Szolnokra látogatunk a második fordulóban

2015.03.20, 08:55 Kosárlabda
Továbbra sem léphet pályára a Jones, Tóth, Wise trió.

 

 NB1 - Középszakasz, 2. forduló
Szolnoki Olaj- Atomerőmű SE
2015.03.20. 18:00
Szolnok, Tiszaligeti
V: Vígh P. dr., Györffy P., Frányó P. (Gincsai dr.)

Várható kezdőcsapatok
Szolnok: Jones - Gipson - Vojvoda - Keller - Báser

ASE: Dugat - Markovic - Körtélyesi - Szabó - Eilingsfeld

Sajnos nem javult sem Tóth Ádám, sem Jeremy Wise sérülése, így ők - az egész szezonra kidőlő Jarrod Jones mellet - kénytelenek lesznek kihagyni a Szolnok elleni mérkőzést is. A Sopron ellen már megmutatkozott, hogy milyen nehéz úgy játszani ezt a játékot, hogy a csapat legmagasabb játékosa a 203 centis Szabó Zsolt. Hozzá kell tenni, hogy Szöszi - a gárda többi tagjával egyetemben - mindent beleadott, és nem is vallott szégyent a soproni centerek ellen, sőt, azonban a szolnoki centerek más minőséget képviselnek, mint amit keddel láthattunk. Keller, Báder, Somogyi és Lee magyar szinten kiemelkedő erősségű centersornak számít, így a mieinknek fel kell kötni azt a bizonyos nadrágot, ha fel akarják venni a versenyt velük. Ráadásul mint azt a kupadöntő során is láthattuk, a külső soruk is egészen magas minőséget képvisel, így reális gondolkodva nem mi leszünk a mérkőzés esélyesei.

Egy dolog azonban biztos: a fiúk küzdeni fognak, úgy mint ahogy azt kedden is tették. Ennek eredményeként nem maradtunk alul a palánk alatt vívott harcban, és nem dobjuk ennyire kilátástalanul a hárompontosokat (2/22 - mindössze 9%), akkor meglehetett volna a siker. A csapat most sem feltartott kézzel utazik el a mérkőzésre, a játékosok mindent meg fognak tenni azért, hogy mi hagyjuk el győztesen a parkettet. Az pedig, hogy ez mire lesz elég a mezőny toronymagasan legjobb csapata ellen, este kiderül.

A két vezetőedző így nyilatkozott a találkozó előtt a bb1.hu-nak:

Dragan Aleksic: "A Paks egy jó csapat, bár most azzal, hogy Jarrod Jones és Tóth Ádám is sérült, elég nagy gondjaik vannak a center poszton. Emiatt arra számítok, hogy valamit változtatni fognak a korábbi szerkezetükön, könnyen lehet például, hogy kényszerből Szabó is ötöst fog játszani. Ki kell használni az előnyeinket, dominálnunk kell a palánk alatt. Ezen kívül most is keményen kell védekeznünk, szeretném, ha folytatni tudnánk azt, amit már nagyjából másfél hónapja nyújtunk, és akkor meglehet az újabb győzelem. Sajnos nálunk is akad egy sérült: Sztrahinja Milosevicsre holnap sem számíthatok."

Branislav Dzunic: "Komplett kerettel is egy nagyon nehéz meccs várna ránk, úgy pedig főleg, hogy az elmúlt időszakban csonka csapattal kellett készülnünk. Nincs sok időnk a két meccs között, nagyon nem lehetett külön felkészülni az ellenfélből, de próbáltuk a legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló időből. Előre nehéz megmondani, hogy ez mennyire sikerült jól, a meccsen dől majd el. Sérülések terén a helyzet változatlan, a Sopron elleni mérkőzést kihagyó játékosokra most sem számíthatok."

Kép, forrás: bb1.hu

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%