Nem várt vereség Jászberényben

2012.12.14, 19:55 Kosárlabda


 

91:84-re kikapott az Atomerőmű SE a Jászberény otthonában a férfi NB I-es kosárlabda bajnokság 12. fordulójában. A piros kékek így 9 győzelemmel és 4 vereséggel a tabella 4. helyén állnak.

A TOP COP Security Jászberényi KSE- Atomerőmű SE mérkőzés első kosarát Vojvoda hárompontosa jelentette. Az első 10 percben egyik félnek sem sikerült nagyobb előnyre szert tennie, így változatos nyitó szakaszt láthatott a publikum, melyet Lorenzo Williams triplája foglalt keretbe. 15:19-ről kezdődött az újabb etap. A hazaiak légiósainak köszönhetően gyűjtögették pontjaikat, míg a piros kékeknél Tóth Ádám, Vojvoda és Kámán célzott pontosan. A félidőben 40:39 volt az állás.

A harmadik játékrészben a kék fehérek magyarjai is egyre többször betaláltak a paksi gyűrűbe, így a 25. percben 10 egység fölé hízott a különbség a felek közt. A periódus végére a két Williams hozta látótávolságon belülre az Atomosokat, így 67:60-ról indult az utolsó 10 perc. Amelyben tartotta 5-7 pontos fórját a Jászberény, pedig Tóth Ádám, Vojvoda és Lorenzo Williams után Eilingsfeld is elérte a 10 pontos határt. A JKSE játékosai közül Rakits és Dramincanin szinte nem tudott hibázni. A végjátékban az Atomos Kovács Ákos triplákkal fújt riadót övéinek, de a felzárkózási kísérleteket folyamatosan visszaverte Földi Sándor együttese, így végül vereséget szenvedett az ASE. A végeredmény: TOP COP Security Jászberényi KSE- Atomerőmű SE 91:84.

Az Atomerőmű SE legközelebb a bajnokság 13. fordulójában a Kaposvár együttesét fogadja. Az összecsapás december 18.-án kedden 18 óra 45 perckor kezdődik.

 

TOP COP Security Jászberény - Atomerőmű SE
91-84
(15-19, 25-20, 27-21, 24-24)
Bercsényi úti csarnok
Vezette: Benczur T., Ádám J., Pozsonyi L. (Schäffer)

 

Jászberény: RAKITS 28/9, Szabó 7/3, SOÓS 14/12, MARKOVICS 14, DRAMICSANIN 24/12 Csere: Szögi 2, László 2, Horti -, Török -

ASE: L. WILLIAMS 15/3, N. Williams 9/3, VOJVODA 16/3, Eilingsfeld 11/6, Idlet 3 Csere: Körtélyesi 4, TÓTH Á. 12, Kovács Á. 9/9, Kámán 5/3


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%