Pezinoki sikerek

2018.03.25, 18:50 Judo
A hétvégén Pezinokban küzdöttek az ASE fiatal judósai.

Évtizedek óta baráti kapcsolat fűzi az Atomerőmű S.E. judosait a szlovák Pezinok-i judo klubbhoz. Ennek köszönhetően minden évben vendégül láthatjuk őket a junior, illetve a diák Atom Kupán. Az ASE utánpótlás sportolói az elmúlt hétvégén eleget tettek szlovák barátaink meghívásának és részt vettek a kemény judósokat felvonultató Pezinok-i serdülő - és diák versenyen.

Sikerült minden színű éremből szerezni, ráadásul bronzból kettőt is a paksi fiataloknak. A két Barna, Tóth és Jakab is nagyokat küzdöttek, de ezúttal Jakab Barni a pontszerző hetedik helyen végezett, míg Tóth Barnit egy győzelem választotta el a dobogótól, de végül ötödikként zárt.

A feltörekvő ifjú tehetség a legkisebb Tóth testvér, Zsombor egészen a döntőig verekedte magát, ahol vazari vezetés után elég volt egy pillanatnyi figyelmetlenség és maradt az ezüstérem, ami így is gyönyörű teljesítmény.

A lányok ezúttal is kitettek magukért. Hornyánszki Lilla és Petrik Hanna idei sok szép eredményüket egy-egy bronzérmemmel gazdagították, míg az elsőéves serdülő Száraz Csenge "ippon parádét" bemutatva megnyerte a rangos versenyt!

Gratulálunk fiataljainknak!

További képek a Galériában láthatóak.

 

Verseny: Grand Prix Pezinok

Verseny helye: Pezinok, Szlovákia

Verseny ideje: 2018. 03.24.

 

Paksiak eredményei:

U11

II.hely Tóth Zsombor 38 kg

U13

III.hely Petrik Hanna 32 kg

VII.hely Jakab Barna 38 kg

U15

I.hely Száraz Csenge 40 kg

III.hely Hornyánszki Lilla 40 kg

V.hely Tóth Barna 38 kg

Edzők: Dobai László, Péri Balázs, Kanczler István


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%