Hármas Front PDF Nyomtatás E-mail
2017. július 09. vasárnap, 19:27

Sűrű hétvégét tudhat maga mögött az ASE Kajak-Kenu Szakosztálya, hiszen három fronton is helyt kellett állni. Az ifik és U23-asok Szolnokon, a második válogatón versenyeztek, a legkisebbek Dunaújvárosban, az Eszkimó-Indián Játékokon ügyeskedtek, míg a sárkányhajósoknak a szegedi Európa-bajnokságon volt jelenésük.

 

Ifi, U23, felnőtt válogató

Öt versenyzővel voltunk jelen Szolnokon, ahol a második ifi, U23-as és felnőtt válogatót rendezték. 2001-es születésű, serdülő versenyzőink tisztességgel helytálltak, a kajakos Vajda Bence 1000 párosban lett negyedik, a múlt héten maratoni Eb-ezüstöt szerző kenu párosunk tagjai ezúttal egyesben próbálkoztak. Hodován Dávid 200 (6. hely), 500 (5. hely) és 1000 (8. hely) méteren is döntőbe került, míg Kollár Kristófnak a két rövidebb távon sikerült kvalifikálnia magát a legjobbak közé.

Ifi világbajnokunknak, Pupp Noéminek első U23-as évében a felzárkózás a cél, amihez ez a hétvége is hozzátett. Kajak kettes 1000 méteren ötödik lett, egyes 1000 és 500 méteren, valamint utóbbi távon párosban nem sikerült döntőbe jutnia. A K1-500 méter B-döntőjében azonban egy olyan időt lapátolt (1:54:9), ami azt mutatja, hogy van mire építkezni.

Koleszár Zoltán az első válogató után régi-új párral vágott neki az 1000 méternek. Az újpesti Dóri Bencével tavaly a maratoni világbajnokságon dobogóztak, így nem volt szokatlan ez a felállás, ami a döntőben látszott is. Negyedik helyet szerezték meg a felnőttek között, legjobb U23-as párosként, így vasárnap az első válogató legjobb U23-asaival ki-ki meccset, szétlövést kellett vívniuk, amiből győztesként kerültek ki, így megvan a világbajnoki részvétel!

„Kemény, kiélezett meccs volt, egyikünk sem mert ellépni nagyon a másiktól, pont ezért hozott ilyen szoros finist a futam. Amikor beértünk egyikünk sem tudta, hogy ki nyert, aztán egy-két perc múlva, a kivetítőn láttuk, hogy négyes rajtszámú hajó, azaz mi értünk be elsőként. Három hetünk van a világbajnokságig, akkorra szeretnénk csúcsformába kerülni!”- mondta a 20 éves kenus.

Eszkimó-Indián Játékok

A legkisebb kajak-kenusoknak évente egyszer megrendezik ezt a négy tusából álló métát, az idei évben négy helyszínen. A paksiaknak Dunaújvárosban volt jelenésük. Délelőtt kislabdát kellett dobniuk 7 méterről egy 70 cm átmérőjű lyukba, három próbálkozással, illetve fél percig annyit húzódzkodni, amennyit csak tud a versenyző. Ezek alapján pontokat kaptak a sportolók, amelyek másodperceket értek a hendikepes futás-evezés előtt, így a végső befutónál a közönség a tényleges sorrendet láthatta. Játékos verseny, sok izgalommal és szurkolással. Az ASE-s fiatalok szépen szerepeltek, Prókai Boglárka első, Kelemen Bettina második, míg Juhász István harmadik lett, de bronzérmet szerzett (gyerekeknél az első 6 helyezettet éremmel díjazzák) Frast Lilla, Csapó-Kun Réka és az indiánkenusok (Frast Medárd, Szinger Milán, Németh Bálint, Kovács Kristóf) is.

Sárkányhajó Európa-bajnokság

Szeged, a világhírű Maty-éri kajak-kenu és evezős pálya adott otthont a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség égisze alatt futó sárkányhajó Európa-bajnokságnak. A négynapos versenyen a nemzetek mellett a klubok is összecsaphattak, akiknek így lehetőségük volt belekóstolni egy nemzetközi verseny hangulatába. A paksi csapat, az ASE Dragons is kipróbálta magát és tapasztalatokkal és élményekkel tért haza, arról nem is beszélve, hogy szépen helytállt a mezőnyben.

Két kenusunk, Prancz Zoltán és Kirschner Zoltán a nemzeti csapatban volt érdekelt, ami igazán kemény meló volt, hiszen a négy nap alatt napi több futamot is teljesíteniük kellett, a 200 métertől egészen a 2000 méterig. Kirschner Zoltán egy arany mellett 2 ezüstöt és 5 bronzot lapátolt össze, míg Prancz Zoltán egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett (ezek közül 1 ezüstöt és 2 bronzot egy hajóban evezve).

„Nagyon kemény hétvégén vagyunk túl, mindenki kihozta magából a maximumot. A hazai válogató miatt sajnos nem a legjobb csapattal álltunk ki, sok kenusnak Szolnokon volt jelenése. A hangulat nagyon jó volt, sokan voltak kíváncsiak a versenyre.”- mesélte Kirschner Zoltán Kocka, aki mindenkit arra buzdít, hogy próbálja ki ezt a sportágat, hiszen nem kell versenyzőnek lenni, anélkül is lehet élvezni a vízen járást. A paksi csónakház kapuja nyitva áll az érdeklődők előtt.

Tóth Márton