Tájékozott kajak-kenusok

2019.05.13, 15:09 Kajak-kenu
A felnőtt és ifjúsági tájékoztató versennyel Szolnokon folytatódott, és tulajdonképpen itt kezdődött el a kiélezett része a kajak-kenus szezonnak. Hat versenyzőnk összesen három éremmel tért haza és készül a szűk két hét múlva sorra kerülő első válogatóra.

Ifi kenusainknak és kajakosainknak csak szólóban volt lehetőségük versenyezni 1000 és 2000 méteren. Tulajdonképpen mindenki eljött, hiszen a kajakosok rövidebb távján 9, a kenusoknál 5 előfutam közül kellett a legjobb 9 közé verekednie magukat versenyzőinknek.

Kollár Kristófnak ez olyannyira jól sikerült, hogy másodikként zárta a versenyt, míg Hodován Dávid negyedik helye is előremutató a válogatók előtt. A kajakos Vajda Bencének a középfutam jelentette a végállomást, azonban a B-döntő megnyerésével jelezte, hogy nem kell őt leírni. Spiesz Levente nagyot küzdött az előfutamban, ám nem sikerült a következő körbe lépnie.

2000 méteren helyet cseréltek kenusaink, és egyet előre is léptek: Hodó nyerte a versenyt, harmadik pedig a Kristóf lett, közéjük még a rácalmási kenus fért be. Vajda Bence 10. lett, míg Spiesz Levi a C-döntő 7 helyére hozta be a hajóját.

Felnőtt versenyzőink közül Pupp Noémi kezdte a hétvégét, aki kajak 500 egyesben ment neki a mezőnynek és ötödik helyen finiselt. Koleszár Zoltán kenu egyes 1000 méteren a középfutammal zárta a hétvégét.

Május 23-26. között már nem csak tájékoztató jellegű lesz a méta, akkor rajtol a két válogató közül az első, ami az Európa- és világbajnokságra válogat.

 

Felnőtt Ifjúsági és Parakenu Rangsoroló

Szolnok, 2019. május 11-12.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

C-1 férfi, ifjúsági U17-U18 2000 m A döntő

1. Hodován Dávid

3. Kollár Kristóf

C-1 férfi, ifjúsági U17-U18 1000 m A döntő

2. Kollár Kristóf

4. Hodován Dávid

K-1 női, felnőtt 500 m A döntő

5. Pupp Noémi

K-1 férfi, ifjúsági U17-U18 2000 m C döntő

7. Spiesz Levente

K-1 férfi, ifjúsági U17-U18 2000 m A döntő

10. Vajda Bence

K-1 férfi, ifjúsági U17-U18 1000 m B döntő

1. Vajda Bence

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%