Troy Barnies újra Pakson!

2017.07.26, 08:17 Kosárlabda
Eilingsfeld János után újabb játékos tért vissza Szolnokról.

A tavaly nyári irány megfordulni látszik, Troy Barnies személyében ebben a holtszezonban már a második ex-szolnoki öltözik újra piros-kékbe. Friss igazolásunkra persze minden bizonnyal minden paksi szurkoló jól emlékszik, hiszen egy évvel ezelőtt éppen tőlünk igazolt Szolnokra. A hármas és négyes poszton bevethető kereken két méter magas amerikai 13 pontot és 6 lepattanót átlagolt két éve nálunk, míg a mögöttünk hagyott idényben kicsit kevesebb játékidő alatt átlagban 11 pontot és 5.5 pattanót tett a közösbe a bajnokságban. A szolnoki csapat színeiben idén magyar kupa ezüstöt szerzett.

Jan Pavlik szakosztályvezető így nyilatkozott az igazolásról: "Üdvözöljünk újra Pakson Troy-t, bízunk benne, hogy a pályán és a pályán kívül egyaránt fontos része lesz a csapatnak. Több poszton bevethető, tapasztalt játékosról van szó, aki sok módon tud segíteni a csapatunknak. Sok sikert neki és természetesen az ASE csapatának!"

Teo Cizmic is beszélt egy kicsit Barniesról: „Úgy vélem, Troy személyében kiváló játékost sikerült igazolnunk, aki ráadásul a magyar bajnokságot is jól ismeri. Többször is beszéltem vele, nagyon motivált, úgy érzi, hogy tud annál jobbat mutatni, mint amit két éve itt Pakson nyújtott, és ezt be is akarja bizonyítani. Szeretem, ha valaki keresi a kihívásokat és éhes a sikerre, az ilyen játékosok extraenergiákat tudnak adni a csapatnak. Troy játékosként hármas és négyes poszton is bevethető, Eilingsfeld Jani mellett és helyett is bevethető. Jól védekezik és jól dob kintről, úgy érzem jól jártunk a leigazolásával."

Fotó: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%