Négy arany, két ezüst PDF Nyomtatás E-mail
2006. július 12. szerda, 05:34

2006.07.12.

Négy arany, két ezüst

Nagy létszámú mezőnyök, erős élcsoportok és kiélezett küzdelem jellemezte az idei korcsoportos sakkbajnokságot. Ugyan hagyományosnak mondható a tolna megyei sakkozók kiemelkedő szereplése ezen a tornán, a paksi és decsi fiatalok az ifjúsági sakkozás élmezőnyét alkotják, jószerével elvárás tehát, hogy a két sikeres klub komoly eredményekkel zárja a korcsoportos versenyek országos döntőjét. Ám egy nagy generáció Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Rudolf Anna kifutása után, most a jövő kiemelkedő tehetségeinek képzése kezdődött el, amelyben a decsi sakkiskola most lépéselőnnyel áll.

Tolna megye idén négy arany és két ezüstéremmel zárta a versenyt, amelyből Decs két arany, két ezüsttel idén a legeredményesebb nevelő egyesületnek bizonyult. Más kérdés, hogy a két nevelő klub jórészt azonos edzőkkel dolgozik, közös edzőtáborozásokon, közös versenyeken vesznek részt. Talán épp ez a hosszantartó siker titka!?

A Balatonlellén július 1-9. között megrendezett torna legfőbb tétje a bajnoki címek mellett, a korosztályos kontinens viadalokon való részvétel kiharcolása, amely a svájci rendszerű lebonyolítás mellett kevés hibázási lehetőséget enged. A verseny győztesei a Batumiban megrendezésre kerülő VB-én, míg az ezüstérmesek Montenegróba az EB küzdelmeire kapnak meghívót. Az öt korosztályban 286 sakkozó vágott a tornának, amely 9 fordulóban zajlott, ahol a lány versenyzők külön korcsoportban játszottak.

A legidősebb korosztályban (18 év) Szabó Krisztián (ASE) és Gonda László (DECS) 7-7 ponttal végzett az élen, a holtversenyes számítás - a 20 éves korcsoportban is bajnok – Szabó Krisztián számára kedvezett, így ötödik bajnoki címét könyvelhette el az atomos versenyző. Ez volt az ún. „halálcsoport”, minden élversenyző részt vett, helyezésük a verseny után induló 18 évesek csapat EB-én a magyar válogatott tábla sorrendjét volt hivatott eldönteni.

A 16 évesek között - megismételve tavalyi sikerét - Pap Gyula (Decs) végzett az élen 7,5 ponttal. A lányok versenyében Ignácz Mária (ASE) magabiztosan nyert 8 ponttal, veretlenül. A 12 éves lányok korcsoportjában Vincze Andrea (Decs) 7 ponttal második, míg ebben a korosztályban a fiúknál Tóth Gergely (ASE) 13. helyen zárt.

A 10 évesek korcsoportjában Eltigani Omar (Decs) hatalmas hajrával végzett az élen 7,5 ponttal. A tíz éves lányok között a 9 éves bátaszéki Werner Anna élete első versenyén 4 ponttal a 13. helyen végzett, személyében a korcsoportos versenyekből „kiöregedett” sokszoros bajnok Rudolf Anna utódját látják a szakemberek.

Tolna megyei eredmények:

18 fiú: (26 résztvevő) 1. Szabó Krisztián (ASE) 2. Gonda László (Decs)…7.Papp Tamás (Decs)…15.Maródi Mátyás (Decs)

16 fiú: (35 résztvevő) 1. Pap Gyula (Decs)…17.Balázs Gábor (ASE)
16 leány: (13 résztvevő) 1. Ignácz Mária (ASE) …10. Vincze Viola (Decs)

14 fiú: (49 résztvevő) 10.Veszprémi András (Decs)… 29.Szabó Richárd (Decs)…Fodor Ádám (ASE)

12 fiú: (64 résztvevő) 13.Tóth Gergely (ASE)… 19.Straubinger Dániel (Decs)…26.Bogár Péter (Decs)…34.Genda Attila (ASE) …44.Eltigani Amír (Decs) …54.Reményi Szilárd (ASE)
12 leány: (15 résztvevő) 2. Vincze Andrea (Decs)

10 fiú: (39 résztvevő) 1.Eltigani Omar (Decs)… 13.Genda Károly (ASE)… 32.Benedeczky Lehel (ASE)
10 leány: (22 résztvevő) 13.Werner Anna (Bátaszék)

 

--- Molnár Béla ---