Bemutatkozás

Kezdetben az atomerőmű építésén dolgozó munkások sportjának megszervezésére alakult az Atomerőmű Sportegyesület, ám időközben nyitott a versenysport felé is és vált egy mindenki számára nyitott, közösségformáló egységgé a piros-kék klub. Rengeteg mozgásforma közül választhatnak a paksiak, az ASE tárt kapukkal várja a mozogni vágyókat, korosztálytól függetlenül.

Bővebben

Szakosztályok

Sportegyesületünk számos szakosztálynak ad otthont, ezekből fő kategóriáink az alábbiak

Judo

A paksi cselgáncsosok híre messze földre elér, az itt zajló judoéletet világszínvonalon is good practice-ként, jó gyakorlatként emlegetik. A fiatalok oktatását az iskola tanterv, míg az idősebbek világversenyekre történő felkészülését a tapasztalat mellett az ütőképes csapat garantálja.


Kajak-kenu

Egy Duna mellett lévő településen élőknek fontos megtanulniuk, hogy hogyan is működik a folyó, milyen veszélyeket és lehetőségeket rejt magában. A kajak-kenusok ezt már kezdő korukban magukévá teszik, így biztonsággal tudnak közlekedni rajta. A Duna életünk része, amelyet tisztelni kell, a kajak-kenusok ennek tudatában élvezik ki minden húzásukat és érik el világraszóló eredményeiket.


Kosárlabda

A kosarasok teljesítményét szívükön viselik a Pakson élők, és erre rá is szolgáltak a csapatok. Gyerekek és felnőttek, női, illetve férfi csapatok több éve tartják izgalomban a publikumot, a felnőtt férfimezőnyben összesen négy bajnoki és ugyanannyi Magyar Kupa elsőségnek örülhettek a szurkolók.


Labdarúgás

A labdarúgó-szakosztály az utánpótlással foglalkozik, célja az, hogy már 5-6 éves kortól az egészséges életmódra, a sport szeretetére nevelje a gyerekeket a világ legnépszerűbb sportján keresztül.


Sakk

Ütőképes stáb foglalkozik a paksi sakkozókkal, amit mi sem bizonyít jobban a tizenegyszeres, az ifjúsági csapatversenyben szerzett országos bajnoki címnél, itt nevelkedett nemzetközi nagymestereknél, illetve három világbajnoki aranynál.


Szabadidő

Asztalitenisz, karate, sí, öregfiúk foci, asszonytorna, kosárlabda, természetjárás, vitorla, rádióamatőr várja a sportolni vágyókat, akik az edzéseken túl egész évben sok program közül válogathatnak. Jó sportolni, de ezáltal egy közösséghez tartozni semmi máshoz nem hasonlítható!


ASE számokban

Említésre méltó adatok, eredmények

Sportoló

1360+

Edző

39+

Verseny

600+

Érem

64

Friss hírek, újdonságok

Az összes ASE és ASE szakosztályaival kapcsolatos hír, új információ, érdekesség

Tábori kalandok

Tábori kalandok

18.04.22, 21:14 Kajak-kenu

Idén áprilisban szinte nyári melegben készülhetnek a kajak-kenusok, noha a víz hőfoka azért még eltér a júliusban megszokottól. A kicsiket ez még inkább érinti egy-két vízbepottyanással, de válogatottjaink a márciusi hidegben is vízre tették hajóikat. Ők sok száz kilométerrel a hátuk mögött, edzőtáborokból hazatérve készülnek a szezonra.

Elolvasom
Szoros végjátékban nyert a Pécs

Szoros végjátékban nyert a Pécs

18.04.18, 20:19 Kosárlabda

84-91 lett a vége

Elolvasom
ATOMKUPA 2018.

ATOMKUPA 2018.

18.04.18, 05:49 Teke

A 2. forduló beosztása

Elolvasom
Atomerőmű SE – Pécsi VSK-VEOLIA

Atomerőmű SE – Pécsi VSK-VEOLIA

18.04.17, 22:56 Kosárlabda

Hozni szeretnénk a PVSK elleni meccset is, hogy a céljainkat elérhessük.

Elolvasom
Ketten döntőztek Szolnokon

Ketten döntőztek Szolnokon

18.04.16, 07:14 Judo

Az idei szolnoki Bíber Pál Emlékverseny igazán erősre sikeredett, hisz a teljes dél-magyarországi élmezőny mellett nagyon sok más régióbeli egyesület is tiszteletét tette ezen az utánpótlás megmérettetésen. A rendezvény nemzetközi voltáról, a határainkon túlról érkező Kézdivásárhely-i csapat gondoskodott.

Elolvasom
Törlesztettünk a Szegednek

Törlesztettünk a Szegednek

18.04.14, 21:24 Kosárlabda

Megtörtük a negatív szériát

Elolvasom
Atomerőmű SE - Naturtex SZTE Szedeák

Atomerőmű SE - Naturtex SZTE Szedeák

18.04.14, 09:50 Kosárlabda

Mindenre fel kell készülnünk, csapatként kell játszanunk

Elolvasom
Szurkolói ankét

Szurkolói ankét

18.04.12, 07:58 Kosárlabda

Április 13-án 18 órától

Elolvasom
Nem tudtunk törleszteni a Kaposvárnak

Nem tudtunk törleszteni a Kaposvárnak

18.04.11, 21:53 Kosárlabda

Nem ültek a távoli dobásaink

Elolvasom
ATOMKUPA 2018.

ATOMKUPA 2018.

18.04.11, 06:17 Teke

Selejtező eredmények, első forduló beosztása

Elolvasom
Kaposvári KK - Atomerőmű SE

Kaposvári KK - Atomerőmű SE

18.04.10, 22:40 Kosárlabda

Az első pillanattól kezdve jól kell védekeznünk

Elolvasom
Kedvező előjelek Tel-Aviv előtt

Kedvező előjelek Tel-Aviv előtt

18.04.09, 09:19 Judo

Nem nyaralni mentek legjobbjaink a legnépszerűbb törökországi üdülőhelyre az elmúlt hétvégén. Antalyában mindhárom európabajnoki aspiránsunk éremért küzdhetett. Az érem megszerzése Pupp Rékának sikerült, míg Csoknyai László és Cirjenics Miklós ötödikként zárt a Grand Prix viadalon.

Elolvasom
Hajba Antal
Tóth János
Berkes Ferenc
Hangyási László
Bor Barna
Kovács Antal

Hajba Antal

Hajba Antal kenus világbajnok, akit a legtöbben Tónióként ismernek, 2008-ban lett az ASE Örökös Tagja. Paksra a kajak-kenu eredményeit meghatározó szakember 1982-ben, tősgyökeres budapestiként költözött, ahogy fogalmaz, őt nem a gólya hozta ide.

Tóth János

Első sikerét a '99-es évben rögtön az első teljes szezonjában jegyezte, mikor is a paksiak egy örökké emlékezetes mérkőzésen, a Kaposvár otthonában elhódították a Magyar Kupát.

Berkes Ferenc

Magyar sakkozó, nagymester, hétszoros magyar bajnok, U18 korosztályos ifjúsági világbajnok, U20 junior sakkvilágbajnoki ezüstérmes, csapatban kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, sakkolimpikon, U12 (1997), U14 (1999), U16 (2001) és U20 (2002) ifjúsági magyar bajnok, U14 korosztályos ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes.

Hangyási László

Harminc éve, harminc évesen érkezett Paksra Hangyási László. A 8. danos judo mesteredző azóta sporttörténelmet írt. Két évtizede Magyarország legsikeresebb judo edzője, korábban maga is válogatott versenyző volt. A mesteredző kezei között nevelkedett ki a sportág első és egyetlen magyar olimpiai bajnoka és mindkét eddigi világbajnoka.

Bor Barna

Második olimpiai megméretésén a VII. helyet érte el kis különbséggel lemaradva egy igazán előkelő helyezésről. Barna ötszörös világkupa győztes, jelenleg felkészülését folytatja harmadik olimpiájára, ahol már a súlycsoport elitjéhez tartozik.

Kovács Antal

A '92-es barcelonai olimpián aranyérmet szerzett a 95 kg-osok között. Ezt követte 1993-ban Anti világbajnoki aranya, majd 2005-ben Braun Ákos európabajnoki címe. És persze mindez idő alatt sok más, szép eredmény. 1993-ben Kovács trénere, Hangyási László mesteredzői címet kapott.

Közeli események

Közelgő események, amelyeket javaslunk neked

ATOMKUPA 2018.

2018.04.23, 16:00 ASE Tekéző

2. forduló

Bővebben

Zalakerámia ZTE KK - Atomerőmű SE

2018.04.25, 19:00 Zalakerámia Sport És Rendezvénycsarnok (8900 Zalaegerszeg, Stadi

Középszakasz - 5. forduló

Bővebben

CLAAS KUPA 2018

2018.04.27, 16:00 Szolnok, Kőrösi u. 1-3.

Amatőr csapat és egyéni tekeverseny

Bővebben

Atomerőmű SE - Kaposvári KK

2018.05.01, 18:00 ASE Sportcsarnok (7030 Paks, Gesztenyés u. 2.)

Középszakasz - 7. forduló

Bővebben

Naturtex-SZTE-Szedeák - Atomerőmű SE

2018.05.04, 18:00 Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)

Középszakasz - 8. forduló

Bővebben

NB-I 8.forduló

2018.05.05, 15:00 Budapest, Benczúr Hotel

Atomerőmű SE - MTK

Bővebben

NB-I , NB-I/B 9./záró/ forduló

2018.05.06, 10:00 Budapest, Komló

MAKÓ - ASE, Komló - ASE-II

Bővebben

ATOMKUPA 2018.

2018.05.07, 16:00 ASE Tekéző

3. forduló

Bővebben

Pécsi VSK-VEOLIA - Atomerőmű SE

2018.05.09, 18:00 Lauber Dezsõ Sportcsarnok (7633 Pécs, Dr. Veress E. u. 10.)

Középszakasz - 9. forduló

Bővebben

Atomerőmű SE - Zalakerámia ZTE KK

2018.05.12, 18:00 ASE Sportcsarnok (7030 Paks, Gesztenyés u. 2.)

Középszakasz - 10. forduló

Bővebben

ATOMKUPA 2018.

2018.05.14, 16:00 ASE Tekéző

4. forduló, eredményhírdetés

Bővebben

IV. MARXIM KUPA

2018.05.18, 10:00 Csóri Tekepálya, Csór, Kossuth Lajos u. 35, 8041

Amatőr tekeverseny

Bővebben