő lehetőséget és a 65. lépésben megszerezte negyedik győzelmét. A Berkes – Almási mérkőzésen az angol megnyitásban mindössze 17 lépéspár született döntetlen, ami talán az első kijátszatlan mérkőzése a tornának. Berkes respektálta Almási kitűnő formáját és óvatosan kezdett, majd miután a kialakult pozíció nem igazán ihlette meg a paksiak első táblását, egy döntetlen ajánlattal „faggatta” ellenfelét a pozícióról. Almási néhány pillantást vetett Korcsnoj siralmas királyállására és úgy döntött, hogy ezúttal nem kockáztat; némi töprengés után a taktikázás mellett döntött és elfogadta a békejobbot. A Sasikiran – Sutovszkij találkozó a csalódott versenyzők mérkőzése volt. Sasikiran még nyeretlen, és Sutovszkij számára már elment a hajó… Persze, az Élő Árpád matematikus által kifejlesztett és róla elnevezett élőpont számítás minden játszmát tét mérkőzéssé tesz, hiszen a teljesítménytől függően változik a versenyzők értékszáma, így az egyes játszmák eredménye alapeleme a számítási rendszernek. A 2600 felettiek „klubja” már a profik világa, míg a 2700 élőpontosok alkotják a sakkvilág elitjét. 2800 felett egyetlen sakkozó Garry Kaszparov nevével találkozhatunk, akit 2812 élőponttal jegyeznek. A sakkozás történetének egyik legnagyobb egyénisége a teljes sakkvilág sajnálatára épp idén, 42 évesen jelentette be visszavonulását, 2851 élőponttal ő állította fel a rekordot 2000-ben. Sutovszkij 2665 ponttal közel van a legnagyobbak klubjához, ezen a versenyen azonban aligha kerülheti el az élőpont vesztést. Látványos és ötletgazdag játékából a paksi tornán kevesebbet mutatott, néhány játszmában könnyelműen és felületesen sakkozott, valójában formán kívüli a játéka. Sasikiran nem sok mozgásteret adott az izraeli nyerési törekvéseinek, az indiai stílusa egyébként is sajátos, finom pozíció játékán könnyen megtörhet az erőszakos játék. Játszmájuk kiegyenlített állásban a 21. lépésben döntetlennel zárult. A 7. forduló eredményei: Berkes Ferenc (2617) - Almási Zoltán (2628) döntetlen (Angol megnyitás, 17) Sasikiran (indiai, 2642) - Szutovszkij (izraeli, 2665) döntetlen (Angol megnyitás, 21) Ács Péter (2525) - Korcsnoj (svájci, 2619) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 65) A verseny állása: 1.Viktor Korcsnoj 5,5 pont 2. Almási Zoltán 5 3-4. Krishnan Sasikiran és Emil Szutovszkij 3 5. Berkes Ferenc 2,5 6. Ács Péter 2 A 8. forduló párosítása: Almási - Sasikiran Szutovszkij - Ács Korcsnoj – Berkes Molnár Béla A verseny 8. fordulója - Kettős paksi siker Berkes legyőzte az élen álló Korcsnojt. Ács a legmagasabb értékszámú Sutovszkij ellen diadalmaskodott. Almási nem élt a lehetőséggel és vesztett. A papírforma sárba tiprása, döbbenetes fordulatok, három kiélezett késhegyig menő küzdelem, három parádés döntésre vitt játszma. Ezek a vitathatatlanul legizgalmasabb játéknap történései címszavakban. Kétség nem fér hozzá, hogy a nyeretlenek nagy napja volt a III. Marx György emlékverseny nyolcadik fordulója. A versenyben eddig teljes pont híján álló három sakkozó megtáltosodott, „rémuralmukká” vált a nyolcadik játéknap, mindhárman győztesen álltak fel az asztaltól. Vaskos meglepetések a hajrában. Bár a hasonló versenyek sorában - a küzdelem és az eldőlt játszmák számát illetően - a paksi hat résztvevős torna üde színfoltot jelentett már tavaly is, az idei verseny a legoptimistább várakozást is felülmúlja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a verseny táblázata ahol jól látható, hogy a 8. fordulót követően már minden játékos elvesztette veretlenségét és a hátra lévő két fordulót tekintve, még minden helyezés sorsa nyitott. Az élen álló Korcsnoj, Berkes elleni mérkőzésén katalán vezércsellel nyitott. Ez a megnyitás a paksi sakkozó repertoárjában is gyakori vendégnek számít, így a „szervafogadásnál” Feri otthonosan mozgott. A játszma a 9. lépésig egy Portisch – Szokolov 1995-ben váltott - egyébként gyors békekötést eredményező – parti nyomán haladt, amikor is Korcsnoj elunta az alapvonali játékot és eltekintve a sablon megoldástól befutott a hálóhoz. Berkes nem illetődött meg túlzottan és az új helyzetben jól reagált, váratlan gyalogáldozattal kontrázta meg neves ellenfele tervét. A láthatóan meglepett svájci bajnok hosszas töprengés után, más megoldás nem lévén hálóba gabalyodott könnyű tisztjei megmentésére, kénytelen volt elfogadni a felkínált áldozatot. A következmény már a nézők számára is egyértelmű volt, a nagy Viktor anyagi hátrányos pocsék pozícióba került. Feri pontos játékkal könyörtelenül érvényesítette előnyét és megszerezte első győzelmét a tornán. A szerencse fordító kabala talán épp -Feri edzője - Csom Istvánnak látogatása volt ezen a napon. Tény a fiatal legény szárnyalt a játszmában. Mi történt Korcsnojjal? Elhagyta talán a szerencséje? Nem! Korcsnojt mint mindíg most is kedvelik az égiek. Riválisa Almási, a lehetőség küszöbén szintén botlott az indiai Sasikirannal szemben. Így az élen a helyzet mit sem változott, eltekintve attól a Korcsnoj számára nem éppen mellékes körülménytől, hogy már csupán két forduló áll rendelkezésre az üldözőnek a hátrány ledolgozására. Almási egyszerűen beleszaladt az ellenfele előkészített házi változatába. Sasikiráan alaposan felkészült erre a mérkőzésre és a játszma sokáig az általa tervezett koreográfia mentén haladt a szicíliai védelem Rauzer változatában. Zoli pontosan játszott, de ellenfele amint a játszmát követő elemzés során kiderült specialistája a változatnak és a táblán történt lépéseket korábban hosszú heteken át tanulmányozta elemzőtársával. Az indiai, Almási bizonytalan reagálását egy kis kombinációval használta ki és a lebonyolítás végén könnyen nyerhető végjáték alakult ki, ahol már nem volt mentség. A Sutovszkij – Ács játszma forgatókönyvében sajátos szerepcsere valósult meg. Péter az előző napon jó állásból vesztett, gondolta - most inkább rossz állásból nyer! A tréfát félretéve, Sutovszkij jelentős térelőnyhöz jutott a megnyitást követően, így Péternek kellemetlen leszorított állásban kellett tartania a pozíciót. Türelmesen „drótozgatta” hadállását, míg az izraeli elvesztette a türelmét és előkészületlenül áldozott. Épp ez a stratégiailag és lélektanilag is helytelen döntés adott esélyt a tétlen várakozásra kárhoztatott sötét haderőnek a kibontakozáshoz. Világos hamar ellőtte a puskaporát és kifulladt serege számára csak a megadás maradt. Black is OK! – mondaná Adorján nagymester. Mindhárom játszma sötét győzelmével zárult. Az esti programban kispályás labdarúgó mérkőzés szerepelt, a résztvevők dicséretére legyen mondva egyedül a korkedvezménnyel igazoltan távolmaradó Korcsnoj hiányzott a csapatból. A 8. forduló eredményei: Almási Zoltán (2628) - Sasikiran (indiai, 2642) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 40) Szutovszkij (izraeli, 2665) - Ács Péter (2525) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 46) Korcsnoj (izraeli, 2619) - Berkes Ferenc (2617) 0 - 1 (Katalán megnyitás, 48) A verseny állása: 1.Viktor Korcsnoj 5,5 pont 2. Almási Zoltán 5 3. Krishnan Sasikiran 4 4. Berkes Ferenc 3,5 5-6. Ács Péter és Emil Szutovszkij 3 A 9. forduló párosítása: Korcsnoj - Almási Berkes - Szutovszkij Ács – Sasikiran Molnár Béla A verseny 9. fordulója - Almási az élen A kilencedik, utolsó előtti játéknapon célegyenesbe fordult a mezőny a III. Marx György emlékversenyen. A finisben úgy tűnik még is csak a húszéveseké világ. Almási nyerte a rangadót az Korcsnojjal vívott párviadalban és Berkes megízlelve a győzelem ízét, immár második alkalommal fogadhatta a gratulációt, ezúttal a mezőny legnagyobb értékszámú versenyzője Emil Sutovszkijtól. Az indiai „mágus” Sasikiran, Ács Pétert bűvölte eredményesen, úgyszintén második győzelmét könyvelve el a hajrában. Korcsnoj alaposan elfáradt a verseny végére, a második sorozatban már nem igazán tudott lépést tartani a fiatalokkal. Legendás szívósságával ugyan tartotta a pozícióját, de a táblán mutatott játéka jócskán elmaradt az első körben látottaktól. A döntő természetesen az egymás elleni összecsapás volt. Almási kedvenc fegyverét a vezérindiai védelmet választotta, ez a rugalmas megnyitás biztosítja az egyensúlyt. Zoli – tekintettel ellenfele életkorára – a hosszú fáradtságos harcban bízott, ahol a fizikális tényezők is szerephez jutnak. Korcsnoj átlátott a szitán és agresszívebb játékot kezdeményezett, ám ezzel jelentős kockázatot vállalt. Almási ügyesen védekezett és egy pozíciós minőségáldozattal leszerelte ellenfele támadását, majd fokozatosan felülkerekedett. Korcsnoj állása több sebből vérzett és fokozatosan gyengült az ellenállása, míg a mérkőzés hatodik órájában végleg reménytelenné vált a pozíciója, eldőlt a rangadó. Berkes hét perces késéssel érkezett a fordulóra, majd lendületesen kipakolta a grünfeld védelem centrumképző változatát. Emil Sutovszkijnak szintén otthonosan mozog ebben a szisztémában, de ezen a versenyen semmi nem ment neki. Feri tért el először a kitaposott ösvényről - elmondása szerint a táblánál rögtönözve - és kisebb előnnyel zárta a megnyitási küzdelmet, majd türelmesen fokozta előnyét. Sutovszkij taktikus versenyző, akinek nincs igazán ínyére a pozíciós tili-toli és hamar elvesztette a türelmét amivel csak rontott helyzetén. Feri bástyáival betört hadállásába és ez eldöntötte a játszma sorsát. Berkes újabb győzelmével a táblázat negyedik helyére ugrott, ami már tisztes helytállást jelent a tavalyi ezüstérmestől. Az Ács- Sasikiran játszmában a spanyol megnyitás Csigorin változata került terítékre. A zártan induló játszmában Péter egy tisztáldozattal igyekezett megbontani ellenfele hadállását, de Sasikiran elhárítva az áldozatot kifogta a szelet a támadás vitorlájából, a hadállás leeresztett és a hirtelen szélcsendben jókora hullámmal érkezett az elsöprő erejű ellentámadás. Péter ellenérték nélkül gyalogot vesztett és az indiai győzelmével megerősítette harmadik helyét a versenyben. Az utolsó forduló előtt még nyitott a verseny győzelem kérdése, de Almási már túl van a kanyarban előzésen és most a nagy Viktornak kell vállalnia a kockázatot. Kérdés, hogy Sutovszkij elleni csatájához van-e még tartaléka? A 9. forduló eredményei: Korchnoi, V 0-1 Almási, Z Berkes, F 1-0 Sutovsky, E Ács, P 0-1 Sasikiran, K A verseny állása: 1. Almási, Z 6 2. Korchnoi, V 51 3. Sasikiran, K 5 4. Berkes, F 41 5. Ács, P 3 Sutovsky, E 3 Molnár Béla Eedményhírdetés - Almási a győztes Harmadízben került megrendezésre Marx György fizikus professzorról elnevezett sakk emlékverseny Pakson. A rendezők az előző évet tekintve fiatalítottak a mezőnyön és a Portisch, Beljavszkij, Nevednichy hármast idén Sutovszkij (izraeli), Sasikiranán (indiai) és Almási Zoltán olimpiai ezüstérmesünk váltotta fel a meghívottak sorában. Az atomerőmű fiatal játékosai; Berkes Ferenc és Ács Péter nagymesterekkel kiegészülve ült asztalhoz a hat fős verseny. A lebonyolítás nem változott a versenyzők - két fordulóban - oda-visszavágós körmérkőzést játszott. A június 12-22. között megrendezésre került verseny az év legrangosabb hazai tornája volt, amely főtámogatóként a Paksi Atomerőmű Rt. tudhatta maga mögött, a védnökséget a PA Rt. vezérigazgatója Kovács József vállalta. A kiemelkedő színvonalú rendezvényt - amelynek idén az ESZI Főiskolai épülete adott otthont - interneten is figyelemmel kísérhették az érdeklődők. Az ún. online közvetítésnek köszönhetően a világ minden részéről érdeklődés kísérte a tíz játéknapot, a hivatalos honlapon (www.ase.hu/marxgy) az egyes fordulókat 8-10 ezer látogató kereste fel. A tavalyi győztes Viktor Korcsnoj igazi közönség kedvencnek bizonyult, játszmái kiemelt figyelmet kaptak. A versenyben résztvevő játékosok egyébként sem okoztak csalódást a sakkjáték szerelmeseinek, tekintve, hogy a hasonló tornákon ritkán tapasztalt éles küzdelmet hozott a tíz játéknap. A végeredmény alaposan rácáfolt a papírformára, és vaskos meglepetést hozott, az értékszáma alapján elsőként rangsorolt Emil Sutovszkij holtversenyben az utolsó helyen végzett. Erőltette a játékot, de nagyon rossz formát kifogva versenyzett és elkerülte a szerencse is. Sokáig úgy tűnt viszont, hogy Viktor Korcsnoj képes lesz majd megvédeni tavalyi elsőségét, hiszen a svájci veterán bajnok kitűnően rajtolt és az első kör után az élen zárt. A 74 éves kétszeres világbajnoki döntős nagymestert egy ideig legendás szívóssága megóvta a fiatalok támadásaitól, de a verseny hajrájában elfáradt és kettős vereséget szenvedett. Almási Zoltán a torna győztese, Korcsnoj ellen aratott győzelmével megérdemelten végzett az élen. Végig ott lihegett Korcsnoj nyomában és a döntő pillanatokban megragadta az esélyt. Az indiai Sasikiranban kemény harcost ismerhettünk meg, Berkes elleni utolsó fordulóban játszott játszmája a torna egyik legszínvonalasabb alkotása volt. Berkes Feri a verseny második felében érzett rá a játékra, Korcsnoj nyerőszériáját ő fékezte meg és ez láthatóan visszaadta az önbizalmát. Negyedik helyezése szakmailag értékes. A másik helyi versenyző Ács Péter vizsgaidőszakban vállalta a játékot, emiatt láthatóan kevésbé érezte a labdát, ennek ellenére kemény ellenfele volt mindenkinek és több pont volt a játékában, mint ami a táblázatban szerepelt a neve mellett a végelszámolásál. A verseny jövőjét illetően merész tervek fogalmazódtak meg a lelkes szervezőkben, a meghívottak között a világ közvetlen élvonalába tartozó játékosok neve is szerepel. Tény, hogy a verseny győztese Almási Zoltán és a tavalyi bajnok Viktor Korcsnoj, már most elígérkezett a IV. Marx György emlékverseny 2006 évi versenyére. Molnár Béla Eredményhírdetés. A fényképeket készítette: Wollner Pál Fotó: - Copyright - Wollner Pál
ElolvasomII. Marx György Emlékverseny Korcsnoj a győztes A svájci veterán Viktor Korcsnoj győzelmével ért véget a II. Marx György emlékverseny Pakson. Megyénk sakktörténetének legrangosabb tornáján a sakkozás élő legendái Korcsnoj, Portisch, Beljavszkij mellett a jövő reménységei Ács, Berkes valamint az utolsó pillanatban beugró Nevednichy nyújtott felejthetetlen előadást a sakkjáték szerelmeseinek. Korcsnoj a győztes, mi pedig a nyertesei vagyunk ennek a tíz napnak, akik végig csodálhattuk a 73 éves svájci bajnok játékát, láthattuk azt a szellemes és vidám egyéniséget, aki negyven éves sakkozói múlttal a háta mögött is lelkesen és csupaszívvel tud harcolni a táblán. Kicsit mindannyiunkban elültette azt a hitet, amit a régi sláger mond; nem az a fontos az ember hány éves... A svájci bajnok 7,5 pontos teljesítményével 26 élőponttal gyarapodott amivel ismét a 2600-asok „klubjába” kap belépőt. Igaz hosszú időn keresztül 2700 felett is játszott a Nagy Öreg, de ez semmit nem von le az örökifjú eredményéből. A házigazdák örömére a második helyet a mezőny legfiatalabb résztvevője, a paksiak ifjúsági világbajnoka Berkes Ferenc szerezte meg 6,5 ponttal, 11 élőt seperve be. Ezzel folytatódott az ez évi sikersorozata amely a moszkvai Aeroflot, majd a zalaegerszegi versennyel - ez utóbbit megis nyerte- kezdődött. A 18 éves paksi fiú kitűnő játékkal, egyedüli veretlenként a mezőnyben végzett a dobogó második fokán. Kiváló formáját felismerve Kállai Gábor szakamai igazgató a magyar olimpiai csapat vezetője, biztos csapattagnak jelöli Berkest az olimpiai válogatottba és ami példa nélküli mindjárt a 2. táblán számít az ASE fiataljára. Harmadik helyen a hatalmas hajrát kivágó Beljavszkij végzett, mérsékelt rajt után négyes nyerősorozattal küzdötte fel magát a dobogóra. A mezőny legnagyobb értékszámú versenyzője 6 pontot gyűjtött és 3 élőpontot vesztéssel zárta a versenyt, ugyanakkor élvezetes szép játszmákkal ajándékozta meg a nézőket. A beugróként szerepet vállaló Nevednichy kitűnően tudta a „szövegét” és játékát tekintve is színvonalas alakítást nyújtott, negyedik helyezése, 4 pontos teljesítménye ebben a mezőnyben jó teljesítmény. Portisch Lajos és Ács Péter 3-3 ponttal osztozott az 5-6. helyen. Portisch nem tudott játszmát nyerni ami sokat elárul, nem találta a fonalat játszmáiban és sok esélyes pozícióban rontott. A hosszú kihagyás után úgy tűnik nehéz lesz a visszatérés a kemény harcok világába. Ács Péter úgy játszott ahogy tőle megszoktuk, minden játszmában törik-szakadra, állandóan a bonyodalmak felidézésének igényével, az éles taktikai közelharcok erőszakolásával. Ez a harcmodor hozott sikert számára mind a junior világbajnoki cím, mind a felejthetetlen olimpiai ezüstérem megszerzésében. A heroikus küzdők sajátja, hogy látványosan győznek, vagy látványosan buknak de az utóbbival is kivívják az elismerést, mert a megalkuvás nélküli harcot az ember ösztönösen tiszteli. Péter hatalmas csatát vívott a táblán és talán még nagyobbat önmagával, az előbbit elvesztette de az utóbbi harcból, a fontosabból őszintén kívánom, hogy győztesen kerüljön ki. A verseny záróbankettjén dr Kocsis István a PA Rt. vezérigazgatója mint a verseny védnöke mondott beszédet és adta át a verseny díjait a hat résztvevőnek. Ambrus Zoltán a Magyar Sakkszövetség főtitkára pedig szakmailag értékelte a versenyt és reményét fejezte ki, hogy a Marx György emlékverseny amely a magyar sakkozás palettáján a legkiemelkedőbb rendezvény, jövőre is folytatódik. A verseny végeredménye: 1. Viktor Korcsnoj 7,5 pont 2. Berkes Ferenc 6,5 pont 3. Alexander Beljavszkij 6,0 pont 4. Vladislav Nevednichy 4,0 pont 5. Portisch Lajos 3,0 pont 6. Ács Péter 3,0 pont Molnár Béla PaksNET Online oldalán
ElolvasomII. Marx György Emlékverseny Sakktorna világklasszisokkal a paksi Művelődési Központban A világhírű atomfizikus, Marx György emlékére másodízben kerül sor rangos sakkversenyre Pakson az Aromerőmű Rt. támogatásával. A hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi verseny egyike a kiemelkedő sportversenyeknek, amelyekkel a 25 éve alakult Paksi Atomerőmű SE sikerekben gazdag negyedszázadát ünnepli. Az év legerősebb sakktornájának küzdelmeit június 5. és 15. között naponta 14 órától a Városi Művelődési Központban díjtalanul tekinthetik meg az érdeklődők. A szakkommentátorok dr Hazai László és Tóth András segítségével, a laikus érdeklődők is betekintést nyerhetnek a sakksport kiválóságainak játszmáiba, a sakkozás relytélyesnek tűnő világának kulisszatitkaiba. A 15-ös kategóriájú, 2600 Élő-pontátlagú torna résztvevői: Alekszander Beljavszkij (szlovén, 2667) Berkes Ferenc (2613) Viktor Korcsnoj (svájci, 2579) Portisch Lajos (2573) Ács Péter (2548) Nevednichy Vladislav (2544) A meghívott versenyzők között világklasszis sakkozók szerepelnek. A sakkvilág egyik legnagyobb egyénisége, a közel fél évszázada az élvonalban versenyző Viktor Korcsnoj négyszer nyert szovjet bajnokságot, kétszer játszott világbajnoki döntőt Anatolij Karpovval szemben. A Nemzet Sportolója, a 20-szoros olimpikon, olimpiai aranyérmes Portisch Lajos hosszú évtizedeken keresztül a magyar sakkozás nagykövete volt, aki a kiemelkedő nemzetközi eredmények mellett sportemberi magatartásával is világszerte tekintélyt szerzett. A harmadik veterán az 50 éves Alekszander Beljavszkij Lvovban született, a szovjet válogatottal a négy olimpiai aranyérem mellett még csapat-világbajnoki és Európa-bajnoki címet is szerzett, 1996-tól erősíti a szlovén csapatot. Világbajnok-jelöltként 1983-ban Garri Kaszparovtól kapott ki, nemzetközi egyéni versenyek egész sorát nyerte meg. A generációk párharca is lesz a torna, hiszen a mezőny másik hármasa reményteljes fiatal nagymesterekből köztük két paksi talentumból áll. A kínai Bu Xiangzhi mellett a paksiak büszkesége Berkes Ferenc és Ács Péter játszik majd a tíz napos versenyen. Junior világbajnokuk, Ács Péter a bledi sakkolimpián debütált nagy sikerrel, kilenc partiból gyűjtött 7 pontjával oroszlánrésze volt a bravúros ezüstérem megszerzésében. Ugyanebben az évben pályafutása legkiemelkedőbb eredményével mutatkozott be a szupertornák világában, Polgár Judit előtt nyerte meg a világklasszisokat felvonultató Hoogeveeni tornát. A 18 éves Berkes Ferenc két éve Krétán ifjúsági világbajnoki címet szerzett, 16 évesen már nagymester. Idén szép sikerekkel növelte Élő-pontjait, bemerészkedett az "oroszlánbarlangba", Moszkvában, az Aeroflot nyílt versenyére, ahol 167 nagymestert felvonultató mezőnyben végzett veretlenül a holtversenyes negyedik helyen. Áprilisban Zalaegerszegen első a Tehetség és Kurázsi versenyen, jelenleg 4. a magyar ranglistán. PaksNET Online oldalán
ElolvasomI. Marx György Emlékverseny Polgár Judit többszörös világbajnokunk és Boris Gelfand sakkolimpiai bajnok, a világranglista egykori harmadik helyezettje tisztelt meg bennünket, Paksiakat egy 8 játszmás párosmérkőzés keretében. A paksi szereplésük egyúttal elismerés az Atomerőmű SE sakk csapatatának sikerei előtt, akik az idei Magyar Bajnokságban a 2. helyezést érték el, és ahol Ács Péter, junior világbajnok, olimpiai ezüstérmes, és Berkes Ferenc, ifjúsági világbajnok nevelkedett. Ugyancsak világbajnoki címet szerzett a 10 évesek korosztályában a paksi Fodor Tamás is. Városunkban található a világ egyetlen köztéri sakkszobra. A sakkversenyt a tavaly elhunyt Marx György akadémikus emlékére rendezte meg a paksi atomerőmű. Ilyen módon is kifejezi tiszteletét a Professzor úr előtt, aki évtizedeken keresztül erőteljes támogatást nyújtott a nukleáris energia békés célú alkalmazásának érdekében, mind a tudomány, mind az ismereterjesztés területén. A Marx György emlékversenyen Polgár Judit és Boris Gelfand sakk párosmérkőzése, a Paksi Atomerőmű Sport Éttermében 2003. július 10-től 13-ig tartott. A vasárnapig zajló PA Rt-i Sakk Party-n a felek minden nap délután két órakor kezdtek, és kétszer 60 perces időtartamú partit játszottak egymással. A mérkőzések során 25-25 perc gondolkodási idő állt a sakkozók rendelkezésére. A csütörtöki nyitónap után egyik játékos sem került előnybe, így 1-1-es döntetlenre állt Polgár Judit és Borisz Gelfand sakk párosmérkőzése. Pénteken viszont mindkét parti Borisz Gelfand győzelmét hozta, így az izraeli játékos 3-1-re vezetett a sakk párosmérkőzésen Polgár Judit ellen. A pénteki két győztes parti után szombaton is sikerrel kezdett Borisz Gelfand Polgár Judit ellen, majd egy remivel bebiztosította a végső sikert, így az állás a vasárnapi két záró parti előtt 4.5-1.5 az izraeli nagymester javára. Végül vasárnap befejeződött a Marx György atomfizikus emlékére rendezett nyolcjátszmás páros sakkmérkőzés. Borisz Gelfand, a világ egyik rapidjátékosa fölényes győzelmet aratott Polgár Judittal szemben. A befejező játéknapon a hetedik játszma döntetlennel végződött, majd a nyolcadik partiban Gelfand ismét nyert, így az izraeli nagymester összesítésben 6-2-re győzött. Tehát a végeredmény: Borisz Gelfand (izraeli, 2695) - Polgár Judit (magyar, 2718) 6 - 2 (0 - 1, 1 - 0, 1 -0, 1- 0, 1 - 0, döntetlen, döntetlen, 1 - 0). Polgár Juditnak közel egy hónapja van a sakkemlékverseny zárónapja után, hogy a sakkvilág egyik legjobbjával, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal vívjon nyolcjátszmás rapid mérkőzést Mainzban.
ElolvasomAz első osztályú csapatbajnokság 2015/16-os idénye 2015. november 7-8-án kettős fordulóval kezdődött Budapesten.
ElolvasomA nyár az egyéni sakkversenyek időszaka
ElolvasomBerkes Ferenc nyílt országos bajnok lett, Ács Péter szenzációs teljesítményével pedig MITROPA Kupát nyert a magyar válogatott. Képgalériával.
ElolvasomMakó- ASE 3,5:8,5 Tata- ASE II. 5:7
ElolvasomAz isztambuli Sakkolimpia után elkezdődtek a sakk csapatbajnokságok.
ElolvasomMegvédte tavalyi ezüstérmét az Atomerőmű SE, miután az utolsó fordulóban (05. 20., Erzsébet Nagy Szálloda) 8:4 arányban legyőzte Zalaegerszeg csapatát.
ElolvasomBerkes Ferenc az EB-n, Antal Tibor Kende a VB-n bronzérmes!
ElolvasomAz utóbbi években a Sakkolimpiákon paksi játékos is tagja a magyar válogatottnak...
ElolvasomNB I. 3. forduló: Kiütéses győzelem: ASE-TABÁN 10:2
ElolvasomFélidejéhez érkeztek az országos csapatbajnokságok, vasárnap (02. 14.) a 4. helyezett Makó vendégeskedett a szombaton még alig megközelíthető városunkban. A hagyományos Balatonfüredi edzőtáborozás után (a téli időszakban évente 1 hetet töltünk sakkedzőtáborban a Paksi Atomerőmű Rekreációs Központjában) került sor a meccsre. Jól sikerült a felkészülés, hoztuk a papírformát, 3 győzelemmel és 9 döntetlennel kialakult a végeredmény.
ElolvasomFiatalos, fölényes győzelem az 5. fordulóban: Pénzügyőr-Atomerőmű SE 3,5:8,5. Az 5. fordulóban (január 31-én) a hólepte fővárosban a Pénzügyőr csapata ellen (a Vám- és Pénzügyőrség épületében) ült sakkasztalokhoz a megfiatalított paksi csapat.
ElolvasomA 2. helyen tartózkodó Honvéd gárdáját fogadta vasárnap az ASE sakkcsapata. A 4. forduló izgalmaihoz a téli időjárás is hozzátett, de végül is 11 órára megérkezett a budapesti csapat a vártnál gyengébb összeállításban.
ElolvasomA hétvégén hazai pályán felyezte be a NB I. Szabó László csoport 2008/2009-es bajnokságát a Paks. Győzelemmel zártak Ács Péterék, 7,5 - 4,5-re győzték le megyei riválisukat a Hungaropharma Decs együttesét. Papp Gábor, Vidéki Sándor, Szabó Bence és Lizák Gábor is győzellemmel járult hozzá a diadalhoz. Győzelmükkel a paksiak a Nagykanizsa és a Zalaegerszeg mögött szerezték meg a bajnoki bronzot.ASE Paks 7.5 - 4.5 Hungaropharma Decs 1. Berkes Ferenc 1/2 - 1/2 Sedlak Nikola 2. Ács Péter 1/2 - 1/2 Pap Gyula 3. Grószpéter Attila 1/2 - 1/2 Roganovic Milos 4. Szabó Krisztián 1/2 - 1/2 Plachetka Jan 5. Papp Gábor 1 - 0 Tóth Ervin 6. Csom István 1/2 - 1/2 Pataki Győző 7. Jr. Fodor Tamás 1/2 - 1/2 Rudolf Anna 8. Vidéki Sándor 1 - 0 Taskovits István 9. Györkös Lajos 1/2 - 1/2 Papp Tamás 10. Szabó Bence 1 - 0 Sebestyén Balázs 11. Lizák Péter 1 - 0 Veszprémi András 12. Tóth Lili 0 - 1 Amstadt Áron Forrás: Fortuna Rádió
ElolvasomDupla fordulón kettős győzelemKettős győzelemmel indította a hajrát az Atomerőmű sakkcsapata az első osztályú bajnokságban. A rendhagyó kettős fordulóra az egyéni EB részvétel miatt került sor, így a paksiak szombaton a tabella utolsó Tabán ellen 8,5-3,5 míg vasárnap a középcsapatnak számító MTK otthonában aratott győzelmet, ez utóbbi mérkőzésen 7-5 arányban. A hétvége hősei kettős győzelmükkel Papp Gábor és Fodor Tamás voltak. Nagy lépést tettek az atomosok a bronzérem megszerzéséhez ezen a hosszú hétvégén. Ezúttal a külföldi idegenlégiósok nélkül ült asztalhoz a Berkes vezette gárda és két magabiztos győzelemmel nagy lépés előnyhöz jutott az üldöző vasi legénységgel szemben. A soron következő utolsó előtti fordulóban kerülhet fel az i-re a pont, amikor a Szombathely otthonába utaznak az ASE sakkozói. A bajnoki tabella még nem egyenesedett ki az előrehozott mérkőzések miatt, de a 12 pontos előny az újabb paksi bronzérem megszerzését sejteti. A sárköziek számára kevesebb sikerélményt jelentett a 9. forduló. Tartalékos csapattal utaztak a bajnok otthonába Nagykanizsára, ahol nagyarányú 10-2-es vereséget szenvedett a fiatal csapat. A találkozón Sedlak, Pap Gyula, Pataki és Taskovits döntetlen eredménye jelentette a decsi pontszerzést. A Hungaropharma-Decs gárdája jelen pillanatban a középmezőnyben foglal helyet. Soron következő mérkőzésükön a kiesés ellen harcoló BEAC együttesét fogadják április 5-én.Molnár Béla
ElolvasomRangadó világbajnok nélkülA bajnok Nagykanizsa győzelmével ért véget a Paks elleni rangadó az első osztályú sakk csapatbajnokság hatodik fordulójában. Ahogy az várható volt, a bajnokcsapat tanulva a tavalyi hibából, amikor az ASE alaposan megtréfálva őket 7-5 arányban győzött, ezúttal nem bízta a „véletlenre” a mérkőzés sorsát és mozgósította szép számú idegenlégiós versenyzőit. Kicsit csalódottak a mérkőzésre látogatók, miután az indiai világbajnok Anand a nagy várakozás ellenére mégsem ült asztalhoz Pakson. Az Aquaprofit éltábláján persze így is egy világklasszist láthattunk, miután a világbajnoki döntős Alekszej Shirov lett a vezérevezős.Az észt származású de spanyol színekben versenyző nagymester, a világbajnok Mihail Tal kedvenc tanítványa volt, ez érződik játékfelfogásán is, briliáns támadójátszmák, látványos áldozatok jellemzik stílusát, mondani sem kell mindenütt a szurkolók kedvence. Polgár Judit sajnos nem jött el erre a találkozóra, így az Európa-bajnok Nisipeanu volt Berkes ellenfele a második táblán. Ács Péter pedig a német Naiditsch ellen ült asztalhoz. A szerb Ivanisevic mellett a paksiak régi ismerőse, a Marx György emlékversenyen több alkalommal is vendégszereplő négyszeres olimpiai bajnok orosz-szlovén Beljavszkij erősítette a kanizsai csapatot.A találkozó rangadóhoz méltóan óvatos játékkal kezdődött, néhány döntetlen jelezte, hogy a felek respektálják egymást, majd a paksiak oldalán született meg az első győzelem, sajnos ez utóbb a paksiak számára az egyetlen teljes pontszerzést is jelentette. Vidéki Sándor a tavalyi év után ismét kanizsai skalpot szerzett, ezúttal Faragó Iván nagymester ellen látványos matt-támadással nyert. Ezt követően a vendégek is belelendültek a pontszerzésbe és zsinórban négy győzelemmel magukhoz ragadták a vezetést. A paksiak két táblán előnyös végjátéka azonban szoros végeredményt ígért. A gyalogelőnyös hadállásokhoz azonban az időzavar is társult és a szívósan védekező vendégek mindkét táblán Ács és Grószpéter ellenében menteni tudták a fél pontot. Az éltáblán zajló összecsapáson a fiatal Predojevic sötéttel is tartani tudta nagynevű ellenfelét, ahogy Berkes is megszerezte a fél pontot a románok éltáblása ellen. A találkozó az izgalmak dacára 7,5-4,5 arányú vendéggyőzelemmel zárult. Ezúttal elmondhatjuk, hogy a paksiak labdái inkább kifelé pattantak. A táblánkénti eredmények:Predojevic – Shirov 1/2-1/2Berkes – Nisipeanu 1/2-1/2Ács – Naiditsch 1/2-1/2Nevednichy – Ivanisevic 1/2-1/2Berescu – Beljavszkij 0-1Grószpéter – Lenic 1/2-1/2Szabó – Bobras 0-1Papp – Medvegy 0-1Csom – Gonda 1/2-1/2Fodor – Prohászka 1/2-1/2Vidéki – Faragó 1-0Tóth – Gara 0-1A sárköziek szekere továbbra is száguld, sorozatban negyedik győzelmét aratta a csapat. Tartalékos összeállításban fogadták a középmezőnyhöz tartozó Makó csapatát a Hungaropharma-Decs. A beugróként mozgósított fiatalok ezúttal is tartani tudták a lépést és meglepetésre 7-5 arányban legyőzték a rutinos vendégcsapatot. MTK-Erzsébetváros 6.5 - 5.5 BEACASE Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSKTabáni Spartacus 4 - 8 P.S.E.HVSE-SZOVA 6 - 6 Z.Csuti-Hydrocomp SKHungaropharma Decs 7 - 5 Makói SVSEMLTC 6.5 - 5.5 Kbarcika VSCMolnár Béla
ElolvasomKét győzelemmel rajtolt az ASE sakkcsapata a Maróczy Géza első osztályú sakkcsapatbajnokságban. A bronzérmes paksi gárda két fiatal idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak, igaz egyelőre csak papíron szerepel a holland Stellwagen Daniel és a bosnyák Predojevic Borki, az első fordulókban még nem jutottak szerephez a rangadó mérkőzésekre szerződtetett profik. Amint arról már a legtöbb hírforrás beszámolt a bajnoki címre aspiráló kanizsaiak - mint utóbb kiderült – az újdonsült világbajnokkal, az indiai Ananddal, és a világbajnokjelölt spanyol Shirovval igazi nagyágyúkat állított csatasorba. Az élen tehát nagy küzdelem várható a Zala-megyeiek között és a megszokott koreográfia szerint, az utánpótlás-nevelésre építő atomos gárda leginkább a bronzéremért szállhat majd ringbe. Az első fordulóra a Statisztika - új nevén MLTC – otthonában utazott a tartalékos Duna-parti legénység. Berkes Ferenc távollétében Ács Péter kapta az első táblát, ami jó döntésnek bizonyult, mert a kiegyenlített találkozón ő aratta az egyetlen győzelmet, míg a többi játszma szokatlan módon kivétel nélkül döntetlenül végződött. Nagyobb arányú győzelem is benne volt az állásokban, de a két utolsó táblán játszó fiatal Balázs Gábor és Lizák Péter nem tudta érvényesíteni előnyét, így maradt a sovány 6,5-5,5 arányú győzelem.A második fordulóban a Kazincbarcika együttesét fogadták a paksiak, a tavalyi rossz emlékű mérkőzés után a hazaiak felkészülten fogadták az ellenfelet és Papp Gábor, Szabó Krisztián valamint Vidéki Sándor győzelmének köszönhetően 7,5-4,5 arányban visszavágtak a tavalyi vereségért.A harmadik játéknapon győzelmi reményekkel a Makó otthonába utaznak majd az ASE sakkozói.A Hungaropharma Decs gárdája - ahogy a névváltásból kiderül – a fővárosi gyógyszergyár támogatását élvezi az idei szezontól. A sárközi csapat a szerb Sedlak Nikola és két szlovák Jan Markos és Jan Plachetka nagymesterrel erősítette sorait és szintén győzelemmel vette az első akadályt a bajnokság kezdetén. Hazai pályán a Tabáni Spartacust fogadták a legendás Fekete Ló sakk-klubban és Roganovic, Taskovits, Papp Tamás valamint az ifjúsági Amstadt Áron győzelmével 6,5-5,5 arányban nyerték a találkozót. A második fordulóban a Szombathely otthonába meglehetősen tartalékosan utazott a csapat és 7,5-4,5-re vereséget szenvedtek az ideglégiósokkal megtűzdelt vasi legénységgel szemben. Ezen a találkozón Tóth Ervin és Amstadt Áron volt a csapat nyerő embere. A harmadik fordulóban a két győzelemmel rajtoló MTK csapatát fogadják majd.Molnár Béla
ElolvasomA tizedikTizedik csapatbajnoki címét szerezte az Atomerőmű SE ifjúsági sakkcsapata Miskolcon a nevelő egyesületek országos csapatbajnokságán. Az 58 csapat részvételével lebonyolított nemzeti ifjúsági csapatverseny a legnagyobb presztízzsel bíró rendezvény, közel ötszáz részvevős kiemelkedő sakkesemény. A nyolc táblás csapatokat a tizennyolc éven aluli korosztályok versenyzői alkotják és a kiírás értelmében egy lány versenyzőnek is szerepelnie kell az összeállításban. Az ASE címvédője, de az élőpont átlag alapján csupán a második kiemeltje volt a mezőnynek, miután a sorszámot tekintve megelőzte őt megyebeli riválisa a tavalyi ezüstérmes Hungaropharma-Decs gárdája. A két csapat vetélkedésébe az Aquva Profit Nagykanizsa csapata kívánt beleszólni, eséllyel, hiszen az EB bronzérmes Prohászka Péter leigazolásával erősítették a sorokat. A bajnok atomosok kettő, az ezüstérmes Decs pedig három csapattal demonstrálta a Tolna-megyében folyó kiváló nevelő munkát. Az Atomerőmű SE Fodor Tamás, Balázs Gábor, Lizák Péter, Szabó Bence, Dudás Eszter és Antal Kende összeállításban ült asztalhoz a tízedik bajnoki jubileum reményében és ez az extra motiváció úgy tűnik döntőnek bizonyult a tornán. Az ASE sakkozói veretlenül végeztek az élen. A csapat legjobb pontszerzője a tíz éves Antal Kende lett, aki fiatal kora ellenére hibátlan teljesítményével segítette a csapatot és oroszlán része volt a végső sikerben. Csom István olimpiai bajnok nagymester tanítványa teljesítményével tábladíjat is nyert. A Hungaropharma-Decs együttese az ASE ellen elszenvedett vereség után bronzéremmel zárta a tornát. A Pap Gyula, Tóth Ervin, Kiss Lajos, Veszprémi András, Amstadt Áron, Eltigani Omár és Vince Andrea összeállítású csapat legjobb pontszerzői Vince Andrea 8/7 és Amstadt Áron 7/6,5 lett. A jövőt tekintve sokat sejtet, a sárköziek kettes csapatának játéka, akik végig az élmezőnyben szerepelve, a kicsit balszerencsés sorsolásnak köszönhetően végeztek a kilencedik helyen. A paksi „fakó” taktikusan versenyezve az értékes tízedik helyezést érte el, a csapat nyerő embere az ötödik táblán versenyző Benedeczky Lehel volt, aki 8/7,5 teljesítménnyel segítette csapatát.A paksiak ezzel az újabb győzelemmel sakktörténeti rekordot jelentettek; a tízedik bajnoki címét szerezte meg az együttes az elmúlt 13 év során. Sokan talán nem szégyellenék azt a három ezüstöt sem, ami mintegy mellékterméke volt az elmúlt időszaknak. Végig tekintve az 1996-ban induló sorozaton, a csapat éltábláján olyan versenyzők szerepeltek, akik a magyar ifjúsági sakkozás kiemelkedő szereplői lettek és mára a felnőtt sakkozás világában is meghatározó egyéniségként tartunk számon. Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Szabó Krisztián, Fodor Tamás valamennyien a „paksi műhely” tehetségei. Egytől-egyig kiváló harcosok, kitűnő csapatemberek és nem utolsó sorban valamennyien jelenleg is tagjai annak a közösségnek, amely felfedezte, oktatta, elismerte és támogatta tehetségüket. Ha a talentum és a sakkszeretet mellett van egyéb titka is a paksi sikereknek, akkor az ebben a csapatszellemben rejlik. Méltánytalan lenne említés nélkül hagyni azokat az edzőket, akik munkájukkal megalapozták ezt a győzelmi sorozatot. Csom István nagymester, Györkös Lajos, dr. Hazai László, Mészáros Gyula, Molnár Béla és Vidéki Sándor nemzetközi mesterek alkotják azt az edzői gárdát, amely a motorja a paksi sakksikereknek. A verseny végeredménye (1-15. hely):1. Atomerőmű SE Paks 1 15 35,02. Aquaprofit Nagykanizsa TSK 14 33,53. Decs-Hungaropharma 1 13 36,04. Maróczy SE 1 Szeged 12 31,05. Kazincbarcikai VSC 1 11 30,56. Sárvári Sakk Club 11 30,07. BEAC 1 11 29,58. MTK-Erzsébetváros SE 11 28,59. Decs-Hungaropharma 2 11 27,510. Atomerőmű SE Paks 2 10 32,011. Csuti SK Zalaegerszeg 10 30,012. Tabáni Spartacus SE 10 29,513. Géniusz SE Tata 10 28,514. MÁV Előre Székesfehérvár 1 10 26,515. Makói Spartacus VSE 10 26,0Molnár Béla
Elolvasom2006.07.12. Négy arany, két ezüst Nagy létszámú mezőnyök, erős élcsoportok és kiélezett küzdelem jellemezte az idei korcsoportos sakkbajnokságot. Ugyan hagyományosnak mondható a tolna megyei sakkozók kiemelkedő szereplése ezen a tornán, a paksi és decsi fiatalok az ifjúsági sakkozás élmezőnyét alkotják, jószerével elvárás tehát, hogy a két sikeres klub komoly eredményekkel zárja a korcsoportos versenyek országos döntőjét. Ám egy nagy generáció Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Rudolf Anna kifutása után, most a jövő kiemelkedő tehetségeinek képzése kezdődött el, amelyben a decsi sakkiskola most lépéselőnnyel áll. Tolna megye idén négy arany és két ezüstéremmel zárta a versenyt, amelyből Decs két arany, két ezüsttel idén a legeredményesebb nevelő egyesületnek bizonyult. Más kérdés, hogy a két nevelő klub jórészt azonos edzőkkel dolgozik, közös edzőtáborozásokon, közös versenyeken vesznek részt. Talán épp ez a hosszantartó siker titka!? A Balatonlellén július 1-9. között megrendezett torna legfőbb tétje a bajnoki címek mellett, a korosztályos kontinens viadalokon való részvétel kiharcolása, amely a svájci rendszerű lebonyolítás mellett kevés hibázási lehetőséget enged. A verseny győztesei a Batumiban megrendezésre kerülő VB-én, míg az ezüstérmesek Montenegróba az EB küzdelmeire kapnak meghívót. Az öt korosztályban 286 sakkozó vágott a tornának, amely 9 fordulóban zajlott, ahol a lány versenyzők külön korcsoportban játszottak. A legidősebb korosztályban (18 év) Szabó Krisztián (ASE) és Gonda László (DECS) 7-7 ponttal végzett az élen, a holtversenyes számítás - a 20 éves korcsoportban is bajnok – Szabó Krisztián számára kedvezett, így ötödik bajnoki címét könyvelhette el az atomos versenyző. Ez volt az ún. „halálcsoport”, minden élversenyző részt vett, helyezésük a verseny után induló 18 évesek csapat EB-én a magyar válogatott tábla sorrendjét volt hivatott eldönteni. A 16 évesek között - megismételve tavalyi sikerét - Pap Gyula (Decs) végzett az élen 7,5 ponttal. A lányok versenyében Ignácz Mária (ASE) magabiztosan nyert 8 ponttal, veretlenül. A 12 éves lányok korcsoportjában Vincze Andrea (Decs) 7 ponttal második, míg ebben a korosztályban a fiúknál Tóth Gergely (ASE) 13. helyen zárt. A 10 évesek korcsoportjában Eltigani Omar (Decs) hatalmas hajrával végzett az élen 7,5 ponttal. A tíz éves lányok között a 9 éves bátaszéki Werner Anna élete első versenyén 4 ponttal a 13. helyen végzett, személyében a korcsoportos versenyekből „kiöregedett” sokszoros bajnok Rudolf Anna utódját látják a szakemberek. Tolna megyei eredmények: 18 fiú: (26 résztvevő) 1. Szabó Krisztián (ASE) 2. Gonda László (Decs)…7.Papp Tamás (Decs)…15.Maródi Mátyás (Decs) 16 fiú: (35 résztvevő) 1. Pap Gyula (Decs)…17.Balázs Gábor (ASE) 16 leány: (13 résztvevő) 1. Ignácz Mária (ASE) …10. Vincze Viola (Decs) 14 fiú: (49 résztvevő) 10.Veszprémi András (Decs)… 29.Szabó Richárd (Decs)…Fodor Ádám (ASE) 12 fiú: (64 résztvevő) 13.Tóth Gergely (ASE)… 19.Straubinger Dániel (Decs)…26.Bogár Péter (Decs)…34.Genda Attila (ASE) …44.Eltigani Amír (Decs) …54.Reményi Szilárd (ASE) 12 leány: (15 résztvevő) 2. Vincze Andrea (Decs) 10 fiú: (39 résztvevő) 1.Eltigani Omar (Decs)… 13.Genda Károly (ASE)… 32.Benedeczky Lehel (ASE) 10 leány: (22 résztvevő) 13.Werner Anna (Bátaszék) --- Molnár Béla ---
Elolvasom2006.02.11. A paksi műhely újabb sikere Szabó Krisztián végzett az élen a húszévesek bajnokságán, amelyre rendhagyó módon nyolc résztvevős körmérkőzéses formában került sor február 4-10. között a Magyar Sakkszövetség versenytermében. A szervezők érdeme, hogy ezzel az új lebonyolítással érdekessé és színvonalassá tudták tenni ezt a különálló korosztályos versenyt, amely a legrangosabb nemzetközi ifjúsági tornára, a junior világbajnokságra kvalifikál. Mindezt megfejelve idén először hivatalosan is meghívást kapott a verseny győztese a felnőtt magyar bajnokságra, ami váratlan kiugrási lehetőséget jelenthet a fiatal nagymester aspiránsok számára. Az Atomerőmű SE 16 éves nemzetközi mestere - 2447 értékszámmal - hatodikként lett rangsorolva a rangos mezőnyben, amely 2454 átlag értékszámmal FIDE IX. kategóriának felelt meg. Az ifjúsági tehetségeink közül csupán Gonda László és az utóbbi időben kitűnő eredményekkel visszatérő Héra Imre hiányzott. A hét fordulós torna kevés időt hagyott a versenyzők számára a bemelegedésre, ami a rosszul rajtolókat érthetően nehéz helyzet elé állította. A verseny ugyan nem volt mentes a hibáktól, sőt néhány kifejezetten durva kihagyás is előfordult, de a küzdőszellem és a sportszerű játék tekintetében úgy hiszem elégedett lehet a szakvezetés. Az ASE legújabb bajnoka: Szabó Krisztián Krisztiánt ezen a tornán láthatóan kevésbé nyomasztotta a teljesítménykényszer mint esélyesebb riválisait és felszabadultabb játékra volt képes, mesterhármassal rajtolt és a verseny esélyese Erdős Viktor elleni veresége sem szegte kedvét. A nyitásai többsége jól sikeredett és néhány látványos győzelemmel is megajándékozta szurkolóit. 16 évesen végzett az élen amivel a négy rapid országos bajnoki érem mellé a korosztályos bajnoki érmek közül is a negyedik aranyérmét teheti a polcra. A székesfehérvári fiú Botos Ferenc kezei közül kilenc évesen került az ASE ifjúsági műhelyébe. A tíz és a tizenkét éves korcsoportban lett országos bajnok Molnár Béla ifjúsági edző irányításával, majd rövid ideig Orsó Miklóssal edzett. Az utóbbi három évben dr. Hazai László mellett kemény és rendszeres edzésmunkával látványos fejlődés vette kezdetét. A tavalyi évben a korcsoportos VB-én már szakmailag nagyon értékes helyezést ért el és a felnőtt csapatbajnokságban is erős pontszerző lett, miközben rendszeres résztvevője a First Saturday versenysorozat nagymester csoportjának, ahol a normaszerzést ostromolja. Kitűnő eredményével klubtársai Papp Gábor és Berkes Ferenc kezéből. vette át a stafétát. Az előbbi csúcstartónak számít, hiszen Gábor 2000-ben mindössze 13 évesen végzett az élen ezen a tornán. A versenyben második helyezett Erdős Viktor veretlenül szerepelt, biztosan, komolyabb hiba nélkül játszott, igaz kevesebb kockázatot is vállalt és számomra úgy tűnt a nyitásokban most kevésbé volt kísérletező kedvében ami az ellenfelek számára megkönnyítette a felkészülést. A bajnok mellett a végül harmadik helyezett Bérczes Dávid volt az igazi felfedezettje a tornának. Élesen és kezdeményezően sakkozott, taktikusan választotta meg a megnyitásokat és csupán a verseny győztese tudta megadásra kényszeríteni. Ezen a tornán igazolta, hogy a First Saturday versenyeken szerzett magas élőpontszáma reális játékerőt takar. A negyedik helyezettől kezdődően kettészakadt a mezőny Bánusz Tamás Papp Gábor és Boros Dénes játékára a rossz rajt vetett árnyékot, míg Popovics Ádám láthatóan a versenyzési hiányból fakadó formánkívüliséggel birkózott. Bánusz Tamás a hajrában két fontos győzelemmel fel tudott jönni a félvonalra ami az egyedüli 4. helyet biztosította számára. A mezőny legfiatalabbja a decsi Pap Gyula bíztató rajt után megtorpant és a hajrában ugyan jelentősen vissza is esett az eredményessége, de még így is ötödik helyezettként zárta a versenyt.1. Bérczes Dávid 5,0 2. Erdős Vikto r5,0 3. Szabó Krisztián 5,5 4. Pap Gyula 3,0 5. Papp Gábor 2,5 6. Boros Dénes 2,5 7. Popovics Ádám 1,0 8. Bánusz Tamás 3,5 --- Molnár Béla ---
Elolvasom2005.11.25. Berkes ezüstje a junior vébéről Isztambulban szép magyar sikerrel zárult a junior sakkozók világbajnoksága. Berkes Ferenc, az Atomerőmű SE nagymestere remek hajrával ezüstérmet szerzett a 92 fős mezőnyben. A paksi sakkozó játéka kezdetben döcögött, öt forduló után 3.5 ponttal állt, a hatodikban azonban kikapott a lengyel Barteltől. Szerencsére a vereség nem szegte kedvét, a pihenőnap után Berkes egy remek mesterhármassal felkapaszkodott az élmezőnybe. A hajrában aztán sorban játszotta a rangadókat, de jól bírta az egyre nagyobb feszültséget. A 10. játéknapon remizett a későbbi győztes azeri Mamedgyarovval, majd a záró körben egy bravúros győzelemmel másodikként zárt. Az ASE ifjúsági világbajnoka számára sokat jelentett edzője, Csom István nemzetközi nagymester segítsége, aki szekundánsként kísérte el őt a megméretésre. A vb végeredménye: 1. Mamedgyarov (azeri, 2674) 10.5 pont, 2. Berkes Ferenc (2596) 9.5, 3. Alekszejev (orosz, 2632) 9, 4. Gasimov (azeri, 2608) 9. Tolnai Népújság online oldalán ....
Elolvasom2005.11.14. Berkes jól rajtolt Isztambulban Ötvenkilenc nemzet képviseletében 167 versenyző ült asztalhoz Isztambulban a Junior Sakk Világbajnokságon. A november 8 – 23 között zajló eseményen a húsz év alatti korosztály kiemelkedő versenyzői szerepelnek. Az idei torna színvonalát jelzi, hogy 14 nagymester mellett 21 nemzetközi mester vágott neki a 13 fordulós tornának. A magyar színeket a paksi Berkes Ferenc ifjúsági világbajnokunk képviseli, aki 6-os rajtszámmal vághatott a versenynek és két győzelem mellett három döntetlennel bíztató rajtot vett. Öt fordulót követően három és fél pontjával a holtversenyes hetedik helyről folytatja a lengyel Bartel Mateusz nagymester ellen a hétfői versenynapon amikor is a sötét színeket vezeti majd. Feri számára a dobogóra kerülés a cél, amihez a sűrű élmezőnyt tekintve az ellenfeleknek is lesz egy-két szava. A verseny legnagyobb esélyese az azeri Mamedyarov világ és Európa-bajnok aki 2674 élőponttal kiemelkedő klasszisnak számít a junior korosztályban, egyelőre a papírformát igazolva 4,5 ponttal egyedül vezeti a versenyt. Az egyetlen döntetlenjét a lengyel Wojtaszek ellen adta le, aki a holland Smeetsel holtversenyben négy-négy ponttal állnak a Berkes által képviselt üldözőboly előtt. Korábban Ács Péter személyében már állt magyar világbajnok a dobogó legfelső fokán, ami történelmi sikert jelentett, lévén, hogy a magyar sakkozás történetének első junior VB aranyát vehette át Athénban 2001-ben a paksi sakkozó.
ElolvasomNB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ... ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 2005.10.16. Győzelem a rajtnál A hétvégi ASE-Hajdúböszörmény találkozóval sakkozóink számára kezdetét vette az NBI-es csapatbajnokság. Az első fordulóban két újonccal is debütáló ezüstérmes csapat 7-5 arányú győzelemmel rajtolt. Az új bajnoki idényt merész tervekkel indította az atomos csapat, az eddig a „fakóban” (NBI/B) szereplő játékosok közül, két fiatal beépítésével vágtak a szezonnak, valamint a rangadó mérkőzésekre gondolva, a szerb Kovacevic Alexandar nagymester igazolásával erősítették meg a csapat elejét. A női táblán Tóth Lili mellett ebben az évadban a 15 éves Ignácz Mária is lehetőséget kap a játékra. Az első fordulóban mindjárt az idei korcsoportos VB negyedik helyezettje, Ignácz kapta a női táblát és jól bírva a „mélyvizet” győzelemmel bizonyított. A 14 éves Fodor Tamás korcsoportos világbajnokunk második számú debütánsként játszotta bemutatkozó mérkőzését az első osztályban, a fiatal versenyző fordulatos játszmában döntetlent ért el. Az éltáblán Berkes sötéttel nem bírta feltörni nemzetközi mester ellenfele bunker állását, így ez a találkozó is döntetlenül végződött, csakúgy mint a Nevednichy és Pataki játszmája. A teljes pont megszerzésével Ács Péter, Tóth András, Szabó Krisztián, Vidéki Sándor és Ignácz Mária vette ki a részét a 7-5 arányú csapatgyőzelemből, ami elfogadható eredmény a bajnokság elején általában nehezen bemelegedő paksi csapat számára. A következő ASE-Nagykanizsa találkozó már igazi tétmeccsnek ígérkezik a tavalyi bajnokság bronzérmese ellen. Az utóbbi két évben ugyan mindkétszer gázolt a kanizsai lokomotív, de a dobogóért folyó csatában mindkét alkalommal az utolsó fordulóban siklottak ki és végeredményben a paksiak benyúlással tudtak előzni. Miután az atomosok az egyes sorszámot húzták ezen a találkozón is hazai pályán fogadhatják majd a Tungsram csapatát. Az első forduló eredményei:Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapat ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Nagykanizsai TSK 7 - 5 PMSE-AH.-MTK Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 Tabáni Spartacus Makói SVSE. 5.5 - 6.5 Láng Vasas Piremon SE. Nyh. 6.5 - 5.5 HONVÉD Haladás VSE. 4 - 8 Statisztika PSC. 2006.01.23. Dupla, de nem semmi - 6. forduló A hétvégén dupla fordulót játszottak az ASE sakkozói az első osztályban. A szombati játéknapon a második fordulóból elmaradt találkozót a bajnok Zalaegerszeg otthonában, míg vasárnap a Szombathelyi Haladás ellen hazai pályán a bajnokság soron következő hatodik fordulóra került sor. A bajnok elleni összecsapást nagy várakozás előzte meg, hiszen szoros eredmény esetén a kiegyensúlyozott versenyhelyzet miatt az ASE akár az élre is ugorhatott volna. Mindkét csapat az idegen légiósait mozgósítva jelentős erőkkel ült asztalhoz, a zalai oldalon Igor Stohl cseh nagymester, míg a paksiak a román Nevednichy és a szerb Kovacevic játékában bíztak a szakvezetők. Egy sajnálatos körülmény is befolyásolta a hazaiak összeállítását, Grószpéter nagymestert a mérkőzés reggelén vérnyomás problémák miatt kórházba kellett szállítani. Ez a körülmény váratlanul megkeverte a felkészülést, miután a bajnok csapat így más táblasorrendben ült le, ami a végeredmény tudatában a zalaiak számára alakult kedvezően. A hazai csapat nyolc nagymesterrel az élen kezdte a mérkőzést, míg a paksi oldalon öt hasonló címmel büszkélkedő versenyző állt harcra készen. A bajnokcsapat éltábláján nem kisebb név mint Portisch Lajos nézett farkasszemet Berkes Ferenccel aki világos színnel könnyedén tartotta az egyensúlyt a magyar sakkozás legnagyobb egyénisége ellen. Játszmájuk gyors döntetlennel ért véget. A Gyimesi – Ács találkozón a paksiak nagymestere a megnyitásban meglepte ellenfelét és két gyalogelőnnyel zárta a nyitó küzdelmet, ám a bonyolult hadállás sok időt elemésztett, ami a játszma döntő pillanataiban nagyon hiányzott. Az időzavarban ezen a táblán egy esélyes játszmát vesztettek az atomosok. A Nevednichy-Sax találkozó döntetlennel zárult, míg Kovacevicet Horváth Ádám látványos játszmában kényszerítette térdre. A fiatal Papp Gábor az elméleti szakemberként is ismert Stohl nagymestert rosszabb állásból is kitartotta értékes félpontot szerezve a csapatnak, csakúgy mint Csom István aki Horváth József ellen hozta ugyanezt. A Tóth András - Horváth Csaba mérkőzés ismét pontosztozkodással ért véget. Szabó Krisztián a paksiak 100%-os versenyzője korcsoportos ellenfele Boros Dénes ellen mérkőzött. A paksiak tehetséges fiatalja hátrányosabb nyitás után nehéz védekezésre kényszerült, az ismert rádiós apuka úgy tűnik nem csak a beszédkészséget örökítette fiában; Dénes a sláger mérkőzésen szép játszmában nyert. Györkös Lajos – Horváth Gyula találkozó gyors remi révbe ért, az egyetlen veszélyt a játszmában az jelentette, hogy Horváth bekapcsolva felejtette a telefonját ami épp a remi ajánlatot követően megszólalt. A szabályok értelmében ez azonnali vereséget von maga után. Ezt a zalai versenyző úgy védte ki, hogy azonnal megragadta a felkínált békejobbot. A Horváth Tamás – Vidéki Sándor partiban kevésbé voltak békülékenyek a felek és ugyan öt órai játék után a táblán egyenlő állás alakult ki, de a paksiak nemzetközi mestere pechjére „elfeledkezett” az óráról és leesett. A csapat egyetlen győzelmét a fiatal Pataki Győző érte el, aki Csiszár Csaba ellen higgadt játékkal szállította a pontot. A Mádl Ildikó – Tóth Lili játszmában a bajnokcsapat női nagymestere túl kemény falatnak bizonyult az egyetemista paksi diáklánynak és ezzel a vereséggel 8-4 arányban a zalai gárda szerezte meg a győzelmet. A mérkőzést értékelve elmondhatjuk, hogy nyílt küzdelemben megérdemelten győzött a bajnok, a szorosabb eredmény reálisabb képet adott volna a küzdelemről ami a hadállásokban benne volt a paksiak számára. A vasárnapi Szombathelyi Haladás elleni találkozón fűtötte a bizonyítási vágy a csapatot és látványos küzdelemben 9-3 győzelemmel javították az előző napi mérleget. Győzött Berkes, Nevednichy, Kovacevic, Papp, Szabó, Györkös, Ignácz. Döntetlent ért el Ács, Csom, Vidéki és Pataki. A bajnoki tabella ezzel teljessé vált és a paksiak tisztán a harmadik helyen várhatják a következő fordulót, ahol a hatodik helyen álló Statisztika csapata ellen idegenben folytatják a bajnoki küzdelmet, amelyben immár a korábbi években megszokott pozícióból kerülhet sor a hajrára.A 6. forduló eredményei:Hajdúböszörmény 5 - 7 Láng Vasas Tabáni Spartacus 4.5 - 7.5 HONVÉD PMSE-AH.-MTK 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Piremon SE. Nyh. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Makói SVSE. 1. Csuti Hydrocomp - 48.5 2. Nagykanizsai TSK - 46 3. ASE Paks - 44 2006.02.14. Csak statisztált a Statisztika Ötödik győzelmét aratta az Atomerőmű SE csapata a sakk NB I. Szabó László csoportjában a hétvégi hetedik fordulóban. A Statisztika PSC. otthonában 7,5-4,5 arányú pontrablással azonban csupán biztosították harmadik helyüket, tekintve, hogy az „örök rivális” Nagykanizsa 8,5-3,5 –re diadalmaskodott a Szombathely otthonában, újabb ponttal növelve előnyét. Igaz az összehasonlítás az atomosokra kedvező, miután az elmúlt fordulóban a vasi legénységet ők 9-3 arányban múlták felül, ám ez csak játék a számokkal. A hátralévő négy fordulóban még sok jég úszik le a Dunán. Annál is inkább igaz lehet a jóslat, mert az élen álló Zalaegerszeg az utóbbi fordulóban jóllakott oroszlánnak mutatkozik és némi bizonytalansággal szerepel az alsóházban lévő csapatok elleni összecsapásokon, így jelen helyzetben mindössze két pont előnnyel vezet. A már már hagyományos fej-fej melletti hajrába -így meglehet - a bajnokcsapatnak is be kell szállnia. Visszakanyarodva a hétvégi találkozóra a Berkes vezette paksi csapat komolyan készült a Statisztika elleni mérkőzésre, hiszen a korábbi években kemény és kiegyenlített csatákat vívott a két gárda. A fővárosiak ebben a szezonban a szerb Ilincic Zlatko nagymesterrel erősítettek az éltáblán, így a paksiakhoz hasonlóan négy nagymesterrel ültek asztalhoz. Berkes kedvenc változatát a Nimzo-indiai ellen most talonban hagyta és megnyitás választásával meg is lepte ellenfelét aminek köszönhetően látványos győzelemmel adott lökést a csapatnak. Ács Péter sötéttel is aktívan játszott és végig irányítva a küzdelmet szerezte meg a teljes pontot. Tóth András és Szabó Krisztián szintén nyerő párosnak bizonyult a 6-7. táblán. Krisztián a frissen szerzett junior bajnoki címmel a zsebében a bajnokságban is folytatta győzelmi sorozatát , hatodik győzelmével továbbra is a csapat legjobb pontszerzője. Az ötödik teljes pontot a 9. táblán Vidéki Sándor harcolta ki, így Pataki Győzővel együtt öt-öt szerzett ponttal húzó embere a csapatnak. A találkozón öt döntetlen született Nevednichy, Papp, Csom, Pataki és Fodor jóvoltából, míg Györkös és Ignácz vereséggel szerepeltek. A csapat legjobb pontszerzője: Szabó Krisztián. A nyolcadik fordulóban február 26.-án a legutóbbi Marx György emlékverseny győztese Almási Zoltán vezette Honvéd együttesét fogadják majd az atomosok, míg a rivális Nagykanizsa a Statisztika ellen szerepel. A bajnok Csuti a kieső jelölt Haladás sorsát pecsételheti meg ugyanezen a fordulón. A hetedik forduló eredményei: Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapatMakói SVSE. 5.5 - 6.5 HajdúböszörményPiremon SE. Nyh. 4 - 8 Csuti HydrocompHaladás VSE. 3.5 - 8.5 Nagykanizsai TSKStatisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE PaksHONVÉD 6.5 - 5.5 PMSE-AH.-MTKLáng Vasas 5.5 - 6.5 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Csuti Hydrocomp 56.5 2. Nagykanizsai TSK 54.5 3. ASE Paks 51.5 4. Láng Vasas 47.5 5. HONVÉD 47 6. Statisztika PSC. 42.5 7. PMSE-AH.-MTK 41.5 8. Tabáni Spartacus 40 9. Hajdúböszörmény 32 10. Makói SVSE. 31.5 11. Haladás VSE. 30.5 12. Piremon SE. Nyh. 29 2006.02.26. Váratlan vereség - 9. forduló Az sakkcsapatbajnokság hétvégi kilencedik fordulójában az Atomeromu – Honvéd találkozóra került sor. A táblázat középso harmadában szereplo fovárosi csapat nem kis meglepetésre 7-5 arányú gyozelemmel oszlatta a paksi ezüstreményeket. Három fordulóval a bajnoki zárás elott, már csupán a bronzérem tunik elérhetonek a Duna-parti csapat számára. A paksi csapat összeállítási nehézségekkel küzdött ezen a találkozón, mindkét idegenlégiós nagymesterét – egyéb verseny elfoglaltság miatt - nélkülözni volt kénytelen, így a tartalékok jutottak szóhoz. Az ellenfél élve a lehetoség adta eséllyel, a legerosebb összeállításban ült asztalhoz. Az olimpiai csapat harmadik táblása Almási Zoltán nagymester, a tavalyi Marx György emlékverseny gyoztese mellett, négy vietnámi versenyzo is asztalhoz ült, köztük a frissiben „magyarított” noi sakkozó Hoang Thanh Trang, aki a magyar olimpiai csapat éltábláján játszik majd a májusban Torinóban megrendezésre kerülo sakkolimpián. Almási Zoltán az idei bajnokságban most második alkalommal vállalta a játékot, ami kitünteto figyelmet jelent a szintén olimpiai csapattagként jelölt paksi nagymester Berkes Ferenc számára. Magyarázatként szolgál, hogy kettejük párharca az utóbbi idoben kemény presztízs csatává változott, tekintve, hogy Berkes többször is kijelentette, hogy Almási megelozését tuzte ki célul. Hogy nagy fába vágta a fejszét az bizonyos, mint ahogy az is, hogy Almási nem vette félvállról a fenyegetést és az utóbbi években mutatott stagnálás után – talán épp a fenyegetés miatt – az utóbbi félévben ismét a régi „Almát” látjuk a tábla mellett. Egy bizonyos ezen a meccsen joggal mondhatta Ferinek; - Öreg, ez nem a te napod! Berkes a játszmában egy meglepo nyitásválasztással igyekezett lélektani elonyhöz jutni, életében eloször játszotta meg a Caro-Kann védelmet, hogy ellenfelét eltérítse felkészülés adta útról, de a csodafegyver pechjére fordítva sült el. Almási – köztudott - ha világossal játszik nehéz zavarba hozni, most is jól reagált a meglepetésre és már a játszma elején eros támadáshoz jutott Berkes középen maradt királya ellen és könnyedén begyujtötte a paksi fiatal skalpját. Mindettol eltekintve a találkozó a paksiak számára indult reménykeltobben, hiszen mindjárt az elso félórában egy váratlan körülmény folytán vezetéshez jutottak a hazaiak. A vendégcsapat hatodik táblásának váratlanul megszólalt a mobil telefonja, ami a szabályok szerint azonnali játszmavesztést jelent. Az elso két órai játékot követoen nagy arányú hazai gyozelmet jósolhattak volna a szakemberek, tekintve hogy Szabó Krisztián a paksi csapat legjobb pontszerzoje könnyedén fektette két vállra a vietnámi Duong-ot és Vidéki gyors gyalognyeréssel, míg Csom nagymester Hoang ellen bíztató támadással látszott fölénybe kerülni, ezenfelül Ács Péter és Pataki Gyozoállása is esélyesnek látszott. Szabó és Csom végül érvényesítette ugyan az elonyét és nyert, ám az utolsó négy táblán minden balul sült el a paksiak számára és az összes találkozót, ezzel együtt a mérkozést is elvesztették. A gyoztes Csom, Tóth és Szabó mellett Ács, Papp, Hazai és Györkös döntetlennel járult hozzá az öt pont megszerzéséhez. A tabellára tekintve a kanizsai expressz ötpontnyi távolságban zakatol az ezüstérem felé a bronzot szorongató paksiak elott és ugyan mindössze 2,5 pont a lemaradásuk az élen álló Zalaegerszeg mögött, a hátralévo ellenfeleket tekintve a jelen állapot végeredményként is valószínu. A tizedik fordulóban az atomváros „szellemi tornászai” az ötödik helyezett Láng Vasashoz látogatnak majd, ami ismét fontos találkozó lehet, hiszen a frissen feljutott csapat eddigi teljesítménye feltunoen kiegyensúlyozott. A kilencedik forduló eredményei: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Hajdúböszörmény - Tabáni Spartacus PMSE-AH.-MTK 6.5 - 5.5 Láng Vasas ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Nagykanizsai TSK 7 - 5 Statisztika PSC. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Haladás VSE. Makói SVSE. 6 - 6 Piremon SE. Nyh. A H.böszörmény SE-Tabáni Spartacus mérkozést 2006.03.18-án 10,00-kor játszák le Budapesten. A bajnokság állása: Ssz. Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz. 1. Csuti Hydrocomp - 7.5 8 7 9.5 7.5 8 7.5 9 64 2. Nagykanizsai TSK 4.5 - 7 7 7 8 9.5 8.5 10 61.5 3. ASE Paks 4 5 - 5 7.5 11 8 9 7 56.5 4. HONVÉD 7 - 6 6.5 6 7.5 5.5 8 7.5 54 5. Láng Vasas 6 - 5.5 6.5 5.5 6.5 8 8 7 53 6. PMSE-AH.-MTK 5 5 5.5 6.5 - 5.5 6.5 8 6 48 7. Statisztika PSC. 5 4.5 6 5.5 6.5 - 6 8 6 47.5 8. Tabáni Spartacus 2.5 4.5 6.5 6 - 6.5 8 6 40 9. Makói SVSE. 4.5 4 1 5.5 5.5 5.5 - 6 5.5 37.5 10. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 4 4 6 - 35 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 4 6 4 6 - 35 12. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 5 6 6.5 - 32 2006.03.19. Takarékon a Láng Vasas - 10. forduló Nagyarányú gyozelemmel kezdte meg a hajrát az ASE az elso osztályú sakkbajnokság tizedik fordulójában. Az atomos csapat 9-3 arányban gyozte le otthonában az ötödik helyezett Láng Vasast, 2,5 pontot faragva ezzel hátrányából az ezüstéremért folyó csatában. A Láng Vasas otthonában tartott „tuzoltó gyakorlatot” a Paks a hétvégi fordulóban. A versenyhelyszín megközelítése, tekintettel a pesti rakparton folyó felújításokra – ki gondolta volna? – nagyobb nehézséget jelentett, mint maga a találkozó. Bár kisebb zökkenok – két elvesztett játszma – akadtak a mérkozésen is, ezen a napon száguldott a csapat. Különösen értékes volt az éltáblákon aratott gyozelem a Berkes –Balogh és a Ruck – Ács játszmákban. Az olimpiai csapatban is aspiráns fiatalok presztízs mérkozését hozta a Berkes Ferenc – Balogh Csaba játszma. Az eddigi mérleg ugyan a paksi sakkozó számára hízelgo – Balogh még nem nyert ellene -, de a néhány napja véget ért felnott magyar bajnokság utolsó fordulójában a vasas versenyzoje hasonló színelosztásban döntetlent ért el és ezzel meg is elozte a paksi sakkozót. A bajnokság eredménye alapján ugyan mindketten biztos csapattagnak számítanak a Torinóban sorra kerülo sakkolimpián, mégis ezt a mérkozést – mi szurkolók - a táblaszámot érinto helyosztónak tekintettük. Berkes találékonyan játszotta a megnyitást; egy pozíciós áldozattal beültette a „hintába” ellenfelét, gyors gyozelmével nagy lökést adott a csapatnak. Az Ács – Ruck mérkozés a régi riválisok összecsapását hozta, néhány éve még a kieséses magyar-bajnokság döntojében párbajoztak egymással. Akkor a döntetlenül végzodött viadalt a tizenegyes rúgást jelento villámjátszmák döntötték el Ruck javára, most azonban ilyen esély nem kínálkozott a Szombathelyen nevelkedett fiatal számára. Péter nagy csatában utolsóként, de gyoztesen állt fel az asztaltól. A hátsó csapatrész ezúttal kiemelkedo eredményt nyújtott, az utolsó hat táblán hat gyozelmet könyvelhettek el az atomosok; Szabó Krisztián, Györkös Lajos, Vidéki Sándor, Pataki Gyozo, Molnár Béla és Ignácz Mária jóvoltából. A két döntetlen eredményt Papp Gábor és dr.Hazai László érte el. Takarék lángon égett a Vasas ezen a fordulón, a paksiak számára ellenben égetoen fontos volt minden pont, hiszen ezzel ismét szorosan felzárkózhattak a lassanként ezüstérmesnek tekintheto kanizsai csapat mögé. Reméljük ezt a lángot képes lesz megorizni a csapat a hátralévo két mérkozésre, ebben az esetben a rivális Kanizsa rémálma – ami két alkalommal már valóra vált -, hogy az utolsó fordulóban veszti el az ezüstérmet Pakssal szemben, ismét megkísértheti a zalai legénységet. A soron következo forduló a Tabáni Spartacus-sal április 9-én döntonek bizonyulhat a találgatások szempontjából. A tizedik forduló eredményei: Piremon SE. Nyh. 5 - 7 Hajdúböszörmény Haladás VSE. 5.5 - 6.5 Makói SVSE. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp HONVÉD 5.5 - 6.5 Nagykanizsai TSK Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Tabáni Spartacus 5 - 7 PMSE-AH.-MTK 2006.04.10. Dobogón a Paks A bajnokság utolsó hazai mérkőzését biztos győzelemmel zárta az ASE az első osztályú sakk csapatbajnokságban. A tabellán nyolcadik helyen tanyázó vendég Tabáni Spartacus csupán 3,5 pontot tudott szerezni az atomosok otthonában, így az ASE sakkozói 8,5 ponttal léptek előrébb a táblázaton ez - halkan akár ki is mondhatjuk – vélhetően a bronzérmet jelenti a csapat számára. A találkozó két gyors hazai győzelmet hozott Molnár Béla és Ignácz Mária révén, mindkét táblán nagy játékerő különbség volt a küzdő felek között, amit biztosan realizáltak a paksiak. Az atomosok végig nagy fölényben játszottak és egy-két kisebb pontatlanság miatt elmulasztottak néhány győzelmi esélyt, ami különösen fájó volt az éltáblás Berkes számára, aki nyert állást rontott el az időzavarban. A teljes pontot végül Csom István, Tóth András, Györkös Lajos, Pataki Győző tudta megszerezni, míg döntetlent játszott Ács Péter, Papp Gábor, Hazai László, Szabó Krisztián és Vidéki Sándor. A forduló előtti latolgatások mindegyike ha-val kezdődő mondatokban fogalmazódott meg, ami fényesen jelzi, hogy az ezüstéremért folyó csatában a 2,5 ponttal lemaradt paksiak, nagyarányú győzelem esetén is csak az ellenfelek botlásával kerülhettek volna ziccerbe. A csapat ugyan győzni tudott, de az ellenfelek nem adtak esélyt, kihasználva a kedvezőbb párosítást , 3,5 pontra fokozták az előnyüket. A bajnoki tabellából első látásra kiolvasható, a dobogón végzők névsora, ám a bajnoki cím sorsát illetően az utolsó forduló eredménye dönt majd az azonos pontszámmal élen álló Nagykanizsa és Zalaegerszeg között. Az ASE tíz pontos előnnyel áll a negyedik Honvéd előtt, ezért az utolsó fordulóban különösebb izgalom nélkül tekinthet a Postás-MTK elleni mérkőzése elé. Erre a találkozóra április 23-án a fővárosban az összevont utolsó fordulóban kerül sor, a rendezvény házigazdája az Aqvincum-Hotel lesz.A 10. forduló csapatmérkőzéseiHajdúböszörmény 4 - 8 PMSE-AH.-MTK ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Láng Vasas Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 HONVÉD Makói SVSE. 6 - 6 Statisztika PSC. Piremon SE. Nyh. 5.5 - 6.5 Haladás VSE.NB I. Szabó László csoport (2005/2006)1. Nagykanizsai TSK 77.5 2. Csuti Hydrocomp 77.5 3. ASE Paks 74 4. HONVÉD 64 5. PMSE-AH.-MTK 63 6. Statisztika PSC. 59.5 7. Láng Vasas 58.5 8. Tabáni Spartacus 53.5 9. Makói SVSE. 50 10. Hajdúböszörmény 50 11. Haladás VSE. 47 12. Piremon SE. Nyh. 45.5
Elolvasom2005.04.24. Ezüstvasárnap a sakkozóknak Csodák márpedig vannak(!) és van sportszerűség is és korrekt versenyszellem a sakkban. Ezt igazolta a hétvégi NBI. Sakk csapatbajnokság utolsó fordulója, amelyre rendkívül kiélezett helyzetben került sor. Az utóbbi fordulók során kirajzolódott, hogy a tavalyi bajnoksághoz hasonlóan ismét Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Paks csapata lesz a dobogó várományosa. A sorozatban negyedik bajnoki győzelmére készülő zalai csapatot ezúttal sem lehetett megszorítani, csupán a második helyezés kérdésében bizonyulhatott döntőnek a hajrá. Az ASE három és fél pontos hátránnyal ült asztalhoz a biztos kieső Vasas ellen, míg a rivális Nagykanizsát a már bajnoknak tekinthető Zalaegerszeg várta. Az izgalmakat fokozta, hogy ezúttal egy helyszínen a Tulipp Inn Millenium Hotelben, összevont formában került sor a záró fordulóra, így mindkét rivális folyamatosan nyomon követhette az egyes mérkőzések alakulását. A paksiak esélye a fordulót megelőzően – jelentős hátrányuk miatt -inkább csak elméletinek volt mondható és a nagyarányú győzelem mellett, leginkább a bajnokcsapat harci kedvében reménykedhettek. A csoda ezúttal nem maradt el, a bajnok korrekt versenyszellemről tanúságot téve, két királyig harcolt minden táblán. A meglepett kanizsaiak előnye hamar elolvadt és rémálomszerűen ismétlődött számukra a két éve az ASE ellen az utolsó pillanatban elvesztett ezüst emléke - 8,5-3,5 arányban kiütéses vereséget szenvedtek. Az ASE élt a lehetőséggel, 8-4 –es győzelme ugyan mérsékeltnek mondható, ám így is teljes pont előnnyel szerezte meg második csapatbajnoki ezüstérmét. A főként ifjúsági nevelőmunkájával kitűnő gárda szakmai sikerét emeli, hogy az atomos legénység frissen „beépitett” és egyúttal legfiatalabb versenyzője a 15 éves Szabó Krisztián 9,5 pontjával a bajnokság legeredményesebb versenyzőjének kiírt emlékplakettet is elhódította. A Vasas elleni találkozó pontszerzői Berkes, Papp, Tóth, Györkös, Szabó és Tóth Lili voltak, míg Csom, Vidéki, Pataki és Siklósi döntetlent ért el. A csapat bajnoki sikerét idén hullámzó teljesítmény jellemezte, de a leglelkesebb csapatok közé tartozik és ahogy már sokadszor bizonyította sikeréhes gárda, amely képes megragadni az esélyt. Folyamatosan fejlődik és látványos igazolások nélkül, saját nevelő munkájára építve képes megújulni. A jövőt tekintve bíztató, hogy az átlagéletkort figyelembe véve a legfiatalabb csapat az első osztályban és reménységeinkre nem csak csapatunk, de a teljes magyar sakkozás is bizakodva tekint.Utolsó forduló eredményei:Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 Nagykanizsai TSK.PMSE. Antenna Hung 7 - 5 Makói SVSE. Vasas-Novák 4 - 8 ASE Paks Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 Hajdúböszörmény SE Honvéd 5.5 - 6.5 Haladás VSE. BEAC-RUFUSZ 6.5 - 5.5 PIREMON SE.1. Csuti-Hydrocomp 2. ASE Paks 3. Nagykanizsai TSK. 4. Statisztika PSC. 5. Honvéd 6. Hajdúböszörmény SE 7. PIREMON SE. 8. Haladás VSE. 9. Makói SVSE. 10. PMSE. Antenna Hung 11. BEAC-RUFUSZ 12. Vasas-Novák Kieső a BEAC és a Vasas csapata.[ Molnár Béla ]
ElolvasomGyőzelem a hajrában ASE Paks 9 - 3 PMSE. Antenna Hung - Agóra Étterem Nagyarányú győzelemmel ismét visszavette dobogós helyét az ASE első osztályban szereplő sakkcsapata a hétvégi utolsó előtti fordulóban. Az atomosoknak láthatóan jót tett a háromhetes szünet a bajnokságban, frissen és lendületesen játszottak ezen a napon és 9-3 arányban biztos győzelmet arattak a PMSE. Antenna Hungária csapata ellen. A Berkes, Ács, Nevednichy trió révén az éltáblákon fontos győzelmek születtek és a lendület folytatódott a középső csapatrésznél is ahol Papp Gábor, Györkös Lajos és Vidéki Sándor is érvényesítette az előnyét. Hátul Szabó Krisztián és Tóth Lili révén született újabb két pont és a csapatkapitány Csom István és Tóth András döntetlenjével alakult ki a dobogóra lépést jelentő kilenc pontos győzelem. Az összevont utolsó forduló előtt a paksiak biztos előnnyel állnak a harmadik helyen és 3,5 pontos hátrányuk nem tűnik ledolgozhatatlannak az utolsó helyen álló Vasas ellen, annál is inkább mert a rivális Nagykanizsai csapat a bajnokjelölt Zalaegerszeg ellen ül asztalhoz. Továbbb .... Magyar Sakkszövetség online oldalán .... [ Molnár Béla ]
Elolvasom2005.03.06. Tisztes helytállás A bajnok Zalaegerszeg otthonában 7-5 arányú vereséget szenvedett az ASE elso osztályú csapata a bajnokság 9. fordulójában. A hét nagymesterrel asztalhoz ülo hazaiak papírforma gyozelmét leginkább a világos táblákon aratott sikereiknek köszönhették. A kezdés adta elonyt három táblán is érvényesítették a zalaiak, míg a Duna-parti legénység oldalán csupán egy válasz gyozelmet jegyezhettünk, Szabó Krisztián révén, aki az olimpiai bajnok, noi nagymestert Mádl Ildikót kényszeríttette megadásra. Az éltáblákon a generációk csatáját láthattuk a Berkes-Portisch és a Sax-Ács összecsapáson, a múlt és a jelen párharcát ezen a napon a megbékélés jellemezte; mindkét találkozó döntetlenül végzodött. Hasonló eredményt ért el a román Nevednichy, Papp Gábor, Tóth András, Györkös Lajos, Pataki Gyozo és Tóth Lili. Az utóbbi két fiatal esélyes állásból engedte menekülni ellenfelét, ami végül döntonek bizonyult a mérkozésen. Ezen a találkozón debütált Csom István olimpiai bajnok nagymester a csapatkapitányi poszton. A paksi sakkozók doyenje a három utolsó fordulóra kapott megbízást, hogy ne csak a táblánál, a tole megszokott csupa szív játékával, hanem a csapat a vezetésével is segítse a hajrában a dobogóért harcoló paksi gárdát. A két vereség után ez a tisztesnek mondható eredmény életben tartja a dobogós reményeket, miután a következo találkozóra csupán április 10-én kerül sor, a dönto fordulók elott jól jöhet a csapatnak ez a hosszabb szünet. A véghajrában elobb a PMSE Antenna Hungária elleni hazai találkozón, majd az összevont utolsó mérkozésen Budapesten a kieso Vasas szemben lesz lehetoség a pillanatnyi hátrány ledolgozására.A kilencedik forduló eredményei:Makói SVSE. 4 - 8 Nagykanizsai TSK. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 ASE Paks PMSE. Antenna Hung 7.5 - 4.5 Hajdúböszörmény SE Vasas-Novák 7.5 - 4.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 7.5 - 4.5 PIREMON SE. Honvéd 7 - 5 BEAC-RUFUSZ 1. Csuti-Hydrocomp 73.5 2. Nagykanizsai TSK. 67.5 3. Statisztika PSC. 63 4. ASE Paks 61.5 5. Honvéd 56.5 6. Hajdúböszörmény SE 50.5 7. PIREMON SE. 50 8. Makói SVSE. 50 9. PMSE. Antenna Hung 46 10. Haladás VSE. 44.5 11. BEAC-RUFUSZ 43.5 12. Vasas-Novák 41.5[ Molnár Béla ]
Elolvasom2005.02.20. Makói csípős A sakkcsapatbajnokság nyolcadik fordulójában az ASE első osztályban szereplő csapata otthonában 7-5 arányú vereséget szenvedett a Makó együttese ellen. Az atomosok ezen a találkozón nélkülözni voltak kénytelenek éltáblás nagymesterüket, az ifjúsági világbajnok Berkest, aki tavalyi kiemelkedő sikerének helyszínén Moszkvában, az Aeroflot Openen versenyez. Takarékossági okokból, a román idegenlégiós Nevednichy nagymester csapatba állításától eltekintett a csapatvezetés, csakúgy mint a „remibiztos” dr Hazai asztalhoz ültetésétől. Az így táblához ülő tartalékos csapat is messze esélyesebbnek látszott, a lelkes, de szerényebb játéktudást képviselő makói gárdánál. A találkozót a kihagyott „tizenegyesek” mérkőzésének nevezhetnénk, annak ellenére, hogy épp a tizenegyes táblán a beugró egyetemista Mácsik Tamás szép győzelemmel hálálta meg a bizalmat. A paksiak helyenként bizonytalanul, másutt túlzott akarással de végeredményben teljesen letargikusan játszottak ezen a találkozón és sorra rontották el a táblán kialakult győzelmi esélyeket. Nyilvánvaló, hogy a „kanizsai gázolás” sebei még fájóan égtek a csapat lelkén és az elmúlt két hét kevés volt ahhoz, hogy ezen túltegye magát a gárda. Az atomosok „Nagy Öregje”, Csom István, olimpiai bajnokhoz méltón kezelte a helyzetet és példamutató győzelmet aratott, míg Ács Péter, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Szabó Krisztián, Siklósi Zoltán és Tóth Lili döntetlen ért el. Nagykanizsai TSK. 6 - 6 Honvéd BEAC-RUFUSZ 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. PIREMON SE. 7 - 5 Vasas-Novák Haladás VSE. 6.5 - 5.5 PMSE. Antenna HungHajdúböszörmény SE 4.5 - 7.5 Csuti-Hydrocomp ASE Paks 5 - 7 Makói SVSE. A forduló eredményei kedvezően alakultak a paksiak számára, így ugyan megőrizték harmadik helyüket a táblázatban, ám a második Kanizsa három pontra növelte előnyét, míg az üldöző Statisztika előtt egy pontra olvadt az atomosok előnye. A hajrát jelentő folytatásban má rcius 6-án a bajnok Zalaegerszeg otthonába utazik a csapat, ezért az elkövetkező két hétben regenerálódnia kell a gárdának h méltó ellenfele akar lenni az éllovas zalai csapatnak. A nyolcadik forduló eredményei: 1. Csuti-Hydrocomp 66.5 2. Nagykanizsai TSK. 59.5 3. ASE Paks 56.5 4. Statisztika PSC. 55.5 5. Honvéd 49.5 6. Hajdúböszörmény SE 46 7. Makói SVSE. 46 8. PIREMON SE. 45.5 9. Haladás VSE. 40 10. PMSE. Antenna Hung 38.5 11. BEAC-RUFUSZ 38.5 12. Vasas-Novák 34 [ Molnár Béla ]
Elolvasom2006.11.29. A Tenkes Kapitánya címszerepben: Berkes Ferenc Jubíleumához érkezett az Ózdi Lajos által a hetvenes években útjára indított Tenkes Kupa nyílt verseny Harkányban. A harmincadik évét ünneplő torna napjainkban a Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Egyesület szervezésében zajlik és az egykori ötletgazdára emlékezve Ózdi Lajos emlékversenyként is hirdeti magát. Maga a verseny és körülményei épp annyira ellentmondásosak voltak, mint napjaink sakkozása, minden szélsőség megjelent benne. Mindezek dacára jelentős létszám szavazott bizalmat a versenyre, az A csoportban 107, míg a B-ben 68 résztvevő ült asztalhoz. A tolna-megyei sakkozók szép számban képviseltették magukat, a Mattolna Sakkiskola 10 tagja mellett, Berkes Ferenc, Gonda László, Papp Gábor és Fekete Béla nevezett a jubíleumi tornára. Berkes Feri elmondása szerint középiskolai vizsgái és egy szerencsésen sikeredett gépjármű vezetői vizsgát követően, egyszerű sakkéhségből ült asztalhoz. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az enyhén szólva szélsőséges versenykörülményekhez nehezen fog alkalmazkodni, túl jutott azonban a holtponton és egy kiváló hajrával Faragó Iván és Varga Zoltán társaságában a holtversenyes első helyet is megszerezte. A verseny talán legnagyobb vesztese Erdős Viktor volt, aki a nyolcadik fordulóig az élen állt, amikor világossal ült asztalhoz Berkes ellen, aki ellentmondást nem tűrő játékkal térdre kényszerítette fiatal riválisát, Viktor számára komoly vigaszt jelentett, hogy veresége ellenére nagymesteri normát teljesített. A decsiek éltáblása Gonda László 5. helyezése és 10 élőpont növekménye szintén sikeres teljesítmény, mint ahogy Vidéki Sándor 12. helyezése és főként az ukrán nagymester Chernyshov elleni biztos győzelme is. Fiataljaink közül Balázs Gábor 5,5 Haszon Dávid, Lizák Péter 5,0 – 5,0 pont. Tóth Gergely 4.0 pont Straubinger Dániel és Amstadt Áron 3,5-3,5 ponttal és jócskán pozitív élőpont nyereménnyel zárták a versenyt. Fekete Béla az A csoportban szerzett 3.0 pontjával 1861 élővel iratkozhat a FIDE-listára. Ugyan a szervezők igyekeztek a szerény körülmények ellenére, ünnepi hangulatot kölcsönözni a tornának, - a hagyományos fürdőbelépők mellett, egy-egy dísztányért is kaptak a részvevők a világhírű Zsolnay procelánból - a jubíleumhoz meglehetősen méltatlan állapotban lévő harkányi művelődési ház adottságai erre nem igazán voltak alkalmasak. A nem oly rég még menekülteknek otthont adó Otthon, már rég kikopott a művelődés házának lenni, ami ugyan a hazai kultúra helyzetét és a hasonló lélekszámú települések infrastruktúráját tekintve normálisnak is mondható, azért a szakadt drapériák, szocreál design-ja meglehetősen morbid képet nyújtott egy ilyen alkalomhoz. Mielőtt még a sznobság vádja érne, el kell, hogy mondjam, hogy a B csoport a zajos előtérben összezsúfolva állandó hangzavarban játszott és a cirka kétszáz résztvevő számára mindössze két darab kétszemélyes mellékhelyiség nyújtott megkönnyebbülési lehetőséget. Az előtérben felállított kivetítőn ugyan figyelemmel lehetett kísérni az első négy tábla történéseit, de az internetes közvetítés és a honlapon történő informálás már nem jött össze, a verseny végeredményét egy hét elteltével sem lehet sehol fellelni. A gyógyfürdő varázsa sok külföldit is vonzott és miután a zsírosabb díjakat ezúttal kissé rendhagyó módon a magyar résztvevők vihették haza, a pénzdíjra ácsingózó külföldiek számára valóban csak a gyógyfürdő élménye maradt – ha igénybe vették! Végeredmény A csoport: 1. Berkes Ferenc 7.0 51.5 GM +0.24 2. Faragó Iván 7.0 51.0 GM +1.20 3. Varga Zoltán 7.0 48.5 GM +0.59 4. Erdős Viktor 6,5 52.0 IM +1.28 5. Gonda László 6,5 52.0 IM +1.02 6. Sulskis Sarunas 6.5 50,5 GM +0.15 7. Chernyshov A. 6.5 50.0 GM - 0.14 8. Sedlak Nikola 6.5 50.0 GM +0.22 9. Dovzik Juri 6.0 55.0 IM +1.69 10. Popovics Dusan 6.0 51.0 GM - 0.27 11. Bokros Albert 6.0 50.5 IM +0.64 12. Vidéki Sándor 6.0 50.5 IM +1.04 13. Horváth Ádám 6.0 50.0 GM - 0.01 14. Bánusz, Tamás 6.0 49.5 IM +0.71 15. Váradi Viktor 6.0 48.5 IM +0.98 16. Czebe Attila 6.0 47.5 GM +0.98 17. Ianov Viktor 6.0 47.0 IM +0.73 18. Varga Csaba 6.0 47.0 +1.18 19. Papp Gábor 6.0 46.5 IM -0.17 20. Kahn Evart 6.0 45.0 IM +1.12 --- Molnár Béla ---
ElolvasomNB I. Szabó László csoport (2006/2007) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2006. november 12. Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 ASE Paks MSSZ versenyterme 1055 Budapest, Falk Miksa. u. 10. II. em. 2. forduló 2006. november 26. ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények:Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei:HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után: Ssz. Csapat neve Össz. 1. Zalaegerszeg 20 2. Nagykanizsa 16.5 3. ASE Paks 15 4. Haladás VSE. 14 5. Edelényi VSE. 12.5 6. Vasas-Novák-MKB 12.5 7. PMSE Ant.H-MTK 11 8. Statisztika PSC. 10 9. HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7 3. forduló 2006. december 03. Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Vízművek 1125 Budapest, Istenhegyi út 1-3. .... Bajnoki mesterhármas Tartalékosan is hozta a kötelezőt az ASE első osztályban szereplő sakkcsapata hétvégi 3. fordulóban. A Tabán otthonában aratott 9-3-as győzelemmel a paksiak fél pontra megközelítették a biztos bajnoknak kikiáltott, de egyelőre csak második helyen álló kanizsai gárdát. Az ASE réglátott eredményességgel vette a rajtot és a hétvégi találkozón ismét játszmavesztés nélkül gyűjtött be 9 pontot a tabella legalján tanyázó Tabáni Spartacus otthonában. A kötelező győzelem értékét növeli, hogy az atomosok erősen tartalékos összeállításban kényszerültek asztalhoz ülni ezen a fordulón. Az alapcsapat tagjai, Papp Gábor és Hazai László távolléte miatt Siklósi Zoltán mellett, egy 15 éves debütánsa is volt a csapatnak Balázs Gábor személyében, aki első NB-I-es mérkőzésén győzelemmel mutatkozott be. A találkozó az éltáblákon gyors békekötéssel indult, a két olimpikon nagymester Berkes Ferenc és Varga Zoltán hamar kibékültek és két órai játék után három táblán is követték példájukat. Amikor a hazai csapat kicsit fellélegzett, jött az a bizonyos „ritmusváltás” és lassan kidomborodott a vendégcsapat taktikája, hogy a paksiak az erőfölényüket valójában a hátsó táblákon akarják kiaknázni. Ezen a találkozón ez az elképzelés fényesen igazolódott, az atomosok az utolsó hat táblán 5,5 pontot gyűjtöttek be. Teljes pontot szerzett: Vidéki Sándor, Pataki Győző, Fodor Tamás, Molnár Béla, Tóth Lili és Balázs Gábor, döntetlen lett Berkes Ferenc, Ács Péter, Csom István, Szabó Krisztián, Györkös Lajos és Siklósi Zoltán játszmája. A forduló csapatmérkőzéseiHazai csapat - Eredmény - Vendég csapat BEAC-Rufusz 5.5 - 6.5 HONVÉD Statisztika PSC. 4 - 8 Aquaprofit Nk. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Vasas-Novák-MKB Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Edelényi VSE. Haladás VSE. 2.5 - 9.5 Csuti Hydrocomp A bajnokság állása a 3. forduló után - NB I. Szabó László csoport (2006/2007) 1. Csuti Hydrocomp 29.5 2. Aquaprofit Nk. 24.5 3. ASE Paks 24 4. PMSE Ant.H-MTK 19 5. Edelényi VSE. 17.5 6. Haladás VSE. 16.5 7. Vasas-Novák-MKB 16.5 8. HONVÉD 16 9. Makói SVSE. 15.5 10. Statisztika PSC. 14 11. BEAC-Rufusz 13 12. Tabáni Spartacus 10 4. forduló 2006. december 17. ASE Paks 7.5 - 4.5 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks HVSE sakkterem Szombathely, Rohonci u. 3. 6. forduló 2007. március 04. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Csalódottan távozott a bajnokcsapat Az első osztályú sakkbajnokság hatodik fordulójában a bajnok Csuti Hydrocomp Zalaegerszeg csapatát fogadták hazai környezetben az ASE sakkozói. A mérkőzésen szoros küzdelemben és minimális arányban ugyan, de 6,5-5,5–re győzött a tabella éllovasa. A paksiak oldalán a „veterán” Csom István nagymester törte meg a bajnokcsapat öt forduló óta tartó játszmavesztés nélküli menetelését. A nagy várakozással kísért mérkőzésen mindkét fél respektálta az ellenfél erejét, ennek megfelelően sok játszma végződött pontosztozkodással, ami inkább a nyolc nagymesterrel asztalhoz ülő vendégeknek kedvezett. A találkozó kimenetele szempontjából a csapatösszeállítás gyenge pontjainak kihasználásának volt döntő szerepe, a világos táblákon pedig a paksiaknak nem sikerült győzelemmel kompenzálni ezt, egyedül Csom István tudott a sötét szín babonáján túllépve győzelmet elérni. A mérkőzés végeredménye ennek ellenére az atomos csapat számára siker, a bajnok menetelését viszont erősen fékezte ez a mostani mérsékelt siker – ami a kanizsai csapat nagyarányú győzelme tükrében - különösen izgalmassá teszi a hátralévő fordulókat. A 6. forduló csapatmérkőzései: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat HONVÉD 7.5 - 4.5 Edelényi VSE. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Vasas-Novák-MKB 3 - 9 Haladás VSE. Aquaprofit Nk. 10 - 2 Makói SVSE. BEAC-Rufusz 8 - 4 Tabáni Spartacus Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK NB I. Szabó László csoport (2006/2007) Ssz. Csapat neve 1. Csuti Hydrocomp 52.5 2. Aquaprofit Nk. 49.5 3. ASE Paks 44.5 4. Haladás VSE. 38 5. PMSE Ant.H-MTK 36.5 6. Statisztika PSC. 34 7. HONVÉD 34 8. Vasas-Novák-MKB 32.5 9. BEAC-Rufusz 29.5 10. Edelényi VSE. 29 11. Makói SVSE. 27.5 12. Tabáni Spartacus 24.5 -- Molnár Béla --- 7. forduló 2007. március 25. Edelényi VSE. 3 - 9 ASE Paks Művelődési Ház Edelény, Borsodi u. 9. 8. forduló 2007. április 15. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Bp, XIV. Stefánia út 34. Leszerelte a Honvédot az ASE A hétvégi nyolcadik játéknappal megkezdődött a sakkcsapatbajnokságok hajrája. Az ASE első osztályban szereplő csapata egy hét késéssel utazott a Honvéd otthonába, miután az egyéni Európa-bajnokságon szereplő játékosok miatt halasztást rendelt el a versenybíróság. A két csapat összecsapásait hagyományosan presztízs hangulat övezi és most sem volt ez másként, annál is inkább miután bizonyos forgatókönyv szerint még a Honvéd számára a harmadik hely is elérhetővé válhatott volna a paksiak ellen aratott győzelemmel. Berkesék dacára annak, hogy az ellenfél idei legjobb csapatával „futott ki az öltözőből” nem lepődtek meg és hetedik győzelmüket aratva 7,5-4,5 arányban a maguk javára fordították a találkozót. Nem sok hiányzott a „Honvédség” teljes leszereléséhez sem, hiszen az atomosok számára még több pont is volt a meccsben. Így is kellemes meglepetést keltett Papp Gábor győzelme a vietnámi magyar Hoang Trang ellen, hiszen a hölgyversenyző az említett dresdai EB-én negyedik helyen végzett és teljesítményével kvalifikálta magát a VB-re is. A további pontszerzéshez Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás, Tóth Lili, teljes ponttal, míg Berkes, Ács, Csom, Hazai és Pataki döntetlennel járult hozzá. A találkozón elért kitűnő eredménnyel a paksiak immár biztosan számíthatnak a célként kitűzött érmes helyezésre, annak ellenére, hogy a bajnok aspiráns Nagykanizsa elleni találkozó még hátra van. A forduló mérkőzésén a Nagykanizsa - Zalaegerszeg összecsapás vaskos meglepetéssel ért véget. A Kanizsa expressz végig száguldott az ötszörös bajnokon és 9-3 arányban gázolta a megyeszékhely csapatát, amivel a táblázaton is helyet cserélt a két együttes. A hátralévő ellenfeleket tekintve Paks lehet az az állomás, ahol még mellékvágányra terelhető a kanizsai lokomotív ebben talán még a paksiaknál is jobban reménykedik a nehéz helyzetbe került bajnok Zalaegerszeg. Az izgalmak előjátékának számít majd a kilencedik forduló ahol mindhárom élen álló csapat gyengébb ellenfelek ellen melegítheti a motort a végső száguldáshoz. 8. forduló eredményei: HONVÉD 4.5-7.5 ASE Paks Vasas-Novák-MKB 6.5-5.5 Edelényi VSE. Aquaprofit Nk. 9-3 Csuti Hydrocomp BEAC-Rufusz 4.5-7.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 9-3 Makói SVSE. PMSE Ant.H-MTK 5-7 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 67 2. Csuti Hydrocomp 66.5 3. ASE Paks 61 4. Statisztika PSC. 52.5 5. Haladás VSE. 49 6. HONVÉD 46.5 7. PMSE Ant.H-MTK 45.5 8. BEAC-Rufusz 40.5 9. Vasas-Novák-MKB 40 10. Edelényi VSE. 37.5 11. Makói SVSE. 36 12. Tabáni Spartacus 34 9. forduló 2007. április 29. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-Novák-MKB Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. .... Drámai végjáték Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrájának lehetünk tanúi a sakk csapatbajnokságban. Az ötszörös bajnok Zalaegerszeg megyebeli vetélytársa idén úgy döntött,; itt az ideje elragadni a koronát a megyeszékhely csapatától. Az ásványvíz forgalmazó Aquaprofit által támogatott nagykanizsai csapat fél tucat idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak. Úgy tűnt nem bízzák a véletlenre a dolgot, hiszen Kotronias, Lupulescu, Istratescu mellett egy csúcs igazolással, a világranglista 14. helyezett Polgár Judit személyében egy valódi éltáblásra is futotta. Aztán elkezdődött a bajnokság és a jelentős erősítések ellenére sem tűnt egyszerű feladatnak a trónfosztás, miután sokáig a bajnokcsapat evezősei húztak jobban és félidőben még úgy tűnt túlzottak a kanizsai remények. Aztán a nyolcadik fordulóban sor került a ki-ki meccsre, ahol nagy meglepetésre 9-3 arányú kiütéses győzelemmel a „kihívó” állt az élre. A következő fordulóban úgy tűnt a bajnokcsapat képes talpra állni miután 10-2 –re legyőzte a Vasas gárdáját, csakhogy a kanizsaiak pontosan ilyen arányban diadalmaskodtak Edelény ellen megőrizve fél-pontos előnyüket. Ebben a fordulóban a paksiak 8,5-3,5 pontos sikere a Vasas ellen biztossá tette a harmadik helyezésüket, de még egy a bajnokság végeredménye szempontjából akár döntő megmérettetés maradt hátra. A zalaegerszegiek utolsó esélyét a rivális kanizsaiak otthonába utazó paksiak hétvégi tízedik fordulós összecsapása jelentette, feltételezve, hogy ők nagyobb arányú sikert érnek el a Statisztika otthonában, mint megyebeli vetélytársa az atomosok ellen. A forduló eredménye alapján a Zalaegerszeg utolsó reménye is oszladozni látszik, a sokszoros bajnok keze megremegett a döntő pillanatban. A forduló meglepetés eredménye, hogy a Zalaegerszeg nem volt képes legyőzni a bajnokság elejétől a feloszlás réme alatt játszó Statisztika csapatát. Az atomosok pedig keményen harcoltak az eddigi legerősebb összeállításban asztalhoz ülő Polgárék ellen. Berkes az éltáblán igazolta tehetségét, világklasszis ellenfele nem tudta legyőzni. A találkozón a paksiak alaposan ráijesztettek ellenfelükre, miután Szabó Krisztián sötéttel is kétvállra fektette az egyébként nagyon masszív Faragó nagymestert. Sajnos végeredményben ez volt az egyetlen győzelme a paksi csapatnak. A 7,5-4,5 arányú hazai győzelemhez ezúttal a szerencse is kellett, Berkes mellett még Nevednichi, Csom, Vidéki, Fodor, Molnár és Ignácz döntetlenjével alakult ki a végeredmény, közülük többen ígéretes állásból engedték ki ellenfelüket. A befejező forduló előtt eldőlni látszik a dobogós helyezések kérdése, miután a Kanizsa a kiesés ellen küzdő Vasassal ül asztalhoz, míg a Zalaegerszegiek a jóval erősebb Postás-MTK-val meccselnek majd. A paksiak szintén a sereghajtó csapatok között található BEAC-al zárják a bajnoki szereplést és a bronzérem megszerzését aligha veszélyeztetik a jelentős ponthátrányban lévők. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks HONVÉD 8 - 4 Vasas-Novák-MKB BEAC-Rufusz 4.5 - 7.5 Edelényi VSE. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Haladás VSE. Tabáni Spartacus 5.5 - 6.5 Makói SVSE. A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 84.5 2. Csuti Hydrocomp 82.5 3. ASE Paks 74 4. Statisztika PSC. 64.5 5. HONVÉD 61 6. PMSE Ant.H-MTK 59 7. Haladás VSE. 59 8. Makói SVSE. 49 9. Vasas-Novák-MKB 47.5 10. BEAC-Rufusz 47 11. Edelényi VSE. 47 12. Tabáni Spartacus 45 11. forduló 2007. május 20. ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Közös budapesti helyszín Trónfosztással zárult a sakkcsapatbajnokság Miután mindkét élen álló csapat azonos arányban győzött az utolsó fordulóban, bizonyossá vált amit a hajrában már sejtettünk az Aquaprofit Nagykanizsa gárdája elragadta a koronát az ötszörös bajnok Zalaegerszegtől. Az ASE 7-5 arányban szintén győzelemmel zárta a bajnokságot és a Berkes vezette csapat - megismételve tavalyi eredményét - bronzérmesként végzett. Ács Péter a második táblán kiemelkedő teljesítménnyel a csapat legjobb pontszerzője lett. Tekintettel az utolsó forduló párosítására, amely alapján a két ponttal vezető kanizsaiak az utólag könnyűnek találtatott és végeredményben kieső Vasassal, míg a Zalaegerszegiek a jóval acélosabb Postás-MTK ellen ültek asztalhoz, az Aquaprofit számára könnyű levezető mérkőzésnek tűnt a záró forduló. A laikusok számára legfőbb kérdésnek az látszott, hogy a nagyágyúkkal kockázat nélkül, vagy a biztos előny birtokában - kímélve az erőket és nem utolsósorban az anyagiakat - „sajáterőből” kívánják leküzdeni az utolsó akadályt. A válasz sajátos lett, a teljes fegyverarzenál - Polgár Judittal az élen - felvonult ugyan, de látva, hogy a rivális egerszeg az összeállítását tekintve „takaréklángra” kapcsolt, feladva ezzel az egyébként is inkább matematikai tekinthető esélyét, eltekintettek a női világranglista vezetőjének asztalhoz ültetésétől. Hogy volt ok a túlbiztosításra igazolja, hogy a Csutisok mérsékelt összeállításuk dacára 9,5-2,5 arányú bravúros győzelemmel végeztek. Az ASE kilenc pontos előnye birtokában kényelmes helyzetben és a bronzérem biztos tudatában várhatta a zárónapot. Az egyetlen intőjel a tavalyi utolsó fordulós vereség volt csupán, amikor is a kényelmes helyzet eredményeként váratlan vereséget szenvedtek a Postás-MTK ellen. Óvatosságra adott az is okot, hogy ezen a találkozón a kiesés ellen küzdő BEAC gárdája volt az ellenfél. A találkozó néhány gyors döntetlennel indult, Hazai, Pataki, Fodor és Vidéki egyezett ki a megnyitás után, miután a „szerváikat” jól fogadta az ellenfél. A találkozó békés hangulatát, amit Berkes, Csom, Papp, Szabó, Molnár és Tóth döntetlenje jelzett, Györkös Lajos és a csapat legjobb pontszerzője Ács Péter rázta fel győzelmével, ami az idei szezon tizedik meccsgyőzelmét jelentette a csapatnak. 7-5 arányú sikerrel zárta tehát a bajnokit az ASE gárdája és elérte ezzel a célul kitűzött bronzérmet. Az idei év sikerei között tartja számon a csapatvezetés, hogy a 15 éves Balázs Gábor személyében egy újabb tehetséges sajátnevelésű fiatallal erősödött az első osztályban szereplő csapat. Egyéni teljesítmények: 1. Berkes Ferenc 11/6 2 Ács Péter 11/8.5 3. Nevednichy Vladislav 3/1 4. Papp Gábor 9/4.5 5. Csom István 11/6.5 6. Szabó Krisztián 11/7.5 7. dr. Hazai László 4/1.5 8. Tóth András 1/05 9. Györkös Lajos 10/6 10. Vidéki Sándor 11/7 11. Pataki Győző 10/6 12. Jr. Fodor Tamás 11/8.5 13. Siklósi Zoltán 3/1.5 14. Molnár Béla 11/7.5 15. Ignácz Mária 5/ 2.5 16. Tóth Lili 6/2.5 17. Balázs Gábor 4/3.5 11. forduló eredményei: Vasas-Novák-MKB 2.5 - 9.5 Aquaprofit Nk. Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 PMSE Ant.H-MTK ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Edelényi VSE. 4.5 - 7.5 Statisztika PSC. Makói SVSE. 5 - 7 HONVÉD Haladás VSE. 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus A bajnokság végeredménye: 1. Aquaprofit Nk. 9 7.5 8 7 8.5 8 10 9.5 10 9.5 7 94 2. Csuti Hydrocomp 3 6.5 6 7.5 9.5 9.5 9 10 9 11 11 92 3. ASE Paks 4.5 5.5 8.5 7.5 7.5 6.5 7.5 7 9 8.5 9 81 4. Statisztika PSC. 4 6 3.5 6 6 6.5 9 7.5 7.5 6.5 9.5 72 5. HONVÉD 5 4.5 4.5 6 4.5 8 7 6.5 7.5 8 6.5 68 6. Haladás VSE. 3.5 2.5 4.5 6 7.5 4 6.5 7.5 8 9 8.5 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 4 2.5 5.5 5.5 4 8 5.5 8 5.5 8 5 61.5 8. Makói SVSE. 2 3 4.5 3 5 5.5 6.5 5.5 7 5.5 6.5 54 9. BEAC-Rufusz 2.5 2 5 4.5 5.5 4.5 4 6.5 4.5 5 8 52 10. Edelényi VSE. 2 3 3 4.5 4.5 4 6.5 5 7.5 5.5 6 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 2.5 1 3.5 5.5 4 3 4 6.5 7 6.5 6.5 50 12. Tabáni Spartacus 5 1 3 2.5 5.5 3.5 7 5.5 4 6 5.5 48.5 NB I. Szabó László csoport (2006/2007) végeredmény: Csapat neve 1. Aquaprofit Nk. 94 2. Csuti Hydrocomp 92 3. ASE Paks 81 4. Statisztika PSC. 72 5. HONVÉD 68 6. Haladás VSE. 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 61.5 8. Makói SVSE. 54 9. BEAC-Rufusz 52 10. Edelényi VSE. 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 50 12. Tabáni Spartacus 48.5
ElolvasomA Tenkes Kapitánya címszerepben: Berkes Ferenc Jubíleumához érkezett az Ózdi Lajos által a hetvenes években útjára indított Tenkes Kupa nyílt verseny Harkányban. A harmincadik évét ünneplő torna napjainkban a Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Egyesület szervezésében zajlik és az egykori ötletgazdára emlékezve Ózdi Lajos emlékversenyként is hirdeti magát. Maga a verseny és körülményei épp annyira ellentmondásosak voltak, mint napjaink sakkozása, minden szélsőség megjelent benne. Mindezek dacára jelentős létszám szavazott bizalmat a versenyre, az A csoportban 107, míg a B-ben 68 résztvevő ült asztalhoz. A tolna-megyei sakkozók szép számban képviseltették magukat, a Mattolna Sakkiskola 10 tagja mellett, Berkes Ferenc, Gonda László, Papp Gábor és Fekete Béla nevezett a jubíleumi tornára. Berkes Feri elmondása szerint középiskolai vizsgái és egy szerencsésen sikeredett gépjármű vezetői vizsgát követően, egyszerű sakkéhségből ült asztalhoz. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az enyhén szólva szélsőséges versenykörülményekhez nehezen fog alkalmazkodni, túl jutott azonban a holtponton és egy kiváló hajrával Faragó Iván és Varga Zoltán társaságában a holtversenyes első helyet is megszerezte. A verseny talán legnagyobb vesztese Erdős Viktor volt, aki a nyolcadik fordulóig az élen állt, amikor világossal ült asztalhoz Berkes ellen, aki ellentmondást nem tűrő játékkal térdre kényszerítette fiatal riválisát, Viktor számára komoly vigaszt jelentett, hogy veresége ellenére nagymesteri normát teljesített. A decsiek éltáblása Gonda László 5. helyezése és 10 élőpont növekménye szintén sikeres teljesítmény, mint ahogy Vidéki Sándor 12. helyezése és főként az ukrán nagymester Chernyshov elleni biztos győzelme is. Fiataljaink közül Balázs Gábor 5,5 Haszon Dávid, Lizák Péter 5,0 – 5,0 pont. Tóth Gergely 4.0 pont Straubinger Dániel és Amstadt Áron 3,5-3,5 ponttal és jócskán pozitív élőpont nyereménnyel zárták a versenyt. Fekete Béla az A csoportban szerzett 3.0 pontjával 1861 élővel iratkozhat a FIDE-listára. Ugyan a szervezők igyekeztek a szerény körülmények ellenére, ünnepi hangulatot kölcsönözni a tornának, - a hagyományos fürdőbelépők mellett, egy-egy dísztányért is kaptak a részvevők a világhírű Zsolnay procelánból - a jubíleumhoz meglehetősen méltatlan állapotban lévő harkányi művelődési ház adottságai erre nem igazán voltak alkalmasak. A nem oly rég még menekülteknek otthont adó Otthon, már rég kikopott a művelődés házának lenni, ami ugyan a hazai kultúra helyzetét és a hasonló lélekszámú települések infrastruktúráját tekintve normálisnak is mondható, azért a szakadt drapériák, szocreál design-ja meglehetősen morbid képet nyújtott egy ilyen alkalomhoz. Mielőtt még a sznobság vádja érne, el kell, hogy mondjam, hogy a B csoport a zajos előtérben összezsúfolva állandó hangzavarban játszott és a cirka kétszáz résztvevő számára mindössze két darab kétszemélyes mellékhelyiség nyújtott megkönnyebbülési lehetőséget. Az előtérben felállított kivetítőn ugyan figyelemmel lehetett kísérni az első négy tábla történéseit, de az internetes közvetítés és a honlapon történő informálás már nem jött össze, a verseny végeredményét egy hét elteltével sem lehet sehol fellelni. A gyógyfürdő varázsa sok külföldit is vonzott és miután a zsírosabb díjakat ezúttal kissé rendhagyó módon a magyar résztvevők vihették haza, a pénzdíjra ácsingózó külföldiek számára valóban csak a gyógyfürdő élménye maradt – ha igénybe vették! Végeredmény A csoport: 1. Berkes Ferenc 7.0 51.5 GM +0.24 2. Faragó Iván 7.0 51.0 GM +1.20 3. Varga Zoltán 7.0 48.5 GM +0.59 4. Erdős Viktor 6,5 52.0 IM +1.28 5. Gonda László 6,5 52.0 IM +1.02 6. Sulskis Sarunas 6.5 50,5 GM +0.15 7. Chernyshov A. 6.5 50.0 GM - 0.14 8. Sedlak Nikola 6.5 50.0 GM +0.22 9. Dovzik Juri 6.0 55.0 IM +1.69 10. Popovics Dusan 6.0 51.0 GM - 0.27 11. Bokros Albert 6.0 50.5 IM +0.64 12. Vidéki Sándor 6.0 50.5 IM +1.04 13. Horváth Ádám 6.0 50.0 GM - 0.01 14. Bánusz, Tamás 6.0 49.5 IM +0.71 15. Váradi Viktor 6.0 48.5 IM +0.98 16. Czebe Attila 6.0 47.5 GM +0.98 17. Ianov Viktor 6.0 47.0 IM +0.73 18. Varga Csaba 6.0 47.0 +1.18 19. Papp Gábor 6.0 46.5 IM -0.17 20. Kahn Evart 6.0 45.0 IM +1.12 --- Molnár Béla ---
ElolvasomVisszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények: Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei: HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után: Ssz. Csapat neve Össz. 1. Zalaegerszeg 20 2. Nagykanizsa 16.5 3. ASE Paks 15 4. Haladás VSE. 14 5. Edelényi VSE. 12.5 6. Vasas-Novák-MKB 12.5 7. PMSE Ant.H-MTK 11 8. Statisztika PSC. 10 9. HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7 --- Molnár Béla ---
ElolvasomKettős kupagyőzelem a Régiós Kupán Kiemelkedő Tolna-megyei sikerrel zárult a tavaszi szünetben megrendezésre kerülő Régiós Kupa ifjúsági csapatverseny, amely Faddon a Duna-holtág Volent-öbölként ismert horgászparadicsomában zajlott. Az ország hét régiójából érkeztek a versenyzők, hogy a nyolc táblás csapatversenyen összemérjék utánpótlás-nevelésük sikerét. A program első részében a Régiós Kupa megszerzésért versenyzett két csoportban a nevező nyolc csapat, amelyben a hazaiak két együttessel is szerepeltek. A Mattolna Sakkiskola csapata a csoport mérkőzések megnyerését követően az elődöntőben 6-2 arányban diadalmaskodott a Szombathely ellen. A folytatásban a kupavédő Szeged gárdájával játszottak egy vérbeli, feszültséggel teli döntőt, ahol nagy izgalmak után 4-4-es eredmény alakult ki. A holtversenyt a magasabb táblán elért győzelem döntötte el, ebben köszönhetően Veszprémi Andrásnak, aki a Mattolna éltáblásaként száz százalékos teljesítménnyel segítette csapatát, a Tolna-megyeiek bizonyultak jobbnak. A Régiós Kupa programját a Szuperkupáért folyó küzdelem koronázta meg, ahol a Régiós Kupa győztese a Maróczy Központi Sakkiskola csapatával mérkőzött. A tavalyi nagysikerű Sakkcsillagok Háborúja rendezvény után tehát ismét egymással ülhetett szemben a két iskola. A Tolna-megyeieket fűtötte a visszavágás lehetősége és ennek megfelelően motiváltan készülődtek a mérkőzésre. A nagy összecsapás - ragaszkodva a filmtörténeti előzményhez - a Birodalom Visszavág fejezettel folytatódott. A Mattolna Régiós Kupa győztes csapata 6-2 arányban fölényes győzelmet aratott a találkozón, megszerezve ezzel a Szuperkupát. A Régiós Kupa csapatverseny végeredménye: 1. Mattolna-I. 2. Szeged 3. Szombathely 4. Miskolc 5. Budapest 6. Nyíregyháza 7. Mattolna-II. 8. Bács-Kiskun A győztes csapat tagjai: 1. Veszprémi András 2. Amstadt Áron 3. Straubinger Dániel 4. Szabó Richárd 5. Vince Andrea 6. Eltigani Omár 7. Genda Károly 8. Reményi Szilárd 9. Dankházi András 10. Kaczúr Flórián edzők: Takovits István, Balázs Imre, Molnár Béla A Szuperkupa végeredménye: MATTOLNA – MGKSI 6-2 1. Veszprémi András – Lóránd Norbert 1-0 2. Amstadt Áron – Szabó Bence 1-0 3. Straubinger Dániel - Fehér Ádám remi 4. Szabó Richárd - Tanács Anna remi 5. Vince Andrea – Surinya Tibor 1-0 6. Eltigani Omár – Csonka Balázs 1-0 7. Kaczúr Flórián – Korpa Bence 0-1 8. Dankházi András – Egri László 1-0 A házigazdák számára fontos eredményt jelent a kettős győzelem, hiszen egy rendkívül sikeres generációt követően (Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Szabó Krisztián, Papp Gyula, Fodor Tamás, Rudolf Anna) az elmúlt két évben az újabb nagymester palánták útba indításának alapjain dolgoznak, amely munka sikerének első állomása ez az eredmény. Az elmúlt időszakban a számos nehézség dacára sikeres volt a szakmai munka kereteinek kialakítása Tolna-megyében. A Mattolna Talentum Program által útba indított Tehetségkutató Tábor idén augusztusban a negyedik alkalommal verbuválja a 8-10-12 éves korosztály versenyzőit, akik az ország egyre több részéből látogatnak el a Tolna-megyei sakk sikerek fellegvárába Fadd-Domboriba. A továbblépés külső feltételeit a bejegyzés előtt álló Mattolna Tehetségkutató Alapítvány révén kívánják megteremteni, ami hosszútávon lehetővé teheti majd a tehetség-gondozás feladatainak ellátását is. - Molnár Béla - Rudolf Anna a legfiatalabb női nagymester Amint arról a Chessdom internetes sakkportál a napokban beszámolt, a FIDE Törökországban rendezett rendkívüli kongresszusán döntött a legújabb nemzetközi címek megítéléséről. Az ötven díjazott között öt női nagymesteri cím adományozásáról árulkodik a hivatalos okirat, közöttük egyetlen magyarként Rudolf Anna a DECS 1990 versenyzőjének nevét láthattuk a az újdonsült címviselők között. Molnár Béla tanítványa a tavalyi év során előbb Drezdában a felnőtt női EB-én teljesítette a nagymesteri normát, majd ezt követően az év végén a francia Vandoeuvre-ben ismételte meg a címszerzéshez szükséges teljesítményt. A bátaszéki hölgyversenyző ezzel immár hivatalosan is hazánk legfiatalabb női nagymestere. - Molnár Béla -
ElolvasomRövid hírek 2007 -2008 NB I. Szabó László csoport (2007/2008) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Postás-MTK. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Budapest, VII. Erzsébet körút 24. I. em. Kettős győzelem a sakkcsapatbajnoki rajton Az Atomerőmű csapata a Postás-MTK otthonában 7,5-4,5 arányú győzelemmel indult, míg az első osztályban debütáló decsi gárda meglepő magabiztossággal 7-5 arányban verte a borsodiak újoncát, Kazincbarcikát. A sakkcsapatbajnokság első osztályában az idei szezontól az ASE mellett, a feljutó Decs KSE-nek is szoríthatnak a sakkbarátok. A két Tolna-megyei gárda hasonló csapatépítésre rendezkedett be, tekintve, hogy mindkét csapat kitűnő ifjúsági nevelő munkával dicsekedhet és csapataik szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a sajátnevelésű fiatalok, illetve edzőik. A paksi csapat már megvetette magát az első osztályban, annak is az élmezőnyében, míg a községi csapat számára nehéz küzdelemnek ígérkezik a bennmaradás kiharcolása. Papp Csaba a decsiek csapatvezetője, szervezője, szponzora nehéz évadra ám ennek ellenére bennmaradásra számít, amihez a hétvégi fordulóban az első nagy lépést pedig már meg is tette csapata. A nyolc ifjúsági versenyzővel asztalhoz ülő sárköziek bravúros győzelemmel rúgták el magukat a startkockáról. A csapat önbizalmát a találkozón Adzic Slobodan gyors győzelme hozta meg. Ezt követően az éltáblákon taktikus döntetlenek születtek Gonda László, Pap Gyula, Galyas Miklós, Papp Tamás révén, majd az újabb győzelmet Taskovits István a csapat ifjúsági edzője harcolta ki. A két pont előnnyel álló csapattal szemben Sebestyén Balázs és Maródi Mátyás taktikus döntetlenje után a hazaiak ugyan még egyenlíteni tudtak, de Amstadt Áron és Vince Andrea az utolsó táblákon kitűnően élt a beugró szereppel és győzelemmel hálálta meg a csapatba állítást. A fiatal csapat fontos győzelmet ért a bemutatkozó mérkőzésén, ami önbizalmat adhat a további találkozókra. A tavalyi bronzérmes ASE győzelmi reményekkel utazott a fővárosba a Postás-MTK csapatához. A paksiak háza táján a nyáron történt egysmás, egyrészt a Zalaegerszegtől igazolt Grószpéter Attila személyében újabb nagymesterrel erősítették soraikat, valamint a női táblán is cseréltek, a Nagykanizsa női játékosa Vajda Szidónia váltotta Ignácz Máriát, aki pedig a kanizsaiaknál folytatja szereplését. Az első forduló mérkőzésén pikáns összecsapásának ígérkezett a Pintér-Berkes párharc az éltáblán, a parti a döntetlen végződés ellenére nem okozott csalódást; fordulatos küzdelemben, két királyig folyó csatára került sor a szövetségi kapitány és játékosa között. Meglepetésre a hazaiak számára indult jobban a találkozó. A Marx György verseny győztesét, Ács Pétert két kézzel cserélve, szemtelenül kiremizte a fiatal Varga Csaba és az első győzelem is az MTK utódcsapatának nevéhez került, miután a rutinos Grószpéter elfogódottan játszotta első paksi meccsét; egy remi ajánlatra vesztő lépéssel válaszolt Lukács Péter nagymesternek. A folytatásban az ASE lerázta magáról az idény eleji forma rémképét, Györkös Lajos szép győzelme lökést adott a csapatgépezetnek. A továbbiakban ugyan még egy vereség becsúszott a paksiaknál, de összességében Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás és Tóth Lili győzelmével, Berkes, Ács, Papp, Csom, Molnár döntetlenje mellett 7,5-4,5 arányú sikerrel, jó rajtot vett az atomos csapat. A folytatásban a paksiak Kazincbarcikát fogadják, míg a decsi csapat a bajnok Nagykanizsa otthonában utazik. 2. forduló 2007. nov. 11. - ASE Paks 5.5- 6.5 Kazincbarcikai VSC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. NB I. csapatbajnokság 2. fordulója Első hazai mérkőzésén az újonc Kazincbarcika ellen vereséget szenvedett az ASE, így két forduló után a harmadik helyen áll a nemzeti bajnokság első osztályában. A DECS 1990 csapata a bajnok Nagykanizsa otthonából rabolt négy pontot, így elkerülve a kieső zónát a kilencedik helyen várhatja a folytatást. Hazai mérkőzésén szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban alulmaradt az ASE az erre a találkozóra alaposan felkészült Kazincbarcika ellen. Az atomosoknak egyedül az éltáblán sikerült győzelmet elérni, a közelmúltban befejeződött csapat EB legeredményesebb magyar versenyzője Berkes Ferenc ezen a találkozón sötét színnel is nyerésre játszott az ukrán Sikula ellen és gyors győzelme jó előjelnek látszott. A találkozón sok óvatos döntetlen született és az időzavarban pedig a vendégek kerekedtek felül, két mérkőzést is nyerni tudtak, míg a paksi csapat néhány előnyösebb állása döntetlenre oldódott. Ács, Papp, Grószpéter, Csom, Fodor, Györkös, Pataky és Molnár döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A decsi csapat a balszerencsés sorsolási szám jóvoltából ismét idegenben szerepelt és a bajnok csapat otthonába történő látogatás nem ígért pontözönt a vendégeknek. A fiatal sárközi gárda az esélytelenek nyugalmával ült asztalhoz és nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Az éltáblán Gonda László szép győzelmet ért el a görög Kotronias nagymester ellen, Veszprémi András és a 11 éves Amstadt Áron pedig a hátsó táblákon vezette győzelemre figuráit. Galyas Miklós és Roganovic Milos döntetlenjével értékes négy ponttal utazhatott haza a bennmaradást célul kitűző újonc. A bajnokság harmadik fordulójában november 25-én a két Tolna-megyei csapat találkozójára kerül sor. 2. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 8 - 4 Decs 1990 ASE Paks 5.5 - 6.5 Kazincbarcikai VSC. BEAC I. 4.5 - 7.5 Postás-MTK. Statisztika PSC. 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp Honvéd Auróra 5.5 - 6.5 Vasas SC. Haladás VSE. 6 - 6 Makói SVSE. 3. forduló 2007. november 25. - Decs 1990 5.5- 6.5 ASE Paks ... Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. Paksi győzelem – decsi öröm A Tolna-megyei csapatok első NB-I-es találkozóján az Atomerőmű SE 6,5-5,5 arányban győzött Decsen. A paksiak a harmadik, Decs a 7-9. helyről várhatja a folytatást. Baráti hangulatú, de a mérkőzés képe alapján annál kevésbé volt békés az összecsapás a két Tolna-megyei csapat találkozóján az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az Atomerőmű SE erősen tartalékos összeállításban ült asztalhoz, miután Berkes és Ács a Bundes-ligában játszott, Fodor Tamás pedig a Török-országban zajló korcsoportos VB miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. A decsiek éltábláján Popovics Dusan szerb nagymester ezen a találkozón mutatkozott be és így a bennmaradást célul kitűző sárközi csapat a legerősebb összeállításban és meglehetősen elszántan vette fel a küzdelmet. A paksi csapatban szintén akadt debütáns, mindjárt kettő is. Vajda Szidónia a kanizsai csapattól érkezett és most játszotta első mérkőzését paksi mezben, valamint az ifjúsági korú Lizák Péter, aki győzelemmel mutatkozott be az első osztályban. A találkozó a paksiak vezetésével kezdődött, Balázs Gábor gyorsan előnybe került és a második óra végén besöpörte a teljes pontot. Decsi részről Sebestyén Balázs viszonozta a „tüzet”, váratlan vezérnyeréssel fektette két vállra rutinos ellenfelét. A továbbiakban kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Hazai - Nagyhegyesi, Grószpéter – Popovics és a Gonda – Szabó összecsapás is döntetlent hozott. A rendkívül hangulatos, ám kis légterű helyiségben a még játszók is tisztán hallották az izgatott nézői suttogást - Csom elnézte a bástyáját! Valóban drámai fordulat történt, a paksiak olimpiai bajnoka előbb visszautasította ellenfele Galyas Miklós korrekt döntetlen ajánlatát, majd a következő lépésben elnézett egy huszár kettős-támadást. Ám a szerencse nem csak a decsieknek kedvezett ezen a napon, Taskovits István nyert végjátékban egy könnyelmű lépéssel fél pontot ajándékozott a paksiak női játékosának Vajda Szidóniának, aki a játszma nagy részében a rossz megnyitás után gyaloghátrányban játszott. Döntetlenül végződött még a Papp Gábor - Pap Gyula, a Papp Tamás – Györkös Lajos és a Pataki Győző – Rudolf Anna mérkőzés is. Az atomosok a találkozót végeredményben szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban, az utolsó három táblán – Molnár Béla, Balázs Gábor és Lizák Péter – elért győzelmeikkel tudták megnyerni. A bajnokság első negyedét követően elmondható, hogy mindkét Tolna-megyei csapat az általa kitűzött célnak megfelelően áll a táblázatban. Az atomosok a kicsit mérsékeltebb kezdés ellenére egy pont előnnyel a harmadik helyen, míg a kiesés elkerülését megcélzó sárköziek, kitűnő rajt után a kieső helyet szintén egy teljes ponttal elkerülve a 7-9. helyet foglalták el a tabellán. A folytatásban december 9-én a paksiak a bajnok Nagykanizsa otthonába látogatnak, míg a Decs 1990 csapata az utolsó helyen álló BEAC-hoz utazik majd. A harmadik forduló eredményei: Makói SVSE. 5 - 7 Aquaprofit NTSK. Vasas SC. 4 - 8 Haladás VSE. Z. Csuti-Hydrocomp 9 - 3 Honvéd Auróra Postás-MTK. 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. Kazincbarcikai VSC. 6.5 - 5.5 BEAC I. Decs 1990 5.5 - 6.5 ASE Paks 4. forduló 2007. december 09. - Aquaprofit NTSK. 5 - 7 ASE Paks .. Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Bajnokverés Kanizsán Bravúros vendég győzelmet hozott a Nagykanizsa - ASE összecsapás a sakkcsapatbajnokság első osztályában. A paksiak 7-5 arányban múlták felül a Polgár Judittal asztalhoz ülő kanizsát. A negyedik fordulóban fontos mérkőzésen az eddig kiválóan szereplő Decs KSE 7-5 arányban vesztett a BEAC ellen. A paksiak behúzták a vészféket a kanizsa expresszen, bravúros játékkal idegenben győzték le a bajnokot. Az éltáblákon ugyan jobbnak bizonyult a bajnokcsapat, ám a további csapatrészben négy táblán is a paksiak fogadhatták a gratulációt. Az első meccsét paksi színekben játszó Berescu ugyan – a hagyományokhoz hűen – vereséggel debütált, ellenben a szintén friss erőt képviselő Grószpéter Attila szép győzelme bizonyítja, hogy a beilleszkedése sikeres. Csom István nagymester és Vidéki Sándor is fontos győzelemmel javította legutóbbi botlását, míg Papp Gábor korosztályos riválisát Bánusz Tamást fektette kétvállra. Az atomosok egy pontra közelítették meg a második helyet, esélyüket növeli, hogy a következő fordulóban a tabella utolsó BEAC lesz az ellenfelük. Meglepetésre az élen álló Zalaegerszeg is botlott Szombathelyen, így az előnyük fokozásához kínálkozó nagy esélyt szalasztották el. A decsi csapat a jó rajt után fellelkesülve győzelmi reményekkel látogatott a BEAC otthonába, ám a találkozó rossz előjelekkel indult, miután a csapat szerb idegenlégiósai negyven perces késéssel érkeztek a mérkőzésre. Papp Tamás szép győzelmével ugyan a sárköziek jutottak vezetéshez, de több táblán is sorra hibáztak amit csak részben tudott szépíteni győzelmével az éltáblás Popovics Dusan és a női táblán Rudolf Anna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jól alakult eredményeknek köszönhetően a decsi csapat a megszerzett öt pontjával is tovább távolodott a kieső zónától és a nyolcadik helyet foglalta el a táblázatban. A folytatásban a Statisztika PSC elleni találkozóra kerül sor a decsi Fekete Ló sakk-klubban. A 4. forduló eredményei: Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram SK - Atomerőmű SE. 5 – 7 Polgár Judit (2708) - Berkes Ferenc (2606) döntetlen Andrei Istratescu (2631) - Ács Péter (2548) 1 - 0 Robert Markus (2586) - Vladiszlav Nevednichy (2531) döntetlen Piotr Bobras (2564) - Alin Berescu (2508) 1 - 0 Constatntin Lupulescu (2562) - Grószpéter Attila (2540) 0 - 1 Luka Lenic (2531) - Szabó Krisztián (2492) döntetlen Bánusz Tamás (2491) - Papp Gábor (2489) 0 - 1 Faragó Iván (2504) - Csom István (2455) 0 - 1 Bokros Albert (2445) - Fodor Tamás (2422) döntetlen Szabó Gergely (2518) - Vajda Szidónia (2407) döntetlen Krizsány László (2456) - Vidéki Sándor (2420) 0 - 1 Mihók Olivér (2371) - Györkös Lajos (2389) döntetlen BEAC - Decs 1990 7 - 5 Statisztika - Kazincbarcika 4,5 - 7,5 Honvéd - Postás - MTK 5,5 - 6,5 Haladás Szhely - Zalaegerszeg SK 6,5 - 5,5 Makói SVSE. - Vasas SC. 8 - 4 5. forduló 2007. december 16. - ASE Paks 7.5- 4.5 BEAC I. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős Tolna-megyei siker a sakk csapatbajnokságban A bajnokság harmadik helyén álló ASE 7,5-4,5 arányban nyert a tabella végén álló BEAC ellen, míg a DECS KSE fiataljai kitűnő játékkal 7-5-re verték a nagy múltú Statisztika PSC gárdáját. Az atomerőmű sakkozói a bajnokverés után nagy reményekkel ültek asztalhoz a hét végi ötödik fordulóban. A kieső helyen tanyázó BEAC csapata verhető ellenfélnek tűnt, (nagyon is) ezért az optimistábbak már két számjegyű győzelmet rebesgettek. Ám a fővárosiaknak a Decsiek elleni első és egyetlen győzelme úgy tűnik visszaadta a reményt a bennmaradásért folytatott küzdelemben és az eddigi legerősebb összeállításban ültek asztalhoz Pakson. A kissé meglepett hazaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy a lélektanilag fontos első „gólt” a vendégcsapat szerezte meg. Szerencsére a hazaiak egyenlítés sem váratott sokáig az idei bajnokságban a sikeres bemutatkozás után ismét játékhoz jutó fiatal, Balázs Gábor a világos színeket vezetve könnyedén győzött az utolsó táblán. Ács Péter győzelméhez a játék alapján nem nagyon fért kétség, az Angliából a mérkőzésre hazautazó Pintér Gábor nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ismét az utolsó három tábla bizonyult a nyerő csapatrésznek, sajnos csak itt sikerült a papírformának megfelelő eredményt elérni. Papp Gábor rosszabb állásban sem nyugodott bele a döntetlenbe és maratoni küzdelemben mentette a csapat becsületét. A 7,5-4,5 arányú győzelem alulmúlta a várakozást, az ezüstéremért folytatott csatában – tekintettel a Nagykanizsa nagy arányú győzelmére - romlottak a paksiak esélyei. Atomerőmű SE – BEAC 7,5-4,5 Berkes Ferenc (2606) – Antal Gergely (2456) remi Ács Péter (2548) – Pintér Gábor (2362) 1-0 Grószpéter Attila(2540) – Somlai László (2369) remi Szabó Krisztián (2492) – Torma Róbert (2337) remi Papp Gábor (2489) – To Nhat Minh (2281) 1-0 Tóth András (2410) – Szamosközi Gábor (2280) remi Fodor Tamás (2422) – Radnai Ádám (2279) 0-1 Vajda Szidónia (2407) – Kerek Krisztián (2304) remi Vidéki Sándor (2420) – Kerek Csaba (2289) 0-1 Györkös Lajos (2389) – Dombai István (2213) 1-0 Molnár Béla (2382) – Schneider Veronika (2247) 1-0 Balázs Gábor (2283) – Kormos Ádám (2146) 1-0 A DECS 1990 csapata a szebb időket is megélt, újabban a megszűnéssel küszködő ám még mindig erős játékosállománnyal bíró Statisztika otthonába utazott. A hazaiak három nagymesterrel és négy nemzetközi mesterrel biztos esélyesnek tűntek a fiatal decsi csapat ellen. Ugyanakkor a Tolna-megyeiek kisebbik csapata már az eddigiek során is fittyet hányt a papírformára és sorra írta át az esélyesek névsorát. Ebből ezúttal is jutott bőven. Veszprémi Andrásnak nem kellett sok mérkőzés ahhoz, hogy felvegye a ritmust az első osztályban, a legutóbbi találkozóhoz hasonlóan ismét elsőként fogadhatta ellenfele gratulációját. Pap Gyula a második táblán meglepetésre a szerb Ilincic nagymestert fektette kétvállra, Sebestyén Balázsnak pedig Medvegy Nóra női nagymester az olimpiai csapatunk oszlopos tagja volt kénytelen gratulálni. A csapat tanult az előző heti kudarcból és fegyelmezett játékot nyújtott, ha kellett megcsinálták a taktikai döntetleneket is. Ezzel a szép meglepetés győzelemmel zárták a bajnokság idei küzdelmét. A jelen állás szerint a 7-8. helyen áll a gárda, így tehát megalapozottak a remények a nyugodt folytatásra. A következő bajnoki fordulóra február 17-ig kell majd várni, amikor a Statisztika – Paks és a Honvéd – Decs mérkőzésekre kerül sor. DECS - STATISZTIKA Gonda László (2502) – Medvegy Zoltán (2512) remi Pap Gyula (2427) – Ilincic Zlatko (2545) 1-0 Galyas Miklós (2433) – Fogarasi Tibor (2428) remi Nagy Hegyesi Bálint (2380) – Danner Georg (2434) remi Roganovics Milos (2369) – Izsák Gyula (2427) remi Taskovits István (2336) – Zsinka László (2320) remi Sebestyén Balázs (2273) – dr. Medvegy Nóra (2369) 1-0 Papp Tamás (2300) – Lőrincz István (2315) remi Rudolf Anna (2273) – Horváth András (2312) remi Horváth Gábor (2276) – Glatt Gábor (2271) 0-1 Maródi Mátyás (2175) – dr. Füsthy Zsolt (2291) remi Veszprémi András (2156) – Szekeres Róbert (2238) 1-0 Az 5. forduló eredményei: ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC I. Decs 1990 7 - 5 Statisztika PSC. Vasas SC. 2.5 - 9.5 Aquaprofit NTSK. Zalaegerszeg 8 - 4 Makói SVSE. Postás-MTK. 5.5 - 6.5 Haladás VSE. Kazincbarcika 6 - 6 Honvéd Auróra 6. forduló 2008. február 17. - Statisztika PSC. 5.5- 6.5 ASE Paks ... Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház 1165 Budapest, Hunyadvári utca 43/c. Szoros küzdelmekkel indult a sakk csapatbajnokság második szakasza Az ASE minimális arányú 6.5-5,5 győzelemmel vette az akadályt az első osztályú bajnokság 6. fordulójában a Statisztika ellen. Úgy tűnik képes a kieső zónától távol tartani magát a Decs 1990 gárdája, szoros találkozón 5,5 pontot raboltak a nagynevű budapesti Honvéd otthonából. Az ASE harmadik, a DECS 1990 csapata pedig a nyolcadik helyről folytathatja a bajnoki küzdelmeket. A táblázat harmadik helyén tanyázó atomosok az év eleji hagyományos füredi edzőtábort követően elszántan készülődtek a bajnokság második szakaszára. Az előttük álló Nagykanizsa bravúros legyőzését követően még az előrelépés lehetősége is adottnak látszott, ám az ehhez szükséges nagyarányú győzelmeknek továbbra is híján van a csapat. Hiába a bravúr a riválisokkal szemben, ha a mezőny hátsó felében lévő ellenfelek ellen nem jönnek a pontok, és míg a konkurensek nagyarányú győzelmekkel lépdelnek előre, addig Berkesék csupán szolid győzelmeket tudhatnak magukénak. A Statisztika elleni mérkőzés a lelkiismeretes felkészülés dacára sem hozta meg a várt átütő (nagy pontszámú) sikert, igaz ezúttal három alapemberét nélkülözve ült asztalhoz a paksi csapat. A találkozón Nevednichy és Grószpéter mellett Szabó Krisztián győzelmének örülhettek az atomosok, míg Berkes, Ács, Berescu, Csom, Fodor, Györkös és Molnár fél ponttal járult hozzá a csapatgyőzelemhez. A 6.5-5.5-es siker, izzadtságszagú győzelem - különösen a rivális Nagykanizsa kiütéses 11.5-0.5 arányú BEAC elleni diadala tükrében - és míg az ezüsthajó egyre távolodik, a hátralévő mérkőzések tétje a bronzérem megőrzése marad a paksiak számára. A decsiek kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívnak és ennek eredményeként nincs okuk izgulni a bennmaradásért. A hétvégi találkozón szoros mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget a sokszoros bajnok Honvéd otthonában. A sárközi fiatalok ismét kivették részüket a győzelmekből, Pap Gyula a rutinos Petrán Pál nemzetközi mester ellen, míg Vince Andrea a női táblán Ignácz Rózsa ellen kasszírozta a teljes pontot. A csapat további része Popovics, Gonda, Galyas, Sebestyén, Papp, Veszprémi és Amstadt döntetlent ért el. A kieső zónától 3,5 pontra áll a bajnokság egyetlen községi csapata és úgy tűnik szereplésük az első osztályban nem lesz tiszavirág életű, a kritikus első év - a jelen helyzet alapján - sikeresen zárulhat a fiatalokra építő lelkes kis csapat számára. A soron következő találkozót a harmadik helyre aspiráló Haladás Szombathely ellen játsszák, amelyet így kettős érdekeltséggel figyelhetnek majd a Tolna-megyei sakkrajongók. A bajnoki cím kérdésében is döntő összecsapást hoz majd a bajnokság hetedik játéknapja; a két élen álló találkozójára kerül sor. Március 2-án a Zalaegerszegiek otthonukban biztosíthatják be előnyüket a bajnok Nagykanizsával szemben. A 6. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 11.5 - 0.5 BEAC I. Statisztika PSC. 5.5 - 6.5 ASE Paks Honvéd Auróra 6.5 - 5.5 Decs 1990 Haladás VSE. 6.5 - 5.5 Kazincbarcikai VSC. Makói SVSE. 5.5 - 6.5 MTK Vasas SC. 2.5 - 9.5 Z. Csuti-Hydrocomp 7. forduló 2008. március 02. - ASE Paks 7- 5 - Honvéd Auróra ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Előnyös pozícióban a Tolna-megyei sakkcsapatok A csapatbajnokság hajrája előtt jó pozícióból várhatják a folytatást megyénk sakkozói az első osztályú bajnokságban. A hétvégi 7. fordulóban fontos mérkőzésekre került sor, amelyen mindkét csapat sikerrel szerepelt. Az ASE – Honvéd találkozó 7-5, míg a Decs – Szombathely mérkőzés meglepetésre 6,5-5,5 arányú hazai győzelemmel ért véget. A paksiak hazai pályán fogadták az előző fordulóban Decs ellen győztes Honvéd gárdáját. Almási Zoltán olimpikon nagymester a hagyományokhoz hűen ismét leült Pakson, ám Berkes Feri ellen ezúttal sem sikerült begyűjtenie a teljes pontot. A játszmájukban a paksi nagymester sötét színnel is bátran játszott, érdekes tisztáldozattal lepte meg ellenfelét. Almási sokat töprengett, majd az óvatos játék mellett döntött és visszaadta az előnyt, ami után rövidesen döntetlennel zárult a játszma. A találkozón ezúttal elmaradtak a békés és gyors döntetlenek, az atomosok minden táblán élesen, kezdeményezően játszottak, ennek ellenére csak Szabó Krisztiánnak és Vidéki Sándornak sikerült a teljes pont megszerzése. Fejlődést mutat, hogy a paksiak ezúttal játszmavesztés nélkül zárták a meccset. Berkes, Ács, Grószpéter, Papp, Csom, Fodor, Györkös, Pataky, Molnár és Tóth játszmája is pontosztozkodással ért véget. A tabellán őrzi a harmadik helyet az ASE, miután a forduló mérkőzésén az élen álló Zalaegerszeg legyőzte a bajnok Nagykanizsát hat pontra csökkent az atomosok hátránya. A Decs számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett a dobogóra aspiráló Szombathely elleni találkozó. A vasi legénység néhány szlovák idegenlégióssal megerősödve érkezett a papírformának megfelelően győzelemi reményekkel. A találkozó ezzel ellentétben végig a sárköziek fölényével zajlott, igaz ehhez néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény kellett. A csapat legjobb pontszerzője Pap Gyula ezúttal is biztos pontnak bizonyult és Rudolf Anna bravúros győzelemmel fektette két vállra a többszörös olimpikon nagymesternőt Lakos Nikolettát. Veszprémi András ismét fontos pontszerzéssel igazolta helyét a csapatban. A csapat idegenlégiósa a szerb Roganovic eddig biztosan szállította a félpontokat, ezen a mérkőzésen első győzelmét is ünnepelhette. A 7. forduló eredményei: Z. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 Aquaprofit NTSK. MTK 6.5 - 5.5 Vasas SC. Kazincbarcikai VSC. 6 - 6 Makói SVSE. Decs 1990 6.5 - 5.5 Haladás VSE. ASE Paks 7 - 5 Honvéd Auróra BEAC I. 6 - 6 Statisztika PSC. 8. forduló 2008. március 16. - Haladás VSE. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Haladás Vasutas Sportegyesület sakkterme Szombathely, Rohonci utca 3. Idegenben aratta hetedik győzelmét az ASE Rangadó mérkőzést nyertek a paksiak a Szombathely otthonában. A vasiaknak nem sikerült megszorongatni az ASE sakkozóit az éremért folyó csatában, Berkesék 7,5-4,5 arányú győzelmét követően, három fordulóval a bajnokság vége előtt, aligha forog veszélyben az újabb paksi bronzérem. A Decs KSE szoros mérkőzésen 7-5 arányban maradt alul a Makó ellen, nyolcadik helyezettként a középmezőny biztos tagja. A paksi csapat elszántan készült a Haladás elleni találkozóra, az előzmények is kedvezően alakultak, a csapat idegenlégiósa Nevednichy Vladislav frissen szerzett román bajnoki címmel ült asztalhoz, Papp Gábor a napokban első nagymester normáját ünnepelte, míg Fodor Tamás személyében az aktuális Junior Bajnokot láthattuk az atomosok sorai között. Az ellenfél szlovák idegenlégiósait mozgósította a rangadóra, de ezúttal az erősítés is kevésnek bizonyult. Berkesék négy mérkőzést is nyertek; Nevednichy, Papp Gábor, Györkös Lajos és Molnár Béla jóvoltából. Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Szabó, Csom és Fodor pedig döntetlent ért el. A decsiek éltáblásukat nélkülözték a Makó elleni találkozón, Popovics egészségügyi problémák miatt lemondta a mérkőzést. A tartalékos sárköziek ezen a találkozón többet hibáztak mint a korábbi mérkőzéseken és így nem sikerült elérniük a célul kitűzött hat pontot. Nagyhegyesi Bálint és Papp Tamás győzelme mellett, Gonda, Galyas, Roganovics, Sebestyén, Rudolf és Veszprémi döntetlenjével 5 pontot értek el ezen a fontos találkozón. Aggodalomra nincs oka Papp Csaba gárdájának, a kiesés réme már nem fenyeget, a nyolcadik helyről való előrelépésre is meg van az esélye a csapatnak. A következő fordulóban a sárköziek a bajnokság utolsó helyezettje ellen mérkőzik, míg a paksiak a makói csapatot fogadják. A 8. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Honvéd Auróra 3.5 - 8.5 BEAC I. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Decs 1990 Vasas SC. 4.5 - 7.5 Kazincbarcikai VSC. Z. Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 MTK 9. forduló 2008. március 30. - ASE Paks 9- 3 Makói SVSE. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős hazai siker a hajrában Mindkét Tolna-megyei együttes sikerrel szerepelt otthonában a sakkcsapatbajnokság kilencedik fordulójában. A harmadik helyen álló Paks a szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmével 9-3 arányban múlta felül a Makó együttesét, míg a Decs 1990 gárdája tartalékosan 6,5-5,5 tudott győzni a szebb időket is megért Vasas ellen. Ma KO. Akár így is fogalmazhatta volna a Makó elleni taktikát a csapatvezetés Pakson. Ezen a napon nem sokon múlott, hogy valóban sikerüljön padlóra küldeni a vendégcsapatot, miután az első öt táblán 5-0 arányban diadalmaskodtak a hazaiak. Ezen a napon nem volt gond a küzdőszellemmel sem, minden mérkőzést kijátszottak a paksiak és ennek jutalma az eddigi legnagyobb arányú győzelmük a bajnokságban. A decsi csapat a sereghajtó Vasast fogadta a Fekete Ló Sakk-klubban. A hazai csapat tartalékos erőkkel ült asztalhoz, a betegeskedő éltáblás Popovics helyettesítése mellett, egy váratlan nehézség az óraátállítás is gondot okozott. A késés miatt kikerülő játékos helyére a fiatal Straubinger Dániel állt a csatasorba, így személyében egy újabb ifjúsági játékos debütálására került sor ezen a napon. A nehézségek ellenére a decsiek eredményesen vették az akadályt és győzelmükkel az előkelő 6. helyre ugrottak a táblázatban. Az első osztályú sakkcsapat bajnokság a véghajrához közelít, de megyénk csapatai számára már kevesebb izgalmat tartogat a finis, ugyan mindkét csapatunknak jut majd szerep akár a végeredmény alakításában is, de ez aligha változtat a kitűzött célok elérésében. Az élen álló csapatok a Zalaegerszeg és a Nagykanizsa eredményével fordulóról-fordulóra fogalmazza újra a végső győzelemmel kapcsolatos esélylatolgatásokat – most a kanizsai gőzös kapcsolt rá, két számjegyű győzelme izgalmas véghajrát sejtet. A következő fordulóban a Zalaegerszeg – Decs mérkőzés nem sok jót ígér a sárközi pontok gyűjtögetőinek, igaz a lelkes fiatal gárda az esélytelenek nyugalmával néhány alkalommal már borsot tört a nagy csapatok orra alá, de ezen a találkozón még ennél is több kell majd. Az ASE pedig az utolsó fordulóban csap össze a tabella éllovasával, ami igazi rangadó mérkőzésnek ígérkezik és könnyen meglehet, hogy a bajnoki cím sorsát illetően döntő szereposztás lesz. Mindez aligha lesz befolyással az atomosok helyezését tekintve, hiszen a dobogó harmadik helyét az utóbbi két fordulóban elért győzelmeikkel már kibérelték maguknak. A 9. forduló eredményei: MTK 2 - 10 Aquaprofit NTSK. Kazincbarcikai VSC. 4.5 - 7.5 Z. Csuti-Hydrocomp Decs 1990 6.5 - 5.5 Vasas SC. ASE Paks 9 - 3 Makói SVSE. BEAC I. 4 - 8 Haladás VSE. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 Honvéd Auróra 10. forduló 2008. április 27. - Vasas SC. 6.5- 5.5 ASE Paks ... Magyar Sakkszövetség Budapest, V. Falk Miksa utca 10. II. emelet A végletek hétvégéje Meglepetésre 6,5-5,5 arányú vereséget szenvedett az ASE a táblázat utolsó helyén álló Vasas otthonában. A tartalékos Decs szintén idegenben, az éllovas Zalaegerszeg ellen ült asztalhoz, a bajnokaspiráns zalai csapat 9,5- 2,5 arányban hozta a mérkőzést, amivel az utolsó forduló előtt megerősítette vezető pozícióját. Az ASE számára a bajnokságban a harmadik hely elérése volt a kitűzött cél, a rivális Szombathely elleni győzelmet követően így már korán világossá vált a bronzérem sorsa, ezt követően jóllakott oroszlánként készülődött a csapat a könnyű zsákmánynak ígérkező, (több sebből vérző) Vasas elleni találkozóra. Sajnálatos tény, hogy a nagynevű klub kivéreztetésének újabb állomásaként megfosztották a Vasas Sporttelepen lévő klubhelyiségétől is (akik jártak ott tudják, hogy valódi sakktörténeti panteon volt a hely) így a felújítás alatt lévő Sakkszövetségben került sor a találkozóra. Káposztás Miklós a Vasas szakosztályvezetője (jövőre lesz hetven éves!??) életműként tekint gárdájára és a körülmények ellenére szívvel, lélekkel igyekszik egybe- és az NB egybe tartani lelkes csapatát. A mérkőzésen a paksi oldalról ugyan az egyéni EB küzdelmei miatt Szabó Krisztián és Vajda Szidónia mellett a csapat idegenlégiósai sem szerepeltek, a papírforma alapján így is nagyarányú atomos győzelem ígérkezett a forduló előtt még biztos kiesőként számon tartott Vasas ellen. A találkozó néhány óvatos döntetlennel indult, majd szinte egy időben két jobb állásban is tragikus elnézés történt és a paksi játékosok tiszthátrányos reménytelen pozícióba kerültek. Két pont hátrány! A pánik hangulat végig hullámzott a csapaton; itt még veszíteni is lehet! A továbbiakban az ismert koreográfia szerint zajlottak az események jött a jobb állások remire rontása, az erőlködés a döntetlen elkerülésére, az erőszakolt játék és az ezzel járó törvényszerű hibák. A nagyobb arányú vereség elkerülését Berkes Feri éltáblán aratott győzelmének köszönhettük, a Makó elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét maratoni végjátékban értékesítette előnyét. A paksiak első táblás nagymestere kitűnő évet zárhat, hiszen eddig veretlenül három győzelemmel a csapat legeredményesebb pontszerzőinek egyike. Grószpéter Attila szintén szép játékkal mattolta ellenfelét Boguszlavszkijt, aki maga is támadójátékos, így nehezen viselte a védekező szerepkört, talán ennek köszönhető, hogy gyorsan összeomlott az állása. A csapatmérkőzés pontszerzői tehát Berkes Ferenc és Grószpéter Attila voltak, míg döntetlent Papp Gábor, Csom István, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Molnár Béla, Balázs Gábor és Tóth Lili értek el. A kisiklás ellenére az ASE 8,5 pontos előnnyel őrzi a dobogót és a bajnok Kanizsa legyőzését követően a Zalaegerszeg sem lehet nyugodt 3 pontos előnye dacára, az utolsó fordulóban kemény rangadó mérkőzés ígérkezik, amelynek tétje nem kevesebb a zalaiak számára mint a bajnoki cím visszahódítása. A tartalékos Decs nehéz teherrel a vállán utazott idegenbe, hiszen éltáblásuk Popovics Dusan játéka - súlyos veseproblémái - miatt szóba sem jöhetett, csak remélni tudjuk, hogy a transzplantáció költségeire szervezett gyűjtés és az azt követő műtét eredményes lesz és a 26 éves szerb fiatalember egészségi állapota javulni fog. Rudolf Annát az EB miatt szintén nélkülözni volt kénytelen a sárközi csapat, így maradt a csodavárás. A zalaiak számára komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a rivális Nagykanizsa előrehozott mérkőzésen 9-3 arányban múlta felül a Honvéd gárdáját. A mérkőzésen szép meglepetés győzelem született, Maródi Mátyás a decsiek versenyzője Horváth Csaba nagymestert fektette kétvállra. Gonda László az orosz Kosztantyin Landa (2678), Papp Tamás pedig Igor Stohl nagymester ellen ért el értékes döntetlent. A találkozó utolsó játszmájában Sebestyén Balázs harcolt ki értékes fél pontot Horváth Ádám nagymester ellen. A Decs úgy tűnik sikerrel veszi első évét az első osztályban, az utolsó fordulóban nem kell izgulniuk a bennmaradásért és még akár a 6. hely elérésére is lehetősége van a csapatnak. A 10. forduló eredményei: Haladás VSE - Statisztika PSC 5 - 7 Vasas S. - Atomerőmű SE Paks 6,5 - 5,5 Csuti Zalaegerszeg SK - Decs 1990 9,5 -2,5 MTK - Kazincbarcikai VSC 6- 6 Aquaprofit Nagykanizsai - Honvéd Auróra 9 - 3 Makói SVSE - BEAC 5,5 - 6,5Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. 11. forduló 2008. május 18. - ASE Paks 4- 8 Z. Csuti-Hydrocomp Közös budapesti helyszín Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. Az utolsó forduló eredményei: Kazincbarcikai VSC. 1.5 - 10.5 Aquaprofit NTSK. Decs 1990 5 - 7 MTK ASE Paks 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp BEAC I. 9.5 - 2.5 Vasas SC. Statisztika-MLTC. 6 - 6 Makói SVSE. Honvéd Auróra 7 - 5 Haladás VSE. A bajnokság végeredménye: 1. Z. Csuti-Hydrocomp - 91 2. Aquaprofit NTSK. 90.5 3. ASE Paks 73.5 4. Haladás VSE. 66 5. Kazincbarcikai VSC. 62.5 6. MTK 62 7. Makói SVSE. 61.5 8. Statisztika-MLTC. 60.5 9. Decs 1990 59.5 10. BEAC I. 58 11. Honvéd Auróra 57 12. Vasas SC. 50 NB II. Asztalos csoport (2007/2008) ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Pannonpower SE. II. 2.5- 9.5 ASE II. Paks 41-es sportbarakk Erőmű Pécs, Edison utca 1. 2. forduló 2007. november 11. - ASE II. Paks 6 - 6 Nagyatádi VSK. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 3. forduló 2007. november 25. - Komlói Bányász 3 - 9 ASE II. Paks Komló, Kossuth Lajos utca 11. 4. forduló 2007. december 09. - Koppány SE. Tamási 3 - 9 ASE II. Paks Közútkezelő KHT. I. emeleti tanácsterme Tamási, Dózsa György utca 92. 5. forduló 2007. december 16. - ASE II. Paks 8.5- 3.5 MÁV Előre SC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 6. forduló 2008. február 17. - Dombóvár 2004 SE. 4 - 8 ASE II. Paks Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. 7. forduló 2008. március 02. - ASE II. Paks 9 - 3 Mohácsi TE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 8. forduló 2008. március 16. - Szekszárd-Decs 5.5- 6.5 ASE II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. 9. forduló 2008. március 30. - ASE II. Paks 11.5- 0.5 Balatonberény SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 10. forduló 2008. április 27. - Szenna Pack SC. II. 1 - 11 ASE II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa György utca 16. 11. forduló 2008. május 18. - ASE II. Paks 8 - 4 Fehérvár SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. A bajnokság végeredménye: 1. ASE II Paks 96 2. Szekszárd-Decs 84 3. Nagyatádi VSK. 81.5 4. Komlói Bányász 71.5 5. Fehérvár SE. 69 6. MÁV Előre SC 66 7. Dombóvár 2004 SE. 65.5 8. Mohácsi TE. 61.5 9. Pannonpower SE. II. 55.5 10. Koppány SE. Tamási 53 11. Szenna Pack SC. II. 51 12. Balatonberény SE. 35.5 Mattolna Kupa 2007-2008 1. forduló - 2007. szeptember 30. vasárnap: Decs 1990 SE III. 7 - 3 Paksi Oroszlánok 2. forduló - 2007. október 28. vasárnap: Paksi Oroszlánok 10 - 0 Gyönki Hegyhát Sakk Club 3. forduló - 2007. november 4. vasárnap: Bonyhádi SSE 4 - 6 Paksi Oroszlánok 4. forduló - 2007. november 18. vasárnap: Paksi Oroszlánok - szabad! 5. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Rendőr SE Szekszárd 6. forduló - 2008. ??? : Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 7. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Szekszárdi SE
ElolvasomRövid hírek 2003 -20042003-2004. évi csapatbajnoki mérkőzések időpontjaiA hazai mérkőzések a Művelődési házban kerülnek megrendezésre, 10:00 órai kezdéssel.2003.10.05. ASE - Nagykanizsa / ASE II. - Geniusz Tata2003.11.16. Statisztika PSC - ASE / Gyori Elektromos - ASE II.2003.11.30. ASE - BEAC / ASE II. - BEAC II.2003.12.07. Miskolci SSC - ASE / HÜSI - ASE II.2003.12.21. ** ASE - Csuti SK / ASE II. - Csuti SK II.2004.01.25. ASE - Honvéd / ASE II. - Szenna Pack Kap.2004.01.26. - 2004.02.01. EDZŐTÁBOR2004.02.08. Hajdúböszörmény - ASE / Decs - ASE II.2004.02.22. ASE - Vasas / ASE II. - Vízügyi SC2004.03.21. Tabáni Spartacus - ASE - / Tapolca VSK - ASE II.2004.04.04. ASE - Makó / ASE II. - PMSE AH2004.04.18. Haladás VSE - ASE / Keszthely - ASE II.NB I. Szabó László csoport 2003-2004 évi. eredményei NB I. 1. forduló ASE 6,5-5,5 Csuti-HYDROCOMP 2. forduló ASE 4 -8 Nagykanizsa 3. forduló Statisztika 6,5-5,5 ASE 4. forduló ASE 8 - 4 BEAC-RUFUSZ 5. forduló Miskolc SSC 5,5-6,5 ASE 6. forduló ASE 8,5-3,5 Honvéd 7. forduló H.böszörmény 4,5-7,5 ASE 8. forduló ASE 8,5-3,5 Vasas-Novák Rt. 9. forduló Tabáni Spartacus 3,5-8,5 ASE 10. forduló ASE 8,5-3,5 Makói SVSE 11. forduló HVSE 3,5-8,5 ASE NB I. Szabó László csoport végeredmény (2003/2004) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 6 5.5 9 8 7.5 10 7.5 9 9.5 10 9.5 91.5 2. Nagykanizsai TSK 6 - 8 7 8 5 4 8 10 7.5 10.5 9.5 83.5 3. ASE Paks 6.5 4 - 6.5 5.5 7.5 8.5 8.5 8.5 8 8.5 8.5 80.5 4. Miskolc SSC. 3 5 5.5 - 6 8 6 7.5 10.5 7 11 10.5 80 5. Statisztika PSC. 4 4 6.5 6 - 6.5 8 7 7 7 6.5 9 71.5 6. Hajdúböszö-rmény 4.5 7 4.5 4 5.5 - 7.5 7.5 5.5 6.5 7.5 8.5 68.5 7. HONVÉD 2 8 3.5 6 4 4.5 - 5.5 6 10 7 8 64.5 8. Haladás VSE. 4.5 4 3.5 4.5 5 4.5 6.5 - 5.5 5.5 6.5 8.5 58.5 9. Makói SVSE. 3 2 3.5 1.5 5 6.5 6 6.5 - 5 6.5 7 52.5 10. BEAC-Rufusz 2.5 4.5 4 5 5 5.5 2 6.5 7 - 5 4.5 51.5 11. Vasas-Novák 2 1.5 3.5 1 5.5 4.5 5 5.5 5.5 7 - 6.5 47.5 12. Tabáni Spartacus 2.5 2.5 3.5 1.5 3 3.5 4 3.5 5 7.5 5.5 - 42 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE Paks 6.5 - 5.5 Csuti HydrocompVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.2. forduló 2003. október 05. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSKVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.3. forduló 2003. november 16. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 ASE PaksKSH Tanácsterem Budapest, II. Keleti Károly utca 5-7.4. forduló 2003. november 30. ASE Paks 8 - 4 BEAC-RufuszVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin u. 1.5. forduló 2003. december 07. Miskolc SSC. 5.5 - 6.5 ASE PaksMiskolci Sakk Sport Club Miskolc, Vasgyári út 16.6. forduló 2004. január 25. ASE Paks 8.5 - 3.5 HONVÉDAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.7. forduló 2004. február 08. Hajdúböszörmény 4.5 - 7.5 ASE PaksSillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4.8. forduló 2004. február 22. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-NovákAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.9. forduló 2004. március 21. Tabáni Spartacus 3.5 - 8.5 ASE PaksBudapest, I. Bem rakpart 6. 10. forduló 2004. április 04. ASE Paks 8.5 - 3.5 Makói SVSE.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Haladás VSE. 3.5 - 8.5 ASE PaksHVSE Sportcsarnok Szombathely, Rohonci utca 5.NB I/B. Charousek csoport ASE II. eredményei (2003/2004) NB I/B. 1. forduló ASE II. 9-3 Csuti-HYDROCOMP II. 2. forduló ASE II. 7-5 Géniusz SE 3. forduló Győri Elektromos 8-4 ASE II. 4. forduló ASE II. 4,5-7,5 BEAC-RUFUSZ II. 5. forduló HÜSI SC 6-6 ASE II. 6. forduló ASE II. 4-8 Szenna Pack 7. forduló Decs 1990 7,5-4,5 ASE II. 8. forduló ASE II. 6,5-5,5 Vizügy SC 9. forduló Tapolca Isolyth 7,5-4,5 ASE II. 10. forduló ASE II. 4-8 PMSE Ant. Hung. 11. forduló Khelyi Spartacus 6,5-5,5 ASE II. NB I/B. Charousek csoport végeredményei (2003/2004) Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Szenna Pack SC - 7 8 7.5 6.5 7 7 7 7.5 8 8.5 8 82 2. PMSE. Antenna Hung 5 - 7.5 8 5.5 6 7.5 6.5 7.5 8 10.5 8 80 3. Tapolca Rockwool 4 4.5 - 6 7 6 8.5 7.5 5 7.5 10.5 10 76.5 4. Khelyi Spartacus 4.5 4 6 - 4.5 6.5 6.5 8 7.5 6.5 8 10 72 5. HÜSI SC. 5.5 6.5 5 7.5 - 4 4.5 6.5 7.5 6 7 9 69 6. Csuti-Hydro II. 5 6 6 5.5 8 - 3.5 8 8 3 8 8 69 7. Győri Elektromos 5 4.5 3.5 5.5 7.5 8.5 - 3.5 7.5 8 6 9.5 69 8. Decs 1990 5 5.5 4.5 4 5.5 4 8.5 - 8.5 7.5 7.5 7 67.5 9. BEAC Rufusz II. 4.5 4.5 7 4.5 4.5 4 4.5 3.5 - 7.5 9.5 6.5 60.5 10. ASE-II. Paks 4 4 4.5 5.5 6 9 4 4.5 4.5 - 7 6.5 59.5 11. GÉNIUSZ SE. Tata 3.5 1.5 1.5 4 5 4 6 4.5 2.5 5 - 7 44.5 12. Vízügyi SC. 4 4 2 2 3 4 2.5 5 5.5 5.5 5 - 42.5 ASE-II. csapatmérkőzés időpontjai, és a találkozók helyszínei 1. forduló 2003. december 21. ASE-II. Paks 9 - 3 Csuti-Hydro II.Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1.2. forduló 2003. október 05. ASE-II. Paks 7 - 5 GÉNIUSZ SE. TataVárosi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 3. forduló 2003. november 16. Győri Elektromos 8 - 4 ASE-II. PaksVasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 4. forduló 2003. november 30. ASE-II. Paks 4.5 - 7.5 BEAC Rufusz II. Városi Művelődési Központ Paks, Gagarin utca 1. 5. forduló 2003. december 07. HÜSI SC. 6 - 6 ASE-II. PaksÁltalános Iskola Budapest, II. Áldás u. 1. 6. forduló 2004. január 25. ASE-II. Paks 4 - 8 Szenna Pack SCAgóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 7. forduló 2004. február 08. Decs 1990 7.5 - 4.5 ASE-II. PaksFekete Ló Sakk Klub Decs, Béke u. 5. 8. forduló 2004. február 22. ASE-II. Paks 6.5 - 5.5 Vízügyi SC.Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2004. március 21. Tapolca Rockwool 7.5 - 4.5 ASE-II. Paks Városi Sporttelep Tapolca, Sümegi u. 40. 10. forduló 2004. április 04. ASE-II. Paks 4 - 8 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44.11. forduló 2004. április 18. Khelyi Spartacus 6.5 - 5.5 ASE-II. PaksGoldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 2003. év rövid hírei - eredmények Tehetség és kurázsi Budapest 2003.04.11-20.10 játékos körmérkozés4. Ács Péter 4,5 pont9. Berkes Ferenc 3,5 pont20 éven aluliak Magyar Bajnoksága Budapest 2003.04.14-22.32 játékos 9 forduló3. Mácsik Tamás 6,5 pont6. Szabó Krisztián 5,5 pont8. Papp Gábor 5,5 pontElső Szombat verseny Budapest 2003.05.03-15„A” csoport 14 játékos körmérkőzés3. Dembo Jelena 8,0 pont53. Férfi Magyar Bajnokság Budapest 2003.05.11-21.10 induló körmérkőzés5. Berkes Ferenc 4,5 pont6. Ács Péter 4,5 pont 21. Zalakaros Kupa 2003.05.16-24152 induló, 9 forduló17. Györkös Lajos 6.0 pont20. Vidéki Sándor 6.0 pont23. Papp Gábor 6.0 pontI. Magyar sakkfesztivál Balatonlelle 2003.06.21-29.Mester csoport 10 induló3. Papp Gábor 6.0 pont4. Györkös Lajos 5.0 pontMagyar Nyilt Bajnokság Balatonlelle 2003.06.21-29.76 induló 9 forduló7. Vidéki Sándor 6.5 pont a győztessel azonos pontszámmal16. Pataki Gyozo 5,5 pont51. női Magyar Bajnokság Budapest 2003.06.21-29.10 induló körmérkozés1. Dembo Jelena 7,5 pontOrszágos Korcsoportos Bajnokság Miskolc 2003.07.04-12.12 éven aluli fiúk ( 36 induló )2. ifj.Fodor Tamás 7.5 pont26. Fodor Ádám 4.0 pont14 éven aluli fiúk ( 38 induló )4. Szabó Krisztián 6.5 pont16 éven aluli fiúk ( 28 induló )1. Papp Gábor 8.0 pont18 éven aluli fiúk ( 34 induló )3. Mácsik Tamás 6,5 pont18 éven aluli lányok ( 7 induló )1. Tóth Lili 5,5pont18 év alatti fiúk csapat EB Balatonlelle 2003.07.19-26Berkes Ferenc Európa Bajnok a magyar „A” együttes elsőtáblásaként 7 játszmából 6,5 pontPapp Gábor a „B” csapattal 6. Helyezést ért elTóth Lili a női csapattal 6. helyezést ért el16 év alatti fiúk csapat VB - Denizli (Törökország ) 2003.08.03-11Papp Gábor Világ Bajnok a magyar együttes legjobb pontszerzoje 8 játszmából 6,5 pont. A harmadik táblások között is a legjobb volt és újabb aranyérmet szerzettSakk csapat EB- PlovdivDembo Jelena az ezüstérmes nőicsapat tagjaRapid Bajnokság Tiszasziget 2003.08.1784 induló 7 forduló4. Molnár Béla 5,5 pont5. Vidéki Sándor 5,5 pontOrszágos Ifjúsági Csapatbajnokság Budapest 2003.12.27-311. ASE ifi csapata már hatodik alkalommalPapp Gábor 6 pontMácsik Tamás 6 pontSzabó Krisztián 5,5 pontTóth Lili 5,5Fodor Tamás 6,5Fodor Ádám 3 pont
ElolvasomSakk szakosztály2002. év eredményeiRubicon Diák SakkfesztiválBudapest 2002.március.15-161987-89 szül. fiúk: 38 résztvevő 9forduló svájci rendszerSzabó Krisztián 1. HelyezettOrszágos Junior BajnokságPaks 2002.március 27-április 2Berkes Ferenc Junior bajnokTóth Lili Junior BajnokSimon Zsuzsanna 3.helyen végzettMitropa Kupa Lipcse 2002. május 3-113. MagyarországA csapat 2. Táblásaként Berkes Ferenc kiemelkedő játékkal9 játszmából 7,5 ponttal járult hozzá a csapat bronzérméhez.21. Zalakaros Kupa 2002.május 23-319 forduló 132 résztvevőGyörkös Lajos 1. Helyen végzett, nagymesteri normát teljesítettIfjúsági Rapid Európa bajnokság ÚjvidékDembo Jelena a 20 év alatti lányok mezőnyében 1. helyen végzett 11 mérkőzésből 10 pontjával Cseh Open 2002. július 11-28 Pardubice310 résztvevő közte 39 GM Ács Péter a 2. Helyet szerezte meg elsővel azonos pontszámmal Buholcz döntött Korcsoportos Magyar BajnokságMiskolcFiú 12 év alattiak 2. Fodor TamásFiú 14 év alattiak4. Szabó KrisztiánFiú 16 év alattiak Lányok 16 év alattiak1. Papp Gábor 1.Tóth LiliFiú 18 év alattiak Lányok 18 év alattiak8. Mácsik Tamás 1. Papp Judit2. Simon ZsuzsannaMagyar Férfi Egyéni BajnokságBalatonlelle 2002. Június 1-9.Az alapszakaszban két hatos csoportból, két-két játékos jutott az elődöntőbe.Itt először két 90-90 perc gondolkodási idejű játszmára került sor lépésenként 30 másodperc hozzáadással, döntetlen esetén 2x25 perces rapid parti, majd 2 villám játszma 5-5 perccel.Végeredmény :2. Ács Péter4. Berkes Ferenc20. Balatoni Nyári SakkfesztiválBalatonlelle, 2002.június 20-30.Nagymester csoport 11 résztvevő, körmérkőzés1. Ács Péter 7,5 pontElső Szombat Versenyek 2002.július 6-18.Nagymester csoportban Tóth András 6. Helyével és 6,5 pontjával harmadszor teljesítette a normát és Nemzetközi mester minősítést szerzett.Cerbona Szenna Pack KupaKaposvár 2002.július 13-219 forduló 34 résztvevő1. Vidéki Sándor2. Györkös LajosSpanyolország Benasque 2002. Július 5-1418 országból 329 résztvevőBerkes Ferenc a 3. Helyet szerezte meg, az utolsó fordulóig vezetett.NB I-ben 2001/2002 bajnokság végeredmény4. Atomerőmű SENB I/B-ben 2001/2002 bajnokság végeredmény8. Atomerőmű SETalentum Kupa Zamárdi 2002. Augusztus 12-209 forduló 84 játékos2. Molnár Béla50. Női Egyéni Bajnokság Budapest 2002. Szeptember 5-13Dembo Jelena 4. Helyen végzett"Essent Crown"Hoogeveen 2002. Október 13-191. Ács Péter 4.02. Polgár Judit 3.03. Halifman 3.04. Van Wely l. 2.0Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2002.12.27-30 között rendeztek Budapesten aBerkes Ferenc Papp GáborSzabó KrisztiánMácsik TamásTóth LiliPapp JuditSimon Zsuzsanna Fodor Tamás összeállítású csapatunk 34 ponttal 6 pont előnnyel nyert. 1. Helyével az 5. Ifi csapatbajnoki címét Korábban még 2 ezüstérmet (2000 és 2001-ben ) szerzett.2002-benCsom István az "Év eddzője"ASE ifik az "Év Ifjúsági csapata"Dembo Jelena az " Év junior játékosa " lányoknálBerkes Ferenc az " Év junior játékosa " fiúknál
ElolvasomA 2001-es ÉV SAKKOZÓI Tolna megyében Ács Péter (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben a Tolna megyei sakkozás eddigi legnagyobb sikerét érte el Ács Péter nemzetközi nagymester a görög fővárosban: a magyar sakkozók közül elsőként ifjúsági világbajnoki (U 20) címet nyert. Teljesítménye minden bizonnyal aranybetükkel kerül sakktörténelmünk lapjaira. Az Atomerőmű SE 20 éves, saját nevelésű játékosa fantasztikus hajrával tört az élre, és 13 játszmából elért 10 pontjával érdemelte ki az aranyérmet. Papp Judit (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben megnyerte a 18 és a 20 éven aluli lányok korcsoportjában az országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE 17 éves játékosa az első magyar sakkozó, aki egy évben két különböző korcsoportban nyert országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE versenyzőinek nemzetközi versenyeken elért eredményei Csapat világbajnokság (Jereván, 2001. október 10-20.) (9 induló, körmérkőzés) 5. Magyarország (Lékó Péter, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Varga Zoltán, Ács Péter) Női csapat Európa-bajnokság (, 2001. november 6-16.) (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 17. Magyarország (Mádl Ildikó, Dembo Yelena, Gara Tícia) Egyéni Európa-bajnokság (Ohrid, 2001. június 1-15.) (203 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 152. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 5,0 pont Senior világbajnokság (Arco, 2001. október 20-30.) (163 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 2. Csom István nk. nm. ASE Paks 8,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. január 3-16.) (14 induló, körmérközés, FIDE VII. kategória) 4. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 8. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Szlovénia Open (Nova Gorica, 2001. január 25-február 7.) (85 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 9. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 6,0 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. április 7-20.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VIII. kategória) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 13. Lenk Open (Svájc, 2001. április 21-27.) (129 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 6,0 pont 4. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Elekes Dezső-emlékverseny (Budapest, 2001. május 21-31.) (12 induló, körmérkőzés, FIDE IX. kategória) 6. Csom István nk. nm. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. június 2-14.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VI. kategória) 7. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 6,5 pont Kecskeméti Tavasz (Kecskemét, 2001. június 10-16.) Mester csoport (10 induló, körmérkőzés, FIDE II. kategória) 3. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 5,5 pont 7. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont Open (40 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 16. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 5,0 pont Hotel Lipa nemzetközi verseny (Szentgotthárd, 2001. június 13-23.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 5. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE VII. kategória) 2. Györkös Lajos fm. ASE Paks 6,5 pont V. Paks Open (Paks, 2001. június 20-24.) (26 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 5,5 pont 2. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás mj. ASE Paks 5,0 pont 4. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont 5. Berta Tibor mj. ASE Paks 4,5 pont 6. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 4,0 pont 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 4,0 pont VI. Atom Kupa (Paks, 2001. augusztus 18-25.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 1. Pataki Gyozomj. ASE Paks 3,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE I. kategória) 1. Tóth András 2382 ASE Paks 8,5 pont 2. Tancsa Róbert 2205 ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 4,0 pont 4. Szabó Krisztián 2191 ASE Paks 3,0 pont Szekszárdi Sakkfesztivál (Szekszárd, 2001. december 4-9.) FIDE csoport (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,0 pont 2. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont XXV. Szekszárdi Kupa villámverseny (Szekszárd, 2001. december 8.) Egyéni (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,5 pont Csapatbajnokságok Az NB I. végeredménye: 1. Miskolci SSC 89,0 pont 2. Csuti SK Zalaegerszeg 80,0 pont 3. Nagykanizsai Izzó SK 79,5 pont 4. Postás MATÁV SE 75,0 pont 5. Atomerőmű SE Paks 72,0 pont 6. Honvéd Mediflóra 68,5 pont 7. Statisztika PSC 65,5 pont 8. HVSE Szombathely 63,5 pont 9. Hajdúböszörmény 58,0 pont 10. Sárospataki ESE 55,5 pont 11. Vasas-Infoland 50,5 pont 12. Pénzügyőr SE 35,0 pont Az NB II. Asztalos Lajos csoport végeredménye: 1. Atomerőmű SE Paks II. 86,0 pont 2. Decs 1990 SE 81,5 pont 3. Nagyatádi VSK 80,5 pont 4. Kármin SE Pécs 75,0 pont 5. Fehérvár SE 74,5 pont 6. Dunaújvárosi SSE 66,5 pont 7. Bajai Vízügy 63,0 pont 8. Kalocsai SE 61,5 pont 9. Tamási Koppány SE 54,0 pont 10. Komlói Bányász 53,5 pont 11. Sefag Kaposvár 49,5 pont 12. MÁV Előre Székesfehérvár 46,5 pont A Tolna Megyei Sakkszövetség nyilvántartása alapján az országos csapatbajnokságok különböző osztályaiban - NB I, NB I/B, NB II - 1985. január 1.-2001. december 31. között legtöbbször szerepelt ASE-sakkozók: 5. Gosztola István mj. ASE Paks 134 játszma 6. Kis József mj. ASE Paks 128 játszma Megyei csapatbajnokság végeredménye: 3. Atomerőmű SE Paks III. 7,5 pont Egyéb versenyek: X. Pintér István Emlékverseny (Tamási, 2001, augusztus 1-5.) "A" csoport (28 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula 2372 ASE Paks 8,0 pont 2. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 7,0 pont Ifjúsági versenyek: Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság (Balatonlelle, 2001. június 22-29.) 18 év alatti fiúk (14 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 4. Magyarország (Berkes Ferenc, Szeberényi Ádám, Pintér Gábor, Flumbort András, Jakab Attila) 20 év alattiak világbajnoksága (Athén, 2001. Augusztus 16-29.) Fiúk (89 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 1. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 10,0 pont 35. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (60 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 40. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont Ifjúsági Európa-bajnokság (Khalitea, 2001. augusztus 31-szeptember 9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (60 induló) 19. Pataki Győző mj. ASE Paks 5,0 pont Ifjúsági Világbajnokság (Oropesa del Mar, 2001. október 24-november 5.) (11 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (86 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,5 pont 12 év alatti fiúk (117 induló) 5. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont 16 év alatti fiúk (101 induló) 24. Berkes Ferenc nk. m. ASE Paks 6,5 pont Ifjúsági Rapid és Villám Sakk Európa-bajnokság (Újvidék, november 20-25.) Egyéni rapidverseny 12 éven aluli fiúk (25 induló) 3. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,0 pont 14 éven aluli fiúk (57 induló) 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 6,0 pont 20 éven aluliak országos bajnoksága (Budapest 2001 április 5-14.) Fiúk (25 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (11 induló, körmérkozés) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 8,0 pont Országos nyílt korcsoportos ifjúsági bajnokság (Balatonlelle, július 1-9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (43 induló) 7. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 5,5 pont 26. Fodor Ádám - ASE Paks 4,5 pont 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,5 pont 14 év alatti fiúk (39 induló) 5. Papp Gábor mj. ASE Paks 5,5 pont 16 év alatti fiúk (37 induló) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,0 pont 18 év alatti lányok (7 induló) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont 4. Simon Zsuzsanna I. o. ASE Paks 4,5 pont 18 év alatti fiúk (19 induló) 1. Pataki Győző mj. ASE Paks 6,5 pont Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2001.12.27-30 között rendeztek Budapesten A Dembo Jelena, Pataki Győző, Papp Gábor, Mácsik Tamás, Szabó Krisztián, Papp Judit, Simon Zsuzsanna, Fodor Tamás Összeállítású csapatunk 32 ponttal (4 pont hátránnyal )a 2. Helyet szerezte meg a BEAC mögött. Országos ifjúsági rapid bajnokság (Szeged, 2001. május 18-20.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (48 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,0 pont 12 év alatti fiúk (59 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont Visegrádi nemzetközi gyermekverseny (Visegrád, 2001. május 25-27.) (9 forduló, svájci rendszer) 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 9,0 pont Bátya Kupa (Bátya, 2001. június 2.) (7 forduló, svájci rendszer) Alsós fiúk 5. Fejes István ASE Paks 4,5 pont "Jó tanuló, jó sportoló" Megyénk sakk-utánpótlásának újabb elismeréseként Fodor Tamás (ASE Paks) és Szabó Krisztián (ASE Paks) december 12-én "A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" kitüntetést vehette át Budapesten Pálinkás József oktatási minisztertől.
ElolvasomAz élen állók szenvedése jellemezte az első osztályú bajnokság új évi fordulóját. Az év első fordulójának érdekességét az jelentette, hogy a tabella élcsoportja a kiesési zóna gárdáival csapott össze. Megnyugtató hat pontos előnye birtokában kényelmes győzelemre számított otthonában a bajnokesélyes Aquaprofit Nagykanizsa a kiesés rémétől fenyegetett BEAC ellen. Ám a találkozón a fiatal egyetemisták bravúrosan játszva 4,5 pontot raboltak, amire eddig csak a bajnok Zalaegerszeg volt képes. Az egerszegiek sem éltek a felzárkózás lehetőségével az utolsó előtti Tabán ellenében, kényelmes játékkal szintén 7,5-4,5 arányú győzelemre voltak képesek. A harmadik helyezett ASE a tabella utolsó Pénzügyőr csapatához látogatott. Az atomosok az előző fordulóban szép eredményt értek el a bajnok Zalaegerszeg elleni döntetlennel, ezért optimistán utaztak erre a fordulóra. Szép győzelemmel esély nyílhatott volna akár az előbbre lépésre is, így a nyolc pont megszerzését tűzte ki célul a csapat. A mérkőzés jól indult, a hátsó táblákon sikerült kihasználni a gyenge pontokat, Tóth Lili és Molnár Béla gyors győzelemmel szerzett vezetést. Fodor Tamás, Györkös Lajos és Tóth András döntetlenje még belefért a koncepcióba. A bajok az időzavarban kezdődtek. A paksiak három táblán is bajba kerültek és sorra elvesztették ezeket a játszmákat. A győzelem még mindig elérhetőnek tűnt, hiszen a folyó partik mindegyikében az atomosok diktálták a tempót. Vidéki Sándor ellenfele reménytelen állásban csak az időt húzta, ezt a partit sikerült is hozni, de a további három mérkőzésen Berkes Ferenc, Grósz Péter Attila és Papp Gábor nem tudta érvényesíteni az előnyét és az atomosok fájdalmára pontosztozkodással zárult a küzdelem. A 6-6 arányú kudarcos döntetlennel Berkesék maradtak a bronzérmes helyen. Nem kezdődött tehát jól ez az év, a folytatásban pedig szükség lesz az önbizalomra, mert a soron következő találkozón a bajnokesélyes Nagykanizsát fogadják. Nincs tehát idő a tépelődésre, hiszen rangadó mérkőzésen kell helytállni az aktuális világbajnok az indiai Anand, a világbajnokjelölt Shirov, vagy éppen Polgár Judittal asztalhoz ülő ellenfél ellen. Erre a találkozóra január 25-én Pakson kerül sor.A Hungaropharma-Decs csapata várakozáson felül teljesített az eddigiek során és a hétvégi fordulón aratott negyedik győzelmükkel az ötödik helyre kerültek a bajnoki tabellán. Négyszáz kilométeres út után a visszavágás reményében a tavalyi bajnokság 5. helyezettje a Kazincbarcika csapata várta őket. Az idén kiesési gondokkal küszködő csapat nagyon bizonyítani kívánt ezen az összecsapáson és esélyüket növelte, hogy a sárköziek ezúttal tartalékosan érkeztek. A találkozó végig háromesélyesnek bizonyult, végül Rudolf Anna drámai körülmények között kiharcolt győzelmével a decsiek diadalmaskodtak 6,5-5,5 arányban. Győzött még Tóth Ervin és a szlovák Markos Jan, döntetlent ért el Sedlak Nikola, Pap Gyula, Pataki Győző, Taskovits István, Nagyhegyesi Bálint, Veszprémi András valamint Slobodan Adzic. A sárköziek a következő fordulóban Makó csapatát fogadják majd és reményük van az ötödik győzelem kivívására is. A helyzetüket nehezíti, hogy a bajnokság záró szakaszában viszont az élcsoport tagjaival kell mérkőzniük. Szenvedés, kínlódás és a kapanyél effektus jellemezte az év első fordulóját, ennek eredményeként nyitottá vált a az érmes helyezésekért és a kiesés ellen folytatott küzdelem egyaránt.Az 5. forduló eredményeiMLTC 5.5 - 6.5 MTK-ErzsébetvárosKbarcika VSC 5.5 - 6.5 Hungaropharma DecsMakói SVSE 6 - 6 HVSE-SZOVAZ.Csuti- SK 7.5 - 4.5 Tabáni SpartacusPostás S.E. 6 - 6 ASE Paks Aquaprofit-NTSK 7.5 - 4.5 BEACA bajnokság állása:1. Aquaprofit-NTSK 432. Z.Csuti-Hydrocomp SK 373. ASE Paks 344. HVSE-SZOVA 33.55. Hungaropharma Decs 30.56. MLTC 28.57. MTK-Erzsébetváros 27 8. Makói SVSE 26.59. Kbarcika VSC 26 10. BEAC 26 11. Tabáni Spartacus 26 12. P.S.E. 22 Molnár Béla
ElolvasomVálogatottak Név: Ács Péter Születési hely, ido: Eger, 1981.05.10. Iskolai végzettség: szakközépiskolai érettségi Testmagasság: 171 cm Testsúly: 83 kg Válogatottság száma: 1 Példakép: Lékó Péter Legfobb cél a sportban: Olimpiai aranyérem, a TOP 20-ban lenni a világon. Név: Berkes Ferenc Születési hely, ido: Baja,1985.08.08. Iskolai végzettség: 8 ÁLTALÁNOS Testmagasság: 165 cm Testsúly: 65 kg Válogatottság száma: 9 felnott, 100 ifi Példakép: Viktor Kortchnoi Legfobb cél a sportban: világbajnoki cím
ElolvasomAtomerőmű SE 7030 Paks,Gagarin utca 2.Tel.: 06-75-310-552Fax: 06-75-310-552A sakkegyesület 1982-től működik az Atomerőmű SE keretein belül. A klub története igazi sikersztori. A nagy menetelés a 90-es évek elején indult. Többek között dr. Hazai László, Mészáros Gyula, Molnár Béla és Vidéki Sándor, nemzetközi mesterek leigazolásának köszönhetően a sakkcsapat öt év alatt a megyei osztályból az NB-I-be jutott.A csapat megerősítése ezt követően sem állt meg: 1998-ban a szakosztály leigazolta a nagy magyar sakkgeneráció egyik tagját, a többszörös olimpikon, olimpiai bajnok Csom István nagymestert, aki személyében az edzői gárda is jelentős mértékben erősödött. Az első osztályú bajnokságban szereplő együttes legnagyobb csapat sikerét a 2002-es esztendőben Ács Péter vezényletével érte el, amikor minden korábbi eredményét felülmúlva a 2. helyen végzett.A szakosztály kiemelkedő sikereit az utánpótlás-nevelés területén érte el, mára vitathatatlanul a magyar ifjúsági sakkozás legeredményesebb egyesülete. Ezt bizonyítja, hogy 2008-ban páratlan jubileumot ünnepelhetnek az Atomerőmű SE sakkozói; 10. alkalommal lett országos bajnok, csapatuk az egyesületek versenyében. A szakosztály nagyon sok országos bajnokot nevelt, Ács Péter Junior-, Berkes Ferenc Ifjúsági –világbajnok címmel dicsekedhet, mindketten olimpiai válogatott nagymesterek. Fodor Tamás korcsoportos világbajnoki eredményével pedig, egyedülálló módon három világbajnoka van az atomos csapatnak. Az új hullám további képviselői Papp Gábor és Szabó Krisztián - mindketten a nagymesteri cím várományosai – ezen felül, ifjúsági EB-bronzérmmel, Mitrópa-Kupa aranyéremmel dicsekedhetnek. Papp Gábor 2000-ben nem kis meglepetésre 13 évesen nyerte meg a 20 évesek magyar bajnokságát. Az ifjúsági nevelő munka, a szervezett tehetségkutatás 1992-ben egy pakson rendezett nyári sakktáborral indult útjára. A Molnár Béla nemzetközi mester irányításával zajló szakmai munka folyamatos sikereket hozott a szakosztály számára és egyértelműen megerősítette a célt; a tehetség-kutatás és menedzselés szolgálja a hosszú távú csapatépítést. Ennek a munkának beindításában az Atomerőmű Rt. támogatása mellett nagy érdeme volt Bor Imre polgármesternek is, aki a város részéről egy pedagógiai állással segítette a paksi oktatást. A sikeres nevelő munka több lépcsőre épült az egyesületnél, Mészáros Gyula, Hazai László és Csom István mellett időközben Györkös Lajos és Vidéki Sándor nemzetközi mesterek is bekapcsolódtak a fiatalok képzésébe.2004-től a szakosztály rendezésében a Marx György versenysorozat révén évről-évre egy nemzetközi szinten is kiemelkedő sakkeseménynek ad otthont Paks városa. A kitűnő rendezvénynek köszönhetően két kiváló fiatal nagymesterünk Berkes Ferenc és Ács Péter szakmai fejlődéséhez tudunk segítséget nyújtani, valamint a nemzetközi sakkvilág ismert versenyzői látogatnak el hozzánk. Az elmúlt évek során a hírességek közül többek között; Viktor Korcsnoj, Alekszander Beljavszkij, Emil Sutovszkij, Borisz Gelfand mellett a hazai sakkozás legnagyobbjai Portisch Lajos és Polgár Judit tisztelte meg játékával városunkat. Molnár Béla2008. december
ElolvasomLátványos játékkal kezdődött a második félidő6. Forduló
ElolvasomPaksi sportágválasztó a SPORT napja.Helyszín: Paksi strandIdőpont: 2009.09.03. 8:00-15:00 2009.09.04. 8:00-18:00 Több mint 20 kipróbálható sportág egy helyszínen , élsportolókkal, szakmai tanácsadással.
ElolvasomAz isztambuli Sakkolimpia után elkezdődtek a sakk csapatbajnokságok.
ElolvasomMegvédte tavalyi ezüstérmét az Atomerőmű SE, miután az utolsó fordulóban (05. 20., Erzsébet Nagy Szálloda) 8:4 arányban legyőzte Zalaegerszeg csapatát.
ElolvasomBerkes Ferenc az EB-n, Antal Tibor Kende a VB-n bronzérmes!
ElolvasomAz utóbbi években a Sakkolimpiákon paksi játékos is tagja a magyar válogatottnak...
ElolvasomNB I. 3. forduló: Kiütéses győzelem: ASE-TABÁN 10:2
ElolvasomFélidejéhez érkeztek az országos csapatbajnokságok, vasárnap (02. 14.) a 4. helyezett Makó vendégeskedett a szombaton még alig megközelíthető városunkban. A hagyományos Balatonfüredi edzőtáborozás után (a téli időszakban évente 1 hetet töltünk sakkedzőtáborban a Paksi Atomerőmű Rekreációs Központjában) került sor a meccsre. Jól sikerült a felkészülés, hoztuk a papírformát, 3 győzelemmel és 9 döntetlennel kialakult a végeredmény.
ElolvasomFiatalos, fölényes győzelem az 5. fordulóban: Pénzügyőr-Atomerőmű SE 3,5:8,5. Az 5. fordulóban (január 31-én) a hólepte fővárosban a Pénzügyőr csapata ellen (a Vám- és Pénzügyőrség épületében) ült sakkasztalokhoz a megfiatalított paksi csapat.
ElolvasomA 2. helyen tartózkodó Honvéd gárdáját fogadta vasárnap az ASE sakkcsapata. A 4. forduló izgalmaihoz a téli időjárás is hozzátett, de végül is 11 órára megérkezett a budapesti csapat a vártnál gyengébb összeállításban.
ElolvasomA hétvégén hazai pályán felyezte be a NB I. Szabó László csoport 2008/2009-es bajnokságát a Paks. Győzelemmel zártak Ács Péterék, 7,5 - 4,5-re győzték le megyei riválisukat a Hungaropharma Decs együttesét. Papp Gábor, Vidéki Sándor, Szabó Bence és Lizák Gábor is győzellemmel járult hozzá a diadalhoz. Győzelmükkel a paksiak a Nagykanizsa és a Zalaegerszeg mögött szerezték meg a bajnoki bronzot.ASE Paks 7.5 - 4.5 Hungaropharma Decs 1. Berkes Ferenc 1/2 - 1/2 Sedlak Nikola 2. Ács Péter 1/2 - 1/2 Pap Gyula 3. Grószpéter Attila 1/2 - 1/2 Roganovic Milos 4. Szabó Krisztián 1/2 - 1/2 Plachetka Jan 5. Papp Gábor 1 - 0 Tóth Ervin 6. Csom István 1/2 - 1/2 Pataki Győző 7. Jr. Fodor Tamás 1/2 - 1/2 Rudolf Anna 8. Vidéki Sándor 1 - 0 Taskovits István 9. Györkös Lajos 1/2 - 1/2 Papp Tamás 10. Szabó Bence 1 - 0 Sebestyén Balázs 11. Lizák Péter 1 - 0 Veszprémi András 12. Tóth Lili 0 - 1 Amstadt Áron Forrás: Fortuna Rádió
ElolvasomDupla fordulón kettős győzelemKettős győzelemmel indította a hajrát az Atomerőmű sakkcsapata az első osztályú bajnokságban. A rendhagyó kettős fordulóra az egyéni EB részvétel miatt került sor, így a paksiak szombaton a tabella utolsó Tabán ellen 8,5-3,5 míg vasárnap a középcsapatnak számító MTK otthonában aratott győzelmet, ez utóbbi mérkőzésen 7-5 arányban. A hétvége hősei kettős győzelmükkel Papp Gábor és Fodor Tamás voltak. Nagy lépést tettek az atomosok a bronzérem megszerzéséhez ezen a hosszú hétvégén. Ezúttal a külföldi idegenlégiósok nélkül ült asztalhoz a Berkes vezette gárda és két magabiztos győzelemmel nagy lépés előnyhöz jutott az üldöző vasi legénységgel szemben. A soron következő utolsó előtti fordulóban kerülhet fel az i-re a pont, amikor a Szombathely otthonába utaznak az ASE sakkozói. A bajnoki tabella még nem egyenesedett ki az előrehozott mérkőzések miatt, de a 12 pontos előny az újabb paksi bronzérem megszerzését sejteti. A sárköziek számára kevesebb sikerélményt jelentett a 9. forduló. Tartalékos csapattal utaztak a bajnok otthonába Nagykanizsára, ahol nagyarányú 10-2-es vereséget szenvedett a fiatal csapat. A találkozón Sedlak, Pap Gyula, Pataki és Taskovits döntetlen eredménye jelentette a decsi pontszerzést. A Hungaropharma-Decs gárdája jelen pillanatban a középmezőnyben foglal helyet. Soron következő mérkőzésükön a kiesés ellen harcoló BEAC együttesét fogadják április 5-én.Molnár Béla
ElolvasomRangadó világbajnok nélkülA bajnok Nagykanizsa győzelmével ért véget a Paks elleni rangadó az első osztályú sakk csapatbajnokság hatodik fordulójában. Ahogy az várható volt, a bajnokcsapat tanulva a tavalyi hibából, amikor az ASE alaposan megtréfálva őket 7-5 arányban győzött, ezúttal nem bízta a „véletlenre” a mérkőzés sorsát és mozgósította szép számú idegenlégiós versenyzőit. Kicsit csalódottak a mérkőzésre látogatók, miután az indiai világbajnok Anand a nagy várakozás ellenére mégsem ült asztalhoz Pakson. Az Aquaprofit éltábláján persze így is egy világklasszist láthattunk, miután a világbajnoki döntős Alekszej Shirov lett a vezérevezős.Az észt származású de spanyol színekben versenyző nagymester, a világbajnok Mihail Tal kedvenc tanítványa volt, ez érződik játékfelfogásán is, briliáns támadójátszmák, látványos áldozatok jellemzik stílusát, mondani sem kell mindenütt a szurkolók kedvence. Polgár Judit sajnos nem jött el erre a találkozóra, így az Európa-bajnok Nisipeanu volt Berkes ellenfele a második táblán. Ács Péter pedig a német Naiditsch ellen ült asztalhoz. A szerb Ivanisevic mellett a paksiak régi ismerőse, a Marx György emlékversenyen több alkalommal is vendégszereplő négyszeres olimpiai bajnok orosz-szlovén Beljavszkij erősítette a kanizsai csapatot.A találkozó rangadóhoz méltóan óvatos játékkal kezdődött, néhány döntetlen jelezte, hogy a felek respektálják egymást, majd a paksiak oldalán született meg az első győzelem, sajnos ez utóbb a paksiak számára az egyetlen teljes pontszerzést is jelentette. Vidéki Sándor a tavalyi év után ismét kanizsai skalpot szerzett, ezúttal Faragó Iván nagymester ellen látványos matt-támadással nyert. Ezt követően a vendégek is belelendültek a pontszerzésbe és zsinórban négy győzelemmel magukhoz ragadták a vezetést. A paksiak két táblán előnyös végjátéka azonban szoros végeredményt ígért. A gyalogelőnyös hadállásokhoz azonban az időzavar is társult és a szívósan védekező vendégek mindkét táblán Ács és Grószpéter ellenében menteni tudták a fél pontot. Az éltáblán zajló összecsapáson a fiatal Predojevic sötéttel is tartani tudta nagynevű ellenfelét, ahogy Berkes is megszerezte a fél pontot a románok éltáblása ellen. A találkozó az izgalmak dacára 7,5-4,5 arányú vendéggyőzelemmel zárult. Ezúttal elmondhatjuk, hogy a paksiak labdái inkább kifelé pattantak. A táblánkénti eredmények:Predojevic – Shirov 1/2-1/2Berkes – Nisipeanu 1/2-1/2Ács – Naiditsch 1/2-1/2Nevednichy – Ivanisevic 1/2-1/2Berescu – Beljavszkij 0-1Grószpéter – Lenic 1/2-1/2Szabó – Bobras 0-1Papp – Medvegy 0-1Csom – Gonda 1/2-1/2Fodor – Prohászka 1/2-1/2Vidéki – Faragó 1-0Tóth – Gara 0-1A sárköziek szekere továbbra is száguld, sorozatban negyedik győzelmét aratta a csapat. Tartalékos összeállításban fogadták a középmezőnyhöz tartozó Makó csapatát a Hungaropharma-Decs. A beugróként mozgósított fiatalok ezúttal is tartani tudták a lépést és meglepetésre 7-5 arányban legyőzték a rutinos vendégcsapatot. MTK-Erzsébetváros 6.5 - 5.5 BEACASE Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSKTabáni Spartacus 4 - 8 P.S.E.HVSE-SZOVA 6 - 6 Z.Csuti-Hydrocomp SKHungaropharma Decs 7 - 5 Makói SVSEMLTC 6.5 - 5.5 Kbarcika VSCMolnár Béla
ElolvasomKét győzelemmel rajtolt az ASE sakkcsapata a Maróczy Géza első osztályú sakkcsapatbajnokságban. A bronzérmes paksi gárda két fiatal idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak, igaz egyelőre csak papíron szerepel a holland Stellwagen Daniel és a bosnyák Predojevic Borki, az első fordulókban még nem jutottak szerephez a rangadó mérkőzésekre szerződtetett profik. Amint arról már a legtöbb hírforrás beszámolt a bajnoki címre aspiráló kanizsaiak - mint utóbb kiderült – az újdonsült világbajnokkal, az indiai Ananddal, és a világbajnokjelölt spanyol Shirovval igazi nagyágyúkat állított csatasorba. Az élen tehát nagy küzdelem várható a Zala-megyeiek között és a megszokott koreográfia szerint, az utánpótlás-nevelésre építő atomos gárda leginkább a bronzéremért szállhat majd ringbe. Az első fordulóra a Statisztika - új nevén MLTC – otthonában utazott a tartalékos Duna-parti legénység. Berkes Ferenc távollétében Ács Péter kapta az első táblát, ami jó döntésnek bizonyult, mert a kiegyenlített találkozón ő aratta az egyetlen győzelmet, míg a többi játszma szokatlan módon kivétel nélkül döntetlenül végződött. Nagyobb arányú győzelem is benne volt az állásokban, de a két utolsó táblán játszó fiatal Balázs Gábor és Lizák Péter nem tudta érvényesíteni előnyét, így maradt a sovány 6,5-5,5 arányú győzelem.A második fordulóban a Kazincbarcika együttesét fogadták a paksiak, a tavalyi rossz emlékű mérkőzés után a hazaiak felkészülten fogadták az ellenfelet és Papp Gábor, Szabó Krisztián valamint Vidéki Sándor győzelmének köszönhetően 7,5-4,5 arányban visszavágtak a tavalyi vereségért.A harmadik játéknapon győzelmi reményekkel a Makó otthonába utaznak majd az ASE sakkozói.A Hungaropharma Decs gárdája - ahogy a névváltásból kiderül – a fővárosi gyógyszergyár támogatását élvezi az idei szezontól. A sárközi csapat a szerb Sedlak Nikola és két szlovák Jan Markos és Jan Plachetka nagymesterrel erősítette sorait és szintén győzelemmel vette az első akadályt a bajnokság kezdetén. Hazai pályán a Tabáni Spartacust fogadták a legendás Fekete Ló sakk-klubban és Roganovic, Taskovits, Papp Tamás valamint az ifjúsági Amstadt Áron győzelmével 6,5-5,5 arányban nyerték a találkozót. A második fordulóban a Szombathely otthonába meglehetősen tartalékosan utazott a csapat és 7,5-4,5-re vereséget szenvedtek az ideglégiósokkal megtűzdelt vasi legénységgel szemben. Ezen a találkozón Tóth Ervin és Amstadt Áron volt a csapat nyerő embere. A harmadik fordulóban a két győzelemmel rajtoló MTK csapatát fogadják majd.Molnár Béla
ElolvasomA tizedikTizedik csapatbajnoki címét szerezte az Atomerőmű SE ifjúsági sakkcsapata Miskolcon a nevelő egyesületek országos csapatbajnokságán. Az 58 csapat részvételével lebonyolított nemzeti ifjúsági csapatverseny a legnagyobb presztízzsel bíró rendezvény, közel ötszáz részvevős kiemelkedő sakkesemény. A nyolc táblás csapatokat a tizennyolc éven aluli korosztályok versenyzői alkotják és a kiírás értelmében egy lány versenyzőnek is szerepelnie kell az összeállításban. Az ASE címvédője, de az élőpont átlag alapján csupán a második kiemeltje volt a mezőnynek, miután a sorszámot tekintve megelőzte őt megyebeli riválisa a tavalyi ezüstérmes Hungaropharma-Decs gárdája. A két csapat vetélkedésébe az Aquva Profit Nagykanizsa csapata kívánt beleszólni, eséllyel, hiszen az EB bronzérmes Prohászka Péter leigazolásával erősítették a sorokat. A bajnok atomosok kettő, az ezüstérmes Decs pedig három csapattal demonstrálta a Tolna-megyében folyó kiváló nevelő munkát. Az Atomerőmű SE Fodor Tamás, Balázs Gábor, Lizák Péter, Szabó Bence, Dudás Eszter és Antal Kende összeállításban ült asztalhoz a tízedik bajnoki jubileum reményében és ez az extra motiváció úgy tűnik döntőnek bizonyult a tornán. Az ASE sakkozói veretlenül végeztek az élen. A csapat legjobb pontszerzője a tíz éves Antal Kende lett, aki fiatal kora ellenére hibátlan teljesítményével segítette a csapatot és oroszlán része volt a végső sikerben. Csom István olimpiai bajnok nagymester tanítványa teljesítményével tábladíjat is nyert. A Hungaropharma-Decs együttese az ASE ellen elszenvedett vereség után bronzéremmel zárta a tornát. A Pap Gyula, Tóth Ervin, Kiss Lajos, Veszprémi András, Amstadt Áron, Eltigani Omár és Vince Andrea összeállítású csapat legjobb pontszerzői Vince Andrea 8/7 és Amstadt Áron 7/6,5 lett. A jövőt tekintve sokat sejtet, a sárköziek kettes csapatának játéka, akik végig az élmezőnyben szerepelve, a kicsit balszerencsés sorsolásnak köszönhetően végeztek a kilencedik helyen. A paksi „fakó” taktikusan versenyezve az értékes tízedik helyezést érte el, a csapat nyerő embere az ötödik táblán versenyző Benedeczky Lehel volt, aki 8/7,5 teljesítménnyel segítette csapatát.A paksiak ezzel az újabb győzelemmel sakktörténeti rekordot jelentettek; a tízedik bajnoki címét szerezte meg az együttes az elmúlt 13 év során. Sokan talán nem szégyellenék azt a három ezüstöt sem, ami mintegy mellékterméke volt az elmúlt időszaknak. Végig tekintve az 1996-ban induló sorozaton, a csapat éltábláján olyan versenyzők szerepeltek, akik a magyar ifjúsági sakkozás kiemelkedő szereplői lettek és mára a felnőtt sakkozás világában is meghatározó egyéniségként tartunk számon. Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Szabó Krisztián, Fodor Tamás valamennyien a „paksi műhely” tehetségei. Egytől-egyig kiváló harcosok, kitűnő csapatemberek és nem utolsó sorban valamennyien jelenleg is tagjai annak a közösségnek, amely felfedezte, oktatta, elismerte és támogatta tehetségüket. Ha a talentum és a sakkszeretet mellett van egyéb titka is a paksi sikereknek, akkor az ebben a csapatszellemben rejlik. Méltánytalan lenne említés nélkül hagyni azokat az edzőket, akik munkájukkal megalapozták ezt a győzelmi sorozatot. Csom István nagymester, Györkös Lajos, dr. Hazai László, Mészáros Gyula, Molnár Béla és Vidéki Sándor nemzetközi mesterek alkotják azt az edzői gárdát, amely a motorja a paksi sakksikereknek. A verseny végeredménye (1-15. hely):1. Atomerőmű SE Paks 1 15 35,02. Aquaprofit Nagykanizsa TSK 14 33,53. Decs-Hungaropharma 1 13 36,04. Maróczy SE 1 Szeged 12 31,05. Kazincbarcikai VSC 1 11 30,56. Sárvári Sakk Club 11 30,07. BEAC 1 11 29,58. MTK-Erzsébetváros SE 11 28,59. Decs-Hungaropharma 2 11 27,510. Atomerőmű SE Paks 2 10 32,011. Csuti SK Zalaegerszeg 10 30,012. Tabáni Spartacus SE 10 29,513. Géniusz SE Tata 10 28,514. MÁV Előre Székesfehérvár 1 10 26,515. Makói Spartacus VSE 10 26,0Molnár Béla
Elolvasom2006.07.12. Négy arany, két ezüst Nagy létszámú mezőnyök, erős élcsoportok és kiélezett küzdelem jellemezte az idei korcsoportos sakkbajnokságot. Ugyan hagyományosnak mondható a tolna megyei sakkozók kiemelkedő szereplése ezen a tornán, a paksi és decsi fiatalok az ifjúsági sakkozás élmezőnyét alkotják, jószerével elvárás tehát, hogy a két sikeres klub komoly eredményekkel zárja a korcsoportos versenyek országos döntőjét. Ám egy nagy generáció Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Rudolf Anna kifutása után, most a jövő kiemelkedő tehetségeinek képzése kezdődött el, amelyben a decsi sakkiskola most lépéselőnnyel áll. Tolna megye idén négy arany és két ezüstéremmel zárta a versenyt, amelyből Decs két arany, két ezüsttel idén a legeredményesebb nevelő egyesületnek bizonyult. Más kérdés, hogy a két nevelő klub jórészt azonos edzőkkel dolgozik, közös edzőtáborozásokon, közös versenyeken vesznek részt. Talán épp ez a hosszantartó siker titka!? A Balatonlellén július 1-9. között megrendezett torna legfőbb tétje a bajnoki címek mellett, a korosztályos kontinens viadalokon való részvétel kiharcolása, amely a svájci rendszerű lebonyolítás mellett kevés hibázási lehetőséget enged. A verseny győztesei a Batumiban megrendezésre kerülő VB-én, míg az ezüstérmesek Montenegróba az EB küzdelmeire kapnak meghívót. Az öt korosztályban 286 sakkozó vágott a tornának, amely 9 fordulóban zajlott, ahol a lány versenyzők külön korcsoportban játszottak. A legidősebb korosztályban (18 év) Szabó Krisztián (ASE) és Gonda László (DECS) 7-7 ponttal végzett az élen, a holtversenyes számítás - a 20 éves korcsoportban is bajnok – Szabó Krisztián számára kedvezett, így ötödik bajnoki címét könyvelhette el az atomos versenyző. Ez volt az ún. „halálcsoport”, minden élversenyző részt vett, helyezésük a verseny után induló 18 évesek csapat EB-én a magyar válogatott tábla sorrendjét volt hivatott eldönteni. A 16 évesek között - megismételve tavalyi sikerét - Pap Gyula (Decs) végzett az élen 7,5 ponttal. A lányok versenyében Ignácz Mária (ASE) magabiztosan nyert 8 ponttal, veretlenül. A 12 éves lányok korcsoportjában Vincze Andrea (Decs) 7 ponttal második, míg ebben a korosztályban a fiúknál Tóth Gergely (ASE) 13. helyen zárt. A 10 évesek korcsoportjában Eltigani Omar (Decs) hatalmas hajrával végzett az élen 7,5 ponttal. A tíz éves lányok között a 9 éves bátaszéki Werner Anna élete első versenyén 4 ponttal a 13. helyen végzett, személyében a korcsoportos versenyekből „kiöregedett” sokszoros bajnok Rudolf Anna utódját látják a szakemberek. Tolna megyei eredmények: 18 fiú: (26 résztvevő) 1. Szabó Krisztián (ASE) 2. Gonda László (Decs)…7.Papp Tamás (Decs)…15.Maródi Mátyás (Decs) 16 fiú: (35 résztvevő) 1. Pap Gyula (Decs)…17.Balázs Gábor (ASE) 16 leány: (13 résztvevő) 1. Ignácz Mária (ASE) …10. Vincze Viola (Decs) 14 fiú: (49 résztvevő) 10.Veszprémi András (Decs)… 29.Szabó Richárd (Decs)…Fodor Ádám (ASE) 12 fiú: (64 résztvevő) 13.Tóth Gergely (ASE)… 19.Straubinger Dániel (Decs)…26.Bogár Péter (Decs)…34.Genda Attila (ASE) …44.Eltigani Amír (Decs) …54.Reményi Szilárd (ASE) 12 leány: (15 résztvevő) 2. Vincze Andrea (Decs) 10 fiú: (39 résztvevő) 1.Eltigani Omar (Decs)… 13.Genda Károly (ASE)… 32.Benedeczky Lehel (ASE) 10 leány: (22 résztvevő) 13.Werner Anna (Bátaszék) --- Molnár Béla ---
Elolvasom2006.02.11. A paksi műhely újabb sikere Szabó Krisztián végzett az élen a húszévesek bajnokságán, amelyre rendhagyó módon nyolc résztvevős körmérkőzéses formában került sor február 4-10. között a Magyar Sakkszövetség versenytermében. A szervezők érdeme, hogy ezzel az új lebonyolítással érdekessé és színvonalassá tudták tenni ezt a különálló korosztályos versenyt, amely a legrangosabb nemzetközi ifjúsági tornára, a junior világbajnokságra kvalifikál. Mindezt megfejelve idén először hivatalosan is meghívást kapott a verseny győztese a felnőtt magyar bajnokságra, ami váratlan kiugrási lehetőséget jelenthet a fiatal nagymester aspiránsok számára. Az Atomerőmű SE 16 éves nemzetközi mestere - 2447 értékszámmal - hatodikként lett rangsorolva a rangos mezőnyben, amely 2454 átlag értékszámmal FIDE IX. kategóriának felelt meg. Az ifjúsági tehetségeink közül csupán Gonda László és az utóbbi időben kitűnő eredményekkel visszatérő Héra Imre hiányzott. A hét fordulós torna kevés időt hagyott a versenyzők számára a bemelegedésre, ami a rosszul rajtolókat érthetően nehéz helyzet elé állította. A verseny ugyan nem volt mentes a hibáktól, sőt néhány kifejezetten durva kihagyás is előfordult, de a küzdőszellem és a sportszerű játék tekintetében úgy hiszem elégedett lehet a szakvezetés. Az ASE legújabb bajnoka: Szabó Krisztián Krisztiánt ezen a tornán láthatóan kevésbé nyomasztotta a teljesítménykényszer mint esélyesebb riválisait és felszabadultabb játékra volt képes, mesterhármassal rajtolt és a verseny esélyese Erdős Viktor elleni veresége sem szegte kedvét. A nyitásai többsége jól sikeredett és néhány látványos győzelemmel is megajándékozta szurkolóit. 16 évesen végzett az élen amivel a négy rapid országos bajnoki érem mellé a korosztályos bajnoki érmek közül is a negyedik aranyérmét teheti a polcra. A székesfehérvári fiú Botos Ferenc kezei közül kilenc évesen került az ASE ifjúsági műhelyébe. A tíz és a tizenkét éves korcsoportban lett országos bajnok Molnár Béla ifjúsági edző irányításával, majd rövid ideig Orsó Miklóssal edzett. Az utóbbi három évben dr. Hazai László mellett kemény és rendszeres edzésmunkával látványos fejlődés vette kezdetét. A tavalyi évben a korcsoportos VB-én már szakmailag nagyon értékes helyezést ért el és a felnőtt csapatbajnokságban is erős pontszerző lett, miközben rendszeres résztvevője a First Saturday versenysorozat nagymester csoportjának, ahol a normaszerzést ostromolja. Kitűnő eredményével klubtársai Papp Gábor és Berkes Ferenc kezéből. vette át a stafétát. Az előbbi csúcstartónak számít, hiszen Gábor 2000-ben mindössze 13 évesen végzett az élen ezen a tornán. A versenyben második helyezett Erdős Viktor veretlenül szerepelt, biztosan, komolyabb hiba nélkül játszott, igaz kevesebb kockázatot is vállalt és számomra úgy tűnt a nyitásokban most kevésbé volt kísérletező kedvében ami az ellenfelek számára megkönnyítette a felkészülést. A bajnok mellett a végül harmadik helyezett Bérczes Dávid volt az igazi felfedezettje a tornának. Élesen és kezdeményezően sakkozott, taktikusan választotta meg a megnyitásokat és csupán a verseny győztese tudta megadásra kényszeríteni. Ezen a tornán igazolta, hogy a First Saturday versenyeken szerzett magas élőpontszáma reális játékerőt takar. A negyedik helyezettől kezdődően kettészakadt a mezőny Bánusz Tamás Papp Gábor és Boros Dénes játékára a rossz rajt vetett árnyékot, míg Popovics Ádám láthatóan a versenyzési hiányból fakadó formánkívüliséggel birkózott. Bánusz Tamás a hajrában két fontos győzelemmel fel tudott jönni a félvonalra ami az egyedüli 4. helyet biztosította számára. A mezőny legfiatalabbja a decsi Pap Gyula bíztató rajt után megtorpant és a hajrában ugyan jelentősen vissza is esett az eredményessége, de még így is ötödik helyezettként zárta a versenyt.1. Bérczes Dávid 5,0 2. Erdős Vikto r5,0 3. Szabó Krisztián 5,5 4. Pap Gyula 3,0 5. Papp Gábor 2,5 6. Boros Dénes 2,5 7. Popovics Ádám 1,0 8. Bánusz Tamás 3,5 --- Molnár Béla ---
Elolvasom2005.11.25. Berkes ezüstje a junior vébéről Isztambulban szép magyar sikerrel zárult a junior sakkozók világbajnoksága. Berkes Ferenc, az Atomerőmű SE nagymestere remek hajrával ezüstérmet szerzett a 92 fős mezőnyben. A paksi sakkozó játéka kezdetben döcögött, öt forduló után 3.5 ponttal állt, a hatodikban azonban kikapott a lengyel Barteltől. Szerencsére a vereség nem szegte kedvét, a pihenőnap után Berkes egy remek mesterhármassal felkapaszkodott az élmezőnybe. A hajrában aztán sorban játszotta a rangadókat, de jól bírta az egyre nagyobb feszültséget. A 10. játéknapon remizett a későbbi győztes azeri Mamedgyarovval, majd a záró körben egy bravúros győzelemmel másodikként zárt. Az ASE ifjúsági világbajnoka számára sokat jelentett edzője, Csom István nemzetközi nagymester segítsége, aki szekundánsként kísérte el őt a megméretésre. A vb végeredménye: 1. Mamedgyarov (azeri, 2674) 10.5 pont, 2. Berkes Ferenc (2596) 9.5, 3. Alekszejev (orosz, 2632) 9, 4. Gasimov (azeri, 2608) 9. Tolnai Népújság online oldalán ....
Elolvasom2005.11.14. Berkes jól rajtolt Isztambulban Ötvenkilenc nemzet képviseletében 167 versenyző ült asztalhoz Isztambulban a Junior Sakk Világbajnokságon. A november 8 – 23 között zajló eseményen a húsz év alatti korosztály kiemelkedő versenyzői szerepelnek. Az idei torna színvonalát jelzi, hogy 14 nagymester mellett 21 nemzetközi mester vágott neki a 13 fordulós tornának. A magyar színeket a paksi Berkes Ferenc ifjúsági világbajnokunk képviseli, aki 6-os rajtszámmal vághatott a versenynek és két győzelem mellett három döntetlennel bíztató rajtot vett. Öt fordulót követően három és fél pontjával a holtversenyes hetedik helyről folytatja a lengyel Bartel Mateusz nagymester ellen a hétfői versenynapon amikor is a sötét színeket vezeti majd. Feri számára a dobogóra kerülés a cél, amihez a sűrű élmezőnyt tekintve az ellenfeleknek is lesz egy-két szava. A verseny legnagyobb esélyese az azeri Mamedyarov világ és Európa-bajnok aki 2674 élőponttal kiemelkedő klasszisnak számít a junior korosztályban, egyelőre a papírformát igazolva 4,5 ponttal egyedül vezeti a versenyt. Az egyetlen döntetlenjét a lengyel Wojtaszek ellen adta le, aki a holland Smeetsel holtversenyben négy-négy ponttal állnak a Berkes által képviselt üldözőboly előtt. Korábban Ács Péter személyében már állt magyar világbajnok a dobogó legfelső fokán, ami történelmi sikert jelentett, lévén, hogy a magyar sakkozás történetének első junior VB aranyát vehette át Athénban 2001-ben a paksi sakkozó.
ElolvasomNB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ... ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 2005.10.16. Győzelem a rajtnál A hétvégi ASE-Hajdúböszörmény találkozóval sakkozóink számára kezdetét vette az NBI-es csapatbajnokság. Az első fordulóban két újonccal is debütáló ezüstérmes csapat 7-5 arányú győzelemmel rajtolt. Az új bajnoki idényt merész tervekkel indította az atomos csapat, az eddig a „fakóban” (NBI/B) szereplő játékosok közül, két fiatal beépítésével vágtak a szezonnak, valamint a rangadó mérkőzésekre gondolva, a szerb Kovacevic Alexandar nagymester igazolásával erősítették meg a csapat elejét. A női táblán Tóth Lili mellett ebben az évadban a 15 éves Ignácz Mária is lehetőséget kap a játékra. Az első fordulóban mindjárt az idei korcsoportos VB negyedik helyezettje, Ignácz kapta a női táblát és jól bírva a „mélyvizet” győzelemmel bizonyított. A 14 éves Fodor Tamás korcsoportos világbajnokunk második számú debütánsként játszotta bemutatkozó mérkőzését az első osztályban, a fiatal versenyző fordulatos játszmában döntetlent ért el. Az éltáblán Berkes sötéttel nem bírta feltörni nemzetközi mester ellenfele bunker állását, így ez a találkozó is döntetlenül végződött, csakúgy mint a Nevednichy és Pataki játszmája. A teljes pont megszerzésével Ács Péter, Tóth András, Szabó Krisztián, Vidéki Sándor és Ignácz Mária vette ki a részét a 7-5 arányú csapatgyőzelemből, ami elfogadható eredmény a bajnokság elején általában nehezen bemelegedő paksi csapat számára. A következő ASE-Nagykanizsa találkozó már igazi tétmeccsnek ígérkezik a tavalyi bajnokság bronzérmese ellen. Az utóbbi két évben ugyan mindkétszer gázolt a kanizsai lokomotív, de a dobogóért folyó csatában mindkét alkalommal az utolsó fordulóban siklottak ki és végeredményben a paksiak benyúlással tudtak előzni. Miután az atomosok az egyes sorszámot húzták ezen a találkozón is hazai pályán fogadhatják majd a Tungsram csapatát. Az első forduló eredményei:Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapat ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Nagykanizsai TSK 7 - 5 PMSE-AH.-MTK Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 Tabáni Spartacus Makói SVSE. 5.5 - 6.5 Láng Vasas Piremon SE. Nyh. 6.5 - 5.5 HONVÉD Haladás VSE. 4 - 8 Statisztika PSC. 2006.01.23. Dupla, de nem semmi - 6. forduló A hétvégén dupla fordulót játszottak az ASE sakkozói az első osztályban. A szombati játéknapon a második fordulóból elmaradt találkozót a bajnok Zalaegerszeg otthonában, míg vasárnap a Szombathelyi Haladás ellen hazai pályán a bajnokság soron következő hatodik fordulóra került sor. A bajnok elleni összecsapást nagy várakozás előzte meg, hiszen szoros eredmény esetén a kiegyensúlyozott versenyhelyzet miatt az ASE akár az élre is ugorhatott volna. Mindkét csapat az idegen légiósait mozgósítva jelentős erőkkel ült asztalhoz, a zalai oldalon Igor Stohl cseh nagymester, míg a paksiak a román Nevednichy és a szerb Kovacevic játékában bíztak a szakvezetők. Egy sajnálatos körülmény is befolyásolta a hazaiak összeállítását, Grószpéter nagymestert a mérkőzés reggelén vérnyomás problémák miatt kórházba kellett szállítani. Ez a körülmény váratlanul megkeverte a felkészülést, miután a bajnok csapat így más táblasorrendben ült le, ami a végeredmény tudatában a zalaiak számára alakult kedvezően. A hazai csapat nyolc nagymesterrel az élen kezdte a mérkőzést, míg a paksi oldalon öt hasonló címmel büszkélkedő versenyző állt harcra készen. A bajnokcsapat éltábláján nem kisebb név mint Portisch Lajos nézett farkasszemet Berkes Ferenccel aki világos színnel könnyedén tartotta az egyensúlyt a magyar sakkozás legnagyobb egyénisége ellen. Játszmájuk gyors döntetlennel ért véget. A Gyimesi – Ács találkozón a paksiak nagymestere a megnyitásban meglepte ellenfelét és két gyalogelőnnyel zárta a nyitó küzdelmet, ám a bonyolult hadállás sok időt elemésztett, ami a játszma döntő pillanataiban nagyon hiányzott. Az időzavarban ezen a táblán egy esélyes játszmát vesztettek az atomosok. A Nevednichy-Sax találkozó döntetlennel zárult, míg Kovacevicet Horváth Ádám látványos játszmában kényszerítette térdre. A fiatal Papp Gábor az elméleti szakemberként is ismert Stohl nagymestert rosszabb állásból is kitartotta értékes félpontot szerezve a csapatnak, csakúgy mint Csom István aki Horváth József ellen hozta ugyanezt. A Tóth András - Horváth Csaba mérkőzés ismét pontosztozkodással ért véget. Szabó Krisztián a paksiak 100%-os versenyzője korcsoportos ellenfele Boros Dénes ellen mérkőzött. A paksiak tehetséges fiatalja hátrányosabb nyitás után nehéz védekezésre kényszerült, az ismert rádiós apuka úgy tűnik nem csak a beszédkészséget örökítette fiában; Dénes a sláger mérkőzésen szép játszmában nyert. Györkös Lajos – Horváth Gyula találkozó gyors remi révbe ért, az egyetlen veszélyt a játszmában az jelentette, hogy Horváth bekapcsolva felejtette a telefonját ami épp a remi ajánlatot követően megszólalt. A szabályok értelmében ez azonnali vereséget von maga után. Ezt a zalai versenyző úgy védte ki, hogy azonnal megragadta a felkínált békejobbot. A Horváth Tamás – Vidéki Sándor partiban kevésbé voltak békülékenyek a felek és ugyan öt órai játék után a táblán egyenlő állás alakult ki, de a paksiak nemzetközi mestere pechjére „elfeledkezett” az óráról és leesett. A csapat egyetlen győzelmét a fiatal Pataki Győző érte el, aki Csiszár Csaba ellen higgadt játékkal szállította a pontot. A Mádl Ildikó – Tóth Lili játszmában a bajnokcsapat női nagymestere túl kemény falatnak bizonyult az egyetemista paksi diáklánynak és ezzel a vereséggel 8-4 arányban a zalai gárda szerezte meg a győzelmet. A mérkőzést értékelve elmondhatjuk, hogy nyílt küzdelemben megérdemelten győzött a bajnok, a szorosabb eredmény reálisabb képet adott volna a küzdelemről ami a hadállásokban benne volt a paksiak számára. A vasárnapi Szombathelyi Haladás elleni találkozón fűtötte a bizonyítási vágy a csapatot és látványos küzdelemben 9-3 győzelemmel javították az előző napi mérleget. Győzött Berkes, Nevednichy, Kovacevic, Papp, Szabó, Györkös, Ignácz. Döntetlent ért el Ács, Csom, Vidéki és Pataki. A bajnoki tabella ezzel teljessé vált és a paksiak tisztán a harmadik helyen várhatják a következő fordulót, ahol a hatodik helyen álló Statisztika csapata ellen idegenben folytatják a bajnoki küzdelmet, amelyben immár a korábbi években megszokott pozícióból kerülhet sor a hajrára.A 6. forduló eredményei:Hajdúböszörmény 5 - 7 Láng Vasas Tabáni Spartacus 4.5 - 7.5 HONVÉD PMSE-AH.-MTK 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Piremon SE. Nyh. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Makói SVSE. 1. Csuti Hydrocomp - 48.5 2. Nagykanizsai TSK - 46 3. ASE Paks - 44 2006.02.14. Csak statisztált a Statisztika Ötödik győzelmét aratta az Atomerőmű SE csapata a sakk NB I. Szabó László csoportjában a hétvégi hetedik fordulóban. A Statisztika PSC. otthonában 7,5-4,5 arányú pontrablással azonban csupán biztosították harmadik helyüket, tekintve, hogy az „örök rivális” Nagykanizsa 8,5-3,5 –re diadalmaskodott a Szombathely otthonában, újabb ponttal növelve előnyét. Igaz az összehasonlítás az atomosokra kedvező, miután az elmúlt fordulóban a vasi legénységet ők 9-3 arányban múlták felül, ám ez csak játék a számokkal. A hátralévő négy fordulóban még sok jég úszik le a Dunán. Annál is inkább igaz lehet a jóslat, mert az élen álló Zalaegerszeg az utóbbi fordulóban jóllakott oroszlánnak mutatkozik és némi bizonytalansággal szerepel az alsóházban lévő csapatok elleni összecsapásokon, így jelen helyzetben mindössze két pont előnnyel vezet. A már már hagyományos fej-fej melletti hajrába -így meglehet - a bajnokcsapatnak is be kell szállnia. Visszakanyarodva a hétvégi találkozóra a Berkes vezette paksi csapat komolyan készült a Statisztika elleni mérkőzésre, hiszen a korábbi években kemény és kiegyenlített csatákat vívott a két gárda. A fővárosiak ebben a szezonban a szerb Ilincic Zlatko nagymesterrel erősítettek az éltáblán, így a paksiakhoz hasonlóan négy nagymesterrel ültek asztalhoz. Berkes kedvenc változatát a Nimzo-indiai ellen most talonban hagyta és megnyitás választásával meg is lepte ellenfelét aminek köszönhetően látványos győzelemmel adott lökést a csapatnak. Ács Péter sötéttel is aktívan játszott és végig irányítva a küzdelmet szerezte meg a teljes pontot. Tóth András és Szabó Krisztián szintén nyerő párosnak bizonyult a 6-7. táblán. Krisztián a frissen szerzett junior bajnoki címmel a zsebében a bajnokságban is folytatta győzelmi sorozatát , hatodik győzelmével továbbra is a csapat legjobb pontszerzője. Az ötödik teljes pontot a 9. táblán Vidéki Sándor harcolta ki, így Pataki Győzővel együtt öt-öt szerzett ponttal húzó embere a csapatnak. A találkozón öt döntetlen született Nevednichy, Papp, Csom, Pataki és Fodor jóvoltából, míg Györkös és Ignácz vereséggel szerepeltek. A csapat legjobb pontszerzője: Szabó Krisztián. A nyolcadik fordulóban február 26.-án a legutóbbi Marx György emlékverseny győztese Almási Zoltán vezette Honvéd együttesét fogadják majd az atomosok, míg a rivális Nagykanizsa a Statisztika ellen szerepel. A bajnok Csuti a kieső jelölt Haladás sorsát pecsételheti meg ugyanezen a fordulón. A hetedik forduló eredményei: Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapatMakói SVSE. 5.5 - 6.5 HajdúböszörményPiremon SE. Nyh. 4 - 8 Csuti HydrocompHaladás VSE. 3.5 - 8.5 Nagykanizsai TSKStatisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE PaksHONVÉD 6.5 - 5.5 PMSE-AH.-MTKLáng Vasas 5.5 - 6.5 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Csuti Hydrocomp 56.5 2. Nagykanizsai TSK 54.5 3. ASE Paks 51.5 4. Láng Vasas 47.5 5. HONVÉD 47 6. Statisztika PSC. 42.5 7. PMSE-AH.-MTK 41.5 8. Tabáni Spartacus 40 9. Hajdúböszörmény 32 10. Makói SVSE. 31.5 11. Haladás VSE. 30.5 12. Piremon SE. Nyh. 29 2006.02.26. Váratlan vereség - 9. forduló Az sakkcsapatbajnokság hétvégi kilencedik fordulójában az Atomeromu – Honvéd találkozóra került sor. A táblázat középso harmadában szereplo fovárosi csapat nem kis meglepetésre 7-5 arányú gyozelemmel oszlatta a paksi ezüstreményeket. Három fordulóval a bajnoki zárás elott, már csupán a bronzérem tunik elérhetonek a Duna-parti csapat számára. A paksi csapat összeállítási nehézségekkel küzdött ezen a találkozón, mindkét idegenlégiós nagymesterét – egyéb verseny elfoglaltság miatt - nélkülözni volt kénytelen, így a tartalékok jutottak szóhoz. Az ellenfél élve a lehetoség adta eséllyel, a legerosebb összeállításban ült asztalhoz. Az olimpiai csapat harmadik táblása Almási Zoltán nagymester, a tavalyi Marx György emlékverseny gyoztese mellett, négy vietnámi versenyzo is asztalhoz ült, köztük a frissiben „magyarított” noi sakkozó Hoang Thanh Trang, aki a magyar olimpiai csapat éltábláján játszik majd a májusban Torinóban megrendezésre kerülo sakkolimpián. Almási Zoltán az idei bajnokságban most második alkalommal vállalta a játékot, ami kitünteto figyelmet jelent a szintén olimpiai csapattagként jelölt paksi nagymester Berkes Ferenc számára. Magyarázatként szolgál, hogy kettejük párharca az utóbbi idoben kemény presztízs csatává változott, tekintve, hogy Berkes többször is kijelentette, hogy Almási megelozését tuzte ki célul. Hogy nagy fába vágta a fejszét az bizonyos, mint ahogy az is, hogy Almási nem vette félvállról a fenyegetést és az utóbbi években mutatott stagnálás után – talán épp a fenyegetés miatt – az utóbbi félévben ismét a régi „Almát” látjuk a tábla mellett. Egy bizonyos ezen a meccsen joggal mondhatta Ferinek; - Öreg, ez nem a te napod! Berkes a játszmában egy meglepo nyitásválasztással igyekezett lélektani elonyhöz jutni, életében eloször játszotta meg a Caro-Kann védelmet, hogy ellenfelét eltérítse felkészülés adta útról, de a csodafegyver pechjére fordítva sült el. Almási – köztudott - ha világossal játszik nehéz zavarba hozni, most is jól reagált a meglepetésre és már a játszma elején eros támadáshoz jutott Berkes középen maradt királya ellen és könnyedén begyujtötte a paksi fiatal skalpját. Mindettol eltekintve a találkozó a paksiak számára indult reménykeltobben, hiszen mindjárt az elso félórában egy váratlan körülmény folytán vezetéshez jutottak a hazaiak. A vendégcsapat hatodik táblásának váratlanul megszólalt a mobil telefonja, ami a szabályok szerint azonnali játszmavesztést jelent. Az elso két órai játékot követoen nagy arányú hazai gyozelmet jósolhattak volna a szakemberek, tekintve hogy Szabó Krisztián a paksi csapat legjobb pontszerzoje könnyedén fektette két vállra a vietnámi Duong-ot és Vidéki gyors gyalognyeréssel, míg Csom nagymester Hoang ellen bíztató támadással látszott fölénybe kerülni, ezenfelül Ács Péter és Pataki Gyozoállása is esélyesnek látszott. Szabó és Csom végül érvényesítette ugyan az elonyét és nyert, ám az utolsó négy táblán minden balul sült el a paksiak számára és az összes találkozót, ezzel együtt a mérkozést is elvesztették. A gyoztes Csom, Tóth és Szabó mellett Ács, Papp, Hazai és Györkös döntetlennel járult hozzá az öt pont megszerzéséhez. A tabellára tekintve a kanizsai expressz ötpontnyi távolságban zakatol az ezüstérem felé a bronzot szorongató paksiak elott és ugyan mindössze 2,5 pont a lemaradásuk az élen álló Zalaegerszeg mögött, a hátralévo ellenfeleket tekintve a jelen állapot végeredményként is valószínu. A tizedik fordulóban az atomváros „szellemi tornászai” az ötödik helyezett Láng Vasashoz látogatnak majd, ami ismét fontos találkozó lehet, hiszen a frissen feljutott csapat eddigi teljesítménye feltunoen kiegyensúlyozott. A kilencedik forduló eredményei: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Hajdúböszörmény - Tabáni Spartacus PMSE-AH.-MTK 6.5 - 5.5 Láng Vasas ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Nagykanizsai TSK 7 - 5 Statisztika PSC. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Haladás VSE. Makói SVSE. 6 - 6 Piremon SE. Nyh. A H.böszörmény SE-Tabáni Spartacus mérkozést 2006.03.18-án 10,00-kor játszák le Budapesten. A bajnokság állása: Ssz. Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz. 1. Csuti Hydrocomp - 7.5 8 7 9.5 7.5 8 7.5 9 64 2. Nagykanizsai TSK 4.5 - 7 7 7 8 9.5 8.5 10 61.5 3. ASE Paks 4 5 - 5 7.5 11 8 9 7 56.5 4. HONVÉD 7 - 6 6.5 6 7.5 5.5 8 7.5 54 5. Láng Vasas 6 - 5.5 6.5 5.5 6.5 8 8 7 53 6. PMSE-AH.-MTK 5 5 5.5 6.5 - 5.5 6.5 8 6 48 7. Statisztika PSC. 5 4.5 6 5.5 6.5 - 6 8 6 47.5 8. Tabáni Spartacus 2.5 4.5 6.5 6 - 6.5 8 6 40 9. Makói SVSE. 4.5 4 1 5.5 5.5 5.5 - 6 5.5 37.5 10. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 4 4 6 - 35 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 4 6 4 6 - 35 12. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 5 6 6.5 - 32 2006.03.19. Takarékon a Láng Vasas - 10. forduló Nagyarányú gyozelemmel kezdte meg a hajrát az ASE az elso osztályú sakkbajnokság tizedik fordulójában. Az atomos csapat 9-3 arányban gyozte le otthonában az ötödik helyezett Láng Vasast, 2,5 pontot faragva ezzel hátrányából az ezüstéremért folyó csatában. A Láng Vasas otthonában tartott „tuzoltó gyakorlatot” a Paks a hétvégi fordulóban. A versenyhelyszín megközelítése, tekintettel a pesti rakparton folyó felújításokra – ki gondolta volna? – nagyobb nehézséget jelentett, mint maga a találkozó. Bár kisebb zökkenok – két elvesztett játszma – akadtak a mérkozésen is, ezen a napon száguldott a csapat. Különösen értékes volt az éltáblákon aratott gyozelem a Berkes –Balogh és a Ruck – Ács játszmákban. Az olimpiai csapatban is aspiráns fiatalok presztízs mérkozését hozta a Berkes Ferenc – Balogh Csaba játszma. Az eddigi mérleg ugyan a paksi sakkozó számára hízelgo – Balogh még nem nyert ellene -, de a néhány napja véget ért felnott magyar bajnokság utolsó fordulójában a vasas versenyzoje hasonló színelosztásban döntetlent ért el és ezzel meg is elozte a paksi sakkozót. A bajnokság eredménye alapján ugyan mindketten biztos csapattagnak számítanak a Torinóban sorra kerülo sakkolimpián, mégis ezt a mérkozést – mi szurkolók - a táblaszámot érinto helyosztónak tekintettük. Berkes találékonyan játszotta a megnyitást; egy pozíciós áldozattal beültette a „hintába” ellenfelét, gyors gyozelmével nagy lökést adott a csapatnak. Az Ács – Ruck mérkozés a régi riválisok összecsapását hozta, néhány éve még a kieséses magyar-bajnokság döntojében párbajoztak egymással. Akkor a döntetlenül végzodött viadalt a tizenegyes rúgást jelento villámjátszmák döntötték el Ruck javára, most azonban ilyen esély nem kínálkozott a Szombathelyen nevelkedett fiatal számára. Péter nagy csatában utolsóként, de gyoztesen állt fel az asztaltól. A hátsó csapatrész ezúttal kiemelkedo eredményt nyújtott, az utolsó hat táblán hat gyozelmet könyvelhettek el az atomosok; Szabó Krisztián, Györkös Lajos, Vidéki Sándor, Pataki Gyozo, Molnár Béla és Ignácz Mária jóvoltából. A két döntetlen eredményt Papp Gábor és dr.Hazai László érte el. Takarék lángon égett a Vasas ezen a fordulón, a paksiak számára ellenben égetoen fontos volt minden pont, hiszen ezzel ismét szorosan felzárkózhattak a lassanként ezüstérmesnek tekintheto kanizsai csapat mögé. Reméljük ezt a lángot képes lesz megorizni a csapat a hátralévo két mérkozésre, ebben az esetben a rivális Kanizsa rémálma – ami két alkalommal már valóra vált -, hogy az utolsó fordulóban veszti el az ezüstérmet Pakssal szemben, ismét megkísértheti a zalai legénységet. A soron következo forduló a Tabáni Spartacus-sal április 9-én döntonek bizonyulhat a találgatások szempontjából. A tizedik forduló eredményei: Piremon SE. Nyh. 5 - 7 Hajdúböszörmény Haladás VSE. 5.5 - 6.5 Makói SVSE. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp HONVÉD 5.5 - 6.5 Nagykanizsai TSK Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Tabáni Spartacus 5 - 7 PMSE-AH.-MTK 2006.04.10. Dobogón a Paks A bajnokság utolsó hazai mérkőzését biztos győzelemmel zárta az ASE az első osztályú sakk csapatbajnokságban. A tabellán nyolcadik helyen tanyázó vendég Tabáni Spartacus csupán 3,5 pontot tudott szerezni az atomosok otthonában, így az ASE sakkozói 8,5 ponttal léptek előrébb a táblázaton ez - halkan akár ki is mondhatjuk – vélhetően a bronzérmet jelenti a csapat számára. A találkozó két gyors hazai győzelmet hozott Molnár Béla és Ignácz Mária révén, mindkét táblán nagy játékerő különbség volt a küzdő felek között, amit biztosan realizáltak a paksiak. Az atomosok végig nagy fölényben játszottak és egy-két kisebb pontatlanság miatt elmulasztottak néhány győzelmi esélyt, ami különösen fájó volt az éltáblás Berkes számára, aki nyert állást rontott el az időzavarban. A teljes pontot végül Csom István, Tóth András, Györkös Lajos, Pataki Győző tudta megszerezni, míg döntetlent játszott Ács Péter, Papp Gábor, Hazai László, Szabó Krisztián és Vidéki Sándor. A forduló előtti latolgatások mindegyike ha-val kezdődő mondatokban fogalmazódott meg, ami fényesen jelzi, hogy az ezüstéremért folyó csatában a 2,5 ponttal lemaradt paksiak, nagyarányú győzelem esetén is csak az ellenfelek botlásával kerülhettek volna ziccerbe. A csapat ugyan győzni tudott, de az ellenfelek nem adtak esélyt, kihasználva a kedvezőbb párosítást , 3,5 pontra fokozták az előnyüket. A bajnoki tabellából első látásra kiolvasható, a dobogón végzők névsora, ám a bajnoki cím sorsát illetően az utolsó forduló eredménye dönt majd az azonos pontszámmal élen álló Nagykanizsa és Zalaegerszeg között. Az ASE tíz pontos előnnyel áll a negyedik Honvéd előtt, ezért az utolsó fordulóban különösebb izgalom nélkül tekinthet a Postás-MTK elleni mérkőzése elé. Erre a találkozóra április 23-án a fővárosban az összevont utolsó fordulóban kerül sor, a rendezvény házigazdája az Aqvincum-Hotel lesz.A 10. forduló csapatmérkőzéseiHajdúböszörmény 4 - 8 PMSE-AH.-MTK ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Láng Vasas Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 HONVÉD Makói SVSE. 6 - 6 Statisztika PSC. Piremon SE. Nyh. 5.5 - 6.5 Haladás VSE.NB I. Szabó László csoport (2005/2006)1. Nagykanizsai TSK 77.5 2. Csuti Hydrocomp 77.5 3. ASE Paks 74 4. HONVÉD 64 5. PMSE-AH.-MTK 63 6. Statisztika PSC. 59.5 7. Láng Vasas 58.5 8. Tabáni Spartacus 53.5 9. Makói SVSE. 50 10. Hajdúböszörmény 50 11. Haladás VSE. 47 12. Piremon SE. Nyh. 45.5
Elolvasom2005.04.24. Ezüstvasárnap a sakkozóknak Csodák márpedig vannak(!) és van sportszerűség is és korrekt versenyszellem a sakkban. Ezt igazolta a hétvégi NBI. Sakk csapatbajnokság utolsó fordulója, amelyre rendkívül kiélezett helyzetben került sor. Az utóbbi fordulók során kirajzolódott, hogy a tavalyi bajnoksághoz hasonlóan ismét Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Paks csapata lesz a dobogó várományosa. A sorozatban negyedik bajnoki győzelmére készülő zalai csapatot ezúttal sem lehetett megszorítani, csupán a második helyezés kérdésében bizonyulhatott döntőnek a hajrá. Az ASE három és fél pontos hátránnyal ült asztalhoz a biztos kieső Vasas ellen, míg a rivális Nagykanizsát a már bajnoknak tekinthető Zalaegerszeg várta. Az izgalmakat fokozta, hogy ezúttal egy helyszínen a Tulipp Inn Millenium Hotelben, összevont formában került sor a záró fordulóra, így mindkét rivális folyamatosan nyomon követhette az egyes mérkőzések alakulását. A paksiak esélye a fordulót megelőzően – jelentős hátrányuk miatt -inkább csak elméletinek volt mondható és a nagyarányú győzelem mellett, leginkább a bajnokcsapat harci kedvében reménykedhettek. A csoda ezúttal nem maradt el, a bajnok korrekt versenyszellemről tanúságot téve, két királyig harcolt minden táblán. A meglepett kanizsaiak előnye hamar elolvadt és rémálomszerűen ismétlődött számukra a két éve az ASE ellen az utolsó pillanatban elvesztett ezüst emléke - 8,5-3,5 arányban kiütéses vereséget szenvedtek. Az ASE élt a lehetőséggel, 8-4 –es győzelme ugyan mérsékeltnek mondható, ám így is teljes pont előnnyel szerezte meg második csapatbajnoki ezüstérmét. A főként ifjúsági nevelőmunkájával kitűnő gárda szakmai sikerét emeli, hogy az atomos legénység frissen „beépitett” és egyúttal legfiatalabb versenyzője a 15 éves Szabó Krisztián 9,5 pontjával a bajnokság legeredményesebb versenyzőjének kiírt emlékplakettet is elhódította. A Vasas elleni találkozó pontszerzői Berkes, Papp, Tóth, Györkös, Szabó és Tóth Lili voltak, míg Csom, Vidéki, Pataki és Siklósi döntetlent ért el. A csapat bajnoki sikerét idén hullámzó teljesítmény jellemezte, de a leglelkesebb csapatok közé tartozik és ahogy már sokadszor bizonyította sikeréhes gárda, amely képes megragadni az esélyt. Folyamatosan fejlődik és látványos igazolások nélkül, saját nevelő munkájára építve képes megújulni. A jövőt tekintve bíztató, hogy az átlagéletkort figyelembe véve a legfiatalabb csapat az első osztályban és reménységeinkre nem csak csapatunk, de a teljes magyar sakkozás is bizakodva tekint.Utolsó forduló eredményei:Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 Nagykanizsai TSK.PMSE. Antenna Hung 7 - 5 Makói SVSE. Vasas-Novák 4 - 8 ASE Paks Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 Hajdúböszörmény SE Honvéd 5.5 - 6.5 Haladás VSE. BEAC-RUFUSZ 6.5 - 5.5 PIREMON SE.1. Csuti-Hydrocomp 2. ASE Paks 3. Nagykanizsai TSK. 4. Statisztika PSC. 5. Honvéd 6. Hajdúböszörmény SE 7. PIREMON SE. 8. Haladás VSE. 9. Makói SVSE. 10. PMSE. Antenna Hung 11. BEAC-RUFUSZ 12. Vasas-Novák Kieső a BEAC és a Vasas csapata.[ Molnár Béla ]
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17