Országos Diákolimpia - Debrecen

2007.06.01, 01:05 Sakk
Országos Diákolimpia - Debrecen A rapidverseny sorozat következő állomása a szegedi országos bajnokság után a debreceni Diákolimpia országos döntője volt. A szegedi győztesek közül Ignácz Máriának és Antal Tibor Kendének sikerült a duplázás. Az első versenyszámot a diákolimpiákon megszokott regisztrációs maraton jelentette a részvevőknek, ami ugyan lényegesen rövidebb volt mint a három évvel ezelőtti, ám néhányan így is csak három órás sorban állás után juthattak hozzá a szobakulcshoz. A felesleges tumultus helyett, szerencsésebb lett volna a regisztráció helyszínéül a minden tekintetben kiváló versenyhelyszín - a Tóth Árpád gimnázium – tágas auláját választani, mint a szűkös kollégiumi előtérbe zsúfolni a sorbanállókat. Mindezeket a próbatételeket kisebb zúgolódással ugyan de elfogadták a részvevők és másnaptól egy kulturáltan szervezett, jó hangulatú rendezvényen vehettünk részt. A Tolna-megyeik több korosztályban érem esélyes versenyzőkkel indultak, így a F5 versenyben a szegedi bajnok Balázs Gábor, az F10-ben Antal Kende, a L5 között Ignácz Mária és L14 Vince Andrea valamint a szegeden is jól induló Papp Tamás számított esélyesnek a dobogóért folytatott csatában. Végeredményben 3 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel zártak megyénk versenyzői. A frappánsan levezényelt ünnepélyes eredményhirdetésen szép kupákkal, érmekkel és könyvdíjazással lepték meg a győzteseket, így mindent összevetve színvonalas rendezvényen vehettek részt a Debrecenbe látogatók. A korcsoportok érmesei: F6 1 Papp Tamás-Garay TOL-Szekszárd 6.5 2 Bednay Bence-Budai Nagy A BP- 6.0 3 Ress Tamás-Jedlik GMS Gyor 6.0 F5 1 Balog Imre Széchenyi BÉK-Békéscsaba 8.0 2 Balázs Gábor Vak Bottyán TOL-Paks 6.0 3 Gergácz Attila Gépipari VAS-Szombathely 5.5 F4 1 Kobán Bálint-Batthyány ZAL-Nagykanizsa 6.5 2 Szabó Leon--Herman BAZ--Miskolc 6.0 3 Veszprémi András-Tolnai TOL-Gyönk 6.0 F3 1 Szabó Bence-Deák BP-8. ker. 6.5 2 Kovács Lajos--Karacs F. HBM-Püspökladán 6.0 3 Juhász Kristóf-Áldás u. BP--2. ker. 5.5 F2 1 Rapport Richárd-Dési VAS-Szombathely 7.5 2 Bódi Tibor-Jókai BP-12. ker. 6.5 3 Csonka Balázs-Tisza-parti CSO-Szeged 6.0 F1 1 Antal Tibor Kende CSO-Szeged 7.5 2 Ngo Tan Don-Janikovszki BP--10. ker. 6.0 3 Dankházi András-Zrínyi SOM-Kaposvár 5.5 F6 1 Ihionvien Katalin--Kossuth HBM-Debrecen 7.5 2 Varga Zsófia-Kossuth GMS-M.m.óvár 6.0 3 Bakos Andrea-Patrona BP-9. ker. 5.5 L5 1. Ignácz Mária-Vörösmarty BP--8. ker. 6.5 2. Tóth Sarolta-Bibó BKK-Kiskunhalas 6.5 3. Kiss Kinga-Nagy L. GI BP--XX. ker. 5.0 L4 1 Tanács Anna--Waldorf CSO-Szeged 8.0 2 Virág Kinga--Petofi HBM--Debrecen 6.0 3 Hönsch Kamilla-Szt. András PES-Szentendre 6.0 L3 1 Varga Klára--Rigó J. BKK-Bugac 7.0 2 Vince Andrea-III. Béla BKK-Baja 6.0 3 Havanecz Bianka-Széchenyi SOM-Kéthely 5.5 L2 1 Terbe Julianna-- SZO-Kunmadaras 7.0 2 Molnár Adrienn--Kokuti KOM-Tata 6.0 3 Szalaji Renáta-Petofi CSO-Szentes 5.5 L1 1 Ács Petra-Kafka M. BAZ--Miskolc 8.0 2 Gál Hanna--Huszár Gál HBM-Debrecen 6.5 3 Egyed Viktória--Gyorffy JNK-Karcag 6.0 -- Molnár Béla ---

Országos Diákolimpia - Debrecen


A rapidverseny sorozat következő állomása a szegedi országos bajnokság után a debreceni Diákolimpia országos döntője volt. A szegedi győztesek közül Ignácz Máriának és Antal Tibor Kendének sikerült a duplázás.

Az első versenyszámot a diákolimpiákon megszokott regisztrációs maraton jelentette a részvevőknek, ami ugyan lényegesen rövidebb volt mint a három évvel ezelőtti, ám néhányan így is csak három órás sorban állás után juthattak hozzá a szobakulcshoz. A felesleges tumultus helyett, szerencsésebb lett volna a regisztráció helyszínéül a minden tekintetben kiváló versenyhelyszín - a Tóth Árpád gimnázium – tágas auláját választani, mint a szűkös kollégiumi előtérbe zsúfolni a sorbanállókat. Mindezeket a próbatételeket kisebb zúgolódással ugyan de elfogadták a részvevők és másnaptól egy kulturáltan szervezett, jó hangulatú rendezvényen vehettünk részt.

A Tolna-megyeik több korosztályban érem esélyes versenyzőkkel indultak, így a F5 versenyben a szegedi bajnok Balázs Gábor, az F10-ben Antal Kende, a L5 között Ignácz Mária és L14 Vince Andrea valamint a szegeden is jól induló Papp Tamás számított esélyesnek a dobogóért folytatott csatában. Végeredményben 3 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel zártak megyénk versenyzői.

A frappánsan levezényelt ünnepélyes eredményhirdetésen szép kupákkal, érmekkel és könyvdíjazással lepték meg a győzteseket, így mindent összevetve színvonalas rendezvényen vehettek részt a Debrecenbe látogatók.

A korcsoportok érmesei:

F6
1 Papp Tamás-Garay TOL-Szekszárd 6.5
2 Bednay Bence-Budai Nagy A BP- 6.0
3 Ress Tamás-Jedlik GMS Gyor 6.0

F5
1 Balog Imre Széchenyi BÉK-Békéscsaba 8.0
2 Balázs Gábor Vak Bottyán TOL-Paks 6.0
3 Gergácz Attila Gépipari VAS-Szombathely 5.5

F4
1 Kobán Bálint-Batthyány ZAL-Nagykanizsa 6.5
2 Szabó Leon--Herman BAZ--Miskolc 6.0
3 Veszprémi András-Tolnai TOL-Gyönk 6.0

F3
1 Szabó Bence-Deák BP-8. ker. 6.5
2 Kovács Lajos--Karacs F. HBM-Püspökladán 6.0
3 Juhász Kristóf-Áldás u. BP--2. ker. 5.5

F2
1 Rapport Richárd-Dési VAS-Szombathely 7.5
2 Bódi Tibor-Jókai BP-12. ker. 6.5
3 Csonka Balázs-Tisza-parti CSO-Szeged 6.0

F1
1 Antal Tibor Kende CSO-Szeged 7.5
2 Ngo Tan Don-Janikovszki BP--10. ker. 6.0
3 Dankházi András-Zrínyi SOM-Kaposvár 5.5

F6
1 Ihionvien Katalin--Kossuth HBM-Debrecen 7.5
2 Varga Zsófia-Kossuth GMS-M.m.óvár 6.0
3 Bakos Andrea-Patrona BP-9. ker. 5.5

L5
1. Ignácz Mária-Vörösmarty BP--8. ker. 6.5
2. Tóth Sarolta-Bibó BKK-Kiskunhalas 6.5
3. Kiss Kinga-Nagy L. GI BP--XX. ker. 5.0

L4
1 Tanács Anna--Waldorf CSO-Szeged 8.0
2 Virág Kinga--Petofi HBM--Debrecen 6.0
3 Hönsch Kamilla-Szt. András PES-Szentendre 6.0

L3
1 Varga Klára--Rigó J. BKK-Bugac 7.0
2 Vince Andrea-III. Béla BKK-Baja 6.0
3 Havanecz Bianka-Széchenyi SOM-Kéthely 5.5

L2
1 Terbe Julianna-- SZO-Kunmadaras 7.0
2 Molnár Adrienn--Kokuti KOM-Tata 6.0
3 Szalaji Renáta-Petofi CSO-Szentes 5.5

L1
1 Ács Petra-Kafka M. BAZ--Miskolc 8.0
2 Gál Hanna--Huszár Gál HBM-Debrecen 6.5
3 Egyed Viktória--Gyorffy JNK-Karcag 6.0

-- Molnár Béla ---


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%