Pajor Dáviddal két évre hosszabbítottunk

2022.06.21, 08:22 Kosárlabda
Újabb bejelentés.

A fiatal játékosunk évek óta erősíti az utánpótlás, a felnőtt és a B csoportos csapatainkat, ráadásul a 2021/22-es szezon végén egyre több játéklehetőséget kapott Jan Pavlík mestertől, amit jó szerepléssel “köszönt meg”. Dávid az utolsó U20-as szezonjában 25 mérkőzésen 20.5 pontot, 8.2 lepattanót és 4.7 gólpasszt átlagolt, az A csoportban pedig 23 mérkőzésen lépett pályára.

“Fontos, hogy a saját értékeket megtartsa az ember, ha lehet építeni a paksi utánpótlásra akkor ezt meg kell tenni. Örülök, hogy Dávid velünk marad, a tavalyi évben sok játéklehetőséget kapott, megmondom őszintén az ő szerepeltetését nem szeretném a fiatalszabályra fogni, hiszen jó “anyag”, jó keze van.”
-mondta Csirke Ferenc vezetőedzőnk.

Dávid hálás a lehetőségért:
“A bajnokság végén a vezetőség megkeresett a hosszabbítással kapcsolatban, amit én nagy örömmel fogadtam, ugyanis Paks nekem már nagyon közel áll a szívemhez, mind a város, mind a szurkolók, akiknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy végig velünk voltak a nehéz helyzetekben is. Izgatottan várom már az új szezont az új edzői stábbal, bízom benne, hogy sikeresebb évnek nézünk elébe. Én személy szerint mindent meg fogok tenni, amit csak tudok annak érdekében, hogy győzelemhez segítsem a csapatot! Hajrá ASE!”


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%