A paksi műhely újabb sikere PDF Nyomtatás E-mail
2006. február 11. szombat, 05:33

2006.02.11.

A paksi műhely újabb sikere

Szabó Krisztián végzett az élen a húszévesek bajnokságán, amelyre rendhagyó módon nyolc résztvevős körmérkőzéses formában került sor február 4-10. között a Magyar Sakkszövetség versenytermében. A szervezők érdeme, hogy ezzel az új lebonyolítással érdekessé és színvonalassá tudták tenni ezt a különálló korosztályos versenyt, amely a legrangosabb nemzetközi ifjúsági tornára, a junior világbajnokságra kvalifikál. Mindezt megfejelve idén először hivatalosan is meghívást kapott a verseny győztese a felnőtt magyar bajnokságra, ami váratlan kiugrási lehetőséget jelenthet a fiatal nagymester aspiránsok számára.

Az Atomerőmű SE 16 éves nemzetközi mestere - 2447 értékszámmal - hatodikként lett rangsorolva a rangos mezőnyben, amely 2454 átlag értékszámmal FIDE IX. kategóriának felelt meg. Az ifjúsági tehetségeink közül csupán Gonda László és az utóbbi időben kitűnő eredményekkel visszatérő Héra Imre hiányzott. A hét fordulós torna kevés időt hagyott a versenyzők számára a bemelegedésre, ami a rosszul rajtolókat érthetően nehéz helyzet elé állította. A verseny ugyan nem volt mentes a hibáktól, sőt néhány kifejezetten durva kihagyás is előfordult, de a küzdőszellem és a sportszerű játék tekintetében úgy hiszem elégedett lehet a szakvezetés.


Az ASE legújabb bajnoka: Szabó Krisztián

Krisztiánt ezen a tornán láthatóan kevésbé nyomasztotta a teljesítménykényszer mint esélyesebb riválisait és felszabadultabb játékra volt képes, mesterhármassal rajtolt és a verseny esélyese Erdős Viktor elleni veresége sem szegte kedvét. A nyitásai többsége jól sikeredett és néhány látványos győzelemmel is megajándékozta szurkolóit. 16 évesen végzett az élen amivel a négy rapid országos bajnoki érem mellé a korosztályos bajnoki érmek közül is a negyedik aranyérmét teheti a polcra.

A székesfehérvári fiú Botos Ferenc kezei közül kilenc évesen került az ASE ifjúsági műhelyébe. A tíz és a tizenkét éves korcsoportban lett országos bajnok Molnár Béla ifjúsági edző irányításával, majd rövid ideig Orsó Miklóssal edzett. Az utóbbi három évben dr. Hazai László mellett kemény és rendszeres edzésmunkával látványos fejlődés vette kezdetét. A tavalyi évben a korcsoportos VB-én már szakmailag nagyon értékes helyezést ért el és a felnőtt csapatbajnokságban is erős pontszerző lett, miközben rendszeres résztvevője a First Saturday versenysorozat nagymester csoportjának, ahol a normaszerzést ostromolja.

Kitűnő eredményével klubtársai Papp Gábor és Berkes Ferenc kezéből. vette át a stafétát. Az előbbi csúcstartónak számít, hiszen Gábor 2000-ben mindössze 13 évesen végzett az élen ezen a tornán. A versenyben második helyezett Erdős Viktor veretlenül szerepelt, biztosan, komolyabb hiba nélkül játszott, igaz kevesebb kockázatot is vállalt és számomra úgy tűnt a nyitásokban most kevésbé volt kísérletező kedvében ami az ellenfelek számára megkönnyítette a felkészülést.

A bajnok mellett a végül harmadik helyezett Bérczes Dávid volt az igazi felfedezettje a tornának. Élesen és kezdeményezően sakkozott, taktikusan választotta meg a megnyitásokat és csupán a verseny győztese tudta megadásra kényszeríteni. Ezen a tornán igazolta, hogy a First Saturday versenyeken szerzett magas élőpontszáma reális játékerőt takar.

A negyedik helyezettől kezdődően kettészakadt a mezőny Bánusz Tamás Papp Gábor és Boros Dénes játékára a rossz rajt vetett árnyékot, míg Popovics Ádám láthatóan a versenyzési hiányból fakadó formánkívüliséggel birkózott. Bánusz Tamás a hajrában két fontos győzelemmel fel tudott jönni a félvonalra ami az egyedüli 4. helyet biztosította számára.

A mezőny legfiatalabbja a decsi Pap Gyula bíztató rajt után megtorpant és a hajrában ugyan jelentősen vissza is esett az eredményessége, de még így is ötödik helyezettként zárta a versenyt.

1. Bérczes Dávid 5,0
2. Erdős Vikto r5,0
3. Szabó Krisztián 5,5
4. Pap Gyula 3,0
5. Papp Gábor 2,5
6. Boros Dénes 2,5
7. Popovics Ádám 1,0
8. Bánusz Tamás 3,5

--- Molnár Béla ---