Sikerek a maraton válogatón, irány Oklahoma!

2014.09.02, 12:04 Kajak-kenu
Augusztus végén rendezték meg a felnőtt, U23-as és ifjúsági maraton válogatóversenyt, amelyen Pupp Noémi és Kiszli Vanda is kiharcolta a világbajnokságon való részvételt.

 

Ugyan a legtöbb versenyzőnek augusztus elejére, a síkvízi országos bajnokságokkal befejeződtek az idei év megpróbáltatásai, a maratoni távon rajthoz állókra a nyár utolsó napjaiban is várt megmérettetés. Az egész nyáron át tartó evezés, a nyári hónapokban lenyomott több száz kilométer után Győrben mérkőzhettek meg egymással a hosszútáv specialistái.

Az ASE-ból hárman indultak: a kajakos Kiszli Vanda és Pupp Noémi, valamint a kenus Török Aurél. Pupp Noémi az ifjúságiak 18 kilométeres küzdelmében a győri Takács Tamarával nem talált legyőzőre, magabiztos, szép versenyzéssel nyerték meg a futamukat és lettek aranyérmesek.

Kiszli Vanda a felnőttek 26 kilométeres távján szerzett ezüstérmet, ezzel bekerült az U23-asok világbajnoki keretébe. Párosban a győri Czéllai-Vörös Zsófiával ötödikként zárt.

Török Aurél negyedik helyen végzett az ifjúsági kenu párosok viadalán Sáling Áronnal.

Ez az jelenti, hogy Kiszli Vanda K-1 U23, Pupp Noémi pedig K-2 ifjúsági korcsoportban kiharcolta az indulási jogot a szeptember végén Oklahomában megrendezésre kerülő Maraton Világbajnokságra.

Tóth Márton



ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%