Nikola Siladji az ötödik légiósunk

2016.01.21, 08:23 Kosárlabda
A MAFC csapatával egy hete szerződést bontott magasember lesz Eilingsfeld János váltótársa a négyes poszton.

A 23 éves szerb erőcsatár, az idén 12 meccsen lépett pályára a fővárosiaknál, ahol átlagban 25 percet töltött a pályán, amely idő alatt 10.5 pont és 6.6 pattanó került a neve mellé. Schmidt Béla elmondta, hogy egy jó szellemiségű, képzett játékosról van szó, aki távolról és betörésből egyaránt eredményes tud lenni, ráadásul a palánk alatt is feltalálja magát, amit az is bizonyít, hogy a MAFC ötösként számolt vele. Ami a távoli dobásait illeti, átlagosan 43 százalékkal hajította a hármasokat, ami igencsak jónak mondható. Ráadásul ez nem is csak "kicsúszott" eredmény, hiszen tavaly még ennél is jobb százalékkal (47) dolgozott távolról.
Ami a korábbi éveit illeti, tavaly Romániában pattogtatott, a Gaz Metan együttesét erősítette, ahol 8.6 pont, valamint 3.4 lepattanó volt az átlaga. Ezt megelőzően hazájában, a Vrsac, az FMP, valamint a Radnicki játékosa volt.

Első körben egy hónapos szerződést kötöttünk vele, amennyiben pedig beváltja a hozzá fűzött reményeket, úgy ez év végéig meghosszabbodik. Ha minden rendben megy, ma már a társakkal edz Siladji, és a Pécs ellen már számít is rá a szakvezetés.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%