Ezüstvasárnap a sakkozóknak PDF Nyomtatás E-mail
2005. április 24. vasárnap, 05:08

2005.04.24.

Ezüstvasárnap a sakkozóknak

Csodák márpedig vannak(!) és van sportszerűség is és korrekt versenyszellem a sakkban. Ezt igazolta a hétvégi NBI. Sakk csapatbajnokság utolsó fordulója, amelyre rendkívül kiélezett helyzetben került sor. Az utóbbi fordulók során kirajzolódott, hogy a tavalyi bajnoksághoz hasonlóan ismét Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Paks csapata lesz a dobogó várományosa. A sorozatban negyedik bajnoki győzelmére készülő zalai csapatot ezúttal sem lehetett megszorítani, csupán a második helyezés kérdésében bizonyulhatott döntőnek a hajrá.

Az ASE három és fél pontos hátránnyal ült asztalhoz a biztos kieső Vasas ellen, míg a rivális Nagykanizsát a már bajnoknak tekinthető Zalaegerszeg várta. Az izgalmakat fokozta, hogy ezúttal egy helyszínen a Tulipp Inn Millenium Hotelben, összevont formában került sor a záró fordulóra, így mindkét rivális folyamatosan nyomon követhette az egyes mérkőzések alakulását.

A paksiak esélye a fordulót megelőzően – jelentős hátrányuk miatt -inkább csak elméletinek volt mondható és a nagyarányú győzelem mellett, leginkább a bajnokcsapat harci kedvében reménykedhettek. A csoda ezúttal nem maradt el, a bajnok korrekt versenyszellemről tanúságot téve, két királyig harcolt minden táblán. A meglepett kanizsaiak előnye hamar elolvadt és rémálomszerűen ismétlődött számukra a két éve az ASE ellen az utolsó pillanatban elvesztett ezüst emléke - 8,5-3,5 arányban kiütéses vereséget szenvedtek.

Az ASE élt a lehetőséggel, 8-4 –es győzelme ugyan mérsékeltnek mondható, ám így is teljes pont előnnyel szerezte meg második csapatbajnoki ezüstérmét. A főként ifjúsági nevelőmunkájával kitűnő gárda szakmai sikerét emeli, hogy az atomos legénység frissen „beépitett” és egyúttal legfiatalabb versenyzője a 15 éves Szabó Krisztián 9,5 pontjával a bajnokság legeredményesebb versenyzőjének kiírt emlékplakettet is elhódította.

A Vasas elleni találkozó pontszerzői Berkes, Papp, Tóth, Györkös, Szabó és Tóth Lili voltak, míg Csom, Vidéki, Pataki és Siklósi döntetlent ért el. A csapat bajnoki sikerét idén hullámzó teljesítmény jellemezte, de a leglelkesebb csapatok közé tartozik és ahogy már sokadszor bizonyította sikeréhes gárda, amely képes megragadni az esélyt. Folyamatosan fejlődik és látványos igazolások nélkül, saját nevelő munkájára építve képes megújulni.

A jövőt tekintve bíztató, hogy az átlagéletkort figyelembe véve a legfiatalabb csapat az első osztályban és reménységeinkre nem csak csapatunk, de a teljes magyar sakkozás is bizakodva tekint.

Utolsó forduló eredményei:

Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 Nagykanizsai TSK.PMSE.
Antenna Hung 7 - 5 Makói SVSE.
Vasas-Novák 4 - 8 ASE Paks
Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 Hajdúböszörmény SE
Honvéd 5.5 - 6.5 Haladás VSE.
BEAC-RUFUSZ 6.5 - 5.5 PIREMON SE.

1. Csuti-Hydrocomp
2. ASE Paks
3. Nagykanizsai TSK.
4. Statisztika PSC.
5. Honvéd
6. Hajdúböszörmény SE
7. PIREMON SE.
8. Haladás VSE.
9. Makói SVSE.
10. PMSE. Antenna Hung
11. BEAC-RUFUSZ
12. Vasas-Novák

Kieső a BEAC és a Vasas csapata.

[ Molnár Béla ]