U11: Megkezdődött a Kenguru Bajnokság

2018.10.30, 08:51 Kosárlabda UP
A Paksi Harcosok mindkét mérkőzést megnyerte.

Teremütközések miatt Pakson került megrendezésre az országos Kenguru Bajnokság székesfehérvári területi csoportjának első fordulója. Csapatunk a Paksi Harcosok sikerrel debütált, hiszen mindkét mérkőzését megnyerte. Ez azért is öröm, mert a csapat fele most került fel és még kevés tapasztalattal rendelkezik. A régi „motorosok” (Pavlik, Baka, Rikli, Mihalovics) húzták a csapat szekerét, és a „kicsik” közül Vértes Bernát. A második mérkőzésen már a többiek is bátrabban játszottak, igaz itt ellenfelünk is gyengébb volt. Ennek ellenére dícséretes volt a csapat játékosainak igyekezete és az hogy mindenki szépen betartotta (ill. megpróbálta) azokat a feladatokat amiket nemrég kezdtünk tanulni (indulók, labdafelhozók, bedobási feladatok) Az külön örömre adott okot, hogy a második mérkőzésen nyolcan is bedobták a büntetőt a félidőben. A támadó térfélen főleg a rutinosabb játékosok ill. kiemelkedően Pavlik Benjamin 1:1 játéka dominált, de meg kell majd tanulnunk csapatként is játszani. Ehhez továbbra is fejleszteni kell majd a technikai repertoárt és az erőnlétet is, amit az edzéseken tudunk megoldani.

Paksi harcosok – DKKA Darazsak
66 : 50 ( 10:16, 23:10, 4:10, 5:16, 24:1 )

P.H.: Pavlik 26, Vértes 17, Baka 11, Mihalovics 6, Rikli 2, Fábián 2, Balogh 1, Gáspár 1,
Horváth, Brezovszki, Kosaras M.,Kosaras Z.

Paksi Harcosok – Marcali Szürkefarkasok
64 : 14 ( 13:5, 22:0, 8:2, 0:7, 21:0 )

P.H.: Pavlik 19, Vértes 14, Baka 8, Rikli 5, Mihalovics 5, Balogh 5, Fábián 3, Kosaras Z. 3,
Kosaras M. 3, Gáspár, Horváth, Brezovszki,

Nagy Gábor

Paks, 2018.10.27.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%