Szegedi szezonvég

2022.08.12, 11:47 Kajak-kenu
Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny

Szegedi szezonvég

 

Augusztus első hétvégéjén, akkor, amikor a felnőttek a világbajnokságon versenyeztek, a szegedi kajak-kenu pálya teljesen benépesült: a legkisebbek, a 10-14 évesek országos bajnoksága a Maty-éren kapott helyet.

Ebben az esetben igaz volt a mondóka: ASE kajak-kenu későn futott, neki csak a füle jutott, zimme-zumm, zimme-zumm, recefice bum-bum-bumm. A jó, vízparti helyekről lemaradtunk, de ebben az esetben is feltaláltuk magunkat: szombaton a 13-14 évesek egy csoportja versenyzett, míg vasárnap a 10-12 évesek is bemutatkoztak. A pályán, amely megannyi nemzetközi regattának adott már otthont, az első nap pazar volt- a hőséget leszámítva-, ám vasárnap az ellenfelek mellett a széllel is meg kellett küzdenie a fiataloknak.

Hosszú volt a szezon, amelyet vízitúra, nyári táborok csipkéztek, így népes csapat képviselte a paksiakat, akik öt dobogós helyet szereztek- főleg a kenusaink- Rózsa Bence és Kirschner Dávid nyert 2000 méteren párosban-, de Babarik Hanna és Kirschner Dorka párosa kiélezett csata után lett ezüstérmes. Az első tízbe kerülő versenyzőink az élmezőnyhöz tartoznak, hiszen nem volt ritka a 30 fölötti indulói létszám sem. A zárószámunkban, az indiánkenusok 2000 méterén, amely az egész hétvége egyetlen fordulós versenyszáma volt (a többi futam egyenesben jött le), 2 egységünk is kenuzott. A második helyen befutó hajónk (Rikli Balázs, Jaksa Zsombor, Nyitrai Gergő, Böcz Álmos Bulcsú) súlya a megengedett alatt volt, így a versenybíróság kizárta őket a futamból, ezzel a mögöttük végül óriási hajrával harmadikként befutott hajónk legénysége (Czakói Keve, Czakói Bese, Schäffer Miksa, Szlovacsek Medárd) kapta az eszüstérmet.

Hosszú volt a szezon, szeptemberben folytatjuk!

Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny

Szeged, 2022. augusztus 06-07.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

MK-2     női gyermek U12            2000 m               Döntő I.

28.         Hum Eszter, Szabó Kata Lili

MK-1     női gyermek U12            2000 m               Döntő I.

30.         Vig Ajna

32.         Galambos Gréta

MK-4     női gyermek U12            1000 m               Döntő I.

8.           Szabó Kata Lili, Galambos Gréta, Hum Eszter, Vig Ajna

C-4         vegyes kölyök U13-U14               1000 m               A Döntő

2.           Fillér Fábió, Kóti Szabolcs, Jávor Levente Lajos, Vajna Lóránt

PC-4      vegyes gyermek U10-U11           500 m                  Döntő I.

7.           Czakói Keve, Czakói Bese, Schäffer Miksa, Szlovacsek Medárd

C-2         férfi kölyök U13-U14     2000 m               Döntő I.

8.           Fillér Fábió, Jávor Levente Lajos

C-1         férfi kölyök U13              2000 m Döntő I.

5.           Vajna Lóránt

PC-4      vegyes gyermek U10-U11           500 m                  Döntő II.

6.           Rikli Balázs, Jaksa Zsombor, Nyitrai Gergő, Böcz Álmos Bulcsú

K-1         női kölyök U13 2000 m Döntő I.

27.         Szankovits Szonja

MK-1     női kölyök U13 2000 m Döntő I.

25.         Kerekes Boglárka

PC-4      vegyes gyermek U12     500 m   Döntő II.

3.           Rózsa Bence, Babarik Levente György, Galó Árpád, Kirschner Dávid

MK-4     női gyermek U10-11      1000 m Döntő I.

5.           Babarik Hanna, Schäffer Liza, Tóth Boglárka, Kirschner Dorka

PC-2      férfi kölyök U13              2000 m Döntő I.

6.           Fábián Ábel, Kóti Szabolcs

MK-2     női gyermek U10            2000 m Döntő I.

2.           Babarik Hanna, Kirschner Dorka

MK-1     női gyermek U10            2000 m Döntő I.

13.         Boros Zoé Lilla

15.         Staub Gréta

23.         Kóti Blanka

PC-2      férfi gyermek U10-12    2000 m Döntő I.

1.           Kirschner Dávid, Rózsa Bence

6.           Galó Árpád, Kovács Roland

MC-1     férfi gyermek U12          2000 m Döntő I.

5.           Babarik Levente György

15.         Bauer Mirkó

MK-2     női gyermek U11            2000 m Döntő I.

11.         Ulbert Lujza, Tóth Boglárka

18.         Vajna Fanni, Csapó-Kun Petra

MK1      női gyermek U11            2000 m Döntő I.

6.           Schäffer Liza

TC-4      vegyes gyermek U10-11              2000 m Döntő I.

2.           Czakói Keve, Schäffer Miksa, Szlovacsek Medárd, Czakói Bese

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%