Negyedik helyen zártuk az évet

2011.05.11, 17:44 Kosárlabda
  Nem sikerült az éremszerzés...

Negyedik helyen végzett a 2010-2011-es bajnokságban az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapata. A bronzmérkőzés második felvonásán idegenben 97:69-re kapott ki Horváth Imre együttese, így 2:0-s összesítéssel a Körmend zárt a dobogó legalsó fokán.
A kisdöntő második összecsapásán, Körmenden természetesen telt ház előtt mérkőztek a felek a bronzéremért. A találkozó esélyese egyértelműen a hazai alakulat volt, mivel az első meccsen győzni tudott Pakson, így elvéve az alapszakasz harmadik pályaelőnyét. Az ütközet elején fej-fej mellett haladtak a felek, Körtélyesi utolsó másodperces kosarával 24:23-ra alakult az állás. A folytatásban Ferencz tripláival és Dies ziccerével 8 pont lett a felek közt, mely különbséget a nagyszünetig megőrzött a vendéglátó. Az Atomosoknál Johnson vitte hátán csapatát. 46:38-ról rugaszkodtak neki az egyletek a következő felvonásnak, ám az ASE mintha az öltözőben maradt volna. Gyors egymásutánban hullottak a piros fekete kosarak, a vasiak megállíthatatlanok voltak, a piros kékek sem védekezésben, sem támadásban nem nyújtottak maradandót. Ennek köszönhetően 72:45-öt mutatott az eredményjelző tábla a záró 10 perc előtt, az érdemi dolgok eldőltek. Az utolsó 10 percben valódi fieszta hangulatot varázsolt a helyi közönség, a Sabáli fiúknak minden, míg a Horváth legényeknek semmi sem jött össze. A végjátékban már minden játékos pályára lépett, a különbség végül 28 pont lett. MJUS- Fortress Körmend- Atomerőmű SE 97:69.
A tervek szerint május 17.-én kedden a Paksi Kistérségi Televízió Lelátó című sportmagazinjában az Atomerőmű SE kosárlabda csapatának vezetőivel és játékosaival láthatnak bővebb beszélgetést. A szezonzáró értékelés 19 óra 15 perckor kezdődik.

 

MJUS-Fortress Körmend – Atomerőmű SE
97:69
(24:23, 22:15, 26:16, 25:15)

Körmendi Városi Sportcsarnok, 
Játékvezetők: Török R., Hegedûs T., Szabó G. (Major)

Körmend: Ruják 14/3, Németh 7/3, Ferencz 23/15, Bell 16, Dies 17/3,
Cserék: Boldizsár -, Hegedűs 10/6, Dávid 4, Sonyák 2, Trummer -, Sömenek 4,

ASE: Kovács Á. 6/3, Hodges 2, Vojvoda 7/3, Körtélyesi 5, Johnson 19/3,
Cserék: Morgen 2, Mészáros -, Pavlik 11/3, Horti 13, Tóth P. -, Faragó 2, Farkas 2,

Sabáli Balázs: Azt gondolom, hogy ez a mérkőzés méltó befejezése volt az idei szezonnak. Élvezetes, jó játékot nyújtottunk. Úgy érzem a szurkolók is meghálálták ezt és így egy igazán jó hangulatú mérkőzést sikerült játszani. Ennél szebb befejezése nem is lehetett volna ennek a bronzcsatának. Mindenkinek köszönöm az egész éves munkáját: játékosoknak, menedzsmentnek és a szurkolóknak is. Az i-re feltettük a pontot.

Horváth Imre: Úgy érzem az első félidőben volt esélyünk. A győzelemhez azonban nem tudtunk elég jól koncentrálni. Összességében azt kell mondanom, hogy véleményem szerint nem zártunk rossz szezont. Sajnos nem tudtuk folytatni a rájátszásban az alapszakaszban mutatott jó teljesítményünket. Azonban úgy érzem ahogy ez a szezon indult, ezzel az eredménnyel nem kell szégyenkeznünk. Blani! Remélem megfeleltem az elvárásoknak. Nagyon hiányzol!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%