Párduc, oroszlán, gorilla...

2021.02.08, 14:04 Kajak-kenu
Vajda Bence születésnapja hetében, február elején repült ki Dél-Afrikába, hogy melegebb környezetben kezdje el összekajakozni azt a szükséges kilométerszámot, ami után hazai vizeken már tud élesíteni a versenyekre.

Az ASE 20 éves kajakosa a KSI-s csapattal készül, amelyben nagy harc van minden edzésen, hiszen mindannyian sikeréhes fiatalok, akik között ott van Varga Ádám is, akinek 2020-ban az aktuális 1000 egyes világbajnokát, Kopasz Bálintot is sikerült megelőznie. Kemény téli felkészülésből- amelynek folyamán Bence kénytelen volt kihagyni pár hétig a futást, hiszen a bokája megsérült,- érkezett a csapat Dél-Afrikába.

Nem újdonság ez a hazai versenyzőknek, sokan szinte hazajárnak, és itt zárják a telet: Bence tavaly volt először, és ahogy akkor sem, ezúttal sem okozott neki csalódást a helyszín.

„Minden a legnagyobb rendben van, gyűjtjük a kilométereket, összesen három hetet töltünk Dél-Afrikában. Jó formában érzem magam, motivált vagyok, idén mindenképpen meg szeretném méretni magam nemzetközi mezőnyben is. Oroszlánt még nem láttam, de a krokodilok nagy motivációt jelentenek a gyorsaság elérésében.”- mesélte nevetve Vajda Bence.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%