Nem sokon múlt a 16 közé jutás Sopronban a kadet selejtezőn.

2010.01.26, 12:10 Kosárlabda
Sajnos nem sikerült kiharcolni a a továbbjutást Sopronban a kadett selejtezőn.

A Szövetség január 22-23-ára a középiskolás írásbeli felvételi napjára írta ki az első  két mérkőzést. Mivel csapatunk egy kivétellel 95-96-os születésű játékosokból áll így 8-an írtak felvételit. Mivel rajtunk kívül elsősorban a Miskolciakat érintette érzékenyen, jeleztük a Szövetség illetékeseinek, hogy tegyük el egy héttel későbbre. A Szövetség a csapatokra bízta a megegyezést és a rendező Soproni Tigrisek teremelfoglaltságra hivatkozva nem járultak hozzá az egyhetes halasztáshoz, csak abba mentek bele, hogy szombaton 1, vasárnap 2 mérkőzés legyen. Így a felvételi után beültünk a buszba és indultunk játszani. Igaz a héten a felvételire történő hajrá miatt egyetlen edzésen sem volt teljes a csapat, ráadásul volt, aki végig beteg volt vagy sérülés miatt nem végzett teljes edzésmunkát.Mindezek ellenére csak saját magunkat okolhatjuk az első mérkőzés elvesztése miatt a Miskolci Sportiskolások ellen mert 34 percig vezettünk igaz hullámzó játékkal és második félidei gyenge dobóteljesítményünk megbosszulta magát.


Atomerőmű SE – Miskolci Sportiskola SC:63:69  (20:15,22:18,12:17,9:19 )

     ASE:Illés 15/9,Braun 13,Baki  8,Antóni 7/3,Szabó 6
Cs: Tóth M.6, Novák 6, Papp 2, Szántó, Bereczki, Tóth Á.


Másnap feljavult teljesítményünk főleg az első mérkőzésen a házigazdák ellen. A harmadik negyedet leszámítva ahol támadójátékunk akadozott kézben tartottuk a mérkőzést, főleg az utolsó negyed agresszív védekezésével nem tudott mit kezdeni az ellenfél.


 Atomerőmű SE – Soproni Tigrisek  64:58  (22:15,10:12,7:13,25:18)

     ASE: Baki 15, Illés 12/6, Antóni 11/6, Braun 7/3, Novák 4,
Cs: Papp 10, Bereczki 3/3, Tóth M.2, Szántó, Szabó, Tóth Á,


Rövid pihenőt követően rögtön a selejtező megnyerésére esélyes Budapestiekkel játszottunk, ahol szinte csak 94-es játékosok játszottak, agresszív gyors erőszakos kosárlabdát. Itt is jól harcosan játszott a csapat és amíg bírtuk municióval (Antóni Csanádnak a második negyedben eltört a hüvelykujja, Braun sérült kézzel alig játszott, Papp Márk aki remekül játszott 19.percben kipontozódott ) egyenrangú ellenfelek voltunk, amit az is mutat, hogy a 28.percben még mi vezettünk, a negyed végén is csak 6 pont volt a hátrányunk. A negyedik negyedben sajnos 3 perc alatt 0:8-at sikerült produkálnunk és ez végleg eldöntötte a mérkőzést. 


 Atomerőmű SE – Újbuda.MAFC KS  53:72 (15:12,12:17,15:19,11:24 )

     ASE: Tóth M. 9, Baki 8, Antóni 8/6,Illés 7/3, Papp 4,
Cs: Szabó 9/3, Novák 2, Bereczki 2, Szántó 2, Verli 2, Braun, Tóth Á.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%