Vízen az ASE

2016.04.19, 11:32 Kajak-kenu
Kezdődik a kajak-kenusoknak a versenyszezon, most hétvégén a felnőttek, míg április utolsó szombatján a fiatalabbak is elindulnak az idény első regattáján.

Hazatértek válogatottjaink a meleg égövi edzőtáborokból, Boros Gergely és Somorácz Tamás már hazai vizeken élesíti a formáját. Nekik a hétvégén Szolnokon lesz lehetőségük felmérni, hogy hol is tartanak a felkészülésben, ugyanis  a Tisza-parti városban rendezik a Felnőtt Tájékoztató Versenyt és  Parakenu Világbajnoki Válogatót.

Boros Gergő Dél-Afrikában töltött el majd’ két hónapot, míg Somi Andalúzia után Olaszországban folytatta a kilométerek gyűjtését.  A menetelés elkezdődik, remélhetőleg augusztus végéig képben lesznek a paksi fiúk.

A fiatalabb korosztály jövő héten a szokásos tavaszi edzőtáborban folytatja a vízi munkát, majd április 30-án az évadnyitó tolnai maratonon teszik vízre a hajóikat, ahol 5 és 10 kilométeren állnak rajthoz. Sok fiatalnak ez lesz az első versenye, így nekik a rutinszerzés a legfőbb feladatuk.

A hatnapos táborban a sárkányhajóból kiszállva kajakban és kenuban fogják bontogatni a szárnyukat a legifjabb ASE-s sportolók, akik a téli úszó- és tornatermi edzések után április elejétől a csónakházban ismerkednek a vízen járás semmihez nem fogható élményével.

 

Tóth Márton


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%