Vissza kell vágni a Sopronnak

2011.03.18, 13:49 Kosárlabda


A sors szeszélye folytán máris megadatik az Atomerőmű SE csapatának a lehetőség arra, hogy visszavágjon a Sopronnak a Magyar Kupa négyes döntőjében a bronzcsata elvesztéséért. Az öt nappal korábbi találkozón a Hűség városának egylete valamivel motiváltabbnak tűnt, az ASE nem tudott felpörögni, ezért diadalmaskodhattak a kék fehérek 99:83-ra a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes ASE ellen. A piros kékek azonban szombaton minden valószínűség szerint harapni fognak, hiszen közeleg az alapszakasz vége és még a harmadik hely elérhető közelségben van. Bizonyosan a Sopron sem fog takarékoskodni energiáival az MKB Arénában, mivel Meszlényi Róbert együttese jelenleg 9. és mindenképpen a felsőházi rájátszásra hajt. A győzelem tehát mindkét fél számára rendkívül fontos, de ezen összecsapás végén is csak egyik csapat örülhet. Nézzük, kik tehetnek legtöbbet csapatuk sikeréért. Az SKC-nál Townes, Kelley és Szabó Zsolt neve szinte minden statisztikai mutatóban megtalálható, de ne feledkezzünk meg Jarvisről és Brooksról sem. Az Atomosok szekerét legtöbbször Sales, Hodges, Johnson, és Pavlik repíti, a fiatalok közül pedig Körtélyesi, Kovács Ákos és Morgen is többször letette már névjegyét a parkettre. A mérkőzés végkimenetele abszolút három esélyes. Legutóbb Sopronban- lásd lent- és Pakson is az ASE győzött- a Gesztenyés úton 79:73-ra-, de a legfrissebb sikerélmény mindenképp a Soproné. A találkozót március 19.-én 15.45-től a Sportklub Televízió élőben közvetíti, míg a meccset a Paksi Kistérségi Televízióban vasárnap 19 órától és kedden 17.30-tól felvételről láthatják.

Korábban egymás ellen:

2010. 02. 27.

 

Soproni KC– Atomerőmű SE
79-83
(20-22, 19-17, 12-22, 28-22)
Sopron, 1600 néző. V: Hartyáni, Benczur, Gorka

 

SOPRON: RICHARDSON 20/6, BROOKS 14/6, Molnár a. 9/3, Szabó Zs. 6/6, KNIGHT 17. Cs: Pojbics, Keresztes 4, Gombás, Couisnard 9.  Edző: Meszlényi Róbert

 ATOMERŐMŰ: MÉSZÁROS 10, HORVÁTH Á. 26/18, LaGrange 9/6, Körtényesi 3/3, DILL 14/3. Cs: CLARK 16/3, Kiss Zs.-, Walker 5/3, Kovács Á-. Edző: Horváth Imre

A Kis-Rába menti Takarék Soproni KC kerete:

 4 Halász Tamás  1992.07.17. 183 cm  1
 5 Szabó Zsolt 1986.04.22. 202 cm  4
 6 Thomas Kelly 1976.09.23. 185 cm  1
 7 Pojbics Szabolcs 1976.09.23. 186 cm 1-2
 8 Szabó Roland 1991.10.20. 190 cm 2-3
 9 Darian Townes 1984.07.31. 208 cm 4-5
10 Molnár András 1983.09.10. 193 cm  2
11 Keresztes Rafael 1979.01.14. 212 cm  5
12 Gombás Gábor 1985.08.14. 200 cm  4
13 Halmai Tamás 1987.11.25. 202 cm  3
15 David Brooks  1982.09.17. 190 cm  2
16 Ugaros Máté 1988.03.01. 194 cm 2-3
  Helmeczi András 1990.01.16. 195 cm 1-2
  Robert Jarvis 1987.04.24. 180 cm  1

 

A 23. forduló párosítása:

Nyíregyháza -Szeged 03.18. 18:00
Szombathely - Szolnok 03.19. 18:00
Kecskemét - Körmend 03.19. 18:00
Sopron - Atomerőmű SE 03.19. 15:45
Kaposvár - Debrecen 03.19.18:00
Pécs - Salgótarján 03.19. 18:00
Zalaegerszeg - Székesfehérvár 03.19. 18:00

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%