Somogyország küldöttei vizitálnak nálunk

2015.01.11, 11:17 Kosárlabda
Három nappal a soproni meccs után ismét rangadó vár csapatunkra, ezúttal Kaposvár látogat el hozzánk. Medve, Körtélyesi és Szabó továbbra sem bevethető, a többiek azonban pályára léphetnek.

 

NB1 - Alapszakasz, 16. forduló
Atomerőmű SE - Kaposvári KK
2015.01.11. 18:00  (U21 15:15)
Paks, ASE Sportcsarnok
V: Benczur T., Hegedûs T., Makovsky Sz. (Fekete)

Várható kezdőcsapatok
ASE: Dugat - Markovic - Baki - Eilingsfeld - Jones

Kaposvár: Fraizer - Fodor - Raivio - Hendlein - Spica

Csütörtökön harmincöt percen át remekül kosárlabdázva, idegenben fektettük két vállra a listavezető Sopront, ismét nyílttá téve az alapszakasz elsőségért folytatott versenyt.A bravúros sikernek azonban akkor lesz csak igazán értéke, ha a "kötelező" kategóriába sorolható hazai mérkőzéseket is behúzzuk, ugyanis aki ebben kiegyenlített bajnokságban az élen akar végezni, az nem engedheti meg magának, hogy hazai környezetben hibázzon. Ami a Kaposvárt illeti, ősszel sikerrel vettük az első mérkőzést idegenben, ez azonban már egy másik csapat. Időközben két légióst is lecseréltek, valamint visszatért az akkor sérüléssel bajlódó Fodor Márton, a somogyiak pedig stabilan és jól szerepelnek. Legutóbbi hét mérkőzésükből hatot megnyertek, mindössze Sopronban maradtak alul a házigazdával szemben, igaz ott majd hússzal kaptak ki. Legponterősebb játékosuk a meccsenként húszat szóró Raivio, de Hendlein, Fodor, Spica és Jancikin is tíz pont fölött átlagol, valamint az új irányítójuk, Frazien is 17 egységgel mutatkozott be múlt héten a Szeged ellen.

Nálunk a Medve - Körtélyesi - Szabó hármas továbbra is sérült, közülük Medve Máté kezéről a héten lekerül a gipsz, és ha óvatosan is, de elkezdhet gyakorolni a társakkal. Körtélyesinél bizonytalan a visszatérési időpont, illetve Szabó Zsolt esetében is képlékenyek a dolgok, ő a héten megy újabb orvosi vizsgálatra. A Sopron elleni meccsen megsérült Dugat ugyan kihagyott egy-két edzést, de már jól van, illetve a betegeskedő Tóth Ádám is bevetésre kész állapotban van.

A két vezetőedző a következőképpen nyilatkozott a BB1.hu portálnak:

Dzunic Branislav: "Nem zavar meg minket, hogy két nap elteltével ismét meccset játszunk, hiszen a EuroChallenge-szereplés idején is hasonló ritmusban léptünk pályára. Ebben a két napban természetesen nem vezénylünk kemény edzéseket, a regenerálódásé és a taktikázásé a főszerep. Elsősorban egy jó meccset várok a Kaposvár ellen. Az első találkozásunk óta náluk is történtek változások: Alihodzicsot Spica váltotta a centerposzton, míg Gibson helyett egy fiatalabb irányító, Branden Frazier érkezett. Velük erősödött a csapat, ezt az eredmények is mutatják, ebből kifolyólag bízom benne, hogy egy élvezhető meccset láthatnak majd a kilátogató szurkolók. A sérülések terén nincs változás: Szabó Zsolt, Medve Máté és Körtélyesi Gergely sérültek, az ő felépülésük akár több hetet is igénybe vehet. Tóth Ádámnak is voltak gondjai, majdhogynem edzés nélkül játszik, de minden bevethető játékosunkra szükségünk van."

Fekete Ádám: "Még mindig alakulóban van a csapatunk, így az a legfontosabb, hogy folyamatosan tudjunk fejlődni. Elsősorban védekezésben kell javulnunk, ott még vannak hiányosságaink, ebben kell leginkább előrelépnünk. Jó erőfelmérő lesz a Paks elleni meccs. Ezzel a szerkezettel az ASE az egyik, ha nem a legerősebb csapat a bajnokságban. Ezt a legutóbbi fordulóban is bizonyította. Nem feltartott kezekkel megyünk ki a pályára, a maximumot akarjuk kihozni magunkból, de az, hogy ez mire lesz elég, még mindig leginkább azon múlik, hogy a Paks milyen napot fog ki. Teljes kerettel tudtunk készülni a találkozóra."

Forrás, kép: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%