Sakkcsapatbajnokság világbajnokkal

2008.11.05, 00:00 Sakk
Két győzelemmel rajtolt az ASE sakkcsapata a Maróczy Géza első osztályú sakkcsapatbajnokságban. A bronzérmes paksi gárda két fiatal idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak, igaz egyelőre csak papíron szerepel a holland Stellwagen Daniel és a bosnyák Predojevic Borki, az első fordulókban még nem jutottak szerephez a rangadó mérkőzésekre szerződtetett profik. Amint arról már a legtöbb hírforrás beszámolt a bajnoki címre aspiráló kanizsaiak - mint utóbb kiderült – az újdonsült világbajnokkal, az indiai Ananddal, és a világbajnokjelölt spanyol Shirovval igazi nagyágyúkat állított csatasorba. Az élen tehát nagy küzdelem várható a Zala-megyeiek között és a megszokott koreográfia szerint, az utánpótlás-nevelésre építő atomos gárda leginkább a bronzéremért szállhat majd ringbe. Az első fordulóra a Statisztika - új nevén MLTC – otthonában utazott a tartalékos Duna-parti legénység. Berkes Ferenc távollétében Ács Péter kapta az első táblát, ami jó döntésnek bizonyult, mert a kiegyenlített találkozón ő aratta az egyetlen győzelmet, míg a többi játszma szokatlan módon kivétel nélkül döntetlenül végződött. Nagyobb arányú győzelem is benne volt az állásokban, de a két utolsó táblán játszó fiatal Balázs Gábor és Lizák Péter nem tudta  érvényesíteni előnyét, így maradt a sovány 6,5-5,5 arányú győzelem.A második fordulóban a Kazincbarcika együttesét fogadták a paksiak, a tavalyi rossz emlékű mérkőzés után a hazaiak felkészülten fogadták az ellenfelet és Papp Gábor, Szabó Krisztián valamint Vidéki Sándor győzelmének köszönhetően 7,5-4,5 arányban visszavágtak a tavalyi vereségért.A harmadik játéknapon győzelmi reményekkel a Makó otthonába utaznak majd az ASE sakkozói.A Hungaropharma Decs gárdája - ahogy a névváltásból kiderül – a fővárosi gyógyszergyár támogatását élvezi az idei szezontól. A sárközi csapat a szerb Sedlak Nikola és két szlovák Jan Markos és Jan Plachetka nagymesterrel erősítette sorait és szintén győzelemmel vette az első akadályt a bajnokság kezdetén. Hazai pályán a Tabáni Spartacust fogadták a legendás Fekete Ló sakk-klubban és Roganovic, Taskovits, Papp Tamás valamint az ifjúsági Amstadt Áron győzelmével 6,5-5,5 arányban nyerték a találkozót. A második fordulóban a Szombathely otthonába meglehetősen tartalékosan utazott a csapat és 7,5-4,5-re vereséget szenvedtek az ideglégiósokkal megtűzdelt vasi legénységgel szemben. Ezen a találkozón Tóth Ervin és Amstadt Áron volt a csapat nyerő embere. A harmadik fordulóban a két győzelemmel rajtoló  MTK csapatát fogadják majd.Molnár Béla

Két győzelemmel rajtolt az ASE sakkcsapata a Maróczy Géza első osztályú sakkcsapatbajnokságban. A bronzérmes paksi gárda két fiatal idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak, igaz egyelőre csak papíron szerepel a holland Stellwagen Daniel és a bosnyák Predojevic Borki, az első fordulókban még nem jutottak szerephez a rangadó mérkőzésekre szerződtetett profik. Amint arról már a legtöbb hírforrás beszámolt a bajnoki címre aspiráló kanizsaiak - mint utóbb kiderült – az újdonsült világbajnokkal, az indiai Ananddal, és a világbajnokjelölt spanyol Shirovval igazi nagyágyúkat állított csatasorba. Az élen tehát nagy küzdelem várható a Zala-megyeiek között és a megszokott koreográfia szerint, az utánpótlás-nevelésre építő atomos gárda leginkább a bronzéremért szállhat majd ringbe.

Az első fordulóra a Statisztika - új nevén MLTC – otthonában utazott a tartalékos Duna-parti legénység. Berkes Ferenc távollétében Ács Péter kapta az első táblát, ami jó döntésnek bizonyult, mert a kiegyenlített találkozón ő aratta az egyetlen győzelmet, míg a többi játszma szokatlan módon kivétel nélkül döntetlenül végződött. Nagyobb arányú győzelem is benne volt az állásokban, de a két utolsó táblán játszó fiatal Balázs Gábor és Lizák Péter nem tudta  érvényesíteni előnyét, így maradt a sovány 6,5-5,5 arányú győzelem.

A második fordulóban a Kazincbarcika együttesét fogadták a paksiak, a tavalyi rossz emlékű mérkőzés után a hazaiak felkészülten fogadták az ellenfelet és Papp Gábor, Szabó Krisztián valamint Vidéki Sándor győzelmének köszönhetően 7,5-4,5 arányban visszavágtak a tavalyi vereségért.
A harmadik játéknapon győzelmi reményekkel a Makó otthonába utaznak majd az ASE sakkozói.

A Hungaropharma Decs gárdája - ahogy a névváltásból kiderül – a fővárosi gyógyszergyár támogatását élvezi az idei szezontól. A sárközi csapat a szerb Sedlak Nikola és két szlovák Jan Markos és Jan Plachetka nagymesterrel erősítette sorait és szintén győzelemmel vette az első akadályt a bajnokság kezdetén. Hazai pályán a Tabáni Spartacust fogadták a legendás Fekete Ló sakk-klubban és Roganovic, Taskovits, Papp Tamás valamint az ifjúsági Amstadt Áron győzelmével 6,5-5,5 arányban nyerték a találkozót. A második fordulóban a Szombathely otthonába meglehetősen tartalékosan utazott a csapat és 7,5-4,5-re vereséget szenvedtek az ideglégiósokkal megtűzdelt vasi legénységgel szemben. Ezen a találkozón Tóth Ervin és Amstadt Áron volt a csapat nyerő embere. A harmadik fordulóban a két győzelemmel rajtoló  MTK csapatát fogadják majd.

Molnár Béla


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%