Simán nyert a Szolnok

2013.03.30, 22:19 Kosárlabda


 

A Szolnoki Olaj KK lesz az Alba Fehérvár ellenfele a Morgen Ferdinánd Férfi Kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének fináléjában. A piros feketék 97:61-re verték a második elődöntőn a Pécsi VSK- Pannonpower együttesét.

A második elődöntőn a Szolnok kezdett jobban, de észnél volt a Pécs is, így nem engedte ideje korán meglógni a címvédőt. De a piros feketék így is magabiztosan vezettek, Horváth Ákos ipari mennyiségben dobálta a triplákat ekkor. Csirke Ferenc legényei is elsősorban távolról kísérleteztek, de ők rosszabb dobószázalékkal dolgoztak. A nyitó 10 percet 24:19-re nyerte az Olaj. A második etapban rövid idő alatt 10-re nőtt a különbség. A hárompontosokat továbbra is szenzációsan dobó Ascserics csapat fokozatosan távolodott riválisától. A jobb erőkből álló ABA Ligában pallérozódó Szolnok 20 egységnyire hizlalta a különbséget. A félidőben 33:56 állt az eredményjelző táblán.

A nagyszünet után tovább nőtt az Olaj előnye, egyre jobban kiütközött a két együttes közti tudásbeli differencia. A PVSK bár hajtott becsülettel nem tudta felvenni az Olaj által diktált tempót. 43:78-ról kezdődött a záró felvonás. Melyben már nyugodtan rotálhatták az edzők játékosaikat. A Pécsnél jóformán csak Loesing talált az ellenfél gyűrűjébe, míg a riválisnál egyformán tettek a közösbe a kosarasok. A hajrára már csak az volt a kérdés, eléri-e a 100 pontot a címvédő. Végül nem tette, de emiatt a paksi csarnokban senki sem bánkódott. A jobb játékosokból álló piros feketék megérdemelten nyerték az összecsapást. Pécsi VSK- Pannonpower- Szolnoki Olaj KK 61:97.

A vasárnapi fináléban így az Alba Fehérvár ellenfele a Szolnoki Olaj KK csapata lesz. A döntő 20 óra 30 perckor kezdődik a Gesztenyés úti sportcsarnokban, a bronzcsatát az Atomerőmű SE- Pécsi VSK- Pannonpower párharcot 18 órakor rendezik.

 

Pécsi VSK-PANNONPOWER – Szolnoki Olaj KK
61-97
(19-24, 14-32, 10-22, 18-19)
Morgen Ferdinánd Magyar Kupa Négyes Döntő
Vezette: Györffy, Török, Jakab (Major)

 

Pécs: LOESING 18/3, Csabay 8/6, Horváth G. 4, Nagy 4/3, Tóth N. 2. Csere: Bíró 5/3, HENDLEY 12, Halász 3/3, Csernák 2, Tóth M. 3/3, Sümegi -.

Szolnok: Florence 6/6, HORVÁTH Á. 21/21, Sehovics 3/3, Bell 9/3, TREPÁK 11/9. Csere: Simon -, Szabó 11, GAY 14/9, Németh 6/6, Fodor 11/6, Markovics 5/3, Mándoki -.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%