HÍROLVASÓ
Első alkalommal szervezzük meg a kispályás focibajnokságunkat 2025 év végén! Részletek a versenykiírásban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Idén 17. alkalommal rendezte meg az alapítvány a fenti hagyományos versenyét, melyre minden jelentkezőt szeretettel vártak. A verseny formája: női és férfi egyéni, páros és csapatverseny. A verseny helyszíne: Pétfürdő Sporttelep, Péti MTE 4 pályás tekecsarnoka.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve az elmúlt években az Országos Kékkör bejárásán minden alkalommal több, mint 3000 fő túrázott. A hagyomány folytatásaként idén újra nekivágunk a kék sáv jelzést követve egy túrának. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen mintegy 2585 km-t teszünk meg egy nap alatt együtt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
80 vegyes gurításos tekeverseny, a Rákoshegy Tekepályán
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Női és férfi egyéni, páros és csapatverseny
Elolvasom
HÍROLVASÓ
"Teke - ahogy nagyapáink játszották, ahogy MI játsszuk, ahogy már máshol játsszák........ vagyis egy kicsit másként!"
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Időpont: 2024. október 12. (szombat) Mi az a „kéktúrázás napja”? „Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve az elmúlt években az Országos Kékkör bejárásán minden alkalommal több mint 3000 fő túrázott. A hagyomány folytatásaként 2024. október 12-én újra nekivágunk a kék sáv jelzést követve egy túrának.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A szokásos győri helyszín adta maratonista kajak-kenusaink válogatóversenyét, ahol a női mezőnyt Kiszli Vanda uralta.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Elérhető a 2024-es TAO kérelem és határozat
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Tapasztalt bahamai válogatott játékossal erősítünk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A jelenlegi helyzetben erősítésre van szükségünk
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben és 2022-ben is az Országos Kékkör bejárását szervezték meg több, mint 3000 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2023. október 14-én, a kék sáv jelzést követve újra az ország végig járása a cél.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Sorsolások, történések, új szabállyal bővült a versenykiírás.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Sopron KC csapatától érkezik az amerikai játékos.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Részletek a cikkben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
TEKE - AHOGY NAGYAPÁINK JÁTSZOTTÁK, AHOGY MI JÁTSSZUK, AHOGY MÁR MÁSHOL JÁTSSZÁK …....VAGYIS EGY KICSIT MÁSKÉNT !
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Országos, nyílt, igazolt és amatőr páros tekeverseny és egyéni teketurné.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Itt a 2022/23-as szezon menetrendje
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben az Országos Kékkör bejárását szervezték meg 3240 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2022 október 8-án, a kék sáv jelzést követve újra az ország végig járása a cél. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen mintegy 2585 km-t teszünk meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A háromszoros NBA-bajnok Danny Green testvére érkezik.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Paul Atkinson Jr. egy szezonra szóló szerződést kapott.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Litván játékos érkezik center posztra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Detroit Pistons keretében két korábbi játékosunk van.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
25 éves amerikai játékos érkezik
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Túl vannak a fiúk a selejtezőkön.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. csapata rendezte a 2021. évi találkozót!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Vezetőedőznk nyilatkozata a Sopron KC elleni mérkőzés után.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Elszenvedtük a harmadik vereségünket a szezonban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Az első és a negyedik negyedben nem tudtunk mit kezdeni a Szolnokkal.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Remek mérkőzésen maradtunk alul az Alba ellen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az országos amatőr megmérettetés eredményei
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Szerb játékossal teljes a keret.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egy hét van a szezonrajtig.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Végig jó energiával játszottunk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve (Országos Kéktúra – 1 nap alatt – 2100 regisztrált túrázó) 2021. 10. 09 - én az Országos Kékkör bejárását hirdeti meg az MTSZ. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoport összesen több mint 2550 km-t tesz meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján (2021. október 9-én) a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A PVSK és a Honvéd ellen játszunk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Hármas és kettes poszton is bevethető horvát játékost igazoltunk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Graz is jobbnak bizonyult a bronzmérkőzésen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A harmadik helyért játszunk pénteken.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Brno-i torna első mérkőzése következik.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A kosárarány döntött.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Jó iramú találkozóval indult a IX. Morgen Ferdinánd Emléktorna.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Csütörtökön kezdetét veszi a IX. Morgen Ferdinánd Emléktorna.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A horvát magasemberrel egy éves szerződést kötöttünk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Sok fiatal játékos kapott lehetőséget.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szlovén túránk első mérkőzése következik.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mindenki lehetőséget kapott az idei szezon első felkészülési mérkőzésén.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Edzőmeccset játszunk a Tiszaligeti Városi Sportcsarnokban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Női U16-os és U18-as csapat augusztus elején Baján kezdte meg a felkészülést.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Két utánpótlás játékosunk ismét a nemzeti csapatban szerepel.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Elérhető a hivatalos program.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kettes poszton lesz bevethető az amerikai légiós.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Lovro Buljevic hétfőn érkezik az Atomvárosba.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az Alba Fehérvárral kezdjük a bajnokságot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Összefoglaltuk röviden a történéseket.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kajak-kenu berkekben egy kicsit mindig kuriózumnak számít a Masters Országos Bajnokság, ahol évek óta jelen vagyunk mi is. Idén az örökifjú Prancz Zoltán zsebelte be az aranyakat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Külföldi és hazai rendezésű tornákon is részt fogunk venni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ken Brown is csatlakozik a 2021/22-es kerethez.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Tapasztalt amerikai játékossal erősítettünk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Zsuzsanna több korosztálynál is értékelte a szezont.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Eilingsfeld jános és Hermann János is a válogatottal tartott a Nissay kupára.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Nehéz döntést kellett meghoznia a fiatal játékosnak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Fiatal magyar játékosokkal erősítettünk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szlovén szakember érkezik Dzunic Branislav helyére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Fiatal játékosunk bokaproblémája régóta húzódott.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Itt elérhető a 2021-2022-es TAO dokumentáció.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Dr. Kovács Antal és Jan Pavlík beszélt a múltról, jelenről, jövőről.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Idegenben kezdjük a rájátszást.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Visszatekintés képekkel és interjúval.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kenus csapatunk, amelynek tavaly nyár óta oszlopos tagja Besenyei Ádám, két kajakos hölggyel kiegészülve teszik vízre napról napra hajójukat a Fadd-Dombori holtágon.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Április 14-én kezdjük a hajrát.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Vajda Bence születésnapja hetében, február elején repült ki Dél-Afrikába, hogy melegebb környezetben kezdje el összekajakozni azt a szükséges kilométerszámot, ami után hazai vizeken már tud élesíteni a versenyekre.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Farsangi rejtvényvadászat - -
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A vasiak tudtak először nyerni a Gesztenyés úton ebben a szezonban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Lóránt Elizabet január 21-én látta meg a napvilágot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Fiatal játékosunk már túl van a varratszedésen is.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Izgalmas és szoros meccset húztunk be.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nem javult az idegenbeli mutatónk
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tagságot érintő kettő változásról szól a szolgálati közlemény.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Nem tudtunk javítani az idegenbeli mutatónkon.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A klub szerződést bontott a játékossal.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Továbbra is veretlenek vagyunk hazai pályán.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Öt játékosunk is 10 pont felett dobott, de ez is kevés volt a győzelemhez.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Alapszakasz - XVIII. forduló
Elolvasom
HÍROLVASÓ
ASE Labdarúgás 2020. év őszi értékelések
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A judo szakosztály 2020-as évértékelőjét muszáj azzal a ténnyel kezdenünk, hogy a korábbi évektől eltérően az elmúlt esztendőben sportágunkat is súlytották a pandémiához köthető megszorítások és lévén, hogy teremben űzhető kontaktsportról van szó ez különösen nehézzé tette az edzési- és versenyzési lehetőségeket számunkra. Márciusig bezárólag azért volt alkalmunk néhány megmérettetésen részt venni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A végletekig kiélezett mérkőzésen maradtunk alul Gasper Potocnik együttese ellen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Alapszakasz - XVI. forduló
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nem kisebb elszántsággal futottunk neki 2020-nak, mint az előző éveknek, amit azonban a világot lelassító koronavírus másmilyenre formált. Hogy milyenre, az majd a következő években fog kiderülni, mindenesetre az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya erősödve ért el az évfordulóra. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Megvan a kilencedik győzelmünk is.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Zajlik az élet a vírus második hullámában is kajak-kenusainknál, a tavaszi stophoz képest nyitva maradtak a profi sportolók előtt az edzőtermek, uszodák, így óvintézkedések mellett ugyan, de benne vagyunk a téli alapozásban. Kiszli Vanda és Pupp Noémi mellett Vajda Bence mutat pillanatképet a felkészülésükből.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Zsinróban a negyedik meccsünket nyertük meg.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Továbbra is veretlenek vagyunk az ASE Csarnokban
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A lepattanócsatát azonban a Szeged nyerte.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Alapszakasz - X. forduló
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
November utolsó napján lépünk ismét pályára.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Gyönyörű érmekkel térhettek haza az ASE judósai az eredetileg Paksra tervezett és egy héttel előrébb hozott Serdülő Országos Bajnokságról. A járványügyi intézkedések miatt volt szükség az időpont és a helyszínváltoztatásra, így a győri Olimpiai Sportparkban tartották az OB-t.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Győrben rendezték az ezévi legfiatalabb versenyző korosztály, a Diák C kategória számára kiírt országos bajnokságot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Buglyó Barnával, Kékesi Kolossal és Pavlík Botonddal készítettünk interjút.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Érmekkel és pontszerző helyezésekkel tértek haza fiataljaink hosszú útjukról, Eger városából az ez évi Diák A és Diák B korosztály számára kiírt magyar bajnokságról. Versenyzőink nem vallottak szégyent az erős mezőnyben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A TÚRA ELMARAD. Folytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat. Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel - látnivalót az ideérkezőnek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
21 pontos hátrányt dolgoztunk le.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Remekeltek az Ocsák testvérek a Győrben megrendezett Serdülő 'B' magyar bajnokságon. A Hódmezővásárhelyen készülő ASE-s Hangyási tanítványok Soma és Nimród, ahogy az elmúlt években megszokhattuk tőlük, ismét dobogóra állhattak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A Jászberény csapatában is van fertőzött játékos.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Rendkívül nehéz helyzet után húztuk be a győzelmet az ASE Csarnokban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Veres Marcell megismételte U23-as OB bronzérmét, ezúttal saját korosztályában a juniorok között. Rövid időn belül másodszor sikerült dobogóra állnia 90 kilogrammos kiválóságunknak a Cegléden megrendezett junior országos bajnokságon, és ez nagyon komoly teljesítmény.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A tavalyi Vértes-túra kapcsán vetődött fel, hogy érdemes lenne Tatán várost nézni. Nos, itt az alkalom, megyünk Tatára várost nézni. Fényes tanösvény, Vár, tó, park. Gyertek velünk!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Késő őszi túrára invitálunk mindenkit a Villányi-hegységbe, és ha már Villány, akkor természetesen a túrának egy borászatban lesz vége.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mivel judóban az ifjúsági korosztály három évjáratot ölel fel, így a két korosztályt összegyűjtő serdülő versenyekhez hasonlóan ebben a kategóriában is megrendezik az első és másodéves ifik számára az országos bajnokságot. Egy fiatal csapattal, zömében utolsó éves serdülőkkel és első éves ifjúságiakkal vettünk rész a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett Ob-n.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Végig a vendégek uralták a találkozót.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Alapszakasz - III. forduló
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Végig mi uraltuk a meccset a KTE ellen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Rendhagyó módon és időben, de egy rendhagyó évben hogyan máshogy, került sor a kajak-kenusok maratoni országos bajnokságára, ahonnan a paksi versenyzők egy arany mellett két ezüst- és három bronzérmet hoztak Paksra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Bakancsos túra Lengyel, Annafürdőn.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A hazaiak végig vezetve nyerték meg az első forduló rangadóját.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Jegyértékesítés, a mérkőzések látogatása, stb...
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Lerágtuk a 10 körmünket, remegve vártuk, de végül imáink meghallgatásra találtak, és megrendezhettük a Diák- és Serdülő Atom kupa, Köves László Emlékversenyt szeptember 26-án, az ASE csarnokban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Papíron a piros túra utolsó szakasza, de a változtatások miatt még maradtak etapok. Sebaj, gála-túrázás, rövid táv, dunai ártér, gyönyörű kilátás vár ránk. Gyertek velünk!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Az idei évben az első nemzetközi kajak-kenu versenyre Szegeden került sor, a legjobb U15-U18-asok Olimpiai Reménységek Versenyére 22 ország több mint 400 versenyzője kvalifikálta magát: köztük két ASE-s fiatal, Kertész Gréta és Juhász István is éremmel, érmekkel zárta a viadalt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Interjú a fiatal tehetségünkkel, Valerio-Bodon Vincenttel.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
80 vegyes gurításos országos amatőr megmérettetés.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Rendhagyó időpontban- mikor máskor, ha ilyen évet élünk-, iskolaidőben, szeptember közepén került sorra a legifjabb kajak-kenusok országos bajnoksága a Velencei-tavon, Sukorón.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A XI. Horváth Zoltán Emléktornán lépünk pályára.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Eredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Megint Somogy! Korábbi vállalást teljesítünk ezzel a túrával, a távolról megtudható információk alapján változatos növény- (lápostól a homoki gyepig) és állatvilág fogad minket. Bejárjuk az "Eltűnt puszták nyomában" tanösvényt is. Kisebbeket/kényelmesebbeket is hívok, mert a túra egy részét (9 km) erdei vasúttal is lehet teljesíteni. Hív a vasút, vár a táv!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Hagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Augusztus utolsó hete nagyüzem volt a hazai kajak-kenusoknál, hiszen előbb a felnőtt, majd a serdülő, ifi, U23-as országos bajnokságot rendezték meg a szolnoki holtágon. Az előbbin 3, az utóbbin 11 ASE-s elsőségnek lehetett szemtanúja a publikum.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Bízva abban, hogy „Őfelsége” nem akadályozza meg, Külső-Somogy területén fogunk túrázni, ahol egyik nemzeti emlékhelyünket – amely Szent László személyéhez kapcsolódik - is meglátogatjuk. Mióta legutóbb arra jártunk, megépült egy új, interaktív látogatóközpont, mely remélhetőleg sok információval, érdekességgel fog szolgálni a helyről, a hozzá kapcsolódó történelmi eseményekről. Szent László után megemlékezünk természetesen Koppányról is, ami Somogyban járva megkerülhetetlen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
40 vegyes gurításos, nyílt verseny pályabeosztás
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A döntőben nem a mi akaratunk érvényesült.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
40 vegyes gurításos , nyílt verseny
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nem elég a pandémia, még mi is keverjük a sorrendet. Fő a változatosság! Újabb szakaszt teljesítünk a piroson, gyertek velünk!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Sajtótájékoztató keretén belül ismertettük a változásokat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Vértes hegység a Bakony és a Gerecse között terül el. Nevét a legenda szerint egy történelmi esemény következtében kapta. Henrik német-római császár 1051-ben sikertelen hadjáratot folytatott a magyarok ellen. A haza felé futó német katonák eldobált fegyverei és vértjei szinte beborították a hegyoldalakat. Ezért a hegységet a mai napig Vértesnek hívják
Elolvasom
HÍROLVASÓ
1457 versenyző, egy 55 egyesület, 324 futam, 3 nap: a Fadd-Domboriban rendezett kajak-kenus Vidék Bajnokságon volt nyüzsgés, csalódottan maximum egy-egy eredmény miatt távozhattak az egyesületek- az ASE nem ezek közé tartozik.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kevin Capers és Verasztó Péter is csatlakozik a csapathoz.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A kitörő lelkesedésnek hála már le is zárult a jelentkezés a kupára.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Janival készítettünk egy rövid interjút.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Jackson a harmadik légiósunk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Országos, nyílt, amatőr és igazolt tekeverseny eredmények
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Besűrűsödött a július második fele a kajak-kenusok háza táján: verseny, vízitúra, edzésverseny követte egymást, és most következik a Vidék Bajnokság!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Emléktornák és külföldi mérkőzés is vár a csapatra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Folytatódik a könnyű, nyári kirándulások sorozata. Augusztus 8-án a Börzsönyben lesz túra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Úti célunk a Mecsek legnépszerűbb kirándulóhelye. Festői tavak (5 tó), pazar üdülők, legendás barlangok, hamisíthatatlan mecseki hangulat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Július első szombatján a Tolnai-holtág partján találkoztak egymással a kajak-kenu vonták, hogy a rajtuk lévő hajókban a régió egyesületeit képviselő, utánpótláskorú versenyzőik mérkőzzenek meg egymással. A családi hangulatú versenyen öt paksi elsőség született.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nyári kirándulás a Káli-medencében.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Hosszabbított a klub a két játékossal.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Elérhető a 2020/21-es jóváhagyó határozat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Van Péter Imi túravezető-társunknak a vizek mentén haladó kerékpártúra-sorozata. (Nem, még mindig nem vízibiciklivel.) A jövő hét második felében tervezett, de tudjukki miatt elmaradó Tisza-kerékpártúrára megemlékezve szombaton csatlakozhatunk Imihez egy félnapos, Paks környéki tekerésre.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kálvária-kápolna, vízimalom, barokk római katolikus templom, európai hírű védett tiszafás, 300 éves tölgyek a veszprémi állatkerttel bezárólag – az egyéb látnivalók között.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Végre, túl a nehézségeken, itt az ideje, hogy túrázzunk. Ezen a remélhetőleg szép nyári napon a Zsámbéki-medencébe kirándulunk, melynek során kihagyhatatlan látnivaló a templom- és a kolostorrom, amelyek az egykori premontrei prépostsághoz tartoztak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Vannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Facebook nyereményjátékunk elindult!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A fiatal játékos a ZTE csapatától érkezik.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Valamit megérzett az ASE felnőttjeivel foglalkozó, még mai is kiváló kondiban lévő egykori világbajnok Braun Ákos, amikor már egy héttel a kormány intézkedései előtt különféle, otthoni körülmények között is végrehajtható kihívásokat kezdett kitalálni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Eilingsfeld János és Kis Raul is piros-kék mezben kezdi a 2020/21-es szezont!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
ASE Labdarúgás 2020. 03.-havi értékelés
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Újabb fejlemények a kialakult helyzetről.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Az Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára március 20-án kerül sor. Ezúttal Csámpa felől jutunk el a városig.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Március 28-án a szokásos Bakancsos-túra van tervben, Lengyel-Annafürdőn. A kirándulás a BAK rendezvény része, információk erről alul.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Szolnokon rendezték ez évben a serdülő korosztályú judósok országos diákolimpiai döntőjét, amely egyúttal a Bíber Pál Emlékverseny nevet is viselte.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Omar Calhoun bemutatkozása jól sikerült.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
ASE Labdarúgás 2020. február havi értékelések.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nagyon hasznos állomás a nagykőrösi Kőrös Kupa a paksi utánpótlás korú judósoknak, hiszen igen erős mezőny szokott összegyűlni a megmérettetésen, és kiváló felkészülési lehetőséget teremt fiataljaink számára a közelgő korosztályos diákolimpiákra és egyéb komoly versenyekre.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Lengyelországba utazott a csapat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Vannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven. Csatlakozzatok az idei egynapos túrákhoz! A teljesítők év végén megkapják az ilyenkor szokásos plecsnit, és megvásárolhatják a vándorlás egyedi pólóját. Az igazolófüzet az első túrán megszerezhető. Résztávot is érdemes teljesíteni, hiszen a maradék szakaszokat utóbb majd pótolhatjátok.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén a Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület által szervezett Perczel Mór emlék- és teljesítménytúrához csatlakozunk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Minden valamirevaló túrázó hallott már a Rám-szakadékról illetve járt már ott. Nyilván a Visegrádi-hegység egyik csodás helyéről van szó. Azonban ha körbenézünk kicsiny hazánkban, rájöhetünk, hogy létezik még hozzá fogható szurdoktúra a magyar hegyekben. Ilyen például a Bakonyban az Ördög-árok.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az új év nem csak új programfüzetet jelent, de újabb tagdíj fizetést is.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
ESEMÉNY
Mi az a „kéktúrázás napja”? Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben az Országos Kékkör bejárását szervezték meg 3240 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2022 október 8-án, a kék sáv jelzést követve újra az ország végig járása a cél. Az Országos Kékkör 3 kéktúrarészén; az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen mintegy 2585 km-t teszünk meg egy nap alatt együtt. Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát. Hagyományteremtő céllal, a nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az MTSZ ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.
Bővebben
ESEMÉNY
Folytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat. Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel - látnivalót az ideérkezőnek.
Bővebben
ESEMÉNY
Késő őszi túrára invitálunk mindenkit a Villányi-hegységbe, és ha már Villány, akkor természetesen a túrának egy borászatban lesz vége.
Bővebben
ESEMÉNY
A tavalyi Vértes-túra kapcsán vetődött fel, hogy érdemes lenne Tatán várost nézni. Nos, itt az alkalom, megyünk Tatára várost nézni. Fényes tanösvény, Vár, tó, park. Gyertek velünk!
Bővebben
ESEMÉNY
A baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat.
Bővebben
ESEMÉNY
Papíron a piros túra utolsó szakasza, de a változtatások miatt még maradtak etapok. Sebaj, gála-túrázás, rövid táv, dunai ártér, gyönyörű kilátás vár ránk. Gyertek velünk!
Bővebben
ESEMÉNY
Hagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
Bővebben
ESEMÉNY
Megint Somogy! Korábbi vállalást teljesítünk ezzel a túrával, a távolról megtudható információk alapján változatos növény- (lápostól a homoki gyepig) és állatvilág fogad minket. Bejárjuk az "Eltűnt puszták nyomában" tanösvényt is. Kisebbeket/kényelmesebbeket is hívok, mert a túra egy részét (9 km) erdei vasúttal is lehet teljesíteni. Hív a vasút, vár a táv!
Bővebben
ESEMÉNY
ESEMÉNY
Bízva abban, hogy „Őfelsége” nem akadályozza meg, Külső-Somogy területén fogunk túrázni, ahol egyik nemzeti emlékhelyünket – amely Szent László személyéhez kapcsolódik - is meglátogatjuk. Mióta legutóbb arra jártunk, megépült egy új, interaktív látogatóközpont, mely remélhetőleg sok információval, érdekességgel fog szolgálni a helyről, a hozzá kapcsolódó történelmi eseményekről. Szent László után megemlékezünk természetesen Koppányról is, ami Somogyban járva megkerülhetetlen.
Bővebben
ESEMÉNY
Nem elég a pandémia, még mi is keverjük a sorrendet. Fő a változatosság! Újabb szakaszt teljesítünk a piroson, gyertek velünk!
Bővebben
ESEMÉNY
A Vértes hegység a Bakony és a Gerecse között terül el. Nevét a legenda szerint egy történelmi esemény következtében kapta. Henrik német-római császár 1051-ben sikertelen hadjáratot folytatott a magyarok ellen. A haza felé futó német katonák eldobált fegyverei és vértjei szinte beborították a hegyoldalakat. Ezért a hegységet a mai napig Vértesnek hívják
Bővebben
ESEMÉNY
Úti célunk a Mecsek legnépszerűbb kirándulóhelye. Festői tavak (5 tó), pazar üdülők, legendás barlangok, hamisíthatatlan mecseki hangulat.
Bővebben
ESEMÉNY
Kálvária-kápolna, vízimalom, barokk római katolikus templom, európai hírű védett tiszafás, 300 éves tölgyek a veszprémi állatkerttel bezárólag – az egyéb látnivalók között.
Bővebben
ESEMÉNY
Van Péter Imi túravezető-társunknak a vizek mentén haladó kerékpártúra-sorozata. (Nem, még mindig nem vízibiciklivel.) A jövő hét második felében tervezett, de tudjukki miatt elmaradó Tisza-kerékpártúrára megemlékezve szombaton csatlakozhatunk Imihez egy félnapos, Paks környéki tekerésre.
Bővebben
ESEMÉNY
Vannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven.
Bővebben
ESEMÉNY
Itt a következő lehetőség a hosszú távú turistautakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. A turisták által kevésbé preferált Börzsönyi Kéktúráról méltatlan lenne azt állítani, hogy kevesebb élményt tartogat, mint a hegység magasabb részein vezető, kilátásokban bővelkedő túra utak. Tény, hogy kevesebb panorámát fog elénk tárni, de viszonzásul csönddel teli erdőkben, vadregényes völgyekben és virágos réteken élhetjük át egy vándorút igazi hangulatát.
Bővebben
ESEMÉNY
Március 28-án a szokásos Bakancsos-túra van tervben, Lengyel-Annafürdőn. A kirándulás a BAK rendezvény része, információk erről alul.
BővebbenAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára március 20-án kerül sor. Ezúttal Csámpa felől jutunk el a városig.
Bővebben
ESEMÉNY
Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén a Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület által szervezett Perczel Mór emlék- és teljesítménytúrához csatlakozunk.
Bővebben
ESEMÉNY
Minden valamirevaló túrázó hallott már a Rám-szakadékról illetve járt már ott. Nyilván a Visegrádi-hegység egyik csodás helyéről van szó. Azonban ha körbenézünk kicsiny hazánkban, rájöhetünk, hogy létezik még hozzá fogható szurdoktúra a magyar hegyekben. Ilyen például a Bakonyban az Ördög-árok.
Bővebben
ESEMÉNY
Vannak ezek a színes túramozgalmak – a kéken kívül is –, amelyeket túramozgalom keretében lehet végigjárni. No, ezt irigyeltük meg, mivel nekünk is van hosszú Tolnai Piros útvonalunk. Gutai Dani idén 7 részletben megszervezi, túravezeti a szakaszokat, hogy aztán ebből a végigvándorlásból kiindulva év végén mozgalmat alkossunk Tolnai Piros néven. Csatlakozzatok az idei egynapos túrákhoz! A teljesítők év végén megkapják az ilyenkor szokásos plecsnit, és megvásárolhatják a vándorlás egyedi pólóját. Az igazolófüzet az első túrán megszerezhető. Résztávot is érdemes teljesíteni, hiszen a maradék szakaszokat utóbb majd pótolhatjátok.
Bővebben
ESEMÉNY
Tekintettel arra, hogy a tavalyi rendhagyó farsangi program jól sikerült, idén megismételjük. Vidám, mókás télűző túrával készülünk, amihez természetesen a legfontosabb kellék, egy vidám csapat. Túra végén a Faluházban, önkéntes túratársaink segítségével vendéglátással is készülünk.
BővebbenAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára február 14-én kerül sor. Új útvonal – új élmény.
Bővebben
ESEMÉNY
A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség 2014-ben elhunyt tiszteletbeli elnökére szeretnénk emlékezni ezzel a Gemenci-erdőben rendezendő túránkkal, immár negyedik alkalommal.
BővebbenAz Erőműtől a városig tartó séták sorozatának következő alkalmára január 17-én kerül sor. Ezúttal végig járt úton fogunk gyalogolni.
Bővebben
ESEMÉNY
Rövid túra Petőfi Sándor nyomában.
Bővebben
ESEMÉNY
Az 1848/49-es szabadságharc leverésének 170. évfordulója alkalmából több helyszínre hívlak titeket, ezekből az első:
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17