Válogattak

2016.05.13, 12:48 Kajak-kenu
Szokatlan időpontban, hétköznap rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az első olimpiai válogatóversenyét és ifjúsági tájékoztatóját. A szerdától péntekig tartó időpontra a május 18-án kezdődő duisburgi pótkvalifikációs verseny és a hétvégi Világkupa miatt került sor. A paksi versenyzőknek egy bronzérem jutott.

 

A felnőtt versenyzőknek az olimpiai távok (férfi kajakban 1000 és 200 méteren egyes, páros női kajakban 500 méteren egyes, páros, 200-on egyes, kenuban 1000 méter egyes és páros, 200 egyes) a négyesek kivételével szerepeltek a programban. Boros Gergely és Somorácz Tamás állt rajthoz a hosszabb távokon, ahol Somiéknak sikerült beverekedniük magukat a fináléba, a hetedik helyen finiseltek.

„Nem ment rosszul a futam, de a közepén megtorpantam, mert féltem, hogy nem bírom a végét. Tanulságos pálya volt. Az olimpia a cél, de az Európa-bajnokságra is szeretnék kikerülni, 500 méteren egyesben és párosban vannak céljaim a kontinensviadalon.”- mondta a tavaly világbajnoki bronzot szerző kajakos.

Boros Gergőt ezúttal nem szólították a döntőben rajthoz, az idei felkészülését a négyesnek rendelte alá, ahol már jövő hétvégén bizonyíthat. Duisburgban rajthoz áll a Dombi Rudolf, Bán Kristóf, Nádas Bence, Boros Gergely összetételű kvartett, csakúgy, mint az utána következő racicei világkupán, ahol Somoráczcal 500 egyesben és a Gacsal Ákossal alkotott 1000 párosban is találkozhatunk.

Az ifik között versenyző, kétszeres Európa-bajnok Pupp Noémi a rendkívül sűrű 500 egyesben 2-2 KSI-s versenyző közé ékelődve a harmadik helyen zárta a finálét. Az utánpótláskorúaknak egy hónapjuk van még az első válogatóig, június közepén kell először élesben versenyeznie a 18 évnél fiatalabb kajakosoknak és kenusoknak.

Tóth Márton


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%