Sitku Ernő legénysége a következő feladat

2015.12.11, 15:02 Kosárlabda
A tizenkettedik helyen álló Nyíregyháza érkezik hozzánk. Hazai pályán csak a győzelem elfogadható, de nem lesz egyszerű dolgunk.  

 

NB1 - Alapszakasz, 11. forduló
Atomerőmű SE - MARSO Nyíregyháza
Paks, 2015.12.12. 18:00
U21 - 15:15
V.: Kapitány G., Söjtöry T., Balog Gy. (Szabó Gy.)

Várható kezdőcsapatok
ASE: Dunn - Medve - Barnies - Eilingsfeld - Tóth

NYKK: Savic - Unruh - Miller -Krstanovic - Lekli

 

Az Alba elleni siker után még nem vonulhatunk pihenőre, két találkozó ugyanis még visszavan ebben a naptári évben. Jövő héten Zalaegerszegre utazunk, előtte azonban még lesz egy feladatunk hazai pályán is, még pedig a Nyíregyháza ellen. Korábbi kedvencünk, a csapattal két bajnoki címet is nyerő Sitku Ernő vezette nyírségiek tizenkettedik helyen állnak jelenleg, hét vereség mellett mindössze három sikert jegyezve, ám láthatóan javuló tendenciában vannak. Két fordulóval ezelőtt Jászberényben győztek, majd legutóbb a Sopron ellen játszottak egy utolsó pillanatig szoros mérkőzést, melyes csak az utolsó negyedben tudott a maga javára fordítani Sabáli Balázs legénysége. Ami a játékoskeretet illeti, egyértelműen a légiósok, azaz Miller, Unruh és Krstanivoc a gárda húzóemberei, mindannyian 15 pont feletti átlaggal, ám Lekli József is komoly szerepet játszik a csapatban a maga 12 pontjával.

Ami minket illet, mindenki egészséges a csapatban, és a zsinórban két fontos győzelem miatt a hangulat is kiváló. A játékosok eltökéltek, felkészültek az ellenfélből és Schmidt Béla intelmeinek megfelelően igyekeznek az első perctől nyomást gyakorolni az Nyíregyházára és odafigyelni a védekezésre.

Tavaly november 22-én csaptunk össze a Gesztenyés úton, akkor 88-69 arányban diadalmaskodtunk ellenük. A csapatból négyen jutottak el 10 pont fölé, a győzelem kulcsa pedig a jó lepattanózás volt, amiben 48-29 arányban múltuk felül ellenfelünket. Ezzel most is megelégednénk, vélhetően egy hasonló mértékű részsiker ebben a kategóriában ezúttal is győzelmet eredményezne. A mérkőzés összefoglalója:

{youtube}lFcJw8_yAho|525|400|0{/youtube}

A két vezetőedző így nyilatkozott a bb1.hu portálnak:

Schmidt Béla: Természetesen meg szeretnénk szerezni a győzelmet, de nem téveszt meg minket a Nyíregyháza tabellán elfoglalt helye. Rendelkeznek néhány olyan játékossal, akikre oda kell figyelni, mert ha elkapják a fonalat, akkor nagyban tudják befolyásolni a mérkőzés végkimenetelét. Változatosan védekeznek, vegyítik a zóna- és emberfogásos védekezéseket. Nagyon kellemetlen ellenfélnek tartom őket. A szünet előtt Jászberényben magabiztosan tudtak nyerni, a múlt héten pedig nagyon kicsi híja volt annak, hogy a Sopron ellen is nyertesen hagyják el a parkettet. Felhívtam a srácok figyelmét, hogy félvállról nem vehetjük őket, mindenki koncentráltan készüljön, mert különben meglepetés érhet minket. Ugyanazzal a kerettel vágunk neki a mérkőzésnek, mint legutóbb az Alba ellen.

Sitku Ernő: Az egyértelmű, hogy az ASE jobb erőkből áll és nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de nem feltartott kézzel utazunk az otthonukba. Úgy gondolom, hogy ez a találkozó egy jó felmérő lesz abból a szempontból, hogy egy erősebb védekezés ellen hogyan tudjuk lejátszani a játékainkat. A paksiak nem játszanak túl komplikált játékokat. Bíznak a játékosaik a saját egy-egyezési képességeikben, de amikor rizikós helyzet van, akkor mindig jól választanak. A héten minden rendben zajlott a felkészülésünkkel, nincsen sérültünk sem.

Kép: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%