Eredmények a Marx György emlékversenyről PDF Nyomtatás E-mail
2010. augusztus 10. kedd, 13:35


Az 1-4 forduló női és férfi eredmnyei a Marx György emlékversenyről.

 

1.froduló


Nők
A tavalyi női torna győztese már az első fordulóban összekerült a grúz exvilágbajnoknővel. Szidónia ismerte alaposabban az elméletet, előnybe is került. A rosszabb állásban is magabiztosan és gyorsan játszó Gaprindashvili végül kiharcolta a döntetlent.
A másik döntetlen igen hullámzó játék után született meg.  Galojan kétszer is nyerő álláshoz jutott, de a nyerő kombinációt már nem találta meg. A játszmát el is veszthette volna, hiszen óriási időzavarba kerülve több alkalommal is csak az utolsó másodpercben tette meg a lépését. Az egyedül eldőlt játékban a világossal játszó olimpiai bajnoknőnk nem használta ki megnyitási előnyét. Kivárta még a hazaiak játékosa, elhasználva a gondolkodási idejét elveszette a türelmét és több rossz húzás után a játszmát is.

Férfiak
A megnyitás után a reménytelennek tűnt Ács Péter állása az amatőr szurkolók számára.
Látszólag világos válogathatott a matt támadás és a gyalognyerés között. A játszma után kiderült, hogy Peti még otthon, számítógépes program segítségével elemezte az állást. Az ő közös értékelésük volt a helyes, a nehéz állásban sötét tartja a döntetlent.
Berkes Ferenc egy ritka és kétes hírű nyitással lepte meg az amerikai ellenfelét. Robson magabiztosan kiegyenlített, sőt kissé előnyösebb pozícióhoz is jutott. Itt azonban a fiatalokra jellemző hibát súlyos hibát vétett. Túlértékelve az előnyét agresszíven nyerésre játszott, nem vette figyelembe világos lehetséges ellencsapásait. A felkínált eséllyel Berkes gyorsan élt is.
Az elkalandozó figurákat kihasználva sorra nyerte le a sötét állását összetartó gyalogokat.
Timman egy cseljátékkal próbálta zavarba hozni a cseh fiút. A terv első része be is jött, hiszen a meglepődött Laznicka nagy időhátrányba került.  A terv másik része kudarcot vallott, világos a kevés idő mellett is könnyedén túljátszotta a különc módon lépegető sötétet.

  I. forduló ( 2010.08.06. 14:30) Nők    
Vajda 

 X - 6 

Gaprindashvili  
Mádl 

1 - 5

Tóth  
Kononenko 

 X - 4

Galojan  
  I. forduló (2010.08.06.) Férfiak    
Laznicka 

1 - 6 

Timman  
Berkes 

1 - 5 

Robson 0 
Almási 

x -4 

Ács  

                                                                        Laznicka kettőből kettő
                                                                                2. Forduló


A férfiak ma is jól küzdöttek. A hazaiak reménysége sajnos már a játszma kezdetén óriási lélektani hátrányba került.  Egy másik ellenfélre készült a délelőtt folyamán és ezt a hibát a Laznicka magabiztosan használta ki.  Ács Péter is megnehezítette a saját dolgát, egy ismert változat nem jutott az eszébe, így a tábla mellett kellett újra megtalálnia a helyes folytatást. Sikerült megoldania a feladatot, a gyalog hátrányt, valamint az egy óra időhátrányt is kompenzálta az aktív ellenjátékkal.  Az amerikai fiatal súlyos elnézése segítette első győzelméhez a címvédő Almásit.
A nőknél egy békésebb fordulót láthattunk. Két válogatott játékosunk nem erőltette a küzdelmet egymás ellen. Gaprindashvili játszmájában sötét kis előnyét kompenzálta vészesen fogyó gondolkodási ideje.  Az egyetlen eldőlt küzdelemből az ukrán hölgy került ki győztesen. A középjátékra mindkét versenyzőnek elfogyott az ideje, a kapkodásban Tatiana koncentrált jobban.

   II. forduló (2010.08.07.) Férfiak   
Timman 

X - 4 

Acs  
Robson 

0 - 3 

Almási  
Laznicka 

1 - 2 

Berkes  
  II. forduló (2010.08.07.) Nők     
Gaprindashvili 

X - 4 

Galojan  
Tóth 

0 - 3 

Kononenko  
Vajda 

1- 2 

Mádl  

Remekül rajtolt Mádl Ildikó és Laznicka Viktor!
3. forduló 

Az internet közvetítés gondjai miatt most maradtak le a nézők az eddigi legizgalmasabb játszmákról.  Remélhetőleg hétfőn már nem lesz ilyen probléma.
A Berkes-Timman játszmában már a megnyitásban kiéleződött a küzdelem. A szokatlan gyalogcserék után Timman bástyát adott a huszárért. Fecó közbeiktatott lépése meglepte a hollandot, akinek így újabb áldozatokat kellett hoznia. A látványos harc végén hiába volt világosnak döntő anyagi előnye igazságos örökös sakkal fejeződött be a parti.
Almási mindent megtett, hogy az élen helycsere történjen. Aktív játékával időzavarba is kergette ellenfelét, aki óriásit hibázott egy indokolatlan tisztáldozattal. Sajnos a magyar versenyző elhitte, hogy az áldozat helyénvaló, így nem merte elfogadni az ütésbe tett futót.
Ács Peti az előző két sötét partiban kiválóan védekezett. Világossal eltévedt a középjátékban és kevés idő mellett vesztő állásba került. Ebből a nem túl biztató helyzetből egy tiszt áldozattal és az ellenfél hathatós segítségével kiverekedte magát, közel került a döntetlenhez. A döntő pillanatokban Robson összeszedte a gondolatait és egy elegáns lépéskényszerrel megnyerte a játszmát.
Mádl Ildikó magabiztos, nagyvonalú játékkal győzte le, az első fordulóban játszott passzív megnyitását megismétlő Gaprindashvilit.  Hasonló módon végződött pontosztozkodással a két másik női játszma. Vajda Szidónia és Galojan Lilit is anyagi előnyös könnyen nyerhető állásokra tettek szert.  Ők itt kiengedtek, megnyugodtak, míg ellenfeleik összeszedték magukat és találékony védekezéssel kiharcolták a fél pontot.

  III. forduló (2010.08.08. 14:30) Férfiak    
Berkes 

X - 6 

Timman  
Almási 

X - 1 

Laznicka X 
Ács 

0 - 5 

Robson  
  III. forduló (2010.08.08. 14:30) Nők    
Mádl 

1 - 6 

Gaprindashvili  
kononenko 

X - 1 

Vajda  
Galojan 

X - 5 

Tóth  

 

A nőknél négyes holtverseny az élen!
4. forduló


Magyar szempontból egy hidegzuhannyal kezdődött a forduló. A sötét anyagi előnyével, de világos kiváló taktikai esélyeivel járó moszkvai változat Mádl Ildikónak nem igazán kedvezett, míg Galojan otthon érezte magát az állásban.  Egy-két durva hiba elég volt a megnyitásbeli vereséghez. A házi rangadón Tóth Lili szintén nem a stílusának megfelelő nyitást választott világossal. Az eredmény is ennek megfelelően alakult. Taktikus játékosnak nem célravezető a sok türelmet igénylő „sündisznó” felépítés alkalmazása. A szerkezethez nem illő elsietett gyaloglépések gyors vereséghez vezettek itt is. A harmadik alkalommal, sötéttel játszó exvilágbajnoknő most is az eddig nem sok sikert hozó passzív felállást választotta. Szemmel láthatóan tart a fiatalabbak jobb elméleti felkészültségétől és igyekszik eltérni az ismert utakról, vállalva azzal járó hátrányokat.  Először vált be ez a taktikája a rosszabb állását sikerült a maga javára fordítania, de a végére elfáradt így a 94 (!)  lépésig tartó küzdelem döntetlennel végződött.
A férfiak ma is kitettek magukért, egyetlen játszma sem fejeződött be 40 lépés és 4 óra játékidő alatt.  A címvédő egy újabb könnyű nyerést engedett ki a kezéből. A 19. lépésben hozható látványos huszár áldozatott h7-en még látta, de az öt lépés múlva meghúzható csendes 23. f4 lépés már elkerülte a figyelmét. Timman a huszárja tábla szélére helyezésével adott egy újabb esélyt, most pozíciósan úton nyerhetett volna Almási, de ez is kimaradt. A végelszámolásban még nagyon hiányozhatnak ezek az elhullajtott fél pontok. A paksi örökrangadón a sötéttel játszó Berkes került előnybe a megnyitás után. Érdekes módon eddig Ácsnak a világossal való játék okoz gondot a tornán. Kettőjük harcában, az utóbbi években Berkes mellé szegődött a szerencse, most ő hagyott ki egy nyerő folytatást.

A verseny állása:
Nők: 1.Galojan, L2½ Kononenko, T2½ Vajda, Sz2½ Mádl, I2½ 5.Gaprindashvili, N1½ 6.Tóth, L½
Férfiak:  1.Laznicka, V3 2.Almási, Z2½ 3.Berkes, F2 4.Robson, R1½ Timman, J1½ Ács, P1½


Gyerekverseny

A 7 fordulós vasárnapi tornán a paksi fiatalok többek között budapesti és kiskunhalasi kortársaikkal mérhették össze erejüket.  Az idősebb korosztályt képviselő halasiak szerepeltek legjobban, ők a szerdán kezdődő felnőtt versenyre is neveztek.
Végeredmények:

U14:
1. Fekete, A 2. Márta, D 3. Fekete,M  Legjobb lány: Vidéki,M

U10:
1. Telek,Zs 2. Görög,Á 3. Madarász, B Legjobb lány: Balog, J