Vajna Csongor magyar bajnok

2022.10.03, 12:53 Judo
Gyönyörű helyszín, óriási küzdelmek és egy itthon tartott magyar bajnoki cím. Így lehetne összefoglalni az idei Atom kupa két napját, melyen igazán kitettek magukért az ASE judósai.

Az első napon a diák korosztály versenyzői csaptak össze a tatamin. A legfiatalabbak, a Diák C-sek Magyar kupáján Dallos Petra aranyérmet szerzett, de Lovászi Kornél ezüstjére, illetve Magyar-Jankovics Rebeka és Kalmár-Appelt Áron bronzérmére is nagyon büszkék vagyunk. Liptai Ákosnak kevés kellett, hogy meg legyen az érem, de ezúttal ötödik lett. A lányok összesített pontversenyében a paksi versenyzők a Magyar kupa harmadik helyén végeztek.

Az MK után következtek a korosztályos országos bajnokságok. Diák B korcsoportban Vajna Csongor igazán lehengerlő teljesítménnyel bajnoki aranyat szerzett súlycsoportjában. Hazai pályán, hazai közönség előtt tudott győzni úgy, hogy minden meccsén ipponnal didalmaskodott. Csongor mellett még Kiss Dalma Klára, Molnár Ádám és Hernádi Gergely is gyönyörűen teljesített és bajnoki dobogóra állhatott. Czibula Nádja nagy csatában ötödik lett és Grosan Erik is a pontszerző hetedik helyen végzett.

Egyel feljebb a Diák A-sok között Palencsár Péter menetelt nagyot és végül OB bronzérmet vehetett át. Hernádi Bence és Izsák Simon is keményen harcolt, ami most OB hetedik helyhez volt elég.

Vasárnap a serdülő és ifjúsági korú judósok folytatták az ezúttal már nemzetközivé duzzadt mezőnyben. A serdülők között nem sikerült érmet nyernünk. Molnár Ákos végzett a legelőkelőbb helyen, ötödikként zárt. Anderkó Bence László habár szintén keményen verekedett, végül hetedikként végzett.

Az ifiknél a nap végére meg lett a paksi érem. A 81 kg-osok között Andorka Kende szépen elgyalogolt a döntőig, sorra ipponokkal túljutva ellenfelein. A döntőben azonban egy pillanatnyi kihagyás elég volt és ellenfele fejenátdobással eldobta. Az Atom kupa ezüst így is csodálatos eredmény.

Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek és nem utolsó sorban az összes paksi szervezőnek a két napos kitartó munkáért!

Edzők: Braun Ákos, Dobai-Krecht László, Péri Balázs, Windischmann Bence, Bor Barna

 

Verseny neve: Serdülő és Ifjúsági Atom Kupa, Diák C Magyar Kupa, Diák A,B Országos Bajnokság

Verseny helye: Paks

Verseny ideje:2022.október 01-02.

 

Paksiak eredményei:

Diák C:

V. hely Liptai Ákos -33 kg

III. hely Magyar-Jankovics Rebeka -36 kg

III. hely Kalmár-Appelt Áron -39 kg

I.hely Dallos Petra -40 kg

II. hely Lovászi Kornél -55 kg

 

Diák B:

III. hely Molnár Ádám -38 kg

III. hely Kiss Dalma Klára -40 kg

III. hely Hernádi Gergely -41 kg

VII. hely Grosan Eric -41 kg

V. hely Czibula Nádja Zsuzsanna -49 kg

I.hely Vajna Csongor -50 kg

 

Diák A:

VII. hely Hernádi Bence -41 kg

VII. hely Izsák Simon -41 kg

III. hely Palencsár Péter -60 kg

 

Ifjúsági:

II. hely Andorka Kende -81 kg

 

Serdülő:

V. hely Molnár Ákos -36 kg

VII. hely Anderkó Bence László -66 kg

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%