III. Marx György sakk-emlékverseny PDF Nyomtatás E-mail
2005. június 12. vasárnap, 01:00
III. Marx György sakk-emlékverseny
 

2005. június 12-22. között immár harmadik alkalommal ad otthont Paks a Marx György professzorról elnevezett sakk-emlékversenynek.
A Paksi Atomerőmű Rt. főtámogatásával megrendezett hatfős tornán három-három magyar és külföldi nemzetközi sakk-nagymester ül asztalhoz. A címvédő svájci Viktor Korcsnoj, az izraeli Emil Sutovszkij, az indiai Krishnan Sasikiran valamint Almási Zoltán és a két paksi sakkozó, Berkes Ferenc és Ács Péter rész-vételével oda-visszavágós rendszerben zajlik a paksi viadal.
Hazánk legerősebb sakkversenyéről információt gyűjthetnek, illetve a partik alakulását is nyomon követhetik az interneten a www.atomeromuse.hu/marxgy oldalon.

A sakkozás nagyágyúi ismét Pakson

A III. Marx György Emlékversennyel folytatódik Pakson az a kiemelkedő színvonalú sakkesemény sorozat, amely a három éve elhunyt fizika professzor Marx György emlékét hivatott ápolni.
A június 12-22. között megrendezésre kerülő verseny az év legrangosabb hazai tornája, amely főtámogatóként a Paksi Atomerőmű Rt. tudhatja maga mögött, védnökséget a PA Rt. vezérigazgatója Kovács József vállalta. A tíznapos rendezvény fő tornája a paksi Energetikai Szakképzési Intézet Főiskolájában zajlik majd hat fő részvételével naponta 15 órától. A tavalyi győztes svájci „veterán” Viktor Korcsnoj mellett, még két külföldi szupernagymestert kapott meghívást a 2616 élőátlagú, FIDE XV. kategóriájú tornára.

Az Európa-bajnok, és a moszkvai Euroflot Open idei győztese Emil Sutovszkij Izraelből valamint India háromszoros bajnoka Krishnan Sasikiran. A magyar résztvevők közül Almási Zoltán ötszörös magyarbajnok, az ezüstérmes olimpiai válogatott tagja, a magyar ranglista harmadik helyezettje szerepel új meghívottként, valamint a két paksi fiatal, a lendületesen fejlődő Berkes Ferenc és a szintén olimpiai ezüstös Ács Péter alkotják a mezőnyt. A tavalyi rendezvény sikereként a színvonalas és a hasonló versenyeknél jóval több döntést hozó játszmát említik a szakemberek. A békülékeny döntetlenek elmaradása az idei torna esetében is borítékolható, hiszen Almási, Sutovszkij és Sasikiran asztalhoz ültetése erre biztos garanciát ígér.

Az esélylatolgatásnál tartva a „címvédő” Korcsnojt kell elsőként említeni, aki tavaly alapos leckét adott a „fiatalságnak”, hajlott kora ellenére könnyed és fiatalosan friss játékkal lepte meg ellenfeleit, az elsőségért folyó küzdelemben nem akadt vetélytársa. Berkes Ferenc a helyiek büszkesége, második helyezésével messzemenően igazolta a tehetségében bízó szakembereket, az idei versenyen erősebb mezőnyben lesz alkalma bizonyítani. Almási Zoltán nagy küzdő, harcos játékát az olimpiai csapatban is sokszor csodálhatták a magyar sakkrajongók, vélhetően most sem fognak csalódni. Zoli a nemrégiben véget ért magyarbajnokságon ugyan csak holtversenyes elsőséget szerzett, de ígéretes formát sejtető, élvezetes játszmákat láthattunk tőle.

Papírforma szerint a legmagasabb értékszámú Emil Sutovszkij a torna favoritja, akitől szintén izgalmakban bővelkedő játékot vár a szakértő közönség, az izraeli versenyző korábban még nem járt hazánkban csakúgy mint Sasikiran aki a legismertebb indiai, Anand mögött a második számú versenyző hazájában. A paksi Ács Péter vizsgaidőszaka dacára is vállalta a játékot, hogy megmutassa magát a helyi szurkolóknak és miután iskolai tanulmányai miatt az utóbbi évben egyéni versenyen alig-alig ült asztalhoz, a sakkéhségével bizonyára nem lesz gond.
A sakkjáték igazi ünnepének ígérkezik ez a tíz nap, a szervezők az internetes nézettség tekintetében minden korábbi nézőcsúcs megdöntésére számítanak. A verseny főbírája Verőczi Zsuzsa nagymesternő lesz, aki a rendezvény nemzetközi szaksajtó felelőse is, az ő tollából megjelenő tudósítások, interjúk a sakkozás világában ismert sakk honlapokon jelennek majd meg.
A főversennyel párhuzamosan egy nyílt verseny is zajlik majd, amelyen közel hatvan játékos jelezte indulási szándékát, köztük svéd, ukrán, szlovén és amerikai versenyzőket találunk a verseny önálló honlapján amelynek címe: (www.ase.hu/marxgy). Ezen az oldalon internetes élőközvetítéssel kísérhetik figyelemmel a főtorna játszmáit az érdeklődők, a helyszínen szakkomentátorok közvetítik az egyes fordulók játszmáit.
A rendezvény megnyitójára 11.-én szombaton 19 órakor kerül sor, a főverseny első fordulójára 12.-én kerül sor és az egyes fordulók naponta 15 órától kezdődnek. A kísérő verseny 14-én kezdődik, a szervezők ezen a napon 14 óráig fogadják a helyszínen nevezőket.

--- Molnár Béla ---

A verseny 1. fordulója

A parádés párosítás, izgalmas rajtot ígért már a vasárnapi első fordulóban a III. Marx György emlékversenyen. Pakson szombaton este tartották meg az emlékverseny megnyitóját, Horváth Miklós, a Paksi Atomerőmű Rt. karbantartási igazgatója köszöntötte a vendégeket, üdvözölte a verseny meghívott résztvevőit, ahol a 74 éves Viktor Korcsnojt vastaps köszöntötte. A tavalyi verseny győztese a megnyitót követő párosításon az ötös rajtszámot húzta, így az első fordulóban az indiai Sasikirannal került párba. A torna legmagasabb értékszámú sakkozója Emil Sutovszkij az Európa-bajnok és junior világbajnok izraeli nagymester a sorszámhúzásnál is tartotta a papírformát; szerencsés kézzel az egyes rajtszámot emelte ki a borítékból. Ez a szabályok értelmében két egymást követő világos játszmát jelent számára az első két fordulóban, ami a legoptimálisabb kezdet. Ellenfele a magyar ranglista harmadik Almási Zoltán lett, akinek a borítékja - nem kis bosszúságára - a hatos sorszámot rejtette. A harmadik párt, a hazai rangadó Ács – Berkes találkozó jelentette. Berkes a legszerecsétlenebbnek számító négyes számot választotta, ami két sötét csatát jelent a rajtnál, míg Ács Péternek utolsó húzóként a megmaradt hármas szám jutott, így kapta csapattársát ellenfélül a kezdethez.
Az élesre sikeredett párosítás, izgalmakban bővelkedő rajtot hozott az első fordulóban. Az izraeli Sutovszkij esetében csak az időzítés volt a kérdés, hogy mikor „borítja fel a táblát” egy tőle megszokott tisztáldozattal, miután Almási királya közelébe jut. A fenti forgatókönyv beteljesedni látszott a mérkőzésen, miután 40 perces gondolkodást követően megvillant a penge Sutovszkij kezében. Igaz a partit követő elemzésben, a rendkívül éles állásban tervezett tisztáldozata lyukasnak bizonyulhatott volna, ha Almási - a kölcsönös hallucináció következtében - nem a döntetlent eredményező lépésismétlést választja.
A hazai pár, Ács és Berkes a baráti kézfogást követően azonnal kést rántott, pillanatnyi kétséget sem hagyva a küzdelem kérdésében. A megnyitásban Berkes otthonosabban mozgott és könnyedén tért ki a szúrások elől, majd egy visszavágást követően érezhető előnyhöz jutott.
Ács Peti a nehéz helyzetekben rá jellemző találékonysággal keresett és talált taktikai ellenesélyeket és Berkes hibáját kihasználva kis híján kiütötte a fegyvert ellenfele kezéből, tisztelőnyhöz jutott. A befejező szakaszban Berkes ellenfele bizonytalan királyát célozva meg, örökös sakkal mentette a fél pontot.
Korcsnoj sötéttel is ambiciózus játékkal kezdett, bár lassabbnak bizonyult ellenfelénél, ezért a megnyitást követően jelentős időhátrányba került. A táblán is kissé hátrébb szorította őt a fiatal indiai, aki az előny fokozásán töprengve maga is jelentősen fogyasztotta az időt. A játszma csúcspontjához közeledve, mindketten jelentős időzavarban szaporázták a lépéseket, amikor is a veterán Viktor - egy lépésének nagyobb nyomatékot adva – jókora csapást mért az időmérő szerkezetre, ami ettől egyszerűen kikapcsolt. Az ominózus jelenet az időzavar csúcsán, jókora jelenlétet követelt a verseny főbírájától, ez alighanem a legnagyobb rémálom ami történhet a versenybíróval. A rövidebb szünetet követően Verőczi Zsuzsa nagymesternő egy tartalékóra beiktatásával ismét uralta a helyzetet és folytatódhatott a párharc. Korcsnoj kisebb anyagi előnyhöz jutott a folytatásban de az indiai Sasikiran aktív könnyűtisztjeivel könnyedén tartotta az egyensúlyt, így a harmadik mérkőzés is pontosztozkodást eredményezett.

Az első forduló eredményei:

Szutovszkij (izraeli, 2665) - Almási Zoltán (2628) döntetlen
Sasikiran (indiai, 2642) - Korcsnoj (svájci, 2619) döntetlen
Ács Péter (2525) - Berkes Ferenc (2617) döntetlen

--- Molnár Béla ---

A verseny 2. fordulója - Három világos győzelem

Éles összecsapásokat és három világos győzelmet hozott a III. Marx György emlékverseny második játéknapja. Vérpezsdítő küzdelem jellemezte a forduló játszmáit, ami az Almási – Berkes találkozóban már a megnyitásban megkezdődött a Honvéd éltáblás nagymestere egy tisztáldozatos, éles változatban előkészített nagyerejű újítással lepte meg a paksiak klasszisát. Berkes a táblánál hosszas gondolkodás után sem talált meggyőző felállást ellenfele házi változatára és a világos vezérszárnyi gyalogok biztosították Almási győzelmét.
Ács Péter nehéz lélektani hátránnyal ült asztalhoz Viktor Korcsnoj ellen, aki a tavalyi tornán mindkét alkalommal legyőzte olimpikonunkat. Korcsnoj a megnyitásban nem tűnt meggyőzőnek, Péter ötletes gyalogáldozattal kavart és kényelmes játékhoz jutott. A végjátékhoz közeledve úgy tűnt pontosztozkodással zárul a „mumus” elleni mérkőzés, amikor is egy pontatlan folytatás eredményeként, hirtelen a nagy Viktor ölébe hullott a pont. Korcsnoj szokása egyébként, hogy a játszma alatti frissességét biztosítsa, általában kihagyja az ebédet a programból és miután ellenfelét részben „elfogyasztotta”, teátrális mozdulatok kíséretében felbontja a magával hozott banánját is. Ha a mérkőzés elhúzódik a „nagy Öreg” nejlonzacskójából előkerül a csodafegyver is; a csokoládé.
Sutovszkij második világos partiját játszotta ezúttal az indiai „kis ember” Sasikiran ellen. A találkozó az első játszmához hasonlóan a spanyol megnyitással indult, ami az izraeli játékos kedvenc fegyvere. Az indiai ügyes felépítést talált a megnyitásban és a támadást erőszakoló ellenfele kis híján túlfeszítette a húrt, ami a külső szemlélők számára is nyílván valóvá vált. Amint hátrányosra fordult a helyzete, Sutovszki izgett-mozgott a széken, oda-oda pisszegett a játszmáját befejező Korcsnojnak, aki a szokásosnál kissé hangosabban diskurált. Ám amint fordult a kocka, az izraeli nagymester nyugodtan hátradőlt székében, kedélyesen körül pillantott, még a közelgő időzavar sem okozott problémát számára. Bár az órája már csak másfél percet mutatott, minőség előnyét lelkesen próbálta érvényesíteni, egy elmélet által ismert „hulla remi” állásban. Az indiai, a szabályok értelmében igényelhette volna a döntetlen megállapítását, de mint ahogy 2000-ben a Lékó-Kramnyik rapid találkozón, itt sem történt meg a remi igénylés, ezért amikor Sasikiran gondolkodási ideje elfogyott a verseny főbírája Verőczi Zsuzsa kénytelen volt megállapítani a vesztést. Elképesztő hiba egy világklasszis versenyzőtől, szabályismeretből bukott el ezen a mérkőzésen.

A 2. forduló eredményei:
Almási Zoltán (2628) - Berkes Ferenc (2617) 1 - 0
Korcsnoj (svájci, 2619) - Ács Péter (2525) 1 - 0
Szutovszkij (izraeli, 2665) - Sasikiran (indiai, 2642) 1 - 0

A verseny állása:
1-3. Almási Zoltán, Viktor Korcsnoj és Emil Szutovszkij 1,5 pont
4-6. Ács Péter, Berkes Ferenc és Krishnan Sasikiran 0,5

A 3. forduló párosítása:
Sasikiran - Almási
Ács - Szutovszkij
Berkes – Korcsnoj

--- Molnár Béla ---

A verseny 3. fordulója - Korcsnoj az élen

A harmadik játéknap sem okozott csalódást a sakkjáték szerelmeseinek a III. Marx György emlékversenyen. A játékosok mellett a nézők is egyre inkább belemelegednek a versenybe, aminek nem csak az időjárás változás az okozója, mint inkább a játszmákban tapasztalt küzdelem hőfoka. Tény hogy a 15 órátó kezdődő fordulókon kezd benépesülni a paksi főiskola díszelőadója.
A sakkjáték sajátossága, hogy az internetes közvetítésnek köszönhetően a legkényelmesebb sakkbarátokat is lehetőség nyílik bevonni a játszmák élvezetébe, legyen akár a világ másik felén, méghozzá ahol a leginkább jól érzik magukat; a saját otthonukban. Az ún. online közvetítés amely a verseny honlapjáról (www.ase.hu/marxgy) érhető el, több ezer érdeklődőt vonz az egyes fordulókon, különösen a mindenki kedvencének számító Korcsnoj játszmáit kíséri nagy érdeklődés. Tegyük hozzá; méltán! A 74 éves sakkmatador az utóbbi két fordulóban „lemészárolta” fiataljainkat és máris az élre állt. Bár a versenynek még koránt sincs vége, az már látható, hogy a nagy Viktor elemében van Pakson.
A Berkes – Korcsnoj összecsapáson a fiatal paksi bátran játszott, talán túlságosan is, amikor a legnagyobb védekező hírében álló Korcsnojnak három gyalogot áldozott a támadás érdekében. Korcsnoj amint kiderült nem kedveli a meseszámokat és megelégedett két gyalog leütésével is, megerősítette a hadállását és azután tényleg nem volt mese! Feri a leegyszerűsödött sima gyaloghátrányos állásban akceptálta ellenfele végjáték teknikáját és eltekintve a reménytelen folytatástól, feladta a játszmát. Ez a gesztusa kissé megzavarta a hírközlést, sokan döntetlen eredményt regisztráltak, míg az elemzőteremből kifelé siető Berkes Feri tisztázta a történteket.
Sasikiran – Almási párharcban sötét kisebb javítással élt egy divatos változatban, fejlődési előnyhöz jutott és megragadta a kezdeményezést. Az indiai versenyző időben kapcsolt és pontos játékkal tartani tudta a pozíciót, néhány egyszerűsítő csere a szimmetrikus gyalogállásban elegendőnek bizonyult a kiegyenlítéshez és a játszma a 30. lépésben döntetlennel zárult.
Az Ács – Sutovszkij párharc a szicíliai védelem Szvesnyikov változatában igazi csemegének számított. Ács Péter eddigi legnagyobb skalpját Lékó-ét épp ebben a változatban szerezte a 2002 Tehetség és Kurázsi versenyen. Két taktikus kemény csatáját élvezhette a közönség. A játszma sokáig az elmélet által kitaposott ösvényen haladt, míg Sutovszkij a 15.lépésben eltért az ismert folytatástól, majd egy gyalogáldozat mellett döntött. Péter felhúzta a kesztyűt aminek eredményeként egy nehezen áttekinthető pozíció alakult ki a középjátékban. Világos királya csiklandós helyzetben maradt és Sutovszkij mindent elkövetett, hogy hozzáférjen Péter hadállásához. A játszma az időzavarban a villámkezű izraeli előnyét hozta, ám a 41 lépést feleslegesen gyorsan tette meg, elmulasztva ezzel egy nyerőesélyes folytatást. Péter megragadta a kínálkozó lehetőséget, hiába váltotta át ellenfele a gyalogját vezérré, a paksi fiú örökös sakkal biztosította a döntetlent.

A 3. forduló eredményei:
Sasikiran (indiai, 2642) - Almási Zoltán (2628) döntetlen
Ács Péter (2525) - Szutovszkij (2665) döntetlen
Berkes Ferenc (2617) - Korcsnoj (svájci, 2619) 0 - 1

A verseny állása:
1. Viktor Korcsnoj 2,5 pont
2-3. Almási Zoltán és Emil Szutovszkij 2
4-5. Ács Péter és Krishnan Sasikiran 1
6. Berkes Ferenc 0,5

A versenyzők:
Szutovszkij (izraeli) 2665
Sasikiran (indiai) 2642
Ács Péter 2525
Berkes Ferenc 2617
Korcsnoj (svájci) 2619
Almási Zoltán 2628

A 4. forduló párosítása:
Ács - Almási
Berkes - Sasikiran
Korcsnoj – Szutovszkij

--- Molnár Béla ---

A verseny 4. fordulója - Korcsnoj mesterhármasa

A III. Marx György emlékverseny 4. fordulójában a veterán svájci nagymester Viktor Korcsnoj sorozatban harmadik győzelmét aratta. Ezúttal a mezőny legnagyobb értékszámmal rendelkező versenyzője, az izraeli Sutovszkij kellett meghajoljon a rutinos öreg harcos előtt.
Viktor Korcsnoj, akiről 1975-ben a Karpovval vívott világbajnoki mérkőzés kapcsán azt hangoztatta a szaksajtó, hogy a hatvanas években volt pályája csúcsán és csillaga már leáldozóban van, legyőzőjét a nálánál két évtizeddel fiatalabb Karpovot túlélte a sakktáblán. Míg a XII. világbajnok már csak bemutató tornákon szerepel, az akkori párosmérkőzés vesztese Korcsnoj sokadik virágzását éli, ötödik évtizede áll a világ élvonalában. A paksi szervezők bravúrja, hogy az élő sakklegenda játékát ismét élőben csodálhatjuk és a mutatott játék alapján elismeréssel adózhatunk a ténynek; a legenda tovább él.
Az ellentámadás nagymestereként emlegetett klasszis tavaly kimerítő leckét adott a fiataloknak, ám az izraeli Sutovszkij akkor kimaradt az óráról. Az első „pótvizsga” jól indult az újfiúnak, a megnyitásban tökéletesen adta vissza a tananyagot, sőt már-már rápirított mesterére aki túl könnyű kérdésekkel vizsgáztatta. Ám amikor a neveletlen fiatal könnyelműen át akarta venni az irányítást, a Tanár Úr rácsapott a katedrára és a megszeppent diák nem kerülhette el a bukást. Játszmájuk fordulatos küzdelmet hozott, Korcsnoj jobban bírta idegekkel és Sutovszkij könnyelmű tisztáldozatát követően, könnyedén szerelte le a támadást. A végjátékban a tisztelőny érvényesítése csak technika kérdése volt, annak pedig igazán nincs híján a „Nagy Öreg”.
Berkes Feri két vereség nyomasztó terhével a lelkén ült asztalhoz a negyedik játéknapon az indiai Sasikiran ellen. A vereség után a legjobb gyógyszer a győzelem, ám néha csak a fájdalom csillapítására futja és a megcsappant önbizalom helyreállítására megfelelő egy döntetlen is. Ezt a receptet követte Feri is és az előző napi vakmerő játék után, most óvatosabban építette fel az állását. Sasikiran, - az addig üssd a vasat amíg meleg!- mondást követve sötéttel is megpróbálta zavarba hozni a rossz lelkiállapotban játszó ellenfelét, de próbálkozását a paksiak örömére nem koronázta siker és a játszma a 33. lépésben döntetlennel zárult.
Az Ács – Almási párharc is csemegének ígérkezett a sakk-kedvelők számára. A két fiatal a csapatbajnoki mérkőzéseken már jó néhány alkalommal találkozott egymással és bár Almási mérlege kedvezőbb az összehasonlításban, Péter világossal veszélyes ellenfélnek ígérkezett. A játszma megnyitása a divatos vezérindiai-védelemben zajlott. Péter támadást szimatolt a sötét király ellen és felégetve maga mögött a hidakat rárontott ellenfelére, de figyelmen kívül hagyott egy erőteljes vezérszárnyi ellenjátékot és támadása kifulladt, ami a játszma elvesztését jelentette. Ezzel Almási felzárkózott Korcsnoj mögé, ami izgalmakat igér az 5. fordulóra, ahol Almási-Korcsnoj mérkőzés zárja majd az első félidejét a versenynek.

A 4. forduló eredményei:
Ács Péter (2525) - Almási Zoltán (2628) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 36)
Berkes Ferenc - Sasikiran (indiai, 2642) döntetlen (Angol megnyitás, 33)
Korcsnoj (svájci, 2619) - Szutovszkij (izraeli, 2665) 1 - 0 (Angol megnyitás, 68)

A verseny állása:
1. Viktor Korcsnoj 3,5 pont
2. Almási Zoltán 3
3. Emil Szutovszkij 2
4. Krishnan Sasikiran 1,5
5-6. Ács Péter és Berkes Ferenc 1

Az ötödik forduló párosítása:
Almási - Korcsnoj
Szutovszkij - Berkes
Sasikiran - Ács

--- Molnár Béla ---

A verseny 5. fordulója - Félidő a paksi tornán

Az ötödik fordulóval lezárult a III. Marx György emlékverseny első félideje. Korcsnoj megőrizte vezető pozícióját, a verseny győzelemért folyó versenyfutásban a jelen helyzetben leginkább Almási Zoltán veszélyeztetheti a svájci nagymestert, de Emil Sutovszkij feltámadására is sokan esküsznek. Az ötödik játéknap legnagyobb érdeklődéssel kísért összecsapása az Almási – Korcsnoj játszma kölcsönös taktikázással indult. Almási tekintettel riválisa félpontos előnyére, a bombabiztos francia-védelmet várta, de Korcsnoj öreg róka, megint ravaszul csavart egyet a labdán. A királygyalog lépésre a nyílt megnyitások felé irányította a játékot 1.-e5 válasszal, Almási némi töprengés után eltért a kedvelt spanyoljától amiben pedig legutóbb a magyar bajnokságon Portisch ellen nyert szépségdíjas játszmát. Választása az olasz megnyitásra esett és a játszma sokáig őt igazolta, Korcsnoj mélyen eltöprengett a középjátékban és gondterheltnek látszott, időnként türelmetlenül dobolt ujjaival az asztalon. Ez utóbbi gesztusa nem aratott sikert Almásinál, aki reklamált is a versenybírónak. Sorry! – mondta kurtán Viktor, majd néhány perc múlva ismét elfeledkezve magáról az asztalon kocogtatta körmeit, őrületbe kergetve ellenfelét. Pedig ő is érzékeny az ilyesfajta figyelem elterelő manőverekre. Anno a Petroszjan ellen vívott ogyesszai párosmérkőzésén - midőn ellenfele a spiritiszta mutatványnak beillő asztalrezegtetéssel próbálkozott - alaposan rendre utasította Petroszjant.
Eközben a sakktáblán inkább az idős nagymester érezhette magát zavartnak, Almási fokozatosan fölényes pozícióhoz jutott. Ám az időzavaros kapkodásban több nyerő esélyt mulasztva, a magyar fiú végül elforgácsolta előnyét és amikor az időellenőrzés a végéhez érkezett, csupán egy tökremi bástyavégjáték árválkodott a táblán.
Korcsnoj megrögzött harcos. Ismert történet, hogy amikor Kubában rendezték az olimpiát a nagymesterek több szimultánt is adtak. Szinte valamennyin részt vett egy szenvedélyes sakkozó: Che Guevara… Minden szovjet döntetlent engedett neki… Ám Korcsnoj „szigorúan” játszott ellene és legyőzte őt.
Berkes Feri szintén a meglepetés fegyvert húzta elő és életében talán először, Aljechin védelmet játszott. Sutovszkij ugyan pozíció előnyhöz jutott, ám nem igazán érezte az állást és előnye hamar elolvadt, Feri értékes döntetlent szerzett.
A Sasikiran – Ács játszma zártan indult és Péter ezúttal óvatosan játszott. Az elmélet által jól ismert változatban az egyensúly megmaradt és a 42. lépésben döntetlenül végződött a harmadik találkozó is, csakúgy mint az első fordulóban.
A pénteki szabadnapot követően folytatódnak a küzdelmek, kérdés, hogy az élen álló 74 éves svájci nagymester, fizikálisan hogyan bírja majd a versenyt a nyomában lihegő fiatalokkal.

A verseny állása:
1. Viktor Korcsnoj 4 pont
2. Almási Zoltán 3,5
3. Emil Szutovszkij 2,5
4. Krishnan Sasikiran 2
5-6. Ács Péter és Berkes Ferenc 1,5

A szombati 6. forduló párosítása:
Almási - Szutovszkij
Korcsnoj - Sasikiran
Berkes – Ács

--- Molnár Béla ---

 












A verseny 6. fordulója - „Alma” kitette az indexet

A pénteki szabadnapot követően a hat résztvevős sakk tornán kezdetét vették a visszavágó mérkőzések. A nap sláger mérkőzésének az Almási – Sutovszkij párharc ígérkezett. Zoli nagy játékkedvvel ült asztalhoz ezen a napon is, miután Verőczi Zsuzsa nagymesternő a verseny főbírája pontban 15 órakor elindította az órákat, a két sakkozó villámgyorsan kidobálta a szicíliai védelem Szvesnyikov változatának alapállását. Ez a védelem jórészt lerágott csont a sakkelmélet számára, ahol a főváltozatok ismerete kávéházi pancserek számára tartogatott mentőkérdésnek számit. Sötét aktív játék lehetősége - amit ez a védelem nyújt - sok hívet szerzett az orosz nagymesterről elnevezett változatnak. Emil Sutovszkij is a neves hívek közül való, ezen a tornán Ács Péter ellen már bevetette a „Szvesit” és újításának köszönhetően kitűnő álláshoz is jutott. Ezen felbátorodva ismét előhúzta a régi fegyvert, ám ezúttal a megnyitás meglehetősen balul sült el. Almási taktikusan saját fegyverét fordította az izraelinek, egy tisztáldozatos változattal átvette a játék irányítását, védekezésre kényszerítve a mezőny legmagasabb értékszámú játékosát. Szutovszkij rövid töprengés után egy újítást hozott, visszaadva a tisztet gyaloghátrányt vállalt bízva abban, hogy cserébe ismét kézbe veheti majd az események irányítását. „Alma” kitűnően reagált - akár egy spanyol torreádor - kitért az öklelés elől, királyával egy szokatlan gondolatot követve, hosszú oldalra sáncolt. Sötét ezt a pofon egyszerű tervet vélhetően figyelmen kívül hagyta, stratégiailag eldőlt a játszma, sötét törvényszerűen játék nélkül maradt és csak idő kérdése volt a kegyelemdöfés. Almási lenyűgözően könnyed játéka nehéz helyzetet teremtett a versenyben vezető Korcsnoj számára, akinek ezen a napon nagyon nem ment a játék. A megnyitásban túl óvatosan játszva, nehézkes, zárt felépítést alkalmazott az indiai ellen, aki gond nélkül egyenlített ki és míg a svájci bajnok lassan kibontakozó királyszárnyi játéka meglehetősen dadogósra sikeredett, Sasikiran másik szárnyon vezetett ellenjátéka gyalognyeréssel zárult. Korcsnoj úgy tűnt - nem először a versenyen - nagy gondba került! „Semmi baj! az néki a tulajdonsága, Hogy ha nő veszélye, nő a bátorsága” Valóban, a Toldiból vett hasonlat pontosan jellemzi Korcsnoj személyiségé. Az indiai szinte az egész játszmában előnyben volt, a küzdelem már a hetedik órájába lépett, ám a veterán nagymester tartotta az állást és ugyan már csak két percet mutatott az órája, ám a fáradhatatlan Viktor pontos játékkal döntetlenre vezette a játszmát. Nagy mentés volt!
A paksi fiatalok rangadója - csak úgy mint az első fordulóban - óvatos játék mellett döntetlennel zárult. Ács váratlanul nem a kockázatos királyindiai védelmet, inkább a jó öreg vezércselt választotta ott is kicsit eltérve a korábbi játszmáitól. Feri is óvatos volt, veszélyt szimatolva biztosította állását, a játszmát így leginkább a fogás keresés jellemezte. A pontszerzés, csakúgy mint Sasikiran esetében továbbra is várat magára.
A jelen állás alapján Almási felzárkózott Korcsnoj mellé és játékát figyelve az index továbbra is kint maradhat, esély van rá, hogy lendülete az előzést is lehető teszi. Korcsnojt persze sosem lehet leírni, most rajta a sor, hogy újabb fokozatra kapcsoljon.

6. forduló eredményei:

Almási – Sutovszkij (izraeli) 1-0
Korcsnoj – Sasikiran (indiai) 1
Berkes – Ács 1

A verseny állása:
1-2. Korcsnoj, Almási 4,5
3-4. Sasikiran, Sutovszkij 2,5
5-6. Berkes, Ács 2,0 pont

Molnár Béla

A verseny 7. fordulója - Korcsnoj ismét az élre vágott

Nem lehet panasza Korcsnojnak a szerencsére, az utóbbi fordulókban legendás szívóssága mellett, a Fortunával kötött barátsága is megbonthatatlannak tűnik a III. Marx György emlékversenyen. Ismét nehéz állásból menekült, sőt ellenfele időzavarát kihasználva, teljes pontot kasszírozott a vasárnapi 7.fordulóban. Ezzel a váratlan pontszerzéssel Korcsnoj hatalmas lépést tett a torna megnyerése felé, hiszen a hátralévő három fordulóban két alkalommal is a világos színeket vezetve ül asztalhoz.
Találkozójuk Ács Péterrel a fehér bábukat vezető paksi fiú számára indult jól, miután Korcsnoj a szokottnál gyorsabban lépegetett kedvenc nyílt spanyoljában, hamar eljutottak a játszma 16. lépéséhez. Itt Péter ügyesen eltért a korábban játszott folytatástól és Korcsnoj pontatlan játékát kihasználva jelentős álláselőnyhöz jutott. Sötét királya a tábla közepén rekedt, világos kedvére való állásban válogathatott a támadó lehetőségek közül. Péter legfőbb erénye, hogy kitűnően számol a taktikus állásokban és a gyenge király számára; mint bikának a vörös posztó… Ám Korcsnoj, mintha megbabonázná ellenfeleit, azok sorra puskázzák el ellene a jobbnál jobb lehetőségeket. Most sem történt ez másként. Péter nem találta el a helyes tervet és még vezért is cserélt, amivel végképp elillant előnye. Az időzavarban Korcsnoj szigorú precizitással használta ki a centrumgyalogjaiban rejlő lehetőséget és a 65. lépésben megszerezte negyedik győzelmét.
A Berkes – Almási mérkőzésen az angol megnyitásban mindössze 17 lépéspár született döntetlen, ami talán az első kijátszatlan mérkőzése a tornának. Berkes respektálta Almási kitűnő formáját és óvatosan kezdett, majd miután a kialakult pozíció nem igazán ihlette meg a paksiak első táblását, egy döntetlen ajánlattal „faggatta” ellenfelét a pozícióról. Almási néhány pillantást vetett Korcsnoj siralmas királyállására és úgy döntött, hogy ezúttal nem kockáztat; némi töprengés után a taktikázás mellett döntött és elfogadta a békejobbot.
A Sasikiran – Sutovszkij találkozó a csalódott versenyzők mérkőzése volt. Sasikiran még nyeretlen, és Sutovszkij számára már elment a hajó… Persze, az Élő Árpád matematikus által kifejlesztett és róla elnevezett élőpont számítás minden játszmát tét mérkőzéssé tesz, hiszen a teljesítménytől függően változik a versenyzők értékszáma, így az egyes játszmák eredménye alapeleme a számítási rendszernek. A 2600 felettiek „klubja” már a profik világa, míg a 2700 élőpontosok alkotják a sakkvilág elitjét. 2800 felett egyetlen sakkozó Garry Kaszparov nevével találkozhatunk, akit 2812 élőponttal jegyeznek. A sakkozás történetének egyik legnagyobb egyénisége a teljes sakkvilág sajnálatára épp idén, 42 évesen jelentette be visszavonulását, 2851 élőponttal ő állította fel a rekordot 2000-ben. Sutovszkij 2665 ponttal közel van a legnagyobbak klubjához, ezen a versenyen azonban aligha kerülheti el az élőpont vesztést. Látványos és ötletgazdag játékából a paksi tornán kevesebbet mutatott, néhány játszmában könnyelműen és felületesen sakkozott, valójában formán kívüli a játéka. Sasikiran nem sok mozgásteret adott az izraeli nyerési törekvéseinek, az indiai stílusa egyébként is sajátos, finom pozíció játékán könnyen megtörhet az erőszakos játék. Játszmájuk kiegyenlített állásban a 21. lépésben döntetlennel zárult.

A 7. forduló eredményei:
Berkes Ferenc (2617) - Almási Zoltán (2628) döntetlen (Angol megnyitás, 17)
Sasikiran (indiai, 2642) - Szutovszkij (izraeli, 2665) döntetlen (Angol megnyitás, 21)
Ács Péter (2525) - Korcsnoj (svájci, 2619) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 65)

A verseny állása:
1.Viktor Korcsnoj 5,5 pont
2. Almási Zoltán 5
3-4. Krishnan Sasikiran és Emil Szutovszkij 3
5. Berkes Ferenc 2,5
6. Ács Péter 2

A 8. forduló párosítása:
Almási - Sasikiran
Szutovszkij - Ács
Korcsnoj – Berkes

Molnár Béla

A verseny 8. fordulója - Kettős paksi siker

Berkes legyőzte az élen álló Korcsnojt. Ács a legmagasabb értékszámú Sutovszkij ellen diadalmaskodott. Almási nem élt a lehetőséggel és vesztett.

A papírforma sárba tiprása, döbbenetes fordulatok, három kiélezett késhegyig menő küzdelem, három parádés döntésre vitt játszma. Ezek a vitathatatlanul legizgalmasabb játéknap történései címszavakban. Kétség nem fér hozzá, hogy a nyeretlenek nagy napja volt a III. Marx György emlékverseny nyolcadik fordulója. A versenyben eddig teljes pont híján álló három sakkozó megtáltosodott, „rémuralmukká” vált a nyolcadik játéknap, mindhárman győztesen álltak fel az asztaltól. Vaskos meglepetések a hajrában.
Bár a hasonló versenyek sorában - a küzdelem és az eldőlt játszmák számát illetően - a paksi hat résztvevős torna üde színfoltot jelentett már tavaly is, az idei verseny a legoptimistább várakozást is felülmúlja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a verseny táblázata ahol jól látható, hogy a 8. fordulót követően már minden játékos elvesztette veretlenségét és a hátra lévő két fordulót tekintve, még minden helyezés sorsa nyitott.
Az élen álló Korcsnoj, Berkes elleni mérkőzésén katalán vezércsellel nyitott. Ez a megnyitás a paksi sakkozó repertoárjában is gyakori vendégnek számít, így a „szervafogadásnál” Feri otthonosan mozgott. A játszma a 9. lépésig egy Portisch – Szokolov 1995-ben váltott - egyébként gyors békekötést eredményező – parti nyomán haladt, amikor is Korcsnoj elunta az alapvonali játékot és eltekintve a sablon megoldástól befutott a hálóhoz. Berkes nem illetődött meg túlzottan és az új helyzetben jól reagált, váratlan gyalogáldozattal kontrázta meg neves ellenfele tervét. A láthatóan meglepett svájci bajnok hosszas töprengés után, más megoldás nem lévén hálóba gabalyodott könnyű tisztjei megmentésére, kénytelen volt elfogadni a felkínált áldozatot. A következmény már a nézők számára is egyértelmű volt, a nagy Viktor anyagi hátrányos pocsék pozícióba került. Feri pontos játékkal könyörtelenül érvényesítette előnyét és megszerezte első győzelmét a tornán. A szerencse fordító kabala talán épp -Feri edzője - Csom Istvánnak látogatása volt ezen a napon. Tény a fiatal legény szárnyalt a játszmában.
Mi történt Korcsnojjal? Elhagyta talán a szerencséje? Nem! Korcsnojt mint mindíg most is kedvelik az égiek. Riválisa Almási, a lehetőség küszöbén szintén botlott az indiai Sasikirannal szemben. Így az élen a helyzet mit sem változott, eltekintve attól a Korcsnoj számára nem éppen mellékes körülménytől, hogy már csupán két forduló áll rendelkezésre az üldözőnek a hátrány ledolgozására.
Almási egyszerűen beleszaladt az ellenfele előkészített házi változatába. Sasikiráan alaposan felkészült erre a mérkőzésre és a játszma sokáig az általa tervezett koreográfia mentén haladt a szicíliai védelem Rauzer változatában. Zoli pontosan játszott, de ellenfele amint a játszmát követő elemzés során kiderült specialistája a változatnak és a táblán történt lépéseket korábban hosszú heteken át tanulmányozta elemzőtársával. Az indiai, Almási bizonytalan reagálását egy kis kombinációval használta ki és a lebonyolítás végén könnyen nyerhető végjáték alakult ki, ahol már nem volt mentség.
A Sutovszkij – Ács játszma forgatókönyvében sajátos szerepcsere valósult meg. Péter az előző napon jó állásból vesztett, gondolta - most inkább rossz állásból nyer! A tréfát félretéve, Sutovszkij jelentős térelőnyhöz jutott a megnyitást követően, így Péternek kellemetlen leszorított állásban kellett tartania a pozíciót. Türelmesen „drótozgatta” hadállását, míg az izraeli elvesztette a türelmét és előkészületlenül áldozott. Épp ez a stratégiailag és lélektanilag is helytelen döntés adott esélyt a tétlen várakozásra kárhoztatott sötét haderőnek a kibontakozáshoz. Világos hamar ellőtte a puskaporát és kifulladt serege számára csak a megadás maradt. Black is OK! – mondaná Adorján nagymester. Mindhárom játszma sötét győzelmével zárult.
Az esti programban kispályás labdarúgó mérkőzés szerepelt, a résztvevők dicséretére legyen mondva egyedül a korkedvezménnyel igazoltan távolmaradó Korcsnoj hiányzott a csapatból.

A 8. forduló eredményei:
Almási Zoltán (2628) - Sasikiran (indiai, 2642) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 40)
Szutovszkij (izraeli, 2665) - Ács Péter (2525) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 46)
Korcsnoj (izraeli, 2619) - Berkes Ferenc (2617) 0 - 1 (Katalán megnyitás, 48)

A verseny állása:
1.Viktor Korcsnoj 5,5 pont
2. Almási Zoltán 5
3. Krishnan Sasikiran 4
4. Berkes Ferenc 3,5
5-6. Ács Péter és Emil Szutovszkij 3

A 9. forduló párosítása:
Korcsnoj - Almási
Berkes - Szutovszkij
Ács – Sasikiran

Molnár Béla

A verseny 9. fordulója - Almási az élen

A kilencedik, utolsó előtti játéknapon célegyenesbe fordult a mezőny a III. Marx György emlékversenyen. A finisben úgy tűnik még is csak a húszéveseké világ. Almási nyerte a rangadót az Korcsnojjal vívott párviadalban és Berkes megízlelve a győzelem ízét, immár második alkalommal fogadhatta a gratulációt, ezúttal a mezőny legnagyobb értékszámú versenyzője Emil Sutovszkijtól. Az indiai „mágus” Sasikiran, Ács Pétert bűvölte eredményesen, úgyszintén második győzelmét könyvelve el a hajrában.
Korcsnoj alaposan elfáradt a verseny végére, a második sorozatban már nem igazán tudott lépést tartani a fiatalokkal. Legendás szívósságával ugyan tartotta a pozícióját, de a táblán mutatott játéka jócskán elmaradt az első körben látottaktól. A döntő természetesen az egymás elleni összecsapás volt. Almási kedvenc fegyverét a vezérindiai védelmet választotta, ez a rugalmas megnyitás biztosítja az egyensúlyt. Zoli – tekintettel ellenfele életkorára – a hosszú fáradtságos harcban bízott, ahol a fizikális tényezők is szerephez jutnak. Korcsnoj átlátott a szitán és agresszívebb játékot kezdeményezett, ám ezzel jelentős kockázatot vállalt. Almási ügyesen védekezett és egy pozíciós minőségáldozattal leszerelte ellenfele támadását, majd fokozatosan felülkerekedett. Korcsnoj állása több sebből vérzett és fokozatosan gyengült az ellenállása, míg a mérkőzés hatodik órájában végleg reménytelenné vált a pozíciója, eldőlt a rangadó.
Berkes hét perces késéssel érkezett a fordulóra, majd lendületesen kipakolta a grünfeld védelem centrumképző változatát. Emil Sutovszkijnak szintén otthonosan mozog ebben a szisztémában, de ezen a versenyen semmi nem ment neki. Feri tért el először a kitaposott ösvényről - elmondása szerint a táblánál rögtönözve - és kisebb előnnyel zárta a megnyitási küzdelmet, majd türelmesen fokozta előnyét. Sutovszkij taktikus versenyző, akinek nincs igazán ínyére a pozíciós tili-toli és hamar elvesztette a türelmét amivel csak rontott helyzetén. Feri bástyáival betört hadállásába és ez eldöntötte a játszma sorsát. Berkes újabb győzelmével a táblázat negyedik helyére ugrott, ami már tisztes helytállást jelent a tavalyi ezüstérmestől.
Az Ács- Sasikiran játszmában a spanyol megnyitás Csigorin változata került terítékre. A zártan induló játszmában Péter egy tisztáldozattal igyekezett megbontani ellenfele hadállását, de Sasikiran elhárítva az áldozatot kifogta a szelet a támadás vitorlájából, a hadállás leeresztett és a hirtelen szélcsendben jókora hullámmal érkezett az elsöprő erejű ellentámadás. Péter ellenérték nélkül gyalogot vesztett és az indiai győzelmével megerősítette harmadik helyét a versenyben.
Az utolsó forduló előtt még nyitott a verseny győzelem kérdése, de Almási már túl van a kanyarban előzésen és most a nagy Viktornak kell vállalnia a kockázatot. Kérdés, hogy Sutovszkij elleni csatájához van-e még tartaléka?

A 9. forduló eredményei:
Korchnoi, V 0-1 Almási, Z
Berkes, F 1-0 Sutovsky, E
Ács, P 0-1 Sasikiran, K

A verseny állása:
1. Almási, Z 6
2. Korchnoi, V 51
3. Sasikiran, K 5
4. Berkes, F 41
5. Ács, P 3
Sutovsky, E 3

Molnár Béla

Eedményhírdetés - Almási a győztes

Harmadízben került megrendezésre Marx György fizikus professzorról elnevezett sakk emlékverseny Pakson. A rendezők az előző évet tekintve fiatalítottak a mezőnyön és a Portisch, Beljavszkij, Nevednichy hármast idén Sutovszkij (izraeli), Sasikiranán (indiai) és Almási Zoltán olimpiai ezüstérmesünk váltotta fel a meghívottak sorában. Az atomerőmű fiatal játékosai; Berkes Ferenc és Ács Péter nagymesterekkel kiegészülve ült asztalhoz a hat fős verseny. A lebonyolítás nem változott a versenyzők - két fordulóban - oda-visszavágós körmérkőzést játszott.
A június 12-22. között megrendezésre került verseny az év legrangosabb hazai tornája volt, amely főtámogatóként a Paksi Atomerőmű Rt. tudhatta maga mögött, a védnökséget a PA Rt. vezérigazgatója Kovács József vállalta. A kiemelkedő színvonalú rendezvényt - amelynek idén az ESZI Főiskolai épülete adott otthont - interneten is figyelemmel kísérhették az érdeklődők. Az ún. online közvetítésnek köszönhetően a világ minden részéről érdeklődés kísérte a tíz játéknapot, a hivatalos honlapon (www.ase.hu/marxgy) az egyes fordulókat 8-10 ezer látogató kereste fel. A tavalyi győztes Viktor Korcsnoj igazi közönség kedvencnek bizonyult, játszmái kiemelt figyelmet kaptak. A versenyben résztvevő játékosok egyébként sem okoztak csalódást a sakkjáték szerelmeseinek, tekintve, hogy a hasonló tornákon ritkán tapasztalt éles küzdelmet hozott a tíz játéknap.
A végeredmény alaposan rácáfolt a papírformára, és vaskos meglepetést hozott, az értékszáma alapján elsőként rangsorolt Emil Sutovszkij holtversenyben az utolsó helyen végzett. Erőltette a játékot, de nagyon rossz formát kifogva versenyzett és elkerülte a szerencse is. Sokáig úgy tűnt viszont, hogy Viktor Korcsnoj képes lesz majd megvédeni tavalyi elsőségét, hiszen a svájci veterán bajnok kitűnően rajtolt és az első kör után az élen zárt. A 74 éves kétszeres világbajnoki döntős nagymestert egy ideig legendás szívóssága megóvta a fiatalok támadásaitól, de a verseny hajrájában elfáradt és kettős vereséget szenvedett. Almási Zoltán a torna győztese, Korcsnoj ellen aratott győzelmével megérdemelten végzett az élen. Végig ott lihegett Korcsnoj nyomában és a döntő pillanatokban megragadta az esélyt. Az indiai Sasikiranban kemény harcost ismerhettünk meg, Berkes elleni utolsó fordulóban játszott játszmája a torna egyik legszínvonalasabb alkotása volt. Berkes Feri a verseny második felében érzett rá a játékra, Korcsnoj nyerőszériáját ő fékezte meg és ez láthatóan visszaadta az önbizalmát. Negyedik helyezése szakmailag értékes. A másik helyi versenyző Ács Péter vizsgaidőszakban vállalta a játékot, emiatt láthatóan kevésbé érezte a labdát, ennek ellenére kemény ellenfele volt mindenkinek és több pont volt a játékában, mint ami a táblázatban szerepelt a neve mellett a végelszámolásál.
A verseny jövőjét illetően merész tervek fogalmazódtak meg a lelkes szervezőkben, a meghívottak között a világ közvetlen élvonalába tartozó játékosok neve is szerepel. Tény, hogy a verseny győztese Almási Zoltán és a tavalyi bajnok Viktor Korcsnoj, már most elígérkezett a IV. Marx György emlékverseny 2006 évi versenyére.

Molnár Béla

Eredményhírdetés. A fényképeket készítette: Wollner Pál














Fotó: - Copyright - Wollner Pál