Wojtaszek és Kashlinskaya vezet a félidőben PDF Nyomtatás E-mail
2011. június 21. kedd, 18:22

 

Továbbra is nagy küzdelem, de csökkenő színvonal jellemezte az 5. fordulót. A pihenő nap a lehető legjobbkor érkezik a mezőny számára. Ezt a tempót a vezetők sem bírnák sokáig, míg a többet vesztők számára mindenképpen szükséges a sorok rendezéséhez, a hibák elfelejtéséhez. Online stat itt.

 A hölgyeknél rögtön egy meglepetéssel kezdődött a nap. A tornát vezető Mkrtchian világos színnel esély nélkül vesztett az orosz Kashlinskaya ellen, aki így át is vette a vezetést. Már a megnyitást is gyanúsan kezelte Lilit, egy igénytelen mellékváltozatban elhanyagolta a fejlődést sokat lépett a gyalogosokkal, amit csak tetézett a tőle eddig látott rossz időbeosztással. Mádl Ildikó sötéttel gyorsan átvette a kezdeményezést, de Sharevich nem először bizonyította, hogy hidegvérűen védekezik a kicsit rosszabb állásokban. A sorsolás szeszélye folytán mind a két csoportban ma játszották le a helyi rangadókat. A hölgyeknél zajló decsi-paksi csörtéknek mindig külön tétje is van. A mai játszma kissé kávéházi színvonalúra sikeredett. Anna ok nélkül gyalogot majd minőséget áldozott, nézett el, amit Eszter köszönettel elfogadott és teljesen nyert álláshoz jutott. A hibázásban ő következett: nyerések sorozatát hagyta ki majd a végjátékban nyerő helyett döntetlen állásra egyszerűsített. A férfiaknál Annához hasonlóan játszott barátja, Salgado.  A spanyol játékos nyílt sisakos játéka gyorsan megbosszulta magát. Smirin a gyalogért támadáshoz jutott, Salgado pedig már az első kombinációt elnézte. Esztertől eltérően Ilia játszi könnyedséggel érvényesítette a szerzett anyagi előnyt. Egyedül Bologan nem remizett még a tornán. Két nyeréssel kezdett majd ma elszenvedte harmadik vereségét is. Nem jött ki rosszul a megnyitásból az általa választott, Benkő Pál magyar nagymesterről elnevezett, megnyitásban sötét jó ellenértéket kap a gyalogosért. A középjátékban lépett egy-két pontatlant, a kompenzáció eltűnt és Wojtaszek utána már nem adott esélyt. Stílszerűen egy paksi-paksi rangadóval ért véget a torna első félideje. Péter a királyindiai védelemben kiegyenlített sötéttel és a közel ötórás küzdelem egyenlő erők harcát hozta szinte a befejezésig. Fecó bírta jobban a feszültséget, a sok számolásban elfáradó Pétert újabb és újabb nehéz döntések elé állította, aki végén nem találta meg a döntetlenhez vezető utat. A paksiak válogatottját nem törte meg a 2. fordulóban elszenvedett vereség, sőt még elszántabbá tette. Harmadik játszmáját nyerte sorozatban és felzárkózott az élmezőnyhöz.

Gyors értékelés a félidőben.

 

A hölgyeknél szoros a küzdelem, elméletileg a jelenleg 6. helyen Dudás Eszter is megnyerheti még a tornát. A vezető fiatal orosz hölgy kevés hibával magabiztosan játszik. Meglepetés az esélyes Mkrtchian bizonytalankodása és rossz időbeosztása. Rudolf Anna jó partik mellett súlyosakat hibázik. Mádl Ildikóból egyelőre hiányzik az átütő erő. Dudás Eszter megállja a helyét a nála magasabbra rangsorolt játékosok között. A verseny végére remélhetőleg változik, színesedik a mostani sorrend, ahol a három vendéget követi a három magyar hölgy.

A férfiak mezőnye több részre szakadt. Az első háromtól messze lemaradtak a holtversenyben 5.-6. játékosok a két csoporttól egyenlő távolságban középen található Bologan. Wojtaszek és Smirin eddig fantasztikusak minden kijátszott partijukat megnyerték! Csak az egyet veszítő Berkes tartja velük a lépést. Várhatólag közülük kerül ki a torna győztese. Bologan törik-szakad stílusát a többiek jól ismerik és kihasználják. Nem igazán törekszenek ellene előnyre, tudják hogy ő előbb-utóbb felborítja az egyensúlyt akkor is, amikor az nem igazán kedvező a számára. Az 5.-6. helyen egyforma pontszámmal állnak, de partik minősége között óriási különbségek vannak. Péter a játszmák végéig egyenrangú ellenfele a többieknek, ha a partik értékelés alapján dőlnének el akár az élmezőnyhöz is tartozhatna. A spanyol játékost jobban megviselte a rossz kezdés ő eddig mélyen a tudása alatt játszik.

 

A küzdőszellem és az eldőlt játszmák aránya biztosan paksi csúcs és világrekord közeli a nagy tornák között is. A férfiaknál 15 játszmából 12 eldőlt és 3 végződött döntetlenül! A hölgyek is kijátszanak minden játszmát a 9 eldőlt és 6 döntetlen parti is kiváló arány.

 

 

5. forduló
2011.06.21 15:00:00

Salgado Lopez, Ivan

- Smirin, Ilia

0-1

Wojtaszek, Radoslaw

- Bologan, Viktor

1-0

Berkes, Ferenc

- Ács, Péter

1-0

 

Sharevich, Anna

- Mádl, Ildikó

1/2-1/2

Rudolf, Anna

- Dudás, Eszter

1/2-1/2

Mkrtchian, Lilit

- Kashlinskaya, Alina

0-1

 

 

IX. Marx György emlékverseny férfi - 5. forduló után

1.

Wojtaszek, R

2.

Smirin, I

4

3.

Berkes, F

4.

Bologan, V

2

5.

Salgado Lopez, I

½

 

Ács, P

½

 

 

 IX. Marx György emlékverseny női - 5. forduló után

1.

Kashlinskaya, A

2.

Mkrtchian, L

3

3.

Sharevich, A

 

Rudolf, A

5.

Mádl, I

2

6.

Dudás, E