Túl az 1.000 ponton az Old Boys

2016.02.07, 20:12 Kosárlabda
Túl az 1 000 ponton az Old Boys  

Újabb két fordulóval folytatódott a városi bajnokság. Több szoros összecsapás mellett egy meglepetés is született, miután a Nyenyekek nyerni tudtak az Alibi KC ellen. Az Old Boys pedig átlépte az 1 000 pontos határt a szezonban dobott pontok tekintetében és +530 a gólkülönbsége.

 

3. Forduló

 

Alibi KC – Ultra Violák 54-37

 

Az Alibi kezdte jobban a mérkőzést, de az Ultrák is próbáltak kapaszkodni, és három negyeden keresztül megnehezítették az esélyesebb hazaiak dolgát. A záró 10 percben aztán kijött a két csapat közti különbség és végül nagy különbséggel nyert az Alibi KC.

 


 

Vak Baglyok – Street Boys 44-46

 

Az első negyed végén 10 pontos Street Boys előnyt mutatott az eredményjelző, de ezután felébredt a Vak Baglyok és feljavuló játékkal a harmadik negyed végére kiegyenlítettek. A záró etap tehát új mérkőzést hozott, melyben fej-fej mellett haladt a két együttes, és egészen az utolsó pillanatokig nem lehetett tudni ki fogja megnyerni az összecsapást. Ekkor azonban a Street Boys tudott egy duplát szerezni, melyre már nem érkezett válasz, így nagy csatában a vendégeké lett a két pont.

 


 

Old Boys – Face Kings 60-47

 

Az Old Boys ezúttal is hamar előnyhöz jutott, majd folyamatosan növelve előnyét, folytatta menetelését a városi bajnokságban.

 


 

Puszta 5 City – Zóna-kosár 47-49

 

10 perc után 11-17-es állást regisztrálhattunk. A második negyedtől azonban belehúzott a City is, és harcos játékkal egyre közelített ellenfeléhez, és a fáradozásnak meg is lett az eredménye, mert a harmincadik percre sikerült kiegyenlíteniük. A záró felvonásra pedig tovább fokozódott a küzdelem, az utolsó percig bárki nyerhetett volna, ám ezúttal a Zóna-kosár örülhetett.

 


 

4. Forduló

 

Ultra Violák – Street Boys 38-61

 

Egészen a második negyed hajrájáig szoros küzdelem zajlott a pályán, melyben jobbára az Ultrák irányítottak, de az első félidő utolsó perce a vendégeknek sikerült jobban, így Street Boys vezetéssel vonulhattak a felek a szünetre.

A fordulás után is folytatódott a Boys lendülete olyannyira, hogy hamar 10 pontra nőtt a különbség, és innen már nem volt visszaút. A fáradó Ultrák egyre jobban leszakadtak ellenfelüktől, akik magabiztosan nyerték a csatát.

 


 

Alibi KC – Nyenyekek 36-44

 

A 4. forduló igazi meglepetés győzelemmel folytatódott.

Már az első 10 perc is a Nyenyekeknek sikerült jobban, és a folytatás is a vendégek irányításával zajlott, míg az Alibi nem találta a ritmust. A fordulás is hasonló ritmusban folyt, ám az etap hajrájában egy 8-0-ás Alibi roham hirtelen szorossá tette a találkozót. Mint utóbb kiderült ez csak fellángolás volt, hiszen a záró játékrészben már nem sikerült ennél közelebb kerülniük, így a Nyenyekek igazán értékes győzelmet szereztek.

 


 

Old Boys – Zóna-kosár 84-49

 

Ezen a mérkőzésen sem kellett izgulnia az Old Boysnak, hiszen hamar megnyugtató előnyt építettek, amit a mérkőzés folyamán csak tovább növeltek, és újabb nagy arányú győzelmet szereztek.

A találkozó érdekessége, hogy a harmadik negyedben egy Somodi duplával az Old Boys megdobta az ezredik pontját az idei szezonban, ami annak fényében igazán nagy dolog, hogy a következő csapat majd 400 ponttal van lemaradva mögöttük.

 


 

ASE Kadett – Puszta 5 City 56-55

 

A Kadett tudott hamarabb játékba lendülni, így az első percek szoros játéka után az első negyed hajrája nekik sikerült jobban. A folytatásban azonban felvette a kesztyűt a City és hamarosan át is vették a vezetést, ám a félidő utolsó percei újra a hazaiaknak kedveztek, így 4 pontos ASE vezetéssel mehettek fújni a játékosok.

A térfélcsere nem hozott változást. A Kadett továbbra is irányította a meccset, ám a Puszta 5 is lőtávolon belül tudott maradni olyannyira, hogy a záró 10 perc derekán egy 8-0-ás etappal át is vették a vezetést. Innentől a már eddig is paprikás mérkőzésen a büntető dobások játszották a főszerepet. A 56-54-es állásnál a City két büntetőből csak egyet tudott bedobni, így a ráadás helyett az ASE Kadett csapata örülhetett a győzelemnek.

 


 

Vak Baglyok – Face Kings 36-75

 

A Face Kings könnyed győzelemmel feledtette az előző fordulóban begyűjtött vereségét. Minden negyedet megnyerve magabiztos sikert könyvelhettek el.