Nyeretlen és veretlen csapatok csatája

2012.10.19, 12:49 Kosárlabda


Nyeretlen és veretlen csapatok csatáznak október 20.-án szombaton 19 óra 15 perctől a soproni MKB Arénában.

A Sopron KC otthonába látogat ugyanis a bajnokság negyedik fordulójában az Atomerőmű SE, a felek minden bizonnyal élvezetes mérkőzést produkálnak majd. A vendéglátók nehéz sorozatban vannak, Körmenden és Szombathelyen játszottak és a két vasi katlanban alulmaradtak riválisukkal szemben. Az említett okok miatt azonban már igencsak fenik a fogukat a kék fehérek a piros kékekre, az első diadal nagy lökést adna a Meszlényi Róbert vezette gárdának.
A hazaiak keretében a külföldiek közül Thomas és Barovics helye biztos, Jones már távozott a Hűség városából, megoldás a helyére a szintén amerikai Jeremy Wise lehet. Az Atomerőmű SE imponáló mérleggel érkezik Sopronba. A legértékesebb diadalnak a Jászberény, Kaposvár, Zalaegerszeg hármasból mindenképp a somogyi, idegenbeli tűnik.
A lelki tényezőkön azonban sok múlhat. Morgen Ferdinánd halálát lehetetlen feldolgozni, de a paksi kosarasok minden egyes győzelemmel Ferdi emlékének adóznak, ahogy tették ezt a ZTE ellen legutóbb a Gesztenyés úti sportcsarnokban. Az ASE csapatában Körtélyesi talán már pályára léphet, míg Kámán és Kovács Ákos biztosan a kispadról szemléli majd társait. Az összecsapást a Paksi Kistérségi Televízióban vasárnap 17.30-tól felvételről láthatják.

korábban egymás ellen:

2011.10.16.

 

Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC – Atomerőmű SE
88–94
(20-24, 25-19, 20-26, 23-25)
MKB Aréna, V.: Ádám J., Király L., Pozsonyi L. (Bodrováry)

 

Sopron: Thomas 21/6, Rubin 22/3, Molnár A. 19/9, Gombás 3, Egemonye 12. Csere: Lakatos 4, Keresztes 4, Vesztergom, Boldizsár 3/3. vezetőedző: Horváth Imre

 

ASE: L. Williams 24/9, D. Wilson 7/3, Vojvoda 21/9, Kámán 11/3, Tóth Á. 5. Csere: Nailon 8, Kovács Ák. 2, Morgen 12/3, Körtélyesi 4. vezetőedző: Völgyi Péter


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%