Sikeres volt az akció - köszönjük mindenkinek!

2014.04.11, 18:46 Kosárlabda
Az Atomerőmű SE és az Atomic Boys Szurkolói Egyesület összefogásával szervezett akcióban közel 700 ezer forint gyűlt össze Uladisev Kíra gyógykezelésére!

Kíra, a családja, valamint az Atomerőmű SE nevében ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki kilátogatott a mérkőzésre, és jegyének megváltásával, vagy adományával hozzájárult ahhoz, hogy segíthessünk. A jegybevételből, valamint az gyűjtőurnából több, mint félmillió forint jött össze, amelyhez a csapat és a vezetők is hozzátették a saját részüket, így nagyjából 700 ezerre rúgott a végösszeg!

Külön köszönettel tartozunk a KTE-Duna Aszfat csapatának, akik azonnal jelezték, hogy szeretnének hozzájárulni az akcióhoz, és felajánlásukat el is juttatták Kírának.

A mai napon aztán csapatunk képviseletében Kovács Ákos, a szurkolókéban pedig Babik Róbert, az Atomic Boys Szurkolói Egyesület elnöke fel is kereste Kíráékat, és átadták az összegyűlt támogatásokat. A családot nagyon meghatotta ez az egész történet, és ezúton is köszönik mindenkinek, amit értük tettek!

{gallery}2014_04_10_Kira{/gallery}

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%