Szenzációs hangulat-fantasztikus győzelem

2010.03.06, 19:15 Kosárlabda
Remek hangulat fogadta a csapatokat a Gesztenyés úti sportcsarnokban, mindenki tudta az alapszakasz kimenetele szempontjából döntő jelentőségű az Atomerőmű SE- Szolnoki Olaj KK összecsapás végeredménye. A paksi arénában egy gombostűt sem lehetett leejteni. A találkozó első percétől fogva hatalmas tempót diktáltak a csapatok. Bár több hiba is tarkította a játékot, a közönség piros kék és piros fekete része is egy emberként bíztatta övéit. A korai szakaszban is látszott nagy küzdelemre van kilátás.

A Szolnok 20:18-ra nyerte az első 10 percet, a hazaiaknál Mészáros míg a túloldalon Barro dobta a legtöbb kosarat ekkor. A második etapban a két nehéztüzér, vagyis Horváth Ákos és a vendégeknél- az új szerzemény- Taylor találta meg dobóformáját. Hullámzó volt a meccs, a semleges néző- már ha volt ilyen egyáltalán- jól szórakozott, az  edzők már kevésbé. A nagyszünetben továbbra is két egységgel a vizitáló egylet tartott előrébb. A fordulást követő percekben állva maradt az Atom, az Olaj villámrajtot vett. Gyors egymásutánban érkeztek a Tisza parti találatok, ekkor úgy tűnt eldőlhet a találkozó. 10 ponttal megugrott a Szolnok, de a paksi legények összeszorított foggal oroszlánként küzdöttek. Horváth Ákos és Taylor ipari mennyiségben termeltek, egyre forróbb lett a Gesztenyés úton, de a felek drukkerhadai sportszerűen bíztatták kedvenceiket. A harmadik negyedet 2 ponttal az ASE nyerte, mely azt jelentette, egálról kezdődhet a záró felvonás. A 35. percben is csak kétpontnyi különbség volt a Pór tanítványok javára, így szenzációs végjáték következhetett. A paksi aréna közönsége űzte-hajtotta a Horváth legényeket. Mészáros és Walker a hazaiaknál, míg Barro a vendégeknél kipontozódás miatt csak a kispadról szemlélték az eseményeket. A legutóbbi bajnok irányítója a fiatal Kovács Ákos volt, aki nem illetődött meg és triplával jelezte, komolyan kell számolni tehetségével. A faultok miatt sokat állt a játék, pár ponttal az Atom vezetett, de hategységnyi paksi előnynél azonban már felrobbant a csarnok, mindenki tudta ezt a mérkőzést nem veszítheti el a piros kék alakulat. Taylor a végén még kozmetikázta az eredményt, de a lényegi kérdések ekkor már eldőltek. 85:82-re győzött az Atomerőmű SE a Szolnoki Olaj KK ellen, így újabb fontos győzelmet aratott a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes.        

Atomerőmű SE – Szolnoki Olaj KK 85:82
(18:20, 21:21, 22:20, 24:21)
Atomerőmű Sportcsarnok
Paks, szombat, 1600 néző
Játékvezetők: Bodnár P., Pálla Z., Farkas G., Ellenőr: Farkas Z.

ASE
:
Mészáros Z. 10/3, LaGrange 11, HORVÁTH Á. 25/3, CLARK 11/3, DILL 16,

Cserék: Kiss Zs. -, Walker 6, Panta -, Kovács Á. 6/3,

Olaj: TAYLOR 33/21, Fodor M. 4/3, Váradi 3/3, Rice 15/6, BARRO 12,

Cserék: Grebenár -, Szabó P. -, Vesztergom 2, Alekszics 4/3, Harazin 9,

Horváth Imre: Kiemelném a csapat küzdeni tudását, ismét ennek köszönhetjük a győzelmünket, nem játszottunk jól.

Pór Péter: Tíz pontos vezetésnél, ha tiszta fejjel tudtunk volna játszani, akkor talán győztesen jövünk le a pályáról.

 

{morfeo 59}

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%