Zo kosara döntött

2012.04.08, 20:59 Kosárlabda


82:81-re győzött az Atomerőmű SE a Szolnokon zajló Magyar Kupa elődöntőjében az Albacomp ellen. A fináléban az ASE a házigazda Szolnoki Olaj KK-val csap össze.

 

A Magyar Kupa szolnoki négyes döntőjének első, hazai sikerrel záruló összecsapását követően az Atomerőmű SE és az Albacomp mérkőzése következett. A felek pár nappal ezelőtt a bajnokság 25. fordulójában Pakson már összecsaptak, akkor 5 pontos piros kék győzelem született, úgy, hogy Lorenzo és Nick Williams sem tudott pályára lépni az Atomban.

A feldobáskor mindkét hiányzó vállalta a játékot, így jobb előjelekkel várhatta a találkozót az ASE. Mely egylet remekül kezdett, 8:0-ra, majd 17:4-re is vezettek már a nyitó negyedben a Gutierrez legények. Az etap végéig megtartotta előnyét a paksi csapat, így 27:17-ről kezdődött a második felvonás. Támadásban továbbra is jól dolgozott az Atom, bár az Alba is egyre többször betalált, de amíg fehérvári találatra Duna parti érkezett, a különbség nem csökkent. Hollis és El-Amin szorgoskodott leginkább odaát, míg a mieink megosztoztak a pontokon. A nagyszünetben 46:36 volt ide.

A harmadik 10 percben Lorenzo és Nick Williams játéka volt kiemelkedő, de a túloldalon Simon is beszállt a pontgyártók közé. Vojvoda sérülés miatt lebicegett ekkor a parkettről, mely némi zavart okozott a piros kékeknél, az Alba ha nehezen is, de próbálta faragni hátrányát. A záró periódus előtt még mindig hat egység volt a két együttes között. Az ASE hosszan támadott és kosarakat is szerzett, Kálmán triplái után már 13-mal tartott előrébb a sorozat négyszeres győztese. De a kék fehérek nem adták fel és megindították offenzívájukat. Bár Vojvoda visszatért és hármast dobott, Dzunics Branislav fiai is oroszlánként küzdöttek.

Az utolsó percben El-Amin talált be a távolból, mely után a találkozón először vezetett a Koronázó város gárdája. Lorenzo Williams másodpercekkel a vége előtt három büntetőt dobhatott, melyek közül az első kettőt értékesítette, a harmadikat kihagyta, így az óra is lepörgött. Kiélezett végjáték után tehát a legminimálisabb különbséggel ugyan, de a paksi együttes került a fináléba. Atomerőmű SE- Albacomp 82:81.

A Magyar Kupa döntőjét, vagyis a Szolnoki Olaj KK- Atomerőmű SE mérkőzést április 9.-én hétfőn 18.30-kor rendezik, melyet a DigiSport Televízió élőben közvetít. Az Albacomp- Körmend bronzmeccs ugyanezen a napon 16 órakor lesz, melyet a csatorna szintén élőben közvetít.

Albacomp Fehérvár - Atomeromű SE
81-82
(17-27, 19-19, 20-16, 25-20)
Tiszaligeti Sportcsarnok, 1800 néző
Vezette: dr. Valovics I., Kapitány G., Farkas G.



Albacomp Fehérvár: SIMON B. 16, EL-AMIN 26/12, HOLLIS 18, Keller Á. 3, Chism 8/3 Csere: Supola 2, Hendlein 4, Bódi 4, Juhos -

Atomeromű SE: L. WILLIAMS 15/3, N. Williams 9/3, VOJVODA 18/12, Morgen 7/3, Tóth Á. 3 Csere: Kámán 11/9, Körtélyesi 5, Frost 10, Kovács 4


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%